2014. május 18., vasárnap

A vinnyogó patkányokat is meg lehet szokni

2014 május 17.

Ezt a címet adta az Origo a Kambodzsáról szóló cikkemnek, ami tegnap jelent meg.

Kicsit belejavítottak a szövegbe, a rám jellemző stílust néhol általános iskola 3-ik osztályos fogalmazásra cserélték, de azért így is élvezhető a sztori.


Azzal szoktam ritmusossá tenni az írásaimat, hogy váltogatom a hosszú és a rövid mondatokat. Meg szeretem a tőmondatokat. Mást fejeznek ki.

Ilyenekre gondolok, hogy:

Odamentünk. Megnéztük. Nem volt.

Ezt a szerkesztőség nem találja elég irodalminak, ezért kicserélgeti:

Odamentünk, és azt tapasztaltuk, hogy nem volt már több belőle.


Kisiskolás lesz tőle a stílus szerintem. De végülis mindegy. Az ő újságjuk :-D


Itt a cikk.




2014. május 10., szombat

Előléptetés

2014 május 7.


SZERDA

Előző nap emlegettem az előléptetést...


A Sors néha olyan csattanókat produkál... :-D


Reggel a borítékolósoknál kezdtem. Ugyanaz a munka, mint előző nap.

Az ínhüvelygyulladásom egyre rosszabb, úgyhogy kifejlesztettem egy kisujj-gyűrűsujj technikát a levelek megfogására és borítékba töltésére. Ezzel picit lassulok, de még jó lesz.

Mikor ide adták a teljesítményes lapot, kicsit meglepődtem. Felemelték az előírt óránkénti normákat egy teljesíthetetlen szintre. Lehet, hogy ez stréberkedésem miatt volt?! Bocsi mindenkinek! ^^ Úgy tűnik, itt azt szeretik, ha elérhetetlen a kitűzött cél, mert végül teljes erőbedobással is csak 80%-ra tudtam elérni az új darabszámot. Sajátságos motiválás. Ráírták a teljesítménylapra (magyarul és szláv nyelveken), hogy ha nem éred el az előírt mennyiséget, nem hívnak másnap dolgozni. Jól kiszúrnának magukkal. Borítékolhatna a 2 főnök.

A délelőtt azzal telt, hogy megpróbáltam megközelíteni az elvárást. Aztán beláttam, hogy elírták a darabszámot. A többiek sem tudták megcsinálni, csak őket ez nem is bosszantotta.

Délben kaptam egy sms-t az ügynökségtől, hogy csütörtökön 14:00 órára menjek csak dolgozni. 2-re?! Mi a fene? Én örülök, ha nem kell fél 6-kor kelnem, de nem akarok éjszakás műszakot. Lehet, hogy az ügynökség nem tudja, hogy én a matricásoknál vagyok? Azt hiszi futószalagozok? Mert azoknál van délutáni műszak. Jaj, ne! 

Mindenképp tisztázni akartam a dolgot, csak attól tartottam, hogy már így is stréber vagyok és talán épp ezért fúrnak ki és óvatosan kéne, nehogy nyavajgásnak tűnjön az érdekvédelmem.

Munkaidő vége felé odamentem a főnökhöz és megkérdeztem, meddig kell maradnom, ha délután 2-re kell jönnöm. Nem is értette. Elmondtam neki, hogy kaptam egy ilyen sms-t. Utánanéz.

Visszajön. Menjek vele, mert ez fura. Csomó munka van, miért akarná bárki, hogy ne jöjjek reggel. Bementünk a titkárnőhöz. Ő sem érti. Menjek vissza dolgozni, kideríti mi van, de tuti félreértés lesz.

Visszaülök. Egyszer csak megjelenik egy látásból ismert részlegvezető meg egy kedves, ősz hajú pasi. Menjek velük. Megyek.

Leülünk az ebédlőben.

A pasi valami felsővezető. Ő kért a First Call-tól egy angolul is tudó embert bérpapíros munkára. Az ügynökség engem javasolt, de közben kiderült, hogy én már itt vagyok és épp ma is bent vagyok. Mondta a főnök, hogy akkor majd ő megkeres és beszél velem, ne is értesítsenek. Erre a First Call küldött egy sms-t, hogy másnap ne jöjjek reggel dolgozni. Logikus. Lehet, hogy kéne nekik is valami angolul tudó ember. :-)

A pasi azzal kezdte (mosolyogva és nagyon kedvesen), hogy ő egy szörnyű főnök. Erre a részlegvezető csaj rákontrázott, hogy ő meg szörnyű felügyelő. Mondtam, hogy nem gáz, mert én meg szörnyű dolgozó vagyok :-D

Elmesélték, hogy valami bérpapírokat kell rendezgetni, és olyan embert akarnak, aki jól tud angolul, mert önállóan kell dolgozni és minden feladat különböző, és csak a megrendelőtől kapott melléklet alapján derül ki, mit kell csinálni épp. Nem teljesen vágtam, hogy kell ezt elképzelnem, de változatosabbnak hangzott, mint a borítékolás, úgyhogy felőlem jöhet. Mondtam nekik, hogy szeretnék egy próbanapot. Mondták, hogy másnap már lehet is, és ha nem tetszik, visszamehetek borítékolni, nincs harag.

Kicsit aggódtak, hogy az előző munkaköröm után színvonalon alulinak tartom ezt a munkakört. Érdekes, hogy angolszász országokban a bankban dolgozás és a menedzsmenthez közeli munkakör - még ha csak személyi asszisztens is - nagy dolognak számít. Másrészről viszont ennek ellenére nem vesznek fel sehova még adatrögzítőnek sem, úgyhogy max a munkanélküliség a színvonalon aluli. Külföldiként szerintem annyira van egyenlő esély a munkavállalásban, amennyire a törvény miatt kötelezően behazudják a cégek. Kivéve, ha takarítás, szállítás, csomagolás és egyebekről van szó. Akkor jó a külföldi is.


Szóval másnap kezdek a bérpapírosoknál.

Nem is kellett nekik 2 hét az előléptetéshez! :-D



U.I: Teljesen fel voltam dobva egész délután. Aztán hazaértem és kiderült, hogy megjavították a bojlert. Újra van meleg víz! A Sorsnak ma jó kedve volt :-)


2014. május 9., péntek

Monomonomonomonomonoton

2014 május 2.


PÉNTEK

Reggel 6:30-kor elrobogtam a munkaközvetítőhöz és átvettem leendő munkahelyem címét. Gyalogos távolságra van, még buszra sem kell költenem. Jajdejó!

Teljesen fel voltam dobva. Azt még nem tudtam, mi lesz a munka és milyen cég ez, de majd idővel minden kiderül. Úgy elképzeltem, hogy valami irodában kell szerződéseket nyomtati vagy ilyesmi.

Aztán odaértem a nyomdához.

A hallban vagy 50 kelet-európai tolongott. Mikor meghallottam a magyarokat, barátságosan odaléptem hozzájuk és mosolyogva köszöntem.

- Jó reggelt!

Hárman voltak. Az egyik meglepett arccal rám nézett, végigmért, kissé felemelte az orrát, majd kieresztett a száján - a kapanyél mellett fennmaradó kis résen - egy kelletlen hellót. A másik kettő tüntetőleg elfordult, jelezvén, hogy nem óhajtanak beszélni velem. Hú. Ez jól indul. Miért ilyen bunkók?

Jött valami ügyintéző, beírogatta mindenki neve mellé a listáján az előző napi távozási időpontokat, majd a tömeg eloszlott a nyomdagépek kattogásának irányába. Vártam, hogy megmondják, mi lesz a dolgom.

Jött egy őszes pasas. Az ügyintéző nő odaszól neki:

- Kettőt kértél. Ez a kettő jó lesz?

EZ?! Darabáru lettem, remélem, a fogsorunkat nem vizsgálják meg. 

A pacák intett, mi, egy másik lánnyal követtük.

- Ott vannak a zsákok. Tudod, hogy kell? - kérdezi a pacák tőlem. Itt mindenki milyen segítőkész és kedves. Jó munkahely lesz, már látom.
- Sajnos nem tudom. Ma vagyok itt először. Lenne szíves elmondani, mi lesz a dolgom?
- Lina, tanítsd meg zsákolni! - int oda egy nagyon szőke nőnek, és azzal távozik is.

Mázlimra Lina nagyon aranyos volt. Az első kedves ember ma. A nő litván és azt állítja, hogy 50 éves, de az arcbőre alapján fele ennyinek sem néz ki. Nagyon kellemesen telt mellette a nap. Mindent megmutatott és tanácsokat adott a munkahellyel kapcsolatban. 

A feladat az volt, hogy a nyomdagépből kiáramló számlaleveleket (villanyszáma és társai) kellett az egyik munkásnak sorozatszám alapján leválogatnia, húszasával összegumiznia, majd a zsákolónak megye alapján postazsákba tenni és bilétával ellátni. Ez lehet az a munkakör, amit hajdanán a posták csináltak. Leszámítva azt, hogy a durva nejlonból szőtt zsákok lereszelték a bőrt az ujjaimról, egész kellemes kis munka volt.

Lina javaslatára délután, mikor a futószalagos műszak véget ért, átmentem a borítékolós részleghez és felajánlottam szolgálataimat. Egy pár órát még maradhattam és cimkematricákat ragasztgattam levelekre. Itt az egész részleg magyar volt. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Meg ahhoz sem, hogy ismeretlenül bunkók legyenek az emberek velem. Volt pár normális, de azok csendben meghúzták magukat. A primitívebbek meg arcoskodtak. Kár, hogy ilyenek, mert ez a ragasztgatós munkakör nagyon tetszik.

Hogy garantáljam a folyamatos pénzbevételemet, később odamentem a menedzserhez is (az őszes pacák) és megkérdeztem, jöhetek-e másnap is dolgozni. Elvileg az ügynökség hív be alkalmanként, de ha kikerülöm őket, biztosíthatok magamnak folyamatos munkát. Hát én biztosítottam.


SZOMBAT

Reggel nagy lelkesedéssel érkeztem. Azt a hibát nem követtem el még egyszer, hogy köszönjek a magyaroknak. Szépen távol maradtam tőlük (pedig voltak vagy 20-an) és úgy tettem, mintha nem magyar lennék. Engem ne attrocitáljanak csak azért, mert értek az egyetlen nyelven, amin a suttyóságukat ki tudják fejezni.

Megkaptam a matricacsomagomat, vidáman láttam munkához. Alig 5 perc telik el, megjelenik az őszes menedzser és int, hogy menjek vele. Ó, de kár! Ragasztgatni szerettem volna.

Elvitt a futószalagokhoz. Megmutatták, mit kell csinálnom. A nyomdagépből kiözönlő áramszámlákat kell sorszám alapján szelektálni, egységenként legumizni, aztán majd jön valaki és bezsákolja. Hűha! Tekinthetjük előléptetésnek :) Ma nekem zsákolnak és én végzem az olvasós melót :)

A lelkesedésem úgy ebéd környékére kezdett elmúlni. Nem tudom, hány ezer darab számlát rendezgettem el, de 20 darabonként 2 db befőttesgumit kellett rájuk applikálni, ami azt jelenti, hogy úgy nagyjából 30 ezer alakalommal feszítettem szét a gumit a jobb kezem hüvelyk- és mutatóujjával. Ennek folyományaként estére bemondta az unalmast a hüvelykujjam. Másnapra meg feldagadt. De jó! Ínhüvelygyulladásom még úgysem volt!


VASÁRNAP

Reggel odamentem a menedzserhez, és közöltem vele, hogy megerőltettem az ujjamat, most nagyon fáj, és nem tudom rendesen használni, legyen szíves megengedni, hogy matricát ragasszak. Megértően bólogatott, majd elvezetett egy futószalaghoz és közölte, hogy akkor ezeket a leveleket kell itt rendezgetni. 

- Úgy érti, átpakolni őket a raklapról?
- Nem. Gumival kell összerendezni őket...

Királyul megértette, mi a baj. Márpedig én nem vagyok sem képes, sem hajlandó gumizni. A hüvelykujjamra még 40 év múlva is szükségem lesz, ez a cég meg max fél évre kell. Kissé sírós hangon elismételtem panaszomat, hangoztatva, hogy ígérem, nagyon szorgalmasan fogok matricázni, csak engedje, hogy pár napig pihentessem az ujjam. Úgy tűnt, ez hatott. Leadott a matricások főnökénél. Futólag benyögte, hogy sérült vagyok, erre a leendő főnök fejet vágott. Na király. Most majd nyomoréknak néznek, pedig csak gumizni nem tudok.

Azért megkaptam a feladatot: színes szórólapokat és leveleket kellett egy nagy mérető borítékba csomagolni, meg egy karton szórólaptartót kellett összehajtogatni és ugyanebbe a borítékba beerőszakolni. 

Úgy döntöttem, megmutatom, hogy jó munkaerő vagyok a borítékolós csoportban, nehogy visszaküldjenek véletlenül a futószalag mellé. Az volt az elgondolás, hogy ha csak simán jól végzem a munkát, ahogy mások is, akkor nem fognak rám emlékezni. De ha extrém teljesítményt nyújtok, akkor már felfigyelhetnek rám és érdekükben áll majd itt tartani a könnyű melónál.

Megszállottan csomagoltam a borítékokat, közben kellemesen elálmodoztam, és igyekeztem kizárni a fejemből a velem szemben álló közönséges liba folyamatos gágogását hajfestékekről meg horoszkópokról. Meg arról, hogy ő mekkora ászkirály. A csaj még ott leírta magát nálam, hogy ordenáré stílusban rámripakodott egy olyan dologért, amiért átlag intelligenciájú ember szót sem emel. Innentől inkább elvoltam magamban és borítékoltam.

A vége az lett, hogy úgy belejöttem a monoton munkába, hogy "véletlenül" túlteljesítettem az óránkénti előírást.

Úgy 80%-kal.

Na, ez azért majd feltűnik. Remélem.


KEDD

Reggel nagyon pedáloztam, hogy minél hamarabb belevethessem magam a munkába, mert akkor kisebb az esély rá, hogy a menedzser megint engem rabol el futószalagozni. Nyilván nem jött be. Túl sokan voltunk, nem jutott hely az asztalnál. Már 7:15 volt, de még nem dőlt el, mit fogok csinálni aznap. Tiszta para. Mindjárt jön a pacák és elvisz. Mint valami mumus. A kezem még mindig fájt, de nem akartam kockáztatni, hogy leírnak, mint állandó nyomorékot. Viszont, ha elvisz futószalagozni, akkor másnaptól nem jövök. Ami kár lenne, de hát fő az egészség.

Végre megkaptam az asztalomat, meg egy halom tasakot. Ezekbe kell beleilleszteni egy űrlapot.
Óránként 360 darabot kell abszolválni. Nekiálltam. Ma meg kell mutatnom, hogy én leszek itt a csúcs munkaerő. Nem akarom ezt a futószalag-mumus-parát minden reggel átélni.

Tasakoltam, mint állat. Közben kiderült, hogy a mellettem ülő lány is magyar és geológus. Intelligens, kedves, barátságos. És ő sem csípi a sutyerákokat a másik asztalnál. Már társaságom is van. Jó lesz ez, na!

Hajtottam, mint barom, közben trécseltünk. Sikerült a tasakolás folyamatát optimalizálnom, lecsökkentettem a szükséges mozdulatok és forgatások, áthelyezések számát, így elértem az óránkénti 360 darab helyett a 400 darabos teljesítményt. 50 percenként.

Ideje volt virítani vele :)

Épp jókor jött oda a részlegvezető indiai nő is ránk szólni, hogy ne beszélgessünk annyit, dolgozzunk is. Eljött a pillanatom:

- Már az ötödik rekesznél tartok. 50 perc alatt végzek a 400 darabbal. Nem hiszem, hogy tudnám ennél gyorsabban csinálni.
- 50 perc? Az nagyon gyors! - csodálkozott rá, majd távozott.

Nah! Jól állunk. Most már megjegyzett magának. Én leszek a hivatásos villámkezű stréber itt :)

Dumálgatunk, tasakolunk, álmodozunk, egyszer csak szól mellettem Niki:

- Te, ezek szerintem rólad beszélnek.
- Kik? - nézek körül és látom, hogy a részlegvezető meg még pár más fejes ott áll mögöttünk. Kár, hogy nem figyeltem oda rájuk. - És mit beszéltek rólam?
- Nem értettem, de szerintem jót. Olyasmit, hogy "ez itt jó".

Hmm, lehet, hogy ilyen hamar célt értem?! :-o

Jó lenne, mert ekkorra már minden bajom volt a monoton munkától és 10 percenként biztattam magam, hogy ki fogom bírni, sőt még minimum 2 hétig itt is fogok maradni, mert kell a pénz. Nagy megkönnyebbülés lett volna, ha legalább egy órán át más mozdulatsort végezhetek, csak egy kis matricázás vagy másfajta boríték, bármi, mert már kezdett beállni a vállam is a monotonitástól. Nem nekem való ez. A 16 órányi pincérkedés fele ennyire nem merített ki.

Közben délután 2 óra lett, én pedig végeztem az aznapra szánt, reálisan elvégezhető munkaadaggal (amit fél 6-ig kellett volna megcsinálni). Váltani akartam! Illik, nem illik zöldfülűként reklamálni, én nem bírok még egy rekeszt megcsinálni, inkább kérek más munkát. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. És nem is arról vagyok híres, hogy csendben szenvedek, mikor javíthatok is a helyzetemen.

Meglepődtek, de jól reagáltak. Végülis megcsináltam egy napi munkát már, innentől csak bónusz, amivel végzek. Adtak egy másfajta borítékolást. De jó! Azzal jön oda a kisebbik menedzser, hogy "itt van ez a 300 darab, 10 perc alatt meg kell lennie, de nem gond, ugye?". És vigyorog. Hihihi. Akkor tényleg híre ment a villámtempómnak.


Sikerült kivirítanom a tömegből, tudják, hogy hasznos munkaerő vagyok, innentől van tárgyalási alapom :)
A futószalagra már tuti nem megyek vissza. Sőt....

Két hetet adok nekik, hogy előléptessenek. Aztán, ha nem, akkor odébb állok innen. :-D



2014. május 7., szerda

Az Első Hívás

2014 május 1.

Egy hónapnyi üldögélés, álláskeresgélés, interjúra járás és tétlenkedés után végre úgy éreztem, hogy elég volt az időpazarlásból. Ideje elkezdeni dolgozni. De azonnal! Mindegy hol.

Stílszerűen május elsején el is ugrottam a First Call nevű állásközvetítőhöz, ahol az összes kinti magyar ismerősöm is kezdte a pályafutását. Hogy miért is nem mentem el ezekhez már egy hónapja, azt pontosan nem tudom meghatározni, de valami olyasmiről lehetett szó, hogy sem az ismerősök elmeséléseiből ismert csokigyárban rekeszpakolás, sem a húsfeldolgozó, sem a többi durva minimálbéres meló nem tűnt annyira vonzónak, mint az az elképzelés, hogy munkatapasztalatom és képességeim alapján jó magas órabérért dolgozzam egy irodában. 

Egy hónap kellett hozzá, hogy földre szálljak. Le. Vissza. 

Itt így nem fogok munkát találni. Illetve de, csak nagyon sokáig tartana.

Úgyhogy ellátogattam a fent említett ügynökséghez, ahol a regisztrációs procedúra keretén belül másfél órán át szignóztam a különböző szerződéseket (volt vagy 4 cm magas a stóc, egy idő után már el sem olvastam őket, simán lehet, hogy azt is aláírtam, hogy lemondok a vesémről az ügyintéző javára), meg kitöltöttem a mini-IQ tesztet. Kézzel összeadás, szorzás, osztás, alfabetikus sorrend. Nem is tudtam, hogy emlékszem még ilyenekre általános iskolai távaltokból. De valahogy a kezem tudta a dolgát és írta szépen, ahogy közel 30 éve tanultuk: 24-ben a 3, az 8, maradt a 0, lehozzuk mellé a százasok helyéről a számot, stb, stb...

Ahhoz a kérdéshez, hogy milyen jellegű munkát keresek, öcsém javaslatára minden létezőt beírtam. Ő is így csinálta annó, és már aznap kapott is melót. Hát én beírtam az adatrögzítőtől a gyári csomagolón át a gyümölcsszedőig mindent. Kell a lóvé, már nem válogatunk.

Aznap este 7-kor még nem hívtak, hogy tudnak munkát. Kezdtem elkeseredni. Talán ez egy jel, hogy húzzak ebből az esős országból a pitlibe (de szépen kifütyültem a csúnya szót).

Aztán este 8-kor jött egy sms: Nyomtatós munka, reggel 6:30. Érdekel?

Hogyne érdekelne!!!!

Végreeee!


2014. május 4., vasárnap

Gáz van. Nincs gáz

2014 május 4.


Múlt hét pénteken (több, mint egy hete) kikapcsolták a gázt a lakásban. Valami számlafizetési félreértés blabla.

Hétvégén nem volt se fűtés, se főzés, se fürdés. Sebaj. Pár nap nem a világ. Ennél hosszabbat-rosszabbat is kibírtam Ázsiában. Annyira rutinosan vettem a vízhiányt, hogy még a hajmosástól sem tudott eltántorítani. Melegvíz, kancsó, elszántság. Más nem kellett :)

A fűtés hiánya sem rosszabb, mint ami Új-Zélandon várt a megérkezésemkor. Ott ugyanis nincs beépített fűtés a lakásokban és szigetelve sincsenek a falak. Ha azt túléltem, ez sem lesz gond.

Hétfőn majd úgyis jönnek és visszakapcsolják a gázt.

Hétfőn jöttek és visszakapcsolták. Már úgy vártuk, mint a messiást, mert szétfagytunk a hétvégén és egy meleg zuhany is jól jött volna már.

Visszakapcsolták. De a pár nap szünet alatt valahogy (???) elromlott a bojler. Szóval főzni már lehet, de fűtés és fürdés továbbra sincs. Ez már nem annyira vicces.

Próbálták a fiúk megszerelni, de nem ment. Hívjuk a tulajt.

A tulajt nem érdekli. Hát ez kedves, de az ő dolga megjavíttatni, úgyhogy jó lenne, ha érdekelné. Jó, akkor kijön és megnézi. Az sokat fog segíteni, de talán a saját szemének majd hisz és hív szerelőt.

Kijött. Megnézte. Mondta, hogy rossz, de ő nem akar fizetni a javításra. Pedig neki kell...

Akkor hívunk szerelőt és levonjuk a lakbérből. Na, akkor inkább küld ő egy ismerőst. Küldjön. Csak olyan legyen, aki ért a bojlerszereléshez.

Beszélt az ominózus ismerőssel, kedden majd jelentkezik és megmondja, mikor tud jönni.

Kedd estig nem jelentkezett. Elkezdtük piszkálni a tulajt. Végre elértük a szerelő havert. Sajnos már csak szerdán tud jönni. Hát ez nagyszerű! Csak tényleg jöjjön.


Elvan az ember macskamosdással pár napig. Nem rosszabb, mint Kambodzsában vagy 
Indonéziában volt. Különben is nagy rutinom van már. Van kis mosdókesztyűm, lehet szépen vizet melegíteni a vízforraló kancsóban. Túléli az ember. Pár napig.


Nálam kedden jött el a pillanat, amikor már nagyon nem esett jól lemondani a zuhanyról. nem sok ismerősöm van Londonban, főleg nem a környéken, de van egy barátnőm, akivel a rendezvényeken pincérkedtünk együtt pár hete, és már a pincérruhák kapcsán is segített. És a szomszéd utcában lakik. Pofátlan vagy nem, átkéredzkedtem hozzá egy zuhanyra. Isteni volt! Meleg víz és a falból jön!

Másnap ugyan jön a szerelő, de hátha alkatrész kell vagy bármi totojázás lesz. Inkább zuhanyzom mindkét nap, minthogy egyik nap sem :)

Szerda. Jött a szerelő. Szöszögött vele, aztán közölte, hogy alkatrész-csere. Vagy bojler-csere. Majd megbeszélni a tulajjal.

Ma vasárnap van. Azóta semmi hír egyikről sem, a főbérlő meg, aki a kapcsolattartó a tulajjal, elutazott.


A tulaj arra játszik, hogy ha sokáig húzza az időt, majd lemondunk az igényünkről. Mint állítólag pár éve a nappali szőnyegének cseréje kapcsán. Fél évig nyúzták az ürgét a lakók, aztán megunták. Az ember tényleg ilyen. Próbálkozik egy darabig, aztán feladja. Tüntet egy darabig a parlament előtt, aztán megunja és hazamegy. Ahogy anno ezt megmondta állambácsink is.

Na, de úgy őszintén: Mekkora a sansz rá, hogy egy modern városlakó végérvényesen lemond a zuhanyról?!

Tök gáz...


2014. május 1., csütörtök

Canterbury mese

2014 április 24-25.


Keresem a kisvárost, ahol letelepednék a nyárra.

Skóciáról közben lemondtam, mert ha a londoni időjárás ennyire pocsék, akkor északon, Skóciában valószínűleg csak fényképekről ismerik a napsütést és azt nem bírnám ki egy nyáron át.

Most Londontól délebbre fekvő városkákat tanulmányozok. Fontos, hogy legyen a helynek történelme. Egy jellegtelen iparvárosban nem akarok lakni. Az is fontos, hogy gyalog bejárható legyen, tehát igazán kicsi kisváros kell.

Ráakadtam Canterbury-re.

Canterbury 2000 éves város, UNESCO Világörökségi helyszín és 43 ezer lakosa van. Megnéztem pár fényképet róla és nagyon megtetszett. Múlt héten el is ugrottam oda, hogy szippantsak a város hangulatából.

A távolsági buszokat itt ugyanúgy előre kell foglalni, mint a repjegyeket és minél később foglal az ember jegyet, annál magasabb lesz az ár. Cserébe viszont van konnektor és wifi a buszokon!

Találtam egy CSert, aki vendégül tudott látni. Csütörtök reggel mentem, péntek délután jöttem vissza.

A város teljesen magával ragadott!


Szinte az egész belvárosból ki vannak zárva az autók. Macskaköves utak, 800 éves épületek, parkok, patak a város közepén.


Canterbury elsősorban a katedrálisáról és a hozzá kacsolódó történelmi eseményekről híres. Ez az a hely, ahol az Anglikán Egyház megalakult VIII. Henrik kezdeményezésére, mikor is a katolikus egyház nem volt hajlandó elismerni a király válását és újra áldását adni az újabb esküvőjére.



A katedrálisba nem mentem be, de ha ideköltözöm, majd erre is sor kerül :)

A legjobban a Szürkebarátok kolostora tetszett. Határtalan békét árasztott a kertje és olyan csend volt, hogy el is aludtam a padon napozgatva.


Az épület 13. századi, fa szerkezet, eredeti falak és gerendák, több száz éves padló, alatta pedig patak halad át. Kertjében gyógynövények, fák, virágok, gyep és padok hívogatják a csendre vágyókat. Tiszta idill. Nem csoda, hogy bealudtam.


Másik nagy kedvencem Anglia első temploma volt. Ennek az építéséhez még római kori épületek maradványait használták fel, kertjében pedig kelta típusú keresztek jelzik a pár száz éves sírok helyét. Ez a templom is ingyen látogatható egyébként.



Elnéztem még a Szabadkőműves Múzeumba meg egy normann kastély romjaihoz is. De főként fel-alá mászkáltam és élveztem a századokat a talpam alatt.



Csónakkal is lehet

Reneszánsz kori gerendás házak

A főtér

Canterbury pont olyan város, ahol szívesen laknék. Egy darabig...