2014. március 31., hétfő

Karon kötött sál

2014 március 20.


A hosszú repülőutakon pár óra elteltével már se az olvasás, se a filmnézés, se az alvás vagy evés, se pedig a hangoskönyv hallgatás és játék nem szórakoztató.

Egy 14 órás repülés meg akkor is véget nem érőnek tűnik, ha az ember társasággal utazik és szórakoztatják egymást.

Mivel nálam ez a veszély nem állt fent, kénytelen voltam a magam szórakoztatásáról gondoskodni.

Kitaláltam, hogy kézműves szakkört tartok magamnak, mivel az az egyetlen tevékenység, ami általában annyira le tud kötni, hogy képes vagyok 8-10 órán át étlen-szomjan alkotni anélkül, hogy észrevenném, hogy lapozni kell a naptárban.


Találtam a neten egy utazáshoz kiváló kreatív tevékenységet. Sálat fogok kötni (az a londoni hidegben jól is jön). Persze nem kötőtűvel, mivel egyrészt nincs olyanom, másrészt meg fel sem engednék a gépre eme veszélyes fegyvert. Viszont létezik karon kötés. Az ember a saját karját használja kötőtű helyett. Ez ideális! Csak egy gombolyag fonal kell hozzá.

Indulás előtt (még Sydney-ben) be is szereztem egy csomag olcsó fonalat. Játszani jó lesz.

Letöltöttem 2 videót (egyik és másik), ami a karon kötés titkait fedi fel, feltettem az ipodra, aztán majd ha lesz kedvem, megnézem, megtanulom és megvalósítom. 14 óra alatt lesz időm rá :D



8 órányi repülés után, mikor már úgy éreztem, legalább 2 napja nyomorgok a kis ülésben, de még mindig 6 órányi út volt hátra, eljött az alkotás pillanata.


Megnéztem a pár perces kisfilmeket. Elég egyszerűnek tűnt a technika. És nem csak tűnt, az is volt.

Az ember felhurkolja az egyik alkarjára a fonalat, aztán a másik karjára átszedegeti a szemeket. Mintha kötőtűt használna. Alig fél óra alatt elkészült a sálam.

Egyelőre csak "sima" szemeket kötöttem. A "fordítottat" még ki kell kísérletezni.



Aztán gyakorlás céljából lebontottam és újra kezdtem. Kétszer.

Jobb lett volna, ha több gombolyagot vettem volna a fonalból. Hosszabb, tömörebb sál még jobb lenne. Megtetszett ez a szivárványos színkavalkád.

Azért a harmadik körben készült sálat már megtartottam és a nyakamra tekertem. 



Vicces volt, hogy negyed óra múlva az egyik stewardess megszólított, hogy áruljam már el, hol szereztem a sálamat, mert nagyon tetszik neki.  Persze csak a színes fonal miatt. Mikor azt válaszoltam, hogy itt kötöttem az előbb, úgy nézett rám, mintha hülye lennék :-) Pedig milyen hasznos időtöltés :-D


2014. március 30., vasárnap

Utazás egy maláj gépen

2014 március 20.


Pár nappal az után, hogy megvettem a repjegyemet a Malaysia Airlines Szingapúr-London járatára, nyoma veszett a légitársaság egyik gépének.

Hamar megnyugtattam magam, hogy 1 légitársaság 2 gépe 3-4 héten belül a statisztikák szerint nem tűnhet el, tehát aggódni nem kell, de azért mégis foglalkoztatott a dolog.

Az indulás reggeléig követtem a híreket. A gép nem került elő, roncsait nem találták meg, senki nem tudta, hol és mikor tűnt el és mi lett vele.

Jöttek persze a találgatások. 

A kedvencem az Központiújság verziója, miszerint a repülőgép egy téridő-görbületbe került és utasai 6000 évvel ezelőtt Egyiptomban szálltak le.

Ez még mindig biztatóbb, mint cafatokra szakadni egy robbanás vagy zuhanás során. :-)




A repülésem két szakaszból állt. Kuala Lumpurban, Malájzia fővárosában át kellett szállnom.

A rejtélyesen eltűnt pekingi gép is KL-ből indult, a reptéren több helyen láttam táblát, hogy "imádkozzunk az áldozatokért".



A gép majdnem egy óra késéssel indult. Sokan voltunk. 800 utas a normál utastérben és még ki tudja hány az emeleti luxuskecóban. Jó nagy gép! 

Szigorú ellenőrzésen ment át mindenki a beszállókapunál. Kivéve a VIP-eket, akiket meg sem motoztak. Nem örültem, hogy ilyen nagy halak is utaznak velünk. Ki tudja, mennyire fontos arcok, mennyit ér a terrorszervezeteknek az elrablásuk...

Ami felszállt, az le is jön... Olyan még nem volt, hogy gép fennmaradt :D
Szerencsére minden rendben volt. A szolgáltatás kiváló volt a gépen - ahogy reméltem. 

Kis késéssel ugyan, de megérkeztem Londonba.



Másnap reggel láttam a hírekben, hogy újabb információ került napvilágosságra az eltűnt repülővel kapcsolatban. Azt írták, több tonnányi akkumulátort szállított és ez okozhatott tüzet a gépen.

Rá 3 napra hivatalosan ki is jelentették, hogy a gép lezuhant. A roncsait is megtalálták (Ausztrália és Új-Zéland is talált valamiket a tengerben, ami akár a gép darabja is lehet), és úgy tekintik, hogy biztosan minden utas életét vesztette.

Még ugyanezen a napon jött az a hír is, hogy egy másik maláj géppel is gond volt. Műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre a Kuala Lumpurból Szöulba (Korea) tartó gép Hongkongban. 

Szegény Malaysia Air. Pedig tényleg jók.

Ez a második baleset ellentmond a statisztikáknak. Lehet, hogy mégiscsak szerencsésnek mondhatom magam, hogy épp az én gépemmel nem volt semmi baj...?



2014. március 29., szombat

Sentosa, a tetővel fedett sziget

2014 március 18.


Szingapúrban még első látogatásomkor "kivégeztem" a turisztikai látnivalókat, a második alkalommal sort kerítettem a maradék érdekességre (lézershow, Marina Sands kilátó) és a korábbi füstfelhő miatt nem látszó épületekre is, így mostanra - mondhatnám - semmi nem maradt. 

Ráadásul egész héten, amíg ott voltam, ömlött az eső.

Ezt az esőt nem úgy kell elképzelni, mint egy átlagos európai csapadékot. Inkább hasonlít egy szabadtéri, egész város lefedő, nagy teljesítményű, langyos zuhanyra. Igazi trópusi zuhi. Hirtelen jön és bőrig áztat. Aztán újra süt a nap, elpárolognak a tócsák és a földrajzórán tanultak demonstrálásaként a felhőben gyűlő pára ismét lezúdul. Naponta többször.

Szingapúri barátom elmondása szerint az ilyen, pontosan 6 napig, hétfőtől szombatig tartó esőzések a nem esős évszakban - nem hivatalos információk szerint - mesterségesen megindított zivatarok. Állítólag helikoptereket küld a kormány a felhőréteg fölé, valami vegyszert szórnak le, ettől a felhők "kifakadnak". Állítólag azért csinálják, mert a több hónapig tartó szárazság miatt nagyon megnő a sziget vízfogyasztása és áramfogyasztása (légkondik), és mivel korlátozottak a szigetállam erőforrásai, ezzel spórolnak. A titkos információt egy barátjától tudja, aki politikai körökben is mozog. Gondolom, a barát is csak valakitől hallotta. De simán el tudom képzelni, hogy igaz lehet. Arra is felhívta a figyelmemet, hogy nem kifejezetten előnyös a bőrömnek és hajamnak, ha ez a fajta eső közvetlenül éri... Hűha! Akkor jobb lesz nem megázni!


Hiába volt esernyőm, az a durvább zivataroknál nem sokat ért, úgyhogy próbáltam mindig tetőközelben maradni.

Ami Szingapúrban könnyebb, mint gondolná az ember...

Mivel az ilyen trópusi esők elég gyakoriak (akár mesterséges, akár nem), a legtöbb forgalmas helyen tetők fedik az utcát. A busz végállomása például jó 500 méterre van a metró bejáratától, de végig tető alatt vezet oda a járda.

Egyik nap rávettem magam, hogy megkockáztassak egy alaposabb elázást, és elmentem megnézni a Kaszinószigetet. 


Sentosa szigete Szingapúr mellett található és ez a lakosok kedvenc rekreációs helyszíne. Hotelek, parkok, bevásárlóközpont, kaszinó, sportpályák és homokos tengerpartok sorakoznak rajta. Megközelíthető vonattal, busszal, libegővel és gyalog. Van belépő, de csak 1 dollár.

Pazar kis hely, és még az esőtől sem kell tartani, mert az épületek közötti terek jó része felett üvegtető figyel.



Egy egész napot el lehet szöttyögni a szigeten. 

Az Universal Filmstúdió élményparkjában filmek díszletei és szereplői között kószálhat és fényképezkedhet az ember (nem olcsó belépőért)....


... vagy Egér a Marson stílusú fák tövében édességet majszolhat...


... vagy meg lehet nézni a Merlion (Szingapúr jelképe) ikertestvérét...


... és dizájner változatát...



... vagy ha épp nem esik az eső, el lehet sétálni a sziget másik végére, ahol a strand található...



... útközben megpihenve a mozaik-kígyó mentén...


... esetleg a mű cseppkőbarlang és mű vízesés környékén "kirándulni".



Jópofa program Sentosa szigete, ha van az embernek egy felesleges fél napja Szingapúri látogatása során.



2014. március 26., szerda

Szingapúr, te kis drága!?


Szeretem Szingapúr klímáját. Így, fél év Új-Zéland-Ausztrália kombó után meglepően jól esett a párás, fülledt levegő. Olyan Ázsia illata van. Nem hittem volna, hogy valaha ez nosztalgikus érzéseket fog ébreszteni bennem. Mikor fél éve elhagytam Ázsiát, annyira elegem volt már belőle, hogy nem is tudtam értékelni a jó oldalait.

Na de akkor most!

Jó kis ázsiai ételek, kellemes időjárás, tiszta, rendezett város, kifizethető tömegközlekedés.

Kifizethető... Hmmm....

Szingapúr tömegközlekedése pedánsan rendezett, tökéletesen megbízható és makulátlanul tiszta. És nem drága. Egy Bp-i BKV jegy árából itt megjárja az ember a leghosszabb buszútvonalat is...

Távolság alapján kell fizetni a menetdíjat. A metrón előre lehet jegyet venni az automatánál a menetcél alapján, vagy pedig előre feltölthető plasztikkártyával lehet bejutni a metróterületre, amiről kifele jövet vonja le a kapu a megtett út alapján a díjat. Kártyával jóval olcsóbb az egy szakaszra jutó jegy ára.

A buszokon vagy a sofőrnél váltja meg az ember a jegyét, vagy a feltöltős kártyát használja. Mindkettő szívatós. A sofőr nem kezel pénzt. A jegy árát egy jegykezelő gépbe kell bedobni, ez kiírja a bedobott összeget, ami ha megfelelő, a sofőr kinyomtatja a jegyet. Ha többet dob be az ember, visszajáró nincs. Így, ha valaki a reptérre érkezvén ATM-ből vesz fel pénzt és a legkisebb egység a 10 SGD-s bankjegy, akkor a 2 dolcsis buszjegye 10 dollárba fog kerülni - hacsak nem tudja előre és nem váltotta át apróra a pénzét.

Ha utazós kártyát használ az ember, akkor pedig felszállásnál pittyegtetni kell az első ajtónál. A sofőr a pittyegés fajtájából tudja, hogy volt-e felhasználható összeg a kártyán. A trükk ott kezdődik, hogy leszállásnál is pityegtetni kell a kártyát a középső ajtónál, különben a kártya úgy érzékeli, hogy az ember a végállomásig utazott és levonja a maximális díjat. Ami még mindig egy benyelhető összeg a tévedésért. Max. 3-4 SGD lehet (600-800 forint).

Nemrég megjelent egy internetes felmérés eredménye, miszerint Szingapúr a világ legdrágább városa.

Ezen őszintén meglepődtem.

Ázsiai szinten nem olcsó, a tény, de hogy a világ legdrágább városa lenne?!?!? És akkor hol van London vagy Sydney vagy Tokió?! Mi a drága Szingapúrban?! A lakhatás? Vagy a kaja?! A fizetések állítólag még az ausztrál fizetéseknél is magasabbak valamivel, pedig Ozzyföldön 20 AUD (4000 Ft) a minimál óradíj. Ehhez képest a tömegközlekedés olcsóbb, mint Budapesten, ahol pedig a minimál óradíj a fentiek kábé 8%-a. Pár dollárért kap az ember egy tányér ételt a kifőzdékben, a boltokban meg átlag európai árakért adnak mindent. Miről beszélünk?!

A CNN cikkje 131 országot hasonlít össze. Eszerint Szingapúrban a közlekedés háromszor drágább, mint New Yorkban. LOL! Ez tök hülye! :-D A második helyen Párizs áll. Párizs, ahol már 8 évvel ezelőtt is döbbenten álltam a metrójegyes automata előtt, mert 1 EUR alatt volt a jegy ára, amiért korlátlan átszállással keresztül lehetett utazni az egész várost, míg a BKV már akkoriban is jóval 1 EUR felett volt az átszállásra nem is alkalmas jegyeivel. Én ezt úgy értelmezem, hogy nem drága...

A cikk a közlekedés mellett 160 árucikk árait is összehasonlítja. Felmerül a kérdés, hogy vajon mely árucikkeket hasonlítja össze, mert nehéz elképzelni, hogy Szingapúr drágább, mint bármely európai nagyváros...

A cikk megjelenése másnapján szingapúri barátaim fészbúk oldalán megláttam a megoldást a rejtélyre. Megjelent egy cikk, ami megmagyarázza és egyben cáfolja is a CNN baromságait. Na végre!

"Nyugi szingapúriak! Az országunk nem a legdrágább - Nektek." - kezdi a cikk. Aztán elmagyarázza, hogy a CNN felmérése egy átlag amerikai ember átlag amerikai életmódja alapján állította össze a vizsgált kritériumokat. 

Eszerint a saját tulajdonú autót veszi alapul. Jaaaa! Így már érthető! Szingapúr egy pici sziget. 710 km2. Budapestnek nagyjából másfélszerese. Viszont több, mint 5 millióan élnek benne. Ez Bp lakosságának 2 és félszerese. Mivel a belváros jó része sétálóutca, alig van autózásra alkalmas úttest. Képzelhetjük.... Ha itt mindenkinek autója lenne, olyan lenne a konstans helyzet, mint a Blaha a nagykörút átépítésekor, mikor  a hidak is le voltak zárva. Se előre, se hátra. Hogy ezt elkerüljék, olyan durva adókat és biztosítási díjakat, valamint behozatali árakat dobnak az autókra, hogy csak a nagyon nagyon, de tényleg nagyon gazdagok engedhetik meg maguknak a saját gépjárművet. Cserébe viszont kiváló a tömegközlekedés, tehát a lakosok többsége nem is akar autót venni. Ha a felmérés azt veszi alapul, hogy Amerikában 16 éves kortól olyan a saját autó, mint máshol a saját karóra (mivel a nyári részmunkaidős újságkihordással keresett fizetésből már egész jó verdát lehet venni), akkor persze, hogy Szingapúr árszínvonala lenyomja még New Yorkot is. Meg Párizst is, ahol szintén kiváló a tömegközlekedés, így saját autóval csak nagyon indokolt esetben járnak az emberek

A lakásköltségeket és az ezzel járó rezsit is amerikai mércével mérték. 4 szobás lakás. Ázsiában. Nyugodtan vegyük elő a fülünk mögötti kispolcról a sztereotípiáinkat. Igen. Az ázsiaiakra igaz, hogy sok jó ember kis helyen is elfér. Más a térigényük, ezért igazán nagy lakások nem is nagyon vannak. Ha vannak is, abban is többen laknak. Egy 4 szobás lakás ára arányaiban jóval magasabb, mint a kicsiké. Mert egyszerűen nem illik az ország profiljához.

Tudom, hogy Amerika a világ közepe és az ő sztenderdjük az abszolút sztenderd, de talán jobban jártak volna, ha az országok életstílusát is bekalkulálják valahogy a felmérésükbe. 



Egy másik cikk, ami mostanában jelent meg Szingapúrról, szintén meglepő adatokat közölt. Eszerint Szingapúr a legérzéketlenebb ország és egyike a legboldogtalanabb országoknak is.




Háát. Ez is meglepett, de vitatkozni nem tudok vele. Tényleg olyan fegyelmezett a város, mintha robotok élnének benne. Érzelemmentesen.

Egy másik cikk meg arról mesél, hogy az írója terhes nőként egyszer rosszul lett Szingapúrban és senki nem segített neki az utcán, meg a járműveken sem adta át neki soha senki a helyet.

Hasonló tapasztalatom nekem is volt. És ugyan nem terhes nő voltam és nem is én szorultam segítségre, meg annak idején jelentőséget sem tulajdonítottam az esetnek, de így, a cikket olvasva beugrott.

Az egyik metróállomás előtt, egy kisebb téren várakoztam, mikor hirtelen trópusi eső szakadt le az égből. Nem messze tőlem egy mozgássérült, idősebb nő árult kézzel készített rajzokat megélhetés céljából. Mikor eleredt az eső, kétségbeesetten elkezdte szólítgatni a mellette álló embereket, hogy segítsen valaki, de mindenki csak max rápillantott, aztán álldogált tovább. Pedig nem volt a nő kolduskinézetű. Én a tér túloldalán ültem. Mikor észrevettem, hogy valamit akar és a mellette állók nem segítenek neki, már épp indultam volna, hogy megkérdezzem, mi van, de épp ő is észrevett engem és azonnal intett is, hogy menjek már oda. Ha egy tolószékből int valaki, akkor jóérzésű ember odamegy, még ha koldusról van is szó (pénzt ugyan nem adok, de attól még meggyőződöm róla, hogy nem szorul-e más segítségre). Odaérve láttam, hogy a rajzai egy része egy oszlop köré volt rögzítve, hogy messziről is látható legyen, mit árul. Ezeket próbálta leszedni, hogy ne ázzanak el, de magasabban voltak, mint amit elért a székből. Leszedtem neki a rajzokat, aztán ennyi volt. Hogy a mellette ácsorgó két férfi miért nem segített neki, az rejtély.

A szingapúrian szigorúan betartják a szabályokat. Muszáj is, mert mindenért súlyos büntetést kell fizetni. a rágógumit még a reptéren tedd el jó mélyre a bőröndbe, nehogy véletlen rutinból elrágj egyet evés után, mert 500 dollárod bánja...  (Jó. jó, most túloztam, mert 500 dollárt csak akkor kell fizetni, ha az utcán kiköpi az ember a rágót.)

Nagy port kavart 1994-ben egy amerikai tinédzser esete, akit vandalizmus vádjával kaptak el Szingapúrban (valamit legraffitizett) és a helyi törvényeknek megfelelően 4 hónap börtönt, 3500 SGD pénzbüntetést  és 6 ütésnyi pálcázást szabtak ki rá. A pálcázást rattanpálcával végzik, és csak az amerikai ügyvédek közbenjárásának köszönhetően, a Clinton iránti tiszteletre hivatkozva sikerült a 6 ütést 4-re csökkenteni. Ez kicsit LOL. 

Szóval Szingapúrban szigor van. A leírt szabály szó szerint betartatik. Ami viszont nincs törvényben leírva (lásd egymás felsegítése az utcán), arra - ezek szerint? - ne számítson senki...



2014. március 25., kedd

Air-tér és rep-port


Utazásaim során elég sok időt töltöttem már reptereken. Néha 8-10 óra várakozást kell túlélni. Ilyenkor sokat számít, hogy az adott reptér mennyire utasbarát.

A szingapúri kitérőm fő motivációja a lábmasszázs volt. A Changi Reptéren ingyenes masszázsfotelok állnak az utazók rendelkezésére. Mivel már tudom, hol vannak a fotelek, leszállás után nyílegyenesen odamentem. A hátizsákom persze megint a Talált tárgyak osztályán végzi majd, mint legutóbb, mikor pár órával később hagytam csak el a repteret a masszázs miatt :-)




A Changi Reptér tavaly megnyerte a világ legjobb reptere címet. Nem véletlenül. Az ingyenes lábmasszázs mellett ingyenes internet, telefontöltő állomások, ingyenes forró víz automaták, tisztított ivóvíz kutak, ingyenes X-box játékok, ingyenes mozi, játszótér és meditációs szoba, valamint botanikus kert, napraforgó terasz, orchidea kert és pillangó park szórakoztatja az átutazókat.



Napraforgó kert a tetőteraszon a szabad levegőn

Orchidea kert aranyhalakkal

Szelektív hulladékgyűjtők

Újracsomagoló állomás mérleggel
Ha túl nehéz a kézipoggyász vagy át kell csoportosítani a tartalmat



Különlegessége még az "Early check in" szolgáltatás, ami lehetővé teszi az utazóknak, hogy korábban becsekkoljanak a járatukra és az éjszakát a reptéren töltsék. Normál esetben 2-3 órával a járat indulása előtt szokott kinyitni a check-in pult, ahol a beszállókártyát adják, amivel be lehet lépni a reptér védett részlegébe. Changi-n némely légitársaság akár már 2 nappal korábban is engedélyezi a becsekkolást, hogy az utas kiélvezhesse a reptér szórakoztató park jellegű létesítményeit. Ráadásul vannak csendes sarkok is reptéren, ahol kanapén vagy akár a puha szőnyegen ledőlhet az ember és alhat egyet.

Sok reptéren azért nem jó éjszakázni, mert mindenhol díszkivilágítás van és a hangosbemondó 5 percenként az ember arcába üvölt valami információt. Itt direkt ki van alakítva egy csendes folyosó kis "szobácskákkal", ahol alhat az ember.

Van különben egy weboldal, ahol előre lehet tájékozódni a repterek alvási lehetőségeiről. Hátizsákos utazók tapasztalatai alapján összegyűjtött tanácsok arról, hogy melyik reptéren melyik terminál melyik sarkában van kevesebb zaj, hol vannak kényelmes kanapék vagy sötétebb zugok az alváshoz. Ha az ember hosszú útra megy és az átszállások között 5-6 óra van, nem éri meg kimenni a városba és drága szállodát fizetni pár óra pihenésért. De azért aludni jó lenne. Ilyenkor hasznos a sleepinginairports honlapja.

Vannak repterek, ahol szívatják az ott alvókat. Új-Zélandon, a Christchurch-i reptéren például bevezették azt, hogy csak ülve lehet várakozni. Amint valaki elfekszik, jön a biztonsági őr és rászól. Mindezt azért, mert a legtöbb fapados járat hajnali 6-kor száll fel, a tömegközlekedéssel viszont reggel 8 előtt nem lehet kijutni a reptérre, így a sok hátizsákos kalandor inkább kimegy este és ott alszik a reptéren. Más reptereken meg olyan széksorok vannak, ahol az ülések karfával vannak elválasztva, így lehetetlen elfeküdni 2-3 széken.

Ha az ember kitartó, találhat eldugottabb sarkokat, ahol nincs annyi fény és a hangosbemondó is távolabbról hallatszik. Ezeken a helyeken sokan terülnek el szimplán a földön. Családok, hátizsákosok piknikelnek a falak tövében. Jól esik több óra üldögélés után kinyújtóztatni a lábakat és a hátat.

Hazaúton én is azt terveztem, hogy becsekkolok előző este, mert a hajnali géphez csak taxival tudtm volna kimenni. Persze nyilván minden légitársaság engedi a korai becsekkolást, kivéve azt, amelyikkel én mentem :-)

Már este 10-kor kint tobzódtam a reptéren és minden próbálkozásom ellenére sem tudtam korábban bejutni a vidámparkba. Pedig becsekkoltam online, mondván, hogy leteszem a csomagomat a megőrzőben, én meg bemegyek a beszállókártyámmal, aztán reggel, mikor kinyit a check-in, kijövök, hogy feladjam a hátizsákomat. De nem lehetett. Ha be is csekkol az ember online, akkor is érvényesíttetni kell a beszállókártyát a személyzettel. Ők meg hajnali 4 előtt nem érkeznem meg a reptérre. Szuper. A reptér külső része olyan, mint bármely más béna reptér. Se konnektorok, hogy laptopot töltsön az ember, se rendes székek és fotelok, semmi időtöltés. Sima állomás. Végül egy Starbucks-ban töltöttem az éjszakát néhány rokonlélek társaságában, ahol volt konnektor és wifi is, a kötelező fogyasztást meg kimerítette 2 dolláros tea.

Legközelebb, ha a Changi reptérre vágyom, majd úgy szervezem a csatlakozást, hogy 1-2 nap legyen csak a járatok között és akkor ki se teszem a lábam a reptérről. A masszázsfotelben fogok aludni is :-D



2014. március 24., hétfő

Ázsia felé

2014 március 13.



Zé visszatért a nyaralásról, én meg másnap távoztam Sydney-ből. Eljött ez a pillanat is. Elhagyom kedvenc Csendes-óceáni térségemet. :-(


Utolsó este Zével és Boris-szal (Zee barátja, aki a laptop képernyő beszerzésében segített) elmentünk búcsúvacsorázni.

Dumálgatunk.

- Mennyi időre is mész Szingapúrba? - kérdezi Boris.
- 6 napra - felelem.
- Haha! Úgy, mint Sydney-be? Ide mennyi időre is jöttél?
- 4 órára.
- Akkooooor.... 6-szor 7-szer 24... - kezdi mondani és előkapja a telefonját. Számokat mormol és nyomogatja a gombokat.
- Mit csinálsz tulajdonképpen? - érdeklődöm.
- Várj! Na, megvan! Az eddigi szokásaidat figyelembe véve 27 évig fogsz Szingapúrban maradni.
- ???
- Ugye 4 órát akartál Sydney-ben tölteni és 6 hét lett belőle. Szingapúrban 6 napot akarsz tölteni, tehát arányosítva 27 évet fogsz maradni.


Ez kész van! :-DDD

Mondjuk nem tudom, hogy számolt, mert nekem 4,14 év jött ki :-D

Meg szerintem kéne átlagot is kalkulálni, mert eredetileg ugye egy hónapra indultam Thaiföldre egy évvel ezelőtt. Az csak 12-szeres túltartózkodás. Kicsit javítana az arányszámon :-) 


Bár ha elképzelek Szingapúrban akár csak 4 évet is....

Jáááj! :-o




2014. március 19., szerda

Szidnit szidni


Ezt a hülye szóviccet nem bírtam kihagyni, de azért nem fogom Sydney-t szidni. 

Azt nem. Csak a tömegközlekedését.



Sydney jó hely. Mozgalmas, barátságos, tiszta, biztonságos.


A forgalmi dugók - ahogy én láttam - mérsékeltek. Akad, de meg sem közelíti a budapesti csúcsot.
Bicikliseket csak elvétve láttam, pedig elég jól kiépített a biciklis úthálózat. Meg több ismerősöm állította, hogy szokott biciklizni. Szóval biztos több kerekező van, mint én láttam.


Én leginkább a gyalogos közlekedést gyakoroltam. Meg a tömegeset. Mindkettőről lett véleményem.


A gyaloglás legjobb része a zebrán történő átkelés. A közlekedési lámpáknál van jelzőgomb, amit meg kell nyomni, ha át akar kelni az ember. Ezt ismerjük otthonról is. Odatették, éreztük, hogy kezünkben az irányítás. Amíg rá nem jöttünk, hogy kamu és semmit nem ér. Hát itt nem. Itt tényleg átvált a lámpa, ha megnyomja az ember a gombot. De csak akkor... Ha nem nyomod meg a gombot, sátrat is verhetsz, nem lesz zöld. Nem azért, mert a keresztbe forgalom sosem kap pirosat. Neeem. Kapnak. És az autós forgalomnak rendszeresen váltanak a színek. Csak ez nem érinti a zöld és piros emberkét.  Zöld emberkét csak akkor láthatsz, ha előtte azt a gomb megnyomásával igényelted. Mert minek legyen zöld, ha úgysem vár ott gyalogos, ugyebár... 

Ez azért nagyon jó, mert ha épp akkor érsz oda a kereszteződéshez, amikor láthatóan épp zöldet kéne kapnia a gyalogosoknak, és már kezdenél örülni a tökéletes időzítésnek, rá kell jönnöd, hogy hiába nyomod meg a gombot, nem történik semmi. Elkéstél, barátom! Csak akkor kap a gyalogos zöldet, ha még a forgalom irányának váltása előtt jelezte átkelési szándékát. Most már meg kell várnod a következő lámpaváltást. Csak 10 perc, nem nagy ügy. Saját biztonságod érdekében nem kockáztathatják, hogy a 15 másodperces átkelési időtartamot 12 másodperc alatt kíséreld meg teljesíteni. Persze nyilván épp ettől lesz balesetveszélyes, mert aki siet, az úgyis átkel, és vagy jól tippelte a kanyarodók irányát vagy nem. 

Ami viszont baromi jó Sydney-ben, az a föld alatti úthálózat. Akkor volt szerencsém megtapasztalni, mikor váratlanul esni kezdett az eső, nálam meg nem volt esőkabát. Emlékeztem, hogy hallottam, hogy a föld alatt az egész város bejárható, de nem tudtam, hol vannak az utak. Viszont elázni sem akartam, úgyhogy csak találomra bementem az egyik bevásárlóközpont-szerű épületegyüttesbe, és kerestem az aluljárókban is megszokott irányjelző táblákat. Volt egy pár. Találomra követtem egyet, ami egy párhuzamos utcát jelzett. Úgy 10 perc bolyongás következett a föld alatt. Közben több kijárat, feljárat, lejárat jött szembe. Egy idő után már fogalmam nem volt, hol járok a térképhez képest. Elővettem az ipodot, hogy térkép segítségével megtippeljem és teljes meglepetésemre, működött a GPS és automatikusan jelezte a pozíciómat. Egy halványbarna út mentén. Hmmm. Eddig fel sem tűnt, hogy a térképeken vannak ilyen vonalak. Jobban megnézve a barna vonal kis megszakadás után az utca szemközti oldala után folytatódik. Ez tök olyan, mintha az épület alatt menne. És tényleg! Nem csak hogy be lehet járni fél Sydney-t a föld alatt, de még a térképen is feltüntetik az úthálózatot!

A fehér út a felszíni, a barnás színű a föld alatti


Némi kívánnivalót hagy maga után azonban a tömegközlekedés. 

Ha valaki egyenesen Magyarországról érkezik Sydney-be és még sosem járt más helyen a világban, akkor is feltűnnek neki a rendszer hiányosságai. De ha valaki már járt olyan nagyvárosban, ahol valóban JÓ a tömegközlekedés... hát az lehet, hogy inkább gyalogol. Mint én.

Van metró és vannak buszok. A jegyet távolság alapján kell fizetni. Az automatánál előre megadod, hol akarsz leszállni és arra ad jegyet. A metrón kifele jövet is kezelni kell a jegyet. Ezzel ellenőrzik a távolságot. A buszokon vagy a sofőrnél váltasz jegyet, vagy lehet előre váltani 1 és 10 útra szóló jegyet. A buszjegyek ára is attól függ, mekkora szakaszt akarsz megtenni. Meg vannak napi és heti jegyek. 

Mikor megérkeztem, rögtön meg akartam ismerkedni a lehetőségeimmel a jegyek típusait illetően, de kisebb falakba ütköztem. A turistainformáció nem volt hajlandó egy szót sem mondani a 10 darabos gyűjtőjegyről. Kizárólag a napi és hetijegyet tukmálták. Gondolom, azért kapnak jutalékot. Erősködtem, hogy de én hallottam ilyen 10 darabos jegyről. Azt mondták, rosszul hallottam. Csak napi vagy hetijegy van (ami elég drága és baromira nem éri meg, mert annyit turista nem utazik egy nap alatt). Mellesleg a turistainformáció ingyen várostérképet sem tart Sydney-ben, amivel a népszerűségi listámon nagyot zuhantak. A leggagyibb országokban is adnak ingyen térképet. Ezek meg csak eladni akartak mindent. Bármit. Főleg jegyeket és programokat. Általános idegenforgalmi információról meg gőzük nem volt. Pedig vagy 2 km-t sétáltam, mire megtaláltam a csillivilli épületüket. (Új-Zéland után ez különösen csalódást okozott, mert ott minden kis porfészekben volt iSite és szuper tájékozottak voltak és mindent adtak.)

Na szóval lehet busszal közlekedni. Ha elég bennfentes az ember. És ha mindegy neki, hol lyukad ki. Egységes buszhálózatos térkép vagy lista nincs. A buszmegállókban ki van írva a busz száma, és hogy mikor jön. De hogy merre megy és milyen megállói vannak, esetleg hány szakaszon halad át (hogy legalább a távolságot vagy az árat sejtse az ember), az nincs. Azt gondolná az ember, hogy majd a buszra felszállva lesz vmi lista a lehetséges leszállóhelyekről. Nincs. Akkor legalább biztos kiírják, melyik megálló következik. Nem. Vagy pontosan tudod, merre mész, mit akarsz, hol szállsz le, vagy rohadj meg. Az egyetlen esély, hogy az ember szól a sofőrnek, hova akar menni, a sofőr meg elmondja, melyik megálló lesz közel ahhoz a helyhez. És jó esetben nem felejt el szólni, amikor le kell szállni. (Nem mikrofonba vagy ilyesmi. Ott kell ülni mögötte. Személyes kontakt van a barátságosság jegyében.) Ezzel nekem csak annyi a gondom, hogy simán lehet, hogy egy másik buszjárat 5 utcával közelebb vitt volna az úticélomhoz, csak erről az adott busz sofőrje nyilván nem tud, magától meg nem tudja kideríteni az ember. 

Illetve... végülis ki lehet. Kétféleképpen. Az egyik az empirikus módszer. Tapasztalással. Sok felesleges kör után, csak rájön az ember, mi lett volna a legjobb.

A másik módszer az, ha letölti az ember a németek által fejlesztett, német precizitásra szabott tömegközlekedéses alkalmazást a telefonjára, már ha rendelkezik okostelefonnal ÉS internet hozzáféréssel útközben. Mert az nem működik, hogy otthon kikeresi az ember az útvonalát, aztán útközben offline megnézi. Csak akkor nyílik meg az a szutyok, ha van wifi is. Az meg elég ritkán akad a buszokon és a megállókban...

Szóval ha letölti az ember az alkalmazást és van internetje is, akkor a megállók megadásával megnézheti, melyik járművek járnak arra, amerre menni készül és mikor. Biztos vagyok benne, hogy a szoftver tök jól működik Németországban, ahol szigorú logikával tervezik meg a menetidőket és hozzáférhetőek a járművek útvonalai és megállólistái is. Itt viszont, aki nem tudja a megállók pontos elnevezését, az maradjon otthon. 

Megvolt az is, hogy érdeklődtem a buszpályaudvaron, hogy ha én XY utcához akarok menni, akkor a rendelkezésre álló 14 buszállás közül melyikhez menjek oda elolvasni az ott felsorolt 2-3 busz menetrendjét. Mert tényleg szívesen sétálok 3 km-t a pályaudvaron belül, de nem lenne jobb egy egységes listán kiírni a bejáratnál, melyik busz honnan megy? A takarító, akit információs pult hiányában megtaláltam, nagyon készséges volt. Megkérdezte a városrész nevét, ahova igyekszem (Coogee) és mondott 2 buszszámot. Én meg emlékeztem, hogy az alkalmazás otthon (mikor még megnyílt) valami más számot adott ki, mint legközelebbi megálló. Az ember tiltakozott. Ha Coogee-ra akarok menni, ezzel a 2 busszal mehetek, mással nem. Végül beletörődtem és végigjártam a buszállásokat egyesével. Aztán kiderült, hogy az a busz, ami a mi utcánkhoz legközelebb áll meg, nem Coogee végállomásra megy, hanem a következő strandra. És ez már elég ahhoz, hogy soha senki ne említse.

Hogy valami jót is mondjak, a buszok tiszták és légkondicionáltak. És viszonylag pontosan jönnek a kiírt időpontokhoz képest. 

A reptéri csatlakozás még egy trükkös dolog. Van reptéri vonat, ami 18 dollár, de ha sima busszal meg az ember, az csak a normál 2-5 dolláros ár távolság szerint. Ezt persze a reptéren nem mondják, mert amikor jöttem, érdeklődtem, hogy melyik busz visz be a városba, és azt mondták nincs busz, ehhez képest távozáskor azzal mentem. 


Na de a közlekedéstől eltekintve Sydney tényleg jó hely. Csak maradjon az ember a belvárosban vagy utazzon taxival :-)


2014. március 18., kedd

Szemem világa


Úgy tűnik, a kontaktlencse vásárlás nemzetközi kaland kategóriába lép át lassan. 

Aki lencsét visel, és hosszabb útra indul, talán hasznát veszi a tapasztalataimnak.


Kezdődött Amerikában, ahol hosszabb ideig maradtam, mint terveztem, és elfogyott az otthonról vitt kontaktlencse utánpótlásom.

Mivel ott csak szemvizsgálat után (pár száz dolcsi), receptre lehet lencsét venni (és akkor is korlátozott darabszámban), kénytelen voltam trükkel hozzájutni.

Ebben segítségemre volt amerikai barátom, Gary, aki kiváló rábeszélőképességének köszönhetően meg tudott győzni pár optikust arról, hogy ingyen próbalencsét adjanak nekem. 

Ezt a módszert jól meg is jegyeztem. Elvileg a próbalencsét a gyártó küldi ingyen, szóval az optikusnak sem került szinte semmibe, simán nekem adhatják más országban is :)


Következő állomásomon, Németországban egyszerű dolgom volt. Európai szabványok, online rendelés, kutyát nem érdekli, van-e receptem, elég, ha beikszelem rendelésnél, hogy hogyne lenne, már jön is a lencse postán, olcsóbban, mint otthon a bótban. Az ápolófolyadékok is olcsóbbak.


Tahitin nem fogyott el a lencsém, mert vittem eleget és kivételesen nem is maradtam tovább a tervezettnél, bár amilyen általános árszínvonal volt ott, meg is szívtam volna, ha bármit ott kell beszereznem.


Legközelebb, mikor lencsét kellett vennem, már Ázsiában jártam. Na, itt már akadtak igazi kihívások. 

Vittem bőven tartalék municiót, de jó időben be akartam szerezni a következő adagot, nehogy akkor fogyjon el, mikor valami dzsungelben járok épp.

Thaiföldön még nem jutott eszembe utánanézni, annyira az út elején voltam, de egy olyan országban, ahol a sétálóutcán nyíltan árulnak hamis útlevelet, jó pénzért bármit beszereznek az embernek.

Az első akadály az volt, hogy Kambodzsában és Laoszban nem lehetett kontaktlencsét kapni. Illetve de, de az valami noname márka volt, olyat meg nem teszünk a szemünkre. Ki tudja, milyen a légáteresztő képessége és nedvességtartalma, és hogy ami rá van írva, az úgy van-e. Akármerre jártam, figyeltem az optikákat, hátha lesz valahol a saját lencsém, de nem volt. Érdeklődtem is időnként, de annyira gyerekcipőben jár náluk az ilyesmi, hogy hamar letettem a vásárlásról.

Malájzia volt a következő állomás és a kellemes csalódás. Egyrészt mindenféle márkát lehet kapni, a legújabb fejlesztéseket is. Másrészt elég olcsó. Miután felmértem a terepet és eldöntöttem, hogy vásárolok, jött a meglepetés. Sehol, de sehol nem lehetett 8,4-es átmérőjű lencsét venni.

Ugye a kontaktlencsénél nem csak a dioptria számít. A lencsének illeszkednie kell a szemre, ezért figyelembe kell venni a pupilla átmérőjét és a szemgolyó görbületét is. Az átmérő nagyjából egységes, azzal nem babrálnak a gyártók sem, viszont a görbület számít. 

Európában általában 8,4 vagy 8,6 a görbület. 

Miután vagy 10 üzletben érdeklődtem 8,4-es görbületű lencse után és sehol nem volt, kezdett derengeni, hogy lehet itt valami információ, amiről lemaradtam...

És igen. Az ázsiaiak szeme más, mint az európaiaké. Ez most óriási felfedezésnek hangzik, tudom :-D

De a látható különbségtől eltekintve anatómiailag is más a szemük. Akkor is, ha kiengedik a szoros copfjaikat :-D

Az ázsiaiak szemgolyója nagyobb, mint az európai nagyrasszba tartozóké. Engem ez meglepett. Azt hittem, egyénenként mindenki egyesével különböző, nem lehet ezt így rassz szerint meghatározni. De pedig igen. 
Szóval nagyobb a szemük, ezért nem annyira domború. Így náluk 8,6-os a lencsegörbület. 

Na, miután erre rájöttem (elmagyarázta egy optikus), már csak egy olyan helyet kellett találnom, ahol hajlandóak rendelni nekem 8,4-est. Elvileg hordhatnék 8,6-ost is, csak az nem fekszik fel tökéletesen a szemre és emiatt homályos képet ad. És a lencseviselésnek - esetemben - épp az a célja, hogy éles legyen a kép.
Európában annyira vegyesek vagyunk (meg annyi rassz olvasztótégelye), hogy mindkét görbület alapból elérhető a boltokban. Na, ezt jó tudni, nem?


Indonéziában épp nem kellett lencse, de nem is tudtam volna beszerezni. Esetleg Balin és Jakartában. Máshol nem túl elterjedt.


Új-Zéland volt a következő kihívás.

A kedvenc ápolófolyadékomat nem árulták sehol. Egyébként is csak gyógyszertárban lehetett hozzájutni és jó drága volt. Plusz a normál 360 ml-es kiszerelés felejtő. Volt úti méret, meg multipack (360+360+90 ml). Semmi átmenet. Hátizsákos utazóként nem nagyon óhajtottam több, mint fél évnyi folyadékot hurcolni magammal feleslegesen, ahhoz meg drága volt, hogy hetente vegyek 60 ml-es üvegeket.

A kontaktlencséből is kezdtem kifogyni. Az optikusok szemvizsgálat (70-100 NZD) nélkül nem akartak lencsét eladni nekem, de szerencsére az egyik optikusnál (Specsavers) végre elárulták, hogy van webshopjuk is és ott elég nyilatkozni arról, hogy van receptem. 

De hogy mi ez a mánia a recepttel, mint Amerikában is?! 19 éve hordok kontaktlencsét, tudom, mit akarok, ha megvakulok, az én bajom, nem az övék, főleg, mert turista vagyok és úgyis elhúzok, mégcsak nem is nekik kell a fehér botomat megvenniük. Különben járok szemészhez rendszeresen, csak nem gyűjtögetem a kórlapokat róla.

Na megrendeltem a cuccot online a Dunedinben élő magyar barátnőm címére. 10 nap szállítás, az árak európai online árak.

A gond csak az volt, hogy én közben letáboroztam Nelsonban, Dunedin meg vagy 800 km-re volt onnan. A lencsém meg elfogyott. És várhatóan még pár hétig nem tudtam elmenni Barbarához a kis csomagomért. Elmentem hát a Specsavers-hez, hogy előadjam Garytől tanult magánszámomat, a "jajénszegénykisutazó, töröltékajáratomat, adjatokpróbalencsét, mertnemlátok". Miután náluk rendeltem az utánpótlást, hivatkozhatok arra is, hogy lassan postázták.

Mint kiderült, nem kell nagyon trükközni. Szinte kérdés nélkül mondták, hogy adnak ingyen egy párat, csak mutassam be a vizsgálati lapomat. Navazzeg! És ha olyanom nincs? Akkor nem adnak. És ha én turista vagyok és otthon van ilyenem, de itt most nem tudom prezentálni? Akkor sem adnak. És ha elküldik nekem otthonról a magyar vizsgálati lapomat és kinyomtatom a másolatot, akkor az jó? Az jó, csak legyen rajta pecsét meg aláírás.

Nah, ez akkor gyerekjáték lesz! Nyilván eszemben sem volt valós vizsgálati lap után kajtatni. Egyrészt nem szoktam megőrizni, másrészt csak 1 évnél nem régebbi papír jó, harmadrészt pedig, ha meg is lenne otthon valahol, nem fogom ugrasztani a fél világot, hogy keressék meg, szkenneljék be, küldjék el.

Végigkutattam a neten megfelelő, fotoshoppolható vizsgálati lap után. Majd szépen átírom rajta az adatokat, aztán mindenki boldog lesz. Na pecsétes, aláírásos receptet nem találtam, de technikai problémák (és egyéb nyűgjeim) online megoldására szakosodott, nonstop elérhető segítő angyalom, Tibi szerzett egy megfelelő lapot, amit már csak meg kellett kicsit dolgozni. A beutalót egy létező szemklinika adta ki, létező orvos létező pecsétjével. Ha bármit lecsekkolnak, csak ezt fogják nézni úgyis. Felesleges sorok törölve, saját dioptria, görbület átmérő, lencse elnevezése beírva, személyes adatok lecserélve. Kész, mehet. 

Adták is ingyen a lencsét, mint a pinty :) És akkor most már nyugodtak lehetnek a szemem épsége felől :-D


A kis ausztrál kiruccanás megint nem volt belekalkulálva a legutóbb megrendelt lencseadagba. Újabb nekifutás következik. Itt már rutinosan egyből a Specsavers weboldalára mentem (még jó, hogy van ausztrál hálózatuk is). Árak pontosan olyanok, mint Új-Zélandon, rendelés menete ugyanaz, gyerekjáték. Gondoltam, előadom itt is az ingyenlencsés produkciót, mert ugyan még nincs vészhelyzet, de miért ne spóroljak egy pár lencsét. De aztán 3 napon belül házhozszállították a megrendelésemet, úgyhogy béna lett volna arra hivatkozni, hogy azért kell a próbalencse, mert lassú a posta. Szóval meg sem próbáltam, de biztos forrásból tudom, hogy a módszer működik itt is.


Szingapúrban nem vettem lencsét, de itt minden sarkon van optika és minden márka elérhető. Nagyjából európai bolti árakon. Ápolófolyadékot a közértekben is lehet kapni és az úti kiszerelés (60-90 ml) 500 forint, a 300-360 ml meg magyar bolti árszínvonalú. Tehát drága :-)



A legközelebbi kontaktlencse-rendelésem júniusra várható. Még nem tudom, melyik országban (és földrészen) kerül rá sor. Majd meglássuk... :-D

Ennyi volt a "Szemünk világa" rovat. ;-)



2014. március 17., hétfő

Bombajó légitársaság


Megvettem ugye a repjegyemet Londonba. 

Azt úgy fontosnak szoktam tartani, hogy ha tizenórát ülök egy gépen, legyen kényelmes és adjanak enni. Meggyőződéses fapados utazó vagyok, de több időzónán átrepülni egyébként is megterhelő a szervezetnek, hát még mindezt étlen-szomjan-kényelmetlenül.

A Sydney-Szingapúr viszonylatot fapadossal (FlyScoot) nyomtam le. 9 óra. Keksz, nápolyi, gumicukor. Mert újabban saját kaját már nem ehetsz a gépeken. Pedig biztos vittem volna konyharuhába csomagolt szalonnát és hagymát vagy téliszalámis zsemlét :-D

A Szingapúr-London útszakaszra választhattam volna ár alapján orosz légitársaságot, kínait vagy malájt. Én a Malaysia Airlinest választottam, mert rendszeres díjazottak a légitársaságok közötti szolgáltatási versenyekben. Legyen élmény a repülés!

A repjegyvásárlás után egy héttel olvasom az újságban, hogy eltűnt (vagy lezuhant vagy eltérítették - mindenki válassza ki a meggyőződésének megfelelő verziót) a Malaysia Air egyik Boing 777-ese. És nem találják.

Hjaj de jó! :-S

Eltérített gépen utazni. Az lesz az igazi élmény!!!



Gyorsan megnéztem. Szerencsére nem azért zuhant le, mert elhanyagolt a géppark és amatőr a személyzet. Ez jó. Mert annak a valószínűsége, hogy 2 héten belül 2 sajnálatos baleset történjen ugyanannak a légitársaságnak 2 gépével, elég kicsi. Meg egy ilyen incidens után jobban odafigyelnek a biztonságra, úgyhogy tulajdonképpen megnyugtató számomra a már megtörtént baleset...

Egy hete követem a híreket*. Az a gép is Kuala Lumpurból indult (én ott szállok át), bár nem London felé, hanem Pekingbe. Még mindig nem találták meg a gép roncsait, viszont már nyomoznak a pilóták magánélete után, hátha részt vettek az eltérítésben. Mindketten gazdagok és muszlimok és jótékonykodnak a környezetükben. Az egyik pilótának volt otthon repülőgép szimulátora, amin a jeladók nélküli repülést gyakorolta. Az is kiderült, hogy volt a gépen 2 hamis útleveles ember, meg hogy a gép még legalább 4 órát repült az utolsó leadott radarjel után, viszont nem Peking felé, hanem az Atlanti óceán felett (India felé). Egyik terrorszervezet sem vállalta (még) magára az akciót. A gépen többnyire kínaiak ültek. Állítólag Európa vagy USA fölött sokkal hamarabb feltűnt volna az eltűnés és a tervezetlen útvonalon haladás, mert szigorúbb a felügyelet. Ez jó hír. Csak jussunk ki Ázsia légteréből :-)


Mondjuk azért a biztonság kedvéért jó, ha felcsempészek magammal a gépre egy bombát. Annak a statisztikai valószínűsége ugyanis, hogy 2 bomba van egy gépen - mint tudjuk, - gyakorlatilag nulla... ;-)



*Hírek angolul itt. (Ez nagyon részletes)
  Magyarul pedig itt és itt.
  Malaysian Airlines oldala.



2014. március 16., vasárnap

Toronyszem

2014 február 13.


Utolsó napjaim Sydneyben...

Norbi barátom, akivel az utóbbi időben annyira rákattantunk az elmés szópárbajokra és egymás folyamatos ugratására, hogy már szinte naponta találkoztunk, hogy eme - mindkettőnk által régóta elhanyagolt, ám hiányolt - szellemes sportnak hódoljunk, kitalálta, hogy megmutat nekem pár helyet, amit még nem láttam a városból.


Vicces nap lesz ez is :) Még azzal együtt is, hogy a reggel szarul kezdődött. Előző este kicsit hajnalig cseteltem és pár óra nyugalan alvás után arra ébredtem, hogy a lépcsőház felújítása címén verik és sikálják a falat a munkások. Az ágyamtól falvastagságnyi távolságban. Miután a visszaalvásról lemondtam, kikóvályogtam a konyhába, hogy némi eledellel csillapítsam kialvatlanságot jelző fejfájásomat. Persze ekkor szembesültem azzal, hogy előző nap nem mentem bevásárolni. Kb zéró kaja áll rendelkezésre. Szerencsére találtam a mélyhűtőben 2 szelet maradék kenyeret, ami csak azért maradt meg, mert a vekni végei, és azt nem szeretem, de ilyen napokon még ez is fejedelmi reggeli lesz. Bedobtam a pirítóba, csináltam egy tejeskávét és leültem, hogy megnézzem az emailjeimet. Pár perc múlva lett gyanús, hogy csend van. A toastnak már ki kellett volna ugrania.... 



Nem ugrott. Valaki biztos átállította az időkapcsolót. (Ez a valaki Zé lakótársa lehetett, akiről nem írtam eddig, mert eltérő időbeosztásunk miatt ritkán futunk össze. Mondjuk akkor viszont nagyon jókat beszélgetünk az élet nagy kérdéseiről.)


Az elszenesedett majdnem-reggelit bámulva éreztem, hogy most jönne az a pillanat, amikor visszafekszik az ember és úgy tesz, mintha fel sem kelt volna, és újra próbálkozik később, egy jobb pillanatban, de a lépcsőházban tevékenykedő ütvefúrót hallva inkább a helyszín sürgős elhagyása mellett döntöttem. Majd eszem valamit útközben.


Na ekkor lépett színre Norbi és a meglepetés programjai.

Azzal kezdtük, hogy átsétáltunk egy, a lakóházak között megbúvó kis erdőn, ami mellett párszor elmentem már, de sosem vettem észre. Kábé az ott lakók sem tudnak róla, olyan jól elrejtőzik. Nagyon értékeltem az erdei sétát, főleg amiatt, hogy árnyékban voltunk és nem hasogatta a fejemet a napfény. Aztán elmentünk egy botanikus kertbe, ami tulajdonképpen egy kertészeti áruda, csak jól adja elő magát. Itt a párás levegő, egy újabb kávé és egy kis banánkenyér betermelése után állapotom a javulás útjára lépett. Mire megebédeltünk a közeli az IKEÁban, már gyógyultnak nyilvánítottam magam. A kaja csodákra képes...

Délután a belvárosban kószáltunk, aztán jött a nap fénypontja. Norbi meglepiből befizetett a Sydney Tower Eye kilátóba. Tudtom nélkül. Az egy pohár kólánál nagyobb értékű promóciós és incentive ajándékokat már csak megszokásból sem szoktam elfogadni (hiszek benne, hogy az életben sokminden az ölünkbe hullik, de abban is, hogy semmi sincs ingyen), de Norbi már az első kávémeghívása kapcsán leszerelte a vonakodásomat azzal, hogy nyíltan képembe mondta, hogy ne pörögjem túl a dolgot, a kávé az kávé, nem azért hív meg, mert vár érte valamit cserébe, és ha végül esetleg mégis az ágyamban kötne ki, az meg nem a kávé miatt lesz :-D LOL Mintha magamat hallanám :-D Egyenes, nyers és világos. Már akkor tudtam, hogy jóban leszünk ;-))



Szóval Norbi hamar felismerte az anyagi és szellemi függetlenségem védelmében felállított erkölcsi határokat, ezért a kilátóval kapcsolatos programjavaslat felvetése, megvitatása és általam történő megvétózása, majd az ebből következő nézeteltérés és bonyodalom helyett szimplán csak megvette a jegyet és odavitt a helyszínre. Okos pasival ne kezdjen az ember! ;-)



A Sydney torony 250 méteres tengerszint feletti magasságban kialakított nézelődőjéről szépen belátható a belváros.

Mielőtt felmentünk a gyorslifttel, ami 44 másodperc alatt ér fel a kb 80 emelet magasságába, megnézettek velünk egy 3D-s filmet madártávlatból. A vetítés úgy 3 perc után megszakadt és valami füstölni kezdett a moziteremben... Nem nagyon sírtunk, hogy lemaradtunk a film végéről, azt viszont érdekes volt elképzelni, milyen lenne, ha kigyulladna a torony. Mert a lift ugye tűz esetén nem használható. Reméljük, a tűzlétra nem az épület külsején vezet le... :-D

Egynyelvű tábla a lift előtt.
- Valami 8. Nincs is kiírva angolul meg más nyelven sem. Miért csak kínaiul írták ki?
- Mert ez csak azokra vonatkozik, akik ezt a feliratot el tudják olvasni. Mindenki más magától is tudja, hogy max 8-an lehet beszállni egy ekkora liftbe.




2014. március 10., hétfő

Dinnyére sört?

Harmadik rész (Az első részhez katt ide.)




A repjegy lesz még a következő izgalom. Ausztrália jó messze van Európától, ezért nem is olcsó a távolság áthidalása.

Összehasonlítottam több útvonalat több kombinációban (Sydney-Budapest, Sydney-Bécs, Sydney-München, Sydney-Dublin, Sydney-Szingapúr-Bécs, Sydney-Hongkong-Dublin, Sydney-Sri Lanka-Dublin, Sydney-akármi-Dublin, Sydney-akármi-bármi). Elég nehéz olyan kombinációt találni, ami 200 ezer forint alatt kijön.

Ha már ennyit fizetek, akkor kössük össze a kellemessel. Legyen Sri Lanka. Ott még nem jártam. És ha már ott vagyok, a Maldív-szigetek csak egy ugrás. Onnan meg Mauritius egy kis kiruccanó csak. Jaaaj. Már megint kezdem. Sosem jutok így Európába! :-o

Nem lehet! Totál üres a zsebem, a bankszámlám, nincs biztosításom. Elég. Nyomás Európába!

A legolcsóbb verzió egy Szingapúri megállóval London volt. (Nyilván jóval 200e alatt. Szeretem a lehetetlent megvalósítani.) Ez jó. Szeretem a szingapúri reptéren az ingyen lábmasszázst. Londonban meg meglátogatom az öcsémet. Aztán továbbrepülök valami olcsó fapadossal Dublinba.

Gondoltam.

De aztán nem találtam olyan nagyon olcsó fapadost. És most tényleg nincs már pénzem. Meg ugye skót is vagyok ;-) Meg azt hallottam, hogy Írországban munkanélküliség van (hol nem?). Meg... végülis mindegy hol kezdek el dolgozni. Pár hónapig akárhol elvagyok. Úgyis épp a Sherlock Holmes-os új sorozatot nézem (amiben Sherlock egy pszichopata... ja nem, magasan funkcionáló szociopata ;-D) és lehet, hogy felül kéne bírálnom az Egyesült Királysággal kapcsolatos ellenszenvemet. Nagy az a legelő, hátha nem csak marhák vannak. ;-) Meg... ott érkezéstől kezdve ingyenes a baleseti ellátás...

Az angolokat nem szeretem, Angliát kizártam már az elején. De az Egyesült Királyság nem csak Anglia. Még ott van Skócia is. És a skótokat bírom. Meg ők is utálják az angolokat. Ez jó jel. Hasonló az ízlésünk :-) És a Skót felföldre régóta el akarok menni (Edinbourgh nagyon tetszett). Olyasmi lehet, mint Új-Zéland déli szigete. És a 18 fokos kiwi nyár után mit nekem zordon skót felföldnek borús nyara?!

Hát, egye fene! Tökmindegy. Akkor Skóciába költözöm :-D



Még végeztem egy kutatást "melyik a legjobb város letelepedésre" és "hol a legjobb az élet" az UK-ban. Bristol (Stonhenge környéke) és Aberdeen (skót város) volt dobogós. Jó, hogy vannak lehetőségek. Csak győzzek válogatni.



Viszont ami legalább már eldőlt:

Március 14-én távozom a kenguruk földjéről, egy hetet még eltöltök a világ legdrágább városában (mert olyan jól állok :-D és mert a lábmasszázs a gyengém), aztán 20-án érkezem Londonba.


(Vége a három részes agymenésnek.)

2014. március 9., vasárnap

TB és más limlomok

Második rész (Az első részhez katt ide)



Szóval lelépek Ausztráliából.


DE HOVA?

A szokásos kérdés...  :-D

Felmerült már Ázsiába indulás előtt, legközelebb akkor, mikor Kambodzsából Indonéziába indultam, aztán újra felmerült, mikor majdnem Timor-ba mentem, és amikor ehelyett végül Szingapúrban kötöttem ki, és mikor Új-Zéland előtt tanakodtam a kérdésen.

És akkor ugye most.


Az szinte mindig teljesen világos, hogy Magyarországra még nem szeretnék visszatérni.

Deviszont... (igen, ez a legújabb helyesírási szabály szerint létező kifejezés) ... nagyon nyomaszt ez az állandó lakhely és utasbiztosítás probléma. Meg kell oldani.


Magyarországra nem jelentkezhetek vissza, mert a kijelentkezéssel elvesztettem a jogomat a kedvezményes (?), havi 6600 forintos TB-re. Ha visszajelentkezem, büntiből havi 46 ezer forintot kell fizetnem TB hozzájárulásként az első évben. Simán megéri. Olyan színvonalas az orvosi ellátás. Nem?

Inkább kapcsolatba léptem a német egészségbiztosítómmal és megkérdeztem, fizethetem-e náluk a havi TB-t magamnak. Mert akkor fizetem havonta ott és az kiváltja a magyart (EU-s egyezmény). És legalább ketyeg az egy év, utána meg visszaáll minden a régi béna kerékvágásba, és újra lesz státuszom meg utasbiztosításom havi 6600 Ft pluszért. Csakhogy a német biztosító nem is értette, mit akarok. Ha nem dolgozom, miért fizetnék TB-t? Az ellátás olyankor állampolgári jog. Érdeklődjek az állampolgárságom szerinti országban. LOL. Az állampolgárságom szerinti országból épp azért jelentkeztem ki, mert ott akkor is fizettetni akarják az állampolgárokkal a TB-t, ha azok külföldön élnek és teszem azt Amerikában dolgoznak 15 éve és fizetik az ottani biztosítást, Magyarországon meg 10 éve nem jártak. A TB ilyenkor a háttérben számlázza a havi díjat!!! Csak az EU-s (vagy külön egyezménnyel rendelkező) országban fizetett TB váltja ki a magyart. Jah, mert amíg Uniós tagok vagyunk, ezt muszáj elfogadniuk.

Szóval a két legegyszerűbb megoldás ki van zárva.


De vannak azért más lehetőségek.

Kezdjük például St Kitts és Nevis-szel. Ez egy ország. Igen, én sem hallottam még róla. A Karib térségben fekszik. Kis sziget. És állampolgárságot adnak, ha az ember lakást vesz ott. Tényleg :)

Találtam egy oldalt (el sem tudtam képzelni, hogy van ilyen), ahol felsorolják, melyik országokban árulják pénzért az állampolgárságot. Úgy első ötletként azt gondolnám, állampolgárságot az akar venni, aki az igazságszolgáltatás elől menekül vagy illegális valahol, vagy személyazonosságot akar cserélni és meg akarja zavarni a nemzetközi bűnüldöző szerveket. Aztán utánaolvastam és rájöttem, hogy kettős állampolgárnak lenni jó dolog. Csökkentheti az ember az adóit (ill. tisztára moshatja a pénzét), letelepedhet a másik országban, taníttathatja ott a gyerekét és mindenféle jogokat élvezhet 2 országban. És nem csak világvégi, ismeretlen kis országokban lehet ám pénzért útlevelet kapni (meg a bangkoki Khaosan Road útlevél standjánál, de az most más téma). Ausztria és Belgium is ott figyel a listán! Ez a durva, nem?

Miután tanulmányoztam a lehetőségeket, megállapítottam, hogy annyira még nem gáz a helyzet, hogy kettős állampolgárságért folyamodjak. De az infó mindenképp hasznos volt. Ki tudja, mit hoz az élet...


Szeretem a Csendes-óceán térségét, nem szívesen megyek innen messzire, de be kellett látnom, hogy a legkézenfekvőbb megoldásnál jobbat nem találok.

Az Európai Unióban bárhol letelepedhetek és vállalhatok munkát, lehet biztosításom is egyszerűen. Csak ahhoz oda kell költözni. Sajnos. De jól van. Akkor odaköltözöm.


És melyik országba?


Itt egy oldal, ahol országonként adnak letelepedési tanácsot. Ez mostanában sajnos sokaknak hasznos lehet :/

Számomra a legegyszerűbb lenne olasz, német, angol vagy spanyol nyelvterület.

Németországban jók a fizetések, jó az életszínvonal, van adószámom és TB kártyám, de ott már laktam. És a németek olyan barátságtalanok. Svájcban nem dolgozhatok. Ausztria meg... nem tudom. Nem.

A mediterrán országokban barátságos a nép, de ott béna a gazdaság, alig van munka, alacsonyak a fizetések. Esetleg a Kanári-szigetek... Ott télen is meleg van és a turisták miatt lenne meló is. Na, esetleg ez jó lesz.

Anglia ki van zárva. Az angol kultúrához való vonzódásom mértéke alacsonyabb szinten áll, mint egy átlagos macska fürdési hajlandósága. Utálom az akcentusukat, a merev udvariasságukat, a felsőbbségi érzésüket. Oda nem.

Európán belül még Írország a leglazább nép, és ha értettem a kiwi angolt, talán az írrel is megbirkózom. És Dublint nagyon szeretem. Meg a Guiness-t.


De nem felejthetem el, hogy most nem nyaralni készülök. Itt most a pénz diktál, nem az élvezet.  Jó, az is, de vannak prioritások. Utánanéztem, melyik EU országban a legjobbak az óradíjak. ( Itt a táblázat. )


Luxembourgban brutál jól fizetnek (11 EUR per óra), de nincs kedvem franciául megtanulni. Ha lenne, akkor meg nem Luxembourgba mennék, hanem vissza Tahitire. 

Második helyen Franciaország és Monaco áll (9,43 EUR). Aztán Belgium (9,12 EUR). Bakker. A végén mégis meg kell tanulnom franciául?!

Itt emelném ki a magyar minimálbért, ami a táblázat szerint 1,95 EUR.

Svájc is nyerő, bár nincs rajta a listán, mert nincs törvényben előírt minimálbér. De jól fizetnek, csak ott a munkavállalás korlátozott.

Írország következik 8,65 Euróval. Ízlelgetem a Dublin-ba költözés gondolatát...

Hollandia és az Egyesült Királyság alig marad le az ír fizetésektől, Németország a 7 Eurójával is itt lenne valahol, de ott sem kötelező a minimálbér. Viszont a listán innentől lefelé majdnem felére esik vissza az összeg.


Összehasonlítottam a társadalombiztosítási rendszereket is (itt a lista).

Luxemburgban, Írországban és az Egyesült Királyságban minden lakónak ingyenes az alap orvosi ellátás. Jó hír. Különben érdekes beleolvasgatni az adatokba. Sok helyen a gyógyszerek is ingyen vannak (de a fogamzásgátló mindenképp), és nem hal meg az ember az út szélén (havi 46 ezer forint biztosítási díjért), amíg a mentősök azon tanakodnak, hogy a legújabb átszervezés óta vajon melyik kórház az illetékes a sérült ellátásában.



Ez eddig nagyon jól hangzik... Mindent figyelembe véve meg is van a dobogós.

Tratratatataaaam! Úgy tűnik, Írországba költözöm!





(Úgy tűnt, de közben mégsem :-D De az már a következő cikk.)




Lakni vagy nem lakni? Állandóan.


Első rész


Már megint felbukkant a "Miért is lett gáz, hogy megtettem?" probléma...

Nem szeretek erről beszélni, mert nagyon frusztráló tud lenni, mikor SENKI, de SENKI nem érti a lényeget (ami nem az emberek hibája, hanem a kretén magyar fogalomzavaré). Akármikor szóba kerül a szituációm, az emberek próbálnak megértőek lenni és segíteni, ami nagyon jól esik és értékelem is, csak hát...

Hogy ne kezdjem forgatni a szemem, ha valaki a Marie-Antoinette féle "Ha nincs kenyerük, miért nem esznek kalácsot?" típusú jószándékú, de engem hülyének néző tanácsával jön elő?! Vagy felhozhatnám metaforának a Belügyminisztérium féle "Segítünk! Ha elfogyott az üzemanyaga, szálljon át másik autóba" sms-t is. Mintha magamtól nem jutnék el a legalapabb gondolatig sem...

Szóval előre elnézést kérek, ha a most következő cikk esetleg harapósnak vagy frusztráltnak tűnik. Kicsit az is :-D


A rövid sztori ugye az, hogy mikor egy éve eljöttem Magyarországról, módosítottam az állandó lakhelyemet ideiglenesre, hogy ne kelljen TB-t fizetnem, ha úgysem vagyok ott. Utólag derült ki, hogy ez nem szimplán a lakóhelyről szól, hanem gyakorlatilag visszaadtam az "állandó lakhely" státuszomat. Ami egy állampolgársághoz hasonlító személyes adat és a világon minden embernek rendelkeznie kell egy, de csakis egy ilyen címmel. Alap esetben ez automatikusan az állampolgárság szerinti ország. Vagy ahol az ember valóban él és dolgozik. Mindenkinek egy ilyen címe lehet és kell legyen. Ha valaki megszerzi az állandó rezidens státuszt más országban, akkor elvileg ki kell jelentkeznie a korábbiról, ahol gyakorlatilag nem él életvitel szerűen. Elvileg olyan nincs, hogy valaki egyetlen országnak sem állandó lakója. Állandó lakóhely státusz kell, hogy legyen. 



Hát nekem nincs állandó lakhely státuszom (és kiemelem, hogy itt a státuszról van szó, nem arról, hogy nincs egy rokonom vagy barátom, akihez bejelentkezzek, hogy legyen egy akármilyen bármilyen címem - ahogy szokták tanácsolni a marie-antoinettek). A pesti lakásomba be vagyok jelentkezve tartózkodási helyként, de itt most az nem segít. (Visszacsinálni a lakcím mizériát csak személyesen lehet, szóval innen az sem megoldás.)

És mi a gond ezzel?!


Állandó lakóhely státusz nélkül semmilyen biztosító nem szerződik velem utasbiztosításra. (Itt természetesen nem a leszerződésen van a hangsúly. A "Dehát ki ellenőrzi azt?" kérdésektől és javaslatoktól falra mászom. Természetesen behazudhatom, hogy van lakcímem és vásárolhatok biztosítást, jujderavaszvagyok, csak amikor majd káresemény történik és a biztosítónak pénzt kell kiadnia a kezéből, egészen biztosan le fog minden adatot alaposan ellenőrizni és akkor eláll a szerződéstől, mert nem teljesültek a feltételek.) Hogy miért? Mert nagyon súlyos káresemény esetén - ha az olcsóbbnak bizonyul - a biztosító inkább fizeti a beteg hazaszállítását a lakóhely szerinti országba, minthogy a saját költségén kezeltesse idegenben. Ez a nemzetközi gyakorlat.


Ausztráliában egy napi kórházi ellátás 1000 AUD (200 ezer Ft). És ebben még nincs benne az orvosi kezelés.

Utánajártam, lehet-e itt helyben biztosítást kötni. Olyan privát TB szerűt, ahol nem számít, melyik országból jössz, és ott milyen címed van, csak az, hogy most épp itt vagy. Lehet (például BupaMedibankAUnitiy). Ez elsősorban azoknak jó, akik hosszabb távon itt élnek diákvízummal vagy munkavállalói vízummal. De turistaként is lehet kötni, ha valakinek az utasbiztosítása nem fedez mindent.

Havi 100 AUD a legolcsóbb ezekből, de abban például a mentővel szállítás még benne sincs...

Elég durva. 

Ilyet kötni akkor lenne értelme, ha pár hónapig itt maradnék és mellette találnék valami munkát is. Munkavállalói vízum nélkül. Ami nem lehetetlen, de kockázatos. Ha rajtakapnak, kitoloncolnak. És akkor minden más ország vízumigénylése is ugrott, mert mindig van olyan kérdés a vízumigénylő lapokon, hogy kiutasítottak-e már valahonnan. Ez meg egy világutazó számára kész tragédia. Lenne.


Szóval osztottam-szoroztam. 

Az van, hogy biztosítás nélkül nem indulok ausztrál körútra. Mérges kígyók, pókok, a világ veszélyes állatainak 80%-a itt él. Inkább ki sem lépek a lakásból. De akkor meg minek maradjak itt? A kaja drága, munkát keresni nem fogok (bár lett volna egy alkalmi pincérkedés már, de nem kockáztatok), a helyi biztosításra nincs keretem. Ennél hasznosabban is el tudnám tölteni az életemet.

Szóval ez az Ausztrália ebben a formában nem éri meg most. Elment tőle a kedvem. Jobb lesz innen lelépni.


DE HOVA?

A szokásos kérdés...  :-D

(Ide kattintva folytatódik a cikk, csak több részre szedtem, mert hosszú lett.)