2013. március 31., vasárnap

Rakétaállomás a középkorban


Kánikula van, nekem meg nincs ihletem írni, de azért rövid összefoglaló az elmúlt napok eseményeiről.

Voltam fényképezőgépet vadászni (ugyanis a gépem az érkezésem utáni 2. napon behalt). Erről majd írok részletesebben, mert igen érdekes itt a vásárlás fogalma. Amíg kitalálom, hogyan szerzek normális gépet normális áron, addig használom az iPodot, ami ugyan nem túl jó minőség, de több a semminél.


2013.03.29. Ayutthaya

Ellátogattam Ayutthayába, Thaiföld hajdani fővárosába, ami 80 km-re van Bangkoktól.

Vonattal mentem, a helyszínen meg biciklivel kószáltam. Csak egy délutánt töltöttem a helyen, de sikerült mindent megnézni.

A középkorban volt ez a Sziám Birodalom központja. Tele van szentélyekkel és látogatható a királyi központ is.



Az épületei leginkább úgy néznek ki, mint rakéta kilövő állomások kőből épült rakétákkal. A paeoasztronautika hívei jól elbogarásznának itt.




Nyilvános WC egy buszos pihenőben
(igen, azzal kell leönteni)
2013.03.30. Busz

Egész napos kutatómunka után (mi merre mennyi) este buszra ültem és elindultam délre, Krabiba.

A távolsági busz elég színvonalas. 44 ülés volt az emeletes buszon (56 helyett). Ezáltal nagyobb a hely a lábnak és az ülések is elég szélesek voltak, és szinte vízszintesig dönthetőek. Az út 11 óra volt, de teljesen elviselhető. Osztottak plédet, vizet, gyümölcslevet, sütit és higikendőt. Mint a repülőn. Mindez kevesebb, mint 6000 Ft-ért. Fel sem tűnt a 11 óra.


2013. március 29., péntek

Közlekedés



Újabb kalandokban volt részem közlekedés címén.

Kezdődik azzal, hogy gyalogosan életveszély átkelni az utakon. Nem csak a baloldali közlekedés miatt (hogy az ember hirtelen nem is tudja, merről várja az autókat), hanem az erősebb elsősége miatt is. Aki nagyobb, gyorsabb, az mehet. Ha kicsi, lassú és törékeny vagy (ergo gyalogos), jobb, ha inkább megpróbálod az életedet az úttest azonos oldalán leélni. Van persze zebra, de ez senkit nem zavar. Van lámpa is, de gyalogosoknak ritkán. A kersztbe-kasul haladó autókat hivatott rendszerezni - már amennyire lehet. Ilyenkor, ha elég időt töltesz az út szélén ahhoz, hogy tanulmányozd a lámpaváltás szisztémáját (és ne aggódj, valószínűleg lesz időd), akkor a kanyaródók ideje alatt - életed kockáztatásával - eljuthatsz félútig. Utána meg már csak kisebb szakaszon kell futni (2-3 sáv), az már gyerekjáték : - D


Kipróbáltam a hajózást több formában, metróztam és buszoztam is. És jutott vonat meg bicikli is.

Természetesen mind nagyon drága.

A busz 7 Baht volt (50 Ft), a helyijáratos hajó 10 Baht, a távolsági 15B. Meg kellett állapítanom, hogy a metro helyi viszonylatban drága közlekedési eszköz. Alig mentem 6-8 megállót, és 30 B-ba került. Majdnem 300 Ft! : )
A vonat viszont 80 km-re (másfél óra) csak 15 THB. Igaz haramadosztály, de nincs is más a normál vonatokon. Bicikli 40 B egy napra.

A busz elég egyszerű, műanyag ülések, nyitott ablakok, kánikula. Sofőrnek lenni nem nagy kunszt. Elég, ha az ember tudja tekergetni a kormányt és nyomkodni a pedálokat meg a dudát. Utasok felvételéhez elég lassítani, az ajtót ráérünk menet közben becsukni, és elinduláskor sem szükséges megnézni, csüng-e még valaki az ajtóban. Viszont feltétlenül szükséges minden szembejövő buszost üdvözölni - lehetőleg derékig kihajolva az ablakon. Akár menet közben is. 
A buszra a jegyet kallernál lehet megvenni, aki egy hosszúkás fémhengert rázogatva sétál a buszon (ebben van a pénz, a jegy, és ezzel tépi el az átadott fecnit). Az ötlet jó. Nem kell estére berekednie azt ismételgetve, hogy jegyeket vegyenek. Olyan zajt csap, hogy muszáj észrevenni.


Hajóval Bangkok északi részére mentem el. Nem volt ott semmi látnivaló, csak hajókázni akartam. A hajó gyors (nincs dugó), gyakran jár és tiszta. Azon is jár a csörgős kaller. 
Elsőre persze rossz irányba szálltam (mert ugyanott áll meg mindkét irányba a hajó és kiírva semmi nincs) és a kaller tök segítőkész volt, nem is kellett fizetnem a rossz irányban megtett 2 megállóért (na, nem mintha földhöz vágott volna az összeg). 




A helyijáratos hajóra úgy kerültem, hogy a város modern részéből akartam visszajutni a szállásomra, de a taxik meg voltak hibbanva (200 B az 50 helyett), és hiába próbálkoztam jóóóó sokáig, nem vitt el senki rendes áron, az állami taxik meg mind utassal jártak. Úgyhogy sétáltam és integettem. Aztán végső megoldásként már majdnem bevállaltam az életveszélyes motoros taxit, mikor megszólított egy srác (turista) és javasolta, hogy menjek kishajóval. Nem is tudtam, hogy van ilyen is, hiszen a folyó nem itt folyik. Elmagyarázta, hogy a kis csatornán jár a hajó, innen pár száz méterre van a megállója és elvisz a nagy folyóig, ami az óvárost szegélyezi (onnan már nem lakom messze). És mindez 10 B-ért.

Na, ez a hajó megér egy misét!

A megállója egy híd alatt, a fák tövében van. Ha nem álltak volna ott emberek, biztos meg sem találom. 
Jön a csónak, lassít, az emberek már ugrálnak le rőla, páran már ugrálnak fel. Én azért megvárom, míg 1 méternél közelebb kerül a parthoz. Rutintalan ugró vagyok, menjünk biztosra. De remélem, azért megvár. Az ülések mind tele, megállok a széksor mögött. Mellettem két hordó. Olajoshordó. De nem csak típusra. Valóban fűtőolaj van benne. Jó lesz nem nekidőlni.


Halad a csónak, lehet kapaszkodni egy kötélbe, ami a tetőponyva alatt halad az elejétől a hátuljáig. Egyszercsak elindul a kötél a kezemmel együtt előre. Mi a fene?! Jaj, mozdul a tető! Minden álló utas lehajol és elengedi a kötelet. Követem példájukat. Á! Egy híd alatt haladtunk át, és lehajtották a tetőt. De így is majdnem súroltuk a híd alját. Hát ez vicces.


A vonat több pályaudvarról érhető el. Elég fapados. Vagyis műanyag. elvileg 3 osztály foglalható, de a sima járatokon csak haramadosztály van. A gyors vagy expressz járatokon talán van más kategória is. Az a jó, hogy a pályaudvari információnál adnak menetrendet, ami tök világos (nincs sok vonat), és ha az ember be tudja azonosítani az állomásokon kiírt helységneveket (4 kis fánk, indás csavar, duplavé, kis ciráda), akkor még helymeghatározásra is használható. 


Odafelé szinte percre pontos volt a vonat, még csodálkoztam is. Visszafelé viszont késtünk egy kicsit. Úgy másfél órát. Ami egy egész napos biciklizés (ragacs, izzadtság, napégés) után már kész tortúra volt. Viszont legalább turista party volt a vagonban.
Amikor ugyanis megállt a vonat, odajött hozzám egy ember és közölte, hogy akadály van a vonat előtt és szálljunk le, menjünk busszal. Erre 2 turista fel is pattant, hogy leszálljon, de nekem gyanús volt, hogy se egyenruhája az ürgének, se a helyiek nem mozdulnak. Elindultam megkeresni a kallert, hogy mondjon valami hivatalosat, de nem találtam. Megláttam viszont 2 másik külföldit és megkérdeztem őket, mit tudnak a témáról. Mondták, hogy náluk is járt a pasi a buszos javaslatával, de ők is csalásnak vélték. Itt nem kell ám rosszra gondolni. Nem bántani akarják az embert, csak pénzzel levenni. Plusz buszjegy. Esetleg taxi a pályaudvarig. Megvan a napi bevétel. Már, ha bedől nekik az ember.
Szóltam gyorsan a 2 másik utasnak, hogy szerintem ne szálljanak le, majd visszamentem az új ismerősökhöz, mert jó arcnak tűntek. Aztán telt-múlt az idő, a kaller megnyugtatott, hogy csak 15 percet állunk. Mi addig dumáltunk. a csajszi francia és Honkongban él (23 éves), a sráv meg olasz és abban a városban született, ahol én éltem egy évet 2001-ben (Reggio di Calabria). Ez mekkora véletlen már! : D
Gyorsan megosztottuk egymással utazós terveinket és infóinkat (meg is van, hova megyek holnap). Közben megjelent még 2 turista pár. Társaságban szívni is jobb. A vonat végülis 1 óra álldogálás után indult el, meg még késett felet, de jó társaságban repült az idő.


Ez is kreatív lehetett. . .

A bicikli meg bicikli. Két kereke van, gurul és kreatívnak kell lenni, hogy eljusson az ember a céljához. Árkon-bokron át, ha nincs más.

Pár óra tekerés után egész bátran vágtam már át az autók előtt. Meg a balra tarts-ot sem mindig tévesztettem el : )



2013. március 27., szerda

Tuc-tuc


Budha ünnep van. Ezért a tuc-tucok kedvezményes áron viszik az embereket a Budhha szentélyekbe. 

Ezt teljesen véletlenül tudtam meg, mikor az útkereszteződésben bogarásztam a térképemet és egy helyi ember odajött segíteni. Meglepő módon igaz volt, amit mondott. Tényleg 20 Baht-ért (180 Ft) vitt körbe-körbe a tuc-tuc több órán keresztül.


Ott van a Buddha is a képen, csak a torony mögött

Először az Álló Buddha Templomba mentünk. Ez a Buddha 32 méter magas.

Kényelmesen megnézegettem, bementem, fotóztam, a tuctucos meg szépen várt kint. Milyen jó már! : )

Következő állomás a Szerencshozó Buddha volt.


Aztán meg kellett állnunk egy utazási irodásnál, hátha veszek valamit és kap jutalékot a sofőr. Nem kapott : D

Utána javasoltam, hogy menjünk az arany kupolás hegyhez. De előtte még meg kellett állnunk a Thai Factory-nál, ahol méretre lehet öltönyöket és kosztümöket készíttetni európainál olcsóbban. Persze itt sem kapott az ember jutalékot. Viszont adtak neki valamilyen kupont, amivel mégiscsak pénzhez jutott, mert nagyon belelkesült és megint meg akart állni még egy utazási irodánál. Gondoltam, jó fej leszek és belemegyek a játékba. Aztán vérszemet kapott az ember és el akart vinni még egybe. A motiváció kedvéért még azt is bekamuzta, hogy a következő templom zárva van, oda úgyis másnap kell visszajönnöm. Azért 3 utazási iroda már elég volt, leszereltem a próbálkozását. Pedig még azt is ajánlotta, hogy ha bevállalom (csak be kell menni és érdeklődőnek látszani), akkor nem kell fizetnem az egész délutános furikázásért. Nekem viszont tényleg elég volt és még zárás előtt oda akartam érni az utolsó szentélybe, úgyhogy nem mentünk utazási irodába. Mikor megérkeztünk az utolsó állomásnál, szépen kifizettem, még borravalót is adtam (így volt 300 Ft LOL). Majd lassan megállapítottam, hogy nem is ott vagyok, ahova jönni akartam. . .  Most vagy nem jól értette az úticélt (hasonló a nevük), vagy felhúzta az orrát a leszerelés miatt. Na persze nem baj, hogy ezt a szentélyt is láttam, csak baromira nem ott volt, ahova menni akartam és elég sokat kellett hazáig kutyagolni (mert a leintős tuctuc már nem ilyen olcsó, van, hogy 200  Baht alatt nem is moccannak).

Ezt különben többször szívtam már meg. Egyszerűen nem talál az ember rendes áron taxit. Az állami autók a legjobbak, azok taxiórával mérnek, de a többivel indulás előtt kell megalkudni és pofátlan árakat mondanak. És nem alkusznak.

Van különben motoros taxi is. Rendes motorral viszik az utast. Bukósisak nélkül. A kaotikus forgalomban. Autók között száguldva. Ez lesz az, amit szerintem mindvégig kihagyok. . . 


Aranyozott hegy

Egy dombra épült szentély, ahonnan szép a kilátás a városra. Itt több szentély is volt, több Buddhával. Az egyikben középkori szobrok előtt lehet imádkozni. 

Itt dumálgattam egy őrrel, aki elmesélte, hogy miért tartja Buddha maga előtt a két tenyerét védekezően. A tenger miatt. Ezzel a mozdulattal utasította a tengert (és a tsunamit) a megállásra, hogy megvédje a buddhistákat.







2013. március 26., kedd

Smaragd Buddha és Wat Pho

Jól van, jól van, azért alakul ez a hócipő. . . 

(Mint hallom, otthon is, bár az ott most inkább hótaposó.)

Szóval a dolgok a vártnak megfelelően alakulnak. Már ami a tömeget, a turisták lehúzása iránti apadhatatlan vágyat és kaotikus állapotokat illeti.

Ma szentélyeket látogattam. A szállásom a történelmi negyedben található, így minden lényeges látnivaló elérhető gyalog is.

10 perces sétával jutottam el reggel a Királyi Palotához. Távol-Keleten a palota és szentély többnyire nem egy darab épület, hanem kerítéssel körülvett épületcsoport, ahol a különböző épületek más-más célt (vagy adott esetben istent) szolgálnak.

A Királyi Palota óriási terület. 3 órát bóklásztam benne. Méreteit a belépőjegy ára is mutatja: 500 Baht-ba kerül, ami épp a tízszerese egy átlag szentélynek (majdnem 5000 Ft). A palotában tartják a koronázási szertartásokat, meg királyi ünnepségeket, de itt található a híres smaragd Buddha szobor is (ami valójában jáde, de felfedezésekor elnézték). Csupa arany pagodák, szobrok, gyöngyházberakások, csilli-villi kerámiaborítások. A beléptetés kicsit szigorú volt: az alap, hogy ilyen helyeken nem illik ujjatlan pólóban meg miniszoknyában megjelenni, de itt egész táblázat volt a "miben ne" ruházatról. Se a váll, se a has nem látszódhat, férfiak térd alatti nadrágot, nők minimum térdig érő szoknyát viseljenek, szűk hosszúnadrág tilos, rövidnadrág meg pláne. A szentélyekbe belépve le kell venni a cipőket, van ahol vizet sem lehet bevinni, de ezt leszámítva békén hagyják a látogatókat. Olyannyira, hogy sehol semmi információ és térkép. Persze lehet privát idegenvezetőt vagy audioguide-ot bérelni, de a két véglet között nincs más opció. Végül beszereztem egy "jobb a semminél" színvonalú térképet. 
Az még külön vicces, hogy a thai nevek angolra nem egységesen vannak átírva, így a térképen és az épületeken szereplő neveket bonyolult matematikai algoritmus segítségével kell párosítani. Mondjuk legalább ki van írva latin betűkkel. Ha csak thai felirat lett volna, még mindig ott bénáznék valahol.



Miután 3 órán keresztül hömpölyögtem az orosz és japán turisták áradatában, és kibosszankodtam magam azon, hogy valamelyik félvak állandóan belesétált az automata fényképezésre beállított kamerám elé, valamint szomjan haltam és kisebb napszúrás is esélyes lett, elérkezettnek láttam az időt arra, hogy továbbálljak. Még a rend kedvéért áthaladtam a kerten, ahol fegyverkiállítások és pagodák sorakoznak, aztán elindultam a Wat Pho felé.

A Wat Pho leginkább a masszázsairól híres. Eredetileg egy buddhista szentély (amiből kb minden sarkon van egy), de mivel itt kezdtek először nyilvánosan oktatni, ezt nevezik Thaiföld első egyetemének is. Manapság világszerte elismertek az itt tanult masszőrök. Miután lejártam a lábamat, alig vártam, hogy beüljek egy jó kis masszázsra a suliban.
Az épület sarkához érve megszólított az őr és tájékoztatott, hogy rossz irányba haladok a bejárat felé. De kedves. Persze ennyivel nem úsztam meg, elkezdett kérdezősködni, honnan jövök, hova megyek. Közölte, hogy rosszkor jöttem, mert a Wat Pho-ban épp szertartás megy, csak 2 óra múlva lesz nyitva, de menjek addig ebédelni, van itt nem messze pár kajálda. Nem éltem a lehetőséggel. Sőt. Voltam annyira bizalmatlan, hogy csakazértis odamentem a bejárathoz (pedig jó messze volt). Kérdeztem, mikor van a szertartás, azok meg néztek rám hülyén. Aztán felvilágosítottak, hogy az utcán senkinek nem szabad hinni, biztos azért mondta, hogy rávegyen egy ebédre valami ismerőse éttermében. Na, ezt is megtanultam. Pedig tök ártalmatlannak tűnt az ember a javaslatával. Nem is mondott konkrét helyet.

Szóval csak bejutottam a Wat Pho-ba. Irány a masszázs.
Arra nem számítottam, hogy több, mint duplája lesz az ára az átlag masszázsoknak. Más helyeken 200 Baht 1 óra és 100-120 Baht fél óra. Itt 280 volt fél óra. Kicsit durva. Szóval kihagytam.
Cserébe kutyagoltam még 2 órát, amíg bejártam a templomot (mindenféle szentélyek arannyal bevonva). Ez a hely annyiban különbözik a többi szentélytől, hogy itt található a Fekvő Buddha, ami 46 méter hosszú és 15 méter magas. És ezért nem is fért bele rendesen egy fényképbe. 



Valami emberfeletti energia is lehetett a szentélynél, mert tönkrement a kamerám. Az egyik pillanatban még jó volt, a következő pillanattól meg már csak nagy fehér fényt fényképezett. Ezt a sors kezének tekintem, mert Tahiti óta terveztem, hogy veszek egy új fényképezőgépet, és erre felé még olcsó is. Szóval holnapra megvan a feladat.

Aztán a szentélyből kilépve arra gondoltam, hog taxival vagy tuc-tuc-kal (helyi háromkerekű taxi) megyek haza. Távolság alapján 50 Baht. Kérdezem a tuc-tucot: 250 Baht. Hülye vagy, ember?!
Kérdezem a következőt: 120 Baht. Megyek a taxihoz, a taxaméterrel nem lesz több 50-nél. Árat nem mond, de felhúzza az ablakot, mikor megemlítem, hogy órával szeretnék utazni. Szééép. . .
Úgy a 6-ik visszautasítás után döntöttem a gyaloglás mellett. Tikkasztó hőség, szétjárt lábak, pénzéhes taxisok, tömeg. Bangkok vesztett a fényéből. Aztán végül távolabb találtam egy tuctucot, amelyik 50-ért elvitt. Ezek szerint a szentély mellett nem érdemes próbálkozni.

Ma este különben megint ugyanott alszom. Olyan jó a szállás, hogy maradtam. Lett 2 szobatársam (angolok), el is mentünk együtt vacsorázni meg sétálni. Az egyikük 4 hónaja kóricál a környéken, kaptam is hasznos tanácsokat Kambodzsáról, Laoszról és Vietnámról. A másik Malajzia, Szingapúr irányban mászkált, tőle majd holnap szerzek hasznos infókat. 

Máris beigazolódott, hogy nem érdemes otthon időt tölteni a tervezéssel, mert itt majd úgyis akad valaki, aki mindent elmond első kézből. 


2013. március 25., hétfő

Thaiföld

A Mosoly Országa

Buddhista ország (kevés kereszténnyel és muszlimmal fűszerezve). Trópusi klíma, jó közbiztonság, finom ételek, tradicionális masszázs, tenger, hegyek, elefántok, tigrisek.

6 óra az időeltolódás Magyarországhoz képest (otthoni dél itt este 6).

Bal oldali közlekedés.

Államformája alkotmányos monarchia. A királyt és családját óriási tisztelet övezi.

A helyi sör neve Tiger.
Bangkokban kb 10 millióan laknak.


Ennyit az alapokról.
Közben megérkeztem, körülnéztem.

Még vasárnap reggel észbe kaptam és foglaltam gyorsan egy éjszakára szállást egy hostelben. 

A helyi CS-ek elég kretén meghívásokat küldtek. Még a legszolidabb az volt, aki jelezte, hogy szívesen lát, de mielőtt elfogadom a meghívást, nézzem át alaposan a profilját, mert nem mindenkinek jön be a nudista életvitel. No comment. A többit inkább nem is említem. Mondjuk azt nem tudom, miből gondolja bárki is, hogy épp Thaiföldre jön egy európai nő aberráltkodni, mert ugye a tengerbe sem hordunk vizet, de mindegy is.
Szóval lefoglaltam egy hostelt. A reptérről Skytrain-nel (magasvasút) utaztam 20 percet. Távolság-arányosan kell fizetni,  így került 1,2 EUR (350 Ft) -ba a reptéri transzferem. A Skytrain végállomásáról taxival mentem a hostelig. Alapdíj 35 Baht (1 EUR). 20 perc taxizás cakkumpakk 73 Baht volt (2 EUR). Nem lesz egy drága hely.

Miután átvettem a szobát, kicsit körülnéztem a környéken. Van pár híres látványosság a környező utcában, de majd holnap nézem meg őket alaposabban.
Ma csak vacsoráztam egyet az utcai árusoknál, aztán a hostel recepciósával elmentünk sörözni.


Állat jó volt a vacsora! 300 Ft-ért egy tésztaételt vettem, amiben tofu, újhagyma és babcsíra volt. A rizstésztát cukorral főzték, mert édes volt és ragadt, de nagyon jól ment a többi cucchoz. Holnap is hasonlót fogok enni.



A szállás megdöbbentően szép és tiszta. Mezítláb zuhanyoztam. Ami ritka. . .


Eddig nagyon tetszik Bangkok, pedig nem sokat vártam tőle.




2013. március 22., péntek

Megtettem

Tudtátok, hogy van egy olyan jogszabály, miszerint minden magyar állampolgár, aki rendelkezik magyar állandó lakhellyel, köteles társadalombiztosítást fizetni - függetlenül attól, hogy az országban él-e?

Ez alól csak az kivétel, aki EU országban dolgozik és ott fizet TB-t. Mert azt az EU-s egyezmények miatt elfogadja az OEP.
De aki EU-n kívül él, arra ez nem vonatkozik.
Tehát, ha valaki Peruban dolgozik bejelentett állásban és fizet maga után ottani egészségbiztosítást, és 4 éve nem jött haza, akkor is kell Magyarországon TB-t fizetnie. Amit utólag majd behajtanak, mikor hazatér az ember. Az havi 6600 Ft-tal számolva pár év alatt szép összeg. A semmire. Mert hogy ebből nyilván nem gyűlik az utópisztikus álmokban elképzeld jövőbeli nyugdíjam sem. Ugyebár.

Ez a törvény az igazságossága mellett még drága is, szóval minden indok megvan rá, hogy az ember megpróbáljon kibújni alóla. Főleg, ha másfél éve nem lakik az országban és a következő egy-két évben nem is fog. . .

Utána jártam, milyen lehetőségeim vannak.

Úgy tűnt, az egyetlen megoldás, ha megszüntetem a magyar állandó lakhelyemet, mert így nem vonatkozik rám a törvény.

Kicsit utánanéztem, milyen hátrányaim származhatnak abból, ha nincs itthon állandó lakhelyem. Úgy tűnt, szinte semmi. Főleg, ha tartózkodási helként megtartom a régi címemet. Ebben az esetben tudok ügyintézni (bankszámla) továbbra is. Lenne lakcímkártyám, amin szerepelne, hogy külföldön élek, de ideiglenes magyar címem is van.

Na, be is ugrottam az önkormányzathoz, ahol tájékoztattak, hogy 2013. március 1-től módosult a jogszabály (vagy törvény vagy bármi - laikusként mindegy, mi a pontos megnevezése). Újabban azt is meg kell adni, hogy hova költözik az ember külföldön. Na, ez egy szuper kérdés, mert azt még nem tudom, de az már biztos, hogy annyit nem leszek itthon, hogy megérje ez a TB fizetés.
És márciustól nem lehet ideiglenes külföldi tartózkodást bejelenteni, csak állandót. Vagyis letelepedést. De azt viszont mindenkinek meg kell tennie, aki 3 hónapnál többet tölt külföldön!!!! Tehát, ha nyári szünetben kimegy a gyerek a rokonyokhoz nyaralni és nyelvet tanulni 3 hónapra, akkor be KELL jelenteni, mint külföldi letelepedést. Aki ezt kitalálta, az sem volt normális. Mondjuk 3-4 hónap és visszatérési szándék esetében nyilván senki nem fog az önkormányzathoz rohangálni.

Mivel az én történetemben nem 3 hónapról van szó, hanem jóval többről, átgondoltam és irány vissza az önkormányzathoz. Kitöltöttem szépen a papírokat, beírtam egy akármilyen címet külföldi elérhetőségnek (ha megtartom a magyar címemet tartózkodási helyként, a külföldi cím csak dísznek lesz megadva - de akkor meg minek - kérdezem én - bár biztos a statisztika miatt).

Adnám át a doksikat, erre mondja az ügyintéző, hogy akkor adjam a személyimet és lakcjmkártyámat is, hogy bevonhassák. Mit?! A személyimet?! Miért akarják azt bevonni?! Attól még magyar állampolgár maradok, hogy most épp nem itt élek. De pedig azt le kell adni. Az a szabály. Ez szíven ütött. Az ember 14 éves korától össze van nőve a személyijével, az a legfontosabb azonosítónk. És most adjam le?!?!?!

Na, ezt végiggondolom. Hátra arc number 2.

Utánajártam fórumokon, blogokban (EZ például egész jól tájékozott.), hivatalos oldalakon (utóbbiakat még nem frissítették LOL). Nagyon úgy tűnik, hogy az állandó lakhely csak úgy jelenthető ki, ha az ember leadja a személyijét. Kicsit agonizáltam a személyi igazolványomhoz kötődő érzelmi kapcsolatomon, aztán döntöttem. A mai nehéz világban luxus évi közel 80.000 Ft-ot költeni arra, hogy legyen az embernek magyar személyije. Mert más szolgáltatást nem kapok érte. Csak a kis műanyag kártyát. Ami kiváltható jogsival vagy útlevéllel, mint azonosító okmány.

Úgyhogy egy napsütéses márciusi napon ismételten beballagtam az önkormányzathoz és megtettem. Leadtam a személyimet. Hivatalosan bejelentettem külföldi letelepedésemet. Disszidáltam vazz. De durva.


2013. március 20., szerda

Van véj tikit

Hosszas halogatás után végül 2 napja megvettem a repjegyemet.

Sokáig halogattam a döntést, mivel a normál árú repjegyek visszaútja nem módosítható, így már most ki kellett volna találnom, hova megyek és mikor jövök. Ez pedig akkora feszültséget okozott bennem, hogy csak odázgattam a jegyvásárlást. Nem szeretem, ha hónapokkal előre meg kell mondanom, melyik nap indulok vissza. Már Tahitin is ez rontotta el az utolsó napjaimat. Ha lehetett volna módosítani a jegyemet, megtettem volna és talán még mindig a teraszon ülnék és Mooreát nézném. . .

Végül aztán hétfőn eladtam az autómat, és több pénzzel a számlámon, eggyel kevesebb kötöttséggel a nyakamban úgy döntöttem, hogy ami nem okoz jó érzést, azt nem kell erőltetni.

A visszaúttal kapcsolatos szorongásomat egy laza mozdulattal kiiktattam : csak odaútra vettem jegyet.

Így majd akkor távozom, amikor szükségét érzem.


Vasárnap indulok (igen, most vasárnap) Bangkokba.


Tervek vannak, bár inkább csak ötletek. Szállást foglalok az első napra, a többi meg majd alakul.


Lehetséges előfordulási helyeim a közeljövőben (a teljesség és pontosság igénye nélkül):


  • Bangkok
  • Észak-Thaiföld
  • Koh Chang

  • Kambodzsa

  • Laosz

  • Malajzia
  • Szingapúr

  • Jáva
  • Bali
  • Szumátra
  • Borneó
  • Komodó



Jó utat nekem! : - D



2013. március 17., vasárnap

Török átok


Kiraboltak.

Pontosabban nem is engem, hanem a kis tárolókamrámat, ami a lakásommal egy folyosón, pár méterre az ajtómtól található.

És az érdekesség nem is önmagában a rablás. Mert az naponta megtörténik másokkal is.
A vicces az, hogy tudom, ki volt.

A történet is elég cifra.

Mikor a lakást vettem 7 éve, úgy tudtam, hogy tartozik hozzá egy kis tárolókamra a folyosó végén, melynek a kulcsát át is adta az előző tulaj. Én pedig jól megpakoltam a tárolót kacatokkal.

Mikor legutóbb lepattantam az országból (4 hónapja), kihordtam a tárolóba mindent, ami a lakásban lakó barátnőmnek útban lett volna: szinte új görkori, jégkori, szerszámok, egyéb sporteszközök, általános iskola első osztály óta gyűjtögetett ceruzák és barkácsholmik, stb.

Az elmúlt 7 évben jól elvolt a tároló a folyosó végén. A kutya rá se nézett.

Nem úgy most. . . 

Az történt ugyanis, hogy a folyosón az egyik lakást egy magánszemély megvette az önkormányzattól. Elkezdte felújítani. Ami mozgolódással jár. Ezzel aktiválta a házban lakó mitugrász, mindenlébenkanál, titkosügynöknekhiszemmagam, énvagyokittajani ex-gondnok fontoskodásra érzékeny receptorait, aki azonnal meg is jelent a felújításnál és engedélyeket meg adás-vételi szerződést követelt a munkásoktól.

Miután sikerült a munkálatokat 1 napra felfüggesztenie (amíg megjött a tulaj a papírokkal), átváltott bratyizósra és előzékenyen tájékoztatta a munkásokat és a tulajt, hogy van ám egy kis kamra is ehhez a lakáshoz. Futólag meg is kérdezte a szomszédokat, hogy tudják-e kinél van a kamra kulcsa, a szomszédok pedig mondták neki, hogy az bizony az Orsinál van, mivel az az ő kamrája. Ez az ex-gondnoknak (nevezzük Müllernek) nem volt elég világos válasz, ezért megnézte a Társasház Alapító Okiratában és leleplezett egy óriási horderejű csalást: a lakásomhoz hivatalosan nem tartozik tároló. Konkrétan egyáltalán semmi infót nem talált erről a helyiségről az iratban, de ez már elég volt neki ahhoz, hogy intézkedni kezdjen. Mert ugye, ha a kamra nem az enyém, akkor nem is tárolhatnám benne a cuccaimat jogosan. És míg ez kulturált környezetben annyi következménnyel járna, hogy felszólítanának, hogy távolítsam el a holmimat, esetleg felszólítanának, hogy bizonyítsam tulajdonjogaimat, addig Müller-Kém (müllerkém, haha) világában ez feljogosítja őt ara, hogy benézzen a kamrába. Ami egy giga lakattal van lezárva. Vaspántokkal. Még az előző tulaj tette rá vagy 60 éve. Szóval az még anyagból volt. 
Ez nem rettentette el müllerkémet. Felszólította a felújításon dolgozó munkásokat, hogy fűrészeljék le a lakatot. Mikor a kamrát kinyitották, látták, hogy ott van benne a görkorcsolya eredeti dobozában. Az egyik munkás meg is jegyezte, hogy ő ezt elvinné, ha a helyiség tényleg az elhunyt önkormányzati bérlőé. Hogy valóban elvitte-e akkor vagy később, arról nincs infóm, mindenesetre a korcsolya eltűnt. 
Szóval müller látta, hogy a kamrában görkori, hulahopp karika, fittness labda és IKEA bútorok vannak. És ezek alapján azt a megállapítást hozta, hogy ez a kamra bizony Károly bácsié volt, aki élete utolsó 10 évében mozgásképtelen volt, a legutolsó kettőben pedig már önellátásra is képtelen (pelenka). Miután ezt ilyen intelligensen kikövetkeztette, elégedetten távozott. Nem, nem záratta vissza a helyiséget. Viszont kihirdette, hogy ő milyen fontos és hasznos dolgot tett, mert felfedezett egy plusz 1 nm-t, amit a ház bérbe adhat, eladhat, stb. és hamarosan ki is lesz lomtalanítva a tároló.

Na ezek után nem csoda, hogy valaki, aki erről hallott (a munkások vagy a lakók közül) úgy gondolta, megmenti a még használható dolgokat a kidobástól. Így kelt lába a görkorcsolyámnak, a jégkorcsolyámnak, a szerszámaimnak, a fúrógépemnek, több száz írószernek, barkácskészletnek, olajfesték készletnek (ecsetekkel), lakásfelújításhoz szükséges eszközöknek (plusz festékek, gipsz, stb), virágkaspóknak.

Mikor felfedeztem a betörést és megtudtam, hogy müller nyittatta ki, azonnal mentem és rákérdeztem nála. Persze nem számonkérve, hanem csak érdeklődőként, hogy mit tud arról az állítólag gazdátlan helyiségről. Büszkén közölte az állatja, hogy azt ő feltörette és nemsokára kihordatja a cuccokat belőle.
Mondom neki, hogy az az enyém. Az nem lehet, mert ő nem látta az alapító okiratban. Ezen egy darabig szépen elvitatkoztunk, majd amikor tájékoztattam, hogy gyakorlatilag betört a kamrámba, és azzal, hogy nem záratta vissza, az övé a felelősség minden utólag eltűnt tárgy miatt, rámripakodott, hogy jelentsem fel, ha nem tetszik a rendszer. Ezen a ponton egy "elnézést, nagyon sajnálom, hogy ostobaságommal kárt okoztam" szerintem helytállóbb lett volna, de ehhez nyilván a rendelkezésre álló 50-es IQ-nál magasabb hányadosra lett volna szükség. 
Azzal már az első pillanattól tisztában voltam, hogy feljelentéssel nem megyek semmire, max engem hívogatnak be tanúskodni, amivel keresztbe tesznek további utazásaimnak, szóval próbáltam máshogy dűlőre jutni. Halvány esélyt láttam rá, hogy ha megtalálom a "tettest", és szólok neki, hogy tévedés történt, talán visszaadja a maradék dolgaimat (amit még nem adott el). Igen, optimista vagyok. És igen, hiszek abban, hogy alkalom szüli a tolvajt. Nem is tekintettem lopásnak. Tévedésből elvitt, a kidobástól megmentett cuccok. Na persze nem jutottam semmire. A munkások, akiket müller a betörésre felszólított, tök mást mondtak, mint a vén fószer. Még az időpontot sem sikerült behatárolnom. Januárban történt, vagy februárban, mikor már itthon voltam? Nem tudom. Végül elfáradtam és feljelentést tettem.

A rendőrség meglepő módon kijött a helyszínre. Wow! Persze müller épp nem volt otthon, pedig megnéztem volna, hogyan győzködi a rendőröket is, hogy "de ő csak benézett, nem vitt el semmit". Nem bírta belátni, hogy egy lakattal lezárt helyiségbe nem nézünk be csak azért, mert nem tudjuk, kié. 
A rendőrség távozott. Majd biztos behívják tanúnak, ő meg mindent letagad. Ennyi. A cuccaim ettől nem kerülnek elő.

Közben meg azért a kamra tulajdonviszonyait sem ártott tisztázni. Igaz ugyan, hogy akkor sem lett volna joga betörni, ha a kamra valóban nem az enyém, mert akkor is max felszólíthatott volna, hogy pakoljam ki, de az a tuti, ha tiszta a kép, szóval járhattam utána, miért nem szerepel az alapító okiratban.

Aztán a szomszédom (akivel első pillanattól nagyon jóban vagyunk) tájékoztatott, hogy az a kamra az ő előtte itt lakott nénié volt, aki átadta a használat jogát az én előttem itt lakott néninek. Megnéztem az alapító okiratban és lám lám, tényleg. Az én lakásomnál nem szerepel, de a szomszédnál igen. Müllerke csúnyán benézte. Hogy az átadásról/ajándékozásról bármiféle szerződés készült-e, azt még nem derítettem ki, de bárhogy is lesz, mi egymás között a szomszédommal meg fogunk tudni állapodni erről. 

A görkorim persze ettől sem kerül vissza hozzám, de jó eséllyel még egyszer nem töreti fel a zárat a seggfej.

És igen, tehetetlen vagyok. Még egy pofont sem adhatok neki, mert akkor önbíráskodom és engem állítanak elő. Gondoltam, hogy leírom a sztorit és bedobom minden postaládába a házban, hogy legalább tudják a lakók, mekkora köcsöggel lakunk itt, de akkor meg még ő jelenthetne fel rágalmazás és becsületsértés miatt. Amit nyilván meg is tenne.

Szóval ennyi. Rossz szomszédság török átok.



2013. március 11., hétfő

Ki kér pénzt?



Úgy döntöttem, jutalmat ajánlok.

Annak, aki segít eladni az autómat.


Az ajánlat elég korrekt:

Az autó eladási árából én 800.000 Ft-ot kérek, plusz a 800.000 Ft feletti rész felét.

Tehát, ha az autó 960.000 Ft-ért megy el, akkor én 800.000 + 80.000 Ft-ot kapok, a közvetítőm meg 80.000 Ft-ot.

Ha csak 850-ért szerzel vevőt, akkor 25 ezret kapsz. Én meg 825-öt.
Ha egy millióért veszi meg az általad hozott vevő, akkor 100.000 Ft-ot kerestél.
Ha 800.000-ért tudsz vkit, akkor jó fej voltál, mert az ismerősöd kapott olcsón egy jó autót, de te nem nyertél semmi.

Ez így milyen?

A dolog elég sürgős, mert kb 10 nap múlva lelépnék az országból, és addigra jó lenne zsebre tenni a pénzt.

Az autó reális eladási ára 900.000 - 1.000.000 Ft körül mozog.


Az autó adatai:

2005/08-i Toyota Yaris 1.0, benzines, szürke.

Légkondi, légzsák, szervó, ABS, riasztó van benne.
Utólag beszerelt ködlámpa, váltózár, elektromos ablakemelő.
Ajándékba jár hozzá téli-nyári gumi-szett.

Vezetett szervizkönyv, minden kulcs megvan (2+1). 
Utolsó olajcsere 1 hete (2013.03.09) márkaszervizben.
Alacsony fogyasztás (5,2 l). 
Valós 81.500 km! Én 3 éve vettem és alig 20.000 km-t mentem vele.
Műszakija 2013.08-ig érvényes. Europe Assistance (külföldi segélyszolgálat) 2014.03-ig van kifizetve hozzá.

Belül újszerű, az ülések sincsenek "kiülve".
Kívülről nem tökéletes. Az eleje javítva/fényezve volt (Parkolásnál behorpasztottam és megkarcoltam az elejét 3 éve, de műszakilag nem sérült). Jobb oldala most is karcos (bokor), de ezt már nem fényeztettem újra.

Megbízhatóan működik.

Ha műszakilag megbízható és megkímélt autót keres valaki, akinek nem számít a külső tökéletlenség, annak szuper vétel!