Kirándulások a környéken

Folytatódik a turisztikai ajánló.

Minden nap másfelé kirándulunk Baden-Württenbergben. Csendes kisvárosok, de hangulatos és rendezett utcákkal. Valaha nagy múltjuk volt, a porosz uralkodók laktak a környéken, nyilván gazdag vidék is volt.
Pár képet megérnek a blogban...

Balingen

Albstadt

Hechingen

Reutlingen

Tübingen

Egyszer régen, nagyon régen élt Reutlingenben egy magyar au-pair (élt és él több is, de ez most nem lényeg). Ez az au-pair (bébiszitter) semmit nem öregedett az évek alatt, de az óvodás kislányból közben valahogy egyetemista lett.

Erről a sztoriról majd írok még, most viszont oda akarok kilyukadni, hogy annak idején (1997-98) egy évet laktam a környéken, de szinte egyáltalán nem mozdultam ki a városból.

De most! Itt a lehetőség bejárni Baden-Württenberget. Nem klasszikus értelemben vett turista-csalogató a tartomány, de ha már itt jár az ember, van mit nézni.

Turisztikai ajánló következik :-D

Egyik legismertebb városa a környéknek Tübingen.

Egyetemi város 1477 óta. Sétálóutcák, szines házak jellegzetes fagerendázattal, campus hangulat, sörözők, bulik, biciklisták.
Sokat nem érdemes dumálni róla. Beszéljenek a képek!

 

A csúszda

Megérkeztem közben a barátnőmhöz Hechingenbe. 

Kitaláltuk, hogy elvisszük a 9 hónapos fiát egy nemrég nyílt játszóházba. Nyilván korai még ilyen helyre vinni, de esik az eső, jobb ötletünk nincs.

Kiderült, hogy ez egy olyan játszóház, ahol a szülők is játszhatnak.

Először fura volt a gondolat, de aztán megláttuk a csúszdát. És a puha labdákkal teli medencét, ahol a gyerekek derékig elmerülhetnek a labdák között. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki elgondolkodott már rajta, milyen lehet a labdák közé fejest ugrani. Tényleg nem fáj vajon? A mi gyerekkorunkban ilyen még nem volt. És akkor ezt most mi is kipróbálhatjuk?! Meg az ugrálóvárat, ahova már 10 éve sem engedtek be a testmagasságom miatt?

Megnéztem a csúszdát. Első pillantásra nem túl brutális. Függőleges szabadesés. Kipróbáljuk. Felmásztam. Lenéztem. Na neeeee!!!! Gyakorlatilag 8 méterről leugrasz egy kemény műanyag lapra.... Hogy engedhetik ezt meg itt? Tök veszélyes. Jaj, én meg öregszem?! :-S Gyerekként kérdés nélkül leugrottam volna. Pár éve még sziklát meg falat másztam. Most meg félek leugrani ott, ahol a 6 évesek nem?! De gááááz! Hogy nézzek így      tükörbe? :-D Le kell ugranom. Gyűjtöm a bátorságot pár percig, kérdezgetem a gyerekeket. Biztatnak, hogy nem kell félni :-) Sorra ugranak le előttem. Innen már tök ciki lenne visszafordulni. Muszáj ugranom. Összeszedem magam, lelógatom a lábam. Basszus! Mitől félek?! Én nem szoktam!!

Na jó, súlypont áthelyezés, már csak 1 cm és nincs visszaút. ÁÁáááááááááááááááááááááááá!

Adrenalin dobog a nyakamban. Túléltem.

Puzzle

Innsbruck elhagyása után nem sokkal újra német területen járok. Megint hegyek, árván álldogáló tanyák, néhol napkollektorokkal borított háztetők és gazdasági épületek a semmi közepén. Ők legalább biztosra mennek. Gazdaságpolitika, euró árfolyam, válság? Ugyanmár! Saját áramellátás, saját élelmiszerellátás, tuti van saját vízforrásuk is. Jól csinálják. Mit izguljanak a GDP és egyéb, nem létfontosságú dolgok miatt?! :-)

Lassan újabb pihenő következik. Megnézem a térképet, van-e valami érdekes hely, ahol sétálhatok egyet. Jó lenne elnézni a Bodeni-tó felé, ha már itt vagyok. Igaz, hogy 150 km kerülő, de biztos szép, és időbe még talán belefér. Szűkösen.

Na akkor valami közelebbit. Ravensburg. De ismerős... Ja, igen! A puzzle. Ravensburger. Úgy rémlik, valami csinos kis vár a játékgyártó emblémája. Nézzük, mit mond GPS barátom. Ravensburgban több templomot sorol fel. Akkor biztos van valami óvárosa. Jó lesz. És csak 100 km kerülő, viszont a Bodensee irányában fekszik, szóval ha béna hely, még mindig továbbmehetek a tóhoz.

A város felé közeledve már látom, hogy nem lesz béna hely. Ott a kastély, ami hajdanán a játékok emblémája volt. (Meg akartam keresni neten a logót, de nem az, és soha nem is volt ez az emblémájuk. Én viszont emlékszem rá. Na mindegy.)

Valami régi malomépületből lett fogadó parkolójában lerakom a kocsit és elindulok a dombra. 

A torony tövébe felkapaszkodva már látszik a kis kastély az eggyel magasabb dombon. Jó kis túra ez! És milyen szép város! Alig várom, hogy lemásszak és az utcákon bóklászhassak.

Gyönyörű homlokzatok, 16. századi épületek, kanyargó utcácskák, a környékre jellemző, külső gerendázat a házakon, épen megmaradt kaputornyok és városfalak. Igazi múltbeli séta! A szabad tartományi városokra jellemző jómódot sugallják a többszintes patriciusházak. Visszarepülök az 1600-as évekbe. Szinte látom magam előtt a kézművesmesterek műhelyeit, kalapálás hallatszik a cipésztől, polgárok és kereskedők sietnek a piactérre, inasok szaladnak csomaggal a kezükben, friss kenyér illata száll a pékségből.

Teljesen magával ragad a hangulat. Otthonosan mászkálok. Úgy repül el 1 óra, hogy észre sem veszem. 

Ide még vissza kell jönnöm.

Hegyek között

Reggeli után elbúcsúzom Berndtől, vendéglátómtól, aztán elő a GPS-t: Merre menjek ma?

A mai napom végpontja Stuttgart környéke, ahol valaha én is laktam. Egy barátnőmet látogatom meg.

De addig még hosszú út áll előttem. A GPS szerint 5 órányi vezetés. Nem is sok. Úgyhogy belefér pár kisebb kerülő. Salzburg óvárosa, a sóbányalátogatás, Berchtesgaden, a hitleri Sasfészek már megvolt. Még idegenvezető koromban bejártam őket. Viszont Innsbruckban még nem voltam. Igaz, hogy majdnem 100 km kerülő, de mikor máskor megyek még arra?

Mint észlelem, Hallein közvetlenül a német határ mellett fekszik. A hegyen átkelve, Németország déli csücskét átszelve rövid úton is el lehet jutni Innsbruck irányába. Ez elsőre nem tűnik rossz ötletnek. Aztán, mikor az első 45 fokos emelkedő előtt találom magam, ahol az autóm 998 köbcentis motorja protestálásba kezd, kicsit elbizonytalanodom. Végül kettesben felvánszorgok, és közben aggódva nézegetem a benzintank jelzését. Még 45 km-re való benzinem van. Mert persze útközben akartam tankolni, csak akkor még nem láttam, hogy a GPS sziklamászást tervez. Lesz, ami lesz alapon megyek előre. Végülis, ha elfogy a benzin, csak le kell gurulnom a lejtőn és visszajutok Halleinbe, ott meg biztos volt benzinkút :)

Felhőkbe burkolózó hegycsúcsok, elszórt hegyi tanyák, 80 méter hosszan "elnyúló" települések, szerpentinek, sziklákba vájt alagutak között autózom vagy 2 órán keresztül. Időnként megállok fényképezni. Még a motort sem kell leállítani, az útról sem kell lehúzódni, annyira kihalt minden. Na, itt lenne igazán szívás, ha kifogyna a benzin :)

Szerencsére elkezd lejteni az út. Átjutottam a hegygerincen. Újra feltűnnek a falvak, benzinkút is akad. Hurrá! Csak másfélszer kerül többe a benzin :)

És már egynél több út is akad, sőt, útelálga..., útlegálaz... útelágalzód..., útkereszteződés is (hogy egy korábbi politikusunktól idézzek. Hogy nekünk mindig ilyenek jutnak? Az egyik beszélni nem tud, a másik meg írni...).

Választhatok: München, Kufstein vagy hegyi utak. Hmm. Kufstein. Ki is raboskodott ott? Rákóczi? Ja,  nem. Kazinczy. Ezt azért megnézem...  (Ha már a nyelvművelést emlegettem :D)

A várba végül nem megyek fel, annyira nem vonzó, de azért kívülről érdemes volt megnézni.

És végre begördülök Innsbruckba. Három kör után még mindig sehol semmi parkoló. Szép, szép a város igy is, de a sétálóövetezbe is el kéne jutni valahogy...
Végül egy parkolóházat pillantok meg. Jó lesz.

A város tényleg hangulatos, háttérben havas hegycsúcsok, történelmi óváros, de az eddig véletlenül fellelt kisvároskák után picit csalódott vagyok. Turisták tömege hömpölyög mindenfelé. Beugrom a Tourinformba térképért. Királyi udvar, városháza. Az arany tetős ház épp felújítás alatt. Közben valami városvédő felvonulásba is belecsöppenek. Mert eddig még nem volt elég nagy a tömeg...

Na, elég is lesz Innsbruck-ból. 

Nyomás tovább!

A szomszéd fűje mindig zöldebb...

... de nem a miénknél.

Avagy látogatás osztrák sógoréknál, ami legalább olyan szép és még közelebb is van, mint Amerika.

Nem korlátozom a szabadságomat úticélokkal. Annyi biztos, hogy estére Halleinbe kell érkeznem (Salzburg körzete), mert ott alszom egy Couchsurfingesnél. 

Reggel indulok Szombathelyről. Kirándulósra veszem a figurát: autópályákat elkerülve, hegyi utakon haladok. Gyönyörű a táj, élmény a vezetés. Hagyom magam a megérzések és a Sors által befolyásolni. Ahol tetszik valami, ott megállok. 

Templomok, várak, panorámák, majd találomra kiválasztom Bruck an der Mur városkáját az ebédszünet helyszínéül. 

Bruck an der Mur kaputorony

Szerencsés döntés. Történelmi városmag, színes, barokk házak, séta a várdombra ódon lépcsőkön, lenyűgöző látkép középkori templomtornyokkal és havas hegycsúcsokkal a háttérben. Csak az ebéd marad el szimpatikus helyszín hiányában.

Hajt az éhség, így alig pár km múlva újra megállok. 

Ismét szerencsés választás: Leoben. 

Zegzugos utcácskák, barátságos emberek (mosolyognak, rámköszönnek), középkorias hangulat és barokk-klasszicista főtér, ahol aztán egy teraszon végre meg is ebédelek.

Leoben főtér

Leobenből kikanyarodva egy kupac torony mellett haladok el. 

Mi lehet az? Á, ne álljak már meg minden sarkon. De azért mégiscsak... Na jó. Visszafordulok. 

És megéri. Kiderül, hogy a kedvenc citromos söröm hazájában járok. A Göss-i Apátságban...

Gösser

Délutánra esősre fordul az idő, felhők között haladok, harapnivalóan friss a levegő. Kisebb fotószünetek után este 8 körül érkezem Halleinbe.

Többször jártam már Salzburg környékén, de Hallein eddig mindig kimaradt. A fotók vissza se adják a városka igazi hangulatát. Macskaköves utcák, sikátorok, gyönyörű épületek, patak csobog a járda mellett, virágládák, szökőkutak, dimbes-dombos, kanyargós múltbéli séta. Na és persze ami nem mindegy: ingyen wifi az egész városban :-)

A vendéglátó srác is nagyon jó fej volt. Felajánlotta a lakását, bár ő otthon sem volt. Éjszakai műszakban dolgozik egy idősek otthonában. A munkahelyére ugrottam be átvenni a lakáskulcsot, bemutatkoztunk, lerajzolta, mit hol hogyan a lakásban, aztán megbeszéltük, hogy reggel fél 8ra jön haza és együtt reggelizünk. Addig meg neki jó munkát, nekem jó éjszakát. Említettem már, hogy milyen nagyszerű dolog ez a Couchsurfing? :-D

Úton... Európában

Még virginiai, autómentes fogságom alatt álmodoztam róla, hogy egyszer majd kocsiba ülök és utazgatok Európában.
5 hét budapesti dekkolás után (na jó, nevezzük ügyintézésnek) eljött az idő.

Fekete macska a szatyorban, létrák, tükrök a helyükön, sót hintek a hátam mögé, zöld Trabant 103.
Péntek 13.
Indulás!


U.I.: És közkívánatra olvashatóbb betűtípusra váltok :D

Goodbye

Egy barátom, akit még decemberben, a Keybar-ban ismertem meg, felajánlotta a kanapéját szálláss céljára. 

A 14-ik utcában lakik, ami pontosan 1 saroknyira van a Keybar-tól. Szuper! Legalább nem kell sokat gyalogolni buli után.

Úgy döntöttem, utolsó NY-i napjaimat céltalan bolyongással töltöm. Már úgyis mindent láttam a városból, ami érdekelt, inkább csak élvezem az atmoszférát.

Mint értesültem, a 12-ik utcában több éve mőködik egy magyar könyvesbolt. Délelőtt meg is látogattam. A tulaj, Miki Amerikában született, de gyerekkorától rendszeresen járt Magyarországra, és a 80-as években szépen ki is használta a "nem york-i srác" státusszal járó előnyöket. . . : )

A könyvesbolt alatti pincét a budapesten megszokott stilusban klubként üzemelteti. Magyar szinjátszókör tart előaadásokat, magyar művészek alkotásaiból rendez kiállitásokat, és néha magyar zenészek lépnek fel (Hobo, Delhusa Djon).

A magyar vonulatot követve vasárnap elnéztem a 82-ik utca környékére, ami hagyományosan a magyar negyed - volt valaha. Itt található a Magyarok Háza, a Magyar Könyvtár, és állitólag több magyar üzlet is. Nem vittem túlzásba a magyar vonatkozások keresgélését, de a Magyar Házat azért megleltem.

Péntek este magyar party alakult ki a Keybarban. Megismertem 2 magyar társaságot. A lányok már 10 éve kint élnek. A másik brigád pár hónapja érkezett csak valami munkahelyi csereprogramra, és nem is maradnak sokáig. Érdekes érzés úgy bulizni new York-ban, hogy körülöttem csupa magyar táncol. 

Szombaton sem volt hiány új ismerősökben. Fogyott az Unicum, ment a sztorizgatás, ki hogy került ide, mióta, miért. Különböző korosztályok, kalandok, életutak, és a végén mindenki a Keybarban köt ki : )

Vasárnap egy couchsurferrel bandáztam. A srác anyja magyar, apja indiai, NY-ban született. Elég jól beszél magyarul, de azért maradtunk az angol társalgásnál.

Szombatra beterveztem egyik kedvenc útvonalamat is: Staten Island Ferry.

A komp ingyen szállit át Staten Island-re, ami Manhattantől délre található. Sima lakóövezet, semmi érdekes. Ami mégis érdekessé teszi, az az, hogy a komp a Szabadság szobor mellett halad el és Manhattant is 30 percen keresztül lehet a legjobb poziciókból fényképezni. A sötétedés előtti utolsó komppal mentem, igy odafelé még világosban készitettem képeket, visszafelé meg megvártam a következő járatot, igy a kivilágitott Manhattan látványát is élvezhettem.

Ma pedig, hétfőn, verőfényes napsütésben elhagytam Manhattan-t, és 2 órányi metrózással kivergődtem a reptérre.

A csomagom persze túlsúlyos volt, ahogy számitottam rá. Ki-be rakosgattaam a ruháimat a reptér egyik sarkában, hogy elkerüljem a túlsúly kifizetését, majd mire odakerültem a check-in-hez, egy másik ügyintéző ült ott, és meg se mérte a táskámat . . . Na persze ez nem panasz : )

 GOOD BYE NEW YORK!

 Hiányozni fogsz ; - )

Visszatérés a Paradicsomba. . . izé. . . az Almába

Letelt az időm. Megvan a repjegy. Pár nap és elhagyom Amerikát. Kettős érzés. Kicsit várom már, hogy otthon legyek, de közben meg nem akarom, hogy véget érjen életemnek ez a szakasza. 

De most sajnos választani kell. 

És én most azt választom, hogy az utolsó napjaimra visszatérek New Yorkba.

Nehéz a búcsú. Feszültek az utolsó napok. A ház, ami mindig úgy tűnt, hogy a világ végén van, az unalomig bámult fák az ablakkal szemben, az autó, amit olyan sokáig nem mertem vezetni, az ismerős kanyarok az úton, a Meki, ahova sürgős éhhalál elleni sültkrumpliért ugrottunk be néha, a szupermarket, ahol semmi nincs, ami az én magyar igényeimnek megfelelne, a mexikói étterem, ahol először ebédeltünk, az első napon, mikor októberben Gary-hez jöttem látogatóba, az út széli lakókocsi-büfé, ahol csak egyszer ittunk egy kávét, még októberben, de mennyire rég is volt az! Aztán a Sheetz, ahol őrült módjára kutyultuk a kávét (mogyorós kávé, karamellás, ir krémes, csokis és mogyorós tejszinnel turbózva), Gary legkisebb lányának iskolája, aminek a parkolójából alig találtam ki, a lovak az út szélén (örök rejtély, kié és minek tartják őket, ha senki feléjük se néz soha), az ismerős üzletek, gyorséttermek, útkereszteződések. Az otthonommá vált Forest, pedig nem is szerettem. Garytől és családjától is nehéz elválnom. A mindennapjaim részei voltak. Az életem egy fontos szakasza. Hiányozni fognak.

Nehéz szivvel csomagolok. Ráadásul itt is kell hagynom a cuccaim egy részét az Air Berlin súlykorlátja miatt. 32 kg csomaggal érkeztem. Azóta vettem jó pár dolgot. De csak 29 kg-t vihetek haza. Megválok pár régi pulóveremtől, osztályozom a ruhákat, miért nem kár. Méricskélem a csomagokat. Ezt a vastag pulcsit és a bakancsot majd magamra veszem, ez az öv is nehéz, nem baj, hogy kényelmetlen a repülőn, majd ezt is magamra aggatom, a súlya helyére meg befér a strandpapucs. Akárhogy számolom, nem lesz ebből 30 kg-nál kevesebb. Ráadásul a retikül is beleszámit, igy abba se rejthetem a nehéz dolgokat. Kizárt, hogy annyi mindent kidobjak, hogy beleférjek a súlyhatárba. a túlsúlyt viszont nem adják olcsón.

Ha a bőröndöm nehezebb az engedélyezett 23 kg-nál, akkor 140 dollárt kell fizetnem. A kézipoggyászom meg csak 6 kg lehet. Na jó, laptoppal 8 kg. Amiből a netbookom 1 kg, úgyhogy ez nem sokat segit. Esetleg feladhatom a kisebbik bőröndömet is, és akkor csak 70 dollárt kell fizetnem. Ha 10 kg alatt marad a csomag.  Hát, ha minden kötél szakad, ez a 15 ezer Ft nem olyan vészes. De azért jobban örülnék, ha nem kéne ráfizetnem a saját ruháimra...

Vonattal megyek New Yorkba. Március 1-én, reggel fél 8-kor. Éjszaka alig alszom. Viharos szél rángatja a ház falait. Utólag megtudom, hogy aznap éjjel pár állammal odébb házak dőltek össze a tornádó miatt. Nem csoda, hogy nem tudtam aludni. Na jó, meg zaklatott is voltam. Úgy tűnik, öregszem. Egyre kevésbé kezelem rugalmasan a változásokat : )

Utolsó pillantás a házra a hajnali szürkületben

Búcsú. . . Múlik az élet. Valami megint véget ért. Utálok búcsúzni. Rossz érzés. Szomorú. Essünk túl rajta és nézzünk előre. A jövőbe. Mert minden vég valami újnak a kezdete. Kezdődjön már! : (

Aztán 8 órás vonatozás, Penn Station, subway, cibálom a málhát a lépcsőn (a mozgólépcső magyar luxus, itt ha nincs mozgássérült lift, lépcsőzhetsz a lábaddal. Gyalog. Felfele és lefele). Feszült vagyok. Morgok. Mert nekem semmi se jó : S

De nem húzom a számat sokáig. 

Carpe Diem, Orsi!

Kussolj, és értékeld, hogy itt lehetsz megint.

Hagyom magam és pillanatok alatt megint elvarázsol a város. 

Imádom New York-ot!!!!

 : -D

És újra itt vagyooooooook!

Az élmény megfizethetetlen. Minden másra ott a . . .

Mit is mondtam, mikor elhagytam az országot októberben?

Nincsenek terveim, de nem aggódom. Van egy repjegyem, amivel vész esetén hazajöhetek, és van egy bankkártya a zsebemben, meg pénz a bankszámlámon. Minden mást meg majd megoldok...

Szóval nézzünk csak a listát:

BANKKÁRTYA

Novemberben adathalászat miatt letiltanak több ezer bankkártyát Magyarországon. Erről a TV-ben adnak értesitést. Mivel én épp New Yorkban élvezem az életet, semmit nem tudok a dologról. Egészen addig, amig egy kellemes vacsora után fizetni nem szeretnék a kártyámmal. Amit a terminál elutasit. Hmmm. Mint kiderül, mázlimra belekerültem a balszerencsések listájába, és megelőzési céllal letiltották a kártyám külföldi használatát. De jó, akkor azért a libri.hu-n még vásárolhatok könyvet. Az sokat segit. . . :D

REPJEGY

A Malév kétszer törli a járatomat, amire a foglalásom szól, majd nemes egyszerűséggel csődbe megy. Az Állam jó fej, kártéritést igér a bajbajutott utasoknak. Ha a jegyük bizonyos dátumok közé esik. Na, az enyém épp nem. Fordulhatok az utazási irodához, ahol a jegyet vettem. Én voltam a hülye, hogy a Malév honlapon vásároltam. Az American Airlines, aki a Malév New York-Budapest járatát üzemeltette, segit pár magyar utasnak hazajutni ingyen. De csak, ha AA-n keresztül vették a jegyet. Tényleg hülye vagyok, hogy a Malév honlapon vásároltam :)

A Bankszövetség is lép: ha kártyával vásároltam, visszakaphatom a nem teljeseitett szolgáltatás értékét. Tehát egy fél repjegyet. Több, mint a semmi. Kérelem beadva. A tuti kedvéért beadom a Malévhoz is. Ja, hogy az közben fizetős lett?! Fizessek 5ezret, aztán vagy sorra kerülök a károsultak listáján, vagy nem?! Na bekaphatják. Igy. Nemes egyszerűséggel. 

De ami a nagyobb gond: hogy jutok haza???

TELEFON

Közben próbálok ügyintézni. Online bankolás, tranzakció jóváhagyása. Várom a kódot SMS-ben. Nem jön. Sebaj, biztos nincs térerő az USA telefonomon. Vagy nincs rajta pénz, és ilyenkor SMS-t sem kaphatok (merthogy itt az sms és hivásfogadásért is fieztni kell...). Na nem gond, a banki rendszerben megvan a magyar számom is. Kártyacsere a telefonban. Új SMS kód. Várok. Nem jön. Mi a fene van ma?! Lehet, hogy a roaminggal van baj? Megcsörgetem magam a vonalasról. "A hivott számon előfizető nem kapcsolható." Miiiii?!?!?!?!? Azt kéne mondania, hogy nem elérhető. Mi az, hogy előfizető nem kapcsolható?! 

Mint hamarosan kiderült, az USA kártyám valóban lejárt, csak nem küldtek értesitést. De szerencsére vissza tudtam állittatni. Nem úgy a magyar számomat... 12 éve van meg az a számom. Biztos elérhetőség volt. Eddig. Telenor/Pannon barátunk ugyanis letiltotta. Valószinűleg lejárt a rátöltött összeg. Vagy a rendelkezésre állási idő. Vagy ki tudja, mi. Mindenesetre megszűnt. Örökre.

Szóval az összegzés: se repjegy, se bankkártya, se magyar mobil.

Bosszantó, de ez van. A nap süt, van fedél a fejem felett, van mit ennem, van internet. Az élet szép :D

Néha csak azért tűnnek borúsnak a dolgok, mert a szemedbe süt  nap...

Szóval vigyor a fejre és oldjuk meg a problémákat!

BANKKÁRTYA

Telefon a Banknak. Csináltak nekem új kártyát. Átvehetem Budapesten. Jaj de vicces. Visszaaktiválás? Igen, megoldható. Oldjuk meg akkor! Megoldottuk. Juhhé! 2 hét múlva - az ördög nem alszik alapon - teleon a banknak. Tuti jó a kártyám? Igen, minden OK vele, ne aggódjak. Jó, akkor nem aggódom. Kezdhetem a repjegykeresést.

REPJEGY

Horribilis árak. Tübb százezer forintos jegyek egyirányba. Oda-vissza se sokkal jobb. USA repjegykereső oldalak. Reménytelen. American Airlines oldala. Reménytelen. Lufthansa.  Reménytelen. Vagyis nem is. Van törzsutas pontom egy csomó. Hátha azon vehetek törzsutas jegyet. 30.000 pont? Jah, annyi nincs. De ha lenne is, ki kellene fizetni külön az illetéket, ami meg szép kis összeg egy útra is. A végén ott tartanék árban, ahol a normál repjegyekkel. Vista. Segitőkészek. Ők is tudnak 400ezerért egy útra. Oda-vissza már akár 150-ért is van és csak 23 órás az utazás az átszállásokkal. A 9 helyett. . . Úgy érzem, korlátlanok a lehetőségeim, csak választanom kell a sok jó közül. Persze azoknak, aki Európában szivták meg a Malév csődöt, csomó segitséget adnak. Új járatok az Air Berlinnél. Tök olcsón. Vagy hazamehetnek busszal, vonattal, biciklivel, autóval, gyalog, öszvéren. Én meg itt a tengeren túlon. . . Még hajó sincs! Le van tojva akkor. Ki mondta, hogy Magyarországra kell mennem innen? Mexikó sokkal közelebb van. Nincs is túl messze Magyarországtól. Az ABC-ben. És a zászlójuk is hasonló. És oda már 30-40ezer Ft-ból átrepülhetek. Majd döglöm a tengerparton, megszállok valami csótányos olcsó helyen, aztán jó lesz. És majd hazarepülök, ha lesz olcsó jegy. Azért nézzük csak meg, mennyi az az olcsó. Hmm. Tényleg nem vészes. Már 110-ért is van jegy, és legalább nyaralok is a jó melegben. De mit látnak szemeim?! Air Berlin? Mexikóban?

És valóban. Az Air Berlin nem tagja a nemzetközi repjegykereső rendszereknek (gondolom, mert fapados). Ezért nem láttam eddig, hogy vannak tengerentúli járatai. A mindenit!!!! Mexikó is lehet olcsóbb, ha jobb dátumot választok, de van járatuk New Yorkból és Washingtonból is. Akkor elrepülök Berlinbe és igénybe veszem az új olcsó Budapest járatukat. Berlinben meg max megpihenek egy napot. Úgyis rég jártam arra. Keresgélés, új dátumok, új városok. Valami véletlen folytán ott marad a keresőben New York és Budapest. És kidob egy közvetlen csatlakozásos járatot. Csak pár óra az átszállás Berlinben. És a végső ár is döbbenetes : kevesebb, mint 100ezer forint. Jelen helyzetben ez már kész csoda, azonnal le kell foglalnom. Fizetés bankkártyával. Még jó, hogy visszaaktiválták. Várom a visszaigazolást a légitársasától e-mailben. nem jön. 1 óra. Nem jön. 2 óra. Nem jön. Jaj, neeee! Az ördög tényleg nem alszik?! Pillantás a bankszámlámra. nem terhelték rá. 

BANKKÁRTYA

Telefon a banknak. Igen, a kártyát a mai napon (péntek) letiltották. Nem tudni miért. Telefonáljak vissza hétfőn, akkor lesznek itt az illetékesek. De ember! Nekem most kell kifizetnem ezt a jegyet! Ha elveszik és csak drágábbat találok megint, én leverem a bankon! Sajnos nem tud segiteni. Telefonáljak hétfőn. 

REPJEGY

Telefon a légitársaságnak. Mit tudok tenni, hogy ne vesszen el a foglalásom. Adjak meg egy másik bankkártyaszámot vasárnap délig, és akkor jó lesz. És honnan akasszak le egy bankkártyát addig?! Komolyan én vagyok a hülye, hogy nem tartok több bankkártyát ilyen esetekre. De ez most késő bánat kategória. Majd, ha otthon leszek szerzek másik kártyát. Megtanultam a leckét. Na de hogy találjak valakit, akinek 1.) Van online vásárlásra alkalmas kártyája. 2.) Van hónap végén ennyi pénz a számláján. 3.) Hajlandó is kölcsönadni a pénzt és a kártyát. 4.) El tudom érni rövid időn belül. 5.) Vagyunk olyan kapcsolatban, hogy van pofám koldulni tőle.

Nem lett hosszú lista. De szerencsés vagyok, hogy egyáltalán lett lista : )

BANKKÁRTYA

Hétfő. Telefon a banknak. Ja, igen, vár az új kártya, vegyem már át, minek nekem ez a kártya? Azért, ember, mert több ezer km-re vagyok az új kártyámtól, és nem először motyogok erről. Jó, végülis vissza tudja aktiválni, de március 2-án mindenképp lejár. Központi utasitás. Hurrá! Akkor már csak pár napot kell kihúznom kártya nélkül. Kár, hogy ez épp New Yorkban lesz, ahol a hazautam előtti utolsó napokat akartam átbulizni. Kár, hogy nem akarok New Yorkban nagy mennyiségű készpénzzel bóklászni. Kár, hogy a repülő fapados és csak pénzért adnak rajta enni, de csak kártyával lehet fizetni. OK, hogy optimista vagyok, de kezdi a határt súrolni a sok szar az utóbbi napokban. . . Szerencsére a volt kollégák mindig a legjobbkor kerülnek elő. Most is. Ezúton köszönöm a segitségeteket!

És ezúton köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon részt vett a hétvégi "életmentésben". Külön köszönet A-nak, aki végül anyagilag is támogatta felemelkedésem útját. (A nevét nem irom ki, mert nem szereti a nyilvánosságot. Legalábbis erre utalt egy korábbi tette, miszerint a saját szülinapi buliján letagadta, hogy ő az ünnepelt és egy önkéntes "statiszta" játszotta el a szülinapost a szinpadi hacacáréban. Ő meg bulizott a tömegbe vegyülve. . . :D)

Köszönet a csatárláncnak az információ gyors körbefutattásáért. És köszönet mindenkinek, aki együttérzett velem a nehéz pillanatokban. És ami az ilyen köszönet-nyilvánitásoknál a legfontosabb: VILÁGBÉKE :D

Ja, és el ne felejtsem! Március 6-án érkezem Kishazánkba. A tervezettnél korábban, igen, de most ez van.

További útitervem még nem nyilvános (annyira titkos, hogy nekem sincs fogalmam róla), de már szövöm a terveket. Az biztos, hogy nem maradok otthon pár hétnél tovább. . .

Tegnaplév

(Sz)állunk rendelkezésére.

Január 30-án kaptam egy levelet a Malévtól, hogy törölték az áprilisi járatomat. 

A rutinosok nyugalmával vettem az üzenetet, mivel ezt egyszer már eljátszottuk novemberben. Eredetileg januárra szólt a visszautam közvetlen járatra, de azt a járatot törölték. Áttettem egy másik januári napra, átszállásos verzióra, majd mikor a hondurasi nyaralás után újabb USA vizumot kaptam, módositottam a jegyet áprilisra. Terveztem, hogy majd a hazautazásom dátumának meghatározása után újra módositom márciusra.

Tehát, mikor megkaptam a levelet, hogy törölték a járatot, még örültem is, mert igy ingyen áttetethetem a jegyet márciusra.

Az örömöm 2 napig tartott. Aztán érkeztek a hirek a csőd szélén billegésről. A rendithetetlen optimista hitt benne, hogy csak politikai manőverről van szó. Olyan nincs, hogy egy országnak nincs légitársasága. Eddig is mindig kihúzták a gödörből, majd most is...

Innen loptam:  http://negrosheep.com/hu/malev/

Mikor arról beszéltek, hogy a február 29 előttre szóló jegyek után lehet csak kártéritést kérni majd, még simán áttehettem volna februárra a jegyemet. De én még mindig hittem. Hogy csak felfüggesztik a működést. Csak vizsgálódnak. De majd minden jó lesz.

Aztán a hivatalos bejelentés után csak néztem magam elé. Ezek nem vicceltek! Nincs Malév?!

Hamarosan majd biztos jönnek a hirek arról, hogy ki vállalja át az utasokat. 

Jó, jó, ez már túlzás volt optimizmusban is. Mert nyilván Teréz anya rejtőzik minden légitársaságnál, és nyilván alig várják, hogy ingyen reptethessék a Malév ex-utasait :D

Na de akkor most mi van?!

A hivatalos közlemény szerint visszakaphatja a pénzét, aki ilyen olyan irodánál vette a jegyét. Én a Malév honlapján vettem. Az miért nincs a listán?

Az is kaphat lóvét, aki a leállás napjaiban utazott volna, vagy már kint tartózkodik, és február végéig akart hazajönni. Szuper. Kint vagyok és van egy áprilisra szóló jegyem. Tudom, hogy nem átlagos, 10 napos turista vagyok, és rohadjak meg, ha hónapokat nyaralgatok és tutibiztos milliomos vagyok, és vegyek csak új repjegyet jódrágáért, de akkor is: Hallóóó! Ki határozta meg ezt a februárt?! És milyen alapon?

Meg különben is sokat érek egy akciós repjegy felének a visszatéritésével. Abból max a reptéri illetéket tudom kifizetni. Ha kipótolom.

Szóval a helyzet szivásnak bizonyul...

Ha innen veszem meg a jegyemet, jóval drágább, mintha otthonról venném. Valami olyasmi alapon, hogy itt plusz pár 10ezer Ft nem fáj, a csóró magyarokat meg támogassuk az utazásban -- gondolom én. 

Ha egy útra veszek jegyet, az félmillió Ft-nál kezdődik. Kösz, inkább megyek gyalog.

Ha oda-vissza jegyet veszek, akkor 3 hónapon belül vissza kell jönnöm az USA-ba. Erre nem alapoznék...

Ha olyan jegyet veszek, ami 3 hónapnál későbbi visszaútra szól, mondjuk nyárra, az akár esélyes is lehet (már ha nem nyilvánitanak gyanúsan sokszor felbukkanónak a határon és nem forditanak vissza). Viszont az ilyen jegy drágább. És mittudomén, hol leszek én nyáron. A jövő hetemet sem tudom előre.

Ráadásul a további terveim is borultak -- egyelőre, -- mivel a Csángó Szövetség elnöksége lemondott, folynak a tárgyalások, új a vezetőség, új a finanszirozás, lehet, hogy keresztbe tesznek az egész iskolarendszernek, és akkor nem mehetek önkéntesnek Csángóföldre.

Ez esetben viszont lehet, hogy nem is Európa felé kéne vennem az irányt márciusban.

Szóval repjegy lóg a levegőben. Várok.

Gondoltam, addig azért felhivom a Magyar Nagykövetséget Washingtonban, hátha mondanak okosat, hiszen végülis bajba került magyar vagyok külföldön. És a legolcsóbb nyilván az lenne, ha hozzám vágnának egy repjegyet. (Jó, hát álmodozni azért lehet, nem?!)

Közben megjött a legújabb hir: Ha kártyával fizettem, a bank visszatériti a jegyem árát. Hurrá! Remélem, ez a kint rekedtekre is vonatkozik. És remélem, nem személyesen kell a bankomhoz fordulnom :D 

Szóval küldhetem a kérelmet, de az eljárást csak akkor tudják megkezdeni, ha már lejárt a jegyem. 

Tehát április 3. után. 

Akkor legalább a határidő nem szorit. . . : )

Tud valaki valami okosat a témával kapcsolatban?

És lőn világosság

Elfogyott a kontaktlencsém. 

Szeptemberben úgy kalkuláltam, hogy hozok annyit, ami elég január végéig, aztán ki tudja, hol leszek januártól, majd veszek helyben.

Hát(tal nem kezdünk mondatot) most itt vagyok, úgyhogy itt szerzem be. Illetve szerezném, ha lehetne.

Ugyanis, hiába olcsóbb itt, nem vehetek, mivel nincs szemorvosi rendelvényem.

Ami otthon senkit nem zavar online rendelésnél, mert csak bepipálom a kis négyzetet, hogy vállalom a felelősséget megvakulás esetén, oszt mindenki boldog. Én, mert vehetek lencsét online feleannyiért. A lencsebolt, mert van forgalma. Az előirásokhoz ragaszkodók, mert minden szabályos.

Itt viszont, ahol bármely kósza elefánt élete veszélybe kerülhet egy átlagos közértben kapható átlagos lázcsillapitóban található hatóanyag-mennyiségtől, úgy vigyázunk a lakosság szeme világára, mint a szemünk világára.

Nehogy megpróbáld megvenni a kontaktlencsédet, ami 10 éve biztonsággal használsz! Menj előtte szemészhez. Nem drága. Csak 200 dollár a vizsgálat. Alig 55 ezer Ft. A szemész rendelvényével megrendelheted azt a lencsét, amit a szemész előirt. Nem másik márkát ugyanolyan dioptriával és méretekkel, csakis ugyanazt. És pontosan annyi darabot, amennyi egy időszakra indokolt. Ha elhagysz egy párat, vagy kiesik az uszodában, vagy elszakad -- megszivtad. 

És én is megszivtam, mert nincs 200 dollárom arra, amit már úgyis tudok. Akkor inkább megrendelem és otthonról elpostáztatom. És ha szerencsém van, meg is érkezik, mielőtt az utolsó pár lejár.

És midőn ezen morgolódám, Gary meghallá sirámaimat és a következőt mondá: Menj, lányom, az optikushoz és kérj próbalencsét ingyen!

Az ötlet jó: siránkozás, hogy szegény kis európai turista vagyok, törölték a járatomat (meg a légitársaságomat, de ez most nem fontos), tovább kell maradnom és elfogyott a lencsém, jaj jaj, hadd kapjak egy ingyenes termékmintát, amit egyébként is ingyen osztogatnak, jaj jaj, nem tudok magamnak venni orvosi vizsgálat nélkül.

Elképzeltem, hogy nagy sales-es tehetségemmel ez igy nézne ki:

- Jónapotkivánok, szegénykisturista, elfogyottkontaktlencse, kérlekadjegypáratingyen!

- Nemadhatok.

- Köszönöm, elnézésthogybátorkodtam, viszonlátás.

Vagy esetleg igy:

- Jónapotkivánok, szegénykisturista, elfogyottkontaktlencse, kérlekadjegypáratingyen!
- Nemértemmitmondasz.
- Elnézésthogyélek, nemjólbeszélni, szegénykisturista, elfogyottkontaktlencse, kérlekadjegypáratingyen!
- Nemadhatok.
- Köszönöm, elnézésthogybátorkodtam, viszonlátás.

Vagy inkább igy? :D

- Jónapotkivánok, szegénykisturista, elfogyottkontaktlencse, kérlekadjegypáratingyen!
- Nemadhatok.
- Kabbe.

Bármelyik verziót nézem is, mindenképp jobban járok, ha az alkudozás nagymesterét hivom segitségül.

Az embert, aki a 190 dolcsis szállodai szobát 80-ért kapja meg, még ha ez a dolgozó állásának kockáztatásával jár is. Aki bemegy egy hotelbe megkérdezni, van-e szabad szoba, és ha nincs, egy tál sütivel és a dolgozók bocsánatkérései közepette távozik. Aki a féláron kapott szoba mellé ingyen vacsorát kér, és nem átallkodik reklamálni ingyen parkolásért.

A kontaktlencse-beszerzés tehát igy nézett ki:

Optikus rendelője, asszisztens gyanútlanul.

- Helló, bemutatommagyarbarátomat, törtöltjárat, kellújlencse.

- Orvosüzletiúton, énnemsegithetek, sajnálomállásommaljátszom.

- Szegényturista, honnavegyenlencsét, nincsrendelvény, próbalencsecsakegypár.

- Jajengemkirúgnak, nemtehetem, nemnyúlhatokpróbalencséhez.

- Akkornenyúljhozzá, csakmutasdmegholvan, nenézzodamajdénelveszem :)

- Jajjajnavárj...

. . . 

- Ittvanegypár, nemismerlek, nemisláttál, ittsejártál.

- Ittsenemis! :D

A szerepem annyi volt, hogy kétségbeesett fejjel néztem, Gary meg a szokásos "úgysemtudsznemetmondaniavégén" stilusával ügyintézett.

A fenti módszer ismétlésével szert tettem 3 pár ingyen lencsére, ami március végéig elég is lesz :D

És tényleg olcsóbb, mint otthon :D:D:D:D

Angyalsüti

Vacsora pipa. Túléltük. Paprikáskrumpli sikeres volt. Mind elfogyott. Pedig 2 kiló krumpliból főztem :D

Gondoltam, csinálok mellé valami magyar édességet is. Ha már egyszer végre magyar estet tartunk...

Kiindulva a fűszerek hiányából, nem akartam nagyon komplikált sütit választani. Meg időm sem nagyon volt. Alig 3 órám volt mindennel elkészülni. És a palacsinta után az elektromos sütővel kisérletezni... hát nem volt sok kedvem.

Úgy döntöttem, azt a magyar édességet választom, ami már a hiánygazdasággal küzdő, legvidámabb barakkos időkben is elkészithető volt: Hamis somlói galuska

Piskótát tuti lehet itt is kapni. Sponge cake (szivacs-süti) néven fut - milyen találó. Ha meg nem árulnak tortalap szerűséget, akkor babapiskótát itt is tuti esznek. Az olyan nemzetközi. Már csak főzős puding meg mazsola kell, aztán jó lesz ez somlóinak. Még a magyarok sem feltétlenül tudják, mi a különbség az igazi somlói, meg a hamis között, hát itt is jó lesz. Csak legyen finom!

Gondoltam, kiválasztottam a legszimplább sütit...

Aztán szembesültem az amerikai valósággal.

Piskótalap - felejtő.

Babapiskóta - nem is értették mire gondolok. Az, amit korábban annak gondoltam a csomagolás alapján, összetételét megnézve kiderült, hogy vajas teasütemény.

Lehet kapni félkész mindenfélét, csak épp piskótát sem. 

Bakker. Akkor most mi van? Az tuti, hogy nem állok neki piskótát sütni. Lehet, hogy robotgép sincs Garynél, nem néztem meg. És a sütőt sem ismerem. Ezt tuti nem vállalom most be. 

Találtam a boltban, a polcon egy piskóta állagú, de fura szinű sütit: Angel food cake (Angyal eledel süti). Jó lenne tudni, milyen ize van, mert állagra jó lesz. Gyors telefon. Igen, ez majdnem piskóta, csak a tojássárgáját kihagyják belőle. Na, anélkül még megesszük. Jöhet.

Puding: instant pudingok tömkelege. Főzős puding sehol. Rövid gondolkodás: van-e időm tojásból, lisztből pudingozni. Hááát éppen bele tudom szoritani az időmbe. De nem akarom. Nehogymár nem árulnak főzős pudingot! Ne szórakozzunk itt az idegeimmel! Polcok áttúrása, dobozok olvasgatása: IGEN! Van főzős!

Tej, tejszin, dió, mazsola, csoki az öntethez. Rum van otthon. Még Hondurasról. Jó kis izes rum. Olyan, mint a rumaroma. Csak ez igazi.

Hááát még sosem csináltam somlóit. Soha nem volt nagy kedvencem. Valódit meg valszeg sosem ettem. Amig a recepteket bogarásztam, legalább megtudtam, milyen az igazi a 3 különböző tésztalappal. Na ez most nem olyan lesz :D

Egy réteg angyalsüti felszeletelve. Rá vanilia krém (puding vajjal), dió, rumba áztatott mazsola. Vékonyabb réteg angyalsüti, csokikrém (tudom, ez nem kéne bele, de élek költői szabadságommal), dió, mazsola. Étcsokiból csokiöntet a tetejére. Mehet a hűtőbe. Tejszinhab majd frissen.

Szép lett, jó lett, megettük. Mindegy, hogy minek nevezzük.

Egy csipet(ke) magyar konyha

Nemrég elérkezettnek láttam az időt a magyar konyha remekeinek reprezentálására.

Gondoltam, a palacsintával kezdem. Nem csak azért, mert az általában külföldön is népszerű, hanem elsősorban azért, mert rég ettem jó kis magyar palacsintát. (Minden szentnek.... mint tudjuk...) :D

Az ötlet jó volt. Leszámitva, hogy kizárólag palacsintasütésre teljesen alkalmatlan serpenyőket találtam.

Azért nekiálltam. Az elektromos automata tűzhelyen. Ami az átlaghőmérséklet alapján időnként automatán ki- és bekapcsol. Természetesen mindig épp a legrosszabbkor. Kikapcsol, mikor a palacsintának forró serpenyő kéne, és belead apait-anyait, mikor már csak a túloldalnak kéne lassan sülnie. Ráadásul, ha alacsonyabb fokozatra állitom, több perc, mig lehűl.

Úgy a harmadik égett külsejű, nyers belsejű palacsinta és a különböző szentek családfájának (különös tekintettel szülőanyjuk ősi mesterségére) feltárása után már nem nagyon voltam boldog a magyar konyhaművészet bemutatására történő törekvésemtől. Végül 2 főzőfelület egyidejű használatával (az egyik képviselte a kislángot, a másik a nagyot) sikerült 40 perc alatt 4 db papirizű, palacsinta-szerű izét létrehoznom, ami nem volt túl szép, de legalább fnom sem. Azért nem adtam fel, és másnapra beszereztem egy jobb serpenyőt, javitottam a tésztán és megmentettem a haza becsületét :)

Következő nekifutásként a Zöldborsólevest házi csipetkével szántam asztalra. Ezt sem a tipikus magyarsága miatt, hanem mert megkivántam :D

Tök olyan, mint a borsóleves

Viszonylag zökkenőmentes volt az elkészitése, leszámitva a pirospaprikát, ami barna, durvábbra őrölt, és ki tudja, milyen a végeredmény, meg eltekintve pár hozzávaló hiányától, mint például a fehérrépa (nem baj, azt úgysem szeretem), zellerzöld, és minden egyéb fűszer, ami a Vegeta ill. leveskocka kiváltására alkalmas lenne. Leveskocka itt is van (itt ne lenne?! a dobozos ételek őshazájában?!), csak miután az összetevői között nem találtam emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert, úgy döntöttem, megpróbálok inkább ételből főzni, és talán jó lesz a végeredmény benzoátok és guar gumi nélkül is. Meg különben sem tudják, milyennek kéne lennie az igazi borsólevesnek, ha jó ize lesz a végére, az már elég, a csipetke majd úgyis feldobja. Szerencsére az elképzelés működött, a leves népszerű lett és hamar elfogyott. Először a csipetkét ették ki belőle :D

Ezen felbuzdulva (és a többszöri kérésnek eleget téve) ma magyaros vacsora lesz, Gary szülei is átjönnek. Tekintve, hogy felnőttkorom nagy részét vegetáriánusként töltöttem, meg ha épp nem, akkor is inkább az olasz konyha remekein gyakorlatoztam, életemben nem csináltam még gulyáslevest. Gondolom, furán hangzik (mármint azoknak, akiknél a főzés nem 7 számjegy tárcsázásával kezdődik, majd a pizzafutár köszöntésével folytatódik...). Rendes lecsót csinálni is csak idén tanultam meg egy lovasijász rendezvényen.

Szóval gulyásleves nem pálya, nem debütáláskor kezdek gyakorlatozni. Ja, különben köménymagot sem találtam még errefelé. Menjünk az egyszerű verzióra: Paprikás krumpli. Az olyan Gulash-os, meg majd el lehet csodálkozni rajta, hogy paradicsom nélkül piros a szósz (ez külföldön az örök rejtély ám), meg ezt már teszteltem, mikor New Yorkban Mercedesnek készitettem el.

Ja, és el ne felejtsem! Van ám itt is Gulash!!! Mindig vicces megkóstolni más országokban a hirös magyar étket. Általában pörköltszerűséget adnak gulash néven (Európában). Mint megtudtam, itt a gulash egy darált húsos paradicsomos szósz, amit tésztával esznek. Hahaha! Ez nem a milánói?! Ja nem, mert arra otthon egy szelet húst is teszünk, amitől Milánó környéki olasz barátom majdnem infarktust kapott, mikor meglátta :-D

Egyszer össze fogom gyűjteni ezeket a félrefőzőtt recepteket. Szerepelni fog benne több ország pizzája és a NY-i Magyar Cukrászda is, ahol csak erős fantáziával tudtam beazonositani a tipikus magyar édességeket :)

Két talicska citrom

Ennyit hordtam el tegnap. Úgy értem ló. Mármint a citrom. 

Miután karácsony óta Garyéknél lógatom a lábam, kezdett az életem monotonba fordulni.

Semmi dolgom egész nap (minimális takaritás és főzés), a házból kimozdulni autó hiányában nem tudok, munkát keresni Virginiában vizum nélkül esélytelen (meg sem próbáltam), New Yorkba nem akarok visszamenni (meg a szobámat is kiadták másnak), haza a minusz 20-ba meg végképp nem vágyom.  

Kitaláltam, hogy valami értelmeset kell kezdenem az időmmel. Igen, 1 hónap kellett, hogy erre rájöjjek. :)

És nem, dolgozni még mindig nincs kedvem - már amennyiben a munkát a klasszikus irodai értelemben definiáljuk. 

Ami nagyon hiányzik, az a mozgás a szabad levegőn. Tudom, itt a világ végén szinte csak szabad levegő van, eddig ez volt a bajom vele. Csak ki kell állnom az ajtó elé ugrálni, oszt megvan mindenem, ne panaszkodjak. 

Hiányzik az ijászat is meg a lovaglás is. Valami hasonlót kéne találni itt is. 

Utánanéztem. Lovaglás - óránként 45 dolcsi. Majdnem 10 rongy. Durva. Akkor ezt hagyjuk is...

De kereshetnék valami farmot itt a közelben (esténként tök közelről hallani a tehenek bőgését), és csak kilátogatni néha. Csak a széna illata miatt... :D

Vagy jelentkezhetek önkéntesnek valahova. Ez nem is rossz ötlet, kösz, Gary. 

Körülnéztem a neten. Találtam 3 lovasfarmot, ami itt van a közelben. Kettő szimpatikus is volt, irtam nekik e-mailt. Persze nem válaszoltak. 

Szerencsére megemlitettem Gary anyukájának is önkéntes terveimet. 2 nap múlva jött is az sms: "Lovasfarm önkénteseket keres, tájékoztató megbeszélés ma délután." Wow! Ez gyors volt! :D

A Brook Hill Lovasfarm "kitagadott" lovak megmentésével foglalkozik. Sérült versenylovak, akiket a gazdájuk már nem tud versenyzésre használni, elhanyagolt, éheztetett lovak, akiket rossz gazdától mentenek meg, kiöregedett, nyugdijas lovak, megunt házikedvencek, stb.

Dan, aki nem járult hozzá a fotózáshoz, és ezt érezteti is... :)

A keritésépitéstől az istállótakaritáson át a lovak futtatásáig mindent lórajongó (szókincsfejlesztés - having a horsebug) önkéntesek végeznek a farmon. Állatorvosnak tanuló egyetemisták jelentkezhetnek gyakorlatszerzésre, igy az állatorvosi ellátás sem kerül pénzbe a farmnak. Hogy mindig legyen elég önkéntes, a farm együttműködik egy helyi szervezettel, akik nehezen kezelhető gyerekekkel foglalkoznak. A gyerekek fegyelmezettséget és kötelességtudatot tanulnak, cserébe lovagolhatnak. A lovak meg szerető gondoskodásban töltik nyugdijas éveiket, vagy ha sikerül felépülniük, új gazdára találhatnak vagy újra dolgozhatnak és hasznosnak érezhetik magukat.

32 ló él jelenleg a farmon óriási területen, a szabad ég alatt. Erdő, mező, patak, kis tó, domboldal. Az istállóba csak etetéskor viszik be őket, arra az 1 órára, amig esznek.

Évente átlag 500 önkéntes fordul meg a farmon, van néhány állandó munkatárs, a többiek szezonálisak.

Hétfőn mentem először dolgozni. Feladat: megtalálni az etetésben soron következő lovat a mezőn (gyalogtúra included), behozni az istállóba, kikésziteni a személyre szabott igényei szerinti tápot, etetés után visszavinni a karámba. A lovagoltatásban soron következő lovat letisztogatni (fetrengenek a sárban, ez itt nem a normál szőrápolás), lovaglásra előkésziteni.

Miután totál mocskos lettem estére, jó ötletnek látszott beszerezni valami nyúzható, lerobbant ruházatot, amit nem sajnálok tönkretenni, ezért este ellátogattunk a helyi turkálóba, és sikerült szert tennem egy szinte vadonatúj kapucnis pulcsira 3.50 USD értékben (720 Ft). Juhhé! :-)

Kedd: 32 lópaplan összehajtogatása száradás után. Ez gyakorlatilag a lovak télikabátja. Lovas témában kevésbé járatosak úgy képzeljék el, mint a sátorponyva összehajtogatását. Súlyra, méretre hasonló. Úgy a 10-ik után támadt az az érzésem, hogy ötször annyi takaró van, mint ló, mivel érzésre már vagy 100-at összehajtogattam, de a végtelenbe nyúló keritésre teregetett takarók csak nem fogytak. Aztán mikor végeztem, megtanultam bőrt ápolni. Adományként érkezett lehasznált lószerszámok tisztitása, ápolása. Nem hittem volna, hogy a kőkemény, sóvirágos bőrszij ilyen szép lehet újra, ha rendesen ápolják! Ma is újat tanultam...

Az egyik állandó önkéntes

Szerda szünnap.

Csütörtök: Istállótakarítás. Lócitrom lapátolás, söprögetés, szénarendezgetés, itató suvickolás. Ez nem érdemel sok szót, asszem :D

Legközelebb hétfőn megyek. Már alig várom! 

Baromi jó érzés friss levegőn mozogni, hasznos munkát végezni, lovak között lenni. És az emberi társaság is jó fej! :)

De hogy tartsam az egyensúlyt a fizikai és szellemi sik között, elkezdtem zongorázni is tanulni. Gyerekkorom óta tervben volt. Itt pedig kéznél van a zongora, időm mint a tenger, Gary anyukája meg zongoratanár is volt valamikor, szivesen ad órákat. Tökéletes! 

Amerika Európája

Amerika a lehetőségek hazája. Minden lehetséges. Olyannyira, hogy Firenze vagy London másfél óra autózással is elérhető Párizsból. London és Athén pedig kevesebb, mint 3 óra autóúton...

Ez itt Kentucky, ahol még az Erdélyi Egyetemre is járhatunk... 

Na jó, amikor az egyetemet Transylvaniának nevezték el, nyilván nem a mi Erdélyünkre gondoltak, hanem csak a név latin jelentésére hagyatkoztak, ami "erdőn túli"-t jelent. De azért jól hangzik, nem? :D

Van pár érdekes helyiségnév Amerikában.

Ohioban pár óra szabadidőnket Európában tölthetjük. Egy délután alatt Berlin, Bécs, Dublin és Athén utcáin sétálhatunk.

Texasban sem kell messzire menni Athéntól, hogy Budára vagy Párizsba érjünk...

Gerorgiában pedig Budapest is van. Bár ezt vmi rejtélyes okból a Google nem találja a térképen....

És aki valaha is bénának érezte Hatvan város nevét, az most megnyugodhat: Hat mérföldön lakni sem kevésbé vicces...

Végül, amiről nem tudtam képet csinálni, pedig érdemes lett volna:

South-Carolina, Westminster település határán tábla: East-Westminster. LOL

És . . .  a szomszéd település neve: Eastminster :D

- Miért sirsz kisfiú?

- Mert nem emlékszem, mit mondott anyukám. Ugorj le Westminsterbe, az East street-re csabaiért, Gyuszikám. Vagy ugorj le Eastminsterbe, a West street-re gyulaiért, Csabikám...

Ámokfutás

Irány dél, a Cherokee Rezervátum.

Útközben áthaladunk Dollywoodon (TN), ami egy hires country énekesnő kultusz-városkája. Kacsalábon forgó paloták (szinte szó szerint), a legkirályabb csúszdaparkok, vidámparkok sorakoznak egymás mellett pár kilométeres útszakaszon. És ez mind a Dolly Múzeum "mellékterméke".

Feje tetején áll a világ 

Utunk a Great Smoky Mountains Nemzeti Parkon vezet keresztül. Azért nevezeik igy, mert a hőmérséklet ingadozások hatására a hegyből terpentin kerül a levegőbe, ami aztán felhőként boritja szürkeségbe a csúcsokat. Gyönyörű a táj! Elképzelem, milyen lehetett itt az élet az európaiak megérkezése előtt.

Valaha a Cherokee indiánok (akiket - mint megtudtam - nem illik leindiánozni. Hivatalos nevük Amerikai Őslakosok. De számomra, aki indiános regényeken nőtt fel, és nyaranta a bozótban hangtalan osonást gyakorolta, ők indiánok maradnak. A legpozitivabb értelemben.), szóval a cherokee indiánok valaha óriási területen éltek itt harmóniában a természettel (mint általában az indiánok).

Aztán megérkeztek az európaiak. Ami eleinte még nem volt halálos, békésen kereskedtek és házasodtak egymással 200 éven keresztül. Aztán akkortájt, mikor a pesti polgárok a nemzet szabadsága érdekében mozgolódtak, és a Duna az egyik legnagyobb árvizét produkálta, az Amerikában élő fehérek szemet vetettek az aranyban gazdag földekre, meg különben is kellett a hely a gyapotnak. Ezért okosan kitalálták, hogy kitelepitik az indiánokat nyugatra - már akiket nem tudnak előzőleg lemészárolni. A terv nagyon jól bejött. Csalással "megvették" a földet a törzsektől, aztán kényszermenetben (Trail of Tears) átterelték őket nyugatra, Oklahomába. 16 ezerből alig 8 ezer élte túl a kirándulást. Azok leszármazottjai, akik nem adták fel a területüket és ellenálltak / elbújtak, ma is itt (North-Carolina) élnek, saját földjükön (ami nyilván töredéke a hajdaninak, de mint tudjuk, lehet, hogy kicsi, sárga, savanyú, de azért csak a miénk... vagyis az övék).

A városka főutcáján...

A Cherokee Múzeum után úgy számoltuk, hogy este 10 körül érhetünk Forestbe. Na de mi lenne, ha folytatnánk az ámokfutást, és ha már itt járunk, leugranánk Giorgiába? :D
Végülis kit zavar, ha hajnali 2-re érünk csak haza...?
Arra nem lesz időnk, hogy hosszan időzzünk bárhol is, de hogy értelmet adjunk az államlátogatásnak, minden államban csinálunk majd vmit, ami emlékezetessé teszi.

Emlékeztek?

Giorgia: Villámlátogatás, az állam csücskén haladunk át, alig 1 óra alatt. Zéró látnivaló.
Action: Végre veszünk robbanós cukorkát!!! Pár napja láttam egy boltban (itt Pop Rocks-nak hivják), beugrottak gyerekkori emlékeim (óvoda melletti trafik: cigirágó, Donald rágó, pattogós cukor), azóta tervezem, hogy majd veszek. Hát vegyünk Giorgiában!

South-Carolina: Lepukkant faházikók, szegénység, munkanélküliség. Csillivilli autó azért ott figyel minden kunyhó előtt. Otthoni tapasztalataim alapján feltételezem, hogy a Merci jelvényt meg a nyakukban hordják - aranyozva. . .
Action: Látogatás Senecában*. Délutáni kávé. Nem terveztük különlegesre, de a Sors fintoraként életem egyik legsz@rabb kávéját sikerült innom. Legalább emlékezetes. :)


North-Carolina: Már este van, mire odaérünk. Action: Nem szükséges. A Cherokee Múzeum is ebben az államban volt. Azért egy tök jót vacsorázunk.

Hajnali 2-re érünk haza, közben annyira hullák vagyunk, hogy kétszer megállunk kamionparkolóban 20 percre aludni.

Az ámokfutás végeredménye: 7 nap, 1700 km, 8 állam.
Vagy még jobb, ha a hétvégét nézem: 3 nap, 1100 km, 7 állam

* Seneca: Egyrész ókori filozófus, okos mondásai vannak. Másrészt egy tó neve NY államban. Harmadrészt egy indián törzs neve. Plusz még egy város is totál más helyen. A tó és az indiánok összefüggést még értem. De mekkora esélye van már annak, hogy az ókori filozófus nevét kapták?! (Wikipédia szerint véletlen egybeesés...)

Szabadítsuk fel Isaurát!

Szombat. Kel fel a nap Felkelő Napban. Legalábbis valahol a felhők mögött biztosan. Hát ez nem jött be... ;-)

Reggeli után elugrottunk egy helyi szappanboltba, ahol kézzel készitett növényi szappanokat árulnak. A boltban sötét volt, de a tábla szerint nyitva kellett lennie. És igen, az ajtó is nyitva volt. Bementünk, köszöngettünk - semmi. Miután vagy negyed órán át nem jelentkezett az eladó, meg kellett állapitanunk, hogy valószinűleg elfelejtették bezárni az üzletet előző este. Ez úgy illett a családias hangulatú kisvároshoz. Ugyan ki lopna el bármit?! Mi viszont ragaszkodtunk a kiválasztott szappanhoz, úgyhogy azért elhoztuk... 

De persze az árát ott hagytuk a pulton egy üzenet társaságában: "Az ajtó nyitva volt. 1 db szappan lenyúlva, cserébe 5 dollár a pulton." :-D

Erről eszembe jutnak a 80-as évek, nagyszüleim faluja, Sóskút, ahol és amikor még ki merték tenni a kisbolt elé a tejszállitók reggelente a friss tejfölt, és ha a falusiak nyitás előtt értek a bolthoz, csak elvették a tejfölt és ott hagyták az árát a lépcsőn. Képzelem, meddig maradna ott ma az a pénz. . . és a tejföl. . . és a rekesz. . . :-S

Inka balzsamos szappan tehát pipa, lássuk, merre megyünk ma!

Cincinnati

Idengenforgalomra specializálódott vérem nem nyugszik, bújom a prosikat látnivalóra vadászva. Cincinnatiról megtudom, hogy a polgárháború előtti időkben itt haladt keresztül a szökött rabszolgák földalatti menekülési útvonala. Délről szöktek az Ohio-folyón túlra, a liberálisabb északi államok és Kanada felé. Az út valójában nem föld alatt húzódik, de olyan jól szervezett volt, annyi segitővel, akik a rabszolgákat bújtatták, hogy az üldözők nem könnyen bukkantak a szökevények nyomára, és az a benyomásuk támadt, hogy a rabszolgák vmi földalatti alagúton menekülnek. 

Az útvonal mentén több helyen vannak régi ültetvények, ahol bemutatják a hajdani rabszolgasorsot. Sajnos egyik helyszin sem esik egybe a mi útvonalunkkal.


Viszont Cincinnati-ben van egy ilyen témájú múzeum.

A múzeum nagyon szinvonalas és szórakoztató. Nem vagyok múzeumrajongó (egy hely kultúrájáról többet lehet megtudni az utcán kóborolva, mint a vitrineket bogarászva), de az itteni múzeumok valahogy élvezhetőek. Moziterem, kisfilm, amiben egy szökni készülő rabszolga búcsúzik a családjától, viaszfigurák, diszletek és egy valódi, 1800-as években épült házikó, ahol a délre szállitandó rabszolgákat őrizték láncra verve.

A múzeum után FELEDHETETLEN sétát teszünk a szomszéd kisvárosban. Jaj, mi is a neve? El ne felejtsem! Lassan szedhetek Cavintont... Jaj, megvan! A Városka neve Covington :D

De most már tényleg irány Virginia! Vagy mégsem? :D

A prospektusok nézegetése közben kezembe akadt egy érdekesség: pöttyös ló fényképe.

Kentucky-ban, a Nemzeti Lovasparkban nézhető meg. Igazából nem oszt-nem szoroz még egy kis kitérő, nem? :-)

Pár óra autókázás után elérünk a lovasparkhoz. Lelkesen indulunk a pöttyös ló és társai megtekintésére. 10 perc kóválygás az istállók és karámok között - és még egy lovat sem láttunk... Szólhatott volna a pénztáros, hogy zárva vannak :-/

Háromnegyed órányi eredménytelen sétálgatás után (minden épületet megnéztünk), rá kell jönnünk, hogy a park ugyan nyitva, de a lovakat télen nem itt tartják.  Kösz, hogy szóltatok a bejáratnál! Grrr%=&rrrr!

Csalódottságunk enyhitése végett úgy határozunk, hogy kihozzuk a legjobbat ebből a felesleges kerülőből. Úgyis régóta szerettem volna meglátogatni egy indián területet, innen meg pár óra altt elérhető Cherokee-ország, és végülis minek menjünk haza egyenesen, ha komplikáltan is lehet...

Nem beszélve arról a mellékhatásról, hogy igy kipipálhatom a térképemen Tenessee Államot is... :-)