Cukormentes mosoly

Az egyik törzsvendégünk, aki a turista hajókon dolgozik, munka után minden este nálunk guritja le a jól megérdemelt sörét. Múltkor beszélgettünk a hajóutakról. Mondtam neki, hogy egyszer majd beütemezek magamnak egy hajókirándulást a Bodenseen. Rögtön felajánlotta, hogy menjek olyankor, amikor szolgálatban van, és majd bevisz a kapitány fülkéjébe, meg megmutat mindent a hajón. Eltekintve attól, hogy az unokabátyám révén (kapitány a Dunán) nem egyszer jártam már a kapitány fülkéjében (meg a hajó bármely részén), vonzó ajánlatnak tűnt. Naná, hogy majd olyankor megyek, mikor épp dolgozik!

Telt múlt az idő, a kirándulás csak nem jött össze, aztán mire összejött, az lett belőle, hogy Michl mégsem volt szolgálatban, viszont a szabadnapját szivesen "áldozta be" egy kirándulás érdekében. 

Úticél: a Virágsziget, Mainau

Reggel fél 10-kor indult a hajó Lindauból. Érintettük az összes fontos kikötőt útközben (Nonnenhorn, Wasserburg, Meersburg, stb). Egész máshogy néznek ki ezek a városok a tó felől, mint a szárazföldről. A hivatalos menetidő 3 óra, tehát épp ebédidőben érkezünk meg Mainaura. Úgy fél 12 körül éreztem, hogy éhen döglök. Javasoltam Michl-nek, hogy együnk egy levest a hajón, aztán az ebédmeghivás ajánlatom a szigeten továbbra is él. Intett a pincérnek, a pincér jelezte, hogy más dolga van, de azonnal jön. Negyed óra múlva még nem jött. Vészesen zuhant a vércukrom, pedig reggeliztem. Finoman vinnyogni kezdtem, hogy rosszul leszek, ha nem kapok enni. Jó, jó, azt mondta, mindjárt jön - nyugtatott meg Michl. Hát nem azért, de ha én nem jönnék a munkahelyemen negyed óráig, biztos leharapnák a fejem. Lassan kikötünk. Egyáltalán elkészül addig a leves és lesz idő megenni? Nem rendelhetnénk a másik pincérnél? Már harmadszor sétál el előttünk. Nem, nem, most egy fontos meglepetése van számomra, majd utána eszünk. Utána. Mikor vazz? Mindjárt kikötünk. Meg különben is: mi ez a meglepetés dolog?! Mire fel? Nehogymá félre értse a kirándulás célját! Na mindegy. Vágjunk jó pofát a dologhoz. Fizikai szükségleteim már egy ideje nem uralkodnak rajtam (leszoktam az alvásról), kibirom az éhséget is mosolyogva.

A (vér)cukormentes mosoly. Már egy hete csak a kajára gondolok... 

Meersburg a kapitány szemszögéből

Szédelegve követelem Michl-t a meglepetés irányába. Bemegyünk a kapitány fülkéjébe. Jujdejó. Lelkem mélyén abban reménykedtem, hogy a meglepetés valami sütiféle. Próbálok lelkesedést szinlelni: jujdeszuperhogyittlehetek, nemmegyünkmárvisszainkábbkajálni? Nem, mert most kötünk ki Meersburgban, ezt meg kell néznünk. Na jó, Meersburg tényleg szép, egy pillantást megér. Már remeg a lábam az éhségtől. 20 perc múlva kikötünk Mainauban. A levesnek lőttek. Remélem, ott majd hamar találunk valami éttermet. Ráakadok egy darabka kekszre a táskámban. Ez most életet ment.

Majd 3 órányi út után végre megérkezünk a szigetre. A szigetre belépődij ellenében lehet belépni. Cserébe viszont utána minden látnivaló ingyen van (lepkeház, pálmaház, stb.). Szerencsére a hajótársaságnak szerződése van a sziget "üzemeltetőjével", igy nem csak a hajójegyet, hanem a szigetbelépőt is megspórolom Michl igazolványának köszönhetően. Az én saram az ebéd a mai kiránduláson. Kérdezem Michl-t, hol szeretne enni, menjünk rögtön oda, mert nem érzem jól magam. 

- Jó, de itt az ajándékbolt, előbb menjünk be oda.

- Minek?! Menjünk enni, majd visszafelé nézelődünk. Mit akarsz venni?

Ő semmit, de én biztos akarok. Én ugyan nem. Max egy adag sült krumplit akarnék venni, de az itt úgysincs, húzzunk már enni, légyszi.

Na végre megérti. Elindulunk. Elhaladunk 4 étterem mellett. Ezek nem jók?

Nem, mert a túloldalon van egy, aminek jól hangzik a neve.

Ez vazzeg szórakozik velem. Mi a francot nem ért azon, hogy szédülök és lezuhant a vércukrom?  Átmászunk a kastélydombon, megállunk fényképezkedni vagy 3-szor. Rezignáltan veszem tudomásul, hogy itt fogok elpatkolni a szigeten. Nem baj, ha mentőt kell hívnia, majd leesik neki. (Akik régről ismernek, most már a véres részleteket várják a történetben. De nem, nem daraboltam fel, nem téptem cafatokra. Fegyelmezett és barátságos maradtam. Mit nem tesz a stresszmentes élet, mi? :D )

A dombtetőn kitalálja, hogy menjünk be a pálmaházba. Na, itt jött el a vég. Határozottan, de kellemesen tájékoztatom róla, hogy nem nézünk se jobbra, se balra, enni megyünk. MOST. Meglepődik, de ez segit.

És végre leülünk az étteremben, ahol zsúfolásig telve minden asztal (csak 2 pasi mellett van hely, oda ülünk le). Én már tudom, hogy itt egyhamar nem lesz ebéd, de továbbmenni már nincs erőm. Életem egyik legszarabb és legdrágább ebédjét fogyasztom el (miután a pincér volt szives 15 perc várakozás után felvenni a rendelést, és a másik pincérrel visszaküldtem az egy darab főételt, amit a leves előtt hoztak. Ha legalább mindkettőt előtte hozták volna....) Soha ne egyetek Mainaun, ha ott jártok! Egyetek a hajón, az olcsőbb és jobb is, vagy vigyetek kaját (kockás abrosz, szalonna, hagyma).

A sziget különben nagyon szép! Csupa virág, csupa zöld, kertészeti remekművek. A pillangóházban tenyérnyi pillangókat lehet testközelből nézegetni. Ha szerencsés az ember, még a kezére is szállnak.

Virágokból kirakott Bodeni-tó térkép, vizesés, teraszok. Kicsit Taorminára emlékeztet (Szicilia).

Mindenképpen érdemes megnézni!!!

Lehetőleg olyan kézenfogva andalgós partnerrel :)

De semmiképpen nem olyannal, akivel SEMMILYEN közös témát nem talál az ember, aki csak önmagáról és a munkájáról akar beszélni. Jaj de nagyon kinlódtam. Már a van-e kutyád, macskád szinvonalú társalgásig süllyedtem, hogy ne a kib... hajókról és a menetrendről kelljen végeláthatatlan sztorikat hallgatnom, de reménytelen volt. Bármilyen témát dobtam fel, vagy a hajóknál kötöttünk ki, vagy ott, hogy mekkora jani is ő, mert fejből tudja a hajók menetrendjét. És soha egyetlen visszakérdezés sem hangzott el. Olyan volt, mintha valami celebbel csinálnék interjút. Én kérdezek, ő elmondja, mekkora ász. Próbáltam kérdés nélkül is mesélni valamit, ne csak ő beszéljen már. A reakció: Hümmögés, és udvarias bólintás, majd újabb hajós teleregény. Egy idő után közöltem, hogy álmos vagyok, és bárgyú mosollyal bámultam ki az ablakon. 3 óra hazaút.  3 óra!  Reménykedve nézem az órámat: már csak 2 óra 40 perc van hátra. Fél óra múlva megint megnézem: még 2 óra 38 perc van hátra. Jajj. Fél óra alatt csak 2 perc telt el. Ez de hosszú lesz. De hosszú lett. 

Végre kikötött a hajó, szinte repültem lefelé. Még majdnem el is felejtettem álmosságot szinlelni :)

Utolsó tőrdöfésként közli velem Michl: hazakisér és igyunk meg egy sört a bárban a lakásom alatt.

Miiii?!?!?!? Alig szóltunk egymáshoz az elmúlt 3 órában (illetve egész nap), mi a fenének menjünk még sörözni?!?!?! Sorry, kihagyom. Nincs miről beszélgetnünk. Vagy ez csak nekem tűnt fel? :--o

Másnap rájövök, hogy igen, ez csak nekem tűnt fel, de ez már egy másik történet.....

De Mainau akkor is csodaszép :-)

Amit nem hagy ki az ember :)

Július 2-ik hétvégéje: EDDA koncert Agárdon. Több, mint 30 éve minden nyáron.

Három éve voltam először, azóta ki nem hagynám. Még akkor sem, ha épp másik országban élek...

Kicsit komplikáltan ugyan, de sikerült elcserélgetnem a munkanapjaimat úgy, hogy haza tudjak ugrani a hétvégére.

Volt olcsó fapados repjegy is 3700 Ft-ért. Simán megéri.

Meg is vettem gyorsan a repjegyet a visszaútra, de a hazaút nem tetszett. Csütörtökön van járat, vagy szombaton. Csütörtök túl korai, aznap még dolgozni szeretnék, szombat meg késő, épp csak a koncertre érnék oda, ki kéne hagynom az egész napos hekkezést és fröccsözést a kempingben. Pedig az szerves része a dolognak.

Vonat. 29 EUR. Nem rossz. És csak 7 óra Münchentől. A reptéri majomkodással együtt a repülés is 4 órára jön ki. Nem is nagy különbség. A kérdés csak az, hogy jussak el Münchenbe. Lindau - München vonattal 22 EUR. Plusz a visszaút. A repülő Memmingenben száll le, ami München fapados reptere, de a várostól 100 km-re van. Mondjuk szerencsére Lindau irányában. De akkor is. Reptérről Memmingenbe óránként 1 busz megy, Memmingenből Lindauba óránként 1 vonat (23 EUR). Igy már nem olyan olcsó a hétvégi kiruccanás. A több órás vonatravárásról nem is beszélve.

Milyen más lehetőség van?

Busz. 16 ezer Ft és 14 óra utazás. Hahaha. Van ember, aki a vonat vagy repülő helyett önszántából ezt választja?! 

:--o

Pár nap filózás után úgy döntöttem, jó lesz a vonat, majd elmegyek Münchenbe autóval, ott hagyon a külvárosban egy ismerősnél és Memmingenből meg reptéri transzferrel utazom Münchenbe. Igy a leggyorsabb és a legolcsóbb.

Jah, csak közben elfogytak a vonatra az olcsó jegyek. De utálom, hogy már a vonatjegyet is előre kell megvenni, különben drágább. 59 EUR-ért már nem éri meg. Újratervezés. 

Telekocsi. Van vmi német oldal, ahol útitársakat lehet keresni. Hmmm, egész sokan mennek Budapestre épp azokban a napokban. Kiválasztok egy csajszit, aki péntek délután indul. Ráadásul Stuttgartból. Ez jóóóó! Stuttgartból Münchenbe 2 úton lehet eljutni. Az egyik Augsburgon keresztül, a másik Memmingenen. És csak 30 km kerülő.

Megbeszélem a lánnyal, hogy kicsit többet fizetek bele az útiköltségbe, és akkor eljön értem Memmingenbe. Az autót ott hagyom a hétvégére (már csak ingyenes parkolót kell ott találni. Majd talán odamegyek korában és feltérképezem a helyet pénteken.) Na, ez tök jó megoldás!

Keresgélés interneten. Nem hiszem, hogy Memmingen hivatalos oldalán nincs infó a parkolásról...

Na, akkor mit tegyek?

ÁÁ, Cauchsurfing!! Találok pár CS-est, aki Memmingenben lakik. Irok nekik. Mit javasolnak, hol parkoljak a hétvégére, és hogy jutok el a reptérről oda? Egy kedves idősebb házaspár azonnal válaszol. Van egy P+R parkoló az autópálya mellett. Az szuper, mert akkor a fuvarozómnak sem kell a városban kóvályognia. A házaspár felajánlja, hogy eljön értem a reptérre, kicsit megmutatja a várost és aztán kivisz a parkolóba az autómhoz. Hát ez nagyszerű!!! Milyen egyszerű igy az egész! És sokkal sokkal olcsóbban is jön ki, mint a vonatos verzió. (Mert azért ne felejtsem el, hogy pénzt gyűjteni vagyok itt, nem azért, hogy elszórjam, amit megkeresek.)

Péntek 13. Hah. Idén már utaztam egyszer péntek 13-án. Mikor áprilisban kijöttem Németországba. 

Reggel még beugrom a bankba. Ideje végre egy számlát nyitnom. Utálom, hogy zokniban tartom a pénzem a szekrényben. Ahh de ahh. Német bürokrácia. Megér egy blogbejegyzést.

Délután megérkezem Memmingenbe a parkolóba. Jónak tűnik a hely. Ha Magyarországon lenne ugyanez a hely, biztos nem merném otthagyni a kocsit egy hétvégére még beriasztva és váltózárral sem, de Németországban ez egy teljesen biztonságos parkoló. Pont az autópálya alatt, távol mindentől, csak az út vezet oda, se házak, se semmi.

Barbi (a sofőröm) sms-t ir, hogy dugóban áll. Várok. 2 órát. Mindegy. Ráérek. Majd behozzuk full gázzal. Münchenben még felveszünk egy srácot, aki szintén Telekocsis utas. Barbi fotósként dolgozik kint 6 éve. Kiderül, hogy Pesten épp 1 saroknyira lakunk egymástól. Otthon semmi esély nem lett volna összefutni. Kicsi a világ :)

A srác egyetemi gyakorlaton van kint egy bankban valami pénzügyi elemzőként. Ilyen fiatalon elássa magát. Szegény. 

Baromi lassan érünk haza, mindenhol dugó meg épitkezés. Este 9 helyett éjfélkor érkezünk a városhatárhoz. A barátnőm, akinél aludni akartam, már nem győzőtt várni rám, hazament. Taxival kijutni hozzá elég költséges és hosszadalmas is. Felhivom az öcsémet. Mázlim van. Épp Érden van. Értem tud jönni. Akkor ott alszom. 

Másnap reggel barátnőim felvesznek Érden Agárd felé menet. Kezdőőőőőődik a buliiii! :D

AGÁRD: Parasztreggeli, hekk, fröccs, gofri. Hekk, fröccs, palacsinta. Sátorállitás. Fröccs. Lángos. Hekk, koviubi. Eddások. Dumálás. Koncert. Életem legjobb EDDA koncertje. Az idő elég bizonytalan volt. Lógott az eső lába. Ha mázlink van, megússzuk és csak a túlpartig jön le a zuhi. Kevesen voltak, friss szél fújdogált, és kivételesen senkivel sem kellett összetűzésbe keveredni. (A barátnőimet és engem sem kell félteni, ha érdekvédelemről van szó, és a koncerteken általában szóba kerül a téma, általában részeg kopasz pogózók kapcsán, akik nem értik, miért nem jó az nekik, ha állandóan ránktaposnak.) Ezúttal azonban békében és szeretetben szórakoznak a fiatalok a muszika lágy hangjaira. Nagyjából az első 20 percen fellök egy pogózó (igen, tudom, miért kell nekünk mindig legelől,  a tömegben állnunk), de lelkiismeretesen elnézést kér. Aztán 2 perc múlva újra odajön bocsánatot kérni. Hogy mik vannak. Újonnan szerzett Buddha öntudatommal (meg a lindaui reflexekkel) egyébként is kedvesen reagáltam, de azért erre nem számitottam :)

A koncert tényleg jó. Pataki szinte alig politizál, nem osztja az észt, csak azt teszi, amihez tényleg jól ért: énekel. És tényleg jól. Minél öregebb, annál jobb a hangja. És a hangulatteremtést tanithatná.

A koncert végéig megússzuk eső nélkül, miközben a Velencei tó túlsó partán dörög, villámlik és fekete felhőkből szakad az eső. Még épp átérünk a szemközti büfésorra (hekk, lángos, fröccs), mikor leszakad az ég alja. Nah, akkor Velence parti kényszerparty. Fél 4-kor birunk hazaindulni. Addig a többi ott-rekedt Eddással közös éneklés, ivás, tánc, csupa illedelmes szórakozás :)  Hiába, ez a korral jár... :D

Másnap béna az idő, napozás felejtős, sátorbontás, indulás Pestre. 

Non-stop találkozó barátokkal, családdal, aztán indulás vissza Lindauba.

Memmingenben értem jön a házaspár. Tök kedvesek. Iszunk egy kávét, megnézzük a városkát, aztán tiplizek vissza Lindauba, mert este 7-kor már dolgozom. 

Sűrű a program. De hát ugyebár pihenni ráérünk majd a koporsóban :D

Bábel

Vasárnap reggel. Vagy dél. Valami. Relativ. Ha az ember 6-kor fekszik le és 12-kor kel, a dél még igencsak reggel.

Kómás fejjel araszolok ki a szobám ajtaján. Majdnem beleütközöm valakibe. Egy idegen pasiba. Ez meg mit csinál itt? Illedelmesen köszönünk egymásnak, de csodálkozni sincs időm, mert magára csukja a fürdőszoba ajtaját.

Nyugdíjas szomszéd néni stilus befigyel, ajtó résnyire hagy, lesek. Melyik szobába megy be? (Túl sok választási lehetőség ugyan nincs, de annyira nem Aneta korosztály, hogy nem hiszem el, hogy az ő pasija.)

Miután lezuhanyzik, teljes lelki nyugalommal bevonul a női WC-be. Abba, amit tegnap dezinfekcionáltam. A pillanat felér egy kávéval. 

Egész megszoktam már, hogy Anetával ketten használunk egy klotyót, nem kell a sok melléspriccelős pasi utáni ragacsban egyensúlyozni, nem örülök a vendégjátékosnak. Ezt meg is mondom neki, amint kinyitja az ajtót. Persze új stilusomban, baromi kiméletesen, udvariasan.

Ezerszer elnézést kér. Meg én is, hogy szóvá tettem. Na, a jó viszony megőrződött... (Mert ugye ki tudja, mikor lesz vendégem a kávézóban. Vagy én az övé. Kisváros.)

Nem kérdezem, de nagyon úgy tűnik, valahol a felső emeleten lakik. Legalábbis felfelé távozik. Pedig ott csak egy lakás van, és az egy családé 2 gyerekkel. Több szobáról nem tudok.

A rejtély megoldására csak estig kell vánom. Kiderül, ki a pasi. 

Igen. Kisváros. Nagyon. 

Ma 8-kor végzek. Munka után hazafelé belefutok utcaművész barátaimba, Theoba és Bobba. A munkahelyükön. Az utcán. Esténként  stand-up comedy előadásokat, zsonglőrködést és hasonlókat adnak elő a kikötőben. Abból élnek.

Theo-t egy éjszakai sörözés során ismertem meg. Mivel pici a város, csak 2 kocsma tart éjjel is nyitva. Mikor a munkahelyemen végzek, de még nincs kedvem aludni (és általában nincs, ugyanis a több tonna kávé miatt, amit az ébrenmaradás miatt iszom, végül nem vagyok álmos), még ki szoktam ruccanni egy altató búzasörre a kollégáim társaságában. A pubban aztán ismerős arcokat lát az ember. Azokat, akik szintén éjjeli baglyok, vagy váltott műszakban dolgoznak, vagy egyáltalán sehogy, ezért ráérnek hajnalig kocsmázni. Egyik első sörözésem során elegyedtem beszélgetésbe Theo-val, aki Kölnből érkezett ide kb. 10 éve és foglalkozása utcaművész.  Egykerekű biciklin parádézik égő fáklyákkal zsonglőrködve. Teszi mindezt a 45 perces show-ja utolsó 5 percében. Az első 40 percben pedig provokálja a nézőközönséget. Mondhatjuk úgy, hogy animátor. Magához csalogatja a tömeget, majd ráveszi őket, hogy tomboljanak, ujjongjanak parancsra. Nem tudom, hogy csinálja, de nagyon megy neki. Felemeli a kezét, és 50 ember tombolva fütyül és tapsol. Pedig látnivaló még nem volt. Aztán elég rendes pénzt is összeszed vele.

Bob a késekkel

Rajta keresztül ismerkedtem meg Bobbal, aki Kanadából jött és eredetileg épitészként diplomázott, de unalmasnak találta az irodában üldögélést (nahát!) és ezért inkább beutazta a fél világot (50 országban járt, bakker, 14-gyel lemaradtam). Az ő show-ja más, mint Theo-é. Ő gumiember (átbújik egy teniszütőn - frankón!), stand up-os elemekkel szórakoztatja a nézőket és késekkel zsonglőrködik az egykerekű biciklin.

Noah lángok közt

Az ő tanitványa Noah, aki 18 éves és már 10 éve követi Bob munkásságát. Noah előadása elég vicces. Állandóan leejti a kuglikat, zavartan röhögcsél és annyira édes az előadása, hogy kezdő létére elég sok pénzt szed össze. A zárószáma eleinte az volt, hogy lefeküdt egy halom LEGOra, egy néző pedig ugrált a hasán. Ezt nemrég lecserélte. Összetört sörösüvegekre fekszik és egy felnőtt néző rááll a hasára. Brrrr... Igazi szilánkok. És a 45 kilós kissrácon álldogál a 90 kilós pacák. Szörnyű látvány, de mindig túléli :)

Theo különben a rangidős. Ki nem nézné belőle az ember, de 50 felett van. 

Mint megtudom, Theot (aki egyébként Klaus - Theo a művészneve) megbizta a polgármester, hogy szervezze össze az utcaművészek előadásait és hivjon újakat. Ingyenszinház az utcán, teljesen hivatalosan. Minden este 7-től 10-ig sorozatban nyomják a tóparti sétányon.

Ha már itt vagyok, megnézem az újak műsorát.

Az egyik új páros hihetetlen dolgokat művel egy kifeszitetlen, lazán lógó póznán. A csajszi egykerekű biciklivel egyensúlyozik egy lazán kifeszitett teregetőkötélen, miközben labdákkal zsonglőrködik. Ilyen nincs is, amit ez csinál!  (Annyira lesokkolt, hogy elfelejtettem fotózni.)

Filip nemrég érettségizett, német, Rostockból jött és az egyetemre gyűjti a pénzt. Legjobb száma az, amikor átbújik egy gyerekbicikli kerekén. De nem csak úgy simán, felülről. Hanem keresztben. Keze, lába, feje egyszerre. És közben zsonglőrködik :DDD

Egy másik új arc (Juan) Argentinából jött és azzal szórakoztatja a népet, hogy követi a járókelőket, meg különböző zenéket játszik be a járókelőkre asszociálva (cowboy kalapos ürge láttán Volt egyszer egy vadnyugat, szőke cicababák láttán Barbie girl, stb.). Meg időnként birkabégetést hallatva terelgeti a sétálókat. Halálra röhögi magát az ember rajta. Már amig néző és nem áldozat... :)

Szintén új elem Mauro is, szintén Argentinából. Az ő show-ját nem láttam, viszont ráismertem benne a WC-banditámra. LOL. Tündéri kedves srác. Utólag (is) örülök, hogy barátságosan informáltam a WC-vel kapcsolatos bakijáról. Hiába, kisvárosban vigyáznia kell az embernek minden megnyilvánulására - ugyebár... :D

Szerencsére tényleg jó viszont sikerült megőrizni. Éjjel már együtt sörözünk. Mindannyian.

Na, ha valaki kiváncsi rá, milyen az igazi bábeli zűrzavar, csatlakozhat a társasághoz... 

A srácok - munkájukból adódóan - nagyon jól beszélnek angolul és németül. Ad hoc jelleggel szólunk egymáshoz egyszer németül, egyszer angolul. Eleinte furcsa volt számomra ez a stilus, de hamar beilleszkedtem.

A két argentin srác spanyolul beszél egymás között és mint kiderült mindegyiknek olasz ősei vannak (Juan félig olasz állampolgár is, pedig az 1800-as évek óta kint él a családja, csak valami törvény miatt kettős állampolgár maradhatott). Miután megtudták, hogy én is beszélek olaszul, elkezdtük hármunk között ezt a nyelvet használni. Mert jól esik :) 

Még jó, hogy franciául csak ketten beszélnek társalgási szinten, igy az nem kerül elő túl gyakran. Egyre jobban irritál, hogy állandó hátrányom származik a franciatudásom nem létezéséből (ugye Tahiti is emiatt bukó).

Angol, német, olasz, spanyol, francia. Ül 7 ember az asztalnál és 5 nyelven dumál keresztbe kasul :) Tiszta Bábel, nem?

Ja és persze a koccintásoknál előkerül egy 6-ik nyelv, amin mindegyikük szépen mondja már:

EGÉSZSÉGEDRE ! :D

Lényegtelen, apró hírek

Defekt

Daganat nőtt az autóm kerekére. Na nem véletlenül... 

Egy útfelbontásnál a szembejövő BMW-s úgy gondolta, elég kicsi a Yarisom ahhoz, hogy elférjen a biciklisávban is, és pofátlanul az út közepén jött. Fékezni már nem akartam, ezért inkább hozzádörgölőztem az útpadkához. Annyira, hogy a kerék sérvet kapott. A külseje kicsit elkopott és a belső gumi kitüremkedett a lyukon. Elég szarul nézett ki, de azért 20 km-t még kibírt. Másnap viszont első utam a szervizbe vezetett. Meglepő módon (na annyira nem lep meg), az új felni cserével és szereléssel együtt kicsit olcsóbb volt, mint otthon lett volna...

Komolyan pofátlanság, hogy Magyarországon minden drágább, mint bárhol máshol.

Felavatódtam

Magam sem hittem volna, de megfürödtem a Bodeni-tóban. Én, aki simán eltöltök a tengerparton 1 hetet anélkül, hogy megmártóznék a vízben, én belementem itt a tóba.

Annyira tiszta a vize (ivóvíz minőségű állítólag), hogy nem nagyon tudtam más kifogást emelni, mint a hőmérsékletet. De mivel kint meg ragacsos, párás volt a levegő, még jól is esett. Ezt majd azért hajóról, a tó közepén is meg kell ismételni...

Bármixer lettem

Több lábon kell állni - mondom mindig nagy bölcsen. :)))  Az a jó, ha több dolgot tud az ember, mert akkor több helyen lehet rá szükség.

Délelőttös voltam és a kolléganőm szolgált fel, én meg a pultban készítettem elő neki a megrendelt italokat. Általában nincs szükség mixerre napközben, mert kávét és üdítőket mi is tudunk készíteni, koktélt meg átlagember nem iszik délben. Legalábbis itt nem. Hát ezt az amerikai Nobeles turisták nem tudták. És koktélt rendeltek délelőtt. Még jó, hogy virágkoromban annyit koktélozgattam, legalább van fogalmam róla, melyik koktélnak hogy kell kinéznie. A pontos összetétel nem számit, lényeg, hogy a hozzávalók stimmeljenek, az arányokat meg majd íz alapján....

Szerintem szuper kis Cosmopolitant és Mai Thait csináltam. Csak a jeget felejtettem ki... :D

És még mondja valaki, hogy a kocsmázás nem hasznos :D

Szakács lettem

Ezen felbuzdulva elkezdtem pedálozni, hogy hadd tanuljam meg a konyhai munkát is. Így ha épp pincérkedésre nem osztanak be, nem kell otthon üldögélnem szabadnap címszóval, hanem mehetek a konyhára dolgozni. Az meg sosem árt, ha az ember megtanul pár új receptet. Mint például fekete kagyló fehérboros mártásban.

Ráadásul a konyhában sosem éhes az ember... :D

Mézeskalács házikók

Tök jó városban lakom!!!

pmaNentlee

A bátor verebek.
Simán az ember kezére szállnak egy kis morzsa reményében

Mindig szerettem volna egy évszázados, történelemmel átitatott város dohos falai között lakni, otthonosan járkálni a macskaköves utcákon, a sikátorok között, érezni a régmúlt idők hangulatát. Lindau nagyon jó választásnak bizonyult. Nincsenek véletlenek, oka volt annak is, hogy pont ide sodródtam, és nem bántam meg.

Az egész városka középkorias. Méretre Vatikánváros másfélszerese. Épp csak nagyobb a Budai Várnál.
Ja, és mindez egy szigeten. A szigetre 2 hídon lehet bejutni. Meg hajón. Ennyi. 

Méretarányos képek

A város valójában már átterjeszkedett a szárazföldre és összeolvadt más kisebb városkákkal, de a történelmi óváros maga a sziget.

A legtöbb ház az 1400-as évek körül épült és még mindig laknak bennük. Nagy részük gótikus és reneszánsz. Alacsonyak a kapubejáratok, az árkádok boltivét nyújtózkodás nélkül elérem, gerendavázak és robusztus falak tartják a házakat, minden pici és mesebeli.

Szinte minden utca macskaköves (tűsarkú cipő felejtős). Kanyarognak a pici utcák, szűk sikátorok kötik össze a főbb útvonalakat. Címerek emlékeznek meg a házakon az építtető családról és az építés idejéről. Kutak, szökőkutak a tereken, szobrok, diszes homlokzatok, és mindenhol kávézók teraszai és üldögélő turisták. 

Csupa torony és romantika a város. A legjellegzetesebb pont a kikötő világitótornya. Ez szinte minden Lindau képeslapon szerepel. Meg a képeim 40%-án is :)

Másik ismerős kép a zöld tetejű Mangturm, ami a posztócéh tornya volt (Mang = mángorló).

A XII. sz-i fiatornyos torony a Tolvajok tornya. Ez valaha börtön volt, ezért is kapta nevét a lakóiról.


Az oroszlán a kikötői világitótorony párja. Ketten együtt üdvözlik az érkező hajókat a bejárat 2 oldalán.

Lindau olyan pici, hogy mindenki ismer mindenkit. Pár nap pincérkedés elég volt, hogy a Bodensee hajójáratok kapitányaival lepacsizzak, meg hogy csomóan rámköszönjenek az utcán.
De egyébként is mindenki mosolyogva járkál. Valaki azért, mert turista és épp nyaral. Valaki meg azért, mert  a szigeten dolgozik és sosem tudhatja, hogy a szembejövő nem lesz-e vendége aznap este (mivel a szigeten szinte csak hotelek meg éttermek vannak, mindenki vendéglátós). Az azért meglepett, hogy az emberek üdvözlik egymást az utcán, mint a falvakban régen. Nem baj, ha nem ismered, úgyis biztos valakinek a valakije, akit ismersz (vagy leendő vendéged). Tök kellemes és barátságos ettől a hangulat.

Tele a város külföldivel. Nem csak a turisták, a dolgozók is. A legtöbb hotelt és éttermet külföldiek üzemeltetik. 

Parkolni majdnem mindenhol tilos vagy méregdrága. Viszont 5 óriási parkoló van a városban. Ebből 2 a szigeten. És szinte ajándék áron. Negyedéves bérlet 25 EUR. Olcsóbb, mint Bp-en...
Miután a teljes sziget nagyjából 15 perc alatt bejárható, úgy is vehetjük, hogy mindenki a lakása közelében parkol :-) Én mindenképp, mert másfél perc gyalog a parkoló.

Még az autók is zöldövezetben állnak :)

És mivel a város a svájci-német-osztrák hármashatáron fekszik, tankolni Ausztriába érdemes átruccanni. A legközelebbi osztrák falu 4 km-re van, viszont a benzinárban jelentős a különbség (1,67 helyett 1,40 EUR).
Annak köszönhetően pedig, hogy kevés az autóforgalom, nagyon tiszta a levegő. Ezt elsősorban a hajmosások számán érzékeli az ember. Pesten már 2 nappal hajmosás után a következőre gondol az ember. Itt meg 5 nap után még mindig dráj vetter taft ("...és a frizura még mindig tart").

Egyedül a kukásautó zavarja meg békés nyugalmamat. Hajnali 6-kor. Ez azért különösen fájdalmas, mert 3-kor kerülök ágyba, és 6-kor még épp mélyen aludnék. A kukásautó meg alig fér be a sikátorba, ami az ablakom alatt húzódik, ezért vagy 20 percig tolatgat (brrrrmbrrrrm, pipipipipiiii), majd lendületből becsűri a kukát a tartályba (bummmtrptrt), aztán újabb 20 perces előadás következtében kibénázik a sikátorból. Aztán leállitja a motort. Majd 10 perc múlva kezdi az egész rohadt játékot előlről. Eleinte nem értettem, minek. Itt lakik, vagy mi?! Aztán rájöttem. A csillagbogár iszik egy kávét itt a kávézóban. És azért tolatgat 20 percig, hogy leparkoljon egy olyan helyen, ahol elférnek mellette az autók. Ami kb lehetetlen. Tehát, ha innen nézzük, nem is bénázás, hanem bűvészkedés, amit csinál. Én mondjuk jobban örülnék, ha nyulakat varázsolna ki a cilinderéből. Az csendesebb...

Naplemente

Ki fizet?

Itt mindig történik valami...

Normál munkanapnak indult.

Bajnokok Ligája utolsó meccs. Szerencsére Németország kiesett. Azok voltak a legszörnyűbb esték az elmúlt pár hétben, mikor Németország is játszott. Iszonyat tömeg a kávézóban, plusz asztalokat és padokat állitottunk be, mindenki enni és inni akar. De azonnal!!!

Dupla létszámmal dolgoztunk, de igy is kiköptük a belünket.

Na de ma este.... Ma más a vendégkörünk, épp Nobel dijasok találkozója van a városban. Kevés focirajongó, viszonylagos nyugi, már éjfélkor hazamehetek. Mondjuk azt nem tudom, otthon mit csinálok, mert aludni ilyen korán nem nagyon tudok, de majd becsatlakozom a Anetáékhoz (a szlovák kolléganőm, aki minden este bulizik). 

Van egy asztalom, ahol 3 német lány és egy indiai srác ül. 

- Mit rendeljünk? - kérezi az egyik lány a másikat.

- Én egy kis gyümölcslevet kérek.

- Hülye vagy? Rendelj koktélt, mert ő fizet - mutat a németül nyilvánvalóan nem beszélő srácra.

- Ja, akkor én is kérek egy koktélt - fűzöm hozzá poénból. Szórakoztat, ha beszólogatok a vendégeknek, a lányok meg értékelik a poént.

Iszogatnak a vendégek, telik az idő.

Közeledik az éjfél, kinyomtatom a számlákat, megyek beszedni a pénzt az utolsó asztalaimtól, mert ma csak éjfélig vagyok. Ezzel egyidőben az indiai srác betámolyog a WC-re, útközben futólag megkér, hogy legyek a barátnője (LOL), aztán bedobja a csészébe a kigyót (boa). Még látom, mikor távozik a kávézóból.

- 26 Euró lesz. - mondom a csajoknak, mikor az asztalukhoz érek.

- Ez félreértés lesz. A srác már fizetett.

 - Nálam ugyan nem!

- De pedig az előbb bement. Lehet, hogy a kollégájánál fizetett.

- Azt nem hiszem, mert csak nekem van hozzáférésem ehhez a számlához, és nekem senki nem szólt, hogy nyomtassam ki. A srác meg konkrétan hányni jött be.

- De nekünk azt mondta, hogy fizetett.

- Pedig nem.

- De hát nekünk nincs ennyi pénzünk.

Nem nagy össszeg ez a 26 Euro, de a lányok valószinűleg egyetemisták. Nyilván van ennyi pénzük, csak nem erre szánták.  Megértem őket. Az ő korukban engem is szarul érintett volna egy ilyen felesleges pénzkiadás.  Elkezdünk alkudozni. Ők elmennek, megkeresik a srácot és vissszahozzák, hogy fizessen. Felőlem menjenek, de valaki maradjon itt garanciának, hogy visszajönnek. Nem akar egyik sem. Akkor fizessék ki, aztán hozzák ide a srácot és majd én visszaadom nekik a pénzt, a srácnak nem kell tudnia. Mindenáron menni akarnak. Nem kéne, lányok. Ha nem jöttök vissza, nekem kell kifizetnem a számlát és nem annyira buli mások koktéljait állni. De esküsznek, hogy visszajönnek. Maradjon itt egyikőtök. Kettő feláll. A harmadik elkezd nyavalyogni:

- Most tényleg épp én maradjak itt egyedül?

- Jó, akkor itt hagyjuk a táskánkat garanciaként, hogy visszajövünk. - Táska... Aztán mit csinálok egy értéktelen táskával, ha nem jönnek vissza? 

- Itt hagyunk 2 táskát, benne a mobilunk és az irataink. -  Na jó, basszus, vitatkozhatok itt velük reggelig, akkor húzzatok és keritsétek elő a srácot.

Lerakom a 2 táskát. Őszintén remélem, hogy tényleg van benne érték is. És hogy visszajönnek érte.

Közben éjfél lesz, mehetnék haza, megbeszélem Anetáékkal, hogy találkozunk 10 perc múlva a Mojito Bárban.

A csajok csak nem jönnek. Igy viszont nem tudom lezárni a kasszámat sem. Szuper. Ennyit a korai hazamenetelről.

20 perc elteltével belekukkantok a táskákba. Legalább tudjam már, hogy érdemes-e várni. És tényleg benne van mindenük. Na jó, akkor visszajönnek, várok nyugalommal.

Még 5 perc és megjelennek a sráccal. Haha, tényleg megtalálták!!

A srác még mindig elég instabilan áll a lábán, de sűrűn elnézést kér a félreértésért. Ő odaadta a hitelkártyáját az egyik lánynak, azt hitte, ezzel el van intézve a fizetés. Ja, csak a csajszi meg rögtön visszaadta neki. Csak erre már nem emlékezett. Nagy bűnbánással nyújtja a kártyáját. Amit viszont én nem tudok elfogadni, mert a munkahelyemen nem fogadunk el hitelkártyát. Meg úgy semmilyet. Nincs POS terminál. Ki tudja, miért. Nem érti a srác sem. Kiderül, hogy amerikában él. Jah. Nem csoda hogy nem érti. Ott még az utcai WC-n is lehet kártyával fizetni :D

Én ekkor már nagyon röhögök. Mekkora sztori ez! Végre előkerül a srác (a hoteljéből rángatták vissza), de nem tud fizetni. Mutatom neki a sarki  ATM-et. Na, az nem jó, mert nem tudja a PIN kódját. Hát ez már tényéleg LOL. És ott lóg a nyakában a Nobeles találkozó belépőkártyája. Szóval nem valami csöves. És valszeg nem is hülye.

És akkor most mi legyen?

Végül odaugrik hozzánk egy másik asztaltól egy srác (ez is egy vicces asztal volt ma este, de ez egy másik sztori). Azt mondja, ő kifizeti ezt a számlát, ha a lányok isznak vele egy Tequilát. :D 

A lányok különben tök normális 20 éves csajok. Szépek, okosak, talpraesettek. Jó fejek. Elmesélik, hogy az indiai srác az utcán szólitotta le őket, és meggyőzte őket, hogy igyanak vele egy koktélt. És hogy nem szoktak ilyet csinálni különben. Megnyugtatom őket, hogy a legjobb esték igy szoktak kezdődni. Tapasztalat  :-D Ezt a kalandot sem felejtik el egyhamar :D

Magamat látom bennük. Hány ilyen hülye kalandunk volt nekünk is a barátnőimmel...  Ugye? ;-)

A megmentő srác megegyezik az indiaival, hogy az indiai vesz tőle golfleckét holnapután, és majd akkor kiegyenliti a számlát. Na, belőle sem néztem volna ki, hogy golfoktató. Milyen embrekkel találkozom ma?!

Rendeződik a dolog. A csajok ott maradnak tequilázni. Ennek azért is ürülök, mert igy nem engem nyúznak tovább a vicces asztaltársaságtól, hogy igyak velük. :D

Számlákat lezárom, mehetek haza.

Kisváros. Kevés utca. Na de ennyire?!

Hazaúton (ami 2 perc) összefutok az indiai sráccal. Bocsánatért esedezik. Megnyugtatom, hogy szuper sztori lesz ebből a blogomba, még én tartozom köszönettel neki :) Nem győzőm meg. Hogy higgyem el, hogy van neki pénze és hadd adjon nekem utólag borravalót. Haha, hagyjál már. Mondom, hogy örök emlék ez a sztori, nem kell a pénzed.

De ő nem szegény, tud nekem borravalót adni. Otthon inasa is van. Elhiszem, de nem érdekel. Nyugodj meg, tudom, hogy félreértés volt, jó arc vagy, csak részeg. Menjél haza szépen és ne aggódjál. De ő nem adott borravalót és szarul érzi magát. Akkor gyere vissza holnap este a Marmorsaalba, és adj holnap. Ő még jobbat tud. Meghiv ma este egy italra. Háááát. Tudod mit, vazzeg?!  Igyunk egy sört, azt úgyis akartam és Anetáék már ki tudja, hol járnak azóta. 

Aneták már valóban nincsenek a megbeszélt helyszinen. Rendelek Jainnak egy cola-búzasört. Ha már itt van, kóstolja meg a német kotyvalékokat. Dumálunk. Kiderül, hogy kémikus-fizikus a srác és még nem létező anyagokat talál fel. De hogyan és miből, ha eddig nem léteztek?! Egy kicsit magas ez nekem. Ez már az a fajta tudomány, ami hétköznapi szinten nehezen emészthető. Meg azt mondja, az USA kormányának is dolgozik. Meg elisméli még párszor, hogy mennyire gazdag. A Big Bang Theory (Agymenők magyarul) jut eszembe. Tuti hogy ő is nézi. Amerikai és kocka. Kizárt, hogy ne ismerje. Róla mintázták Rajesh-t :-D 

És persze ismeri. Sőt azt is elmondja, hogy az a Nobel-dijas fizikus, aki a Big Bang egyik legutolsó részében vendégszerepel, szintén itt van a konferencián. Na bakker. Nem láttam az utolsó 2 részt. Megvan az éjjeli program. Legalább tudjam már, kit nem fogok felismerni, ha találkozom vele (lásd Spielberg sztori). LOL

Mire a sör elfogy, a srác eljut arra a szintre, amikor a részegek mindenkibe szerelmesek és ha van rá lehetőség,  házassági ajánlatot tesznek akár a villanyoszlopnak is.  Rettenetes elszántsággal hajt azért, hogy szorongathassa a kezem :-) 

Ideje lepattannom, mielőtt idegesitővé válik az udvarlása. 

Meersburg

Szininek nyomát sem láttuk egész délután. Markoval úgy döntöttünk, kirándulgatunk a környéken.

Egy tóparti városka, Meersburg felé vettük az irányt. 

Tündéri kis hely!

Csipkés tornyú vár a dombtetőn, promenád a tóparton, régi malom, cirádás épülethomlokzatok. Gyönyörű panoráma a Bodeni-tóra. 

Az időjárás kicsit bizonytalan volt. Nem tudta eldönteni, melyik évszakot prezentálja, ezért nagyjából 20 percenként teljes fordulatot váltott. Esőből napsütés, hidegből meleg.

Még jó, hogy Meersburg is tele éttermekkel és kávézókkal, igy szinte azonnal tető alá lehet kerülni egy zivatar esetén.

Meersburg után átugrottunk Birnauba, ahol egy katedrális áll a dombtetőn.
A katedrális részemről felejthető élmény volt (túlcsicsázott barokk), de a kilátás megérte a kitérőt.

Hosszú volt még a délután, ezért Birnau után megszavaztunk egy nagyobb kerülőt is: Heiligenberget.

Heiligenberg egy magántulajdonban álló kastély, de bizonyos időszakokban látogatható. Hát ez a bizonyos időszak nem most volt, de azért kivülről megcsodálhattuk.

Azt hiszem, nem szomorkodnék nagyon, ha meghivnának ide egy hétre nyaralni...

Másnap már kora délután indulnom kellett vissza Lindauba, hogy az esti munka előtt még legyen időm összekészülni. Egy búcsúebéd a teraszon frissen grillezett langusztával és kézi sajtolású, házi olivaolajjal meglocsolt zöldségekkel (nyam-nyam), aztán irány haza.

Még egyszer

Überlingen a tó másik végén fekszik. Állitólag szebb, mint Lindau. Hmm. Erre kiváncsi leszek.

Kedd este indultam autóval. A Bodensee partja mellett vezet az út. Gyönyörű a táj! Balra a tó, mögötte osztrák, majd félúttól a svájci hegyek, aztán Überlingennél megint Németország van a túlparton. Az út a jó magyar szokás szerint a falvakon vezet keresztül, ami engem nem zavar, de az autópályához szokott németek azért morognak miatta. 50 km a táv, és kb 70 perc alatt teszem meg. Hulla fáradt vagyok, előre szóltam Szinisának és Markonak, hogy én vacsora után húzok aludni. Megérkezem. Arra számitok, hogy Dolores is ott lesz, de nem. Helyette viszont egy svájci házaspár üldögél a teraszon. Tegnap ismerkedtek meg velük valami pubban és most argentin steaket grilleznek a tetőteraszon. Miért nem lepődöm meg? :-)

Bodensee panoráma a tetőteraszról

Kellemes estét töltünk együtt, majd 11 körül kezdek leszédülni a székről. Aludnom kell. Szini kitalálja, hogy menjük hajókázni. Hova?! Azt nem tudja, de ilyenkor szép a tó. Ebben igazat kell adnom neki. Ha nem lennék ilyen dögfáradt... Pár percnyi hezitálás után belátom, hogy ha most lefekszem aludni, ők meg valami fergeteg partyba csöppennek, örökre bánni fogom, hogy nem mentem velük. Majd alszom eleget a koporsóban - biztat a svájci házaspár is. Hja, és ez az örök alvás egyre közelebb kerül, ha igy folytatom...

Irány a hajó. Tényleg, még meg sem néztem, mi a hajó neve. Once Again. Még Egyszer. Haha :-)
Aki ezzel hajókázik, az még egyszer fog :-) Eddig stimmel....

Felberreg a motor, kiúszunk a kikötőből. Üvölt a zene, hasitjuk a hullámokat, távolodnak a parti fények. Úgy érzem magam, mintha egy moziban ülnék és filmen látnám az egészet. A testem jelen van, de olyan álmos vagyok, hogy szinte kivülről figyelem magam. Lehet, hogy hamarosan felébredek és kiderül, hogy ez az egész, ez a Lindau sztori, a hajózás, a kaszinó, a bulik, a munka, ez mind csak álom volt? Hirtelen nem vagyok biztos benne, hogy nem álom-e az egész. Aztán kikötünk. Meersburg. Nem fáradunk azzal, hogy a kijelölt kikötőt használjuk. Megállunk közvetlenül egy bár teraszánál, átmászunk a part korlátján és rendelünk valami koktélt. A svájci házaspár közben elköszön. Hárman maradunk. Sima Caipirinját iszom, ami elvileg nem brutál erős, de amilyen kimerült vagyok, rövid idő alatt kiüt. Szini rendel nekem egy liter sima vizet, de már mindegy. Éber álommá válik az életem. Forog a világ. Valamikor valahogy beszállok a hajóba, mire a fiúk eloldják a kötelet, én már majdnem alszom, de azzal a fajta alvással, mikor hallja az ember, mi történik körülötte. Felberreg a motor, megyünk valamennyit, aztán hallom a vasmacska láncait. Kikötünk. A tó közepén. Szini megint túl részeg ahhoz, hogy egy zsúfolt kikötőben kikössön. Nem baj, szeretek hajón aludni. Érdekes, hogy a hajón nem is forog a világ körülöttem. De jó! Elringatnak a hullámok. 

Parkoló a vízen. Árbocok erdeje a végtelenségbe nyúlóan.
Már értem, miért nem mertünk ide részegen beparkolni...

Reggel 8-kor arra ébredek, hogy már a kikötőben állunk, és Szininek nyoma veszett. Marko meg ezerrel alszik. De jót aludtam! Éhes vagyok. Diszkrét zörgéssel próbálom Markot "véletlenül" felébreszteni. Elég reménytelen. Na, akkor próbálok még aludni. Kifekszem a hajó teraszos részére (nemtom mi a rendes neve). Ejtőzöm még 2 órát, de közben fülledt meleg ereszkedik a kikötőre. Nagggyon éhes vagyok. Felébresztem Markot, jelzem, hogy zuhan a vércukrom. Nagyon megértő. Jó, jó, mindjárt felkel. Úgy 15 perc után belátom, hogy nem fog. Akkor szerzek magamnak kaját. A gond csak az, hogy a kocsim a garázsukban áll, gyalog meg szerintem itt nincs semmi a környéken. Én meg már szédelgek. Hát akkor Marko igy jártál. Most pedig felkelsz :-D

És Marko felkel. A fülledt melegtől közben rámtapad a farmer, este nem mostam le a sminkemet, zuhanyozni és enni akarok. Kezdek kicsit nyűgössé válni. Felsétálunk a lakáshoz. Marko becsenget. Mi a fenének? Szini nem dolgozni ment? Hát elvileg igen, de azért ő inkább becsenget. Nem értek semmit, ő meg nem magyaráz. Jó, akkor csengetünk. Motoszkálás bentről. Tényleg nem dolgozni ment. Marko tud valamit, de nem mondja. Várunk. Megint csengetünk. Kulcs belülről a zárban. Várunk. Mindjárt összeesem. Ennem kell. Sorsomba beletörődve leülök a földre. Még közlöm Markoval, hogy ha hullafehéren eldőlök, sörgősen adjon a számba egy darab kenyeret. Látszik, hogy nem érzi a helyzet súlyát. Mosolygok, de tényleg szarul vagyok. Az ajtó csak nem nyilik. Aztán Marko kap egy sms-t. Látom a fején, hogy ő sem örül. 

- Menjünk, reggelizzünk valahol - mondja. - Szini nincs egyedül.

A kandúr mindenit! Gondolhattam volna....

Beülünk egy kávézóba, helyreáll a vércukrom. Dumálunk. Mindenféléről. Egyszer csak megkérdezi:

- Te, Magyarországon milyen dolgokat lehet látni még Budapesten kivül? Többször voltam már Bp-en, de máshol még nem. És utálom a beskatulyázást, de nálunk az él a köztudatban Magyarországról, hogy Budapesten kivül nincs semmi.

- Hm, hát.... Sok szép minden van, de tény, hogy az ország Budapest központú.

- De miért?

- Ennek történelmi magyarázata van. Tudod, a világháború előtt Magyarország nem ilyen kicsi volt...

- Igen, tudom. De mielőtt folytatod... nehogy azt kezdd el mondani nekem, hogy még tengeretek is volt!!! Mert az a miénk!

- Ööööö. LOL. Ott a pont. Szóval akkor úgy kezdem, hogy Magyarország útszerkezete az első világháborúig, mikor Horvátország is a Monarchiához tartozott és ezen keresztül szinte saját tengerünk volt... Jó igy? :-D

- Igy jó :-D Csak rosszul érint, mikor osztrákokkal beszélek, és előjönnek a saját tenger dumával. 

- OK, megértem. Ilyen az, ha két patrióta találkozik és ugyanazt a dolgot más szemszögből látja... Vicces.

És tényleg. Ugyanolyan hévvel beszél a hazájáról, mint sokan a barátaim közül. Csak az ő szemében Abbázia Opatija, Szabadka Subotica, Nagymagyarország tengerpartja Horvátország tengerpartja. Nem megyünk bele a részletekbe. Mindketten ismerjük a történelmet. Tapintatos kompromisszummal kezeljük a témát.

Dél körülre tiszta a levegő a kecóban.  Végre zuhanyozhatok!!!

Ezt csak suttogni merem

Valami olyat kell most mondanom, amit szerintem senki nem feltételezett volna rólam. A volt munkatársaimat most majd a padlóról kell a döbbenettől felmosni, de akikkel nem dolgoztam együtt, csak máshonnan ismernek, azok sem számitottak ilyen fejleményre. Olyan - nem várt - fordulat következett be az érzelemvilágomban, amit nehéz bevallani.  Azok az ex-kollágák, akikkel együtt szenvedtünk heti 40 órában, most inkább ne is olvassanak tovább.  Szörnyű és döbbenetes mondat fog elhangzani a számból:

SZERETEK DOLGOZNI JÁRNI

Én sem hittem volna, hogy ez megtörténhet. Hogy alig várom, hogy ott legyek a kávézóban, magamra öltsem a kötényt és a kötelező mosolyt (ami meglepő módon tényleg őszinte), és rohangálhassak a vendégek között. Hihetetlen a hangulat a pult mögött, ezerrel megy egymás húzása, mindenki jó fej, röpködnek a poénok, meg néha a söralátétek is. Azt is baromira élvezem, hogy a vendégek dobják fel néha a labdát és lehet szellemes válaszokkal szórakoztatni őket. Ami mellesleg nem kevés borravalót is hoz. Nem nagyon hittem volna, hogy a trécseléssel pénzt lehet keresni, de úgy tűnik, sikerül :-D

Igaz, hogy az elmúlt napokban eljutottam a végelgyengülés szintjére is. Minden rendszeresség elmúlt az életemből. Egyszer reggel dolgozom, egyszer délután, egyszer éjjel. Emiatt aludni már nem is birok 8 órát. Főleg, mert közben átköltöztem az új lakásba, ott meg nincs még sötétitő függöny, igy napfelkelte után nagyjából esélytelen az alvás. Ami azért gáz, mert van, hogy reggel 4-re érek haza, 10-re már mennem kéne, és az a köztes 6 óra jó lenne, ha alvással telne, nem pedig álmatlan forgolódással. Az elmúlt 5 napban összesen 20 órát aludtam. Közben rászoktam a napi 2 kávé és kóla kombóra, de már alig van hatása.

Az új lakás különben sokkal jobb, mint az előző. Itt csak 5-en lakunk, tilos a házibuli és végre egyágyas szobám van. A ház valaha hotel volt, így a szobám a folyosóról nyílik, nappali, konyha nincs, viszont a városka központjában található, és épp a sétálóutcák egyikére és egy szökőkútra néz az ablakom. Úgyhogy ha akarom, feng sui-s vizcsobogásra alhatok el... :-)

Vastag falak, boltívek a szobámban. Kilátás az ablakomból.
Reneszánsz faragott ív és öles gerendafal a lépcsőházban.

A hátrány, hogy most már nem csak a lépcsőn kell leszaladni, hogy a munkahelyemre érjek, hanem 4 perces sétát kell tenni. Vagy 2,5 perces sprint futást, ami nálam a gyakoribb, mivel állandóan késében vagyok. Hja, azért van, ami nem változik... :-D

Szerdára végre szabadnapot kaptam. Hurrá! Ezen kivül még 1 szabadnapom lesz júniusban. Hát nem viszem túlzásba a pihenést, de mivel a munkám most a szórakozásom is, nem bánom. Meg különben is, mivel nem állandóan nappal dolgozom, nem olyan nyomasztó ez, mint a hétfőtől péntekig irodában gunnyasztás. Arról nem is beszélve, hogy itt 10 nap alatt megkerestem annyi pénzt, amennyit 1 hónap alatt a bankban, szóval még motiválva is vagyok :-)

Épp úgy alakult a beosztásom, hogy kedden reggeles voltam, csütörtökön meg este 8-ra megyek, igy gyakorlatilag 2 teljes szabadnapom van. Ideális helyzet ahhoz, hogy meglátogassam kaszinós barátaimat Überlingenben.

Kiváncsi vagyok, milyen őrültség vár rám megint :)

Osztálykirándulás

Két nap telt el a hajós-kaszinós este óta, de mintha hetek lettek volna. Annyi minden történik itt!

Belejöttem a munkába, leszoktam az olyan földhözragadt dolgokról, mint alvás, rendszeres étkezés, pihenés. Teljesen normálisnak számit, hogy 12 óra munka után (amit vidáman kibirok talpon), mikor hajnali fél 2-kor végre bezár a bazár, nem aludni rohanok, hogy másnap fel tudjak kelni, hanem elmegyünk sörözni a kollégákkal. Aztán mikor 3 körül hazaérek, belecsöppenek a lakótársak házibulijába. Az ember akkor aludjon, amikor lehetősége adódik, ne pedig akkor, amikor fáradt :-D

Egy 22 éves szlovák lánnyal (Anetta) lakom egy szobában, és a lakásban vannak még rajtunk kivül páran (kb 6-8 szlovák és orosz pasi), de velük nem nagyon találkoztam eddig. Leszámítva pár bulit (mert ezek állandóan buliznak). Múltkor épp megint buli volt a szomszéd szobában, én meg készültem lefeküdni (igen, igen, buli az élet, de azért mégiscsak kinőttem én már ebből). Bekopog az egyik kissrác. 

- Nem akarsz ma a bátyámmal aludni?

- Tessék?! Hülye vagy? Mi van? (Azt se tudom, ki az.)

- Aludj ma a bátyámnál.

- De miért?

- Mert én akarok Anettával aludni.

- Ja. Nem akarok.

- De miért?

- Mert nekem ez a szobám, és én itt alszom.

- De miért?

- Mit miért? Én itt lakom, itt alszom.

- De nem lesz semmi bajod tőle. Csak 1 éjszaka.

- Értem, de nem akarok.

- Miért?

- Mert én itt alszom. (Azt már az amerikai pszichopaták kezelése alatt megtanultam, hogy ha valaki érvek nélkül hajtogatja a saját mondókáját, teljesen felesleges értelmes beszélgetésbe elegyedni vele. Legjobb, ha én is hajtogatom a magamét. Egyszer majd csak megunja... És persze hamarosan tényleg megunta.)

Tiszta osztálykirándulás feeling. Mindenki ott alszik, ahol sikerül neki, állandóan buliznak, rendetlenek és minden közös. Kicsit úgy érzem magam néha, mint valami tanárnéni. Leszámítva, hogy én nem fegyelmezem őket  :-))

A lakás különben borzasztóan lepukkant. Szép, régi épületben van, legalább 200 éves a ház. De belülről egy tragédia. Normál esetben látogatóként sem lépnék be ilyen helyre, de mivel mostanában elvesztettem a földhözragadtságomat, ez nem annyira számit. Van egy óriási nappali, amiben nincsenek bútorok, ezért vegyük úgy, hogy nem is létezik. A szobák külön lakattal záródnak, tehát gyakorlatilag külön lakásaink vannak közös fürdővel. És ez a legszörnyűbb. A fürdőszoba polca olyan, hogy a sáros cipőmet se tenném oda.

Nappali, fürdő és a ház homlokzata

DE.........

Szerencsére ez az állapot nem tart sokáig. Pár napra szól, amíg a végleges szállásra beköltözhetek. Hosszú távon nem bírnék itt élni, de arra pont jó volt, hogy hirtelen legyen hol laknom.
Pontosan 1 hete indultam Magyarországról, és már 5 napja van munkám, holnaptól rendes lakásom is lesz.
Ja, és már igényeltünk nekem német adószámot meg TB-t. Még hivatalos is vagyok itt...

Azt hiszem, most már egyértelmű, hogy megérte eljönni otthonról a semmibe... :-D

Hajótörés

Szóval ülök a teraszon. 

Az étteremből kisétál 2 pasi dohányozni. Egy 50 körüli és a 30-as. Elsőre észre sem veszem őket. Csak amikor hangoskodni kezdenek. Valami szláv nyelven beszélnek. Hozzám. Hozzám?! :-o

Kiderül, hogy horvátok és azon vitatkoztak, hogy horvát vagy ausztrál vagyok-e. Na ez aztán LOL. Mert hát Horváth vagyok :D És épp az ausztrál repjegyeket nézegetem. Ezen jót röhögünk, dumálni kezdünk. A fitalabbik srác nemrég jött haza 3 év után Ausztráliából. Szó szót követ, és meginvitálnak az asztalukhoz bentre, ahol az idősebbik pasi barátnője egyedül üldögél, mig a pasik kint cigiznek (és közben engem fűznek). Háritok, álmos vagyok, blogot irok, meg különben is a munkahelyemen hülyén jönne ki vendégként leülni. Mondjuk nagyon szimpik. Tiszta idiótának tűnnek. Jó értelemben. Hát, ha nem akarok velük iszogatni, akkor legalább menjek el velük hajókázni. Áááh, kösz, de álmos vagyok, aludni akarok, másnap dolgozom. De csak ide mennek az osztrák partoldalra a Kaszinóba. Akkor is baromi álmos vagyok. Bár tényleg jó arcok :-)

Na valahogy odakerülök az asztalukhoz. A pasi barátnője német, olyan 45 körüli és rögtön nagyon szimpatikus. Kortalanul vihorászik és azonnal barátnőként viszonyul hozzám. Kicsit magamra emlékeztet :-) Nem véletlenül, ugyanis később az is kiderül, hogy egy napon van a szülinapunk. Hajrá Karácsonyi gyerekek! :-)

Annyiban maradunk, hogy elkisérem őket a hajójukig, aztán hazakotrok aludni. A kikötő kb 200 méterre van.  Sétálunk, én meg arra gondolok, hogy szivem szerint velük mennék, de már megint ez az idióta felelőségérzet (hogy észnél akarok lenni a munkahelyen) teszi tönkre az életemet. Ahh, mit! Ki tudja, mi lesz holnap! Hát nem arról szól ez az időszak, hogy spontán legyek?! Ideköltözöm Lindauba, mert tetszik, aztán kihagyok egy éjszakai hajókázást, mert valaki azt mondta, hogy 8 óra alvásra van szüksége az emberi szervezetnek?! De hülye vagy, Orsi! Takarodj haza a meleg pulcsidért és irány a hajó! Majd max bealszol a buli közepén :-D

Hát a bealvás elmaradt és meg kell, hogy mondjam, az utóbbi idők egyik legjobb döntését hoztam, mikot a szivemre hallgattam. Ezt az estét nem felejtem el!!!!

Áthajókáztunk a tavon, közben pezsgőt ittunk és úgy beszélgettünk, mint régi ismerősök. Be a kaszinóba. Szenesa (az idősebbik pasi) vett egy halom zsetont. Nem kicsit lehet zsés az ember, mert 1000 Eurós cimleteket kért. Vagyis 1000 Eurót akar egy összegben feltenni a játékban... Nem néztem ki belőle, hogy őszinte legyek. Vajon ki lehet?

Szorongatom a kezemben a kötelező belépődij összegét zsetonban és aggódom, hogy most bizony 4 lábrohasztó munkaórát fogok elpazarolni. Aztán Szenesa kitalálja, hogy vacsorázzunk. Homárt mindenkinek. Ez kész van! :D Lepacsizik a pincérnőkkel (ez kicsit olyan, mint amerikai barátom, Gary, az sem birt ki 10 percet imerkedés nélkül). Pezsgőt küldet a Black Jack asztalhoz és lefoglaltatja a helyünket. Hát igy is lehet. :-)

Végre lejutunk a játékterembe. A Pókerbajnokság megnyerése óta nem kisértettem a szerencsémet. Nem volt rá büdzsé :-)

Az ajtóban Szenesa kezembe nyom egy 1000 eurós zsetont. Menjek, tegyem meg a feketére a ruletten. Szinte repülök az asztalig. Nem olyan ez mint a filmekben? Ahol a csóró csajszi hoz szerencsét valami gazdag palinak? Feltszem az ezrest a feketére. Elismerő és döbbent pillantások az asztalnál. Mert hát nem éppen úgy vagyok öltözve, mint egy milliomos :-D

De micsoda érzés!!! Kockázat nélkül, mert nem az én pénzem. De milyen laza dolog feldobni egy ezrest csak úgy. És ha veszitek, akkor sincs semmi. Igaz, nagyjából ennyit fogok keresni egy hónap alatt. És mégis milyen jól eső érzés laza mozdulattal rádobni a feketére. Nem tudom, akarok-e nyerni. Nem számit. Már azzal nyertem, hogy itt vagyok, és dobálózom az erzessel. Ilyet máskor úgysem teszek. Legalábbis nem a saját pénzemmel :D

Gurul a golyó. Hirtelen érzéstől vezérelve rábodok pár saját zsetont is a feketére. Meg a párosra. És a golyó megáll. Fekete 28. Baszki. Épp nyertem 1000 eurót :D

Szaladok vissza Szenesához, nyújtom neki a pénzt. Furcsán néz rám. Kérdem, mi vam. Azt mondja, nem vagyok átlagos. Miért? Mert a normál reakció az lett volna, hogy tiltakozom, hogy ne hülyéskedjen, miért akar 1000 eurót egyben feltenni, meg vonakodnom kellett volna, hogy részt vegyek ebben a pazarlásban. Meglepődve nézek rá. Ez meg sem fordult a fejemben. Sőt! Még örültem is, hogy én tehettem fel. Tényleg az lett volna a normál, hogy elrontom a bulit? Mert akkor nem baj, hogy nem vagyok normális. Őszintén örülök magamnak :-)

És ő is örül. Meg Márkó és Dolores is. Meg én is. Olyan sorszerű ez a találkozás. Meg hogy elhivtak. Meg hogy eljöttem. Mindannyian őrültek vagyunk és ettől szép az élet. 

Szenesa elosztja a nyeremény ezrest 4-ünk között. Potya pénz, hiába jönne most jól, úgy érzem, túl földhözragadt dolog lenne kuporgatni és pénzre váltani. Játszani kell. Játék az élet. Vesztünk, nyerünk, aztán pár száz euróval a zsebemben hagyom el a Kaszinót. Ez jó buli volt. Irány vissza Lindauba.

Beszállunk a yachtba (na nem valami luxushajóra kell gondolni! Csak egy szolid csónak méretű). Szenesa matt részeg. Ez eddig fel sem tűnt. Igy akar vezetni? Márkó sincs túl jól. Még én vagyok a legjózanabb, pedig pár pohár pezsgő nálam is befigyelt, És mint tudjuk, én nem birom jól az alkoholt :D

Na, akkor mi legyen. Hááát, ők most nem tudnak vezetni. Pihenniük kellene pár órát. Akkor hajózzunk be a tó közepére, ott nem lehet balesetet okozni, aztán pihenjünk ott pár órát, reggel meg kikötünk. Na szuper. A héten már aludtam autóban. Most megtoldom egy hajón éjszakázással. Kaland az élet!

Kiderül, hogy a tó mélyebb, mint a vasmacska lánca, ezért nem rögzitjük a hajót. Úgy tűnik, ez nem aggasztja a két matrózunkat. Még jó, hogy nem értek hozzá, igy én sem aggódom annyira.  Ringatózunk a vizen, beszélgetünk az élet nagy dolgairól (Carpe Diem, lesz-e holnap, Coelho, Richard Bach, Remarque, előkerül minden). Hajnali 4 van. 11-re megyek dolgozni. Nem kéne picit lepihenni? De. Hintáztatnak a hullámok, csend van és sötét, csak a parti fények látszanak. Jól érzem magam. De jó, hogy nem mentem haza 8-kor aludni! Valamikor beszunditok, majd arra ébredek, hogy esik az eső és a lágy ringatózás kicsit szögletesebbé vált... Marko is felébred, kinéz az ablakon, majd ijedten felpattan és ébreszti Szenesát. Én is körülnézek. Jé, de közel van ez a ház! Bakker, kisodródtunk a partra. Remélem, nem lett baja a hajónak. Dögfáradt vagyok, alig 1 órát aludtunk, semmi kedvem haajótöröttest játszani.  Bár poén lenne. Úgyis idén van a Titanic 100 éves évfordulója.  :-)

Szenesa még mindig nem aggódik. Felássa a properrellel a parti kavicsréteget, de végül vizre kerülünk. Zuhog az eső, sztrájkolnak az agysejtjeim, már nem beszélek németül, de kb magyarul se. Rohadtul fáj a fejem. És mégis jó kedvem van.

Micsoda este volt ez!!!! :-D

Már morzsál

Este 6-kor kezdek dolgozni. 

Izgulok. Utoljára 10 éve dolgoztam ilyen munkaterületen, ide meg elvileg  gyakorlatot kértek. Hát, remélem, a 10 évezzel ezelőtti tapasztalatom elég lesz, vagy legalábbis tudom majd kompenzálni IQ-ból.

10-kor már lerohad a lábam. Hja, az állóképességem maradékát is elvesztettem az irodai üldögélések alatt. Szivás lesz ez....

A kollégák jó fejek. Irakiak, törökök, szlovák, orosz, német. Party hangulat a pult a mögött. Rekordgyorsasággal befogadnak, mindenki segitőkész, barátságos, támogató. Ezerrel tanulok, memorizálom a dolgokat, rohangálok az asztalok között. 

11-kor már szeretnék inkább kézen járni és nem a lábomnak nevezett duzzanaton, és hálistennek jön a főnök szólni, hogy elhúzhatok aludni. Az óradijamat rögtön ki is fizeti. Megbeszéljük, hogy hétfőn elmegyünk a Finanzamtra és hivatalosan bejelnt. Wow. Még ez is.

Másnap szombat. Este a focimeccsek után (óriás kivetitő, óriás forgalom a meccsek alatt) bulit rendeznek, nekem is jönnöm kell dolgozni. Ez az igazi mélyviz. Rögtön benyomnak a konyhába, hogy tanuljak. Pár óra alatt lemaródik a bőr a kezemről, viszont megtanulom a fél étlapot. Aztán 10-kor kezdődik a party. Nyomás a pult mögé. Van 15 percem megtanulni a kölönböző kávéféleségek készitését, a sörök kotyvasztását (mert itt aztán van citromos sör kultúra... nem hiába innen ered ; még nem tudom mindet felsorolni, de van Sprite és sör, Cola és sör, Cola és búzasör, Szóda és sör és még pár másik, és ezeknek külön-külön nevük van), az egyszerűsitett koktéllistát, helyi szokásokat, gépek működését, stb. Basszus, ki mondta, hogy a vendéglátós munka tök egyszerű? Komolyan mondom, a bankban nem kellett ennyi mindent megtanulni az elején :-D

Hajnali 6-kor már véget is ér a buli. Nem állok a lábamon. Fáj a testem. Fogom én ezt igy birni? Elpuhányodtam az intellektuell életvitelem közepette. Kicsit elgondolkodom rajta, hogy talán mégiscsak tovább kéne állnom Ravensburgba és megvárni, hogy kapjak valami lightos házvezetőnői munkát, de nem az a tipus vagyok, aki 2 nap után felad bármit. Majd belejövök.

7-re már ágyba is kerülök. Gyorsan kell aludni, mert délben már megint munka van. Még jó, hogy a kecó az étterem melletti épületben van.

Valahogy elvegetálok a pult mögött déltől este 7-ig. Lehet, hogy az lesz a kulcs, hogy meg kell tanulnom alvás nélkül élni? :D

Kezd leállni az agyműködésem, megyek aludni. De azért előtte még feldobok egy sztorit a blogomba... Kiülök a Marmorsaal teraszára, eszem egy tejszines lazacos pennét (dolgozók jelképes áron kajálhatnak és tök jó a konyha), aztán bogarászom a laptopon a Cook-szigeteki repjegyeket.

Akkor még nem sejtem, hogy perceken belül belecsöppenek életem egyik leghihetetlenebb kalandjába és megint nem alszom semmit...

(folyt. köv.)

Szabadság, szerelem

A szállásadóm jó fej srác. A szülei magyarok, de ő spanyolországban született, és soha nem élt magyarországon. Ennek ellenére tökéletesen jól beszél magyarul. Megdumáljuk a CS ötlet furcsaságát, és hogy rá is csodabogárként szoktak nézni, mikor vadidegeneket vendégül lát. Megreggelizünk, aztán útnak indulok. Megyek vissza Lindauba. Ha már ennyire tetszett előző este...

Rutinosan rögtön a Marmorsaal felé veszem az irányt, hogy csekkoljam az emileket, válaszoljak a tegnapi szállásajánlatokra, melyekre a nagy kapkodásban este már nem reagáltam. Baromi hangulatos ez a hely! A terasza alig pár méterre van a tótól, a falakat belül márvány boritja (ez volt hajdanán a pályaudvari előkelő váróterem), Mona Lisa figyel az ajtó mellől. Eklektikus a berendezése, és valahogy olyan kellemes az aurája. Bakker! Megkérdezem, nem akarnak-e felvenni dolgozni :-D

És LOL. Akarnak. Este már kezdhetek is. Szállást is adnak. Pénzért persze, de tök olcsón. Szuper! :-)

Ez aztán a szabadság, amire vágytam! Megtetszik egy hely és egyszerűen itt maradok. Valamiért elbűvölt ez a Lindau. Még nem voltam más városban a Bodensee-nél, lehet, hogy bármelyik másik városka igy megtetszett volna, de ez most mindegy. Azt éreztem, amit anno New Yorkban: szeretnék itt lakni. És most tessék, itt a lehetőség.

Hihetetlen szabadság érzést ad! Enyém a világ! Bárhol lehetek, ahol akarok! 

Szerelmes vagyok az életbe! :-D