Prés alatt nő a pálma

Ezt a mondást sosem értettem. 

Szerintem valami rossz forditásból eredhet, mert ha a szó szerinti értelmét és mondanivalóját összevetjük, totál hülyeség az egész. Nem értek a pálmákhoz, de nem is hiszem, hogy attól nőnek jobban, ha préselik őket.

Na mindegy. Jelen helyzetben megelégszem a mondanivalójával, mivel rám különösen jellemző.

Ha szorit az idő, ha sok a teher, sokkal hatékonyabb vagyok, mint ha időm lenne mindenre.

Tehát volt 4 hónapom Lindauban és környékén, hogy kirándulgassak, körülnézzek.

De nem tettem. Mindig találtam más elfoglaltságot.

Viszont a finisben, mikor már csak kezeimen megszámolható napom volt Lindauban, rámjött, hogy pótolom, ami kimaradt. Elkirándulgattam.

Kőkori cölöpházak -- Világörökség

A tó mentén autózva többször felfigyeltem már a látványosságot jelző táblára, de nem tudtam, hogy a Világörökség része. Ha Világörökség közelében járok, mindig igyekszem megnézni. Ezek a dolgok nem véletlenül kerültek fel a listára, általában olyan különlegesen szép és értékes látnivalók, hogy érdemes rájuk időt szánni.

Most sem csalódtam.

Kőkorból származó cölöpök lepik el több helyen a Bodensee alját. Valaha a tó vizszintje alacsonyabb volt, igy területe is kisebb volt. A kőkori emberek a partjára épitették cölöpökön álló vályogházaikat. Aztán a viz szintje megemelkedett és a terület elnéptelenedett, a falvak odébb költöztek. A viz alatt talált maradványok alapján rekonstruálták a hajdani épületeket. Ezeket lehet skanzen-szerűen megnézni. 

A NÉMET TAHITI

A szárazföld felől dupla deszkakerités vette körül a falut, leereszthető kapuval. Állitólag azért volt dupla soros kerités, mert a kettő között "tárolták" éjszaka a jószágokat. Nem pedig azért, hogy védelmet biztositson. Mert hogy akkoriban (6000 éve) még nem volt pénz, ezért betöréstől, támadástól sem kellett tartani. Mondja az idegenvezető. Hááát, nem tudom. Az ember akkor is ember volt. 

Friedrichshafen - Zeppelin

A Bodensee nagy büszkesége Zeppelin, aki itt született és dolgozott repüléssel kapcsolatos tervein. Itt szállt fel az első léghajója is. Nem akartam kihagyni a Zeppelin Múzeumot. Állitólag nagyon érdekes.

A múzeum úgy van kialakitva, hogy a földszinten egy léghajó alatt sétál a látogató, aztán mintha felszállna a léghajó utasterébe, fel kell menni egy lenyitható lépcsőn és az ember a léghajó belsejében találja magát.

Hálókabin felhajtható mosdóval és asztallal

Meg lehet nézni a hajdani hálókabinokat, a társalgót, a személyzeti helyiségeket,  bárt, stb. Az egész a Titanicra emlékeztetett. Pedig én azt hittem, a léghajókkal úgy utaztak, mint a léggömbbel: egy kosárban álldogáltak az utasok. Ehhez képest teljesen berendezett, óriási terület állt rendelkezésükre.

Látható a léghajó fejlesztésének több lépése, hogyan lett a szobányi motorból egyre kisebb, hogyan alakult a légcsavarok formája, stb.

A motor

Áramvonalasság

A múzeum interaktiv, lehet fogdosni a dolgokat. Ugyan kicsit alacsonyan vannak a fogdosható tárgyak, mert gyerekeknek szánták őket, de ez engem ugyebár nem szokott zavarni : -)

Pilótasapka

Bregenz

A környék metropolisza : - )

A tó osztrák oldalán található, Lindautól 5 km-re. Bevásárolni, kajálni  és bulizni jár át a nép. Szerintem nem nagy szám. Leszámitva a Kaszinót, a Bühnentheatert, és a kikötői koktélbárokat.

Wasserburg

Nyaralóvároska a tó partján. Csupa szálloda, strand, turista. Tóparti temető. Nosztalgikus fürdőházak. Nagyjából ennyi.

Lindau másik arca

A rémült torony

Az orvoshoz járogatás kapcsán vetődtem Lindau egyik olyan szegletébe, amiről nem is tudtam. Pici a sziget, oda-vissza bejártam minden utcácskát -- gondoltam én. 

A vasút mögötti kis partszakasz maradt csak ki, de ott biztos csak a sétány van fákkal meg a hajdani városfallal.

Aztán elsétáltam arra. Döbbenet. Modern lakópark, játszótér, és. . .  megvan a hivatalos strand!!! Gyanús volt, hogy az nem lehet, hogy csak köves strandja van a városnak. És tényleg. Itt volt hátul a lépcsővel ellátott lejáró a vizhez. 

Új képek Lindau másik arcáról a régi Lindau albumban

Hát, jobb később, mint soha, ugyebár : - )

Lidérc

Péntek este. KÁCIÓ.

Két vendéggel érdekes eszmecserét folytatunk olaszul mindenféléről. Wangenből ugrottak át egy italra. Wangen nincs messze és régóta tervezem, hogy megnézem. Az autópályán rendszeresen elhaladok a táblája mellett, amin egy csupa tornyos kastélyként ábrázolják a helyet. A srácok szerint ott nincs kastély, de az óváros szép.

Jól eldumálgatunk, kár, hogy mindjárt hazamennek. Szívesen beszélgetnék még velük. De hát dolgozom.

Kicsit később az egyik srác odajön hozzám a pulthoz fizetni, közben megjegyzi: 

- Nagyon jót beszélgettünk, kár, hogy hétfőn már elutazol, jó lett volna még dumálni.

- Szerintem is kár. Lenne pár közös témánk.

- Hacsak.. . . Nincs kedved megnézni Wangent?

- Úgy érted, ma, hajnali 2-kor, zárás után?

- Igen.

- De van : -)

Fél 3-kor zártam, aztán irány Wangen. 

Giacomo lelkes idegenvezető volt. Szétfagytunk, olyan hideg volt, de mindent megmutatott a városkából. Persze kastély sehol nem volt. A belváros tornyait ábrázolták az autópálya melletti képen. 

4 óra körül sétálunk vissza a kocsihoz.

- Akkor vissza Lindauba? - kérdezem.

- Igen. Hacsak. . . nincs kedved megnézni egy kastélyt. Amire én gondoltam, amikor a tornyokat említetted.

- Hát. . . menjünk. Álmos úgysem vagyok.

Alig 40 km és megérkezünk Achbergbe. Táblák jelzik a parkolót, de kastélyt nem látunk.

- Biztos a fák mögött lesz - jegyzi meg Giaco.

- Kár. Csináltam volna egy képet róla.

- Csak nem gondolod, hogy nem nézzük meg, ha már itt vagyunk?!

- Csak nem gondolod, hogy vak sötétben fogunk az erdőben bóklászni?!

- De. Gyere!

Hát nem százas a srác, az tuti.Telihold van, de a fák között semmi fény, azt sem tudjuk, milyen messze van a kastély. Mi van, ha 5 km-es gyalogtúra?! Keresem a kifogásokat, de ő nem tágit.

- Ne parázzál már! Inkább itt maradsz?

- Te tiszta hülye vagy. Nem fogok egyedül várni az erdőszélen éjszaka. Akkor inkább megyek.

És megyünk. Mobillal világítunk  Tök para. Neki is. De azért megyünk. Jó poén. És már látszik valami fény a fák között. Talán  nincs messze.

Úgy 5 pernyi séta után újra elkezdek vinnyogni, hogy forduljunk vissza. És különben is.

Át kell kelni egy patakon (van híd , aztán már látszik egy épület fala a dombon. Hát nem tudom, akarok-e egy ilyen félelmetesen kivilágított kastély falainál mászkálni. . . Forduljunk már vissza!

De nem fordul. Végül odaérünk. Az udvarára be lehet menni. Úgy tűnik, itt laknak is. Égnek bent villanyok. Egy kutya vadul elkezd ugatni. Na már csak az kéne, hogy szabadon legyen. Még csak nem is haragudhatnánk rá, ha megtámadna. Mi a fenét csinálunk itt éjszaka? 

Kezdenék visszarohanni, de Giacomonak van hidegvére.

- Ne fuss, mert tényleg betörőnek hisznek. És a kutya úgyis utolér.

- Jó, igaz, de húzzunk már innen.

Elindulunk lefelé az ösvényen, közben halljuk, hogy nyílik egy ajtó és valaki kijön megnézni, mit ugat a kutya. Szerencsére már takarnak a fák, így legalább seggbe nem lőnek minket.

Közben Giacora is átragad a parám, már a hátunk mögé is világit időnként. Vérfarkasokról beszélgetünk. Hát miről másról, baszki?!

Aztán ránk néz egy világító szem a sötétben. A földről. Nem akarok itt lenni!!! Giaco higgadt és logikus. Próbál meggyőzni, hogy egy szentjánosbogár üldögél csak a fa tövében. De a vérfarkasos sztorik, meg a "figyelnek minket a szellemek" rá is hatott, szedjük a lábainkat. És végre kiérünk. A telihold alá. . . 

Miután meggyőződünk róla, hogy az autóba sem költöztek be zombik a távollétünk alatt, elindulunk ismét Lindau felé.

Aztán az egyik kereszteződésnél megállunk.

- Waldberg nem érdekel? Az sincs messze.

- De, mehetünk. Végülis mi mást csinálhatna az ember hajnali 5-kor, nem?

Waldberg vára legalább egy falu közepén áll. Még egy erdőnek nem örültem volna.

Felmászunk a várba, nézzünk a kivilágított falut. Hihetetlen a csend és béke. Ez itt egyáltalán nem félelmetes. 

Beszélgetünk mindeféléről. Vallásokról, a világ titkairól, emberi kapcsolatokról, életről, halálról, Sorsról.

Haza kéne menni már, de még annyi mondanivalónk van.

- Ugorjunk be a Mekibe Lindauban, reggelizzünk egyet.

Megkajálunk, közben dumálunk, dumálunk, dumálunk. Fél nyolc van. Mindjárt mehetek újra dolgozni.

Filózunk rajta, hogy cseréljünk-e e-mailcimet.

De ez az este így volt tökéletes. Emlékezetes éjszakai kirándulás egy ismeretlennel. 

Maradjon is ennyiben.

Kérem a következőt

Praktikus énem ráeszmélt úgy szeptember közepén, hogy társadalombiztositva vagyok. És ha már igen, akkor ki kéne használni.

Nem csak azért, mert kiváncsi vagyok, milyen a német egészségügyi ellátás, hanem mert otthon most nincs TB-m, az éves orvoslátogatások meg úgyis esedékesek, és miért ne kapjam meg ingyen azt a minőséget, amiért otthon a magándokinál zsiros összegeket kellene fizetni.

Akkor gyerünk dokihoz! Ja, csak hova?! Az idő is szorit, mert már csak 2 hétig dolgozom, és ha nem dolgozom, nem is fizetik utánam a TB-t. Itt viszont nincs SZTK rendelő, amit mindenki ismer a városban, és csak oda kell menni és minden háziorvos egy kupacban megtalálható. Na de akkor hova menjek?!

Miután kollégáimtól nem kaptam kielégitő információt, a legkézenfekvőbb megoldást választottam: elugrottam az egészségpénztáram irodájába és kértem dokilistát.

11 oldalnyi orvossal a kezemben hirtelen a bőség zavara tört rám. Az anesztiziológustól a fogorvoson át a sebészekig mindeki rajta volt. Szerencsére kategorizálva és helység szerint bontva. 

Azt is megtudtam, hogy itt a biztositáson felül kell még egy negyedéves "rendelési dijat" fizetnem majd. 10 euró. Orvosonként. Kivéve, ha háziorvosi beutalókkal megyek. Akkor csak a háziorvosnak kell 10 eurót fizetni.

Nah, akkor nincs kérdés, kezdjük a háziorvossal.

Megközelithetőség és név alapján kiválasztottam valakit a listából. Elég jól megközelithető. A lakásommal szemközti épület.  A rendelője egy régi ház egyik emeletén volt berendezve. Pont, mint otthon a magánrendelők.  Eddig semmi extra. A recepción elmondtam, hogy beutalókért jöttem, nem is kell igazi vizsgálati időpont. Akadékoskodás nélkül azonnal nyomtatták is a kért beutalóimat. Wow. Ez egyszerű volt! Semmi "hol a kartonom?" "miért nem regisztráltattam magam a kartonozóban?" "sajnos nem adhatnak beutalót, mert nem vagyok hivatalosan a betegük" meg "már csak jövő májusra tudnak beutalót adni, mert elhasználták a kvótát" stb. 

Ez szimpi. Ráadásul a doki homeopátia specialista. Na, akkor mégiscsak kérek vizsgálatra is időpontot.

Ellátogattam a különböző orvosokhoz és megállapitottam, hogy a német egészségügy szuper.
Gördülékeny, szinvonalas, betegcentrikus. 

Igazi szolgáltatás! 

Jártam kórházban is, bár ezt nem szándékosan terveztem bele a beszámolómba. A Sors (és Anetta) közbenjárásának köszönhetően szereztem tapasztalataimat.

Hát nem kedves tőle, hogy pont akkor kerül kórházba, mikor épp az egészségügyről irok tanulmányt? : - D

Részletesebb beszámoló orvosonként:

Bőrgyógyász

Ha betöltöttem volna már a 35-öt, évente alapellátásként vizsgálgatná a német egészségügy az anyajegyeimet, de igy külön kell kérnem. Otthon egyszer voltam eddig ilyen anyajegyfotózáson. 20 ezrembe került, és kb 10 perc alatt elkapkodta a doki (miután 1 órát várakoztam), aztán már terelgetett is kifelé, hogy a következő páciensről is legombolhasson egy irreális összeget.

11.15-re kaptam időpontot. 11.10-kor érkeztem. Rövid adatfelvétel (30 mp), majd helyet foglalás a váróteremben.

11.15-kor (!!!) szólitanak és bevezetnek a vizsgálóba. Jön a doki, bemutatkozik, elbeszélgetünk, megvizsgál,  magyaráz, barátságos, udvarias. Nem siet. Úgy érzem magam, mint egy ügyfél. Mint egy magánbeteg. Aki számit. Aki épp egy szolgáltatást vesz igénybe. Mindezt ingyen. Mert a fent leirt minőség megvan otthon is. Persze. Csak mibe kerül... Amellett, hogy az ember fizetéséből nem keveset vonnak le TB cimen... 

Szemész

Éves kontaktlencse ellenőrzés. Állami dokinál nemtom, hogy van otthon. Évek óta nem volt időm arra, hogy másfél napig üldögéljek a rendelő klórszagú folyosóján -- miután 3 héttel korábban időpontot is foglaltam a vizsgálatra. Inkább magándokihoz jártam. Az idő pénz. Pár ezer forintot megér, hogy ne csesszek el egy napot a váróteremben.

Időpontom van 10.30-ra. A rendelő hasonló a bőrgyógyászéhoz: recepció, hangulatos váróterem, felszerelt vizsgálók. 10.30-kor szólitanak. Tekintetbe veszik, hogy a szemészeten megforduló betegek látásukban korlátozottak lehetnek, ezért nem erőlködnek azzal, hogy vizuális ingerekkel zavarják meg a lelki nyugalmunkat, meg különben is, akinek rossz a szeme, annak jobb a hallása, úgyhogy csak olyan piaci kofásan beüvölt a recis a várószobába: Frau Horváááááth

Frau Horváth befárad a rendelőbe, valami asszisztens féle komputeresen megvizsgálja a szemét, majd kis szünet után megérkezik az orvos is. Újabb géppel újabb vizsgálat. Kicsit hiányolom a fali olvasótáblát meg az 50-es éveket idéző lencserakosgatós retro szemüvegkeretet, amit spanyolcsizma stilusban igazitanak az ember fejének méretére, hogy aztán villámsebességgel ki-berángassák benne a lencséket, mindig megkérdezve, hogy melyik lencsével találta a kedves beteg jobbnak a látását, de soha meg nem várva a választ.

Az orvos itt is tök ráérős, odafigyel, szolgáltat. És mindeközben NEM a váróteremben üldögélők idejével játszik. Mert  itt úgy adnak időpontot, hogy az tartható legyen. Kapkodás nélkül. Inkább üresjárat, mint overbooking. Igy is lehet. És máris ügyfélnek (vagyis ez esetben betegnek -- haha) érzi magát az ember.

11:00-kor már az utcán vagyok. Tetszik a német pontosság.

Fogorvos

10:30-ra van időpontom. Picit korábban érkezem. Kitöltetik velem a szokásos fogdokis kérdőivet allergiákról, betegségekről. Elégedett vagyok a némettudásommal és a hipochonder előképzettségemmel. Elég jól boldogulok a kérdésekkel, csak a véralvadás-zavart nem értem, meg a helyi érzéstelenitéssel kapcsolatos álláspontomra vonatkozó kérdést kell megmagyaráztatnom a recepcióssal. ("Nagy hangsúlyt fektet-e Ön a helyi érzéstelinités fontosságára? Igen/Nem" De idióta kérdés. Értekezzek elméleti sikon az érzéstelintés fontosságáról, vagy mondjam meg látatlanban, hogy kérek-e majd szurit?!)

10:35-kor szolitanak. Ej-ej, 5 perc be nem tervezett várakozás. Hjah, a németek sem az igaziak már :-)

Tiszta dizájn a rendelő. A fogorvosi eszközök és gépek áramvonalasak. Olyan a különbség, mint a fürdőszobáknál. A vizcsap az mindenhol vizcsap, de némelyik műalkotás szinvonalú. Na, itt ilyen furák voltak a gépek. Van pénz a bizniszben, az látszik.

Bejön egy asszisztens/tanuló/fogesztéta (nemtom melyik) csajszi és közli, hogy csinál egy röntgent és leszedi a fogkövemet. Most rögtön?! Hellóka, nem kéne előbb belenézni a számba? Mi van, ha most szedettem fogkövet vagy ha nincsenek fogaim? Meg különben is: én konzultálni jöttem. Mondják szépen meg, mi a helyzet a számban, aztán majd eldöntöm, milyen kezelést kérek.

A röntgent és fogkőeltávolitást megelőzési célból támogatja az egészségpénztáram. Ingyen van. Ja jó, akkor egy kiméletes verziót kérek, az ultrahangos gépet ki is hagyhatjuk. Utálom, ha lebontják a fogzománcomat, mert látnak rajta valami mikroszkópikus semmit.

Mikor megvagyunk, jön a doki, és megállapitja, hogy nincs szükség más beavatkozásra. 

Hurrá! 

Jók a fogaid, Orsi, visszateheted őket! : - )

Ja, 11:30-kor távozom.

Háziorvos

Ez szép történet volt. Hajnalig dolgoztam és már előző napokban is csak 5 órákat aludtam. 

9-re volt időpontom. Alig birtam kivakarni magam az ágyból 8.45-kor. Gyorsan (?) magamra aggattam valami ruhát, pisi, mosdás (zuhanyra nincs idő), kontaktlencse, jesszus 8.59 van, fogmosás skippelve, rágógumi, spuri. 

Még jó, hogy a rendelő 15 méterre van csak.

Behiv a doki, kifaggat a kórtörténetemről, vérnyomást mér (90/50 LOL), mondom neki, hogy gyerekkorom óta vashiányos vérszegény vagyok. Kapok valami kezelést? Nem, de szedek vasat, merthogy pár éve vega is vagyok. Na, akkor meg kéne nézni a vérképemet. Jó -- mondom meggyőződés nélkül, merthogy 5 nap múlva lelécelek innen, nem nagyon lesz erre idő.

Időm nincs a kifogásokat rendesen megfogalmazni, ott a doki kezében a tű. Miii?!?!?! Itt és most és azonnal?! : -- o  Ezek nem totojáznak. Nem kell hajnalban elballagni egy másik rendelőbe egy másik napon, ahol leveszik a vért, majd egy újabb napon elmenni az eredményért és egy újabban elvinni a dokimhoz?! Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Nekem kérem lelki felkészülés kell a vérvételre, meg uzsonnacsomag, hogy amint magamhoz tértem az ájulásból, pótolhassam az ellopott vörösvérsejteket. És keveset aludtam, gyengének érzem magam és nem reggeliztem és jaj jaj jaj. 

Jaj, ez hirtelen ért. De ha ma leveszi a vért, péntekre van erdemény. Az jó, mert hétfőn én már úton leszek (majdnem) hazafelé. És majdnem 2 éve nézettem meg utoljára a vérképemet. És csak 2 ml-t akar levenni, nem 4 fiolát, mint otthon szokták.  Na, legyen, túl fogom élni.

Túléltem : - )

Nőgyógyász

Mindenekelőtt azzal kezdem, hogy kiábránditom kiváncsi himnemű olvasóimat. Nem fogom a nőgyógyászati vizsgálat rejtélyes titkait felfedni. : - P

Az időpontfoglalás pont olyan, mint Magyarországon. Mármint a magánrendeléseken. A jobb orvosokhoz 2 hónap múlva van csak időpont, a legnépszerűbbhöz meg várólista van, de arra is csak 2013 januártól vesznek fel...

Ezt persze nincs időm kivárni, úgyhogy addig próbálkoztam, mig találtam egy dokit Wasserburgban (10 km), aki 1 héttel későbbre tudott időpontot adni.

Picit megint korábban érkeztem és megint meglepődtem, mikor azonnal a tettlegességig fajult a regisztráció. 

Rövid adatfelvétel után kezembe nyomták a pisipoharat. Ja igen. Itt tisztelik a másik ember idejét. Nem küldözgetik külön laborba, mindent helyben intéznek.

Ami szuper ötletes: a WC fülkében van egy elhúzható ablak, ott kell beadni a poharat, nem szükséges állófogadás jelleggel, teli pohárral a kézben kóvályogni a folyosón.

A vizsgálat első részeként a labor-orvossal konzultál az ember (súlymérés, vérnyomás, stb), aztán jön a valódi doki.

Anyagiak: Az egészségpénztár állja az alapvizsgálatokat, csak az extra szűrésekért és ultrahangért kell fizetni.

Itt fél óra alatt végeztem. Álom, nem? : - )

Kórház

Csütörtök este történt. Fáradt vagyok, készülök ágyba bújni. Csörög a telefonom. Anetta az. Brgzzzzzkxxxxz. . .  kórházban van ssssssrttthhhssszt  mentőautó krgtrkrgtrksss . . .  alá kell irnia a papirt gzzzzzzzzkrtzz a barátnője beviszi. Mi van?! Borzasztó rossz a vonal. Sokadik elismétlésre annyit kihámozok, hogy valami van a kezével, ezért bement a kórházba, de haza akar jönni, viszont vissza kell mennie, és engem kér meg, hogy vigyem őt be. Jó, hát szivesen. 10 perc múlva itthon van és megbeszéljük. Jó.

Egy óra múlva kezdek aggódni: mi van, ha rosszul értettem és nem bevinnem kell, hanem elhoznom kellett volna és most engem vár valahol?

Pár perc múlva eloszlik az aggodalmam, Anetta megérkezik.

Na, mesélj, mi történt!

Egész nap zsibbadt a keze, meg el is volt kékülve, a doki meg vérrögre gyanakszik és be akarta utalni Ravensburgba a szakkórházba, de Anetta nem hajlandó mentőautóval menni (pedig az mekkora buli :D és még ingyen is van), inkább én vigyem be. Ravensburgba. Ne baaaa!!! Ravensburgba? Ezt nem emlitetted a telefonban...  Azt hittem, Lindauba.

Na, akkor cuccolj össze, felőlem indulhatunk.

Á, nem cuccol semmit, ott maradni úgysem fog, csak a vizsgálat miatt megyünk. Úgy érted, hogy meg is várlak ott? Finoman adagolod a részleteket. : - ) 

Előző éjjel 4 órát aludtam, lecsukódik a szemem, mindjárt 10 óra, lesz vagy hajnali 2 mire ágyba kerülök. Na mindegy. Anettának nem lehet nemet mondani, olyan aranyosan tud kérni. Meg hát a kisdobos segit, ahol tud.

Azért dobj már be egy fogkefét meg pizsamát, ki tudja... Neeeem, semmiképp nem marad ott. Nem hajlandó kórházban aludni. Én azért kétlem, hogy éjjel nekiállnak szakvizsgálatokat végezni, de majd meglátjuk.

Megérkezünk a kórházba. Nincs klórszag, falról leváló csempe, ózsdi öntöttvas radiátor és almazöld falak. Minden izléses és emberi. A vizsgálóban bőrfotel jellegű a betegágy. Vizelésbiztos nejlonlepedő és vaskeret nélkül. A kórházas sorozatokból ismert 21-ik századi eszközökkel mérnek vérnyomást és szivritmust, majd betolják az EKG berendezést (nem pedig a beteget viszik az EGK szobába). A tapadókorongok rögzitéséhez elpárolgó zselét használnak, megkimélve ezzel a beteget az utólagos nyálkamentesités kellemetlen negyed órájától. Tiszta luxus eddig.

Vérvétel, neurológus, ilyen-olyan vizsgálatok. Nincs a halálán -- ez jó hir. De meg kell várnunk a vérvétel eredményét. Rosszat sejtek. Gondolom a labor majd csak reggel 7-kor kezd... De nem. 1 óra alatt van eredmény és ebből fél már eltelt.

A vérkép elsőre OK, de a doki mágnesrezonanciás fejvizsgálatot és agyviz vizsgálatot is akar. Ki akarja zárni az agyvérzés lehetőségét. Nem túlzás ez egy kicsit? :-o  Anetta 22 éves.

Mindenesetre ilyen vizsgálatot csak kórházi betegenél végeznek, vagy több héttel előre kell időpontra jelentkezni. (Megjegyzem, itt legalább végeznek ilyet, és nem zavarják haza a fejre esett, agyrázkódásos, bevérzett szemű beteget, mondván, hogy ha a saját lábán birt befáradni, nem lehet vérrög a fejében. Mint velem tették 2 éve. ) Szóval Anettának mégis bent kell maradnia. De csak másnapig.

Csakhogy ő nem akar. Nincs nála pizsama. Meg fogkefe. . .
Kap majd a kórháztól. Az nem jó, neki a sajátja kell. És le fog merülni az iPhone-ja. Meg a plüssmacija is kell. 

Ne má, most szivatsz? Éjfél van, max 6 órát fogsz itt aludni, nem birod ki ezek nélkül?! Nem. És akkor most hazajössz aludni és holnap reggel valaki visszahoz? Neeem, csak hazaugrunk a maciért, és jöhetünk vissza. Éjszaka. Mindezt olyan természetes ártatlansággal mondja, hogy le se b@ssza a biztositékomat. Pedig azért jó esély lenne rá különben.

Hihetetlen a csaj : - D 

Abban maradunk, hogy közlekedésbiztonsági okokból én már nem fuvarozom őt vissza éjjel.  Majd egy másik kolléga. És valóban akad jelentkező. Még jó, hogy a többiek hajnali 1-ig dolgoznak, épp elcsipjük őket a munkahelyen.

Kórházi ebéd

Hajnalban kerülök ágyba, reggelre orvoshoz van időpontom, megint nem alszom sokat.

Aztán Anetta délután felhiv: megvannak az eredmények, szerencsére semmi baja, hazaengedik. : - D
Mehetek érte. . .

Szumma szummárum:

Elégedett vagyok a német orvosi ellátással.

Úgy tűnik, igy is lehet.  . .

Magánpénztáras egészségbiztositás, de mégis államilag szabályozott normákkal és alapellátással. 

A magánrendelők szerződnek a pénztárakkal, nincs államilag fenntartott pénzzabáló rendelő, ami még lepukkant is.

Betegcentrikus ellátás, magas szinvonal. 

Hangsúly a megelőzésen: a biztositó inkább most fizet keveset a rendszeres vizsgálatokra, mint később sokat a gyógyitásra. Tök logikus, nem? Mindenki jól jár.

Lehet, hogy ezt a rendszert kellene példaként nézegetnünk, mikor magánpénztárakról beszélünk, és nem a kretén amerikait, ahol a fél országnak nincs biztositása, mert nem tellik rá?

Stabil oldalfekvés

Rövid, brutál, tragikus.

Mikor ideérkeztem, egy orosz bármixerünk volt. Fred. Első pillantásra az orosz sztereotipiát testesitette meg. Modortalan, mindig rosszkedvű, kötözködős volt. De ha az ember picit jobban megismerte, kiderült, hogy nem iszik vodkát és semmilyen más alkoholt (persze ez nem volt mindig igy), tud kedves is lenni (mértékkel) és még humora is van (ha az ember eléggé nyitott a gúnyos ironiára).

Aztán Fred lelépett és jött Ingo. Német srác. Olyan 35-nek nézte az ember elsőre, de kiderült, hogy 40 fölött van. Vele könnyű volt jól kijönni. Nyugodt, barátságos volt, végezte a dolgát komplikációk nélkül, mindig mosolygott, sosem kötözködött, barátságosan kommunikált. És ő sem ivott alkoholt. (Gondolom, minden mixer megissza az adagját az első években, aztán megutálja a piálást.)

Viszont nem volt hajlandó túlórázni vagy olyan napon dolgozni, ami nem volt előre megbeszélve. Emiatt kicsit morogtunk (mi, többiek), főleg az augusztusi nagy hajtásban, mikor (részben emiatt is) napi 14 óráztunk, de neki volt igaza. Nem a munkáról szól az élet.

Aztán 3 héttel ezelőtt egy nap betelefonált, hogy nem tud jönni. Családi okokból. Majd másnap megint. Hétvégén. Mikor igy is 2-vel kevesebben vagyunk, mint kéne. Erre már a főnökök is morogtak. És mikor harmadszor is lemondta a munkát, közölték vele, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a szolgálataira. Mi, többiek tartottunk volna, de minket nem kérdeztek. Szóval megint kevesebben maradtunk, lehet újra 14 órázni. Hurrá!

Aztán múlt hét hétfőn megjelent a munkahelyemen Ingo barátnője. Sirva. 

Ingo szombaton berúgott. Matt részegre itta magát. Knock out. Öntudatlanság. Beájult az ágyba. És éjszaka, alvás közben a szervezete könnyitett magán.   Hányt.       De ő nem ébredt fel rá.        És megfulladt.             Meghalt.

Nagyon durva. : - (

Gyerekek, sose feküdjetek le ájult-részegen!

Az élet csupa döntés. . .

. . . állapitottuk meg Anettával, szlovák kolléganőmmel a jacuzziban heverészve. Nehéz kérdések. Menjünk át vajon a termálmedencébe, ahol pezsgőfürdős éleményelemek vannak, vagy inkább a kültéribe, ahol van lábmasszázs és hátmasszázs, vagy a melegvizes úszómedencébe egy pár hosszt úszni? Csupa döntés :D

Miután augusztusban 1 kolléganőm nyaralni ment, 1 lebetegedett, 1 pedig időnként egyszerűen nem jött dolgozni, kénytelenek voltunk mi, maradék 3-an 12-16 órákat dolgozni. Egymás iránti megértésből. Elvileg nem volt muszáj ilyen sokat gürizni, de ha este 8-kor hazamegyek, a kolléganőm ott marad tök egyedül az egész terasz és a belső rész kiszolgálására. Ami már ketten is durva, de egyedül lehetetlen. Úgyhogy maradtam. Öt napig játszottuk ezt. 

Aztán az egyik főnököm beszólt. Nem azt mondta, hogy kösz, hogy kidolgoztad a beled és leszakadó lábbal itt hajtod nekem a bevételt. Nem. Közölte, hogy miközben ketten végeztük 4 ember munkáját, nem üritettük ki rendszeresen a hamutartókat az asztalokon. Jah. Mert lusták vagyunk. Nem azért, merft kilógott a belünk, hogy minden vendéget kiszolgáljunk...

Egy kissé kiakadtam a megjegyzésén. Kissé. Mondjuk úgy annyira, hogy tündibündi buddha-Orsi hirtelen megszűnt létezni és a hatékony, ám kissé nehéz természetű verzió tért vissza. Hirtelen. Nem sokon múlott, hogy a kezemben tartott üveg hamutartó apró darabokra törjön. A fején.

Ez már a sokadik csepp volt a pohárban. Fejetlenség van az egész üzletvezetésben, és mindig a szerencsétlen igavonó barmok szivnak.
Rosszul tervezik meg a munkabeosztást, aztán az utolsó pillanatban berángatnak dolgozni, vagy épp délre kéne mennem, de óránként kapok egy sms-t, hogy még ne jöjjek és végül este 6-kor kezdek. Ami azt jelenti, hogy napközbenre nem tud az ember programot tervezni, hiszen déltől munka lett volna, de estére sem, mert akkor meg valójában munka van. Elcsesződik egy teljes nap. Meg volt, hogy hirtelen szabit adtak az érkező váltótársamnak, mikor már 9 órája dolgoztam és alig vártam, hogy hazamehessek. És maradhattam még 4-5 órát dolgozni.
Ezen az estén telt be a pohár. Mert mindent elvisel az ember, ha legalább megbecsülik érte, vagy elismerik az erőfeszitéseit. De itt nem. Közöltem, hogy másnap engem ne várjanak.

Sztrájkoltam. Elhúztam egy termálfördőbe pihenni. 36 fokos viz, masszász effektek, jacuzzi, úszkálás. Szegény kihasznált testem újjászületett. (Azóta rendszeresen járok, legutóbb Anetta is velem jött.)

Telefonon szóltak, hogy azért este menjek már dolgozni. Nem mentem. Idő kellett, hogy átgondoljam, akarok-e megbecsülés nélkül is dolgozni. És olyan jól esett protestálni, hogy el is múlt a dühöm.

Bementem, hogy beszéljek a főnökömmel. A három fivérből a legidősebb volt bent. Nagyon érdekes dolgot mondott. Azt mondta, ez nem egy börtön, senki sem kényszeritett arra, hogy 14 órát dolgozzak. Nyugodtan hazamehettem volna, mikor megvolt a 8 órám. Nem az én felelősségem, hogy kevés az ember és meggebed a munkában a kolléganőm, akit egyedül hagyok. Én választottam önként, hogy 14 órát dolgozom, ők nem kényszeritettek.
Hmmm. Tulajdonképpen igaza van. Kicsit furcsa a hozzáállás, de kétségtelenül igaza van. Az már más kérdés, hogy van-e szivem a kolléganőimet szarban hagyni, meg hogy utána milyen szemmel néznének rám.
De amit mondott, az igaz. Az én döntésem volt, hogy kidolgoztam a belem.

Azóta másképp állok a dolgokhoz. Új stilusban dolgozom. Nem csinálom ki magam más üzletének hasznára. Szezonmunka. Nem ér annyit. 

Nem dolgozom 12 órát úgy, hogy közben egyszer eszem, azt is a konyhában állva, 2 felszolgálás közötti rohanásban. Közöltem, hogy nekem szükségem van rendes kajaszünetre. A többiek dohányozni járnak, én meg le fogok ülni szépen enni. Nem volt kifogásuk ellene. Tulajdonképpen már korábban is válthattam volna stilust, akkor nem kellett volna megvárni, hogy kikészitsem a szervezetem. Ezt is megtanultam :)

Főnököm, a zsonglőr
Tényleg tiszta cirkusz a munkahelyem :)

Azóta a beszólogatós főnökömet is osztom. Beszól, visszaszólok. Ugráltat, nem reagálok. Emberi hangon kér, azonnal ugrom. Jól működik. Egy hét klasszikus Orsi után egész másképp értékelik tündibündi Orsit.

Azóta kifejezetten jóban vagyunk az emberrel. Poénra veszem a kötözködését, nem hagyom, hogy fölém kerekedjen, és csodák-csodájára azt érzem, hogy megkedvelt. Pedig nem birta a fejemet korábban, az tuti.

Hihetetlen, hogy az embereknek tényleg az kell, hogy rugdossák őket és az arcukba tapossanak. Egész felnőtt életemben azt az elvet követtem, hogy mutasd a fogad fehérjét, azután lehetsz kedves és barátságos is, akkor tisztelnek az emberek. De tavaly úgy döntöttem, van ennél barátságosabb módja is az érvényesülésnek.
Megpróbáltam.
Itt nem jött be. Finomítanom kell a technikán. Mert azért továbbra is hiszek benne, hogy nem kell félelmetesnek lenni ahhoz, hogy elfogadjanak és emberként tiszteljenek. Csak még nem jöttem rá, hogyan. Az emberi természet hülye. Aki erősebb, azt tisztelem. Aki gyengébb, azt lábtörlőnek használom. És időbe telik, mig észrevesszük, hogy akit lábtörlőnek használnak, az nem feltétlenül gyengébb vagy kevesebb a többieknél. Lehet, hogy csak türelmesebb.

Ezt az idézetet épp aznap tette fel valaki Facebookra,
mikor ezt a bejegyzést irtam. Ugyan nem teljesen arról szól,
amiről  én irok, mégis találónak éreztem.

Kipróbáltam mindkét oldalt. 

Tapostam el embereket, mert gyengébbnek tűntek. (Ezúton is bocsánatot kérek minden korábbi áldozatomtól. :) Kiemelten gondolok itt Évára, akinek leüvöltöttem a fejét a nyomtatás miatt. Kb 3 éve. Ez sokszor eszembe jutott mostanában. Biztos ő is emlékszik.) Harcias voltam a békésebbekkel, odébblöktem a gyengébbnek tűnőket. Annak adtam tiszteletet, aki megkövetelte, nem pedig annak, akinek járt -- vagyis mindenkinek.

Az utóbbi időben pedig hagytam, hogy lábtörlőnek használjanak, mert nem akartam részt venni az erő-harcban. Hagytam, hogy csicskaként ugráltassanak és leüvöltsenek, ha rossz kedvük volt. Lepergett, mert pontosan tudtam, hogy nem személy szerint nekem szólt. Kedvesen és barátságosan reagáltam, ha rámmorogtak. Pontosan olyan voltam, mint amit én sem tudtam korábban tisztelni. Lábtörlő.

Egyik sem jó. Tuti, hogy van egy középút. 

Úgy döntöttem, megkeresem ezt a középutat, ahol békésen, barátságosan lehet egymást tisztelni...

Úgy döntöttem, létezik ilyen út.


És végülis az élet csupa döntés... :-)

Majomhegy

Augusztus a látogatók hónapja volt. Hello Kitty és Nagy Hoho felbukkanása után két másik barátnőm is befutott.

Judit és lánya, Noni. Ők csak 2 napra jöttek.

Augusztus 22.

Mázlink volt az időjárással. Épp strandolós meleg volt, úgyhogy miután megmártóztunk a Bodeni tóban, kiültünk piknikezni az oroszlán lábához. 

Egyik kedvenc helyem. 

Megveszi az ember a török büfében a frissen gyúrt és sütött pizzát, a legutolsó kikötői állomásponton a hideg sört (esetemben Russ), és lógatja a lábát a tó fölé, épp a kikötő bejáratánál, alig pár méterre az érkező utasszállitó hajóktól.

Másnap majomnézőbe mentünk.

Meersburgtól nem messze van egy majomrezervátum, ahol berbermajmokat próbálnak megmenteni a kihalástól. A majmok szabadon élnek az erdőben (persze az erdő azért le van keritve, különben a vállalkozó kedvűbb majmok elmennének városnézőbe), a látogatók meg a bejáratnál átvett pattogatott kukoricával etethetik őket.

Vannak gólyák, dámszarvasok és egyéb megmenteni kivánt állatfajok is.

Itt nyugodt az élet.

Egyesek csak üldögélnek csendben a sétány melletti korláton, és elmerengve nézegetik az ugrándozó, idétlenkedő, furcsa hangokat kiadó      

 tuli-tarka ruhákba öltözött látogatókat, akik pattogatott kukoricát tukmálnak a békésen üldögélő arcába.

Tiszta állatkert! 

Itt már mindenki utálja a pattogatott kukoricát. De hát úgy tűnik, ezeket az emberszabásúakat rendkivül boldoggá teszi, ha elfogadja tőlük valaki, meg hát egyébként is dögunalom itt az élet különben. 

Itt jönnek már megint a kukoricájukkal. Kicsit kéretem magam.

Na jó, örüjjé vazz, nyújtom a kezem. 

Ujjongás, fotó. 

Sápitozás, hogy ez a béna majom leejtette. 

Szerinted?!  Direkt dobtam le. Már utálom a popcorn-t. Csak jófejségből vettem el a hülye fotótok kedvéért.

Ezek kész vannak! Frankón sorban állnak előttem teli marokkal. Ne már! Most komolyan azt hiszik, hogy meg lehet enni ennyi kukoricát egy nap?!

Unalom ellen kitaláltuk itt a többiekkel, hogy minden nap  előad valamelyikünk egy magánszámot. Ma Csáléfog a soros. Hiába, ez itten kérem a sóbiznisz. Kell a program, különben nem jönnek a látogatók, mi meg behalunk az unalomtól.

Nah, a klasszikus szemüveglopást adja elő. Lekapja egy emberszabású fejéről a napszemüveget, kicsit megropogtatja, aztán eldobja és elszalad. Az emberek óbégatnak, Csáléfog meg jót röhög a többiekkel a fán.

Én személy szerint jobban szeretem a táskalopós trükköt, mert abban azért akad néha rendes kaja is, bár némelyik étel elég aberrált. Különösen az, amelyik akkor jön elő a tokjából, ha csavarják, piros és semmi ize, viszont utána napokig vörös az ember (izé... majom) pofája.

Azért persze panaszra semmi ok itt. A hegyekben, szabadon, egész nap kaja után vadászva sem lenne jobb. Egy kis jópofizás meg kibirható.

Naaaah, jó fej leszek, megerőltetem magam és nyújtogatom a kezem.

Hadd örüljön ez a sok majom! 

: - P

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><>

KÉT VIDÁM ORRSZARVÚ
(avagy van rózsa tövis nélkül, minket meg  felszarvaztak, de nem bánjuk)

Nyári frissítők

Igen, kicsit elkéstem ezzel a cikkel. De jól jöhet még a vénasszonyok nyarán.

Mikor nemrég otthon jártam, láttam, hogy a nálunk (mármint itt, Lindauban) oly népszerű Aperol Spritz otthon is megjelent.

Ha valakit érdekel, ime a receptje:





Aperol Spritz
1 deci pezsgő, 1 deci szóda, fél deci Aperol keserűlikőr, jégkocka, 1 szelet narancs. Összekever.
A hivatalos recept szerint 3 rész pezsgő, 2 rész szóda, 1 rész Aperol kerül bele, de itt senki nem úgy csinálja.







Az Aperol közkedvelt párja a Hugo. Írom ezt is, meg még párat.






Hugo
Egy pohárban megnyomkodunk 1-2 cikk lime-ot és friss mentalevelet, aztán jöhet rá 1 deci pezsgő, 1 deci szóda és bodzaszörp ízlés szerint.













Holunder gespritzt (Bodzafröccs)
Egy fél literes pohárban pár friss mentalevelet és 1-2 cikk lime-ot megnyomkorászunk, felöntjük lehűtött zöld teával (nem túl erős - 1 literbe 3 filter), pár jégkocka és 1-2 deci szóda, meg persze a bodzaszörp kerül még bele.











Caipi (Alkoholmentes Caipirinha)
4 cikk lime-ot összenyomkodunk egy pohárban, 1 evőkanál barnacukrot és zúzott jeget dobunk rá, hosszú kanállal összekeverjük, felöntjük Canada Dry-jal és egy korty maracujalével. Zúzott jeget púpozunk rá.

Beállok sörreklámnak

Russ 
2/3 búzasör és  1/3 Sprite keveréke.

Hülyén hangzik, de a legjobb!!!!





Jó itvágyat hozzájuk! :-)

Tizezer

Wooow!!!

Mit látok?! :-o

A blogom összesitett megtekintésének számlálója átugrott 10.000 fölé.

Láttam, hogy 9900 felett járunk, még gondolkodtam, hogy valami nyereményt ajánlok fel annak, aki tízezredikként nyitja meg a blogot, erre hipp-hopp átugrunk 10.000 fölé. Mielőtt kitalálhatnám a játékot...



Megnéztem a statisztikákat.


Az elmúlt 11 hónap alatt 10.059-szer lett megnyitva az Úton...

A rekordhónap 2011 október volt. 1489-en tévedtek az oldalamra.

A legtöbben Magyarországról nézegetik.


Miután elég sok barátom, ismerősöm él külföldön, nem lep meg az olvasótábor nemzetköz jellege, de azért az USA a második helyen fura. Ennyi magyar ismerősöm nincs ott. A Google Forditó meg szörnyű hülyeségeket fordit, teljesen érthetetlenek a sztorik, szóval aki nem magyar, az max a képeket nézegeti szerintem.
Kanada szintén fura. Magyart nem is ismerek ott - azt hiszem.
A csúcs továbbra is az Orosz Föderáció, mert ott aztán se magyar, se nem magyar ismerősöm nincs. Szóval tuti, hogy valami véletlen folytán kódorgott ide az a 186 ember.


Hozzáteszem, a keresőszavak, amelyek a blogomhoz vezetnek, szintén érdekesek:

Erdélyi vadlovakról és Spongya Bobról szerintem nem nagyon irtam... :-D


De akárhogy is van, tök jó érzés, hogy ennyien voltatok/vagytok. Még ha nem is mindenki szándékosan jött :)

Köszönöm az érdeklődést!

Ia orana

.... mondom majd novembertől "Jó reggelt" helyett.

Tahitin :D

Hosszas kutakodás és nézelődés után úgy döntöttem, a Cook szigetekre túl drága a repjegy. És igaz ugyan, hogy ott az angol miatt könnyebben találnék munkát, ami jelentősen csökkentené a kint tartózkodás költségeit, de az eredeti terv végülis Tahiti volt, és az eredeti ötlet szerint kagylókat gyűjtök a tengerparton és azokat árulom a turistáknak :) Hát azt meg franciatudás nélkül is lehet :D

Szóval irány Taaaahiiitiiii !!!

November 7.
Stilszerűen a nagy Szoci Forradalom évfordulóján indulok. A Kis Szoci (én) forradalma. A "rendes, szürke" életvitel ellen. Megint megyek a semmibe és ettől megint jobban érzem magam.

És februárban jövök vissza.

Hogy mi lesz a 3 hónap alatt, azt még nem tudom :)

Majd megtanulok franciául :-D

Kapcsolatba léptem pár helyi Couchsurfingessel. Meg találtam egy ürgét, aki a magánszigetén lakik Bora Bora körzetében és karácsonyra el akar utazni Franciaországba a gyerekeihez. És keres valakit, aki őrzi a szigetet és eteti a kutyáit. Ez elég jó megoldás lenne szállásra :D

A gond csak az, hogy a legközelebbi bolt (lakott sziget) 20 percre van. Kajakkal :D

Szivás :-D

Bár a tálcacipelés és söröshordó-rakodás miatt már igy is vicces bicepszet növesztettem, lehet, hogy meg se kottyanna az evezés. Meg ahogy látom, ez ott tök normál. Csak fűszoknya meg koszorú kell még :-)

Szóval megvettem a repjegyet, most pedig ezerrel keresem a szállásomat és a kontaktokat, akikkel majd együtt szilveszterezhetek :-D

Az út a semmibe(?)

Tényleg! Ki tud franciául? Valaki összefoglalhatná nekem röviden a francia nyelvtant... :-)

Az A38-as nyomtatvány

Bejelentett munkahelyem van. Ez jó.
Egy pár apró formaságot kellett csak elintézni hozzá.


(For english version of the video click here.)


Először is be kellett jelentkeznem a Városházán. Regisztrálták a lakcimemet. Majd küldik róla az igazolást, ami kvázi lakcimkártyaként funkcionál majd itt.
Aztán az Adóhivatalnál igényeltem adószámot. Aztán a Biztositóhoz mentem, hogy TB számot igényeljek.
Aztán át a Munkahivatalba, ahol leadtuk a munkáltatóm adatait. Amit nem fogadtak el, mert nincs adószámom. Jöjjek vissza 2 hét múlva, ha megkapom postán az adószámomat.

Kb 2 hét elteltével levelet kaptam az Adóhivataltól, hogy mutassam be a Városházától kapott igazolást, miszerint regisztrálták a lakcimemet, mert ennek hiányában nem tudnak adószámot adni. Miután ezt még nem kaptam meg, diszkréten nem vettem tudomást a levélről. Minek idegeskedjek? Nekik fontos, hogy adót fizessek, nem nekem. Majd irnak újra, ha tényleg kell az igazolás. Vagy majd megoldódik magától.

Közben levelet kaptam a Biztositótól is, hogy szeretettel üdvözölnek ügyfelükként. Köszike.
Másnak újabb levél a Biztositótól: adjak le fényképet, hogy elkészithessék a TB kártyámat. Honnan akasszak le most fényképet? Ne piszkáljuk már egymást.
Másnap újabb levél: sziveskedjek adategyeztetés céljából befáradni, ja és ha még nem adtam le fényképet...
Jó. Majd.

Levél a Városházától: Regisztrálták a lakcimemet. Hurrá. Akkor mehetnék az Adóhivatalba. De nincs kedvem.

Másnap megint levéllel várnak a munkahelyemen (azt adtam meg postacimnek).
Úgy tűnik, felkerültem a Német Állam levelezőlistájára. Napi kapcsolatban állunk. Remélem, a postaköltséget nem számlázzak majd ki egy összegben valamikor :D

Tájékoztat valami hivatal, hogy megvan a német nyugdijszámom. Erre még nagy szükségem lesz szerintem :-D
Mire én nyugdijas korú leszek, már csak archiv iratokból emlékszünk majd a hajdani nyugdijrendszerre. "Mi?! Hogy az államtól kaptak pénzt az öregek? Hogyhogy?!"

Eddig jól állunk: adószám, nyugdijszám, TB szám, lakcim regisztráció, munkahely regisztráció, adategyeztetés.
Ezzel a fényképpel kéne valamit kezdeni. Fel a Weblapra. Áááh, online is fel lehet tölteni. Gyors fotó a szobám lila fala előtt. Tisztára mintha műtermi lenne :-)
Kész!

Hónap vége. Levelezőlista. Valami Adóizéhatóság tájékoztat a fizetésem nettó-bruttó felbontásáról. Olyasmi, mint amit nálunk fizupapirként ad a munkáltató. Itt valami hivatal küldi. Már értem, miért alacsony a munkanélküliségi ráta.

Közben összeszedem magam és rászánok egy pár órát az adategyeztető papir leadására. Megnézem a neten, hol van ez a hivatal. A szigeten kivül. Na, ne! Autóba ezért nem ülök. Van itt egy másik cimük, ahol nincs ügyfélfogadás. Nekem az is jó. Majd bedobom a postaládájukba.
Úgy fél óra bolyongás után megtalálom a hivatal bejáratát. Olyan cimet adtak meg, ami nincs is. Valami járókelő fedi fel a rejtélyt végül: a kikötő felőli oldalon van még egy épület, innen nem látszik, de ott a hivatal.

Ügyes megoldás. Ki sem kell irni, hogy nincs ügyfélfogadás, úgysem talál oda senki.

Mázlimra épp az ajtóban összefutok egy dolgozóval. Elmondom, mi célból jöttem.
- Szerencséd, fiam, hogy öreganyádnak szólitottál, ezért segitek neked. Ha itt leadod a papirt, postán küldjük neked a visszaigazolást, de ha elmész a Paradiesplatzra, ott személyesen is leadhatod a kirendeltségen és azonnal megkapod a Bundesrepublik bűvös pecsétjét.

A Paaraadiesplatz?! A sziget másik vége (ok, ez max 5 perc sétát jelent) és onnan jövök, mivel ott lakom!

Na jó. Leadom személyesen, ezen ne múljon

A kirendeltég egy pici iroda a téren. Elsősorban adótanácsadással foglalkoznak. Két ügyintéző üldögél bent. Meg vagy 10 ügyfél. Nézelődöm. Hol lehet sorszámot húzni? Vagy hol van a gyorsitott ügyintézés? Mert azt ugye nem gondolják, hogy végigvárom, mig 10 ember adótanácsadást kér. Várok kb 5 percet. Az ügyintézók elmélyülten adják a tanácsot, az ügyfelek türelmesen várnak. Én nem. Jobb dolgom is van. Inkább visszasprintelek a korábbi hivatalba és leadom a papirt. Kit érdekel, hogy mikor küldik a pecsétet.

Közben rámcsörög Marko. Elmorgom neki a kálváriámat. Első reakciója:
- Hogy mit csinálsz?! Adóhatóság?! Hát milyen kelet-európai vagy te, hogy adót akarsz fizetni?!

:-D
Elnézést kérek, tényleg szégyellem magam :-D

Visszaérek. És észlelem, hogy a hivatal 10 perc múlva zár. Mekkora szivás lenne, ha nem tudnám ma leadni. Az tuti, hogy még egyszer nem futok neki!
Sehol egy teremtett lélek.
Megkeresem a postázót. Ajtó zárva. Bekopogok egy másikon. Morcos ürge nyitja ki. Elmondom, hogy csak le akarom adni a papirt a postázóban.

Aaaazt nem lehet, mert zárva.
Ezt én is látom, ezért kopogtam itt.
De ő nem a postázó.
Na, ezt is gondoltam, de azért itt dolgozik, nem?
Igen, de ő nem vesz át levelet.
Én meg nem tudok máskor jönni. Úgyhogy lécci lécci.
Inkább dobjam be lent a postaládába.
Á, volt olyan? Nem láttam. De nincs nálam boriték. Tud adni egyet? (Minden irodában van dögivel boriték, nem?)
Hát neki nincs, vegyek a postán.
De a postán csak 100-as csomagban van és nekem csak 1 kell. (Meg a posta a szigeten kivül van. És ugye úgy kezdődött, hogy emiatt nem ülök autóba. De ha az ember kitartó, inkább engednek neki, csak húzzon már a rákba...) Nem akarja mégis inkább átvenni?
Jó, adjam oda neki, majd holnap átviszi a postázóba.
Jaj, de jó fej, köszi, köszi!! (Egy pillanatig elgondolkodom, hogy merjek-e igazolást kérni arról, hogy leadtam, de inkább nem feszitem túl a húrt. Ha nem adja le, az sem rosszabb, mint ha én nem jönnék vissza többet a papirommal. És ha ma nem adnom le, én nem jövök vissza.)

Egy hét múlva megjön a pecsét. De jó fej volt az ürge. Tényleg leadta :)

Meg megjön a TB kártyám is. Jaj de szép! :-D


És jelzi a főnököm, hogy be kéne fáradnom az Adóhivatalba a Paradiesplatzon, mert úgy tűnik, rossz adókategóriába soroltak be és igy többet kell majd adóznom. Hjaj. Már igy is tök para, hogy hogy fogom én az adóbevallásomat elkésziteni jövőre. Hát még ha hibás az adókategória... Na de hogy én ott sorakozzak fél napot abban az irodában.... olyan isten nincs.
Gyors kutakodás a levelek között (van egy pár, nem sajnálják a hivatalok a postaköltséget).
És igennnn!!! Megtalálom az igazolást az adóbesorolásomról, miszerint 1-es kategóriában vagyok. Hurrá! Akkor nem kell átjelentkeznem. Sorbanállás megspórolva.

Második felvonás

Felbátorodva a német bürokráciával kapcsolatos, szerencsés kimenetelő kalandomon, úgy döntök, hogy nekifutok a bankszámlanyitásnak. Már körbejártam a témát, kideritettem, mi éri meg, csak mikor legutóbb beszaladtam a bankba (ami Lindauban nincs, csak Überlingenben), közölték, hogy számlanyitáshoz időpontot kell kérni, és már csak követekező hétre tud adni. Egy számlanyitás miatt?! Hűha...

Na, most elérkezettnek láttam az időt. (Ez a "most" még július 13-án volt, csak most foglalom össze a sztorit.)
Kértem időpontot aznapra, mikor úgyis épp Überlingenben jártam.
Szépen leparkoltam az autót a bank mögött, ahol kizárólag a biobolt ügyfelei állhatnak és azok is max 45 percet. Jól van, 10 percig maradok, ha utcán parkolok, rohangálhatok majd ki újabb pénzt bedobni. Ez jobb igy.
Az ügyintéző nagyon kedves, bevezet az irodába, kávét, üdcsit kapok (hol a süti?), bemutatkozik és elmeséli, hogy ki ő. Hűha. Lehet, hogy elnéztem valamit és prémium ügyfélnek jelentkeztem be?!
Kifaggat a fél életemről. Érdeklődik a jövőbeli terveimről. De szeretem ezeket a kérdéseket! Hát mittudomén mik a jövőbeli terveim.
Mondom neki, hogy én itten kérem csak egy megtakaritási számlát óhajtok nyitni, nincs más kérdésem.
Úgy tűnik, nem úszom meg ennyivel. Nem lehetne rögtön odaugrani?
A gép szerint nem...*
Ez itt kérem, egy teljeskörű pénzügyi tanácsadás, végig kell menni a kérdéseken.
Uff. És én még morogtam, hogy otthon a bankomnak valami kérdőivet kellett telefonon kitöltenem. 7 perc alatt. Hát jó. Nézzük a kérdéseket.

- Mi a megtakaritásom célja?
- Hát kell egy bakszámla, mert KP-ben kapom a fizetésemet és nem szeretem a ruhásszekrényben tartani a pénzem a zokniban.
- De hosszabb távon?
Jajj hagyjuk már ezt.
- Nincs hosszabb távú tervem. Egy hónapja jöttem Németországba. Lehet, hogy nem is maradok sokáig.
- De ha marad, biztos akar majd házat épiteni.
- Nem tudom. Szerintem nem.
- De szép házban lakni fontos, nem?
Neked, babám. Én pillanatnyilag az országot keresem, ahol ehhez majd kedvem lesz.
- Igen, fontos, de ez most nem aktuális kérdés. Ugorjuk át.
- Rendben. Akkor biztosan szeretne lakásfelújitásra takarékoskodni.
- Köszi, de nem akarok se házat, se lakást venni. Egy hónapja vagyok itt. Csak egy bankszámlát szeretnék, hogy ne KP-ben álljon a pénzem. Tényleg nem akarok mást.
- Értem, akkor haladjunk tovább.
Hurrá!
- Nagyon kedvező ajánlatunk van gépjármű finanszirozásra.
Ez itt totál kész van! Hol a kandi kamera? Ez nem lehet komoly. Tündérbogárka, repjegyre gyűjtök, hagyjál már a lakás, kocsi, új mosógép témával!
- Szóval szeret utazni. Egy évben hányszor nyaral?
Na, ezt most hogy magyarázzam el neki, hogy én gyakorlatilag tavaly október óta nyaralok?
- Egy évben kétszer. Erre gyűjtök. De higgye el, én tényleg csak egy számlát akarok nyitni.
35 perce ülök itt. És még el se kezdtük a számlanyitást. Fogy a türelem.
- Pontosan mire szeretné használni a bankszámláját? Erről fogja fizetni a közüzemi számlákat?
Megőszülök! Előre megnéztem mindent a neten, érdeklődtem telefonon. Pontosan tudom, miért jöttem. Nem kell más fajta számla. Mi a ráknak kell végigcsinálni az egész tanácsadó procedúrát, mintha halvány gőzöm nem lenne arról, hogy mit akarok itt?! Elég volt. 40 perc. Ki kell állnom a parkolóból, mert elszállitják, ha észreveszik, hogy nem vásárló vagyok. Ezek itt nem viccelnek ezzel. És nekem ma délután (kb 3 óra múlva) Memmingenben kell lennem, mert indulok Magyarországra az EDDÁra. 15 percet tudok még itt idétlenkedni.
Nagy levegő, udvarias, de határozottt stilusban tájékoztatom a csajszit, hogy mostantól számitva 15 percem van bankszámlát nyitni, 45 perce ülök itt és még szóba sem került az, amiért jöttem. Értékelem a részletes tájékoztatást, de erre nekem nincs időm.
Kicsit szivére veszi, de olyan kitartóan hálálkodom a szives tájékoztatásáért, hogy azért mégis megbékél.
Persze ezzel nincs vége. A gép. A gép szerint nincs. Csak úgy nem ugrálhatunk át a lakástakarékosssági kérdéseken. A gép szerint nem. Hivjuk a tapasztaltabb kolléganőt. Ő se tudja, de Frau Izé majd segit, de ő most ügyféllel van. Jó, addig átparkolom az autót máshova.
Visszajövök. Frau Izétől megtudjuk, hogy az új RENDSZERben nem lehet ezt a fajta számlát megnyitni. A gép szerint. Úgyhogy most sajnos nem fogok tudni számlát nyitni, de adjam meg az adataimat, majd értesitenek levélben.
50 perce jöttem. Egy hetet vártam az időpontra. És most számla nélkül távozzak?!

Meggyőzöm őket, hogy nekem MA kell számlát nyitnom.
Úgyhogy nyitnak nekem egy sima számlát és majd pár nap múlva átkönyvelik olyanra, amilyet akartam.

Heuréka!

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a bankkártyát sem zökkenőmentesen kaptam meg, de lényeg, hogy megvan.

A gép szerint is...

Mint a svájci óra

Augusztus 7.

Idegen számról kapok egy sms-t magyarul:   "Itt vagyunk. Hol dolgozol?"

Mi ez?! 

Jaaa. Egy gyerekkori barátnőm jelezte korábban, hogy a blogom ihletésére a férjével Lindaut választották nyaralási célpontnak. De ők augusztus 10-én jönnek. :-o

Vagy mégsem. 

Utólag kiderült, kicsit korábban értek ide. Kicsit :D

Én meg munkaidőben nem tartom magamnál a telefont, úgyhogy az sms után jó pár órával tudtunk csak kommunikálni.

Azért ők sem voltak restek addig, próbáltak rámtalálni. Arra még emlékeztek, hogy valami Zanzibár hangzású helyen dolgozom, ezért kitartóan kérdezősködtek a városban, hol van ilyen nevű hely. Persze nincs :)

Végigjárták a tópart éttermeit, aztán úgy gondolták, a kikötő vasút felőli végébe már nem sétálnak el, ott úgyis csak egy étterem látszik, és az csak a resti kocsma lehet. Hát otthon. De itt nem. A hajdani vasúti márvány váróterem, vagyis a Marmorsaal van a kikötő végében. Ahol dolgozom :)

De azért végül megtaláltuk egymást :)

Megbeszéltük, hogy csütörtökön velük tartok egy környékbeli kirándulásra. Miután a lényegesebb helyeken már jártam, egy kicsit távolabbit választottunk: Rajna vizesés, Svájc.

Pár óra alatt ott voltunk (reggelizés, eltévedés included).

A vizesés állitólag Európa legsebesebb vizesése. 600 köbméter zubog le másodpercenként. Más források szerint nem a legsebesebb, hanem a legszélesebb. Mindegy. Gyors és sok. És ez táplálja a Bodeni tavat. Mármint a Rajna.

Gyorsnak tényleg gyors. (Az érdeklődőknek csináltam videofelvételt is.) Elszédül az ember, ha felülről nézi. Aki még közelebbről akarja látni, az hajóval bemehet egész a vizesés mellé, és felmászhat egy nagy sziklára, de különben lépcsőkön is karnyújtásnyi távolságból élvezhető a vizpermet.

Nagyszerű fotótémák. Lennének... Ha nem merült volna le a fényképezőm aksija. Úgy érkezés után kb 5 perccel... Hurrá!! :-S

De sebaj. Van másik. Van nálam tartalék aksi. 

Jah, hogy EZ már a tartalék volt?! Amit meg hurcolok magammal, az hetekkel ezelőtt lemerült már?! 

Sebaj. Van máááásik! Itt az iPod. Az is fényképezős. Na meg vészesetre ott a telefonom is. És útitársaim fényképezőgépe is itt van még.

Csinálok még kb 4 fényképet, mikor jelez az iPod: merül az aksi. LOL. Akkor marad Zénóék gépe..... ami kb 10 perc elteltével szintén jelzi: le fog merülni.

Hé, azért ennyi elég lesz! Bermuda háromszögbe kerültünk vagy energianyelőbe? Pedig épp itt, a vizesésnél épült anno az első vizerőmű a Rajnán. Hát nem csoda, hogy erőmű kellett, nekünk is jól jönne most :)

Kénytelenek vagyunk beosztani a maradék töltést és kevés fényképpel megörökiteni a vizesést. Mert persze elemet sehol nem lehet kapni itt. Azért mégsem olyan rossz a helyzet. Az utolsó szufláig egész sok képet csinálunk.

Figyelem! A kép csak illusztráció!!!
A rajta szereplő 2 statiszta csupán látszólag hasonlit inkognitóban utazó barátaimra,
akik fontos köztisztviselői (vagy kormányhivatalnok vagy mi ez most már) hivatásuk
miatt nem vállalhatták arcukat a blogomban. Érthető is...
Hiszen milyen kellemetlen lenne, ha épp az egyik olvasómat kellene sittre küldeniük,
az meg a nyaralós képekre célozva felkiáltana a tárgyaláson:
Tudom, mit tettél tavaly nyáron!!! :-D

Még az autópályáról láttuk a közeli kisváros, Schaffhausen tornyait. 

Schaffhausen

Első pillantásra megtetszett mindhármunknak, ezért úgy kalkuláltuk a programot, hogy beleférjen az időbe.

Pici és hangulatos város. 

Svájci szinvonal, svájci árak. 

Sikerült méregdrágán ceruzaelemet vennem (2400 Ft - nosztalgikusan gondolok a Tesco gazdaságosra - erre a pár órára az is épp megfelelt volna).  De legalább tudunk fényképezni.

Felsétálunk a városka dombjára, ahol egy érdekes erőditményt találunk, az udvarán pedig dámszarvasok csordája épp farkcsóválva (Tényleg! Tök vicces!) rohangált a gondozójuk körül. 

Schaffhausen

Hazaúton még beugrottunk St. Gallenbe, ahol az Apátság és a könyvtára az UNESCO Világörökség része. Kicsit rohanás volt ez az utolsó fél (svájci) óra, ráaadásul dugóba is keveredtünk, igy sikerült másfél órát késnem munkából. Hát ennek is ideje volt már. Megmondta József Attila is: Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. Na minden jól van akkor: a csillagok már az égen voltak, mikor beértem :)

St Gallen