A bankszámlanyitás kálváriája

2014 május 28.


Azt már említettem, hogy Angliában nem egyszerű bankszámlát nyitni. Míg otthon a bankok hálóval fogdossák az ügyfeleket, itt a bankok válogatnak a jelentkezők között.

Alapvetően olyan ügyfeleket akar a bank, akik majd hitelkártyát használva és extra szolgáltatásokat igénybe véve hasznot hajtanak neki. Mert Angliában magáért a bankszámlavezetésért és a tranzakciókért nem kérhetnek pénzt. A bankszámla használata teljesen ingyenes. Az átutalás is. A pénzfelvétel is. Nincs se tranzakciós díj, se extra adó rajta. Ha már bejutott az ember a kiváltságos, bankszámlabirtokos körbe, onnantól jó világ van.

Két okból utasíthat el a bank egy ügyfelet itt. Az egyik, ha az illető nem felel meg a hitelvizsgálat feltételeinek, a másik meg, ha nem tudja magát igazolni. Ha valaki nem hitelképes, attól még nyithatna neki a bank készpénzes számlát, ami egy butított bankszámla, és csak alapszolgáltatásokra jó (ATM pénzfelvétel, kártyás vásárlás), de ebben nincs biznisz a banknak, ezért ezt maguktól nem ajánlják az ügyfélnek, csak ha az ügyfél hozza szóba.

A másik eset, amikor nem tudja magát igazolni a delikvens. Ez olyan hülyén hangzik, és normál ember azt gondolná, ő nem fog ebbe a kategóriába esni. Pedig de.

A számlanyitáshoz szükség van személyazonosság igazolására, ami lehetséges útlevéllel vagy angol jogsival, angol személyivel, stb. Eddig jó, mert útlevelem van. De szükség van még a lakcím igazolására is, ami viszont már kemény menet itt. Ha az ember címére/nevére nem jön gázszámla, bankszámlakivonat (?!), lakáshitel számla vagy egyéb olyan igazolás, ami épp csak ideköltözött külföldiként nyilván nem fog, akkor nincs mivel igazolni a lakcímet. Mert itt nincs önkormányzat, ahova bemegy az ember és lejelenti, mi az itteni a címe.

Korábban, mielőtt megindult a kelet-európai invázió Nagy Britanniába, lehetett egyszerűen angol jogsira cserélni a magyart, és mivel azon bediktálásos alapon szerepeltették a lakcímet, máris volt az embernek egy hivatalos irata lakcímmel. Ezzel pedig bárhol, bármikor igazolhatta magát és a lakcímét. Még online is nyithatott bankszámlát. Mostanra ezt egy kicsit korlátozták. Csak az igényelhet angol jogsit, aki már fél éve itt él.

Volt a másik egyszerű számlanyitási módszer, amit szintén a bevándorlók inváziójának köszönhetően idéntől beszüntettek. Ehhez kellett egy "ajánló" ismerős, aki már a bank ügyfele és az ő jelenléte igazolta a leendő ügyfél személyazonosságát és lakcímét. Ez jól is működött addig, amíg a csupa becsületes angolszász alkalmazta. Aztán megjött az ex keleti blokk az orosz nevelés alatt kifejlesztett szemléletmódjával és ott élt vissza bármivel, ahol hagyták.

Szóval beszüntették ezt a referenciás módszert is. Erről én akkor értesültem, mikor elmentem az öcsémmel a bankhoz, ahol neki van számlája, és közölte az ügyintéző, hogy feleslegesen jöttünk. De azért ne aggódjunk, mert az NI számról szóló igazolást viszont újabban elfogadják lakcímigazolásként. Az az a papír, amit érkezésem után rögtön igényelte, és elvben 3 héten belül kipostázzák, gyakorlatban viszont 5 hete nem érkezett meg.

Közben megtudtam, hogy lehet online bankszámlát is nyitni, és akkor csak ellenőrzésre kell bevinni az iratokat, hogy verifikálják az adataimat, de nem kell az ügyintézővel sok időt tölteni.

Meg azt is hallottam, hogy a munkahely ki tud állítani egy igazolást, hogy náluk dolgozom és utalni akarják a fizetésemet és kérik a bankot, hogy ugyan nyissanak mán eggy számlát nekem, no. Beszereztem egy ilyen papírt is (ezt emlegettem a kirúgatásom kapcsán).


Kb két héttel később, mikor megjött a várva várt NI számos papír, gyorsan nyitottam online egy bankszámlát ugyanennél a banknál (Lloyds), és még aznap be is szaladtam verifikáltatni.

Akkor jött a csalódás. A múltkori ügyintéző félretájékoztatott. Ez a bank mégsem fogadja el ezt az igazolást lakcímes papírnak. És a munkahelyi igazolást sem. Hozzak gázszámlát vagy angol jogsit. Ördögi kör. A kör bezárult. Az életben nem lesz itt bankszámlám! Idióta bank! Kapják be! Ezt úgy meg is mondtam nekik (persze magyarul, bár ekkor még szegényebb voltam a kirúgatós tapasztalattal, ami óta már disztingváltabb vagyok és magyarul se nagyon anyázok nyilvános helyen).

Enyhén morcos fejjel végigszáguldottam Woodgreen főutcáján és minden utamba kerülő bankba bementem, hogy nyissak egy számlát. Nem igaz, hogy nem lehet ebben a félkegyelmű kretén országban egy számlát nyitni, mikor az ember már fizetést is kap!!! Két bank mondta, hogy ők elfogadják a rendelkezésre álló papírjaimat (HSBC és Barclays), csak mindkettőnél személyesen lehet csak számlát nyitni, arra meg 3 hétre előre minden időpont foglalt volt. Még 3 hét?! És addig csekken adják ki a fizetésemet, amit KP-re váltani bankszámla hiányában csak uzsorásoknál (na jó, hivatalosan pénzváltónak hívják őket, de olyan százalékkal dolgoznak, hogy az már uzsora) lehet. Ergo nem jutok a pénzemhez.

Itt ismét felmerült bennem, hogy talán nem kéne ezt erőltetni tovább. Annyi szép, barátságos, befogadó ország van, ahol az eső sem esik annyit, és egy nyarat ott is le tudok dolgozni. Miért nem húzok már el innen? Még hány célzás kell Anglia részéről, hogy megértsem, hogy nem ide való vagyok?

Na, szóval ezek után mentem el a másik kerületben lévő bankba, ahol ismét nem nyitottak nekem számlát és akkor haraptam le a fejét az ügynökséges csávónak.

Viszont nem adtam fel. Lehet, hogy nem ide való vagyok, lehet, hogy el kéne húznom, de majd én mondom meg, mikor jött el az ideje. Nehogymá a nyúl vigye a vadászpuskát! Anglia kapja be. Nyitok egy bankszámlát. Csakazértis! És majd utána elhúzok a frászba. :D

Miután egyetlen valóban esélyes banknak a Barclay's tűnt (még a honlapjukon is említik, hogy az NI számos papír jó nekik), elmentem egy másik fiókba. A hatás kedvéért vittem magammal a fizetési csekkjeimet és úgy kezdtem az egész társalgáshoz, mintha tök tiszta lappal indulnék. Itt vannak ezek a csekkek, ezt adta a munkahelyem, azt mondták, jöjjek a bankba pénzre váltani. Hát sajnos, ha nincs itt számlája, nem tudjuk beváltani. És nyithatnék számlát? Hát persze.

A csaj tök kedves volt. Megnézte az összes papíromat. És nemhogy nem zavart haza, de még időpontot is foglalt nekem. És mivel náluk csak több héttel későbbre lett volna, felajánlotta, hogy megnézi más fiókjukat, ahol kisebb a fogalom. Kezd hasonlítani a dolog a "szolgáltatáshoz".

Pár nappal később (!) befáradtam a másik fiókba. Tiszta stressz voltam, hogy ezúttal vajon hol fogok elbukni és épp miért utasítanak el.

Az ügyintéző elkérte az útlevelemet, megnézte, aztán azzal kezdte:

- Hú, te jártál Kambodzsában? Én is oda készülök.

Na, hogy mire nem jó, ha az ember útlevele tele van vízumokkal. El is kezdtünk beszélgetni az utazásról. Miközben nyitotta nekem a gépen a számlámat... Igen! Lesz bankszámlám! Ki hitte volna, hogy ez egyszer (annyi bankos munkahely után) még eseménynek számít az életemben?!

Másfél, azaz másfél órán át (90 perc vazz) nyitotta a csaj a számlámat. Ebben benne volt a hitelbírálat is (azon sem buktam el, jippijééé), meg az, hogy felinstallálta a telefonomra (ami valójában az öcsémé és kölcsön van nálam) minden tiltakozásom ellenére a mobilbank alkalmazást és a pingit-et, amiről azt sem tudtam micsoda. Mondogattam neki, hogy nem kellenek nekem ezek az izék, mert úgysem fogom a telefonon használni, csak az ipodon, de mintha falnak beszéltem volna. Ezek után visszarendelt egy újabb megbeszélésre 2 héttel későbbre, ahova majd hozzam el az összes levelet, amit a bank küld addig. Minek?!

Na két héttel később meg is jelentem nála. Jobb dolgom is lett volna, de nem kockáztatom, hogy felfüggesztik a számlámat, mert nem jöttem.

Vittem magammal másfél kiló papírt, amit a bank küldött a postai levelezőlistán. Nem spóroltam a levelekkel. Értesítést küldtek külön-külön borítékban az online banking igénylésről, a mobil banking igénylésről, a számlanyitásról, a telefonbanking igénylésről, a pingit igénylésről, a kártyaigénylésről. Külön-külön levélben érkezett az online banking pin kód, a mobil banking pin kód, a telefonbanking pin kód, a pingit kód és bankkártya pin kódja. Újabb levélben jött a bankkártya. És megint külön a telefonbankinges műanyag kártya, amin a telszám és az azonosítóm van.

Vártam negyed órát az ügyintézőre, elkérte a bankkártyámat, majd közölte, hogy akkor most segít nekem online bankingot aktiválni. Mondom, nem kell az, mert már aktiváltam, sőt utaltam is pénzt. (Mondjuk nem kis bosszankodással járt a regisztráció, ugyanis az email cím megadásánál nem lehetett speciális karaktereket használni. Kukacot sem!!!!! Ugye magyar billentyűzeten az altgr+v a kukac előcsalogatója, az angol billentyűzeten meg a shift+2, és úgy volt beállítva az oldal, hogy az altgr nem működött. Angol billentyűzetre átállítani meg nem lehetett, mert magyaron volt, mikor elkezdtem kitölteni az űrlapot. Így nem bírtam kukacot tenni, anélkül meg visszadobott, hogy rossz a cím. Újra kellett nyitni az egész banki oldalt. Grrrrrr....) Akkor elmondja, mi a pingit. Há mondom azzal is elkésett, mert ha már volt hozzá kódom, kiderítettem, mi az, és használtam is. (Az különben egy nagyon okos kis cucc. Telefonszám alapján lehet ismerősöknek pénzt utalni. Nem kell tudni a számlaszámukat. Csak beadom a telszámot és a Big Brother mindent megfigyelő rendszere már tudja is, kinek akarok utalni.) Jaaa, hát akkor ennyi volt. Viszlát. - mondja a csaje.

Mi?! Ezért rendelt be?! Nem lehetett volna ezt telefonon megkérdezni?! Na mindegy. Angolok. Számat befogom. Legalább van szolgáltatás. És bankszámlám.

IGEN IGEN IGEN! Vért izzadtam érte, de lett angol bankszámlám. Most már akár el is költözhetek innen :D

Kis kitérő Bora Borára

2014 június 23.

Szép idő van, jó a társaság, minden érdekesebb, mint blogot írni. Van, hogy napokig elő sem veszem a laptopot. Meg persze dolgozom is. Sokat.

De azért élek, jól vagyok és naponta nekiállok blogbejegyzést írni, de végül mindig inkább szociális program lesz belőle.

Viszont közben írtam egy cikket az ORIGO-ra, ami most jelent meg.

A kommentelők teljesen jó fejek. Kivételesen senki nem fikáz. Mindenki pozitívan reagált. Az mondjuk felmerült, hogy lehet, hogy egy fiú marketinges vagyok, de még azt is javasolták, hogy legyen a cikkeimből Polinézia cikksorozat. Hát milyen jó arcok már! :D

Kirúgatásom története

2014 május 22.

Az úgy volt, hogy érkezőben volt vissza az öcsém szobatársa, akinek a helyén dekkoltam, ezért nekem hamarosan költöznöm kellett. 

De nem olyan könnyű ám Londonban olcsó és jó szobát találni, ami ráadásul még gyalogos távolságra is van a munkahelyemtől. Mert hogy gyalog járok dolgozni. 40 perc séta. Ezzel épp kiváltom a heti sportolást és megspórolom a buszjegyet is, ami napi kettővel számolva havi szinten 24 ezer forint, amiből Ázsiában egy hónapig eszik-alszik-utazik az ember. Minden apró pazarlás itt, egy hónappal kevesebb nyaralás ott. Szóval séta van.

Miután több hirdetőt felhívtam és sorra lemaradtam a szobákról a munkabeosztásom miatt, kezdtem kicsit elkeseredni. Ráadásul az utóbbi hetekben nem tudtam magam rendesen kialudni. Mióta elkezdtem 7-re járni dolgozni, nem nagyon jutott napi 4-5 óránál több alvás. Ha le is feküdtem korábban, mozgolódás és járkálás volt a lakásban, mikor a lakótársa hajnalban hazajöttek a melóból.

Szóval kezdtem kicsit kimerülni. Ez meg azzal jár, hogy az ember nyűgös, türelmetlen.

Közben a lakáskeresés miatti nyűglődés is rátett egy lapáttal a hangulatomra.

És akkor ott volt még a bankszámlanyitás. A sokadik bank utasított el, és már eléggé tele volt a hócipőm ezzel is.

És akkor az történt, hogy bementem az ügynökséghez, amelyiken keresztül foglalkoztatva vagyok a nyomdában, és kértem tőlük egy munkáltatói igazolást, amivel elvileg lehet bankszámlát nyitni. Elvileg. Ha jó napja van a banknak. Idióta rendszer van itt.

Az irodában tökét vakargató angol kretén (nevezzük Luke-nak) ki is nyomtatott nekem egy fekete-fehér lapot. Jeleztem neki, hogy jó lenne rá valami pecsét és aláírás is, mert ilyen cetlit normál bank nem fogad el igazolásként. Akkor rányomott egy pecsétet, de alá nem írta. Még röhögtek is a kolléganőjével, hogy jó lesz ez így, nem kell erre még pecsét sem. Azért mondtam, hogy inkább több legyen rajta, mint kevesebb, mert szaroznak a bankok.

Na, ezek után ezt a papírt visszautasította egy pár bank, de még nem voltam kiakadva, mert arra hivatkoztak, hogy a szabályzatuk nem engedi. Aztán viszont a kolléganőm (szintén magyar) említette, hogy ő egy másik kerületben nyitott számlát épp ilyen igazolással. Hurrá! Van remény! (?)

Elbumliztam tehát a város egy másik kerületébe pár nappal később, hogy utolsó reményeimet valóra váltsam. Már egyre inkább éreztem, hogy annyi nehezítés jut nekem ebben a londoni kalandban, hogy lassan már nem tekinthetem az akadályokat kihívásnak, hanem jelnek kell vennem. Jelnek arra, hogy húzzak el innen melegebb éghajlatra. De egy utolsó esélyt még adtam Londonnak,a bankoknak és itteni életemnek.

Csütörtöki nap volt. Korábban eljöttem a munkából. Emiatt. És akkor a bank közölte velem, hogy ők bizony szoktak ilyen papírral számlát nyitni, de nem ezzel, mert ez másolat. Mondom, nem az, láttam, mikor lepecsételték. Mert hogy a pecsét tintája is fekete. Gondolom, ha alá is írta volna, azt is fekete tollal teszi, hogy tuti fénymásolatnak tűnjön. Idióták. Egy darabig győzködtem a bankot, hogy ez eredeti papír, meg hogy hívjuk fel az ügynökséget és ők majd igazolják nekik. A vége az lett, hogy elszakadt a cérna. Felhívtam ezt a Luke gyereket és számon kértem tőle, hogy miért adott szar papírt. Vitatkoztunk. Aztán azzal zárta a társalgást, hogy kirúgott. Jól meglepődtem, mert nem hittem, hogy ő is kirúghat, mert nem vezető beosztású, csak egy kretén kis nyikhaj, meg ráadásul a nyomdában nagyon elégedettek velem, és ők nem akarnák, hogy ne menjek többet. De a tények azt mutatták, hogy de, a nyikhaj is kirúghat. Arra hivatkozva, hogy felemeltem a hangomat. És ezt az kínosan udvarias udvariasság országában nem nyelik be. Azért is ledöbbentett a kirúgatás, mert ebben az országban senkit nem rúgnak ki. Azt sem, aki nem dolgozik. Azt sem, aki hibát hibára halmoz. Amíg udvarias vagy és tisztelettudó a főnökeiddel, addig örök állásod van, még ha agyalágyult vagy is, és I kill you-val fenyegeted a kollégáidat.

Könnyek közepette (mert szerettem ezt a melóhelyet) írtam is azon nyomban egy sms-t a nyomdabéli főnökömnek, Monikának, hogy nagyon sorry, de másnaptól nem mehetek dolgozni. Monika fél óra múlva visszaírt, hogy teljesen le van sokkolva, és ki van akadva, mert megpróbálták a két igazgatóval rávenni az ügynökséget, hogy vegyenek vissza, mert kellek nekik a nyomdában, de az ügynökség hajthatatlan. Húha! Ezeknek tényleg fontos az udvariasság. Pedig közel sem teremtettem le annyira, mint ugyanezt Magyarországon tettem volna hasonló esetben. Hát, más a tűrőképességünk :-D 

Vagy mondjuk, hogy a mi országunk, közelebb van a temperamentumos mediterrán országokhoz :-)) Vagy mondjuk befoghattam volna a számat. De ez sosem ment, szóval ez van.

Azért padlóra tett a dolog egy estére, plusz még költöznöm is kellett másnap. Csak nem volt hova. Érett a gondolat, hogy szedjem a sátorfámat és lelépjek ebből az országból. Nem való nekem ez a hely, ahol még egy tisztességeset üvöltözni sem lehet.

Aztán váratlanul jó irányba fordult a dolog. 

Rámtelefonált egy magyar srác, aki lakások kiadásával foglalkozik, hogy mégis csak szabad az egyik szobája, ami ráadásul alig pár száz méterre van a korábbi lakásomtól. És másnap költözhetnék is. És még olcsó és szép is. Hihetetlen!

Monika meg írt még egy sms-t. Megbeszélte az egyik igazgatóval, hogy megpróbálják kijárni, hogy vegyenek vissza egy másik ügynökségen keresztül. El is küldte az ügynökség címét. Másnap elmentem hozzájuk, regisztráltam, és már csak reménykednem kellett, hogy sikerül meggyőzni a másik igazgatót is.

A reményeimet némiképp redukálta az a tény, hogy egyik kedves barátom a távolból épp pár nappal korábban gondolta úgy, hogy meg kell lepnie engem egy csokor rózsával (???!!!). Futárszolgálattal küldve. A munkahelyi címemre. (?!?!?!) Szigorúan titokban, a tudtom nélkül persze. A Sors vicces kedvének köszönhetően a csokor épp ezen a pénteken futott be a nyomdába. Nyilván. Mikor máskor? :-) Monika írt is egy sms-t, hogy jött a nevemre egy csomag, menjek be érte. A nagyfőnök (akit meg kellett volna győzni, hogy vegyenek vissza más ügynökségen keresztül) nagyon mérges, mert mi az, hogy munkahelyre rendelek csomagot, de azért menjek be, majd lenyugszik. Na szép. Pedig már épp láttam a reményt, hogy visszakerülhetek a technika órára. Kellemes meglepi volt. Szuper ötlet. A 3 hetes munkahely épp arra való, hogy rózsákat küldjenek oda az embernek a vicces barátai.

És a következő munkanapon reggel fél 10-kor hívott az új ügynökség. Mehetek dolgozni. Vissza a nyomdába. Hányra tudnék odaérni? Már hogy ma?! Igen. Hááát, úgy másfél óra múlva.

És reggel 11-kor már újra ott voltam. Egy teljes napig (és a közbeeső hétvégén át) voltam kirúgva. 

Kirúgtak a nagy pofám miatt, de visszakerültem, mert jól dolgozom. 

Hogy mit tanultam az esetből?

Semmit :-D

Na jó, azt, hogy Angliában a kedves hülyék jobban érvényesülnek, mint az értelmes lázadók. És az is, hogy nem kéne leüvöltenem a kreténeket, még ha igazam is van.

Kanapészörfös városnézés Londonban

2014 május 19.

Eljött a pillanat. London városnézésre megyek! És még kedvem is van hozzá!

Találtam Couchsurfingen egy ingyenes, gyalogos városnézést. Gyorsan jelentkeztem is rá. Ahogy láttam, már 70 másik érdeklődő is jelezte részvételét. Szép létszám!

Eredetileg május 11-re, szombatra hirdették meg, de mivel aznap esett az eső, a szervező lemondta és áttette következő szombatra.

Következő szombaton délelőtt, mielőtt öltöztem és indultam volna turistáskodni, megnéztem a honlapon, mekkora létszám, meg hogy van-e változás. 84-en voltunk. És még jó, hogy felnéztem, mert a kezdési időpontot áttették 13 óra helyett 14 órára. Ahogy néztem a részleteket, hogy most akkor melyik időpont is a valós, gyanússá vált, hogy állandóan vasárnapot emleget a leírás. Megnéztem a dátumot. A barom! Nem csak az időpontot változtatta meg, hanem áttette másik napra! Az eredetileg meghirdetett napon. Mikor a fél társaság már tuti úton van, vagy úgy tervezte a napját, hogy ez beleférjen és esetleg ás programokat máskorra tett. Programszervezésből nem jeleskedik az idegenvezető.

Sebaj. Semmi nagy tervem nem volt vasárnapra sem, nekem az is jó.

Vasárnap reggel már rutinosan csekkoltam, stimmel-e minden a tervezett sétával kapcsolatban. Úgy tűnt, minden rendben és még mindig nem lépett vissza a résztvevők tömege.

Kettőre odautaztam szépen a kiindulási helyre. Késtem pár percet, de az ilyen programoknál a meghirdetett kezdés csak a gyülekező kezdete szokott lenni. Indulás fél órával később. Nem is csalódtam. Rajtam kívül még csak 7-8 ember álldogált ott. Azonnal beszélgetni kezdtünk. Úgy negyed 3 felé már többen hívogattuk a szervezőt, aki még mindig nem jelent meg a színen. És a telefonját sem vette fel. Üzenetet is küldtünk. Semmi reakció. Körbejártuk a teret, hátha félreértettük a helyszínt. Azért 80 embert csak meglátnánk, ha máshol gyülekeznének. Sehol senki. Hát ez jó.

Valaki felment a telefonján az esemény honlapjára. Nem lett lemondva. Az időpont viszont... át lett téve este 11-re. Este 11-re?! Ez valami tévedés?! Ki akar éjjel várost nézni? És miért módosították megint 1-2 órával a kezdés előtt? Ez egy totál megbízhatatlan kretén. Lehet, hogy tök kamu az egész és nem is tart városnézéseket, csak odacsődíti az embereket, aztán jót röhög magában?

Mindenesetre, ha már itt vagyunk, azért sétáljunk egyet, javasolta valaki. Egy idősebb angol pacák erre jelezte, hogy ő tulajdonképpen történész és szívesen mesél útközben az épületekről. Sőt! Igazából standard városnézést is tud nekünk tartani. Hát ez jó! :-) Indulás!

Az idő gyönyörű volt. Sütött a nap, tiszta nyár. A társaság kellemes volt. Volt egy mexikói, egy perui, egy kiwi, egy orosz, egy litván, egy indiai és egy francia srác, meg egy spanyol lány és a történész pasi.

A szokásos látnivalókon kívül volt egy pár érdekesség is, amit eddig nem tudtam. Van például egy épület, ami egy CB rádióra hasonlít és már több országban is volt vele gond, de azért Londonban is építettek egyet. Az épület felfelé szélesedik, így az oldalát borító üvegfelület a fentről érkező napsugarakat a föld irányába, egy pontba tükrözi. Ez pedig, mint a nagyítóval vagy tükörrel játszott fizikai kísérletnél, kiválóan alkalmas az épület szomszédságában álló, földszinti üzletek felgyújtására. Ami meg is történt. Ezért gondosan lefedték az épület napos oldalát fekete redőnyökkel.

A CB rádió formájú épület

Másik érdekesség London legrégebbi piaca volt. Annyira régi, hogy régebbi, mint London. És régebbi, mint Anglia. Már a rómaiak idejében is piac volt itt. Idegenvezetőnk arra is felhívta a figyelmünket, hogy bármely út, amely Anglia területén egyenesen halad, a római birodalom idején kialakított útra épült. Azokat az utakat, amelyek értelmetlenül kanyarognak, az angolok építettek utólag. Az angolok nem szeretik az értelmes, logikus dolgokat - mondta az angol (!) idegenvezetőnk. Csak helyeselni tudtam.

A piac aktuális épülete

Megnéztük persze a Tower épületét, aztán átsétáltunk a Tower hídon. Utána az orosz és az új-zélandi srác inni akart egy sört, az indiai srác és a spanyol lány meg éhes volt. Miután nem találtunk közös nevezőt, abban maradtunk, hogy fél órára elválnak útjaink, de aztán majd találkozunk és folytatjuk a városnézést. A francia, perui és mexikói srác és a magyar lány nem akart fogyasztani, így bandába verődve elindultunk körülnézni a Temze-partján. Olyan jól elbeszélgettük az időt, és olyan messzire elkószáltunk, hogy lekéstük a találkozót és kedvünk sem volt már visszamenni a többiekhez.

Tower Bridge

 Inkább megnéztük a Globe Színházat, ahol hajdanán Shakespeare játszott. A francia srác le is szakadt, hogy színházjegyet vegyen magának. Mint megtudtam, csak 5 Font (2000 Ft) egy állójegy. Annyit épp meg is ér egy darab, amit középkori angol nyelven adnak elő, és senki nem ért egy mukkot sem belőle. Majd legközelebb én is befizetek egy előadásra. Valami olyanra, amit olvastam és láttam, hogy sejtésem legyen a témájáról.

Globe színház

A mexikói és perui sráccal elsétáltunk a város másik végébe, ahol ők átkelve a hídon a Big Bent nézték meg, én meg buszra szálltam és hazajöttem. A Big Bent láttam már elégszer.

A jó az volt a napban, hogy a 3 sráccal megbeszéltük, hogy hétvégenként majd kirándulgatunk együtt erre-arra. Kíváncsi vagyok, tettek követik-e majd a terveket :-D

Nyomi nyomda

Olyan arcokkal dolgozom együtt!

Van egy 30 körüli angol srác. Egyes napokon fülig érő vigyorral közlekedett a nyomdában, odaköszönt az embereknek, más napokon meg akkor sem köszönt vissza, ha én köszöntem rá. Tiszta skizo. Mikor az új részlegre kerültem, gyakrabban láttam. Időnként odajött Monika asztalához, és kicsit humorizált, meg beszélgettünk. Kedves, vicces figura. Így, hogy személyesen is megismertük egymást, már messziről mosolyogtam rá én is a folyosón. Többnyire be is szólt valami barátságosat. De néha előjött a skizo énje és elnézett a fejem a felett.

Egyszer említem Monikának, hogy de fura ez a srác. 

- Ó, Phil nagyon kedves és vicces. Nem is értem, hogy lehet ilyen mufurc az ikertestvére.

- Ikertestvére? Tényleg iker? - csodálkozom.

- Igen. És az ikre is itt dolgozik. De egyáltalán nem hasonlítanak egymásra.

- Hú, egyik nap hívjuk már ide mindkettőjüket. Nem tudom, melyik a testvére.

- Nem lehet. Felváltva dolgoznak. Egyik nap az egyik jön, másik nap a másik.

- Ööö... de azért hasonlóan néznek ki?

- Ja persze. Külsőre ugyanolyanok, de ha megismered őket... ég és föld...

Vaaaaazz! Ezek szerint nem skizo a srác, csak néha az ikertestvérének vigyorogtam, az meg nem elég, hogy morcos, még nem is ismer engem :-D

Másik mókás munkatárs egy néger faszi, olyan 50 körüli, akivel már rögtön a első napokban összesodródtam, mikor még a futószalagnál nyomultam. Gumiztam a borítékokat és már nem volt plusz 5 kezem zsákokba rakodni, így odaküldtek mellém egy zsákolót. Ezt a faszit. A faszi kicsit fura testtartással érkezett és magában motyogott. Aztán mintha nekem is beszélt volna. A géptől alig vettem észre, hogy mond valamit. Odahajoltam:

- Ne haragudj, nem értettem.

- Áj motymoty moty.

Jaaa, biztos bemutatkozott, gondoltam, és gyorsan kezet nyújtottam neki:

- Máj ném is Orsi. Nájsz to mít jú.

- Motymotymoty.

Hát jó, a nevét nem tudtam meg, de legalább barátságos.

Aztán közben átkerültem a másik részlegre, ahol a főnököm, Monika tájékoztatott a munkahelyi titkokról.

Mesélni, hogy van ez a fura néger faszi, és tök para.

- Tök para?! Hogyhogy? Velem tök normális volt.

- Ja, néha az. De csomószor beszól, hogy "megöllek".

- Ne már! Komolyan ilyet mond? És kinek és miért?

- Állítólag megölték a családját és ettől kicsit bekattant és látszólag normális, de mikor elmegy mellettünk azt szokta mormogni, hogy "Áj kill jú" (megöllek). Még nem bántott senkit, de a késeket már nem hagyjuk az asztalon.

Ööööö..... Vagyis LOL. Vagyis jesszus! Ezek szerint anno nem is a nevét motyogta nekem, hanem hogy megöl?!

Persze miután megtudtam a háttértörténetet, és egyszer egyértelműen értettem is, hogy tényleg azt motyogja, mikor elhalad mellettem, hogy "megöllek", igyekeztem kerülni a pasit.

Egyszer a folyosóról elhordták a ládákat és egy kb 4 méter széles üres átjáró alakult ki a kantin és a WC közelében. Épp a kantinból jöttem kifelé és mentem volna vissza dolgozni, mikor ez a pasi közeledett irányomban. Feltűnően kerülni nem akartam, nehogy magamra haragítsam, de azért átmentem a folyosó ellentétes oldalára és a fal mellett haladtam határozottan a munkaterület felé. A pasi a folyosó közepe táján, tehát tőlem oldalra 2 méterre, előttem meg vagy 3 méterre totyogott. Rá se néztem, csak mentem. Erre egyszer csak váratlanul ugrott egyet és ott termett előttem elállva az utamat. Szívroham és para garantálva. Úgy tett, mintha nem venne észre, elnézett a fejem felett és motyogott, de nyilvánvaló volt, hogy nem véletlenül "tévedt" elém, mert elég nagyot kellett lépnie és gyorsan, hogy az utamba kerüljön. Kikerültem, de onnantól elég para volt. Mi a fenét akart?!

Aztán elmeséltem Monikának és mondta, hogy ezt rendszeresen csinálja a faszi, a szívrohamot hozza mindenkire, de Monika ilyenkor csak rá szokott szólni, hogy "elállod az utamat, kérlek, menj odébb". Ilyenkor a pasi motyog és odébbhalad. Szépen állunk. Reméljük, nem kattan be váratlanul...

Azért a késemet már én sem hagyom csak úgy az asztalon...

Ha a marketinges egy idióta

Heteken keresztül egy nagy projekten dolgozott az egész matricázós részleg (ahol én is kezdtem).

Egy nagy-nagy-nagyon-nagy online cég rendelt meg néhány százezer darab reklámterméket a melóhelyemtől. Ezeket kellett kinyomtatni, ragasztgatni, összeilleszteni, aztán borítékolni és postázni.

Három hétig napi 10-12 órában (hétvégén is) dolgozott rajta kb 20 ember. Ez volt az a munka, ahol óránként 360 darabot kellett betasakolnunk az első itt töltött napjaimon, én meg annyira belendültem, hogy végül óránként 600-at csináltam már.

A feladat mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Amíg a tasakokat töltögettem, nem bírtam magammal, időnként fel-felröhögtem hangosan. egyszerűen nem hittem el, hogy amit csinálunk, az komoly, és nem vicc. Hogy erre egy nagy-nagy-nagyon-nagy cég pénzt fizetett ki. És hogy ettől valami bevételt vár. Próbáltam rájönni, hol lehet a korrupció a dologban, de nem találtam. De az meg nem lehet, hogy ez a híres, nagy-nagy-nagyon-nagy cég ennyire idióta!

Muszáj elmesélnem.

A marketingtermék a következőképpen néz ki:

Van egy darab CD-tokra hasonlító kartontasak, ami ráadásul kinyitható. A tasak rész a termék egyik szárnyában található. Ezekbe a tasakokba kellett a élő robotmunkásoknak egy másik, közel azonos méretű kis lila lapocskát beleillesztgetni. Ez volt  feladat. Óránként minimum 360-at. Később egy sztahanovista stréber közreműködésének köszönhetően ez az óránkénti mennyiség hirtelen 440 lett, de ez most nem is lényeges. Szóval kap az ember egy kartondoboznyi tasakot és egy stóc lila papírt. A tasakokat picit meg kell horpasztani, hogy szétváljon a papír annyira, hogy a lila lapocska bele tudjon csusszanni. A tasak ragasztása belül van, ebben a lila lapocska kiválóan meg tud akadni. Mire az ember beletuszakolja, nagy valószínűséggel elvágja az ujját egy-két helyen. Ez pár nap alatt megszokható. Ha a borítékolás nemes feladatát kapja az élő robot, akkor a névvel és címmel ellátott borítékokba kell egy-egy ilyen tasakot, valamint egy névre szóló kártyával ellátott levelet beletenni, úgy, hogy lehetőleg a borítékon szereplő név és cím, meg a kártyás levélen szereplő ugyanaz legyen. Ez itt az intellektuális része a munkának :) 

Na szóval, ez még oké lenne. Bár, azt, hogy mi értelme van lila lapocskákat tuszkolni fehér tasakokba, amiért nyilván irtózatosan sokat fizet a megrendelő, hiszen kézi munkaerő kell a kivitelezéshez, nem teljesen értettem. Ezért egyszer végigolvastam a tasakocskán és lapocskán szereplő irodalmat. Na, onnantól jöttek a spontán röhögőrohamaim.

Elképzelem, ahogy XY cégvezető megkapja postán az online cég tasakocskáját. Kibontja. Már, ha nem jön rá borítékon keresztül, hogy kéretlen marketing, és nem dobja ki úgy, ahogy van, kibontatlanul.

És akkor látja, hogy ez a nagy-nagy-nagyon-nagy online cég (tényleg hadd ne mondjam a nevét, mert hirtelen mindenki lecserélné még a böngészőjét is) ezúton nyújt segítséget a címzett cégének reklámozásához. 

Ehhez a címzettnek csak annyit kell tennie, hogy követi a tasakon látható utasításokat.

1. Találd ki a hirdetésed címét (pl. Lámpabúrák)
2. Add meg a weblapod címét (pl. designlámpabolt.hu)
3. Írd meg a hirdetésedet max 2 sorban (pl. Nagy választék, minden árkategória, vedd meg online)
4. Válaszd ki a kulcsszavakat (pl. designer beltéri világítás)

Ezután, ha jól kigondoltad a hirdetésedet, a tasak jobb oldalán jön az írásbeli feladat:

Fogj egy tollat és írd be az űrlapra a hirdetésedet. 

És akkor a tasakon vágott réseken keresztül rá kell írni a tasakba beletuszkolt lila lapocskára. Az ablakocskákon keresztül. Egy sima jegyzettömbre vagy egy darab sima papírra nem lehet. Csak ide. A kartonpapírból hajtogatott-ragasztgatott tasakba csúsztatott lila betétlapra.

És ha ezzel megvoltunk, azt gondolnánk, hogy azért kellett a betétlepra íni, mert azt el fogjuk postázni és van valami sorszáma, ami alapján kedvezményt kapunk vagy ilyesmi. De nem.

Kihúzzuk a lila betétlapot, és.... rajta egy telefonszám.

Hívd fel ezt a számot és diktáld le az ügyintézőnek, amit a papírra írtál.

MI VAAAAN?!?!

Ez egy online cég hirdetési felületén fog megjelenni. Nem az lenne a normális, hogy felmegyek a netre és begépelem a hirdetésemet egy online űrlapba, ami automatikusan áttöltődik a hirdetési felületre?

Mire jó ez a bohóckodás?!

Sok ember sok órában meghajtogatja a tasakokat. Sok ember sok órában beletuszkolja a lila betétlapokat a tasakokba. Sok ember sok órában borítékolja a tasakokat, mert a formából adódóan géppel nem lehet megoldani. Sok-sok pénzt költ a nagy-nagy-nagyon-nagy online cég a postázásra. A címzett kicsi kezével és a tollával (csodálom, hogy tollat nem mellékeltünk a tasakokhoz) bekörmöli a hirdetésének szövegét a megadott lila űrlapra. Aztán felhív egy számot, ami nyilván nem ingyenes szám, és bediktálja a szöveget a sok telefonos ügyintéző egyikének, akik sok órát ülnek valahol egy nem olcsó irodában a telefonokat kapkodva. A telefonon hallott hirdetési szöveget begépelik egy számítógépen egy - jó esetben online - űrlapba. Jó esetben nem gépelik félre a hirdető nevét és honlapját. Jó esetben ez az űrlap automatikusan továbbítja az adatokat a hirdetési felületnek. (Az eddigiek alapján ezt kétlem - a szerk. megj.)

Ja, és a hirdetés még csak nem is ingyenes!

Pontosan melyik szegmenstől várja a nagy-nagy-nagyon-nagy online cég, hogy ettől majd nála fog hirdetni?

Azoktól, akik egyébként is online hirdetnek? Hát azok tuti nem állnak neki kihúzható tasakos izékre írogatni, meg telefonálgatni és cseszni az idejüket a kapcsolódása várva.

Vagy azoktól, akik nem használnak internetet 2014-ben és még egy darab papírjuk sincs otthon, amire írhatnának? Hát azokat meg pont annyira érdekli, hogy ezután sem fognak. Lila, kihúzogatós űrlap ide vagy oda.

Teljesen értetlenül állok a kampány előtt még most is.

Ennyi pénzt kidobni egy ekkora hülyeségre. És több százezer cégnek postáztuk ki Nagy Britannia, Spanyolország, Belgium, Hollandia és Olaszország területén.

Az egyetlen értelme ennek az egésznek maximum annyi, hogy pár hétre csökkent a munkanélküliség a nyomda környékén. Ami nekem jól jött, de hány fának kellett értelmetlenül meghalnia és szemétre való papírlappá alakulnia?!

És vajon mekkora fizetést kap ezért a marketingesük? Én tizedannyiért átvenném a helyét. Nem lehetne?

Európában szanaszét élő ismerőseim! Ha kaptatok ilyen szuper kis tasakos levelet nemrég, kérem, jelezzétek már nekem, hogy mit gondoltatok róla! Csak a lelki békém miatt. Hátha én vagyok túl kritikus és ez valójában egy ötletes, sikeres kampány. Nem bánom, ha port kell hintenem a fejemre. Köszi!

A munka az élet megrontója

... de azért jó, ha van...

Azt már régóta tudom, hogy a napi 8 órás munkahelyet nem nekem találták ki, de mivel minél kevesebb időt akarok az életemből munkára pazarolni, mostanában napi 10-12 órát dolgozom. Ez így ellentmondásosan hangzik. De ha pár hónap alatt ledolgozom az éves adagot, szerzek annyi pénzt, hogy utána ne kelljen.

Bele kell törődnöm, hogy amíg nem találom ki, hogyan lehet munka nélkül (erkölcsi normáimnak megfelelően) pénzt keresni, addig időnként kénytelen leszek pár hónapot arra szánni az életemből, hogy dolgozom. Ha szerencsés az ember, akkor ez a pár hónap olyan tevékenységgel zajlik, ami élvezhető vagy szórakoztató. Megint szerencsés vagyok. Az új munkakör, amit felajánlottak, kifejezetten tetszik.

A munkakör nagyon hangzatos: Adatellenőr. Gyakorlatilag arról szól, hogy bérpapírokat kell ellenőrizgetni és borítékolni. Az a nyomda, ahol dolgozom, nyomtatja ki Nagy Britannia legnagyobb cégeinek (élelmiszer-áruházlánc, stb.) a heti (!) és a havi fizetési csekkjeit, és minden cégnek más az óhaja ezek kezelésével kapcsolatban. Némelyik cég azt szeretné, ha a 4500 db csekket egyesével postáznánk ki a dolgozóknak, más cég azt akarja, hogy a csekkeket boltok szerint válogassuk szét és boltonként küldjük futárszolgálattal a boltvezetőknek, megint más cég azt akarja, hogy az összes csekket egy nagy csomagban postázzuk a Királyi Posta Különleges Csomagjaként a cég külsős könyvelőirodájának. Ezeket az instrukciókat a fizetési csekkek mellé küldik egy adatlapon. Nekünk az a feladatunk, hogy az adatlapon szereplő utasításokat értelmezzük és végrehajtsuk, miközben gondoskodunk róla, hogy a fizetési csekkek sértetlenek, biztonságosan lezártak legyenek és kézbesítésre alkalmas adatok szerepelnek rajtuk.

Ilyenek a bérpapírok (vagy fizu csekk - nem is tudom, mi a pontos neve, olyan rég kaptam ilyet, hihihi)

Egy nagy asztalon várakoznak a bonyolítandó feladatok. Két kollégám foglalkozik azzal, hogy adminisztrál és a kinyomtatott csekkek mellé kinyomtatja az instrukciókat, aztán az asztalra helyezi a pakkot, hárman pedig azt játsszuk,  hogy felkapunk egy-egy meglepi pakkot az ajándékos asztalról, és megfejtjük a bennük szereplő rejtvényeket. Rövid távú projektek. Amit elkezd az ember, azt belátható időn belül be is fejezi. Van sikerélmény. És nem unalmas, mert minden feladat más. Ha épp unom a borítékolós munkát (van, hogy több ezer csekket kell egyesével borítékba tenni és egyesével leragasztgatni), akkor választok egy boltonként szétválogatós céget és egy órán át kódokat nézegetek, aztán meg címkematricákat ragasztgatok a speckó zacskókra. Tiszta technika óra. Mindig is arról álmodtam, hogy olyan dologgal keressek pénzt, ami ellazít és szórakoztat. Hát ez olyan. Imádtam az alsó tagozatos technika órákon a hajtogatást, ragasztgatást. A matricák ragasztgatásáról nem is beszélve. Álommeló óvodásoknak. És még fizetnek is érte. És, hogy ne épüljek le szellemileg, minden feladat előtt kell egy kicsit gondolkodni is az instrukciókon.

Mivel ennyire élvezem a technika órákat, szinte elreppen a 8 óra, így általában önszántamból maradok még 2-4 órát, attól függően, mennyi munka van. Otthon úgysem csinálnék semmit, így meg pénzt keresek és minden plusz 8 óra eggyel csökkenti a munkára szánt napok számát. 

A hangulat nagyon kellemes bent. A közvetlen főnököm egy lengyel csaj, aki baromi kedves és mindig mosolyog. A kollégák lengyelek és szlovákok és állandóan szakadnak a röhögéstől, de mivel szlávul nyomják egymás között a csevejt, egyelőre nem sokat értek. Egyelőre :-D Mert ugye mi értelme árral szemben úszni... Hamarabb tanulok meg lengyelül, minthogy ők átálljanak az angol beszélgetésre. De azért jó fejek és ha kérem, lefordítják nekem, amin vihogtak. 

Egyik szlovák kollégám, Jóska, időnként magyarul is beszél hozzám. Ilyenkor összefüggéstelen magyar szavakat rendel egymás mellé és jelentőségteljesen ismételgeti őket:

- Csípős paprika, Keleti Pályaudvar, Jó reggeeet, Nemtu dom. Balaton! Micsinász.

Muszáj mosolyogni rajta :-)

Az a jó, hogy ezeket annyiszor ismételgeti, hogy már a lengyel kollégák is tudják mindet. Eggyel több indok, hogy én is fejlesszem a lengyeltudásomat.

Az egyetlen hátránya a munkának a zajártalom. Egész nap kattognak körülöttünk a nyomdagépek, a bérpapírokat hajtogató-leragasztó-perforáló gép pedig közvetlenül mögöttünk van és a hajtás-ragasztás-perforálás mozzanatát egyetlen határozott ütéssel hajtja végre, ami úgy hangzik, mint egy légkalapács. És ebből megcsinál egy nap közel százezret. Már igényeltem füldugót, de még azzal együtt is olyan hangos a gép, hogy néha már a hosszú távú halláskárosodás miatt aggódom. A munka tényleg ártalmas :-) 

Még szerencse, hogy nem maradok annyira hosszú távon... ;-)

A vinnyogó patkányokat is meg lehet szokni

2014 május 17.

Ezt a címet adta az Origo a Kambodzsáról szóló cikkemnek, ami tegnap jelent meg.

Kicsit belejavítottak a szövegbe, a rám jellemző stílust néhol általános iskola 3-ik osztályos fogalmazásra cserélték, de azért így is élvezhető a sztori.


Azzal szoktam ritmusossá tenni az írásaimat, hogy váltogatom a hosszú és a rövid mondatokat. Meg szeretem a tőmondatokat. Mást fejeznek ki.

Ilyenekre gondolok, hogy:

Odamentünk. Megnéztük. Nem volt.

Ezt a szerkesztőség nem találja elég irodalminak, ezért kicserélgeti:

Odamentünk, és azt tapasztaltuk, hogy nem volt már több belőle.


Kisiskolás lesz tőle a stílus szerintem. De végülis mindegy. Az ő újságjuk :-D


Itt a cikk.

Előléptetés

2014 május 7.

SZERDA

Előző nap emlegettem az előléptetést...


A Sors néha olyan csattanókat produkál... :-D

Reggel a borítékolósoknál kezdtem. Ugyanaz a munka, mint előző nap.

Az ínhüvelygyulladásom egyre rosszabb, úgyhogy kifejlesztettem egy kisujj-gyűrűsujj technikát a levelek megfogására és borítékba töltésére. Ezzel picit lassulok, de még jó lesz.

Mikor ide adták a teljesítményes lapot, kicsit meglepődtem. Felemelték az előírt óránkénti normákat egy teljesíthetetlen szintre. Lehet, hogy ez stréberkedésem miatt volt?! Bocsi mindenkinek! ^^ Úgy tűnik, itt azt szeretik, ha elérhetetlen a kitűzött cél, mert végül teljes erőbedobással is csak 80%-ra tudtam elérni az új darabszámot. Sajátságos motiválás. Ráírták a teljesítménylapra (magyarul és szláv nyelveken), hogy ha nem éred el az előírt mennyiséget, nem hívnak másnap dolgozni. Jól kiszúrnának magukkal. Borítékolhatna a 2 főnök.

A délelőtt azzal telt, hogy megpróbáltam megközelíteni az elvárást. Aztán beláttam, hogy elírták a darabszámot. A többiek sem tudták megcsinálni, csak őket ez nem is bosszantotta.

Délben kaptam egy sms-t az ügynökségtől, hogy csütörtökön 14:00 órára menjek csak dolgozni. 2-re?! Mi a fene? Én örülök, ha nem kell fél 6-kor kelnem, de nem akarok éjszakás műszakot. Lehet, hogy az ügynökség nem tudja, hogy én a matricásoknál vagyok? Azt hiszi futószalagozok? Mert azoknál van délutáni műszak. Jaj, ne! 

Mindenképp tisztázni akartam a dolgot, csak attól tartottam, hogy már így is stréber vagyok és talán épp ezért fúrnak ki és óvatosan kéne, nehogy nyavajgásnak tűnjön az érdekvédelmem.

Munkaidő vége felé odamentem a főnökhöz és megkérdeztem, meddig kell maradnom, ha délután 2-re kell jönnöm. Nem is értette. Elmondtam neki, hogy kaptam egy ilyen sms-t. Utánanéz.

Visszajön. Menjek vele, mert ez fura. Csomó munka van, miért akarná bárki, hogy ne jöjjek reggel. Bementünk a titkárnőhöz. Ő sem érti. Menjek vissza dolgozni, kideríti mi van, de tuti félreértés lesz.

Visszaülök. Egyszer csak megjelenik egy látásból ismert részlegvezető meg egy kedves, ősz hajú pasi. Menjek velük. Megyek.

Leülünk az ebédlőben.

A pasi valami felsővezető. Ő kért a First Call-tól egy angolul is tudó embert bérpapíros munkára. Az ügynökség engem javasolt, de közben kiderült, hogy én már itt vagyok és épp ma is bent vagyok. Mondta a főnök, hogy akkor majd ő megkeres és beszél velem, ne is értesítsenek. Erre a First Call küldött egy sms-t, hogy másnap ne jöjjek reggel dolgozni. Logikus. Lehet, hogy kéne nekik is valami angolul tudó ember. :-)

A pasi azzal kezdte (mosolyogva és nagyon kedvesen), hogy ő egy szörnyű főnök. Erre a részlegvezető csaj rákontrázott, hogy ő meg szörnyű felügyelő. Mondtam, hogy nem gáz, mert én meg szörnyű dolgozó vagyok :-D

Elmesélték, hogy valami bérpapírokat kell rendezgetni, és olyan embert akarnak, aki jól tud angolul, mert önállóan kell dolgozni és minden feladat különböző, és csak a megrendelőtől kapott melléklet alapján derül ki, mit kell csinálni épp. Nem teljesen vágtam, hogy kell ezt elképzelnem, de változatosabbnak hangzott, mint a borítékolás, úgyhogy felőlem jöhet. Mondtam nekik, hogy szeretnék egy próbanapot. Mondták, hogy másnap már lehet is, és ha nem tetszik, visszamehetek borítékolni, nincs harag.

Kicsit aggódtak, hogy az előző munkaköröm után színvonalon alulinak tartom ezt a munkakört. Érdekes, hogy angolszász országokban a bankban dolgozás és a menedzsmenthez közeli munkakör - még ha csak személyi asszisztens is - nagy dolognak számít. Másrészről viszont ennek ellenére nem vesznek fel sehova még adatrögzítőnek sem, úgyhogy max a munkanélküliség a színvonalon aluli. Külföldiként szerintem annyira van egyenlő esély a munkavállalásban, amennyire a törvény miatt kötelezően behazudják a cégek. Kivéve, ha takarítás, szállítás, csomagolás és egyebekről van szó. Akkor jó a külföldi is.


Szóval másnap kezdek a bérpapírosoknál.

Nem is kellett nekik 2 hét az előléptetéshez! :-D

U.I: Teljesen fel voltam dobva egész délután. Aztán hazaértem és kiderült, hogy megjavították a bojlert. Újra van meleg víz! A Sorsnak ma jó kedve volt :-)

Monomonomonomonomonoton

2014 május 2.

PÉNTEK

Reggel 6:30-kor elrobogtam a munkaközvetítőhöz és átvettem leendő munkahelyem címét. Gyalogos távolságra van, még buszra sem kell költenem. Jajdejó!

Teljesen fel voltam dobva. Azt még nem tudtam, mi lesz a munka és milyen cég ez, de majd idővel minden kiderül. Úgy elképzeltem, hogy valami irodában kell szerződéseket nyomtati vagy ilyesmi.

Aztán odaértem a nyomdához.

A hallban vagy 50 kelet-európai tolongott. Mikor meghallottam a magyarokat, barátságosan odaléptem hozzájuk és mosolyogva köszöntem.

- Jó reggelt!

Hárman voltak. Az egyik meglepett arccal rám nézett, végigmért, kissé felemelte az orrát, majd kieresztett a száján - a kapanyél mellett fennmaradó kis résen - egy kelletlen hellót. A másik kettő tüntetőleg elfordult, jelezvén, hogy nem óhajtanak beszélni velem. Hú. Ez jól indul. Miért ilyen bunkók?

Jött valami ügyintéző, beírogatta mindenki neve mellé a listáján az előző napi távozási időpontokat, majd a tömeg eloszlott a nyomdagépek kattogásának irányába. Vártam, hogy megmondják, mi lesz a dolgom.

Jött egy őszes pasas. Az ügyintéző nő odaszól neki:

- Kettőt kértél. Ez a kettő jó lesz?

EZ?! Darabáru lettem, remélem, a fogsorunkat nem vizsgálják meg. 

A pacák intett, mi, egy másik lánnyal követtük.

- Ott vannak a zsákok. Tudod, hogy kell? - kérdezi a pacák tőlem. Itt mindenki milyen segítőkész és kedves. Jó munkahely lesz, már látom.

- Sajnos nem tudom. Ma vagyok itt először. Lenne szíves elmondani, mi lesz a dolgom?

- Lina, tanítsd meg zsákolni! - int oda egy nagyon szőke nőnek, és azzal távozik is.

Mázlimra Lina nagyon aranyos volt. Az első kedves ember ma. A nő litván és azt állítja, hogy 50 éves, de az arcbőre alapján fele ennyinek sem néz ki. Nagyon kellemesen telt mellette a nap. Mindent megmutatott és tanácsokat adott a munkahellyel kapcsolatban. 

A feladat az volt, hogy a nyomdagépből kiáramló számlaleveleket (villanyszáma és társai) kellett az egyik munkásnak sorozatszám alapján leválogatnia, húszasával összegumiznia, majd a zsákolónak megye alapján postazsákba tenni és bilétával ellátni. Ez lehet az a munkakör, amit hajdanán a posták csináltak. Leszámítva azt, hogy a durva nejlonból szőtt zsákok lereszelték a bőrt az ujjaimról, egész kellemes kis munka volt.

Lina javaslatára délután, mikor a futószalagos műszak véget ért, átmentem a borítékolós részleghez és felajánlottam szolgálataimat. Egy pár órát még maradhattam és cimkematricákat ragasztgattam levelekre. Itt az egész részleg magyar volt. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. Meg ahhoz sem, hogy ismeretlenül bunkók legyenek az emberek velem. Volt pár normális, de azok csendben meghúzták magukat. A primitívebbek meg arcoskodtak. Kár, hogy ilyenek, mert ez a ragasztgatós munkakör nagyon tetszik.

Hogy garantáljam a folyamatos pénzbevételemet, később odamentem a menedzserhez is (az őszes pacák) és megkérdeztem, jöhetek-e másnap is dolgozni. Elvileg az ügynökség hív be alkalmanként, de ha kikerülöm őket, biztosíthatok magamnak folyamatos munkát. Hát én biztosítottam.

SZOMBAT

Reggel nagy lelkesedéssel érkeztem. Azt a hibát nem követtem el még egyszer, hogy köszönjek a magyaroknak. Szépen távol maradtam tőlük (pedig voltak vagy 20-an) és úgy tettem, mintha nem magyar lennék. Engem ne attrocitáljanak csak azért, mert értek az egyetlen nyelven, amin a suttyóságukat ki tudják fejezni.

Megkaptam a matricacsomagomat, vidáman láttam munkához. Alig 5 perc telik el, megjelenik az őszes menedzser és int, hogy menjek vele. Ó, de kár! Ragasztgatni szerettem volna.

Elvitt a futószalagokhoz. Megmutatták, mit kell csinálnom. A nyomdagépből kiözönlő áramszámlákat kell sorszám alapján szelektálni, egységenként legumizni, aztán majd jön valaki és bezsákolja. Hűha! Tekinthetjük előléptetésnek :) Ma nekem zsákolnak és én végzem az olvasós melót :)

A lelkesedésem úgy ebéd környékére kezdett elmúlni. Nem tudom, hány ezer darab számlát rendezgettem el, de 20 darabonként 2 db befőttesgumit kellett rájuk applikálni, ami azt jelenti, hogy úgy nagyjából 30 ezer alakalommal feszítettem szét a gumit a jobb kezem hüvelyk- és mutatóujjával. Ennek folyományaként estére bemondta az unalmast a hüvelykujjam. Másnapra meg feldagadt. De jó! Ínhüvelygyulladásom még úgysem volt!

VASÁRNAP

Reggel odamentem a menedzserhez, és közöltem vele, hogy megerőltettem az ujjamat, most nagyon fáj, és nem tudom rendesen használni, legyen szíves megengedni, hogy matricát ragasszak. Megértően bólogatott, majd elvezetett egy futószalaghoz és közölte, hogy akkor ezeket a leveleket kell itt rendezgetni. 

- Úgy érti, átpakolni őket a raklapról?

- Nem. Gumival kell összerendezni őket...

Királyul megértette, mi a baj. Márpedig én nem vagyok sem képes, sem hajlandó gumizni. A hüvelykujjamra még 40 év múlva is szükségem lesz, ez a cég meg max fél évre kell. Kissé sírós hangon elismételtem panaszomat, hangoztatva, hogy ígérem, nagyon szorgalmasan fogok matricázni, csak engedje, hogy pár napig pihentessem az ujjam. Úgy tűnt, ez hatott. Leadott a matricások főnökénél. Futólag benyögte, hogy sérült vagyok, erre a leendő főnök fejet vágott. Na király. Most majd nyomoréknak néznek, pedig csak gumizni nem tudok.

Azért megkaptam a feladatot: színes szórólapokat és leveleket kellett egy nagy mérető borítékba csomagolni, meg egy karton szórólaptartót kellett összehajtogatni és ugyanebbe a borítékba beerőszakolni. 

Úgy döntöttem, megmutatom, hogy jó munkaerő vagyok a borítékolós csoportban, nehogy visszaküldjenek véletlenül a futószalag mellé. Az volt az elgondolás, hogy ha csak simán jól végzem a munkát, ahogy mások is, akkor nem fognak rám emlékezni. De ha extrém teljesítményt nyújtok, akkor már felfigyelhetnek rám és érdekükben áll majd itt tartani a könnyű melónál.

Megszállottan csomagoltam a borítékokat, közben kellemesen elálmodoztam, és igyekeztem kizárni a fejemből a velem szemben álló közönséges liba folyamatos gágogását hajfestékekről meg horoszkópokról. Meg arról, hogy ő mekkora ászkirály. A csaj még ott leírta magát nálam, hogy ordenáré stílusban rámripakodott egy olyan dologért, amiért átlag intelligenciájú ember szót sem emel. Innentől inkább elvoltam magamban és borítékoltam.

A vége az lett, hogy úgy belejöttem a monoton munkába, hogy "véletlenül" túlteljesítettem az óránkénti előírást.

Úgy 80%-kal.

Na, ez azért majd feltűnik. Remélem.


KEDD

Reggel nagyon pedáloztam, hogy minél hamarabb belevethessem magam a munkába, mert akkor kisebb az esély rá, hogy a menedzser megint engem rabol el futószalagozni. Nyilván nem jött be. Túl sokan voltunk, nem jutott hely az asztalnál. Már 7:15 volt, de még nem dőlt el, mit fogok csinálni aznap. Tiszta para. Mindjárt jön a pacák és elvisz. Mint valami mumus. A kezem még mindig fájt, de nem akartam kockáztatni, hogy leírnak, mint állandó nyomorékot. Viszont, ha elvisz futószalagozni, akkor másnaptól nem jövök. Ami kár lenne, de hát fő az egészség.

Végre megkaptam az asztalomat, meg egy halom tasakot. Ezekbe kell beleilleszteni egy űrlapot.
Óránként 360 darabot kell abszolválni. Nekiálltam. Ma meg kell mutatnom, hogy én leszek itt a csúcs munkaerő. Nem akarom ezt a futószalag-mumus-parát minden reggel átélni.

Tasakoltam, mint állat. Közben kiderült, hogy a mellettem ülő lány is magyar és geológus. Intelligens, kedves, barátságos. És ő sem csípi a sutyerákokat a másik asztalnál. Már társaságom is van. Jó lesz ez, na!

Hajtottam, mint barom, közben trécseltünk. Sikerült a tasakolás folyamatát optimalizálnom, lecsökkentettem a szükséges mozdulatok és forgatások, áthelyezések számát, így elértem az óránkénti 360 darab helyett a 400 darabos teljesítményt. 50 percenként.

Ideje volt virítani vele :)

Épp jókor jött oda a részlegvezető indiai nő is ránk szólni, hogy ne beszélgessünk annyit, dolgozzunk is. Eljött a pillanatom:

- Már az ötödik rekesznél tartok. 50 perc alatt végzek a 400 darabbal. Nem hiszem, hogy tudnám ennél gyorsabban csinálni.
- 50 perc? Az nagyon gyors! - csodálkozott rá, majd távozott.

Nah! Jól állunk. Most már megjegyzett magának. Én leszek a hivatásos villámkezű stréber itt :)

Dumálgatunk, tasakolunk, álmodozunk, egyszer csak szól mellettem Niki:

- Te, ezek szerintem rólad beszélnek.
- Kik? - nézek körül és látom, hogy a részlegvezető meg még pár más fejes ott áll mögöttünk. Kár, hogy nem figyeltem oda rájuk. - És mit beszéltek rólam?
- Nem értettem, de szerintem jót. Olyasmit, hogy "ez itt jó".

Hmm, lehet, hogy ilyen hamar célt értem?! :-o

Jó lenne, mert ekkorra már minden bajom volt a monoton munkától és 10 percenként biztattam magam, hogy ki fogom bírni, sőt még minimum 2 hétig itt is fogok maradni, mert kell a pénz. Nagy megkönnyebbülés lett volna, ha legalább egy órán át más mozdulatsort végezhetek, csak egy kis matricázás vagy másfajta boríték, bármi, mert már kezdett beállni a vállam is a monotonitástól. Nem nekem való ez. A 16 órányi pincérkedés fele ennyire nem merített ki.

Közben délután 2 óra lett, én pedig végeztem az aznapra szánt, reálisan elvégezhető munkaadaggal (amit fél 6-ig kellett volna megcsinálni). Váltani akartam! Illik, nem illik zöldfülűként reklamálni, én nem bírok még egy rekeszt megcsinálni, inkább kérek más munkát. Néma gyereknek anyja sem érti a szavát. És nem is arról vagyok híres, hogy csendben szenvedek, mikor javíthatok is a helyzetemen.

Meglepődtek, de jól reagáltak. Végülis megcsináltam egy napi munkát már, innentől csak bónusz, amivel végzek. Adtak egy másfajta borítékolást. De jó! Azzal jön oda a kisebbik menedzser, hogy "itt van ez a 300 darab, 10 perc alatt meg kell lennie, de nem gond, ugye?". És vigyorog. Hihihi. Akkor tényleg híre ment a villámtempómnak.


Sikerült kivirítanom a tömegből, tudják, hogy hasznos munkaerő vagyok, innentől van tárgyalási alapom :)
A futószalagra már tuti nem megyek vissza. Sőt....

Két hetet adok nekik, hogy előléptessenek. Aztán, ha nem, akkor odébb állok innen. :-D

Az Első Hívás

2014 május 1.

Egy hónapnyi üldögélés, álláskeresgélés, interjúra járás és tétlenkedés után végre úgy éreztem, hogy elég volt az időpazarlásból. Ideje elkezdeni dolgozni. De azonnal! Mindegy hol.

Stílszerűen május elsején el is ugrottam a First Call nevű állásközvetítőhöz, ahol az összes kinti magyar ismerősöm is kezdte a pályafutását. Hogy miért is nem mentem el ezekhez már egy hónapja, azt pontosan nem tudom meghatározni, de valami olyasmiről lehetett szó, hogy sem az ismerősök elmeséléseiből ismert csokigyárban rekeszpakolás, sem a húsfeldolgozó, sem a többi durva minimálbéres meló nem tűnt annyira vonzónak, mint az az elképzelés, hogy munkatapasztalatom és képességeim alapján jó magas órabérért dolgozzam egy irodában. 

Egy hónap kellett hozzá, hogy földre szálljak. Le. Vissza. 

Itt így nem fogok munkát találni. Illetve de, csak nagyon sokáig tartana.

Úgyhogy ellátogattam a fent említett ügynökséghez, ahol a regisztrációs procedúra keretén belül másfél órán át szignóztam a különböző szerződéseket (volt vagy 4 cm magas a stóc, egy idő után már el sem olvastam őket, simán lehet, hogy azt is aláírtam, hogy lemondok a vesémről az ügyintéző javára), meg kitöltöttem a mini-IQ tesztet. Kézzel összeadás, szorzás, osztás, alfabetikus sorrend. Nem is tudtam, hogy emlékszem még ilyenekre általános iskolai távaltokból. De valahogy a kezem tudta a dolgát és írta szépen, ahogy közel 30 éve tanultuk: 24-ben a 3, az 8, maradt a 0, lehozzuk mellé a százasok helyéről a számot, stb, stb...

Ahhoz a kérdéshez, hogy milyen jellegű munkát keresek, öcsém javaslatára minden létezőt beírtam. Ő is így csinálta annó, és már aznap kapott is melót. Hát én beírtam az adatrögzítőtől a gyári csomagolón át a gyümölcsszedőig mindent. Kell a lóvé, már nem válogatunk.

Aznap este 7-kor még nem hívtak, hogy tudnak munkát. Kezdtem elkeseredni. Talán ez egy jel, hogy húzzak ebből az esős országból a pitlibe (de szépen kifütyültem a csúnya szót).

Aztán este 8-kor jött egy sms: Nyomtatós munka, reggel 6:30. Érdekel?

Hogyne érdekelne!!!!

Végreeee!

Gáz van. Nincs gáz

2014 május 4.

Múlt hét pénteken (több, mint egy hete) kikapcsolták a gázt a lakásban. Valami számlafizetési félreértés blabla.

Hétvégén nem volt se fűtés, se főzés, se fürdés. Sebaj. Pár nap nem a világ. Ennél hosszabbat-rosszabbat is kibírtam Ázsiában. Annyira rutinosan vettem a vízhiányt, hogy még a hajmosástól sem tudott eltántorítani. Melegvíz, kancsó, elszántság. Más nem kellett :)

A fűtés hiánya sem rosszabb, mint ami Új-Zélandon várt a megérkezésemkor. Ott ugyanis nincs beépített fűtés a lakásokban és szigetelve sincsenek a falak. Ha azt túléltem, ez sem lesz gond.

Hétfőn majd úgyis jönnek és visszakapcsolják a gázt.

Hétfőn jöttek és visszakapcsolták. Már úgy vártuk, mint a messiást, mert szétfagytunk a hétvégén és egy meleg zuhany is jól jött volna már.

Visszakapcsolták. De a pár nap szünet alatt valahogy (???) elromlott a bojler. Szóval főzni már lehet, de fűtés és fürdés továbbra sincs. Ez már nem annyira vicces.

Próbálták a fiúk megszerelni, de nem ment. Hívjuk a tulajt.

A tulajt nem érdekli. Hát ez kedves, de az ő dolga megjavíttatni, úgyhogy jó lenne, ha érdekelné. Jó, akkor kijön és megnézi. Az sokat fog segíteni, de talán a saját szemének majd hisz és hív szerelőt.

Kijött. Megnézte. Mondta, hogy rossz, de ő nem akar fizetni a javításra. Pedig neki kell...

Akkor hívunk szerelőt és levonjuk a lakbérből. Na, akkor inkább küld ő egy ismerőst. Küldjön. Csak olyan legyen, aki ért a bojlerszereléshez.

Beszélt az ominózus ismerőssel, kedden majd jelentkezik és megmondja, mikor tud jönni.

Kedd estig nem jelentkezett. Elkezdtük piszkálni a tulajt. Végre elértük a szerelő havert. Sajnos már csak szerdán tud jönni. Hát ez nagyszerű! Csak tényleg jöjjön.

Elvan az ember macskamosdással pár napig. Nem rosszabb, mint Kambodzsában vagy 

Indonéziában volt. Különben is nagy rutinom van már. Van kis mosdókesztyűm, lehet szépen vizet melegíteni a vízforraló kancsóban. Túléli az ember. Pár napig.

Nálam kedden jött el a pillanat, amikor már nagyon nem esett jól lemondani a zuhanyról. nem sok ismerősöm van Londonban, főleg nem a környéken, de van egy barátnőm, akivel a rendezvényeken pincérkedtünk együtt pár hete, és már a pincérruhák kapcsán is segített. És a szomszéd utcában lakik. Pofátlan vagy nem, átkéredzkedtem hozzá egy zuhanyra. Isteni volt! Meleg víz és a falból jön!

Másnap ugyan jön a szerelő, de hátha alkatrész kell vagy bármi totojázás lesz. Inkább zuhanyzom mindkét nap, minthogy egyik nap sem :)

Szerda. Jött a szerelő. Szöszögött vele, aztán közölte, hogy alkatrész-csere. Vagy bojler-csere. Majd megbeszélni a tulajjal.

Ma vasárnap van. Azóta semmi hír egyikről sem, a főbérlő meg, aki a kapcsolattartó a tulajjal, elutazott.

A tulaj arra játszik, hogy ha sokáig húzza az időt, majd lemondunk az igényünkről. Mint állítólag pár éve a nappali szőnyegének cseréje kapcsán. Fél évig nyúzták az ürgét a lakók, aztán megunták. Az ember tényleg ilyen. Próbálkozik egy darabig, aztán feladja. Tüntet egy darabig a parlament előtt, aztán megunja és hazamegy. Ahogy anno ezt megmondta állambácsink is.

Na, de úgy őszintén: Mekkora a sansz rá, hogy egy modern városlakó végérvényesen lemond a zuhanyról?!

Tök gáz...

Canterbury mese

2014 április 24-25.

Keresem a kisvárost, ahol letelepednék a nyárra.

Skóciáról közben lemondtam, mert ha a londoni időjárás ennyire pocsék, akkor északon, Skóciában valószínűleg csak fényképekről ismerik a napsütést és azt nem bírnám ki egy nyáron át.

Most Londontól délebbre fekvő városkákat tanulmányozok. Fontos, hogy legyen a helynek történelme. Egy jellegtelen iparvárosban nem akarok lakni. Az is fontos, hogy gyalog bejárható legyen, tehát igazán kicsi kisváros kell.

Ráakadtam Canterbury-re.

Canterbury 2000 éves város, UNESCO Világörökségi helyszín és 43 ezer lakosa van. Megnéztem pár fényképet róla és nagyon megtetszett. Múlt héten el is ugrottam oda, hogy szippantsak a város hangulatából.

A távolsági buszokat itt ugyanúgy előre kell foglalni, mint a repjegyeket és minél később foglal az ember jegyet, annál magasabb lesz az ár. Cserébe viszont van konnektor és wifi a buszokon!

Találtam egy CSert, aki vendégül tudott látni. Csütörtök reggel mentem, péntek délután jöttem vissza.

A város teljesen magával ragadott!

Szinte az egész belvárosból ki vannak zárva az autók. Macskaköves utak, 800 éves épületek, parkok, patak a város közepén.

Canterbury elsősorban a katedrálisáról és a hozzá kacsolódó történelmi eseményekről híres. Ez az a hely, ahol az Anglikán Egyház megalakult VIII. Henrik kezdeményezésére, mikor is a katolikus egyház nem volt hajlandó elismerni a király válását és újra áldását adni az újabb esküvőjére.

A katedrálisba nem mentem be, de ha ideköltözöm, majd erre is sor kerül :)

A legjobban a Szürkebarátok kolostora tetszett. Határtalan békét árasztott a kertje és olyan csend volt, hogy el is aludtam a padon napozgatva.

Az épület 13. századi, fa szerkezet, eredeti falak és gerendák, több száz éves padló, alatta pedig patak halad át. Kertjében gyógynövények, fák, virágok, gyep és padok hívogatják a csendre vágyókat. Tiszta idill. Nem csoda, hogy bealudtam.

Másik nagy kedvencem Anglia első temploma volt. Ennek az építéséhez még római kori épületek maradványait használták fel, kertjében pedig kelta típusú keresztek jelzik a pár száz éves sírok helyét. Ez a templom is ingyen látogatható egyébként.

Elnéztem még a Szabadkőműves Múzeumba meg egy normann kastély romjaihoz is. De főként fel-alá mászkáltam és élveztem a századokat a talpam alatt.

Csónakkal is lehet

Reneszánsz kori gerendás házak

A főtér

Canterbury pont olyan város, ahol szívesen laknék. Egy darabig...

Tower és környéke

2014 április 23.


Megerőltettem magam és állásinterjúk előtt-után kibővítve a hazafelé vezető utat, elkezdtem várost nézni.

Az egyik ilyen alkalommal a Tower-től sétáltam el a Temple Church-ig. Sehova nem mentem be, csak kívülről néztem meg az épületeket. Azért nem volt ez csúnya város mielőtt túlnőtte magát.

A Tower
Királyi palota és erőd, ahol a koronaékszereket őrzik

Tower Bridge
A közepe felnyitható

Szt Pál Székesegyház

Temple Church
A templomos lovagok  12. századi temploma

Igazságügyi Palota

Griffmadár a palota előtt
Ez jelezte London városhatárát

London pro és kontra

2014 április 20.

Egy hónapja vagyok Londonban. És még mindig nem mentem igazi városnézésre. 

KONTRA

Nem tudom, mi bajom a várossal. Legalább turistaként értékelhetném, de nem megy. Akárhányszor nekifutok a városnéző túrának, szitkozódás lesz belőle. Olyan apróságokon akadok fenn, hogy az utcanevek nem mindenhol vannak kitáblázva, a házszámozás ismeretlen fogalom (kivéve ha a lakók filctollal felírják az ajtó fém keretére) vagy ha van is, az nehezen követhető (utca egyik oldalán 1-88-ig növekvő, szembe oldalon 430-100-ig csökkenő), a buszmegállók lehetetlen helyeken (felüljáró alatt, mellékutcában, stb.)  rejtőznek, ráadásul minden második "átmenetileg nem üzemel", a következőhöz meg egy kilométert kell gyalogolni. A metró drága, a busznak meg minden bokornál megállója van. Arról nem is beszélve, hogy hömpölyög a tömeg, szmogos a levegő ésatöbbi. Szóval nem tetszik.

Talán nem a város hibája. Egyszerűen csak nincs meg az a bizonyos szikra. Ami megvolt Aucklanddal és New York-kal első pillantásra. Meg Papeetevel. Meg Lindauval. Sőt, még Kuala Lumpurral is, szóval nem csak arról van szó, hogy nem bírom a zajt és tömeget.

Viszont egyik kedvenc regényem, a Da Vinci kód egy része itt játszódik, úgyhogy a templomosok emlékhelyeit meg fogom nézni valamikor. Majd. Egyszer. Valamikor.

Különben meg voltam már Londonban sok évvel ezelőtt, szóval a kötelező köröket letudtam, láttam a koronaékszekeret, meg voltam bent a katedrálisokban. Legalább ezekre most nem kell pénzt költenem majd :D


PRO

De hogy valami jót is mondjak Londonról, megemlítem az öltözködési szabadságot. Ezt általában az angolok cikizése kapcsán szokás felhánytorgatni, de én pozitívumnak értékelem. Az angolok valami genetikailag kódolt abnormális ízléssel rendelkeznek, ha ruhákról van szó. Nem mondom, hogy ízléstelen, mert ki vagyok én, hogy meghatározzam, mi az ízléses, de hogy a más országokban megszokottól eltérő, az tagadhatatlan.


Sem színben, sem mintavilágban, sem stílusban, sem pedig alkalomhoz illőségben nem sikerül eltalálniuk a szemnek kellemes összeállítást. Lila melegítő nadrágot simán felvesznek csíkos, zöld selyemblúzzal és ehhez a magas sarkú piros cipő épp úgy passzol szerintük, mint a pöttyös sárga gumicsizma. Elég vicces variációkat lehet látni az utcán. Persze vannak, akik disztingválnak és a jól bevált öltöny/kosztüm mellet voksolnak, ők elegánsan és ízlésesen néznek ki. Mondjuk a cipőjüket jobb nem megnézni, ha meg akarjuk őrizni a pozitív benyomást.

Filóztam a témán. Lehet, hogy ez az egész abból ered, hogy gyerekként egyenruhát hordanak az iskolában, így nem gyakorolják a ruhák önálló összepárosítását azokban az években, amikor még rendelkezésre állna őszinte kritika? Mert felnőttként ugye a kifogástalan angol udvariasság az ilyet már nem engedi meg.

Mindenesetre számomra ez az öltözködési szabadság kifejezetten előnyös. Bármit felvehetek, nem én leszek a legfeltűnőbb. Budapesten az ember igyekszik szürkén beolvadni az átlagba, esetleg szuperkiváló minőségű, extrémtrendi ruháival szándékosan kitűnni a tömegből, de a nagy többség nem meri megkockáztatni, hogy túl sok színnel vagy szokatlan ruhadarabokkal feltűnést keltsen és megszólják. Mert hogy megszólják, az biztos. Mindig akad valaki, aki úgy gondolja, hogy joga és kötelessége meghatározni és hirdetni az élet minden területére vonatkozó normákat, és lelkiismereti ügynek tekinti a normáktól eltávolodó báránykák jó útra terelését. Ha kell, porig alázással.

Itt viszont magabiztos nyugalommal ölthet magára az ember furcsa ruhapárosításokat, és még akkor sem ő lesz a legfurább az utcán.