Tegnap éjjel (csütörtök) értünk haza északról. Rövid alvás, és már ülök is a buszon Washington felé. Garyvel kitaláltunk, hogy hétvégére leugrunk a Beachre. Washington pont félúton van, csak 4 óra mindkettőnknek. Onnan megyünk autóval.
Az időjárás még mindig nyárias, bár ma reggel - a hóesés óta először - be kellett gombolnom a kabátomat. Hiába... mégiscsak november van... :) Na, azért remélem, a parton jobb idő lesz. Már egész megszoktam a 20 fokot :D
Mercedesszel az utolsó esténket egy barátnőjénél töltöttük. A nő 76 éves, kb 50-nek néz ki, annyinak is érzi magát, francia származású, elegánsan öltözik, ezerrel pörög, önkéntes a madárkórházban, a helyi lakóközösség elnökségi tagja, egy hotelben dolgozik, 1 hónapja vett egy vadiúj terepjárót, most költözött ki New Yorkból Vermontba, hogy békés nyugdijas éveit élje, és úgy összességében: egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy magyar kisnyugdijas... Valahogy igazságtalan. Otthon hiába takarékoskodik az ember, örülhet, ha patkánypárizsira tellik majd a nyugdijból, itt meg boldogan és gondtalanul is lehet öregedni. Joan eleinte franciásan távoságtartó volt velem, de aztán miután az egyik macskája kivételes figyelemmel tüntetett ki (az ágyamban töltötte az éjszakát - amit különben nem szokott idegenekkel), Joan teljesen szivébe fogadott :)
Vermont különben amellett, hogy gyönyörű a táj, nem nyújt sok turisztikai látványosságot. Kisebbnél kisebb városkákban jártunk (Mercedes munkája miatt), némelyik akkora sem volt, mint otthon egy falu, de itt városnak hivják. Azt hiszem, ezeket a helyeket szokták a hires szinészek származási helyként "koszos kis porfészekként" emlegetni.
Az időjárás nem nagyon emlékezetett arra, hogy északon járunk, csak néhány útmenti jelzőtábla: Vigyázz, medvék keresztezhetik az utat!
Az időjárás még mindig nyárias, bár ma reggel - a hóesés óta először - be kellett gombolnom a kabátomat. Hiába... mégiscsak november van... :) Na, azért remélem, a parton jobb idő lesz. Már egész megszoktam a 20 fokot :D
Mercedesszel az utolsó esténket egy barátnőjénél töltöttük. A nő 76 éves, kb 50-nek néz ki, annyinak is érzi magát, francia származású, elegánsan öltözik, ezerrel pörög, önkéntes a madárkórházban, a helyi lakóközösség elnökségi tagja, egy hotelben dolgozik, 1 hónapja vett egy vadiúj terepjárót, most költözött ki New Yorkból Vermontba, hogy békés nyugdijas éveit élje, és úgy összességében: egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy magyar kisnyugdijas... Valahogy igazságtalan. Otthon hiába takarékoskodik az ember, örülhet, ha patkánypárizsira tellik majd a nyugdijból, itt meg boldogan és gondtalanul is lehet öregedni. Joan eleinte franciásan távoságtartó volt velem, de aztán miután az egyik macskája kivételes figyelemmel tüntetett ki (az ágyamban töltötte az éjszakát - amit különben nem szokott idegenekkel), Joan teljesen szivébe fogadott :)
 |
| Kilátás Joan lakásából |
Meglátogattuk a madárrezervátumot, amit Joan támogat. Mázlinkra épp akkor kezdődött egy madárbemutató. Reptették a teremben a sólymokat, baglyokat. Amputált madárvégtagokat fogdostunk, és megtudtuk, miért tud hangtalanul repülni a bagoly.
Egyik nap annyira nem volt látnivaló az egyik városban, hogy inkább a temetőben sétáltam. Ritka itt a temető, de északon mégis láttam jó párat. Némelyik sirkő olyan, mint a magyar sirkövek, némelyik viszont csak egy kb 10x10 cm-es lapos kő a földre fektetve. Rajta egy betű. Kereszt alakú sirköveket nem használnak.
Az időjárás nem nagyon emlékezetett arra, hogy északon járunk, csak néhány útmenti jelzőtábla: Vigyázz, medvék keresztezhetik az utat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése