A világvégéhez igazodva eljött az esős világ vége. Három napja nem esik. Hip-hip-hurrá!
Én közben előre nem látható időtartamra berendezkedtem Paeában Lioneléknél. Suzanne és Romain elköltözött, jött egy új lakótárs, Lionel meg állandóan gitározik. Szóval még mindig buli az élet : )
A világvége előestéjére barátok barátai kisebb partit rendeztek, ahol a bizonytalan jövőre való tekintettel kizárólag lazacot és libamájat fogyasztott a társaság. Tulajdonképpen jó buli ez a világvége tömeghisztéria. Van indok a féltve őrzött borokat, pezsgőket kibontani, összes pénzünket utazásra költeni, stb : D
Meg gyorsan pótolni, ami eddig elmaradt.
A napokban szóba került, hogy még nem kóstoltam a kenyérfa gyümölcsét. Igazából nem is tudtam, hogy ehető. Csodálkoztam, hogy miért kenyérfának hívják, ha a gyümölcsét mindenki csak odébb rugdossa, aztán pár napja jártam a Tahiti Múzeumban és láttam, hogy ez volt az egyik legfontosabb élelmiszer itt, a Marquesas szigeteken meg még ma is a napi étkezés része. Akkor hogy-hogy nem találkoztam még vele?!
Lionel, aki fél évet élt a Marquesas szigeteken és teljesen beépült a helyi közösségbe, ismeri az elkészítés módját, úgyhogy az apokalipszis partyra beszerzett két gyümölcsöt.
Eredetileg tábortűzben sütik, de gázon is elkészíthető.
A gyümölcsök majdnem fej nagyságúak. El nem tudom képzelni, milyen állagú vagy ízű étel kerekedik ki ebből, főleg nem a neve alapján.

Melegen nagyon finom. Olyan, mint egy óriási sült gesztenye. A szeleteket elvittük a bulira és természetesen libamájjal ettük. Isteni finom volt! Libamájjal együtt, picit kihűlve olyasmi lesz az íze, mint a krumplipürének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése