A rangiroai pijjegő kiscsirke után nem hittem volna, hogy találkozom még idegesítőbb madárral.
És de.
Korábban is hallható volt néha esténként egy éles, sivító, sikoly-szerű hang a távolból, de miután analizáltam annyira, hogy megállapítsam, nem emberi halálsikoly, nem is foglalkoztam vele.
Egészen addig, amíg a hangot kiadó madárka le nem telepedett az udvarunkon. A szoba ablaka melletti kőkerítésen.
Az élmény leírhatatlan.
Napfelkelte előtt kezdődik. Úgy 4 óra tájban. Éles, magas hangon sivít a madár. Olyasmi, mint a hajdani úttörősíp hangja. Kellemetlenül éles, de legalább vészhelyzetben jó messziről lehetett vele morze jeleket adni.
Szóval a madár 4 órakor elkezdi a Morse ABC szerinti nullát kódolni. Táá táá táá táá táá. Ez csak a ritmusa. Hanggal kombinálva inkább fíííííí-fíííííí-fíííííí-fíííííí-fíííííí, de maradjunk a Morse jeleknél. Olyan 200 db nulla után a madár lejátszik további 160 nullát. Ekkorra már tele az ember feje a hanggal, de még próbál visszaaludni.
Madárka őrzi a ritmust, másodpercenként 1 db 1 mp-ig tartó hangot ad ki. Ez egy könnyed hajnali matematikai műveletként egyenlettel is felírható. Percenként 30 táá az óránként 1800, osztva a nullával (tudom, ez igazából értelmetlen művelet, de ebben az esetben a nulla az 5), kijön a 360. Ami egy teljes kör. Vagyis X nem más, mint a kör közepe, a célkereszt, amit az ember képzeletben a madárka fejére helyez, mielőtt meghúzza a ravaszt.
Hajnali 5 volt, 1800 sípolás után rezignáltan előkotortam a füldugómat és aludtam tovább fél 7-ig. Sanszos volt, hogy a madárka kisípolja magát addigra és eltakarodik az ablak alól. De nem. Hihetetlen, de másfél óra múlva még mindig ott sikoltozott. Nem akartam még felkelni, de kezdett a gyomromban valami fekete érzés kibontakozni. Mindenki tudja, milyen az, amikor a ház előtti közért vagy egy autó riasztója megszólal éjszaka és órákon át vinnyog. Hiába a füldugó, az ember teste átveszi a rezgést, lüktet a vérben az éles hang, hullámzik a sejtfalak között a feszültség. Reggel 8-ra (4 órányi sivítás, azaz 7200 db sípolást követően) a sejtfalak közötti feszültség kitörni készült.
Hajnali 5 volt, 1800 sípolás után rezignáltan előkotortam a füldugómat és aludtam tovább fél 7-ig. Sanszos volt, hogy a madárka kisípolja magát addigra és eltakarodik az ablak alól. De nem. Hihetetlen, de másfél óra múlva még mindig ott sikoltozott. Nem akartam még felkelni, de kezdett a gyomromban valami fekete érzés kibontakozni. Mindenki tudja, milyen az, amikor a ház előtti közért vagy egy autó riasztója megszólal éjszaka és órákon át vinnyog. Hiába a füldugó, az ember teste átveszi a rezgést, lüktet a vérben az éles hang, hullámzik a sejtfalak között a feszültség. Reggel 8-ra (4 órányi sivítás, azaz 7200 db sípolást követően) a sejtfalak közötti feszültség kitörni készült.
Egyáltalán milyen kretén fajzat ez a madár?
Kimegyek a kerítéshez.
Meglepetééés!
Nem, nem Harry Potter kapott a reggeli levélosztásnál rivallót.
A nőstény szinte hasal a hím lábai előtt, furcsán erotikus mozdulatokkal böködi a pasi begyét. Mintha masszírozná. . . (Közben négy negyedes ütemben sivít.) A hím csak álldogál mozdulatlanul. Látszólag nem érdekli a téma. Látszólag. . . Mert ezt a borzasztó visítozást egy pasi sem viseli el, ha nem szex esélye lóg a levegőben. . . : )
A nőstény felfelé gyúró mozdulatokkal matat a hím mellkasán. Majd a nyakán. Aztán a hím kinyitja a száját, a nőstény meg lelkesen csipegeti ki a tátott csőrből a felöklendezett ételt. Közben persze nem hagyja abba a süvöltést. Érdekes szertartás. Gondolom, azzal a hímmel akar párosodni, amelyik alkalmas lesz később a fiókák táplálására. Vagy nem tudom. Mindenesetre elég egyoldalúnak tűnik a vonzalom. . . Percekig nézem őket, ezt a jelenetet ismételgetik. Elképesztő. Ha belegondolok, hogy hajnali 4 óta ez megy. . . Mozdulj már rá, Béla!
"Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg. . ."
Béna-Béla csak álldogál mélán, mi meg reggelizni akarunk. Ti meg, madárkák, amit ennyi idő alatt nem végeztetek el, azt már úgysem fogjátok.
- Ideje elkotródniuk - gondolja Lionel is, és egy kőhajítással véget vet filmes karrieremnek (meg Béla dilemmájának is).
- Ideje elkotródniuk - gondolja Lionel is, és egy kőhajítással véget vet filmes karrieremnek (meg Béla dilemmájának is).
De legalább csendben (a tenger morajlását hallgatva) reggelizünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése