Én ezidőtájt lelkesen munkát kerestem. Mindegy mi, csak fizessen. Voltam is egy interjún egy bankban (nem én pályáztam, ők hívtak), aztán persze soha többet nem hallottam róluk, de közvetítő irodáról sem, pedig mondtam nekik, hogy én alapvetően agymentes munkát akarnék, arra meg nem értem, miért nem alkalmas bárki.
Mindent megpályáztam. Semmi. Kinyomtattam az önéletrajzomat és beadtam mindenhová a környéken. Semmi. Feszolgálónak nem kellettem, mert "hány éves vagy, my dear?". Adatrögzítőnek nem voltam elég jó, de nem tudom, miért. A végén egy pékségben találtam egy rendkívül színvonalas munkát, amire a saját bevallásuk szerint azért vettek fel, mert beírtam, hogy Új-Zélandon dolgoztam pékségben. A feladatkör igen komplex: szeletelt kenyeret kellett megkenni tonhalkrémmel, rétenni 4 szelet uborkát és ráhajtani a kenyér másik felét. Ehhez kell gyakorlat. Mert ezt nem lehet megtanulni 10 perces betanítással. Mániájuk a több éves gyakorlat. Mindenhol. Mintha nem lehetne bármit, még egy kenyérkenésnél intellektuálisabb feladatot is megtanulni pár hét alatt. Ja, hogy ők nem képesek rá. De mondjuk a Föld lakosságának maradék 90 % talán igen. Elkeserítő. Miközben az irodákban félkegyelmű ügyintézők bénáznak. A pékségben is a hajamat téptem néha. A hatékonyság ördögtől való. Meg ne próbálj gyorsabban vagy jobban dolgozni, mert az új és más, mint az elavult, és mi, angolok büszkén őrizzük a hagyományokat akár veszteségek árán is. Volt egy német srác is, aki velem együtt kezdett. Együtt téptük a hajunkat az ostobaság és önteltség fellegvárában.
Kedvenc esetem volt, mikor kitalálták, hogy új ízű krémet kenünk a szendvicsekre. Napokig harangozták a nagy hírt. Huhú, hamarosan új kenőkrém lesz. Az év szenzációja. Aztán végre lett új kenőkrém. Igen ám, de nem volt hozzá összetevőket felsoroló matrica. A matricákat nekünk kellett ráragasztgatnunk a zacskókra, amibe a szendvicset tettük. Mindig ígérgették, hogy hamarosan lesz új matrica, de 2 hétig nem lett. Addig összetevős matrica nélkül árultuk a terméket. Egy idő után elkezdtem faggatni a csoportvezetőt, hogy vajon mi az oka annak, hogy a szabályokat különben mániákusan betartó pékség (asztalfertőtlenítés 10 percenként, nejlonkötény és gumikesztyű cseréje minden új szendvicstípus előtt) hetek óta szabálytalanul, az összetevők felsorolása nélkül árulja a szendvicseket. A válasz világbajnok: Nyugdíjba ment az, aki tudja kezelni a nyomtatót és nincs, aki átírja a cimke szövegét és kinyomtassa.
Agyhalál!!!!! Komolyan nincs senki, aki rászánna 15 percet, hogy megfejtse a nagy rejtélyt?!?!?!?
Menjek fel és csináljam meg nekik? Az a baj, hogy megalázó helyzetbe hoztam volna csak magam, ha felajánlom és visszautasítanak. Hiszen én külföldi vagyok és nyilván butább, mint egy AAANNGGGOOOL!
Józan paraszti ésszel vajon milyen megoldásokat lehetett volna kitalálni erre a szorult helyzetre - természetesen a buta, ámbár informatikai végzettségű külföldiek kihagyásával? Lássuk csak... lehetett volna nyomtatószerelőt hívni, aki talán megtanítja valamelyik fogyatékosnak, hogyan kell nyomtatni. Vagy lehetett volna titkárnőt bérelni 3 napra (szigorúan angolt!!), aki talán képes használni a google-t és megoldja a problémát 3 nap alatt. Vagy fel lehetett volna hívni a nyugalmazott ex kollégát és megkérni, hogy árulja el a titkot. Csak, hogy 3 példát említsek a korlátlan lehetőségek közül.
De nem. Mit tett a pékség? Levette a tervlistáról az új terméket és inkább viszatértünk a régire....
Aztán volt egy angol kolléganőm, aki nem szeretett, és ezt azzal fejezte ki, hogy rendszeresen nekem tolta a súlyos állványokat, igyekezett rácsapni a kezemre az ajtókat és véletlenül mindig épp akkor ejtett le valamit, amikor a lábam fölött ténykedett. Beleértve a nagykést... Egy idő után már nem mertem hátatfordítani neki. És mivel a csoprtezetővel is úgy bánt, mint egy csótánnyal, hiú ábránd lett volna azt remélni, hogy érdemes bepanaszolnom.
Na, 2 hónapot bírtam itt, aztán elhatároztam, hogy inkább leszek szervdonor a megélhetésért, minthogy még egy angol cégnek dolgozzak Angliában.
És ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden angol szemét vagy ostoba. Ismerek kedves, normális angolokat is, sőt még okosakat is. Meg a buszmegállóban bárkivel el lehet csevegni, mert kifogástalanul kedvesek és udvariasak. Hombre főnöke például humoros, jó fej, nagyon okos és kedves pasi, pedig angol. De ettől a többség még olyan amilyen. Főleg munkatémában. És az sem baj, ha más nem ért egyet a véleményemmel. Nekem ezek voltak a tapasztalataim velük, ezért én csak erről írhatok. Úgyhogy aki ellenállhatatlan késztetést érez a vitaindításra, az nyugodtan tegye, csak ne itt.
