2013. augusztus 31., szombat

Farmer lettem és buszban lakom

2013 augusztus 29.


Délután nekiindultam az első farmer-állomásnak Új-Zéland északi csücskében.

A farm Oromahoe faluban, Paihia város közelében van. A családi vállalkozás többek között sajtgyártással is foglalkozik. Jelenleg nincs munkaerőhiány a sajtgyárban, de elkel a segítség a borjak körül. Nem sok elképzelésem van a munka természetéről ("we are calving / borjadzunk"), de majd megtudom.

Házigazdám, Tim jött értem a buszállomásra. Csak emailben beszéltünk, azt sem tudtam, hány éves. Ahogy elnéztem, pár évvel lehet nálam idősebb. A farmja közvetlenül a szülei farmja mellett, a nagyi farmjának szomszédságában és a sajtgyártól, valamint az öccsei farmjától nem messze található. Még jó, hogy az unokatestvérei farmjához sem kell 10 percnél többet sétálni. 

A lakás egy pici ház egy amerikai konyhával és egy hálószobával. A fürdőszoba utólag lett hozzáépítve. Igazi fűtés nincs, pedig itt tél van, de Tim szobájában van kandalló, az enyémben meg elektromos fűtőtest. Ja, hogy azt mondtam, nincs is több szoba? Tényleg nincs. Az én szobám egy 60-as évekbeli busz, ami a konyhából nyílik. Nagyon pöpec kis szerkezet. Leparkettázva, szekrényekkel és franciaággyal felszerelve. Nagyon otthonos és tök eredeti. Megnéztem kívülről is. Hát nem adnék sok hitelt rá... De belülről teljesen rendben van. Mondjuk éjjel megfagytam, pedig volt rajtam egy klasszikus tollpaplan meg egy vastag pokróc is. A szigetelés itt nem divat. A fürdőszoba a legdurvább. Ilyen gyorsan szerintem még életemben nem öltöztem, vetkőztem : D





Másnap reggel 7:30-kor kezdődött a munka. Betanítóm egy francia lány, aki már 4 hónapja önkénteskedik itt, csak ő a nagyinál lakik (gondolom, ott jobb a fűtés). Feladat: a borjak etetése. Ez kicsit ködös, miért kell őket etetni, hiszen ott az anyjuk, de aztán hamarosan felvilágosodom.

A maszületett borjak csak pár órát maradhatnak a mamájuk mellett, mert ha ellés után nem kezdik azonnal gépileg fejni a tehenet, akkor kevés lesz a teje. Ezért a bocit elveszik tőle, amint megmosdatta és onnantól a bocit mi etetjük cumisüvegből, a mama meg jár a fejőbe a többiekkel.

Több korosztályú bocink van. A nagyobbak már akár több hetesek is lehetnek. Ők már ismerik a dörgést, nem kell mutatni nekik a kaját, tudják, mi merre, rohannak hozzánk, ha jövünk. Náluk az a feladat, hogy kontrolláljuk, hogy mindenki egye meg az adagját, nehogy az erősebbek ellökdössék a kisebbeket a cumiktól. Ők tíz állomásos cumiból isznak.

A kisebbek max öten vannak egy etetőnél. Ők nem lökdösődnek, és esznek rendesen.

A legkisebbeket pedig egyesével kell etetni, amíg megtanulják, hogy kell szopni. Ez számomra hihetetlen, de ösztönből nem mennek a tej szagára, hanem úgy kell a szájukba erőltetni a cumit és még akkor is kiköpik. Amilyen kis fiatalka állatok, olyan meglepően erősek ám. Tiszta rodeó stabilan tartani őket lovaglóülésben. Aztán, mikor már ismerik a cumit, nem kell küzdeni, jönnek maguktól.


Tejet nem hoztál?

Az nagyon érdekes, hogy a bocik az anyjuk térdének nyalogatásával jelzik, hogy szopni akarnak. És mivel mi testesítjük meg az anyukát, a mi térdünket nyalogatják. Első reggel rutintalan voltam, de délutánra igényeltem egy vízálló nadrágot, mert a zsíros tejtől habzó, ragacsos bocinyállal minden ruhám fedve volt negyed óra alatt.

Helyváltoztatásra úgy lehet rávenni őket, hogy az ujjunkat cumiként a szájukba adjuk, és akkor követnek.
Vicces... és nyálas...


A tej, amit kapnak a friss fejésből származik. Még meleg, mikor tálaljuk. A kicsik a saját anyjuk tejét kapják (a mamáikat fejik meg először és a tej külön edénybe kerül), a nagyobbak a sima tejet kapják, ami emberi fogyasztásra is megy. Az újszülött tej vaníliasárga, sűrű, zsíros és ragacsos. Ez emberi fogyasztásra nem is alkalmas. Mondjuk nem is úgy néz ki, hogy meg akarnám kóstolni.


Etetés után minden edényt és vödröt el kell mosni ecetes vízzel, meg alaposan el kell öblíteni.
Összesen 1 órát vesz igénybe az egész tevékenység és napi kétszer adjuk elő. A többi időben egyéb farmer munkákat végeztetnek velünk. Nekem pár gusztustalan zsákhajtogatás is jutott, de építettem elektromos kerítést is a legelőre.

Érdekes meló ez itt, csak szerintem nem az én testalkatomnak való. 10 kilónál kisebb emelnivalóval még nem találkoztam... De majd meglátom, bírom-e.




2013. augusztus 30., péntek

Auckland

2013 augusztus 27-29.


Auckland Új-Zéland északi szigetének északi részén található. A 3 legnagyobb város egyike. Abszolút modern, de emellett barátságos is. Olyan kisvárosias nagyváros. Megvan benne a nagyvárosok minden előnye (üzletek, közlekedés, stb.) a kisvárosok nyugodt életvitelével ötvözve.

Az emberek nem idegesek, mosolyognak, udvariasak és barátságosak. Ahogy azt már pl. Szingapúrban megszoktam. A tisztaság is a tökély városára emlékeztet. De Auckland sokkal lazább és barátságosabb. Szabadság terjeng a levegőben, nem szabályozottság.



Az épületek újak és fehérek, az utcákon fák helyett pálmák, a közlekedés tök kulturált. Mondjuk elsőre majdnem benéztem a lámpát, mert itt a gyalogosoknak a zöld csak pár másodperc, aztán felvillan a piros és villog vagy fél percig, miközben a visszaszámláló mutatja mellette, mennyi van még hátra az átkelésből. Először nem értettem, minek villog a piros és miért olyan rövid a zöld.

Queen Street-ről nyíló mellékutca

Auckland belvárosa a kompkikötő mellett található. Egy kupacban a buszpályaudvarral, a turista információval és a főutca kezdetével. Tökéletesen turistabarát elrendezés : )

Ráadásul CS vendéglátóm is ebben a kupacban lakik, így még a helyi buszokkal sem kellett bajlódnom.

Vendéglátóm, Jon egy 60 körüli pasi. Nyilvános szálláskeresést hirdettem meg, erre reagálva írt nekem, hogy vendégül tud látni. Egy belső 2 szintes lakásban lakik a belváros legközepén, egy elegáns lakóparkban. Épp másik 3 CSer is vendégeskedett nála, meg egy másik srác, aki épp csak kiköltözött tőle, de átjárt hozzánk kajálni meg netezni, meg mosni. Jon elég lazán nyomja, olyan mindenki apukája típus, amivel a huszonéves diák vendégei vissza is élnek. Még elmosogatni sem nagyon akaródzott nekik maguk után. Én meg, a vénlány, még extra házimunkát is csináltam, hogy legalább valaki segítsen is Jon-nak. Jont nem zavarta a helyzet, élvezi, hogy fiatalok veszik körül és etetheti őket. Hát én sem tiltakoztam, mikor az egész társaságot elvitte pizzázni és ő fizette a kajánk felét. Azért milyen emberek vannak már, nem? Nem elég, hogy ingyen szállást ad, használhatod a mosógépét, még meg is etet. És cserébe semmit nem vár.
Örül, hogy segíthet. Meg hogy van társasága.

Kilátás Jon erkélyéről

A CS kollégák argentin lányok meg egy fiú, akik working holiday vízummal töltenek NZ-on egy évet. Jó nekik, hogy kaphatnak ilyen vízumot. Magyaroknak évi 100 db-ot osztanak ki, ami a kihirdetés napjának első 10 percében szokott elfogyni. Bezzeg a németek meg az argentínok korlátlan számút igényelhetnek. Meg kb mindenki más is pár kelet-európai ország kivételével. Ennek a vízumnak az az előnye, hogy egy évig tartózkodhatnak az országban és vállalhatnak alkalmi munkát, ráadásul nem kell visszaúti jegy :)

Hááát... most már nincs magyar állandó lakhelyem, csak állampolgárságom, de néha úgy tűnik, azzal sem megyek sokra...

Auckland főutcája, a Queen Street felmegy egészen a hegyoldalig. Ez a fő tengelye a városnak, két oldalán üzletek és széles járda (Rákóczi út jellegű). Költségtakarékosságból gyorséttermekben kajáltam (2 dolcsi per hamburger), meg második estémen főztem a lakóközösségnek paprikás krumplit. Ízlett nekik.


Mivel másnaptól egy farmon fogok lakni, be kellett szereznem melegebb ruhákat, amiket ráadásul nem sajnálok betrágyázni, úgyhogy elnéztem az Üdvhadsereg és a Vöröskereszt boltjaiba (sima turkálót nem találtam - először) és beszereztem egy farmert, egy pulóvert, meg egy esőkabátot. 2800 forintot költöttem rá. Asszem, ez elég olcsó volt. 

Mosott ruhákkal, tiszta táskákkal, kifürödve az indonéz koszból, rizsmentesen jóllakva készen állok a tehenek közelebbi tanulmányozására.



2013. augusztus 29., csütörtök

Új-Zéland!

2013 augusztus 27.


A reptérről kilépve verőfényes napsütés fogadott. Itt nem hidegnek kéne lennie?

Mosolyogtam. Nagyon.

Belegondolva a dolgokba, most normál esetben mérgesnek kéne lennem. Magamra, amiért béna repjegyet vettem, a bevándorlásiakra, amiért kötözködtek, a repteresekre, akik felhívták a bevándorlásit, a Sorsra, amiért így alakította, a rendszerre, amiért ilyen szivatós. De nem voltam mérges. Amint kitettem a lábam a reptérről, valami totális "minden rendben van" érzés szállt meg. Mint amikor hosszú út után hazaér az ember és hirtelen elfelejti a hazaút fáradalmait. Csak bámultam körbe és mosolyogtam.

Itt vagyok, Új-Zélandon, ahova sosem vágytam különösebben, de most valahogy így alakult és vonzott ide valami. És most itt vagyok és minden rendben van.

Nehéz megmagyarázni az érzést. Valami olyan, mint amit New Yorkban éreztem 2011 májusban, mikor először tettem ki a lábam a metróból Manhattan-ben és körülnéztem. Akkor, ott az az érzés szállt meg, hogy "ide kell költöznöm". És 4 hónap múlva odaköltöztem. És jól tettem. Azzal kezdődött az életem felfedezése.

Itt most olyan érzésem volt, hogy "minden rendben van, jó helyen vagyok". 

Ide kellett jönnöm. Itt kell lennem. Még nem tudom, minek. Remélem, hamarosan rájövök.





2013. augusztus 28., szerda

Ó, rossz roulette

2013 augusztus 26.




Aztán orosz rulett lett belőle. Egy golyó a forgótárban, tartsd a fejedhez. Húzd meg a ravaszt! Ha szerencséd van, nem az az egyszem golyó kerül épp sorra.

Majdnem mindent buktam...



Ugye pénzem már nem nagyon van, de azért Új-Zélandra még el kellett jönnöm. Hogy ne kerüljön pénzbe a nyaralásom, felvettem a kapcsolatot helpx-es farmokkal. Ez a couchsurfing módosított verziója. Ingyen szállás és kaja napi 4 órányi munkáért cserébe. Olyan farmokat választottam, amivel lefedem az országot, és ahol készítenek sajtot, és/vagy vannak lovak. Találtam egy farmot, ahol lovasíjászkodnak (LOL) és én fogok nekik sajtkészítést tanítani (LOL).

A napi munka után meg majd szépen elkirándulgatok. Így gyakorlatilag az utazáson kívül másra nem kell költenem. Ha meg még autóstoppolok is....

Szóval minden tökéletes volt a "semmi sem lehetetlen" elvhez.




Már jó előre kimentem a szingapúri reptérre, hogy korán becsekkoljak és élvezhessem a lábmasszázst meg megnézhessem az Orchidea Parkot bent. Még ez volt a szerencsém.

Új-Zélandra magyar állampolgároknak nem kell vízum. Három hónapig lehet turistaként kint tartózkodni. Kötelező viszont olyan repjeggyel rendelkezni, mely az ország elhagyását biztosítja, valamint megfelelő anyagiakkal a kint tartózkodás idejére.

Én jó előrelátóan beszereztem egy repjegyet Sydney-be. Igaz ugyan, hogy oda nem kaptam vízumot, de ezt Új-Zéland nem tudja. Meg közben kiderítettem, hogy ha csak átszálló utas vagyok Sydney-ben és nem hagyom el a repteret, akkor nem kell vízum. Úgy gondoltam, majd kényelmesen kiválasztom az elkövetkezendő 2 hónap alatt, hogy melyik nap és milyen útvonalon távozom Új-Zélandról, addig meg elég ez a jegy.

Hát nem volt elég.

Közölték velem a reptéren, hogy nem csekkolhatok be, ha nincs jegyem Sydney-ből Magyarországra.

Na, ezen azonnal vitatkozni kezdtem, mert arra nem kényszeríthetnek senkit, hogy szakítsa meg a világ körüli útját és utazzon haza. Azt kérhetik, hogy legyen jegyem, amivel kiutazom az országukból, de azt milyen jogon kéri Új-Zéland, hogy mutassam meg a Sydney-ből haza vezető utamat?

Felhívták nekem az új-zélandi bevándorlási hivatalt. Alaposan kifaggattak a telefonban, minek megyek, meddig maradok, kik az ismerőseim kint, mennyi pénzem van, stb. Gyakorlatilag az egész bevándorlási interjút lenyomatták velem telefonon. Ezek után beláttam, hogy ugyan nem fair, de szükséges hirtelenjében repjegyet szereznem Sydney-ből valahova.

Azonnal wifi, elő a laptopot, villámgyors keresés. Amit az elmúlt napokban nem tudtam eldönteni (mert olyan drágák a jegyek és annyi útvonalat kellett volna még leellenőriznem ár szempontjából), azt most 10 perc alatt el kellett intézni. Vettem gyorsan egy jegyet Sydney-ből Szingapúrba. Ugyan nem terveztem, hogy visszajövök, de ez volt a hirtelen megpillantott legolcsóbb megoldás. Aztán, hogy Szingapúrból hogyan megyek Európába vagy máshova, azt még ráérek eldönteni.

Visszamegyek a csajszihoz, mutatom neki a visszaigazolást, mondja, hogy már rendben van. De mivel nála épp ügyfél volt, a szomszéd check-in pulthoz álltam oda.

Mutatom a srácnak a jegyemet, amit épp vettem, meg jelzem, hogy a kolléganője már mindent tud. Erre a csávó csak bólogat, majd elkezdi tárcsázni a bevándorlásit. Mondom neki, hogy ne húzza már az időt, mert most beszéltem a bevándorlásiakkal és azt mondták, ha veszek egy jegyet Sydney-ből valahová, akkor becsekkolhatok. Azért ő csak telefonál. Majd pedig közli velem, hogy nem csekkolhatok be.

Mi van?!?!?! Miért?

Mert csak akkor engedheti, ha van jegyem Budapestre.
De milyen jogon kényszerít engem egy reptéri alkalmazott arra, hogy visszautazzak Európába, ha még nem az volt az úticélom?!
Ráadásul pár perce azt mondták, hogy csak vennem kell egy jegyet Sydney-ből egy országba, ahova van beutazási engedélyem.

A felháborodásomat látva a szomszéd check-in pultos, aki valami vezető beosztású, odaint magához. Elregélem neki a problémámat. Azt mondja, hogy kell egy jegy Budapestre és kész. De én nem akarok Budapestre menni, hogy rohadjon rájuk a döglött kutyájuk szőrzete.

Megint felhívjuk a bevándorlásit. Szerencsére ugyanaz a csajszi, aki interjúztatott. Legalább nem kell elmesélnem mindent elölről.

Azt mondja, az új-zélandi beutazás feltétele, hogy legyen olyan kiutazós repjegyem, ami olyan országba szól, ahova tutira beengednek. De mondom, Szingapúr ilyen, most is itt vagyok. Szerinte nem, mert a hivatalos Szingapúr Bevándorlás oldalon az szerepel, hogy rendelkeznem kell hazaútra szóló repjeggyel.

Ami tök hülyeség, mert ilyet nem kérnek Szingapúrban (Tényleg nem, utána megkérdeztem a szingapúri bevándorlást a reptéren és ők is ledöbbentek). Meg mehetek vonattal is Malájziába és az is elég ide.
Azt mondja a csaj, hogy neki az alapján kell eljárnia, ami a honlapon szerepel, és ott repjegy van, a vonatjegyet nem fogadhatja el.

Ez őrület!!!!

Akkor most vegyek egy repjegyet Szingapúrból is valahova?!
Igen, de olyan ország legyen, ahol megfelelek a beutazás feltételeinek. Bakker, azok után, hogy a szingapúri beutazásról az új-zélandi bevándorlásnak tök más elképzelései vannak, mint a valóság és mint a szingapúri bevándorlásnak, aki a tulajdonképpeni illetékes, hát nem tudom, milyen országot kockáztassak meg. Csak nem fogok 10 repjegyet venni hirtelen, mert ezek képesek és mindet végig akarják ellenőrizni.

Azért ez elképesztő!

Ahhoz, hogy Új-Zélandra elindulhassak és becsekkolhassak a gépre, rendelkeznem kell egy ausztrál és egy szingapúri beutazási engedéllyel is. És ha hosszabb útvonalon megyek valamerre, akkor minden állomást lecsekkolnak. Ezek betegek!!!!!  Ez irreális! Nem tök mindegy nekik?! Nem elég az, hogy eljövök Új-Zélandról, aztán majd Ausztrália meg Szingapúr kitessékel, ha nem felelek meg? Milyen hülyeség ez?!

Mivel az idő sürgetett, már csak 40 percem volt becsekkolni, döntenem kellett.

Most vagy lemondok az egészről és hagyom veszni a Szingapúr-Auckland repjegyet, meg a Christchurch-Sydney és a Sydney-Szingapúr jegyemet, vagy veszek még egyet, ezúttal Európába. Azzal már kibékültek, hogy ha bármely EU-s országba szóló jegyet mutatok.

Volt 10 percem kikeresni egy jegyet, 10 perc a fizetésre és 10 perc a visszaigazolás megvárására, és így még épp be tudtam csekkolni, mielőtt lezárták a check-in-t.

Fogalmam sem volt, milyen jegyet vettem, el sem olvastam a feltételeket. Tök gáz volt az egész. Ráadásul nem is a legolcsóbbat tudtam megvenni, mert a dátum ugye adott volt. A Sydney-be érkezés napjához kellett igazodni, mert ott max 8 órát tartózkodhatok vízum nélkül. Pedig az eredeti terv az volt, hogy többet fizettem a Sydney-s jegyért, hogy rugalmas legyen és úgy gondoltam, majd amikor már Új-Zélandban leszek és nézegetem a továbbutazáshoz a jegyeket, ezt majd aszerint módosítom, hogy mikor van olcsóbb csatlakozás. Hát ez nem jött be, hogy penészeden be a lábujjuk. Elég nagy anyagi veszteséget okozott ez a faszkodás. Mert ha ez így le lenne írva a honlapjukon, akkor nyugodt körülmények között megvettem volna az összes szükséges jegyet előre. De nem ez van leírva. Csak annyi, hogy legyen jegyed, amivel távozol.

Na mindegy. Három órányi stressz után végül is az utolsó pillanatban becsekkoltam. A laptopom totál lemerülve, ennyit a 10 órás repülés alatti filmnézésről. Meg a felszállás előtti lábmasszázsról. Még jó, hogy 3 órával korábban kimentem a reptérre. Lemaradtam volna a gépről, ha nem szánok ennyi biztonsági időtartalékot a becsekkolásra.

A 10 órás repülőút alatt kijött rajtam a feszültség. Semmit nem aludtam. Próbáltam a repjegyeket felidézni az emlékeimben, hogy legalább utánaszámoljak, mennyivel jártam szarabbul, mint ha vettem volna egy Auckland-Bécs jegyet, amin eredetileg gondolkodtam. Ehelyett most Sydney-n és Szingapúron keresztül érkezem Münchenbe. Sokkal többért. Tiszta ideg voltam.

Reggel úgy érkeztem meg Új-Zélandra, mint a mosott szar. És persze még ezek után is benne volt a pakliban, hogy nem engednek be, mert valami nem tetszik nekik. Főleg, hogy így elcsesztem egy csomó pénzt, simán beleköthetnek, hogy nincs elég pénz nálam a kint tartózkodáshoz.

A határőrök felé sétálva elhaladtam egy TIKI előtt (a polinéziából ismert faragott, grimaszos szobor), mentemben megsimogattam és kértem, hogy intézzen valami segítséget, hogy bejussak a maorik földjére.



Az útlevélellenőrzésnél az ember nem is kérdezett tőlem semmit. Már kezdtem örülni, hogy működik a TIKI. Megnézte, én vagyok-e a képen, aztán azonnal hívta a kollégáját, hogy elkísérjen a különszobába.  Jaj, ne! Gondolom, az előző napi telefonálgatás során belső üzenetet csatoltak az útlevelemhez, hogy mindenképp tartóztassanak fel belépéskor.

A bevándorlási hivatal vendégszeretetét élvezhettem 3 órán keresztül 2 másik szerencsétlen társaságában. Az egyik srác argentin volt és vele is szinte szóról szóra ugyanaz történt, mint velem. Volt egy jegye Sydney-be. Rászóltak, hogy nem csekkolhat be, erre vett egy jegyet Szingapúrba. Majd vennie kellett egy másik jegyet abba az országba, ahonnan majd a hazaútja lesz jövőre. Jövőre!!!! Merthogy ő a világ körüli útja elején jár. Szegény! Szarabbul járt, mint én. Nyilván nem fogja ezt a jegyet elhasználni.

Én közben rájöttem, hogy ha lett volna időm okosan gondolkodni, olyan jegyet vettem volna, amire lehet lemondási biztosítást kötni, és akkor simán lemondom az Új-Zélandba érkezés után, és szépen nyugodtan kiválasztok egy másik jegyet egy jobb dátumra. De ugye abban a kapkodásban örültem, hogy a wifi működik és a bankkártyám engedélyezi a tranzakciót. Ilyen ravaszkodásra nem volt kapacitásom.

Ja, igen, a repülő fapados volt, így nem kaptunk kaját. Még jó, hogy volt nálam egy fánk, azt megettem reggelire, mert különben a 3 órás vendégeskedés alatt épp beájultam volna a vércukorszintem leesése miatt.


Már dél volt, mire végre sorra kerültem és mehettem interjúra.

Megkérdezték, minek jövök, hol fogok lakni, mit akarok csinálni, meg mennyi pénzből.

Elmondtam nekik, hogy farmon fogok laki és a sajtkészítés művészetét tanulmányozom. Mivel ez csereprogram, nem kell fizetnem a szállásért és a kajáért, cserébe segítek kicsit a napi munkában. Meg hogy azért kell ez a study tour, mert otthon sajtot fogok gyártani. Igaz, hogy 2 éve hagytam ott a munkahelyemet, de közben dolgoztam és pénzt gyűjtöttem Németországban, hogy még egy utolsót utazhassak, mielőtt kecskét veszek a sajtbizniszhez és azokat ugye nem hagyhatom magukra egy fél éves utazás miatt. És miközben a fél éves ajándék szabadságomat töltöttem Ázsiában, rájöttem, hogy el kellene mennem a Cook-szigetekre, ami már szinte csak egy ugrás Ázsiából, mert hogy voltam 3 hónapot Francia Polinéziában és az is nagyon tetszett és a Cook-szigetek is tuti hasonló. És ha már Új-Zélandon vezet keresztül az utam, felvettem a kapcsolatot farmokkal, mert az majd jó lesz a saját bizniszemhez, amit alig várom, hogy megnyissak januárban. Megmutattam neki a bankszámlakivonataimat. Szerencsére elfogadták print screen verzióban (képernyőn). Őszintén bevallottam, hogy előző este óta nem volt lehetőségem frissíteni, így most a hirtelenjében megvett repjeggyel kevesebb a pénz a számlán. Megnézte. Az autóm ára forintban. Illetve annak már csak töredéke. Megmutattam neki az előre print screenelt árfolyamot és átváltást is NZ dollárra. Le sem ellenőrizte. Azért még meg akarta nézni a többi számlámat is, bár mondtam neki, hogy azokon alig van pénz (utoljára júliusban mentettem le kivonatot az ausztrál vízumigénylés csatolmányaként, de azóta azt a pénzt elköltöttem). Azért megnézte. És amit látott, az alapján még ott is volt pénz. Júliusban. Szóval gyakorlatilag ugyanazt az összeget nézte meg több számlán, több időpontban, mivel a számláim között szoktam átvezetgetni a pénzt biztonsági okokból (kártyás vásárlás, adatlopás, ne egy helyen legyen minden pénzem). Így számára kétszer annyinak tűnt a pénzem, mint amennyi valójában rendelkezésemre áll.

Hahaha... ha más szemszögből nézem... tulajdonképpen ugyanúgy megdupláztam a pénzem, mintha a ruletten a fekete nyert volna... : - D

Az interjú után a csajszi elvonult a kollégáival. Pár perc múlva előjött és intett, hogy kövessem. Ilyet már láttam a várakozás alatt. Most vagy visznek a csomagomért és azzal együtt várhatok a deportálásra, vagy minden oké és visszakísér a útlevélpecsételéshez.

Ez utóbbi volt. Én voltam az utolsó a várószobában, akit behívtak interjúra és én voltam az egyetlen, aki az ott tartózkodásom ideje alatt pozitív elbírálásban részesült. Ezt tuti a TIKInek köszönhetem.


Ja! A repjegyeimről szó sem esett. Soha senki egy pillanatra sem nézte meg, hogy valóban vettem-e jegyet a becsekkolás előtt. Ennyit erről. Megint tanultam valamit.

Legközelebb előre megveszek minden jegyet, így nem írják fel az útlevélszámomat. És sztornózható jegyeket veszek. Meg valószínűleg ilyen vízummizériás országba jövetkor az is jobb, ha az ember 2 hétre veszi a visszaúti jegyét, aztán, ha beengedték és megkapta a 3 hónapos pecsétet (más nincs nekik úgysem), akkor lehet a valódi itt tartózkodásra módosítani a repjegyet. Ezt már New York kapcsán is megtanulhattam volna.
Hát most tanuljon belőle mindenki más, aki olvassa.

Azért megragadom az alkalmat és gratulálok a New Zealand Immigration-nek, mert ezzel a 3+3 órás tortúrával abszolút győztes lett a kategóriában és a hajdani fél órás NY-i beléptetési rémálom már csak bohókás mókának tűnik mellette.

DE ITT VAGYOK ÉS EZ A LÉNYEG!



Szingapúr fesztivál

2013 augusztus 24-25.


Jaj, hát majd kifelejtettem.

Szingapúrban fesztivál van. Ingyenes programok városszerte. Múzeumok ingyen este 7 után, koncertek, kertmozi, lézershow, cirkuszi bemutatók.

Ráadásul szállásadóm új vendége is megérkezett (egy kínai lány, aki Svájcban dolgozik egy amerikai cégnek), és elvállaltam, hogy idegenvezetem a városban. Még úgyis emlékszem mindenre júniusból, és idegenvezetni meg szeretek.

Mivel az idő szuper napsütéses és tiszta volt, sokkal jobb képeket tudtam csinálni a látványosságokról, mint a júniusi füstfelhőben.






Este elmentünk megnézni az akrobata bemutatót, ami a Nemzeti Múzeum homlokzatán zajlott.

Először 3 lány pörgött-forgott-táncolt a levegőben kötélen függve, aztán egy tetraéder alakú kötélkombináción lebegett 3 másik lány. Érdekes volt. De nem túl extrém. Egész idő alatt az járt a fejemben, hogy mennyire jó lehet ott fent himbálózni. Majd egyszer kipróbálom talán.





Másnap elvittem Tammyt a Marina Sands kilátóba és a lézershow-ra. Úgy időzítettük, hogy a naplementét tudjuk megnézni a tetőteraszról. Újabb képek más színekkel.

'A' oldal

'B' oldal

Naplemente

Első esti fények

Első esti fények 'A' oldal

És még mindig itt vagyunk fent


Ezzel elbúcsúzom az oroszlán városától és elrebbenek "A nagy felhő szigetére".


Szingapúr, a tökély

Még egy utolsó (előtti) cikk Szingapúrról.


Szingapúr a rendezettség, fegyelem és tisztaság városa.

Olyan, mint a városrendezési terveken szereplő képek, csak ez valódi.

Minden jól átgondolt, gondosan kivitelezett, jól karbantartott.

Az épületek, utak és fák aránya épp tökéletes, logikán és élhetőségen alapul. Gyalogosátkelőhelyek kényelmes távolságokon, biztonságosra tervezett kereszteződések, összehangolt lámpaváltások. Közlekedési lámpák mellett visszaszámláló, nehogy egy másodperccel is tovább tartózkodj az úttesten, mint a tervezett és kijelölt idő, mert azzal feltartod a keresztirányú forgalmat és csúszás lesz a menetrendben. Esetleg neadjisten dugó alakul ki! Komolyan, mint valami számítógépes játékban, ahol az emberi tényezők nem játszakan szerepet, mert mindenki robot. De ez nem negatív. Hihetetlenül biztonságos és kellemes érzés egy ilyen városban járkálni. A zebrán elsőbbsége van a gyalogosnak és ez nem kérdéses. Ha valaki a zebrán elüt egy gyalogost, soha többet nem kaphat jogsit. Ha viszont a gyalogos szabálytalanul kel át valahol és úgy ütik el, még büntetésre is számíthat. Hát nem nagyszerű ez a következetesség?! Azt büntetik, aki megérdemli. Nem idióta, elavult törvények szerint védik elvakultan a gyengébbet, aki ezzel szépen visszaél...

Ráadásul itt az emberek tisztelik egymást és ez látszik is az utcai viselkedésen. Amivel másokat zavarhatnak, azt nem teszik. Egyszerűen betartják a kulturált együttélés legalapvetőbb szabályait és még azon túl is.

A tömegközlekedés pontos és tiszta, a járművek tökéletesen tiszták és ápoltak, nem lóg és szakad semmi se ki se be. Graffitynek , matricáknak, odatapasztott rágóknak nyoma sincs. Szemét és morzsa sincs a buszokon és a metrón. Aki eszik vagy iszik a járműveken, fizethet 500 dolcsi büntetést.

Az utcák rendezettek és tiszták. Szemét nem hever a földön (pénzbünti jár a szemetelőknek is). Alapvetően mindent büntetnek, de cserébe kellemes és kulturált környezetben élhet az ember. Fegyelem és rend van. Még Németország is tanulhat tőlük... :-D

Járműre felszálláskor nincs tülekedés. Az ajtó kijelölt helye előtt kétoldalt kell sorban állva várakozni. Két oldalt, hogy középen a leszállók kényelmesen távozhassak a járműből.




A mozgólépcsőn is pedáns rend van. A balra tarts értelmében mindenki szorgalmasan a bal oldalon áll. Nem középen, nem ferdén, nem könyököl. Fegyelmezetten áll és utat enged a sietőknek a jobb oldalon. A katonaság is megirigyelheti ezt a sorakozást. :)

Szingapúr engem sok szempontból New York-ra emlékeztet. Annyi különbséggel persze, hogy NY nem ilyen pedáns. De az épületek, a szerkezet, a közlekedés, a mozgalmasság, a munkacentrikus értékszemlélet, mind mind olyan Manhattenes. Csak itt katonás stílusban nyomják.

Hihetetlen, hogy létezik a mai forradalmi világban egy olyan hely, ahol mindenki betartja a szabályokat. Teljesen le vagyok sokkolva...



2013. augusztus 27., kedd

Mindent a feketére

2013 AUGUSZTUS 21.


Életem pillanatnyi legkomolyabb kérdése: HOVA TOVÁBB?


Mehetek a Fülöp-szigetekre. De őszintén szólva belefáradtam Ázsiába. Úúúúúgy, de úgy szeretnék tiszta, rendes, modern környezetben zuhanyozni. Meg sajtot akarok enni. Elképesztő, hogy mennyire tud az ember fél év után egy ételt ennyire hiányolni. De nem én vagyok az egyetlen. Akármelyik turistával beszéltem erről, mind rákontrázott, hogy igen, ők is nagyon ennének már sajtot. Németek, csehek, szlovákok, stb. Életünk része a sajt. Ez persze elgondolkodtató üzleti lehetőséget is rejteget. Ha a helyiek nem is (ők nem nagyon esznek tejterméket), azért a turisták vennék a sajtomat, ha itt gyártanám... Na ezen még elgondolkodom...

Szingapúr szupermodern repterén mászkálva a csilli-villi üzletek között egyre világosabbá vált számomra, hogy nem akarok Celebeszen önkénteskedni. Ráadásul a lakásban, ahol laknék majd, épp az emeleti szobám van a mecsettel egy magasságban és hajnali 5-kor megint üvöltésre kellett ébrednem az ott töltött egy éjszaka során. Azt hiszem, ez a legdöntőbb érv Indonézia ellen. Nem bírom elviselni a hangfalakból áradó óbégatást minden reggel. Kizárt. Szóval terv ejtve.

Elindulhatnék Európa irányába. Mivel a pénzkészleteim végét járom és itt a környéken csak munkavállalói vízummal lehet dolgozni, és azt is kevés pénzért, célszerű és okos döntés lenne visszaugrani Európába és megszedni magam pár hónap alatt, aztán kirándulgatni tovább. Legjobb persze az lett volna, ha Ausztrália nem utasítja el a vízumkérelmemet (Merthogy közben megjött a válasz és azt nyilatkozták, hogy mivel Magyarországon nincs munkahelyem, kockázatosnak látják, hogy örökre Ausztráliában maradok. Nem értem az összefüggést, de a földhözragadt szemléletükkel biztos jogos az aggodalmuk. Azért bekaphatják.). Szóval a gyümölcsszedés ugrott.

Mehetek még Új-Zélandra, de az is baromi drága és ott sem vállalhatok munkát, szóval csak annyi értelme lenne, hogy az utolsó fillérjeimet is elkölteném az odajutásra, aztán nézhetnék nagyokat, hogy merre tovább.

Viszont Új-Zélandról mennek a repülők a Cook-szigetekre....

Két éve lebeg a szemem előtt ez az úticél... (Amikor belebegett és  amikor kilebegett)

Okosnak kéne lennem. Tudom. Vennem kéne egy repjegyet Európába, okosan megoldani az állandó lakóhelyes problémát, kötni egy éves utasbiztosítást, dolgozni valahol, aztán lehetne tovább utazni. Ezt kéne.

De én most vagyok itt és most akarok utazni. Minek repüljek több ezer km-t és több napot, hogy aztán visszajöjjek ugyanide? A német bankszámlámon van még pénz, csak nem férek hozzá. Ha azt meg tudom oldani, akkor még maradhatok egy darabig. Aztán totál üres zsebbel mehetnék dolgozni valahová az EU-ban.

Nehéz döntés. A felelősségteljes, felnőtt énem és az élj-a-mának kalandor viaskodik bennem. Legyek okos? Vagy vállaljak kockázatot?

Szinte egész életemben okos voltam. Megfontoltan alakítottam az életemet. Aztán mire mentem vele? Csak eldobtam a végén és hagytam, hogy a kalandor vezessen az élmények útján. És mekkora érzés volt a bregenzi kaszinóban 1000 Eurót feltenni a feketére! Jó jó, nem az én pénzem volt, de az érzés, mikor a kockázat után nyertem....

Ha most visszafordulok, méregdrágán tudok csak visszajutni ide, merthogy az olcsó, keresztül-héthatáron utat még egyszer nem csinálom végig. És hogy bánnám később, hogy visszafordultam. Mint januárban, mikor kihagytam az egy órás repülőutat és nem mentem a Cook-szigetekre. Most megint itt vagyok a küszöbön. Oké, most inkább a kapuban, de a küszöb csak egy ugrás. Megint kihagyjam? Aztán megint hurcoljam magammal a ki nem elégített vágyat Rarotonga iránt?

Napokig gondolkodtam.

Aztán rájöttem, hogy semmi sem lehetetlen.





Ha csak az a gond, hogy nincs pénzem utazni, de egy repjegyet még ki tudok köhögni, akkor csak azt kell megoldani, hogy ott ingyen lakjak, egyek és utazzak. Az meg gyerekjáték. :D

Ez az! Mindent a feketére!



Irány Új-Zéland!



Tűz, víz, lézer és úszkálás a felhők között

 2013 augusztus 20.


Szingapúrban lelkiismeretesen gondoskodnak a turisták szórakoztatásáról. A város durva bevételeket szerez a turistákból, de meg is tesz értük mindent.


Wonder Full

A Wonder Full lézer show az öböl partján rendszeres esti program egyszer 8-kor és egyszer fél 10-kor. Csupán negyed órás, de az tömény.

Mikor legutóbb itt voltam, meg akartam nézni, de a taxis rossz helyre vitt minket, így lekéstük.



Az előadás lényege, hogy vizet permeteznek az öböl fölé és erre a párára vetítenek lézerrel. Olyan, mintha a kivetítet képek a levegőben lennének. Futurisztikus hatású. Fut feléd valaki, aki nincs is ott. Nagyon élethű és egyszerű, de hatásvadász ötlet!



A pára-show-t időnként tűzzel és vízzel is feldobták.





A végén meg színes lézersugarakkal megvilágított szappanbuborék-felhővel borították el felettünk az eget.

Pazar volt! Ja, és zene kísérte az egészet. És nem mellesleg megvolt az augusztus 20-i feeling nekem is : D



Marina Bay Sands

A lézershow után a híres kilátóra, a Marina Bay Sands-ra mentünk fel.




A kilátó az öböl partján húzódik és egy repülő hajót formáz. 206,9 méter magas.

A feljutás normál esetben 20 SGD lenne, de ha nem a nyilvános kilátóponthoz megyünk, hanem az épületben található luxushotel tetőteraszára, akkor ingyenes. Amennyiben meggyőzően alakítjuk a hotel vendégének szerepét és épp jön is valaki, aki a liftet a szobakártyájával aktiválja.

Szerencsére sokan mászkáltak, simán feljutottunk az 57-ik emeletre, ahol egy kis park fái alatt lehet időt tölteni, meg be lehet látni az egész várost az óceánig. 



Miután kigyönyörködtük magunkat, Dominic megmutatott még egy érdekességet. A hotel éjszakai bárjába sétáltunk át, ahonnan az öböl másik felét is megnézhettük pár száz méter magasból.



A bár után Dominic besírt minket a medencéhez. A város legmagasabb épületének tetején feszített víztükrű medence, ahol olyan érzése lehet az embernek, hogy a város felett úszkál a levegőben. Elképesztő!!!



Asszem másnap visszajövök egy fehér fürdőköpenyben és megpróbálok belógni, mintha tényleg hotel vendég lennék... :D



2013. augusztus 26., hétfő

Szingapúr olcsón


Elég abszurd Szingapúrt és az olcsó jelzőt egy mondatban elhelyezni, de azért megpróbálom.

Estére meguntam a reptéren üldögélést (fáztam a légkonditól és a csomagomban volt a pulcsim - jaja már megint kényeskedem), úgyhogy feldobtam CS-re egy hirdetést, hogy kéne egy szállás. Nem nagyon bíztam benne, hogy kapok választ, meg közben el is indultam lassan a kijárat irányába, útbaejtve a masszázsfotelt egy-két extra körre. Megdöbbenésemre fél órán belül kaptam 3 meghívást is.

Egyet el is fogadtam és már szinte úton is voltam a belváros felé. Csak előbb még kiváltottam a csomagomat a talált tárgyak osztályáról. Ott várt szépen a polcon. Kedves tőlük, hogy idecipelték a futószalagtól :D

Vendéglátóm a belváros legközepén, a Boat Quay egyik toronyházában lakik a 25-ik emeleten.

A kilátás egyszerűen mesés!!! És ráadásul a kedvenc részemre lehet rálátni!!!





A srác Indiából költözött ide pár éve és vezető pozíciót tölt be egy nemzetközi cégnél. Másnap reggel repül Malájziába, úgyhogy csak egy éjszakára jöhettem, így másnapra leszerveztem a következő vendéglátómat. Nem is baj, mert a belváros drága kaja szempontból. Egy tányér étel 6 SGD (1200 Ft). Ebből Indonéziában 6-szor kajálhattam...



Új vendéglátóm, Dominic alig 20 éves és épp most jött vissza egy Európa körútról, ahol 2 hetet Budapesten is eltöltött és nagyon örült, hogy magyart láthat vendégül. A családjával lakik egy külvárosi lakónegyedben.

Örülök, hogy megnézhettem Szingapúrnak ezt az oldalát is.

A lakótelepen többnyire betelepülő családok laknak, leginkább kínaiak. A srác már Szingapúrban született, kínaiul nem is nagyon tud.

Itt egy tányér étel 3 SGD. Ez már jobban hangzik.



Várost nézni most úgysem nagyon akarok, mert a múltkor alaposan körülnéztem, úgyhogy tökmindegy, hol a lakás, ahol az internet előtt gubbasztok a következő napokban.

Dominic igazán ismeri a város alacsony költségvetésű oldalát. Megmutogatta, hol mit lehet a legolcsóbban.

Mikor említettem neki, hogy legutóbb a szmogos füst miatt nem tudtam felmenni a híres kilátóra (ami a fényképeimen is alig látszik, akkora füst volt), rögtön felajánlotta, hogy megmutatja, hogy lehet a 20 dolláros látványosságot ingyen megnézni.





Két éjszaka után illett odébbállnom Dominic családjától, bár mondták, hogy maradhatnék még.

Átköltöztem egy másik külvárosba egy másik CSerhez.

Jovan Mauritiusról származik és több évnyi európai tartózkodás után nemrég tért vissza Szingapúrba. Nagyon jó fej a srác, abszolút megérti az életvitelemet és fel is ajánlotta, hogy maradjak 4 napot (ugyanis 4 napig maradok még technikai okokból Szingapúrban), és így akkor már nem kell új szállásadó után futkosnom.

Jovan szívesen segít ki last minute CSereket, így másnaptól egy kínai lány is vendégünk lett.
A környék, ahol ő lakik, egészen más, mint az elsőző külváros.

Az lakótelepes volt.




Ez kertvárosos.



Közös bennünk, hogy mindkettő szuper rendezett és tiszta és olcsó.




2013. augusztus 25., vasárnap

A világ legjobb reptere

2013 augusztus 19.


Szingapúr Changi reptere épp mostanában nyerte meg a Világ Legjobb Reptere címet.


Mivel fogalmam sincs, hova menjek Szingapúrból, arra gondoltam, hogy elcsövezek a szórakoztató parknak is beillő reptéren 1-2 napot, és az ingyen internet segítségével megszülöm közeljövőm terveit.

Reggel 10-re ért a gépem Szingapúrba. Arra már útközben ráébredtem, hogy a terveimbe egy kis hiba csúszott. Az élménypark ugyanis a tranzitban van, ott viszont csak átszálló utasok tartózkodhatnak. Meg az éppen érkezők. De a csomagot csak a tranzitból kilépve, az útlevélellenőrzés után lehet átvenni. Ezután viszont már nincs visszaút.

Viszont az is tény, hogy Szingapúr drága és fogalmam sincs, hol vannak szállások. Mindenképpen kell internet, mielőtt elhagyom a repteret. Úgyhogy picit elszörfölgetek majd, aztán átveszem a csomagomat kicsit később. Elég csúnya és koszos a védőhuzatja, még egy csöves sem szívesen lopná el.

Ahogy feltérképeztem a tranzitot, azonnal megtaláltam az ingyen lábmasszázsos fotelokat. Masszásonként 15 perces a menet. Lehet választani 4 típusú masszázsból és többféle erősségből, meg hőmérsékletből. Gyorsan le is csaptam egy fotelre és vagy egy órán át el sem mozdultam. Szerencsére nem volt sorbanállás érte. Szerintem sokan nem is tudják, hogy ingyen van, meg különben is sietnek az emberek.

Mivel az internet szupergyors és teljesen ingyen van mindenhol, ideális volt a lábmasszázs közben hosteleket keresgélni.

A laptop töltése sem probléma a világ legjobb repterén, mert több helyen vannak töltőállomások, ahol még usb portról is tölthető a telefonunk vagy amit akarunk. Elsőre persze megijedtem, mert a szingapúri szabvány konnektor-átalakítóm a hátizsákban volt (ami meg még mindig a futószalagon keringett arra várva, hogy átvegyem), de aztán találtam egy standot, ahol több típusú dugó is csatlakoztatható volt.

Akinek nincs saját laptopja, az ingyen számítógéphez is juthat.

Az ivóvíz és a teának való forró víz is ingyenes több automatánál, úgyhogy a magammal hurcolt túlélő kajának köszönhetően (instant poharas leves) olcsó ebédem is volt.

Csak úgy szaladt az idő!

Egy idő után átgondoltam a terveimet és arra jutottam, hogy a csomagom pont jó helyen lesz a talált tárgyak osztályán másnap reggelig is, simán elbóklászhatok a reptéren még jó pár órát, aztán valamelyik kényelmes kanapén, a csendespihenős részlegen még alhatok is.

Van valami botanikus kert meg pillangó park meg ingyen mozi a reptéren, azokat még meg kéne néznem.


Szelektív hulladékgyűjtés. Dizájnos és a hülyének is világos, mit hova dobjon.

U.I. Holnap feltöltöm ide a többi képet. Akit érdekel, jöjjön vissza megnézni.


2013. augusztus 24., szombat

Hazajáró hullák

2013 augusztus 18.


Couchsurfer barátom jött értem a kikötőbe.

A srácnál terveztem az angoltanítós önkénteskedést, de az utóbbi napokban annyira megtelt az indonéz pohár, hogy már nem vagyok biztos benne, hogy olyan jó ötlet ez. Azért még nem zárom ki a lehetőséget, hiszem egészen más letelepedve élni egy országban, ahol a környezetemet én tartom tisztán, mint hátizsákkal hurcolkodni nap mint nap szállásról szállásra.

Ikhsan egy tök komoly és megfontolt huszonéves. Szuper kedves és vendégszerető. 

Egy kellemes napot töltöttem el nála.

Makassar (Sulawesi avagy Celebesz déli fővárosa) nem rendelkezik turistáknak szánt látványosságokkal. 

A várostól 9 órányira fekszik viszont a Toraja népcsoport lakóhelye, ami a legfőbb érdekesség, de sajnos az nem fér bele az időmbe, hogy odaruccanjak. Kár érte, mert terveztem, hogy megnézem, de végülis ha visszajövök, simán lesz rá időm egy hónap alatt.


Celebesz híres a szertartásairól. A lakók hiteleket vesznek fel, hogy megtartsanak egy-egy temetési szertartást, ami a legfontosabb a életükben. Minél magasabb rangú a család, annál pazarabb a halotti tor. Még ha nem is engedhetnék meg maguknak, akkor is több ezer állatot ölnek le egy temetés miatt. A celebesziek ezért szegények.

Sok család eladta a földjét befektetőknek, és a kapott pénzt szertartásokra költötte. Ami abszurd, hiszen a földjeik óriásiak voltak és a kapott pénzből gazdagon élhettek volna életük végéig. Ehelyett mindet bivalyra költötték, amit egy-egy temetésen levágtak. Így se föld, ahol termesszenek, se állatok, amit tenyészthetnek. Minden további szertartásra meg kell venni az áldozati állatokat, ami rengeteg pénz. Olyasmi az árfolyam, mintha otthon 100.000 Ft lenne egy tehén. Egy szertartásra egy luxuslakás árát költik el.

Találtam egy nagyon szemléletes képriportot egy celebeszi temetésről. Itt lehet megnézni.

A toraják a halottat egészen addig élőként kezelik, míg a szertartás meg nem tartják. Bebalzsamozva őrzik a tetemet otthonaikban vagy egy ideiglenes koporsóba helyezik, ahol kivárhatja a száraz évszakot, a ceremóniák idejét. A toraja hit szerint a halottak az értük feláldozott bivalyok lelkén keresztül "lépcsőznek" fel a túlvilágba, ahonnan majd családjukat segítik. Ezért nagyon fontos, hogy minél több bivalyt öljenek le a halotti toron. 

A több napos ceremónia alkalmából a falu népe előszedi az addig őrizgetett halottakat és felkészíti őket a túlvilágba lépésre. Hullagyalázó viedó itt.

Egy másik hagyomány szerint az embert nem ott kell eltemetni, ahol meghalt, hanem ahol született. Viszont Celebesz természeti adottságai miatt nem könnyű egy halottat hazaszállítani a falujába. A legenda (vagy valóság?) szerint fekete mágiával rá lehet venni a hullát, hogy hazagyalogoljon a falujába. Zombiiiii!



Ha visszamegyek Celebeszre, mindenképp részt veszek egy szertartáson. Ezt meg kell néznem!



Újabb éjszaka egy Titanicon

2013 augusztus 17.


Kristiannal és Hannával felkerekedtünk reggel, szomorúan elbúcsúztunk a fehér homokos strandtól meg Jurajtól, aki folytatja útját a bálnavadászok felé Florestől keletre, és kihurcolkodtunk a kikötőbe.

A hajónk állami hajójárat, mint a Titanicos hajóm volt.

Úticél: Makassar, Celebesz-sziget fővárosa



A hajó reggel indul és másnap hajnalra ér oda.

Mindhárman ekonomi jegyet vettünk, és én, mint rutinos Pelni utas, lelkileg felkészítettem útitársaimat a csöves kempingezésre a folyosókon. Annyian várakoztak a kikötőben, hogy meggyőződésem volt, hogy nem fognak ennyi embert felengedni. Az viszont nekem nagyon gáz lenne, mert akkor lekésem a repülőmet és túllépem a vízumomat. Ami nagggyon gááááz, mert csúnyán fogy a pénzem és nem dobhatok ki az ablakon 20 ezreket ilyenekre.

Tiszta stressz voltam....

Végülis barátaimtól leszakadva felgyömöszöltem magam a hajóra. Ami már eleve tömve volt. Állítólag (a mozi pénztárosa szerint) 5000 ember utazott a kompon. A megengedett meg kb 1000-1200 fő lenne. Nem csoda, hogy tele vannak a hírek hajóbalesetekkel...

Bukit Singuntang
Ez a hajó 9 emeletes volt


Az egyik külső folyosón találtunk magunknak helyet, ami pár óráig árnyékban volt, aztán viszont telibe sütötte a nap. Délben, Egyenlítő környékén a tűző napon ülni több órát... Ezt még a Rejtő regények újra-átélése érdekében sem kérem...

Miután nem volt hova mennünk, és nem akartuk a kényelmes helyünket feladni, ami éjszaka nem lesz napos, viszont jól elférünk a fal mellett, elkezdtünk átmeneti árnyékolót gyártani.

Itt látszott meg nagyon az európai és ázsiai mentalitás különbsége! Az ázsiaiak tudomásul veszik, hogy az élet nem mindig habostorta, elfogadják, hogy délben süt a nap, és ha nem tudnak árnyékba húzódni, a fejükre terítenek egy kendőt. Nem úgy az európaiak! Nem véletlenül történt annyi felfedezés és újítás Európában. Egy európai sosem nyugszik bele a kényelmetlenbe, nem fogadja el a természet rendjét és a kellemetlen sorsot. Az európai, kéremszépen, megjavítja a világot. (Az amerikai meg akkor is megjavít bármit, ha nem is volt elromolva. De ez most nem téma.)

Európaiságunkat mi is könnyen felfedeztük magunkban, mikor belefogtunk a hajó szerkezeti átalakításába.

A dolog egyszerű volt. Egyikünk (én) felmászott a mentőcsónakok szintjére, ott egy összekötő pallón átmászott a lezárt legfelső fedélzetre (hajókürt, antennák) és egy talált madzaggal egy napozógyékényt rögzített paraván-szerűen a folyosó feletti összekötő hajóelemre. A lelógó gyékényhez a többiek hajcsatokkal rögzítették a másik gyékényt, így földig érő, és a nap mozgása szerint odébb húzható lapfüggönyt kaptunk.

Legalább 30-an jöttek bámulni az egyrészt rendhagyó és forradalmi szerelési munkálatokat, másrészt a renitens turistát, aki elhagyta a kijelölt útvonalat. A csodálkozó tekintetek mellett kaptam pár elismerőt is a majomgimnasztikám miatt.


Este aztán mégis feladtuk szuper helyünket, mert megnyitották a hajóorr feletti legfelső fedélzetet és az sokkal tágasabbnak tűnt. Persze csak addig, míg fel nem fedezték mások is. Utána már zajos és koszos lett.

Elhelyeztük a földön Hannáék tábori matracait, meg 2 szétteríthető papírlapot, ami az égből pottyant az ölembe. A helyiek szoktak ilyen papírokon kempingezni, és a mozgó papírárus épp az én hátizsákom mellett ejtett le 2 lapot. Nem erőlködtünk, hogy visszaadjuk neki, mert úgyis az a szokás, hogy itt hagyja az ember a papírt használat után, és az árus összeszedi, hogy másnap újra eladhassa.

Kényelmes tábort készítettünk magunknak, de aludni mégsem tudtunk. A helyiek megbolondultak. Mintha még nem láttak volna turistát. Odaültek a fejünk mellé, a képünkbe bámultak és hangosan röhögtek. Simán rátelepedtek a mi szőnyegünkre, fogdosták a cuccainkat és üvöltöztek a haveroknak, hogy jöjjenek már ők is. Úgy éreztük magunkat, mint a majmok az állatkertben. A legjobb az a csávó volt, aki megállt mellettünk, behajlított lábbal, kezeit a térdére támasztva fölénk hajolt (mint amikor a hangyák vonulását szemléli valaki a földön) és meredten nézett ránk.
Visszabámultunk kérdőn. Nem kapta el a tekintetét. Mintha nem is emberek lennénk, hanem majmok a ketrecben. Gátlástalanul szemlélt minket.
Mások gátlástalanul fotóztak. Négy kamaszfiú meg odahozott a fejünk mellé székeket és leültek ránk meredve, mint a moziban.
Annyira irritáló volt, hogy Hannával elkezdtük provokálni őket és mi is bámultunk. Meg néha nevettünk, hogy zavarba hozzuk őket. Nem sokat segített. 

Végül elvesztettem a türelmemet és picit gúnyosan rászóltam az egyik kamaszra:

- Nem akarsz rögtön mellénk ülni a matracra? 

Abban bíztam, hogy vagy érti a célzást és elhúz, vagy zavarba jön, mint ahogy sokszor szoktak, ha angolul kell beszélni, és akkor meg azért kullognak el végre. De nem jött be. Odaült mellénk a matracra...

És közben zajongtak és szemeteltek. Simán ledobja a fejem mellé a rizses dobozt, meg narancsleves flakont. A maradék narancslé meg csordogál a matrac felé. És nem akar vele rosszat. Nekik ez a természetes. Ülni a ragacsos mocsokban és örülni.

Teljesen kivoltunk tőlük. Folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy már csak másfél nap.

A legjobb döntés volt Szingapúrba jegyet venni. Itt az idő elhúzni innen valami civilizáltabb helyre.



2013. augusztus 23., péntek

Új tervek Dili nélkül


Szóval az volt a terv, hogy megyek Timorra vízumot hosszabbítani.

De aztán több dolgot átgondoltam.

Timor nem egy életbiztosítás. Asszem rajta is van a nem javasolt országok listáján. Mondjuk az semmit nem jelent, mert Kambodzsa is rajta van, aztán biztonságosabb, mint a Rózsadomb.



A timori vízumhosszabbítás (visa run) lépései a következők:

Timor sziget indonéz oldalán, Kupangban kell Kelet-Timor vízumot igényelni a Kelet-Timor Nagykövetségen. Kb 3-5 nap alatt megvan és 30 dollárba kerül. Ezután busszal 12 óra alatt át lehet kelni a határon Dilibe, Kelet-Timor (Timor Leste) fővárosába. Ez 15 dolcsi körül van. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy timor indonézül keletet jelent, leste pedig portugálul ugyanazt. Tehát az ország neve Kelet-Kelet.

Diliben az Indonéz Nagykövetségen kell indonéz vízumért folyamodni, amely 2 hónapos tartózkodást tesz majd lehetővé és 45 dollárba kerül. Az igényléshez csatolni kell egy helyi szponzor meghívását, aki garantálja, hogy jól fogunk viselkedni a 2 hónap alatt. Ezzel nem lett volna gond, mert egy CS ismerősöm, aki Celebesz (Sulawesi) szigeten lakik, meghívott magához 1 hónapra, hogy segítsek neki az angol nyelviskolájában toborozni meg tanítani, cserébe szállást és kaját ad. Az indonéz vízumkérelem elbírálása egy hétig tart. Ezután vissza lehet buszozni Nyugat-Timorra (15 USD) és lehet még 2 hónapig nyaralgatni Indonéziában.



Ha ezt összeadom, 100-105 dollárra jön ki. És megvan a kockázat, hogy valamelyik vízum nem jön össze.

Ha kelet-timorit nem adják meg, akkor közben kifutok az időből, lejár az indonéz vízumom és minden túltartózkodott napért 25 dollárt kell majd fizetni a távozáskor (különben nem engednek ki). Ez drága és necces. És miután továbbra sem világos, hogy tudja-e más állam az adataim ellenőrzésekor az állandó lakhely témát csekkolni, nem akarok rizikót vállalni. Mert ugye állandó lakóhelyet meg kell adni, mert annak lennie kell. Kellene. Grrr. 

Ha meg az indonéz vízummal lenne gixer, akkor meg Dilit csak Ausztrália felé hagyhatom el. Ami egyrészt drága, másrészt meg lehetetlen, mert ugye oda sem kapok vízumot (vagyis még nem utasították el, de nem látok sok reményt, így 4 hét várakoztatás után).

Nincs kedvem kockáztatni. Inkább egyenes úton elhagyom az országot és visszajövök pár nap múlva egy új vízummal. Ha lesz kedvem. Mert nem biztos, hogy lesz...


Azt nem tudom, hova tovább Indonézia után, ha nem jövök vissza. A vitorláshajós potyautazás nem kivitelezhető. A Seychelles-szigetek felé menő járat nem válaszolt, illetve kaptam pár új infót a szélirányról és egyéb hasznos dologról, amit nem árt tudni, ha tengeren akar közlekedni az ember, és úgy tűnik, nem vagyok jó időpontban. Novemberben kezdődik a ciklon szezon a déli óceánon.


A legfőbb indok a terveim módosítására az volt, hogy elfáradtam. Belefáradtam az indonéz stílusba.


Indonézia csodálatos ország. Nagyon megszerettem. De kell hozzá tűrőképesség.

A fürdőszobák hányigerkeltően mocskosak, a szállásokon a fürdőt nem is takarítják, hiszen zuhanyzáskor úgyis öntisztítódik. Úgyhogy mindig minden ragad a mocsoktól. Meg lehet szokni, de azért zavarja az embert. Meleg víz ugye nincs. Ráadásul sok helyen zuhany sincs, csak egy lábmosó csapból lehet vizet folyatni egy vödörbe (ami mellesleg a WC leöblítéséhez használt tartály is) és abból kis nyeles edénnyel lehet magunkra locsolni a hideg vizet.

Az ételek a keleti szigeteken elég rizscentrikusak, állandóan csípős szószokat rejtenek a kajába és lemaratom a szám szélét, ha nem veszem észre időben. Ez meg elég nyűgössé tud tenni.

Úgy általában nyakig jár az ember a szemétben. Az indonézek csak úgy lehullatják maguk mellett a műanyag dobozokat és zacskókat, aztán békésen ülnek tovább az alájuk csorgó zsíros szósz felett vagy akár benne. Ez szinte a legzavaróbb tényező itt. Tisztára olyanok, mint valami falu végi putri lakói. Ülnek a mocsok és szemét közepén és jól érzik magukat. Amit nem irigylek, mert nagyon meleg szívű és életvidám népség, és legyenek boldogok, csak azt nem szeretem, ha nekem is a trágyában kell hevernem.

Szóval összességében azt kell, hogy mondjam, hogy elég volt Indonéziából. Két hónap alatt sok mindent láttam, megtapasztaltam a helyiek életét, csodálatos élményeket gyűjtöttem, de itt az ideje egy rendes zuhanynak és egy hajmosásnak homokszemcsék és bámuló falusiak nélkül.

A repjegyek viszonylag olcsók a környező országokba a fapados légitársaságokkal. Persze nyilván arra a dátumra, amire nekem kellett a jegy, már csak dupla áron volt bárhova is, így végül is 90 USD-ért Szingapúrt választottam. A járat Celebeszről indul, úgyhogy oda még áthaladok hajóval, aztán viszlát Indonézia! :S

Hogy utána mi lesz, azt még nem tudom... 


Maumere és a hepiend

2013 augusztus 15.


A Kelimutu tavak után kijelentkeztünk a szállásról és Maumere felé indultunk. Ez lesz az utolsó állomásom Floresen.

Német barátaink még maradtak délutánig, de minden egyeztetés nélkül is biztosak voltunk benne, hogy találkozni fogunk velük Maumerében. Általában ugyanazokon a szállásokon kötöttünk ki eddig és minden állomáson egymásba botlottunk. Most sem lesz másképp.

Maumerében a Lonely Planet listájáról a második szállást választottuk. Az első drága volt és mocskos. Ez (Gardena Hotel) meg tiszta és feleannyiba került. Hol itt a logika?!

Jurajjal elszaladtunk kompjegyet venni (mingyán mondom mivan), és mikor visszaértünk, már előre röhögtünk, hogy tuti megérkeztek már a németek. És lám, épp akkor csekkoltak be. LOL. Meg se lepődtek, hogy mi is épp ott szálltunk meg. Elmentünk együtt vacsorázni és közben megbeszéltük, hogy másnap együtt mozdulunk tovább a tengerpartra. Ők is bírnak minket, mi is bírjuk őket. Ideje négy fős csapattá szerveződni. Már csak azért is, mert ők is azzal a komppal fognak utazni, amelyikkel én.

Maumerétől 24 km-re keletre vannak kisebb falvak varázslatos tengerpartokkal. Az egyik ilyet néztük ki. 

A szállás nagyon egyszerű (és olcsó, 9 dolcsi reggelivel 2 főre), de szép és tiszta bungallókból állt. Távol a falutól és a főúttól. Kellett vagy 10 percet túrázni a rizsföldek mellett, mire odaértünk. Közvetlenül a tengerparton. Totál csend, béke, nyugalom. Gyönyörű strand, fehér homok. Ha még a víz is meleg lenne, akár Polinéziának is hihetném.



És nagy meglepetésemre a víz is meleg volt. Hihhhhetetlen!

Esténként csoportosan naplementét néztünk. Annyira Tahiti volt az egész! Csak dumáltunk és ettünk naphosszat, meg bámultuk a tengert. Ja, de maradtunk volna még!



Második napon betoppant egy cseh párocska, akikkel ugyanott ismerkedtünk meg, ahol a német párral, Rutengben. Velük is többször összefutottunk azóta, csak ők saját motorral utaznak, nem buszoznak. A srác Jáván tanult indonéz kultúrát az egyetemen 1 évig. Most ért véget, kijött hozzá a barátnője, és motorral nekiindultak Jáváról Timorra. Pár ezer km földön és vízen. Szép ötlet!



Kár, hogy véget ért az indonéz nyaralás. Ezen a szálláson akár egy hetet is elheverészhettünk volna a jó társaságban.


De nincs mese, mennem kell. Lejár a vízumom pár nap múlva. 


2013. augusztus 21., szerda

Kelimutu - A három szent tó

2013 augusztus 14.


Floresi kiruccanásom egyik fő célja a komodói sárkányok megszemlélése volt, a másik a Kelimutu tavak meglátogatása.

A tavakról azt kell tudni, hogy változtatják a színűket pár havonta. A vulkán kráterében keletkeztek, így bővelkednek ásványi anyagokban, ezek pedig a hőmérséklet és a vízmennyiség hatására módosíthatják a tó színét. Állítólag a kék árnyalataitól a barnáig változhatnak.

A helyiek szentként tisztelik a tavakat. A legenda szerint a halottak lelkei ezekbe a tavakba kerülnek. A legvilágosabb, türkizkék tóba a gyerekek és ártatlanok, a smaragd színűbe a jó emberek, a fekete tóba pedig a kiskacsák (mielőtt Lengyelországba készülnének - természetesen) és a gonosz emberek.

Helyi turista szokás szerint napfelkeltére kell odamenni a kráterekhez. Nem tudtuk, miért, de ne a tudatlanságunkon múljon, hogy lemaradunk valamiről, ezért szorgalmasan felkeltünk háromnegyed négykor és vak sötétben felkerekedtünk az előző este kifejezetten erre a célra felbérelt motorral. A vulkán a falutól 13 km-re van. Ha nem hajnalban lett volna túra, még mehettünk volna gyalog is, de akkor kb éjfélkor indulhattunk volna és lehet, hogy épp a napfelkeltére alszunk be valami sziklának dőlve.

A tavak színe elég jellegtelen volt a napfelkelte előtt. Világoskék, sötétkék, még sötétebb kék.




Később tejes-kékesre változott az első és sötétzöldre a második. Nem volt igazi színváltás, csak a fény hatására tűntek más színűnek. A harmadik még árnyékban volt, az nem változott.






Ahogy egyre feljebb jött a Nap, úgy lett egyre türkizebb és smaragdabb a két tó.

Mikor az árnyék levonult a tavakról, elnyerték végleges színüket.

Türkizkék.



Smaragdzöld.



És fekete.