2014. december 31., szerda

Elázva a fővárosban

2014 november 16.


Az elefánt árvaház után továbbutaztunk Colombo-ba. A vendégek végállomása a repülőtér volt, ahol én is elköszöntem mindenkitől, aztán felpattantam a Colombo belvárosába tartó reptéri buszra.

Volt egy listám olcsóbb panziókról, ezek többsége a Mount Lavinia nevű városrészben volt található. Nem volt egyszerű megtalálni a buszt, ami a belvárosból odavitt, ráadásul zuhogott az eső.

Kértem a kalauzt,hogy majd szóljon a megállómnál, ahol le kell szállnom, de elfelejtette, úgyhogy a busz jóval messzebb tett le. Ki tudja, mennyivel.
Járdák persze sehol, az úttest csupa kátyú, húzni a gurulós bőröndöt inkább bukdácsolásnak tűnt, cipeltem a hátizsákot a hátamon, miközben szakadt az eső és szó szerint bőrig áztam. 

Kérdezgettem helyieket, merre van a tengerparti utca, ahol a listám szerint a szállásokat találom. Mindenki egy irányba mutogatott, de a távolsággal kapcsolatban elég eltérő adatokat mondtak. Reméltem, hogy nem lesz messze, és csak gyalogoltam, de úgy 10 perc után már gyanús volt, hogy a 300 méternek mondott távolság inkább 3 km lehet. Közben megálltam, hogy a hátizsákomra ráapplikáljak egy nejlonzsákot, amit trópusi eső esetére hurcolok magammal Ázsia óta, de még sosem volt rá igazán szükség. Most úgy tűnt, debütál a szemeteszsák. Azt csak reméltem, hogy a műanyag, gurulós bőrönd eléggé vízálló. 

Mire végre találtam egy hotelt, ami ugyan nem az én pénztárcámhoz volt szabva, már alkonyodott. A recepciós próbált útba igazítani és még azt is felajánlotta, hogy a csomaghordár fiút elengedi velem, hogy megmutassa, hol vannak a tengerparti olcsóbb szállások. 

Elindultam a srác után a szakadó esőben. Mentünk lejtőn le, emelkedőn fel, cibáltam magam után a sártól akadozó bőröndömet, kanyarogtunk kis utcákon, egyre sötétebb volt, közvilágítás alig-alig. Kérdezgettem a srácot, hova visz egyáltalán, messze van-e még, mert az útikönyv szerint nem kéne ennyit sétálni. A srác nem nagyon beszélt angolul, csak ismételgette, hogy tengerpart és hotel. Én ilyenkor mindig kihangsúlyoztam, hogy olcsó hotel, erre ő bólogatott. Megérkeztünk a vasúti sínekhez, ahol a srác teljes természetességgel elkezdett a bazaltköveken, a két sínpár között haladni. A gurulós bőrönd kerekei itt funkciójukat vesztették. Bukdácsoltam utána, emelve a csomagomat, amennyire tudtam és egyre türelmetlenebbül kérdezgettem, hogy hova visz már. Negyed óra bokatörő vasúti túra után megérkeztünk egy lenyűgöző méretű, hófehér palotához, ami közvetlenül a tengerparton, egy magasabb sziklára épült. Első pillantásra 5 csillagos luxusszálloda. Ide hozott?! És igen. Elégedett arccal mutatott a szállodára. Kérdeztem tőle, hogy ez szerinte olcsó tengerparti panzió-e. Értetlenül nézett rám és ismételgette: tengerpart, 5 csillag. Nem elég jó?

De, vazzeg. Annyira jó, hogy örömömben mindjárt fel is rúglak.

Elég reménytelen pillanat volt bőrig ázva, sártól mocskosan, bőröndcipeléstől fáradtam ott állni a semmi közepén, teljesen elvesztve az orientációmat egy kifizethetetlen szálloda előtt. Azt sem tudtam, merre induljak. Visszamentem volna Colombo belvárosába, de már fogalmam sem volt, merre volt a busz, amivel jöttem. Egyetlen esélyem az volt, ha találok, egy kifizethető szállást, vagy valakit, aki valóban útbaigazít, bár ez utóbbiban már kételkedtem.

Végül találtam egy nem túl olcsó, nem túl tiszta házat, ahol kivettem egy szobát. A szobában 50 fok volt, az ablak egy konyha fölé nyílt, ahonnan csak még melegebb szállt be, légkondi felejtő, a ventilátor meg semmit nem ért. De legalább nem az esőn álldogáltam. A bőröndöm teljesen átázott, minden csupa víz volt benne. A cipzár mentén szivárgott bele a víz.

Másnap elsétáltam a luxushotelhez, ami meglepetésemre nem is volt messze a hoteltől, ahol útbaigazítást kértem. Rájöttem, hogy a srác kerülő úton vitt oda, hogy még véletlenül se haladjunk el az olcsó szállások utcáján. Valószínűleg azért, hogy a drága szállodát megpillantva a hosszú bőröndcipelés után inkább visszamenjek vele a saját hoteljükhöz. Nem is tudom, mi másra számítottam...


2014. december 27., szombat

Fáncsi pancsi

2014 november 16.


Szigettúránk utolsó állomása a Pinnawela Elefánt Árvaház volt, ahol árván maradt elefántokat nevelnek állami támogatással.

A parkban kb 70 elefánt él. Különböző korúak és hátterűek.



A belépőjeggyel, ami 2500 rúpia (25 dollár) a parkot, az elefánt fürdetést és az elefántbébi-etetést lehet megnézni. Az elefántok szinte teljesen szabadok a parkban, lehet köztük sétálgatni, csak a nagyobbak (veszélyesebbek?) vannak lánccal korlátozva. Nagy számú személyzet felügyeli a biztonságot és az extra pénzbevételt. Ha az ember túl közel megy valamelyik elefánthoz egy fénykép reményében, a helyi alkalmazott már ott is van a markát tartva. Ha a turista jelzi, hogy nem akar külön fizetni, már terelik is el az elefántot. A 25 dolláros belépő mellett ez nekem elég barátságtalan viselkedésnek tűnt. Nyilván extrát kell fizetni, ha az ember fel akar ülni egy elefántra vagy szelfit akar vele csinálni, de ha csak közelében akar valaki egy fényképet, miért kell azonnal pénzéhesen morogni?



Az elefánt fürdetés azért jópofa dolog volt.

Leterelték az elefántokat a folyóra, akik boldogan vetették magukat a vízbe.






Kicsit haverkodtam az elefánttal, és már szaladt is a pénzszedő köcsög



Elég sokáig nézegettük az elefántokat, csináltam pár videót is.




2014. december 26., péntek

Kakaó után koka, aztán krokodil

2014 november 15.


Másnap reggel továbbhaladtunk Dambulla irányába.

Útközben megálltunk egy ayurvedikus kertben. Ayurvedikus fűszerkertet nem nehéz találni Sri Lankán, ugyanis az ayurveda, mint gyógymód innen (pontosabban Indiából) ered, ezért széles körben elterjedt. 

Az ayurveda jelentése: az élet tudománya. Egészségmegőrzés, életmód, test, szellem, és lélek harmóniája. Leegyszerűsítve a hivatalos definíciót, az ayurveda egy természetgyógyászati ág, amely a testi adottságok alapján kategorizálja az embereket és a gyógymódot ehhez igazítja.

A fűszerkertekben általában körbevezetik a látogatókat, megmutogatják a tipikus növényeket, elmagyarázzák, mi mire jó, aztán a delikvensek a kert végén található boltban jó drágán meg is vásárolhatják a fűszernövényekből készült termékeket. 

Ebben a fűszerkertben, ahol voltunk, részletesen elmeséltek mindent a növényekről. Voltam korábban is fűszerkertben Sri Lankán, de ott nem igazán mutatták meg a növényeket, csak bevezettek a boltba, elmondták, mi micsoda és adtak egy árlistát mellé.



Ebben a kertben sorra vettük a legfontosabb növényeket: kókuszpálma, királykókusz, kurkuma, fahéj, szegfűszeg, aloe vera, eukaliptusz, tea, curry, kakaó, kávé, satöbbi, satöbbi. Az egyik bokor előtt komoly magyarázatba kezdett a kertészünk. Elmondta, hogy ezt a növényt Sri Lankán szigorúan tilos tartani, és csak az állam által támogatott és külön engedéllyel rendelkező kertekben nevelhetik. A körülírás alapján már gyanús volt, hogy valami kábjtószerről lesz szó, aztán mikor megemlítette, hogy Dél- és Közép-Amerikában honos, már sejtettem, hogy a koka cserje mellett állunk.

Egy falat kokain. Milyen aggodalmasan néz a kísérőnk... :)

A fűszerkert jó fej volt, kaptunk tőlük ingyen ayurvedikus masszázst. Elvileg fizetős lett volna, de mivel senki sem kérte a csoportból, felajánlották, hogy tartanak egy kis bemutatót. Gondolom, annak reményében, hogy így majd rendelünk teljes testmasszázst. Nem is lett volna drága, de nem volt időnk rá, nem fért bele a programba.

Következő állomásunk Dambulla volt.

Itt egy világörökségi helyszínt néztünk volna meg, de valahogy senkinek nem volt kedve megmászni a több száz lépcsőt, ami a templomhoz vezetett, így kihagytuk. Csak az alsó templomnál néztünk körül.



Továbbmentünk Sigiriya felé, ami egy ókori fellegváros és UNESCO Világörökségi helyszín.
Ide is sok-sok lépcső vezet fel, úgyhogy a csoport leszavazta a látogatást. Mellesleg a belépődíj is elég húzós, 3900 rúpia (35 USD körül).

Azért megnéztük a távolból a hegyet, amire a város épült.



Este elmentünk páran egy rövidebb sétára.


Ahogy a rizsföldek mellett haladtunk, társaságunk egyik tagját piszkáltuk, aki nem helyezett túl sok bizalmat a minket követő kóbor kutyákba. A kis sétaút ellenkező oldalán egy mocsaras tavacskában megláttam egy hosszúkás sötét alakzatot. Viccből mutatom nekik:

- Nézzétek ott egy krokodil!

Nyilván nem lehetett krokodil, hiszen itt emberek sétálgatnak, itt a falu, itt a szállásunk, itt állnak a túloldalon térdig vízben a rizsföldön a farmerek, veszélyes lenne, ha kimászna a vízből. Ahogy nézzük az árnyat, az hirtelen megmozdult és lebukott a víz alá. Nemá! Tényleg krokodil volt!

Valahogy elment a kedvünk a további esti sétától...

2014. december 22., hétfő

Kandy és Buddha kihullott foga

2014 november 14.


Este érkeztünk meg Kandy-be, amelyet Sri Lanka kulturális fővárosának tartanak.

Első utunk a híres Kandy tánc show-ra vezetett, ahol nagy meglepetésünkre magyar nyelvű programleírást is kaptunk.



A tánc végén tűzön járó bemutatót is tartottak nekünk. Erre a trükkre még nem jöttem rá. Valódi parázs volt, mert éreztük a melegét. Hogy bírnak járni rajta?

video 


A szomszédos Fogtemplom volt a következő állomásunk.

A templom arról ismert, hogy itt őrzik Buddha egyik fogát. Évente egyszer körbehordozzák, ilyenkor oda lehet járulni hozzá. Ez a nap nem most volt, mégis sokan álltak sorban a templomon belül, hogy áldozatot mutassanak be Buddhának.




A templomnál egy picit érdekesebb volt aznap esti szobatársam, egy tenyérnyi méretű pók. A szobámba belépve észleltem, hogy épp az ágy alól szalad kifelé. Ismerve az ilyen hosszú lábú pókokat (többnyire ártalmatlanok), nem nagyon izgattam magam. Majd biztos meghúzódik a sarokban és kivárja a reggelt, amíg eltakarodom. Lementem vacsorázni. Mikor visszaértem, egy másik, valamivel kisebb (fél tenyérnyi) pók üldögélt a plafonomon. Na, ez már zavart. Ugyanaz a hosszú lábú fajta, nem is azzal volt a gond, hanem a ténnyel, hogy ketten vannak. A gekkókkal sincs semmi baj, amíg egyedül vadászgatnak a falamon. Náluk is az a gond, ha ketten vannak, mert akkor úgy bele tudnak merülni a csatározásba, hogy önhibájukon kívül az ember fejére esnek. Szóval egy pók oké, kettő nem. Szóltam a személyzetnek, hogy tegyék ki. Azonnal jött is a srác a porolóval. Buddhisták mellett azt szoktam meg, hogy kíméletesen kiterelik a betolakodó állatokat, de nem bántják őket. Ez a gyerek minden teketória nélkül, fél mozdulattal laposra verte szegény pókot. Ezt látva inkább mondtam neki, hogy a másik pókot szeretném megtartani. Ilyen előzmények után az a szerencsétlen úgysem mer lejönni a plafonról vagy egy hétig.


Nem is jött. Békésen aludtunk egy szobában...



2014. december 16., kedd

Ceylon, azaz TEA

2014 november 15.


Sri Lanka neve 1972-ig Ceylon volt.

A szó az angolok félrehallása a portugálok által Ceilao-nak keresztelt szigetnévből. Már a portugálok is halláskárosultak voltak, mikor a Serendib néven ismert földrajzi helyet Ceilao-nak kezdték nevezni, de mentségükre szolgáljon, hogy az eredeti Serendib elnevezés, melyet az arab kereskedők használtak, sem hasonlít sokkal jobban az eredeti szanszkrit névre, mely "oroszlánok szigete" jelentéssel bír és így hangzik: Sinha Diva. A névadó versenyt mindazonáltal egyértelműen a görögök nyerték a Taprobane elnevezéssel.

A sziget mai neve a hagyományos, helyi elnevezésből ered, mely "fényességes sziget"-et jelent. Néha hivatkoznak rá a fényességes jelző nélkül is, csak Lanka-ként. Érdekesség még, hogy a sziget nevének helyes kiejtése a magyar kiejtést követi, tehát nem SZRI, hanem SRI.

Sri Lanka híres a rajta/benne fellelhető drágakövekről. Salamon király is innen szerezte a Sába királynőjének ajándékozott rubint, valamint az India Csillaga néven ismert, 563 karátos kék zafír is innen származik, nem is említve az angol királyi koronaékszerek több ékkövét.


Teaültetvény


Viszont, ha az ember Ceylon-t hallja, rögtön a tea jut az eszébe. Nem véletlenül. A világ egyik legnagyobb teatermelő és exportőr országa

A szigettúra kertében ellátogattunk egy teagyárba is, miután órákon át autóztunk a teaültetvények mentén.






Érdekes a folyamat, ahogy a bokorról leszedett levelekből a csészénkbe kerülő nedű keletkezik.

Először is nem mindegy, hogy mely hajtásokat szedik le. A tea minőségét befolyásolja a levelek zsengesége. Minél kisebbek, frissebbek a hajtások, annál jobb a tea.

Teaszüret


A leszedett leveleket egy szárítógépben, nagy teljesítményű ventillátorral szikkasztják pár órán keresztül.



Ezután kezdik a tealevelek többlépcsős sodrását. Első körben egy gépben pár órán át sodorják őket.



Ezután a levélkéket egy szitálógépen engedik át. Ez kiszűri a nagyobb darabokat, amelyek zöld teaként értékesítenek egy újabb levegőztetés-szárítás után.


A szitán áthullott kisebb darabok mennek vissza a sodrógépbe még 2-3 körre, aztán kiteszik őket a napra erjedni. A tea pár óra alatt fermentálódik a napfény és a páratartalom hatására. Borús napokon nem fermentálnak, így a teagyártás nagyban függ az időjárástól.


A fermentálás során megfeketedett  teasodormányokat átviszik a szárítóba, amely magasabb hőmérsékleten, gyorsan szárítja ki.



Ezután következik a válogatás és osztályozás. A tealevelek átszitálódnak egy futószalagos szitán. A kihulló apró teaőrleményből lesz a legerősebb fajta tea. A nagyobb darabokat többször átszitálják, mindig méret szerint válogatva.



Minden kategóriában vannak ilyenkor még szárdarabok. Ezeket trükkösen távolítják el. Egy részüktől meg lehet szabadulni súly alapján történő válogatással, más részüket az elektrosztatikusságot felhasználva bogarássza ki a kupacból egy gép.

Az elektrosztatikát alkalmazó gép


A folyamatok legvégén különböző méretű, súlyú teafüvek állnak rendelkezésre külön kupacokban. Mivel ilyenkor még mindig előfordulnak fehér szárdarabok a szárítmányban, egy speciális, színérzékelős gép segítségével a maradék fehér részecskét is kiválogatják a teából, hogy a végeredmény egy valóban színtiszta, magas minőségű tea legyen.


A színérzékelős gép


A gyárlátogatás után meg is kóstolhattuk a különböző teaféléket, és megtanultuk az elnevezéseket. Na meg a hozzáértő felhasználás módját.


A képen erősségi sorrendben bal fentről jobbra haladva:


  • OPA (Orange Pekoe A grade)
    Ez a legépebben megmaradt levél, „A” minősítésű. A belőle főzött tea világos narancs színű, gyenge ízű és illatú, könnyű tea.
  • OP (Orange Pekoe) – English Afternoon Tea
    Ez a tea szintén egy gyengébb tea, de sötéteb a szjne és intenzívebb az illata. (Nekem ez volt a kedvencem az összes megkóstolt közül.)
  • Pekoe
    Még mindig a gyenge teákhoz sorolják, de már feketetea színe van.
  • FBOP (Flowery Broken Orange Pekoe)
    A tejjel fogyasztandó teák közül ez a leggyengébb. Határozott színe és illata van.
  • BOP (Broken Orange Pekoe) – English Breakfast Tea
    Ez az a tea, amit az angolok isznak reggelente. Kávé helyett. Sötét, keserű, erős, élénkítő. Citrommal túl fanyar. Nem véletlenül isszák tejjel (és Sri Lankán sok-sok cukorral).
  • BOPF (Broken Orange Pekoe Finest)
    A legapróbb, szinte porszerű teafű. Ez a legolcsóbb kategória és a legerősebb tea.

Az, hogy miért éppen ilyen neveket adnak a teafűnek, nem teljesen tisztázott. A gyárlátogatást vezető csajszi azt mondta, nem lehet biztosan tudni, honnan erednek az elnevezések. Az orange eredhet a tea halvány narancssárga szjnéből, de állítólag hajdanán volt egy nagy teaültetvényes család, és az ő nevük volt Orange. A pekoe elnevezés Peicho kínai város nevéből ered.

Megkóstoltunk ezen kívül két másik teakategóriát is: az arany teát és a fehér teát.

A fehér tea egy ezüstös levelű növény zsenge hajtásaiból készül. Baromi egészséges.
Az arany tea ugyanennek a növénynek az arany árnyalatú alfajából készül. Az is egészséges. Örök élet itala, meg ilyenek. Nevéhez méltóan aranyáron mérik.



Világosabbtól a sötétebbig haladva:

Fehér, arany, OPA, OP, Pekoe, BOP, BOPF

Az alsó sor 3 teáját szokták tejjel inni, a többit nem.

A legutolsó, a BOPF tej nélkül szinte ihatatlanul keserű, tejjel viszont simán helyettesíti a reggeli kávét.



2014. december 13., szombat

Ella vonat

2014 november 13.


A Yala Nemzeti Park után továbbautóztunk Ellába, amely a sziget belsejében, a hegyek között található. Az időjárás fokozatosan változott, a végén már kifejezetten hűvös volt. Igazi magas hegyek.



Ellában fantasztikus szállásunk volt. A hely oldalába, egy sziklára épült a hotel. Az egyik szoba úgy volt kialakítva, hogy a nyers szikla képezte a falát. Meg is másztam rögtön. Milyen jó már, saját mászófal a hálószobában.

Ella környékén egy vízesés van csak, mint látnivaló, de mivel esett az eső és hajnali 2-kor keltünk, az érdeklődésünk alulról súrolta a minimális szintet. Viszont baromi jót vacsoráztunk.



Másnap reggel vonatozni indultunk. Állítólag csodálatos tájakon halad a környékbeli vonat, érdemes kipróbálni. Mivel a jegy nagyon drága volt (kb 100 forint), az egész kis társaság lelkesen bejelentkezett erre a programra.



Kicsit meglepődtünk, mikor az útikönyvekben látott gőzös helyett egy szupermodern szerelvény gördült be a virágokkal körbevett állomásra. Azért Sri Lankán nem arra számít az ember, hogy a MÁV-ot megszégyenítő vonaton fog utazni.



Úgy tűnik, a hozzáálláson múlik minden. Az alábbi tábla az állomás épületén díszelgett. Fő az optimizmus!

Kiváló vasúti szolgáltatás holnapra
(Ez olyan, mint a vidéki kocsmákban a hitel: holnap)

A vonaton elég sok turista utazott. Megtudtuk, hogy épp miattuk/miattunk cserélték le nemrég a szerelvényeket modernebbekre. Nagy volt a forgalom. Hát, majd most, az egyediségét vesztett modern vonatokkal csökken.



Egyes turistáknak sikerült bebizonyítaniuk, hogy otthonától távol a legértelmesebbnek kinéző egyén is le tud süllyedni az agyatlanság legmélyebb bugyraiba. Az, hogy az ablakon lógtak ki a kanyarokban, hogy minél jobb képet csináljanak, még OK volt. Ehhez a mozgalomhoz – alapos körülnézés után – mi is csatlakoztunk. De a derékig kihajolás és az ajtóban himbálózás már egy kicsit felelőtlen volt az én ízlésemnek.



Összességében érdekes volt az út. A tájak kétségkívül szépek voltak, de azért csak emiatt nem érdemes órákat autózni a sziget közepéig.



Ella után továbbkocsikáztunk Kandy irányába a teaültetvényekkel szegélyezett úton. Tea mindenfelé, a hegyoldalban, a domboldalban.

2014. december 11., csütörtök

Elefánt az úton

2014 november 13.


Szóval mentem a négy napos szigettúrára. A kirándulás a Yala Nemzeti Parkban kezdődött.

Illetve egészen pontosan a kisbuszba történő beszállással kezdődött hajnali háromnegyed háromkor. Igen, 2:45-kor indultunk. Az út a NP-ba kb 3 órás volt. Mikor megérkeztünk a park bejáratához, a sofőr összeszedte a nem kicsit húzós belépőjegyek árát (40 USD), megrendelte a dzsipet, mi totál kómásan, éppen ébredezve felkapaszkodtunk rá (a dzsipre, nem a sofőrre), és fél 7 táján elindultunk a nemzeti parkba. Legszívesebben aludt volna tovább mindenki, de ha már ennyi pénzre lehúztak minket, akkor minimum nyitva tartjuk a szemünket. Viszonylag sokat mentünk az autóval, mire elértünk a park valódi bejáratához, ahol egy vadőr is csatlakozott hozzánk. Most már volt velünk egy sofőr, aki a dzsipet vezette, a saját sofőrünk, aki az anyósülésen aludt, és a ranger, aki a platón ült velünk és mutogatta a látnivalókat.



Az első állat, amit láttunk, egy páva volt. Elég sok vadon élő páva van Sri Lankán. Előfordult a hotelben is, hogy napkeltekor a teraszon iszogatva a teámat majdnem szívrohamot kaptam, mikor egy óriási árnyék ereszkedett le szárnysuhogva az udvaron, pár méterrel előttem. Mert ugye a páva, ha nem háztáji és nincs levágva a szárnya, repül.


A második állat a már jól ismert varánusz volt. Szinte szót sem érdemel :-)




Aztán jöttek a sárban fetrengő bivalyok. Ők is régi ismerőseim korábbi ázsiai kirándulásaimról.




Aztán láttunk ragadozó madarakat, de ezekről Nikon barátom jóvoltából nincs értékelhető fénykép.

A sok látnivalónak köszönhetően kezdtünk lassan ébredezni a kocsiban. Épp jókor, mert váratlanul befékezett a vezető. Az út melletti bokorban egy óriási teremtmény motoszkált. Elefánt.




Jó pár percig volt alkalmunk élvezni a látványt és közelséget, míg Fáni egyszer csak úgy nem érezte, hogy közelebbi kapcsolatba kell kerülnie velünk. Érdeklődve dugta ki fejét a lombok közül. Erre a terepjáró vezetője lassan elindult az autóval. Fáni kicammogott az úttestre, kicsit csodálkozva a barátságtalan reakción (na jó, túlzok, nyilván megszokta ezt a biztonsági óvintézkedést). A mögöttünk haladó dzsip közben beért minket, de ők is megtartották a tiszteletteljes távolságot az elefánttól.



Az elefánt álldogált egy darabig az út szélén tanácstalanul. Bármerre mozdult, az autók távolodtak tőle. Aztán lassan komótosan elkezdett az autónk felé cammogni, mi pedig tartva a követési távolságot, lassan gurultunk előtte. Utólag megtudtuk, hogy valamelyikünk táskájában volt péksütemény és annak az illata csalogatta ki, a vadőrök pedig tudják, hogy az ételre pályázó elefánt nem játék. A medve sem az, de az itt nincs.


A következő látnivaló egy nagyon színes madárka volt, amely az út széli fák egyik lehajló ágán üldögélt. Annyira nem aggódott az emberek jelenléte miatt, hogy percekig hagyta magát fényképezni 10 cm távolságból. Mondanom sem kell, hogy miket gondoltam Nikonról közben.

Íme a színes madárka Nikon módra.



És egyik útitársam Canonjával.




(Ezennel megígérem magamnak, hogy karácsonyra meglepem magam egy rendes Canon fényképezőgéppel és annak kamerája előtt zúzom darabokra ezt a selejtet. És a videót majd közzéteszem. Lehet, hogy a Nikon oldalán.)

Nem sokkal távolabb egy újabb pávát láttunk, ezúttal nyitva. És jó fej volt, mert körbe is forgott előttünk. Kétszer. Tökéletes fényképeket lehetett (volna) készíteni. De nem is bosszankodom inkább.

Nikon

Canon


Hamarosan megint befékezett az autó, a vadőr meg majd kiesett, úgy fürkészte a földet. Leopárd lábnyomok!



Izgatottan hajtottunk tovább.

Összeakadtunk egy másik dzsippel, akik szintén a leopárdra vadásztak. Eddig is gagyinak tartottam a kis fényképezőgépemet, de a szomszéd autóban ülő nő szerszámától csillapíthatatlan röhögést kaptunk. Na, ez a nem kispálya!!!



Kis pihenőt tartottunk a 2004-es cunami emlékművénél. A műalkotás a pusztító hullámokat modellezte, amelyek sok turista halálát okozták itt, a parkban. A víz 6 méter magas hullámai a parttól másfél kilométerig árasztották el a területet. Elképzelem, ahogy ül az ember a dzsipben, közel s távol semmi tengerpart, csak száraz növényzet és legelésző krokodilok, aztán váratlanul feltűnik egy őrületes sebességgel közeledő vízoszlop. Idő sincs meglepődni. Sem felkészülni. Máris üt és sodor az ár. Autóstul.



A megrendülés után tovább folytattuk a fényképes vadászatot.

Láttunk gyíkot a fán, újabb bivalyokat, legelésző szarvasokat, krokodilt és vízi madarakat teljes idillben.







Sikerült lencsevégre kapnunk egy mongúzt is, ami a korábbi madárkához hasonlóan nem különösebben aggódott a jelenlétünk miatt. Kedvesen kivárta, míg lefényképeztük, még meg is fordult.



Eddigre már ráhangolódtam a vadászatra és sorra szúrtam ki az állatokat a fák között, néha a vadőrnél is hamarabb. A hanyatt fekve hempergő bivalyt megpillantva is azonnal jeleztem. Elég fura pózban feküdt a jószág. Patások a legritkább esetben alkalmazzák ezt a macskákra jellemző pozíciót pihenésre. Kivéve, ha - mint ennek - kilógnak a beleik.



Tájékoztatott a vadőr, hogy az áldozat friss, és több, mint valószínű, hogy ez a leopárd frissen terített ebédlőasztala, tehát a macska is itt van a közelben. Valószínűleg az autónk hangja zavarta meg és most arra vár, hogy a hívatlan vendégek távozzanak az étkezdéből. Távoztunk is.

Közben váratlanul eleredt az eső, meg forgalmi dugó alakult ki a dzsipekből, amelyek úgy kerülgették egymást a keskeny, süppedős úton, hogy szinte vízszintesbe került az autó oldala és attól tartottunk, hogy felborulunk.

Aztán végre eljött a nagy pillanat. Megvolt a leopárd! A vadőr lelkesen mutogatta az egyik távoli fát, amin valami homályos folt heverészett. Meg sem próbáltam lefényképezni. Szabad szemmel esély sem volt kivenni az alakzatot. Egyik útitársam fényképezőgépével rázoomoltunk és valóban leopárd hevert a fán. Irigykedve gondoltunk a vállra vethető ágyúra, amit a szomszédos dzsipben láttunk korábban. Ő tuti, hogy még a leopárd lábkörmét is nagy felbontással vizsgálgatja most.

Na, ki találja meg a leopárdot?
Vékony piros kerettel jelöltem a képen...

A leopárd veszélyeztetett faj, így nagyon ritkán látni őket. Szerencse és jó idő kell ahhoz, hogy felbukkanjanak a kamerák előtt. Főleg éjszaka vadásznak, de nappal is kóborolhatnak. Mivel ők a szigetország csúcsragadozói, csak az embertől kell tartaniuk. Mióta a prémvadászat tilos, már tőlünk sem igazán. 

Íme, kinagyítva
Szerencsés napunk volt. Sok állatot láttunk, el is indultunk a park kijárata felé. Egyik útitársam a majmokat hiányolta. Őket is megkaptuk a kapunál.