2015 április 16.
Két kellemesen csendes és kényelmes éjszakát töltöttem olasz barátaimnál, aztán ők elutaztak, így én ismét egy hostelbe kényszerültem.
Most már előrelátóan feltérképeztem a lehetőségeket, megkértem a recepcióst egy másik hostelben, hogy hadd nézzem meg a szobákat, megkérdeztem, milyen típusú emberek a szobatársak. Mivel persze egy több ágyas szálláshelyen nem lehet kizárni a kellemetlen meglepetéseket és ezekért senki sem hibáztatható, nem várhattam garanciát a nyugodt éjszakára. Hosszas megfontolás után végülis megint ugyanabban a hostelben kötöttem ki, ahol a büdös ágytárs jutott korábban.
Szobatársaim ezúttal is ázsiaiak voltak. Kellemesen el is trécselgettünk a két huszonéves lánnyal, akik Európában járnak egyetemre és a szünetekben utazgatnak a kontinensen.
A lányok is korán le akartak feküdni aludni, így ideálisnak tűnt a pihenésem. Amíg fel nem másztam az ágyamra. Akkor derült ki ugyanis, hogy a hostel ágyai nem minden szobában olyan kiváló minőségűek, mint az előző, macerás éjszakámon foglalt szobámban. Ez az ágy konkrétan egy lyuk volt. A fémrács, amely a matracot tartja, parabolikusan besüllyedt, mint egy függőágy, a rajta elhelyezett matrac pedig úgy ki volt feküdve, hogy a közepén gyakorlatilag alig volt anyag. Így még inkább gödörben érezhettem magam. Úgy este 10-től hajnali 2-ig küzdöttem. Párnát raktam a derekam alá, mikor már kitört a gerincem. Nem segített. Betettem a párnát a matrac alá. Ez így valamennyire akceptálható volt, de annyira nem jó, hogy el tudjak aludni. Forogtam. Nem segített. Végül 2 körül feladtam a küzdelmet és levonultam a recepcióra.
A recepciós gyorsan orvosolta a problémát. Adott egy másik beléptetőkártyát egy másik szobához. Megnéztem a szobát. Egyetlen lány aludt benne és az ágyak vadonatújak voltak. Gyorsan összekaptam a bőröndömet akorábbi szobámban és minél kevesebb zajt csapva kiosontam és átköltöztem az új helyre. Utána leballagtam a recepcióra, hogy leadjam a régi szoba kártyáját. Ahogy jövök felfelé a lépcsőn az akció után, két ázsiai szobatársam rohan szemben velem a lépcsőn. Mikor megpillantanak, izgatott kiabálásba kezdenek. Kedvesen érdeklődve nézek rájuk, mi a baj.
- Eltűnt a pénztárcám! - hadarja egyikük. Nem kellett nagy fantázia, hogy kitaláljam, hogy az éjszaka folyamán csendben kiköltözésem miatt arra gondolnak, hogy zsebtolvaj vagyok és azért futkosnak a lépcsőn, mert azt hitték, hogy kiraboltam őket és leléptem. Nem nehezteltem rájuk a gyanúsítás miatt, mert adott esetben biztos nekem is megfordult volna a fejemben valami hasonló, talán csak annyi különbséggel, hogy én nem hagyom szanaszét a cuccaimat, így ilyen gyanú esetén fél mozdulattal ellenőrizni tudom, hogy mindenem megvan-e, így nem szükséges pánikolnom és ártatlanul meggyanúsítani bárkit.
- Én nem nyúltam a cuccaitokhoz. Szobát cseréltem, mert borzasztó kényelmetlen volt az ágy - mondom nekik. - De menjünk vissza a szobába és keressük meg a pénztárcádat. Biztos ott lesz valahol. Mikor láttad utoljára?
- Este még megvolt - válaszolja a lány és láthatóan nyugodtabb a segítőkész reakcióm láttán.
Visszamentünk a szobába. A pénztárca persze fél perc alatt meglett. A táskájában volt.
Elnézést kértek a meggyanúsításért, én meg mehettem aludni a kényelmes ágyamba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése