Oktoberfest

Épp most van. Épp útba esik. Nincs kérdés.

Még sosem voltam a Müncheni Sörfesztiválon. Épp itt volt az ideje, hogy megnézzem.

Couchsurfingen találtam egy magyar srácot, aki amellett, hogy eljött velem sörözni, még a kanapéját is felajánlotta szállás céljára.

Délelőtt elindultam Svájcból, Lindauba még beugrottam ezt-azt elintézni, aztán az autópálya lőtti utolsó benzinkútnál megálltam, hogy beadjam Gyuri müncheni cimét a GPS-be. Egyszercsak kopognak az autó ablakán. Egy 18 év körüli lány az. 

Letekerem:

- Elnézést, München felé megy? - kérdezi.

- Igen. Miért? - esélytelen palástolni a meglepődésemet.

- Stoppos vagyok. Nem vinne el?

- Ööö. Huhh. Hát ez nem egy megszokott kérdés itt Németországaban.

- Hát igen, nem sokan stoppolnak.

- Nincs sok helyem, de megoldjuk. Szállj be.

Kiderült, hogy a csajszi is Svájcból jön. Azért furcsa, hogy stoppol, mert a vonatjegy Lindauból csak 22 EUR. Az meg egy német pénztárcának nem sok. (Vagy irjam, hogy német bukszának? Hahaha) Azt mondja, szeret ismerkedni és igy sokkal érdekesebb, mint órákat ülni a vonaton egyedül. Meg hisz az emberi jóságban. Meg különben is van egy internetes közösség és ott is annyi olyan ember van, aki szeret barátkozni. Couchsurfingnek hivják, biztos nem ismerem. Biztos nem : ) LOL

Szóval hasonszőrűek vagyunk. Innentől aztán olyan jól elbeszélgetünk, hogy repül az idő Münchenig. Még sosem vettem fel stoppost, ezután sem valószinű, hogy fogok, de ez "mindent ki kell próbálni egyszer" alapon kellemes tapasztalat volt.

Megérkezünk Münchenbe. Leparkolom az autót Gyuri lakásánál és indulok a sörfesztiválra. Gyurival majd ott találkozunk este.

Bénázgatok a metrojegy vásárlással az automatánál. Kb olyan kretén a rendszer, mint a magyar. Annyi különbséggel, hogy itt nincs szétverve az automata. Ilyen-olyan szakaszok meg kombinált jegyek, az egyik 4 megállóra érvényes (pont annyit megyek metroval, ez jó lenne), de a 4-ből csak 2 lehet metromegálló. Mi van?! A többi akkor mi?

Odajön egy idősebb házaspár, gyorsan megveszik a jegyüket, aztán próbálnak segiteni. Elmagyarázzák a rendszert. Látszik a fejemen a véleményem. Ha Párizsban és New Yorkban a temérdek metrovonal mellett meg lehet oldani a jegyrendszert egyszerűen, akkor az ilyen pár metrovonalas városokban miért kell túlkomplikálni?!

Aztán egyszer csak azt mondja egyikük:

- Tudja mit? Ha úgyis csak egy szimpla jegyet venne, jöjjön velünk. Nekünk családi jegyünk van, ez max 5 főig érvényes.

Hmm, hát ez sem a sztereotipiák szerinti német viselkedés : - )

Szóval eljutok a fesztiválra.

Nem tudom, mit várok. Talán sörsátrakat és kajasátrakat. Na ez meg is van. Annyi különbséggel, hogy a sörsátrak nem sátrak, hanem kétszintes épületek, és a helyszin egy kisebb városrésznyi területet tesz ki. Plusz kombinálva van egy közepes méretű vidámparkkal.  

Bőrnadrág, kockás ing kötelező

Nagyjából 1 órát birok ki a tömegben lökdösődve, aztán herótom lesz. Még hogy New York zsúfolt! A Time Square elbújhat emellett.

Elsétálok a zsibvásár szegélyére, ahol messziről lászik Bavaria emlékműve egy szimpatikus, üldögélésre alkalmas  lépcsősor tetején.

Nem én vagyok az egyetlen, aki ide menekült a tömeg elől, vagy csak itt pihent meg. 

Úgy tűnik, a lépcső oldala detoxként funkcionál. Délután 5 van, de aki reggel óta lelkiismeretesen végzi a különböző sörsátrak italainak összehasonlitó vizsgálatát, az mostanra jogosan pihen meg a domboldalon.

Még 2 óra van a találkozóig sörbarátommal, a tömeget már unom, inkább elmegyek vidámparkozni. A pesti úgyis hamarosan bezár. 

Kinézem magamnak az Olimpia nevű hullámvasutat. Öt karika. Ezeken száguld végig a kisvonat. Fejjel lefelé, brutál sebességgel. Legjobb! Imádom!

A sárga karikában épp halad a vonat

Este aztán megjött Gyuri. Jó fej a srác. Nekiindultunk sörsátrat keresni. Már ahova még beférünk. Másnap nemzeti ünnep Németországban (Újraegyesités Ünnepe), senki nem dolgozik, tehát ma este ráérnek besörözni. Minden sörház dugig volt. Kordonokkal lezárták a bejáratokat, kint tolongott a sor, várták, hogy egyszer majd beengedik őket. Körbejártunk vagy 10 kerthelyiséget (a sörházak mellett van külső iddogáló is, itt nincs zene, de legalább adnak sört), de ezek is tele voltak. Úgy egy óra elteltével feladtuk. Húzzunk akkor máshova sörözni. Kifelé menet az utolsó noname sörkertnél még bekukkantottunk. És. . .  épp felszabadult 2 hely egy asztalnál. Heuréka! 

Megrendeltük a sört. Nincs sok opció. Vagy egy literes korsó sört kérsz, vagy egy literes korsó sört kérsz. Úgyhogy kértünk egy-egy egy literes korsó sört. 10 EUR. Nem adják olcsón. Lindauban ugyanez 6 EUR lenne. 

Hiába, a tömegélményt meg kell fizetni. 

Összehaverkodtunk az asztaltársakkal, de Gyuri végig azt hangoztatta, hogy ez itt kint nem az igazi, bent a sátrakban van a jó hangulat. Nem értettem, mi lehet ott bent jobb vagy másabb, csak a zaj nagyobb, mert szól a zene. Aztán zárás előtt nem sokkal bejutottunk. 

Tényleg összehasonlithatatlan! 

Emberek állnak a padokon és asztalokon, mindenki együtt énekel a zenekarral, mindenki haverja mindenkinek, az emberek közvetlenek és barátkozóak. Minden asztal tömve, de kb 30 mp alatt meginvitál minket egy társaság az asztalukhoz. Együtt állunk a padokon és énekeljünk, hogy mi vagyunk a világ. 

Tényleg nem ugyanaz, mint a sörtkertben!