Mielőtt hazautazom, még beugrom látogatóba magyar barátaimhoz Svájcba, a tó túloldalára.
Augusztus elején ismerkedtünk meg Endrével és Mariannal.
Koncert volt a Marmorsaal-ban. Láttam, hogy a gitáros neve magyar, kaptam is az alkalmon és beszédbe elegyedtünk. A srác jó fej volt, kellemesen elbeszélgettünk, aztán meghivott a másnapi koncertjükre is Ausztriába (tiszta nemzetközi turné, pedig csak a Bodensee partjairól beszélünk).
Ott aztán megismertem Endre barátnőjét, Mariannt is. Mindketten tündéri kedves emberek és hasonló az értékrendünk. Alig vártam, hogy újra találkozhassunk, de a munka miatt erre csak most, hazaúton került sor.
Annyi közös témánk van/volt! Meglepő véletlen (véletlenek pedig nincsenek), hogy Endre is épp azokba a témákban merült el részletesen, amelyekben én is (magyar nyelv története, magyar őstörténet, származás, történelmi hazugságok, stb). Nem fogytunk ki a szóból. És még nem értünk a végére.
Időközben kiderült, hogy Endre itthon elismert zenész, és ő irta kamaszkorom egyik legkedvesebb számának zenéjét, amire a 80-as évek óta generációk szerettek (hozzád bújok tiszta égő, forró testtel) és sirtak (te nem érzed ezt a kint), azt a számot, amit máig mindenki ismer Magyarországon, aki néha éjjel érkezik. Endre is nyughatatlan ember, aki nem egy országban élt már, elismert gitáros volt/van és a "Kétrészes Fürdőruhásokkal" máig is együtt dolgozik.
Útközben megálltam kedvenc épitészem egyetlen/egyik svájci alkotását megtekinteni. Hundertwasser mottója az volt, hogy a házak nem falakból állnak, hanem ablakokból. Igyekezett a természetes vonalvezetést alkalmazni az épületeiben, ennek következtében nincsenek derékszögű sarkok, a padló göröngyös, semmi sem szabályos és szimmetrikus. Fák a háztetőn, lakrészek a föld alatt, tetejükön gyep, szines csempék erre-arra, arany, hullámvonalak, kacskaringók.
Na, egy ilyen stílusú vásárcsarnokot épitett a tó partján.
Sajnos nem vásárcsarnok üzemel benne, hanem belépő ellenében műemlékként lehet belülről megnézni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése