Szeptember 30. Vasárnap. Utolsó munkanapom.
Este 6 körül odajön a főnököm:
- Te, mikor utazol el?
- Holnap. Miért?
- Nem tudnál még egy hétig maradni? (Mennyire tipikus : - D )
- Ezt most találtad ki?! Nem tudok, már van programom. Várnak Svájcban és Münchenben.
- Jó, de akkor legalább holnap ugorj még be 2-től 4-ig.
Hát mondjuk ezer elintéznivalóm lenne a távozásom napján, de végülis 2 órányi munka még poénnak is jó. Bejövök kicsit dumálgatni, elvégzem a melót azzal a tudattal, hogy minden capuccino és minden kitöltött ital az utolsó lesz. Ez jó poén. Jövök szivesen!
Persze szinte semmit sem sikerül elintéznem délelőtt, a lakásból való kiköltözést is munka utánra hagyom.
Rohanás a nap! A Városházára is el kellett volna mennem kijelentkezni a lakcimemről. De mostanra persze bezártak.
Összedobálom a cuccaimat. Nehéz szivvel hagyom el a szobámat, pedig nem is szerettem. Vagy talán mégis. A végére az életem részévé vált. Utoljára zárom az ajtómat, utoljára megyek le a lépcsőn, ahol annyit ültem a laptopommal (a szobában gyenge volt a lopott wifi), utoljára lépek ki a kis utcára. Egy utolsó fotó a házról.
Hiányozni fog az itteni életem. Szerettem.
Minden cuccom befér a kocsi csomagtartójába. Meglepő. Most vagy az autóm ilyen kis szuper (kisnagy) vagy ennyire kevés csomaggal jöttem.
Még legeslegeslegutoljára beugrom a Marmorsaalba. Leadom a kulcsot, utolsó ölelések, utolsó fotók. Ennyi volt.
Nehéz a búcsúzás. Nagyon szép időszak volt itt lakni. Hiányozni fog Lindau, a mindennapok, a barátok, kollégák.
Hiányozni fogtooook!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése