2015. január 23., péntek

Az út vége


Szóval eldöntöttem, hogy szüneteltetem a blogírást egy időre. Vagy legalábbis lecsökkentem annyira, hogy csak akkor írok, ha valami közlendőm van. Az utazásos időszak úgyis véget ért. Nem akarok hátizsákkal bóklászni tovább. Nem lesz annyi történet és esemény. Gondoltam decemberben...

Aztán megérkeztem Londonba. Abba városba, amit boldogan hagytam magam mögött augusztusban. Azzal a gondolattal, hogy többet nem jövök vissza. Nem újdonság: nem szerettem Londont. Most sem szeretem. De a körülmények úgy hozták, hogy el kell viselnünk egymást...

Az történt ugyanis, hogy itt kötöttem ki. Hosszú út vezetett idáig. A szakács keze is benne volt a dologban.

Úgy kezdődött, hogy egy kanapészörfös ismerősömmel még augusztusban összejöttünk egy baráti főzőcskézésre. Vacsora után jót beszélgettünk, és megállapítottuk, hogy addigi felületes társalgásaink során nem volt alkalmunk érdekesnek találni a másik személyiségét, míg ez alkalommal olyan mélységekig merültünk a témákba, hogy egész sok hasonlóságot fedeztünk fel egymásban. Hasonló tulajdonságként bukkant fel többek között az a tény, hogy mindketten előszeretettel bonyolódunk nem bonyolult kapcsolatokba, és ha választani lehet, olyannal kavarunk, aki úgyis elutazik, úgyis elérhetetlen, úgyis reménytelen, így a fellángoló érdeklődés elmúlásával nem kell a kihátrálás terhét magunkra vennünk. Ezen a szabadságot sugalló érzésen felbuzdulva sokkal nyitottabban álltunk egymáshoz. Hiszen nincs macera, mindketten komplikációmentes életet akarunk.

Annyira jól sikerült a vacsora, hogy következő hétvégén is átugrottam hozzá.

Másnap pedig elutaztam Angliából. Good bye. Ennyi volt.


Aztán napokkal később valahogy jött egy e-mail, ment egy válasz, újabb e-mail, újabb válasz. Lett belőle csetelés, meg skype-olás. Egyre gyakrabban, egyre hosszabban, egyre meghittebben. Más időzóna, összehangolás, virrasztás. Mivel a ferromonok nem tudták elterelni a figyelmünket, kénytelenek voltunk egymás személyiségére figyelni. Kötetlen virtuális barátság alakult ki köztünk. Beszélgettünk, mert jól esett. Semmi több, mert hát racionálisak vagyunk, és racionális ember nem bonyolódik távkapcsolatba. Főleg olyannal nem, akivel előtte négyszer találkozott. És főleg úgy nem, hogy az egyiket Londonba, a másikat meg Sri Lankára köti a munkája. Többször megbeszéltük, hogy ennek a csetelgetésnek nincs értelme és abba kéne hagyni, de nem hagytuk.

Ahogy múltak a hetek, képbe került egy repjegy Sri Lankára, meg egy közös karácsonyozás. Hogy utána mi lesz, az nagy kérdőjel maradt. Mert, ha szerencsénk van, akkor kiderül, hogy ami a cseten működött, az személyesen nem fog, és akkor nincs gond. Ha viszont minden legalább úgy működik, vagy még jobban, akkor gáz van, mert akkor lépni kell. És ki lépjen és mit?

Aztán jött a szakács és a pofon. Hajléktalanná váltam. Plusz a munkának is annyi. És most ilyen körülmények közé jöjjön hozzám valaki karácsonyozni? Hova? Panzióból panzióba szenteste?

Ennél persze nem sokkal jobb az az opció sem, hogy töltsem a Karácsonyt Londonban. Londonban. Pont ott!

Áthidaló megoldásként az maradt, hogy eljövök Sri Lankáról, ahol az ott tartózkodásom egyébként is céltalanná és költségessé vált, meglátogatom Őt Londonban, de karácsonyra elhúzunk valami más helyre.

Így kötöttem ki Londonban. Az út vége.

Három évnyi utazás a Föld legszebb helyein, és kikötök a patkányokkal, ágyi poloskákkal teli, logikátlan Londonban, ahol a perspektívátlan kelet-európai emigránsok keresik a kolbászkerítést. Hát hadd ne mondjam, hogy éreztem magam emiatt.

De emellett valami olyat találtam, amiben már nem is hittem. Úgyhogy nincs mese: London, el kell viselnünk egymást! Legalább egy darabig...


14 megjegyzés:

  1. Köszönet, hogy az élményeidet írásban, és fotóban egyaránt megosztottad velünk! Jó volt olvasni nagyon.
    Kívánom, hogy megtaláld az életben amit csak szeretnél, bárhol is legyél a világban!

    VálaszTörlés
  2. Sok boldogságot!
    Szabina

    VálaszTörlés
  3. Nagyon sok boldogságot :) Örülök, hogy olvashattalak. Azért az angol kalandozásaid is érdekelnek :) Mi Manchesterben élünk, a szélén gyönyörű környezetben. Egész megszerettük, de Londonban nem szeretnék élni. Viszont van olyan ok, ami miatt bárhol eléldegél az ember lánya :)
    Üdv Ildikó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sok helyen lehet éldegélni, de számomra London nem az a hely. Manchester biztos élhetőbb. És ott talán még emberszámba is veszik a külföldieket és mosogatáson kívül más munkát is adnak a diplomádért :)

      Törlés
  4. Egyszer minden vándor megpihen (egy időre :-D).
    Köszönöm a gyönyörű fotókat az élvezetes írásokat lélekben kicsit én is veled utaztam. Kívánom, hogy minden úgy legyen Veled ahogy lennie kell ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Egy időre" LOL
      Te már tudtál valamit :D

      Törlés
  5. Az örök nyughatatlan megtalálta a helyet, ahol hajlandó lenne lenyugodni. Vagy legalább megpróbálni... :) Csupa jót Nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi. Ez esetben a "hely" nem annyira földrajzi, mint ahogy 3 hónapja sejtettem...

      Törlés
  6. legyél boldog, és ha úgy érzed, van mit megosztani velünk, ne fogd vissza magad!
    ha esetleg újra Új-Zéland felé mész, azért mutasd meg nekünk, hogy mennyit úszott-fejlődött az a virtuális halacska a múzeumban ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Hamarosan írok vmit. A tintahalam meg szerencsére interneten keresztül is látogatható. Ez persze nem zárja ki azt, hogy visszamenjek Új-Zélandra :)

      Törlés