Filozofikus válaszok

Nemrégiben (vagy másfél hónapja) filozofikus kérdéseket tett fel nekem valaki a blogon megjegyzésként.

Alaposan elgondolkodtam a kérdéseken. Volt időm a meditáció alatt. Rá is jöttem pár fontos dologra, más témákban is, de először is megválaszolom a kérdéseket.

Milyen érzés, hogy nincs igazi otthonom?

Jó kérdés. Nagyon jó.
De először is definiáljuk, mi az igazi otthon.

Szerintem mindenkinek mást jelent.

Az a ház, ahova hazajársz?

Vagy az a hely, ahol otthon érzed magad?

Vagy az a hely, ahol a családod él?

Egyáltalán szükséges, hogy az otthon földrajzi hely legyen?

Az igazi otthon számomra azt a helyet jelenti, ahol elfogadnak, támogatnak és ahol önmagam lehetek, ahol azért szeretnek, aki vagyok. Úgy, ahogy vagyok. Alanyi jogon. Ahova szeret az ember hazamenni. Ahol szeretek ott lenni és kellemesen, biztonságban érzem magam olyanok társaságában, akik szintén így éreznek. Az igazi otthon az, ahol a család egy csapat. A földrajzi hely másodlagos. Lehet állandóan változó, mobil otthon is, átmeneti lakóhely is, ha a szívem otthonnak nevezi.

Lehet, hogy ilyen nem is létezik a valóságban, csak én gondolom, hogy ez lenne az ideális, mindenesetre szeretném hinni, hogy ha eddig nem is létezett ilyen, én majd megteremtem egyszer a prototípust :-D

A kérdésre visszatérve: Nem tudom megmondani, milyen érzés, hogy nincs igazi otthonom. Nem rossz. Nem hiányzik. De örülni fogok, ha majd lesz egy. És akkor majd fogok tudni válaszolni arra kérdésre, hogy milyen JÓ érzés, ha VAN egy igazi otthonom ;-) Addig meg van egy otthon, ahol felnőttem, van egy otthon, ahol a cuccaimat tárolom, és közben bárhol otthon érzem magam a világban.

Szekrény

Bőröndből élni megszokható. Néha nem kényelmes, de alapvetően sokkal kevesebb dologra van szüksége az embernek, mint gondolná.

Az utam elején, mikor New Yorkba költöztem, még 2 nagy bőröndöm volt. Nem emlékszem a súlyukra, de biztos, hogy több volt, mint 30 kg.

Tahitire már csak kábé 15 kg-val mentem. Ázsiába meg 10 kg-val indultam, de útközben valahogy mindig 15 lett belőle és ilyenkor muszáj volt kipakolni valamit, hogy cipelni tudjam a súlyt.

Persze, amikor kicsit hosszabb időt töltöttem valahol, azonnal elkezdtem az ösztönös felhalmozást, és néha nem tetszett, hogy limitált mennyiségű cuccal kell boldogulnom. Sokszor hiányzott egy polc, ahova kipakoljak. ezért is igyekeztem hosszabb időket eltölteni a helyszíneken. Eleinte ment is. USA 5 hónap, Lindau 4 hónap, Tahiti 2 hónap. Az ázsiai körúttal kezdődött a vándorcirkusz, amiben aztán benne ragadtam. De Új-Zélandon is próbálkoztam hosszabb időre egy helyben maradni.

Túl sokáig nem akarok sehol maradni, de pár hónap jól esik.

Ez is a célom. Úgy élni, hogy 1-2 évente lehessen költözni. Nagy bánatom volt, hogy a családalapítással ennek az életmódnak lőttek, és választanom kell a kettő közül, mert lehetetlennek tűnt olyan társat találni, aki szintén pár évente új országba akarna költözni, és gyerekekkel együtt is elképzelhetőnek tartja. Közben kiderült, hogy az életben semmi sem lehetetlen, de ez egy másik sztori ;-)

Barátok

Az igazi barátok nem attól barátok, hogy mindig jelen vannak, hanem attól, hogy mindig barátnak érezzük őket, akármennyi idő telik is el egy-egy találkozás között, és mindig ugyanonnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. Az érzések és a kötödés marad, akármilyen elfoglaltak vagyunk.

Mióta úton vagyok, sok barátomról kiderült, hogy nem annyira igazi, mint hittem, de aki megmaradt, az igazi. Tudom, hogy számíthatok rájuk, ha szükségem van valamire, és bármikor melléjük állok én is.

Lettek utazás közben új barátságok is. Némelyik mélyebb, némelyik csak felületes, de az a jó bennük, hogy a hasonló életstílus és élettapasztalat miatt lelkileg nagyon közel tudtunk egymáshoz kerülni. Csak győzzük megtalálni egymást a világban! :-D

24 órás városnézés?

Hát vannak időszakok, mikor 24 órás turizmus az életem, de többnyire olyanok a napjaim, mint egy átlagos hétvége bárki más életében. Lustálkodás, bevásárlás, főzés, barátokkal trécselés, internetezés, délutáni séta. Csak épp mindig más városban, más emberekkel.

Amikor "nem csinálok semmit", akkor többnyire nem csinálok semmit :-) 

Ülök a gép előtt és ostoba videókat nézegetek, vagy filmet nézek, vagy olvasok, vagy a Facebookon bogarászom, vagy híreket olvasok vagy csetelek. Ugyanazt csinálom, mint bárki más, aki hagyományos életstílusban él, csak kényelmesebben és ráérősebben, mert nekem az egész napom ott van rá, másnak meg csak az este, munka után.

És vannak időszakok, amikor bankszámlafeltöltőset játszom és napi 16 órát dolgozom és létminimumon élek, hogy minél több pénzt tudjak félretenni a következő henyélés idejére.

Pasik

Hát igen. Pasik voltak, vannak, lesznek. Ez az élet rendje :-) Csak erről nem írok a blogban. Mikor elkezdtem a blogot írni 3 éve, amikor Amerikába mentem, az első pár bejegyzés után jöttek a levelek a barátnőktől: Ez mind szép és érdekes, de hol vannak a szaftos sztorik, amiket a publikus blogban nem írsz le?

Na, azóta érik a gondolat, hogy kéne írni egy "Ami a blogból kimaradt" blogot is. ;-)

De valahogy mindig úgy vagyok vele, hogy amikor az aktuális "nagy Ő" jelölt még aktuális, akkor nem akarom kiteregetni a részleteket. Mikor meg aktualitását veszti, már nincs kedvem írni róla.

Meg különben is: A nagy Ő keresése fáradtságos feladat, sok próbálkozást igényel. Ha nyilvánosságra hoznám, hogy milyen szorgalmasan próbálkozom, csak más "nagy Ő" keresők értenék meg a hátteret, miszerint én valójában minden érdeklődőben a lehetséges Egyetlent látom, és hogy ezek a lehetséges jelöltek akaratom ellenére cserélődnek olyan gyakorisággal, amely fluktuáció felületes szemlélő számára erényeim gyengeségére engedhet következtetni ;-)

Az állandó pasi...na, az hiányzott. De most az sem hiányzik ;-D

Remélem, sikerült kielégítően válaszolnom ;)