Elfogyott a kontaktlencsém.
Szeptemberben úgy kalkuláltam, hogy hozok annyit, ami elég január végéig, aztán ki tudja, hol leszek januártól, majd veszek helyben.
Hát(tal nem kezdünk mondatot) most itt vagyok, úgyhogy itt szerzem be. Illetve szerezném, ha lehetne.
Ugyanis, hiába olcsóbb itt, nem vehetek, mivel nincs szemorvosi rendelvényem.
Ami otthon senkit nem zavar online rendelésnél, mert csak bepipálom a kis négyzetet, hogy vállalom a felelősséget megvakulás esetén, oszt mindenki boldog. Én, mert vehetek lencsét online feleannyiért. A lencsebolt, mert van forgalma. Az előirásokhoz ragaszkodók, mert minden szabályos.
Itt viszont, ahol bármely kósza elefánt élete veszélybe kerülhet egy átlagos közértben kapható átlagos lázcsillapitóban található hatóanyag-mennyiségtől, úgy vigyázunk a lakosság szeme világára, mint a szemünk világára.
Nehogy megpróbáld megvenni a kontaktlencsédet, ami 10 éve biztonsággal használsz! Menj előtte szemészhez. Nem drága. Csak 200 dollár a vizsgálat. Alig 55 ezer Ft. A szemész rendelvényével megrendelheted azt a lencsét, amit a szemész előirt. Nem másik márkát ugyanolyan dioptriával és méretekkel, csakis ugyanazt. És pontosan annyi darabot, amennyi egy időszakra indokolt. Ha elhagysz egy párat, vagy kiesik az uszodában, vagy elszakad -- megszivtad.
És én is megszivtam, mert nincs 200 dollárom arra, amit már úgyis tudok. Akkor inkább megrendelem és otthonról elpostáztatom. És ha szerencsém van, meg is érkezik, mielőtt az utolsó pár lejár.
És midőn ezen morgolódám, Gary meghallá sirámaimat és a következőt mondá: Menj, lányom, az optikushoz és kérj próbalencsét ingyen!
Az ötlet jó: siránkozás, hogy szegény kis európai turista vagyok, törölték a járatomat (meg a légitársaságomat, de ez most nem fontos), tovább kell maradnom és elfogyott a lencsém, jaj jaj, hadd kapjak egy ingyenes termékmintát, amit egyébként is ingyen osztogatnak, jaj jaj, nem tudok magamnak venni orvosi vizsgálat nélkül.
- Jónapotkivánok, szegénykisturista, elfogyottkontaktlencse, kérlekadjegypáratingyen!
- Nemadhatok.
- Köszönöm, elnézésthogybátorkodtam, viszonlátás.
Vagy esetleg igy:
- Nemértemmitmondasz.
- Elnézésthogyélek, nemjólbeszélni, szegénykisturista, elfogyottkontaktlencse, kérlekadjegypáratingyen!
- Nemadhatok.
- Köszönöm, elnézésthogybátorkodtam, viszonlátás.
Vagy inkább igy? :D
- Nemadhatok.
- Kabbe.
Bármelyik verziót nézem is, mindenképp jobban járok, ha az alkudozás nagymesterét hivom segitségül.
Az embert, aki a 190 dolcsis szállodai szobát 80-ért kapja meg, még ha ez a dolgozó állásának kockáztatásával jár is. Aki bemegy egy hotelbe megkérdezni, van-e szabad szoba, és ha nincs, egy tál sütivel és a dolgozók bocsánatkérései közepette távozik. Aki a féláron kapott szoba mellé ingyen vacsorát kér, és nem átallkodik reklamálni ingyen parkolásért.
A kontaktlencse-beszerzés tehát igy nézett ki:
Optikus rendelője, asszisztens gyanútlanul.
- Helló, bemutatommagyarbarátomat, törtöltjárat, kellújlencse.
- Orvosüzletiúton, énnemsegithetek, sajnálomállásommaljátszom.
- Szegényturista, honnavegyenlencsét, nincsrendelvény, próbalencsecsakegypár.
- Jajengemkirúgnak, nemtehetem, nemnyúlhatokpróbalencséhez.
- Akkornenyúljhozzá, csakmutasdmegholvan, nenézzodamajdénelveszem :)
- Jajjajnavárj...
. . .
- Ittvanegypár, nemismerlek, nemisláttál, ittsejártál.
- Ittsenemis! :D
A szerepem annyi volt, hogy kétségbeesett fejjel néztem, Gary meg a szokásos "úgysemtudsznemetmondaniavégén" stilusával ügyintézett.
A fenti módszer ismétlésével szert tettem 3 pár ingyen lencsére, ami március végéig elég is lesz :D
És tényleg olcsóbb, mint otthon :D:D:D:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése