Egyik este Charles kiállt a tengerpartra és nézelődött. Legalábbis én ezt hittem. Aztán kiderült, hogy halászik. a partról állva akart a nyílpuskával halat fogni. Érdekes elgondolás, de nem lehetetlen.
Egyszer csak izgatottan hívja Lionelt. Persze franciául beszélnek, én meg nem értem (januárban elkezdtem tanulni, de hát 3 hét nem sokkal vitt előrébb). Lionel lemászik* hozzá, majd valamit matatnak a vízben, aztán Lionel felemeli a kezét és . . . fogalmam sincs, mi az. Mikor közelebb jön, már látom, hogy egy polip tekergőzik a kezében. Jesszus! Ezt kézzel fogtad meg?! És mi van, ha rátekeredik a karodra és elszorítja és eltöri vagy mittudomén? A Halász-Vadász-Kézműves szőke polinéz nevetve lefejtegeti a karjáról a tekergőző polipcsápokat (tisztára, mintha kígyók másznának rajta, egyet leszed, kettő másik rátekeredik), és türelmesen megvárja, míg a turista a fényképezőgépéért szalad és fotóz. Meg amíg betölt a vaku. És újra fotóz. Közben a polip tekeredik, csavarodik. A cuppantós tapadókorongjait alig lehet letépni Lionel karjáról.
- Lefotóztam, de most mit akartok csinálni vele?
- Hát megesszük.
- Úgy érted, lerágjuk a karodról? : )
Rövid francia eszmecsere következik a fiúk között, aztán Charles Lionel folyamatos buzdítása mellett kifordítja a polip fejét. Igen, kifordítja. Mert a polip feje olyan, mint egy kapucni. Tele tintával.
Mikor már mindenük elég tintás, végre meghal szegény áldozat. Ezután a holttest végső meggyalázásaként Lionel a kőfalhoz csapkodja párszor a tetemet. Hogy puhuljon a húsa. Alapos fürdetés után a tányéron pihenve a polip még nem múlt ki teljesen. Ilyet még nem is láttam. (És addig volt jó nekem. A kimúlás megtekintése után lehet, hogy nem lesz többet gusztusom polipot enni, pedig nagyon szeret(t)em.) Olyan, mintha még lenne vérkeringése. A bőre alatt cirkulál a tinta. Mint a képernyőkímélő a számítógépen.
Az áldozat további sorsa a megnyúzódással és feldarabolódással folytatódik, majd a fagyasztóban megpihenve várja a másnapot, mikor asztalra kerül. Azon meg sem lepődöm, hogy Lionel tudja, hogyan kell elkészíteni egy jó kis polipos ételt.
 |
| Vörösboros szószban főtt polip avokádós céklasalátával |
Egyél sünöt
Utolsó napom Tahitin. És még nem ettem sünt. Én - bevallom - ezt az élményt magamtól nem is nagyon hiányoltam volna, de gyönyörű nyári idő volt, nem lehetett nem úszni egy utolsót és ha már úgyis a vízben vagyunk, miért ne fogjunk valamit. Miért ne. Ja. Én akkor fogom magamat, meg a búvárszemüveget és a pipát. Az az én szintem. Lionel meg a nyílpuskáját és a halgyűjtő edényt (nevezzük szakszerűen száknak) fogta, aztán mentünk úszni.
Halat nem fogott (csak egy kisebbet a macskának, de azt nem számítjuk), de visszafele úton mindenképp akart sünt szerezni, merthogy az finom és kóstoljam meg mielőtt elutazom.
A sünökről annyit tudok, hogy nagyon veszélyesek, mert a kövek alatt-mellett rejtőznek és ha az ember le akarja tenni a lábát egy sziklára/korallra, véletlenül beleléphet és akkor megszívja, mert a sün tüskéi mérgezőek és fájdalmas a szúrásuk.
Azt, hogy ehetőek is, már hallottam, de komolyan: aki látott már tengeri sünt - hát úgy néz az ki, mint amit meg akarok kóstolni?!
Már a kifogása is érdekes. a nyílpuskával (vagy bottal) fel kell piszkálni a tenger fenekéről a sünt, aztán baseball-krikett-kosárlabda stílusban feljuttatni a víz felszínére és bezsákolni a szákba. Úgy, hogy kézzel még véletlenül se érjen hozzá senki. Ügyességi játék haladóknak.
A parton következik az igazi móka.
Először is: a sünök másznak. Na, nem túl gyorsan, mert szerencsétleneknek nincs lábuk, viszont teljesen gömb alakúan, de a tüskéik mozgatásával szépen haladnak. Kár, hogy decemberig megbüdösödnének, mert jól mutatnának a karácsonyfán : D
Aztán jön a fazonigazítás. Meg kell szabadulni a tüskéktől, hogy hozzá lehessen férni a tartalomhoz.
A sün hasán található a szájszerve. Ezt egy késsel ki lehet emelni.
Ezután már könnyen félbevágható a sün, hogy elénk táruljon a tartalma.
 |
| Egyre kevésbé vagyok meggyőződve róla, hogy találni ebben emberi fogyasztásra alkalmas részt |
Lionel turkál a késével a hányás kinézetű sünbélben, majd kiemeli a sün pöcörőjét (nevezzük így, mert nem tudom, szívattak-e, mikor azt mondták, a sün nemi szervét fogjuk enni. Tegyük fel, hogy igaz, mivel minden más szervét eltávolítottuk, de feltételezzük azt is, hogy nem igaz, mert 5 ilyen pöcköt lehet kiszedni egy sünből.).
Szóval Lionel kikapargatja a trutyiból az izéket, majd fintorgásomon és grimaszolásomon röhögve megeszi az egyiket. Úgy, ahogy van. Undorító. Charles arca sem úgy néz ki, mintha egy tányér habos süteményre bámulna, de a halász az halász, meg a férfi az férni, úgyhogy ő is leküld egyet. Miután megnyugtat róla, hogy az íze nem undorító, eljátszom a gondolattal, hogy én is megkóstolom, de aztán győz a bennem rejlő királylány és a "mossuk meg" verziót választom. Alapos tisztítás után sem válik vonzóbbá a falat, de ha képes voltam termeszt meg levélvágó hangyát enni Guatemalában, akkor ezt sem fogom kihagyni.
Nem lesz a kedvencem, de túlélhető. Állítólag kenyérrel, vajjal és citrommal eszik. Így üresen, nyersen sós és kicsit kagyló ízű. Egyszeri élménynek jó volt. Főleg az utolsó polinéziai napomra.
* lemászik: még nem említettem, hogy a kertünk és a tengerpart nem egy szinten van. A teraszról úgy tűnik, mintha a kert végében már a tenger hullámzana, de valójában az egész telek másfél méterrel magasabban van, mint a víz. A kerítésünk mellett lehet lemászni. Onnan 2 méterre van a víz. A dolog lényege, hogy a dagály ne jöjjön be a nappaliba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése