London pro és kontra

2014 április 20.

Egy hónapja vagyok Londonban. És még mindig nem mentem igazi városnézésre. 

KONTRA

Nem tudom, mi bajom a várossal. Legalább turistaként értékelhetném, de nem megy. Akárhányszor nekifutok a városnéző túrának, szitkozódás lesz belőle. Olyan apróságokon akadok fenn, hogy az utcanevek nem mindenhol vannak kitáblázva, a házszámozás ismeretlen fogalom (kivéve ha a lakók filctollal felírják az ajtó fém keretére) vagy ha van is, az nehezen követhető (utca egyik oldalán 1-88-ig növekvő, szembe oldalon 430-100-ig csökkenő), a buszmegállók lehetetlen helyeken (felüljáró alatt, mellékutcában, stb.)  rejtőznek, ráadásul minden második "átmenetileg nem üzemel", a következőhöz meg egy kilométert kell gyalogolni. A metró drága, a busznak meg minden bokornál megállója van. Arról nem is beszélve, hogy hömpölyög a tömeg, szmogos a levegő ésatöbbi. Szóval nem tetszik.

Talán nem a város hibája. Egyszerűen csak nincs meg az a bizonyos szikra. Ami megvolt Aucklanddal és New York-kal első pillantásra. Meg Papeetevel. Meg Lindauval. Sőt, még Kuala Lumpurral is, szóval nem csak arról van szó, hogy nem bírom a zajt és tömeget.

Viszont egyik kedvenc regényem, a Da Vinci kód egy része itt játszódik, úgyhogy a templomosok emlékhelyeit meg fogom nézni valamikor. Majd. Egyszer. Valamikor.

Különben meg voltam már Londonban sok évvel ezelőtt, szóval a kötelező köröket letudtam, láttam a koronaékszekeret, meg voltam bent a katedrálisokban. Legalább ezekre most nem kell pénzt költenem majd :D


PRO

De hogy valami jót is mondjak Londonról, megemlítem az öltözködési szabadságot. Ezt általában az angolok cikizése kapcsán szokás felhánytorgatni, de én pozitívumnak értékelem. Az angolok valami genetikailag kódolt abnormális ízléssel rendelkeznek, ha ruhákról van szó. Nem mondom, hogy ízléstelen, mert ki vagyok én, hogy meghatározzam, mi az ízléses, de hogy a más országokban megszokottól eltérő, az tagadhatatlan.


Sem színben, sem mintavilágban, sem stílusban, sem pedig alkalomhoz illőségben nem sikerül eltalálniuk a szemnek kellemes összeállítást. Lila melegítő nadrágot simán felvesznek csíkos, zöld selyemblúzzal és ehhez a magas sarkú piros cipő épp úgy passzol szerintük, mint a pöttyös sárga gumicsizma. Elég vicces variációkat lehet látni az utcán. Persze vannak, akik disztingválnak és a jól bevált öltöny/kosztüm mellet voksolnak, ők elegánsan és ízlésesen néznek ki. Mondjuk a cipőjüket jobb nem megnézni, ha meg akarjuk őrizni a pozitív benyomást.

Filóztam a témán. Lehet, hogy ez az egész abból ered, hogy gyerekként egyenruhát hordanak az iskolában, így nem gyakorolják a ruhák önálló összepárosítását azokban az években, amikor még rendelkezésre állna őszinte kritika? Mert felnőttként ugye a kifogástalan angol udvariasság az ilyet már nem engedi meg.

Mindenesetre számomra ez az öltözködési szabadság kifejezetten előnyös. Bármit felvehetek, nem én leszek a legfeltűnőbb. Budapesten az ember igyekszik szürkén beolvadni az átlagba, esetleg szuperkiváló minőségű, extrémtrendi ruháival szándékosan kitűnni a tömegből, de a nagy többség nem meri megkockáztatni, hogy túl sok színnel vagy szokatlan ruhadarabokkal feltűnést keltsen és megszólják. Mert hogy megszólják, az biztos. Mindig akad valaki, aki úgy gondolja, hogy joga és kötelessége meghatározni és hirdetni az élet minden területére vonatkozó normákat, és lelkiismereti ügynek tekinti a normáktól eltávolodó báránykák jó útra terelését. Ha kell, porig alázással.

Itt viszont magabiztos nyugalommal ölthet magára az ember furcsa ruhapárosításokat, és még akkor sem ő lesz a legfurább az utcán.