2014. április 19., szombat

Rossz emigráns


Nem vagyok jó emigráns.

Úton-útszélen arról hallok, kinek mennyire hiányzik az otthon, a magyar ételek, a család, Budapest utcái, a Balaton. Mennyire nehéz helyiekkel barátkozni, mély kapcsolatokat kialakítani, mennyire nem könnyű beilleszkedni. Milyen magányos az ember külföldön és mennyire hiányoznak a régi barátok. 

Bármilyen ország magyar emigránsairól legyen is szó, ezek mindig felmerülnek. A "kinti magyarok" mindenhol sóvárogva gondolnak a nagyi vasárnapi ebédjére, rendületlenül vásárolják a téliszalámit és kilométereket utaznak a magyar bolthoz (ha van) túrórudit venni. Összejárnak, nosztalgiáznak, magyarul beszélnek.

Ez utóbbi jó. A legendás magyar-magyarnak-ellensége-külföldön elv dől meg. Igenis van összetartás. Vannak magyar közösségek. Örülök, hogy én is része vagyok ennek a fejlődésnek. Jól esik annyi idő után magyarul beszélni, magyarul gondolkodni és magyar vicceken nevetni. Talán ez hiányzik a legjobban az embernek, ha sokáig nem megy haza és magyarokkal sem találkozik útja során. A magyar észjárás és humor pótolhatatlan.

De ezt leszámítva... én nem vagyok jó emigráns.

Nem hiányzik a magyar konyha, nem sírok az otthon maradt emlékek és élmények után. Én eddig minden országban, ahol éltem (volt vagy 6) az első pillanattól igyekeztem beilleszkedni és átélni minden pillanatot. Helyi ételeket ettem, helyiekkel barátkoztam, megismertem a környezetemet és a környéket. Örültem annak, ami új és jobb, mint korábban bárhol máshol. Jól esett magyarokkal találkozni, de nem kifejezettem kerestem a magyarok társaságát. Minél nemzetközibb volt a baráti köröm, annál érdekesebbnek találtam. Hiszen azért jöttem külföldre, hogy külföldön legyek! Hogy megismerjem az adott országot, az ételeket, a helyi szokásokat, a helyi embereket, múltat, történelmet, kultúrát, jövőt. 

Ez nem jelenti, hogy hűtlen lettem volna a gyökereimhez. Magyar vagyok és az is maradok. Annak születtem, annak érzem magam. Bárhol is éljek. Ez nem változik és nem is akarom, hogy változzon. Mindig is értékelni fogom a magyar poénokat, a a Mátyás király mesékből ismert furfangos észjárást, a szóvicceket. Mindig is csodálattal fogok tekinteni a magyar nyelv komplexitására és mély logikájára. Minél több új nyelvet tanulok meg, annál inkább. Elérhet az ember irodalmi magaslatokba egy idegen nyelv elsajátítása során, képes lehet kifejezni magát választékosan, használhat összetett kifejezéseket. De minél jobban elmélyül egy idegen nyelvben, annál szembetűnőbb lesz a magyar nyelv különlegessége. Magyar az anyanyelvem és büszke vagyok rá. Szeretem a magyar konyhát, a magyar sütiket, a magyar találmányokat, a magyar józan paraszti észjárást, szeretem Budapest mocskos szürke falait, a Duna látképét, az Árpád-kori templomainkat és a gyógyfürdőinket. 

De nem hiányoznak.

Szeretek külföldön lenni. Szeretem megismerni az új környezetemet, szeretek új barátokat szerezni, új ételeket megismerni, új kultúrába csöppenni, helyi ünnepeken és hétköznapokon részt venni. Szeretek beolvadni és helyivé válni egy picit. 

Szerettem Calabria tengerpartját és a lakótársakkal közös ebédeket a tetőteraszon, szerettem Lindau középkori épületeit és a munkába rohanást (természetesen késve) az ódon macskaköveken, szerettem New York felhőkarcolóit és még a szmogos levegőjét is, imádtam Tahiti photoshoppolt tengerpartjait, a naplementéket a teraszon, az érintetlen korallzátonyok élővilágát és a mindig boldog őslakosait, szerettem Új-Zéland barátságosságát, jóindulatú lakosait, a közbiztonságot, az elképesztő tájakat, szerettem az olasz ételeket, a német kolbászokat és sajtokat, a friss kókuszt és mangót Tahitin, és még a polinéz nyers hallal is megbarátkoztam, megszerettem a kiwi életmódot, a zabkásájukkal együtt, imádom az olasz nyelv költőiségét, a német nyelv logikáját, az arab nyelv matematikus felépítését, már megbékéltem az angol nyelv mindent leegyszerűsítő szóhasználatával is.

Naplemente Tahitin


Tetszik a világ. Megfér a szívemben a legtöbb ország, ahol jártam, és van még hely azoknak, ahová ezután megyek.

Mégsem tudok ragaszkodni egyik helyhez sem. Nem ájulok el a kolbászból készült kerítéstől, a jómódtól, kényelemtől, nem kapaszkodom a megismert városba, nem akarok mindenáron berendezkedni, nem akarok gyökeret verni. Mindenhol otthon vagyok, de sehol sem igazán.


Szóval nem vagyok jó emigráns. 

De rájöttem, miért. Mert én utazó vagyok. :-)



8 megjegyzés:

  1. Jó utat, és kellemes Húsvéti Ünnepeket érjél ott, ahol éppen vagy! :)

    VálaszTörlés
  2. Aki olvassa a blogodat, az érzi ezt, átjön azon ahogy arról a helyről írsz ahol éppen vagy és átjön abból, hogy már a következő lépésen töröd a fejed, egy percig sem siratva a hátad mögött hagyott utat, de táplálkozva az ott szerzett tapasztalatokból és erőt merítve az élményekből... hajrá utazó :-)

    VálaszTörlés
  3. Sok dologgal egyetértek amit írtál, jó hogy ezt így megfogalmaztad helyettem is. Egy biztos, ne térj haza és utazz ameddig csak tudsz, itthon újra berendezkedni nem biztos hogy menne. Én már csak tudom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sok tervem van, de az otthon berendezkedés nincs köztük :D Szerintem te se erőltesd... Csomagolj!

      Törlés
  4. Nagyon szeretem a gondolkodásodat, na és persze az írásaidat! Akik nem találják a helyüket sehol, azoknak a legrosszabb, sajnálatos, hogy nem tudják a mindennapokat jól, és élvezettel megélni, sajnos sokan vannak. Te maradj ilyen mindig!!!!

    VálaszTörlés
  5. Amit leírsz az a tipikus Magyar múltba bámulás, csak ezzel az a baj, hogy közben seggel megy a jövő felé. Ha otthon olyan szuper jó volt akkor miért is van itt? Nekünk sem igazán hiányzik sok minden és az sem nagyon. Az ételekről meg annyit tegnap curry volt ma egg fried rice lesz. Holnap lehet töltött káposzta lesz ha kapok a lengyel boltban savanyított káposztát.

    VálaszTörlés