Kirúgatásom története

2014 május 22.

Az úgy volt, hogy érkezőben volt vissza az öcsém szobatársa, akinek a helyén dekkoltam, ezért nekem hamarosan költöznöm kellett. 

De nem olyan könnyű ám Londonban olcsó és jó szobát találni, ami ráadásul még gyalogos távolságra is van a munkahelyemtől. Mert hogy gyalog járok dolgozni. 40 perc séta. Ezzel épp kiváltom a heti sportolást és megspórolom a buszjegyet is, ami napi kettővel számolva havi szinten 24 ezer forint, amiből Ázsiában egy hónapig eszik-alszik-utazik az ember. Minden apró pazarlás itt, egy hónappal kevesebb nyaralás ott. Szóval séta van.

Miután több hirdetőt felhívtam és sorra lemaradtam a szobákról a munkabeosztásom miatt, kezdtem kicsit elkeseredni. Ráadásul az utóbbi hetekben nem tudtam magam rendesen kialudni. Mióta elkezdtem 7-re járni dolgozni, nem nagyon jutott napi 4-5 óránál több alvás. Ha le is feküdtem korábban, mozgolódás és járkálás volt a lakásban, mikor a lakótársa hajnalban hazajöttek a melóból.

Szóval kezdtem kicsit kimerülni. Ez meg azzal jár, hogy az ember nyűgös, türelmetlen.

Közben a lakáskeresés miatti nyűglődés is rátett egy lapáttal a hangulatomra.

És akkor ott volt még a bankszámlanyitás. A sokadik bank utasított el, és már eléggé tele volt a hócipőm ezzel is.

És akkor az történt, hogy bementem az ügynökséghez, amelyiken keresztül foglalkoztatva vagyok a nyomdában, és kértem tőlük egy munkáltatói igazolást, amivel elvileg lehet bankszámlát nyitni. Elvileg. Ha jó napja van a banknak. Idióta rendszer van itt.

Az irodában tökét vakargató angol kretén (nevezzük Luke-nak) ki is nyomtatott nekem egy fekete-fehér lapot. Jeleztem neki, hogy jó lenne rá valami pecsét és aláírás is, mert ilyen cetlit normál bank nem fogad el igazolásként. Akkor rányomott egy pecsétet, de alá nem írta. Még röhögtek is a kolléganőjével, hogy jó lesz ez így, nem kell erre még pecsét sem. Azért mondtam, hogy inkább több legyen rajta, mint kevesebb, mert szaroznak a bankok.

Na, ezek után ezt a papírt visszautasította egy pár bank, de még nem voltam kiakadva, mert arra hivatkoztak, hogy a szabályzatuk nem engedi. Aztán viszont a kolléganőm (szintén magyar) említette, hogy ő egy másik kerületben nyitott számlát épp ilyen igazolással. Hurrá! Van remény! (?)

Elbumliztam tehát a város egy másik kerületébe pár nappal később, hogy utolsó reményeimet valóra váltsam. Már egyre inkább éreztem, hogy annyi nehezítés jut nekem ebben a londoni kalandban, hogy lassan már nem tekinthetem az akadályokat kihívásnak, hanem jelnek kell vennem. Jelnek arra, hogy húzzak el innen melegebb éghajlatra. De egy utolsó esélyt még adtam Londonnak,a bankoknak és itteni életemnek.

Csütörtöki nap volt. Korábban eljöttem a munkából. Emiatt. És akkor a bank közölte velem, hogy ők bizony szoktak ilyen papírral számlát nyitni, de nem ezzel, mert ez másolat. Mondom, nem az, láttam, mikor lepecsételték. Mert hogy a pecsét tintája is fekete. Gondolom, ha alá is írta volna, azt is fekete tollal teszi, hogy tuti fénymásolatnak tűnjön. Idióták. Egy darabig győzködtem a bankot, hogy ez eredeti papír, meg hogy hívjuk fel az ügynökséget és ők majd igazolják nekik. A vége az lett, hogy elszakadt a cérna. Felhívtam ezt a Luke gyereket és számon kértem tőle, hogy miért adott szar papírt. Vitatkoztunk. Aztán azzal zárta a társalgást, hogy kirúgott. Jól meglepődtem, mert nem hittem, hogy ő is kirúghat, mert nem vezető beosztású, csak egy kretén kis nyikhaj, meg ráadásul a nyomdában nagyon elégedettek velem, és ők nem akarnák, hogy ne menjek többet. De a tények azt mutatták, hogy de, a nyikhaj is kirúghat. Arra hivatkozva, hogy felemeltem a hangomat. És ezt az kínosan udvarias udvariasság országában nem nyelik be. Azért is ledöbbentett a kirúgatás, mert ebben az országban senkit nem rúgnak ki. Azt sem, aki nem dolgozik. Azt sem, aki hibát hibára halmoz. Amíg udvarias vagy és tisztelettudó a főnökeiddel, addig örök állásod van, még ha agyalágyult vagy is, és I kill you-val fenyegeted a kollégáidat.

Könnyek közepette (mert szerettem ezt a melóhelyet) írtam is azon nyomban egy sms-t a nyomdabéli főnökömnek, Monikának, hogy nagyon sorry, de másnaptól nem mehetek dolgozni. Monika fél óra múlva visszaírt, hogy teljesen le van sokkolva, és ki van akadva, mert megpróbálták a két igazgatóval rávenni az ügynökséget, hogy vegyenek vissza, mert kellek nekik a nyomdában, de az ügynökség hajthatatlan. Húha! Ezeknek tényleg fontos az udvariasság. Pedig közel sem teremtettem le annyira, mint ugyanezt Magyarországon tettem volna hasonló esetben. Hát, más a tűrőképességünk :-D 

Vagy mondjuk, hogy a mi országunk, közelebb van a temperamentumos mediterrán országokhoz :-)) Vagy mondjuk befoghattam volna a számat. De ez sosem ment, szóval ez van.

Azért padlóra tett a dolog egy estére, plusz még költöznöm is kellett másnap. Csak nem volt hova. Érett a gondolat, hogy szedjem a sátorfámat és lelépjek ebből az országból. Nem való nekem ez a hely, ahol még egy tisztességeset üvöltözni sem lehet.

Aztán váratlanul jó irányba fordult a dolog. 

Rámtelefonált egy magyar srác, aki lakások kiadásával foglalkozik, hogy mégis csak szabad az egyik szobája, ami ráadásul alig pár száz méterre van a korábbi lakásomtól. És másnap költözhetnék is. És még olcsó és szép is. Hihetetlen!

Monika meg írt még egy sms-t. Megbeszélte az egyik igazgatóval, hogy megpróbálják kijárni, hogy vegyenek vissza egy másik ügynökségen keresztül. El is küldte az ügynökség címét. Másnap elmentem hozzájuk, regisztráltam, és már csak reménykednem kellett, hogy sikerül meggyőzni a másik igazgatót is.

A reményeimet némiképp redukálta az a tény, hogy egyik kedves barátom a távolból épp pár nappal korábban gondolta úgy, hogy meg kell lepnie engem egy csokor rózsával (???!!!). Futárszolgálattal küldve. A munkahelyi címemre. (?!?!?!) Szigorúan titokban, a tudtom nélkül persze. A Sors vicces kedvének köszönhetően a csokor épp ezen a pénteken futott be a nyomdába. Nyilván. Mikor máskor? :-) Monika írt is egy sms-t, hogy jött a nevemre egy csomag, menjek be érte. A nagyfőnök (akit meg kellett volna győzni, hogy vegyenek vissza más ügynökségen keresztül) nagyon mérges, mert mi az, hogy munkahelyre rendelek csomagot, de azért menjek be, majd lenyugszik. Na szép. Pedig már épp láttam a reményt, hogy visszakerülhetek a technika órára. Kellemes meglepi volt. Szuper ötlet. A 3 hetes munkahely épp arra való, hogy rózsákat küldjenek oda az embernek a vicces barátai.

És a következő munkanapon reggel fél 10-kor hívott az új ügynökség. Mehetek dolgozni. Vissza a nyomdába. Hányra tudnék odaérni? Már hogy ma?! Igen. Hááát, úgy másfél óra múlva.

És reggel 11-kor már újra ott voltam. Egy teljes napig (és a közbeeső hétvégén át) voltam kirúgva. 

Kirúgtak a nagy pofám miatt, de visszakerültem, mert jól dolgozom. 

Hogy mit tanultam az esetből?

Semmit :-D

Na jó, azt, hogy Angliában a kedves hülyék jobban érvényesülnek, mint az értelmes lázadók. És az is, hogy nem kéne leüvöltenem a kreténeket, még ha igazam is van.