Olyan arcokkal dolgozom együtt!
Van egy 30 körüli angol srác. Egyes napokon fülig érő vigyorral közlekedett a nyomdában, odaköszönt az embereknek, más napokon meg akkor sem köszönt vissza, ha én köszöntem rá. Tiszta skizo. Mikor az új részlegre kerültem, gyakrabban láttam. Időnként odajött Monika asztalához, és kicsit humorizált, meg beszélgettünk. Kedves, vicces figura. Így, hogy személyesen is megismertük egymást, már messziről mosolyogtam rá én is a folyosón. Többnyire be is szólt valami barátságosat. De néha előjött a skizo énje és elnézett a fejem a felett.
Egyszer említem Monikának, hogy de fura ez a srác.
- Ó, Phil nagyon kedves és vicces. Nem is értem, hogy lehet ilyen mufurc az ikertestvére.
- Ikertestvére? Tényleg iker? - csodálkozom.
- Igen. És az ikre is itt dolgozik. De egyáltalán nem hasonlítanak egymásra.
- Hú, egyik nap hívjuk már ide mindkettőjüket. Nem tudom, melyik a testvére.
- Nem lehet. Felváltva dolgoznak. Egyik nap az egyik jön, másik nap a másik.
- Ööö... de azért hasonlóan néznek ki?
- Ja persze. Külsőre ugyanolyanok, de ha megismered őket... ég és föld...
Vaaaaazz! Ezek szerint nem skizo a srác, csak néha az ikertestvérének vigyorogtam, az meg nem elég, hogy morcos, még nem is ismer engem :-D
Másik mókás munkatárs egy néger faszi, olyan 50 körüli, akivel már rögtön a első napokban összesodródtam, mikor még a futószalagnál nyomultam. Gumiztam a borítékokat és már nem volt plusz 5 kezem zsákokba rakodni, így odaküldtek mellém egy zsákolót. Ezt a faszit. A faszi kicsit fura testtartással érkezett és magában motyogott. Aztán mintha nekem is beszélt volna. A géptől alig vettem észre, hogy mond valamit. Odahajoltam:
- Ne haragudj, nem értettem.
- Áj motymoty moty.
Jaaa, biztos bemutatkozott, gondoltam, és gyorsan kezet nyújtottam neki:
- Máj ném is Orsi. Nájsz to mít jú.
- Motymotymoty.
Hát jó, a nevét nem tudtam meg, de legalább barátságos.
Aztán közben átkerültem a másik részlegre, ahol a főnököm, Monika tájékoztatott a munkahelyi titkokról.
Mesélni, hogy van ez a fura néger faszi, és tök para.
- Tök para?! Hogyhogy? Velem tök normális volt.
- Ja, néha az. De csomószor beszól, hogy "megöllek".
- Ne már! Komolyan ilyet mond? És kinek és miért?
- Állítólag megölték a családját és ettől kicsit bekattant és látszólag normális, de mikor elmegy mellettünk azt szokta mormogni, hogy "Áj kill jú" (megöllek). Még nem bántott senkit, de a késeket már nem hagyjuk az asztalon.
Ööööö..... Vagyis LOL. Vagyis jesszus! Ezek szerint anno nem is a nevét motyogta nekem, hanem hogy megöl?!
Persze miután megtudtam a háttértörténetet, és egyszer egyértelműen értettem is, hogy tényleg azt motyogja, mikor elhalad mellettem, hogy "megöllek", igyekeztem kerülni a pasit.
Egyszer a folyosóról elhordták a ládákat és egy kb 4 méter széles üres átjáró alakult ki a kantin és a WC közelében. Épp a kantinból jöttem kifelé és mentem volna vissza dolgozni, mikor ez a pasi közeledett irányomban. Feltűnően kerülni nem akartam, nehogy magamra haragítsam, de azért átmentem a folyosó ellentétes oldalára és a fal mellett haladtam határozottan a munkaterület felé. A pasi a folyosó közepe táján, tehát tőlem oldalra 2 méterre, előttem meg vagy 3 méterre totyogott. Rá se néztem, csak mentem. Erre egyszer csak váratlanul ugrott egyet és ott termett előttem elállva az utamat. Szívroham és para garantálva. Úgy tett, mintha nem venne észre, elnézett a fejem felett és motyogott, de nyilvánvaló volt, hogy nem véletlenül "tévedt" elém, mert elég nagyot kellett lépnie és gyorsan, hogy az utamba kerüljön. Kikerültem, de onnantól elég para volt. Mi a fenét akart?!
Aztán elmeséltem Monikának és mondta, hogy ezt rendszeresen csinálja a faszi, a szívrohamot hozza mindenkire, de Monika ilyenkor csak rá szokott szólni, hogy "elállod az utamat, kérlek, menj odébb". Ilyenkor a pasi motyog és odébbhalad. Szépen állunk. Reméljük, nem kattan be váratlanul...
Azért a késemet már én sem hagyom csak úgy az asztalon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése