Szabadítsuk fel Isaurát!

Szombat. Kel fel a nap Felkelő Napban. Legalábbis valahol a felhők mögött biztosan. Hát ez nem jött be... ;-)

Reggeli után elugrottunk egy helyi szappanboltba, ahol kézzel készitett növényi szappanokat árulnak. A boltban sötét volt, de a tábla szerint nyitva kellett lennie. És igen, az ajtó is nyitva volt. Bementünk, köszöngettünk - semmi. Miután vagy negyed órán át nem jelentkezett az eladó, meg kellett állapitanunk, hogy valószinűleg elfelejtették bezárni az üzletet előző este. Ez úgy illett a családias hangulatú kisvároshoz. Ugyan ki lopna el bármit?! Mi viszont ragaszkodtunk a kiválasztott szappanhoz, úgyhogy azért elhoztuk... 

De persze az árát ott hagytuk a pulton egy üzenet társaságában: "Az ajtó nyitva volt. 1 db szappan lenyúlva, cserébe 5 dollár a pulton." :-D

Erről eszembe jutnak a 80-as évek, nagyszüleim faluja, Sóskút, ahol és amikor még ki merték tenni a kisbolt elé a tejszállitók reggelente a friss tejfölt, és ha a falusiak nyitás előtt értek a bolthoz, csak elvették a tejfölt és ott hagyták az árát a lépcsőn. Képzelem, meddig maradna ott ma az a pénz. . . és a tejföl. . . és a rekesz. . . :-S

Inka balzsamos szappan tehát pipa, lássuk, merre megyünk ma!

Cincinnati

Idengenforgalomra specializálódott vérem nem nyugszik, bújom a prosikat látnivalóra vadászva. Cincinnatiról megtudom, hogy a polgárháború előtti időkben itt haladt keresztül a szökött rabszolgák földalatti menekülési útvonala. Délről szöktek az Ohio-folyón túlra, a liberálisabb északi államok és Kanada felé. Az út valójában nem föld alatt húzódik, de olyan jól szervezett volt, annyi segitővel, akik a rabszolgákat bújtatták, hogy az üldözők nem könnyen bukkantak a szökevények nyomára, és az a benyomásuk támadt, hogy a rabszolgák vmi földalatti alagúton menekülnek. 

Az útvonal mentén több helyen vannak régi ültetvények, ahol bemutatják a hajdani rabszolgasorsot. Sajnos egyik helyszin sem esik egybe a mi útvonalunkkal.


Viszont Cincinnati-ben van egy ilyen témájú múzeum.

A múzeum nagyon szinvonalas és szórakoztató. Nem vagyok múzeumrajongó (egy hely kultúrájáról többet lehet megtudni az utcán kóborolva, mint a vitrineket bogarászva), de az itteni múzeumok valahogy élvezhetőek. Moziterem, kisfilm, amiben egy szökni készülő rabszolga búcsúzik a családjától, viaszfigurák, diszletek és egy valódi, 1800-as években épült házikó, ahol a délre szállitandó rabszolgákat őrizték láncra verve.

A múzeum után FELEDHETETLEN sétát teszünk a szomszéd kisvárosban. Jaj, mi is a neve? El ne felejtsem! Lassan szedhetek Cavintont... Jaj, megvan! A Városka neve Covington :D

De most már tényleg irány Virginia! Vagy mégsem? :D

A prospektusok nézegetése közben kezembe akadt egy érdekesség: pöttyös ló fényképe.

Kentucky-ban, a Nemzeti Lovasparkban nézhető meg. Igazából nem oszt-nem szoroz még egy kis kitérő, nem? :-)

Pár óra autókázás után elérünk a lovasparkhoz. Lelkesen indulunk a pöttyös ló és társai megtekintésére. 10 perc kóválygás az istállók és karámok között - és még egy lovat sem láttunk... Szólhatott volna a pénztáros, hogy zárva vannak :-/

Háromnegyed órányi eredménytelen sétálgatás után (minden épületet megnéztünk), rá kell jönnünk, hogy a park ugyan nyitva, de a lovakat télen nem itt tartják.  Kösz, hogy szóltatok a bejáratnál! Grrr%=&rrrr!

Csalódottságunk enyhitése végett úgy határozunk, hogy kihozzuk a legjobbat ebből a felesleges kerülőből. Úgyis régóta szerettem volna meglátogatni egy indián területet, innen meg pár óra altt elérhető Cherokee-ország, és végülis minek menjünk haza egyenesen, ha komplikáltan is lehet...

Nem beszélve arról a mellékhatásról, hogy igy kipipálhatom a térképemen Tenessee Államot is... :-)