Lidérc

Péntek este. KÁCIÓ.

Két vendéggel érdekes eszmecserét folytatunk olaszul mindenféléről. Wangenből ugrottak át egy italra. Wangen nincs messze és régóta tervezem, hogy megnézem. Az autópályán rendszeresen elhaladok a táblája mellett, amin egy csupa tornyos kastélyként ábrázolják a helyet. A srácok szerint ott nincs kastély, de az óváros szép.

Jól eldumálgatunk, kár, hogy mindjárt hazamennek. Szívesen beszélgetnék még velük. De hát dolgozom.

Kicsit később az egyik srác odajön hozzám a pulthoz fizetni, közben megjegyzi: 

- Nagyon jót beszélgettünk, kár, hogy hétfőn már elutazol, jó lett volna még dumálni.

- Szerintem is kár. Lenne pár közös témánk.

- Hacsak.. . . Nincs kedved megnézni Wangent?

- Úgy érted, ma, hajnali 2-kor, zárás után?

- Igen.

- De van : -)

Fél 3-kor zártam, aztán irány Wangen. 

Giacomo lelkes idegenvezető volt. Szétfagytunk, olyan hideg volt, de mindent megmutatott a városkából. Persze kastély sehol nem volt. A belváros tornyait ábrázolták az autópálya melletti képen. 

4 óra körül sétálunk vissza a kocsihoz.

- Akkor vissza Lindauba? - kérdezem.

- Igen. Hacsak. . . nincs kedved megnézni egy kastélyt. Amire én gondoltam, amikor a tornyokat említetted.

- Hát. . . menjünk. Álmos úgysem vagyok.

Alig 40 km és megérkezünk Achbergbe. Táblák jelzik a parkolót, de kastélyt nem látunk.

- Biztos a fák mögött lesz - jegyzi meg Giaco.

- Kár. Csináltam volna egy képet róla.

- Csak nem gondolod, hogy nem nézzük meg, ha már itt vagyunk?!

- Csak nem gondolod, hogy vak sötétben fogunk az erdőben bóklászni?!

- De. Gyere!

Hát nem százas a srác, az tuti.Telihold van, de a fák között semmi fény, azt sem tudjuk, milyen messze van a kastély. Mi van, ha 5 km-es gyalogtúra?! Keresem a kifogásokat, de ő nem tágit.

- Ne parázzál már! Inkább itt maradsz?

- Te tiszta hülye vagy. Nem fogok egyedül várni az erdőszélen éjszaka. Akkor inkább megyek.

És megyünk. Mobillal világítunk  Tök para. Neki is. De azért megyünk. Jó poén. És már látszik valami fény a fák között. Talán  nincs messze.

Úgy 5 pernyi séta után újra elkezdek vinnyogni, hogy forduljunk vissza. És különben is.

Át kell kelni egy patakon (van híd , aztán már látszik egy épület fala a dombon. Hát nem tudom, akarok-e egy ilyen félelmetesen kivilágított kastély falainál mászkálni. . . Forduljunk már vissza!

De nem fordul. Végül odaérünk. Az udvarára be lehet menni. Úgy tűnik, itt laknak is. Égnek bent villanyok. Egy kutya vadul elkezd ugatni. Na már csak az kéne, hogy szabadon legyen. Még csak nem is haragudhatnánk rá, ha megtámadna. Mi a fenét csinálunk itt éjszaka? 

Kezdenék visszarohanni, de Giacomonak van hidegvére.

- Ne fuss, mert tényleg betörőnek hisznek. És a kutya úgyis utolér.

- Jó, igaz, de húzzunk már innen.

Elindulunk lefelé az ösvényen, közben halljuk, hogy nyílik egy ajtó és valaki kijön megnézni, mit ugat a kutya. Szerencsére már takarnak a fák, így legalább seggbe nem lőnek minket.

Közben Giacora is átragad a parám, már a hátunk mögé is világit időnként. Vérfarkasokról beszélgetünk. Hát miről másról, baszki?!

Aztán ránk néz egy világító szem a sötétben. A földről. Nem akarok itt lenni!!! Giaco higgadt és logikus. Próbál meggyőzni, hogy egy szentjánosbogár üldögél csak a fa tövében. De a vérfarkasos sztorik, meg a "figyelnek minket a szellemek" rá is hatott, szedjük a lábainkat. És végre kiérünk. A telihold alá. . . 

Miután meggyőződünk róla, hogy az autóba sem költöztek be zombik a távollétünk alatt, elindulunk ismét Lindau felé.

Aztán az egyik kereszteződésnél megállunk.

- Waldberg nem érdekel? Az sincs messze.

- De, mehetünk. Végülis mi mást csinálhatna az ember hajnali 5-kor, nem?

Waldberg vára legalább egy falu közepén áll. Még egy erdőnek nem örültem volna.

Felmászunk a várba, nézzünk a kivilágított falut. Hihetetlen a csend és béke. Ez itt egyáltalán nem félelmetes. 

Beszélgetünk mindeféléről. Vallásokról, a világ titkairól, emberi kapcsolatokról, életről, halálról, Sorsról.

Haza kéne menni már, de még annyi mondanivalónk van.

- Ugorjunk be a Mekibe Lindauban, reggelizzünk egyet.

Megkajálunk, közben dumálunk, dumálunk, dumálunk. Fél nyolc van. Mindjárt mehetek újra dolgozni.

Filózunk rajta, hogy cseréljünk-e e-mailcimet.

De ez az este így volt tökéletes. Emlékezetes éjszakai kirándulás egy ismeretlennel. 

Maradjon is ennyiben.