Mindennapi kenyerünk

Megvan a Caféblog Bloggerina 2013 verseny eredménye.



Az első díjat egy Limara Péksége nevű blog nyerte. Nyereménye, hogy 1 évig a Nők Lapja Café állandó szerzője lehet. Ezúton gratulálok neki!

A közösségteremtő munkáért a különdíjat a Kifli és Levendula blog nyerte. Neki is gratulálok!



Megnéztem mindkét blogot. A Limarának valóban nyálcsorgató receptjei vannak, a Kifli pedig rengeteg állandó taggal rendelkezik (gondolom, ez alapján lett közösségteremtő).

De - a nyertesek dicsőségét egy percig sem csökkentve - itt vallom be, hogy én meglepődtem ezen az eredményen. Nem volt világos, mit keres pontosan a Caféblog, milyen jellegű blogot és milyen célra. Voltak találgatások.

A mezőnyt megnézve úgy 80% volt a kreatív blog, főzőblog, lakberendező blog, a maradék 20% volt az egyéb (sztorizós, utazós, napi hírek, kritikák, vélemények, stb.). Persze nem néztem bele minden blogba, szóval lehet, hogy nem is ez az arány, de nekem így tűnt.

És akkor jött a kérdés: vajon, milyen célra keresnek bloggert a Nők Lapjánál?

• Azt szeretnék, hogy valaki hetente érdekes, új cikkekkel növelje az olvasók táborát?
• Vagy egy jól bevált, népszerű blog meghívásával akarják meglendíteni az újonnan önállóvá vált Caféblogot?
• Vagy valami különlegeset, kreatívat keresnek? 
• Vagy olyan bloggert, akit akármilyen témájú cikkek megírására kérhetnek fel, mint bedolgozó újságírót?

Hát, mint kiderült, nem derült ki, hogy pontosan mit kerestek.

A nyertes egy receptes blog. Kétségkívül vannak jó receptjei, de voltak más blogok is hasonlóan jó receptekkel. Miért pont ez? : - o

A különdíjasnál lehet, hogy számszerűen nézték a tagok számát? A Kifli tele van kreatív ötletekkel, házi készítésű ez-az. Jópofák. De volt más kreatív kézműves blog is. Mivel tudott ez többet a többinél?

Aztán készült egy riport a nyertes Pékséggel. Marcsi házi kenyeret süt saját receptek alapján. Eredeti ötletek. Mégis csak más egy kicsit, mint a többi receptes blog. Sokakat motivált kenyérsütésre. Marcsi meg kifejezetten szimpatikus. Megérdemelte az elismerést, ez nem vitás!

Csak hát. . .

Én csak azon csodálkozom, hogy mi köze van a receptgyűjteménynek a kiírásban meghirdetett kritériumoknak, miszerint "A Nők Lapja Café és a Cafeblog hisz a blog közösségteremtő erejében és különös figyelmet fordít a nőkre, hiszen más szemmel látják a világot. A nők szavának, legyen az kimondott vagy leírt gondolat, ereje van. Ennek jegyében blogversenyt hirdetünk: keressük az ország legjobb női bloggerét!"

Ez alapján - szerintem - abból a 20%-ból kellett volna nyertest választani.

Nem akartam szóvá tenni, nehogy az a vád érjen, hogy "fikázom" a nyertest, mert nem. Tényleg értékes a blogja. Csak a versenykiírásból nekem az jött le, hogy blog-írókat keresnek. Akik írnak. Saját szavakat felhasználva mondatokat fogalmaznak. És véleményt. De egy recept leírásában nagyon kicsi az a rész, ami saját megfogalmazás, saját kifejezés. Fura volt, hogy egy gasztroblog nyert, de azért lapultam a véleményemmel.

Aztán ma megnéztem a Caféblog kommentjeit. Hmmmm. . . . . .

Más is csodálkozik azon, hogy egy recepteskönyvet választottak, mikor abban lehet a legkevesebb önálló gondolatot leírni. Hiszen a recept, az recept. És közben meg sok-sok inspiráló, véleményező, megmozgató blog volt, ami jobban megfelelt az eredeti kiírásnak. Szinte szó szerint az én véleményemet olvastam vissza a kommentekben. Elismerik ők is a nyertes értékeit, csak csodálkoznak, mert a kiírás nem ez volt. Kicsit olyan, mintha a zsűri félúton elfelejtette volna, mit is akart eredetileg. . .

Íme pár blog, ami abban a bizonyos 20%-ban volt és jogosabban nyerhetett volna (a teljesség igénye nélkül):

Buti világa

Házisáfrány

Birtokos eset

Állj ki a sorból!

Anya spórol

Camino

Egy swinger naplója   (Ez 18+ karikás.)

Travellina

Merre tovább?

Szóval megvoltak a kozmopolita álmok. 

Éltem és otthonosan mozogtam New Yorkban. Együtt lüktettem a Nagy Almával, utaztam a metrón, a Staten  Island kompon, voltam klubokban, pubokban, házibuliban, reggeliztem, ebédeltem, vacsoráztam gyorséttermekben, napoztam a Central Parkban, shoppingoltam, végiglátogattam a "must see" múzeumokat, ott voltam a tipikus amerikai ünnepeken (Halloween felvonulás, Hálaadás), Karácsonykor és Szilveszterkor.

Otthon voltam. Pipa.

Nem volt a listán, de megtörtént. Bejártam az USA keleti partvidékét. 22 államban jártam. Virginiában pedig otthon voltam. Pipa.

És igen, igen, igen, eljutottam végre Tahitire és a földi paradicsom többi szigetére! Hosszú volt az út ide, nem volt is volt egyenes, de megvolt. Három hónapig polinéz lehettem. Mezítláb jártam és volt, hogy napokon át rendes ruhát fel sem vettem, csak pareot hordtam. Ettem nyers halat, nyers tengeri sünt, kenyérgyümölcsöt, hibiszkuszlevélen sült kókuszlepényt, életemben először halat pucoltam (és milyen csodaszép türkizkéket!), megtanultam mangót enni, szőttem-fontam pálmakalapot, házibulikba jártam, búvárkodtam, úsztam cápákkal, rájákkal, láttam delfint és soha véget nem érő trópusi esőket. Nem siettem, nem aggódtam. Míg a Nap süt és a tenger kék, mi bajunk lehet? Otthon voltam. Pipa.

Ugyan tervben nem volt, de beiktatódott Németország. Bodeni-tó. Lindau. Középkori házak, macskakövek, fizikai munka. Hajókázások a tavon, homár a kaszinóban, kultúrkörút. Bulik. És munka, munka, munka. Meg az ebből származó pénz :D

De otthon voltam. Pipa.

Most pedig itthon vagyok. Pipa.

Megigényeltem az új útlevelet.  Lehet haladni.

Maradt még pénzem a német munkából. Nem tudom, hogy csináltam, hiszen Tahiti a világ egyik legdrágább nyaralóhelye. Mondjuk, ha utána számolok, hányszor ettem gagyi zacskós kínai levest. . .  Nem, inkább utána se számolok!  : D

Szóval merre tovább?

Listán van még Csángóföld. Továbbra is támogatom a jelképesen örökbe fogadott keresztlányomat, de valami kézzel foghatót is akarok tenni a csángó-magyar nyelvért. Nem adtam fel a gondolatot, hogy elmegyek önkéntes tanárnak. Talán nyár elején. . .

Aztán újabb elemek is kerültek a listámra.

Ott van például Latin-Amerika. Hondurast, Belize-t, Mexikót és Guatemalát imádtam. Peru, Bolívia, Argentína régóta vonz. Olcsó országok, kevés pénzzel is elvan ott az ember fél évig.

Madagaszkár. Nem új a listán (már a rajzfilm előtt megvolt), de most hallottam róla új infókat és egyre jobban tetszik. De ha oda megyek, akkor a környező szigeteket (La Reunion, stb) is meg kell nézni, az meg költséges.

Húsvét-sziget, Cook-szigetek. Ezekkel csak az a baj, hogy onnan jövök. Szóval inkább majd később megyek arra vissza. Van még más oldala is a Földnek. Hiába ez az egyik legcsodálatosabb.

Indonézia. Ez is régi elem a listán. De annyira régi, hogy lassan érdeklődésemet vesztem. 15 éve tetszett meg. Vajon most van itt az ideje? Anyagilag beleférne.

Ázsia. Soha nem érdekelt. Nem tudom, miért. De a búvárkodás sem érdekelt és mégis kipróbáltam. És Thaiföldön meleg van és nagyon nagyon olcsó az élet. Angkor (Kambodzsa) és Laosz pedig Unesco Világörökségi helyszín. És oda most útitársam is akadna. . .

Afrika. Kamaszkorom nagy álma. Olyan távolinak és elérhetetlennek tűnt. Mint az Astoria Üzletház üvegliftje (LOL). Csak azóta túlnőttem rajta. (Tunézia. Iskola, kolesz. Otthon voltam. Pipa.) De ha Madagaszkáron járok, biztos útba ejtem Dél-Afrikát.

Szóval osztok-szorzok és forgatom a térképet. 

"Google, Google mondd meg nékem, hol a legszebb a vidéken!"

Pillanatnyilag a legkedvezőbb útirány: ÁZSIA.


Márciusban indulás! Vár Kambodzsa, Vietnám, Laosz és Thaiföld. Meg a többi, ami még belefér. . .

Mikronézia, Melanézia, Polinézia

Egy térség, amiről keveset tudunk...

Csendes-óceán. Déli félteke. Ausztráliától keletre, Dél-Amerikától nyugatra. Szigetcsoportok. Nészosz. Görögül sziget.

Régészeti leletek alapján elmondható, hogy a Csendes-óceán szigeteinek nagy része már időszámításunk előtt 1-3000 évvel is lakott volt, de a hivatalos verzió szerint már 50.000 évvel ezelőttről is vannak nyomok. Időszámításunk szerint 300 körül érkeztek az első polinéz hajósok az óceán déli szigeteire. Valószínűleg Délkelet-Ázsiából indultak és a Húsvét-szigetek és Hawaii érintésével érkeztek meg Francia Polinézia északi részére, a Marquesas-szigetekre. Innen terjeszkedtek jó 500 évvel később délre, a Társaság-szigetekre (Tahiti, Moorea, Bora Bora, stb), majd a X. század körül Új-Zélandra.

Kéttörzsű motorcsónak Bora Borán

Tipikus polinéz, kéttörzsű kenukat használtak, amely még ma is a helyváltoztatás egyik kedvelt eszköze, bár ma már ötvözik a modern technikával. A csónak nagyobbik részében ülnek az utasok, a vele párhuzamosan épített kisebbik hajótest pedig egyensúlyozásra szolgál.
Így volt lehetséges az európai nagy vitorlások előtt évszázadokkal átszelni az óceánokat a nagy hullámzás ellenére. Az óceánon a csillagok állását, a Nap mozgását, a hullámokat és a szélirányt, valamint a madarak repülési irányát használták tájékozódáshoz.

Kéttörzsű polinéz hajók napjainkban

Az európaiak Magellan vezetésével 1521-ben tűntek fel először, aztán az 1700-as években hollandok, britek, spanyolok és franciák látogatták meg a szigeteket. A felfedezést követően eredetileg az egész Csendes-óceáni szigetvilág Polinéziaként élt a köztudatban, de 1831-ben egy francia hajós javaslatára az Európánál jóval nagyobb kiterjedésű szigetvilágot 3 részre különítették. Ő nevezte el a nyugaton fekvő, kisebb szigeteket Mikronéziának, az ettől délre fekvő, etnikailag eltérő szigetcsoportokat Melanéziának. Az összes maradék sziget pedig, mely Hawaii-tól a Húsvét-szigetek és Új-Zéland érintésével a Polinéz Háromszöget alkotja, megtartotta a Polinézia nevet. Ez kb. 1000 szigetből áll.

Óceánia etnokulturális egységei

Mikronézia
Kicsi-szigetek

A mai mikronéz kultúra a melanéz, filippínó és polinéz keveredés eredményeként alakult ki.

A szigetcsoport részei közül talán még a Marshall-szigetek a legismertebbek, azon belül is a Bikini-atoll, melyről a ruhadarab a nevét kapta. Banabáról, Kiribatiról és Naururól nagyjából én is most hallok először, holott Kiribatin található a világ legnagyobb tengeri természetvédelmi területe, a Phoenix-szigetek, Nauru meg ugyan első pillantásra jelentéktelen, de nekik legalább van légitársaságuk, ami találó és humoros neve miatt érdemelne említést: Our Airline (A mi légitársaságunk) : - )

Melanézia
Fekete-szigetek

Kultúrája és nyelve nem egységes, erős keveredés tapasztalható a maláj és új-guineai hatásokkal. A régió őslakosai két csoportba sorolhatók: pápuák és ausztronézek.

A szigetcsoport tagjai hallomás alapján is ismertebbek, mint Mikronézia. Ide soroljuk Pápua-Új-Guíneát, a Salamon-szigeteket, Fidzsit, Vanuatut és Új-Kaledóniát (mely Franciország területe). Pápua-Új-Guíneában a világon egyedülállóan 841 nyelvet beszélnek. A nyelv tehát már egy országon belül se egységes. Hát még az egész régióban. Fidzsi lakosai azzal tűnnek ki, hogy 1890-ig emberevők voltak, a Salamon-szigetek pedig önmagában is 990 szigetből áll, és állatvilága is különleges (majomfejű repülő róka). És mindenképp meg kell említeni Vanuatut, ahonnan a bungee jumping ered (és ahol a Survivor sorozatokat forgatták). Az ugrás eredetileg vallási szertartás része volt. A 10-15 méter magasból, szőlőindákból font kötéllel leugró férfiak haja megérintette - így megtermékenyítette - a földet, ott, ahová a Yam-gyökér ültetvényt szánták. Ma már persze ez is csak turisztikai látványosság.

Polinézia  
Sok-szigetek

A Hawaii, Húsvét-szigetek és Új-Zéland által határolt Polinéz Háromszög közel 1000 szigetével a legismertebb a 3 szigetvilág közül.

Nem kell bemutatni az amerikaiak kedvelt nyaralóhelyét, Hawaiit, de az talán nem köztudott, hogy korábban Sandwich-szigeteknek hívták. Az Unesco Világörökségi listáján is szereplő, Húsvét vasárnapján felfedezett Húsvét-sziget a rajta magasodó kőszobrokkal szintén ismert úticél. Közigazgatásilag Chile fennhatósága alá tartozik.  Új-Zélandról sem tudok túl sok újat mondani, hacsak azt nem, hogy neve maori nyelven Hosszú fehér felhő földje. Szamoa (korábbi nevén Navigátor-szigetek) érdekessége, hogy a dátumválasztó vonalon helyezkedik el, és egy furcsa dátumugrással büszkélkedhet. 2011. december 29-én másik időzónába lépett az ország, így december 29-e után másnap 31-e következett. A Cook-szigetek vadregényes tájairól egyszer majd személyesen számolok be : ) Tonga pedig, ami Barátságos-szigetek néven futott korábban,  köztudottan (?) Magyarország nagy barátja. . . (Egyéb érdekességek itt és itt.)

Francia Polinézia

Francia Polinézia Európa térképére vetítve

A Franciaország fennhatósága alá tartozó Francia Polinézia a maga kb. 200 szigetével csak egy része Polinéziának, de még így is simán lefedi egész Európát a terület nagyságát tekintve (4167 km2).

Lakói francia állampolgárok, a terület Franciaország tengerentúli területének számít. Összesen körülbelül 270 ezren lakják.

Az európaiak megjelenésekor (XVI.sz.) Polinézia még saját ősi vallással és királlyal rendelkezett, de a spanyol misszionáriusok partra szállása, majd az angol és francia hittérítők tevékenységének következtében a békés Pomare király menekülni kényszerült, a lakosság meg lassan kereszténnyé vált.

Adminisztratív területei:

• Marquesas-szigetek
• Társaság-szigetek, mely két alterületre osztható: 
• Szél-szigetek (Iles du Vent) 
• Szél-alatti-szigetek (Iles Sous-le-Vent)
• Tuamotu és Gambier szigetek
• Ausztrál-szigetek

A fő sziget, Tahiti a Szél-szigetek egyike. Polinézia teljes lakosságának 68%-a él Tahitin. Fővárosa Papeete, de a legnagyobb városa mégsem ez, hanem Faa'a, ahol a nemzetközi reptér található (Papeetétől pár km-re).

Lakóinak több, mint fele tiszta polinéz származású, de sok a keveredés a betelepült európaiakkal (főleg franciák) és kínaiakkal. A kínaiak több hullámban telepedtek meg a szigeteken. Először úgy 200 éve, mikor a kissé fjú helyi munkaerőt váltották fel a szorgalmas kis munkások, aztán később a gyöngytermelés fellendülésével a precíz és tapasztalt kínai kagyló-szakértő-vendégmunkások meghívásával és azok haza-nem-utazásával szaporodott el az ázsiai lakosság. Ma majdnem minden vegyesbolt kínai kézben van, valamint a polinéz konyha jellegzetes ételei is erősen hajaznak a kínai büfék kínálatára.

A hivatalos nyelv a francia és - szerencsére - az utóbbi években egyre jobban terjed újra a polinéz nyelv is. Miután az 50-es évektől büntették az iskolákban az egymás közt anyanyelvükön beszélő diákokat, sok családban csak franciául tanították a következő generációkat. Aztán a 90-es évektől - a turizmus terjedésével - újra igény támadt a hagyományok ismeretére és az ősi nyelvre. Végülis nem azért utazik ilyen messzire egy európai turista, hogy úgy érezze magát, mint a Francia Riviérán.

A polinéz nyelv nem egységes. Nagyon sok nyelvjárása van, melyek egymás számára szinte teljesen érthetetlenek (ilyen nyelvjárás a Hawaii is).
ABC-jük csupán 13 betűből áll. Öt magánhangzó és f, h, m, n, p, r, t, v.  De egyes nyelvjárásokban például R helyett L betűt használnak.

Fontosabb kifejezések:

Ia orana    -     Jó napot!
Mauru-uru   -    Köszönöm
Aita pea pea    -   Nem számít (no problem)
Nana     -    Viszlát!
Tama'a maita'i    -    Jó étvágyat!
Manuia       -      Egészségedre!
Maeva      -    Isten hozott!



Aki behatóbban akarja tanulmányozni a nyelv hétköznapokban használt szerkezetét, próbálkozzon a repülőgépek 3 nyelvű biztonsági útmutatójával. Puhipuhi : - )

Tahiti Tarot

Immár Kishazánkban héderelve, rengeteg szabadidőmben kiváló lehetőségem adódik arra, hogy a Polinéziában megírt, ám nagy elfoglaltságaim (kanapén heverés, napozás, úszás, evés) miatt közzé nem tett cikkeket készre írjam és publikáljam.

Az egyik ilyen érdekesség a Tahiti népviseletek (értsd tetkó és arcmaszat) felbukkanása kártyalapokon.

Kaptam ugyanis Karácsonyra egy pakli Tahiti Tarot kártyát. 

Ez a kártyafüggő időszakunkban épp jól is jött. Viszont a lapok - a játéktól függetlenül is - olyan művészien vannak kidolgozva, hogy megérdemelnek egy pár szót a blogban.

A Tarot kártya eredetéről megoszlanak a vélemények. 

Lehet, hogy Indiából érkezett Európába, de lehet, hogy Mózesen keresztül jutott Izrael népéhez és így az mórokhoz, vagy egyenesen az iszlám kultúrkörből ered. Az is lehet, hogy az Indiából vándorló cigányok hozták magukkal évszázadokkal ezelőtt. Vagy Atlantiszból Ó-Egyiptomba kerülve vallási szertartásokon használták. Állítólag Ozirisz templomában a beavatásra várók éjszakákon át a templom falára függesztett Tarot szimbólumokat bámulva meditáltak, míg meg nem értették a világegyetem misztériumait. Bárhonnan is származik, a középkorban már széles körben használták Európában.

Hogy a kártya eredetileg is jóslásra szolgált-e vagy először a játék funkciója volt rá jellemző - ma már nehéz kideríteni. Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás? Ősi jóskártyából lett játék a sötét középkor boszorkányüldözései hatására? Vagy egy középkori játék motívumaiban fedezték fel a sorsszerűség szimbolikus nyelvét? Mindenesetre a dokumentumok szerint a XV-ik század nemesi udvaraiban már önálló kártyajátékként használták. Kifejezetten jóslásra szánt változatát a XVII. században kezdték gyártani Franciaországban. 

Nevét lehet a tarotier = kártyakészítő szóból eredeteztetni, de egyesek szerint az olasz Tarokk kártya továbbfejlesztett változataként a neve is onnan ered. Ha fanatikus irányban továbbmegyünk (vagyis inkább időben visszafelé), akkor a "királyi útra" juthatunk. Óegyiptomi nyelven az út TAR, a király pedig RO. 

Általában 78 lapból áll egy pakli. Ebből 22 lap a Nagy Arkánum, 4-szer 14 lap pedig a Kis Arkánum.

A Nagy Arkánum egyes elméletek szerint a héber ABC 22 betűjének felel meg, és maga a Tarot elnevezés is összefüggésben lehet a Tórával, az isteni kinyilatkoztatással, valamint a Kabbalával. Jósláshoz általában ezeket a lapokat használják.

A 4x14 lap (Kis Arkánum) képezi a népi kártyajátékok (így a magyar kártya) alapját. Egyes elméletek szerint pedig ábrái ősi egyiptomi hieroglifákból eredeztethetők.

Négy szín: Botok, Kardok, Kelyhek, Érmék (Ez a 4 szimbólum különben Ardhanari indiai főisten 4 jelképe is. Szóval minden mindennel összefügg.)

Minden színben 1-től 10-ig számozott lapok, meg 4 figura (Apród, Lovag, Király, Királynő) sorakozik.

A négy Tarot szín felismerhető a ma általánosan ismert népi kártyák motívumaiban.

Tarot	Francia kártya	Magyar kártya	Kelta jelkép	Társadalmi réteg
Botok	Treff	Makk	Lándzsa	paraszt
Kardok	Pikk	Zöld	Kard	katona
Kelyhek	Kőr	Piros	Kehely	pap
Érmék	Káró	Tök	Üst	kereskedő

A Tahiti Tarot a francia kártya színeit használja. A Nagy Arkánum Polinézia történetét és életmódját mesélni el, a Kis Arkánum figurás lapjai pedig Tahiti, Hawaii, Maori és Marquesas "népviseleteket" ábrázolnak.

Nagy Arkánum
Plusz a Bolond/Joker, ami 0-t vagy 22-t ér

Tahiti

Hawaii

Maori

Marquesas

Request

Dear Non-Hungarian Friends,


I need your help.

I am participating on a competition with my blog.

If I arrive to be in the first 50 most voted participants, my blog will be read by the jury. This is my goal. If they read it and like it, they might help me to earn some success and/or money with my hobby.

Please help me by voting on my blog as follows:


Please click HERE.

Now you will see a hungarian page :)

Please click on the pink button "Szavazok" and wait until a small pop up window informs you about the successfull voting.

Now you should not see the pink "Szavazok" button anymore but "Erre már szavaztál" instead. In this case you were successful and helped me to stay in the top 50.

Thank you a lot! :D

Sometimes the voting button does not work. Please keep trying! :)

DEADLINE:    17 February 2013      23:59

Búcsú az Édentől

Eljött az idő. . .

Nehéz szívvel, sok sok szép élmény után elérkezett a távozás pillanata.

Utolsó este Suzanne és Romain új lakásába voltunk meghívva vacsorára. Jött Vivien is a barátnőjével, aki január óta van Tahitin. Meg persze Charles és Lionel.

Francia vacsora volt. Francia ételekkel és borokkal. Francia barátokkal.

Következő nap újra összejött a társaság egy utolsó koktélra a kedvenc koktélbárunkban, a Meridien Hotel medencéjének partján.

Utolsó pillantás a tahiti csillagokra a tenger felett, utolsó séta mezítláb a parti homokban, utolsó tapicskolás a vízben. Utolsó fotó a barátokkal. Utolsó utolsó utolsó. Neeeeem akarooook elmenniiiii!

A koktél után már irány a reptérre.

Ennyi volt. . . . . . (?)

Bolond lyukból keleti szél

Tahiti keleti partvidékét már régóta terveztük körbejárni, csak a kanapén döglés annyira lefoglalta életünket, hogy mindig elhalasztódott a kirándulás. Utolsó héten aztán eljutottam a keleti partra.

Északról indultunk, Papeeteből. Az út végig a parton halad (mint a szigeteken általában). Bal oldalt az óceán, jobb oldalt a házak és a hegyek.

Elsőként a híres látványossághoz, a 3 vízeséshez érkeztünk meg.

A vízesések dús növényzettel körülvéve, egy dzsungel-szerű területen keresztül közelíthetők meg. A levegő párás, meleg volt. Tiszta trópusi dzsungel.

A vízesések legendája szerint a helyi uralkodó féltve őrzött lánya egy napon a völgyben sétálva egy vele egyidős fiúval találkozott. A fiú nem tudta, hogy a lány tapu (tabu - polinéz szó), és megszólította. A lány testőrei ezért meg kellett, hogy öljék őt. A hercegnő ezért nagyon megharagudott az apjára, és mikor legközelebb a völgyben járva egy férfival találkozott, feleségül ajánlotta magát neki, hogy megszökhessen. Szökés közben, a testőrök elől menekülve a két fiatal vízeséssé változott. A legenda szerint azóta is a vízesés mögött élnek. A két testőr pedig - mivel a lány nélkül tértek vissza - büntetésből változott vízeséssé. Ők a harmadik zuhatag.

A vízesések után a szörfösök kedvenc partszakaszához érkeztünk. Sziklákkal szegélyezett öböl, ahol nagyon erős a szél és a hullámzás.

A vízben üldögélő, hullámokra váró szörfösök színes pöttyökként lebegnek a nagy kékségen. Hallgattuk egy ideig az alattunk magasodó sziklához csapódó hullámokat, majd Lionel megkérdezte:

- Ha megkérlek, hogy tegyél meg valamit, hajlandó vagy megtenni anélkül, hogy kérdéseket tennél fel?

- Háááát, ha valami meglepi és nem életveszélyes, akkor igen.

- Akkor gyere velem! - mondta és rohanni kezdett a sziklafal melletti lezárt úttesten.

Odaértünk egy látszólag hétköznapi szakaszhoz. A falra mutat:

- Ott, azon a nagyobb sziklán ülj le!

Elindultam a szikla felé kicsit értetlenkedve, de bizalommal. Majd a következő másodpercben a szikla mögül elemi erővel és elképesztő hanggal és sebességgel levegő tört elő. Huh, még jó, hogy nem ültem le. Szívrohamot kaptam volna. Mi a fene ez?!

- Ez a szél-lyuk (Arahoho). A szikla alatt a hullámok bepréselik a levegőt, a levegő meg a sokkal kisebb felső résen nagy nyomással távozik. Kár, hogy elkéstünk, vicces lett volna, ha a hátadra érkezik a tornádó.

- Hát asszem én nem bánom... : )

A lyuk különben elképesztő! Olyan erővel tör ki belőle a levegő, és olyan a hanghatása, hogy nehéz visszaadni írott formában. Még fehér vízpárát is fuvall. Csináltam róla egy videót, és hogy jobban látszódjon az ereje, egy zacskót tartottam a lyuk elé. De még így is leírhatatlan. A videón közel sem olyan a hatás, mint élőben.

Miután elkocsikáztunk a sziget keleti oldalának déli részéig (ahol már a félsziget csatlakozik be, és ahol már jártunk többször - a másik irányból), visszafordultunk.

Papeetehez közel, a Vénusz-pont volt a legközelebbi látványosság.

A Point Venus Cook kapitánytól kapta a nevét, ugyanis, amikor Tahitin tartózkodott 1769-ben, innen figyelte meg a Vénusz Bolygó áthaladását a Nap előtt.

A kis kiszögellésen található egy világítótorony, mely sokáig Tahiti legmagasabb építménye és egyetlen világítótornya volt.

Itt állítottak emlékművet a Bounty legénységének is (Lázadás a Bountyn), akik Tahitin eltöltött pár hónapjuk hatására lázadtak fel a munka és az angol szolgálat ellen. Én megértem őket. Pár hónap a földi paradicsomban és az ember már csak úszkálni meg heverni szeretne egész életében. (Ha találok szponzort, én is visszamegyek : D )

Jobbra fent: a Vénusz megfigyeléséhez használt eszköz

Van itt még egy múzeum, régi vasmacska, játszótér és egy népszerű, fekete homokos strand.

Ezt a csendéletet nem értettem. . .
Törölköző, strandpapucs, bojtos sapka

Ezután még a Papeete felett magasodó kilátóponthoz másztunk (volna) fel, de az elmúlt napok esőzése miatt biztonsági okokból zárva volt az odavezető út. Pár nap múlva visszamentünk.

Tényleg szép a kilátás a fővárosra.

Sün és polip

Egyik este Charles kiállt a tengerpartra és nézelődött. Legalábbis én ezt hittem. Aztán kiderült, hogy halászik. a partról állva akart a nyílpuskával halat fogni. Érdekes elgondolás, de nem lehetetlen.

Egyszer csak izgatottan hívja Lionelt. Persze franciául beszélnek, én meg nem értem (januárban elkezdtem tanulni, de hát 3 hét nem sokkal vitt előrébb). Lionel lemászik* hozzá, majd valamit matatnak a vízben, aztán Lionel felemeli a kezét és . . .  fogalmam sincs, mi az. Mikor közelebb jön, már látom, hogy egy polip tekergőzik a kezében. Jesszus! Ezt kézzel fogtad meg?! És mi van, ha rátekeredik a karodra és elszorítja és eltöri vagy mittudomén? A Halász-Vadász-Kézműves szőke polinéz nevetve lefejtegeti a karjáról a tekergőző polipcsápokat (tisztára, mintha kígyók másznának rajta, egyet leszed, kettő másik rátekeredik), és türelmesen megvárja, míg a turista a fényképezőgépéért szalad és fotóz. Meg amíg betölt a vaku. És újra fotóz. Közben a polip tekeredik, csavarodik. A cuppantós tapadókorongjait alig lehet letépni Lionel karjáról.

- Lefotóztam, de most mit akartok csinálni vele?

- Hát megesszük.

- Úgy érted, lerágjuk a karodról? : )

Rövid francia eszmecsere következik a fiúk között, aztán Charles Lionel folyamatos buzdítása mellett kifordítja a polip fejét. Igen, kifordítja. Mert a polip feje olyan, mint egy kapucni. Tele tintával.

Mikor már mindenük elég tintás, végre meghal szegény áldozat. Ezután a holttest végső meggyalázásaként Lionel a kőfalhoz csapkodja párszor a tetemet. Hogy puhuljon a húsa. Alapos fürdetés után a tányéron pihenve a polip még nem múlt ki teljesen. Ilyet még nem is láttam. (És addig volt jó nekem. A kimúlás megtekintése után lehet, hogy nem lesz többet gusztusom polipot enni, pedig nagyon szeret(t)em.) Olyan, mintha még lenne vérkeringése.  A bőre alatt cirkulál a tinta. Mint a képernyőkímélő a számítógépen.

Video a tinta áramlásáról itt

Az áldozat további sorsa a megnyúzódással és feldarabolódással folytatódik, majd a fagyasztóban megpihenve várja a másnapot, mikor asztalra kerül. Azon meg sem lepődöm, hogy Lionel tudja, hogyan kell elkészíteni egy jó kis polipos ételt.

Vörösboros szószban főtt polip avokádós céklasalátával

Egyél sünöt

Utolsó napom Tahitin. És még nem ettem sünt. Én - bevallom - ezt az élményt magamtól nem is nagyon hiányoltam volna, de gyönyörű nyári idő volt, nem lehetett nem úszni egy utolsót és ha már úgyis a vízben vagyunk, miért ne fogjunk valamit. Miért ne. Ja. Én akkor fogom magamat, meg a búvárszemüveget és a pipát. Az az én szintem. Lionel meg a nyílpuskáját és a halgyűjtő edényt (nevezzük szakszerűen száknak) fogta, aztán mentünk úszni.

Halat nem fogott (csak egy kisebbet a macskának, de azt nem számítjuk), de visszafele úton mindenképp akart sünt szerezni, merthogy az finom és kóstoljam meg mielőtt elutazom.

A sünökről annyit tudok, hogy nagyon veszélyesek, mert a kövek alatt-mellett rejtőznek és ha az ember le akarja tenni a lábát egy sziklára/korallra, véletlenül beleléphet és akkor megszívja, mert a sün tüskéi mérgezőek és fájdalmas a szúrásuk.

Azt, hogy ehetőek is, már hallottam, de komolyan: aki látott már tengeri sünt - hát úgy néz az ki, mint amit meg akarok kóstolni?!

Már a kifogása is érdekes. a nyílpuskával (vagy bottal) fel kell piszkálni a tenger fenekéről a sünt, aztán baseball-krikett-kosárlabda stílusban feljuttatni a víz felszínére és bezsákolni a szákba. Úgy, hogy kézzel még véletlenül se érjen hozzá senki. Ügyességi játék haladóknak.

A parton következik az igazi móka.

Először is: a sünök másznak. Na, nem túl gyorsan, mert szerencsétleneknek nincs lábuk, viszont teljesen gömb alakúan, de a tüskéik mozgatásával szépen haladnak. Kár, hogy decemberig megbüdösödnének, mert jól mutatnának a karácsonyfán : D

Aztán jön a fazonigazítás. Meg kell szabadulni a tüskéktől, hogy hozzá lehessen férni a tartalomhoz.

A sün hasán található a szájszerve. Ezt egy késsel ki lehet emelni.

Ezután már könnyen félbevágható a sün, hogy elénk táruljon a tartalma.

Egyre kevésbé vagyok meggyőződve róla,  hogy találni ebben emberi fogyasztásra alkalmas részt

Lionel turkál a késével a hányás kinézetű sünbélben, majd kiemeli a sün pöcörőjét (nevezzük így, mert nem tudom, szívattak-e, mikor azt mondták, a sün nemi szervét fogjuk enni. Tegyük fel, hogy igaz, mivel minden más szervét eltávolítottuk, de feltételezzük azt is, hogy nem igaz, mert 5 ilyen pöcköt lehet kiszedni egy sünből.).

Szóval Lionel kikapargatja a trutyiból az izéket, majd fintorgásomon és grimaszolásomon röhögve megeszi az egyiket. Úgy, ahogy van. Undorító. Charles arca sem úgy néz ki, mintha egy tányér habos süteményre bámulna, de a halász az halász, meg a  férfi az férni, úgyhogy ő is leküld egyet. Miután megnyugtat róla, hogy az íze nem undorító, eljátszom a gondolattal, hogy én is megkóstolom, de aztán győz a bennem rejlő királylány és a "mossuk meg" verziót választom. Alapos tisztítás után sem válik vonzóbbá a falat, de ha képes voltam termeszt meg levélvágó hangyát enni Guatemalában, akkor ezt sem fogom kihagyni.

Nem lesz a kedvencem, de túlélhető. Állítólag kenyérrel, vajjal és citrommal eszik. Így üresen, nyersen sós és kicsit kagyló ízű. Egyszeri élménynek jó volt. Főleg az utolsó polinéziai napomra.

* lemászik: még nem említettem, hogy a kertünk és a tengerpart nem egy szinten van. A teraszról úgy tűnik, mintha a kert végében már a tenger hullámzana, de valójában az egész telek másfél méterrel magasabban van, mint a víz. A kerítésünk mellett lehet lemászni. Onnan 2 méterre van a víz. A dolog lényege, hogy a dagály ne jöjjön be a nappaliba.

Pálmalámpa

Kezdem azt gondolni, hogy a pálmalevél olyan, mint Pompom.

Ha akarom, olyan, mint egy szőrpamacs, vagy paróka, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű, vagy szobafestőpemzli, vagy papucs orrán pamutbojt. Vagy tálca, vagy sisak, vagy virágtartó, vagy palackvédő burok, vagy állólámpa. Csak a fantázia szabhat határt a pálmalevélből készíthető dolgok számának. Még házi-szörny is szőhető belőle.

Csinálhatsz edényalátétet. Vagy üvegvédő burkot. Vagy állólámpát. Vagy, ha megfordítod és továbbszövöd a lámpát, lehet egy kosarad. Vagy visszafordíthatod, és ijesztgetheted vele a macskát (E.T haza). De ha igazán hatásos akarsz lenni a rémisztgetésben, szőj háziszörnyet. Esetleg húzd a fejedre az állólámpát, és az ijesztgetés mellett aggodalmat is okozol (ha valakinek nem világos, hogy ez egy lovagi sisak). Ha meg magasabb katonai rangra vágysz, inkább csinálj tábornoki kalapot.

Lagoonarium

Decemberben megkíséreltük, de esőbe fulladt.

Most újrajátszottuk. Csak 6 helyett ketten mentünk.

Az idő verőfényes volt. A Tahiti és Moorea közötti komp-úton tömegével repkedtek a repülő halak (csináltam pár képet is, de egyiken sem látszik semmi). A repülő halak úgy néznek ki, mint a madarak, csak gyanúsan alacsonyan repülnek, és gyanúsan sokáig nem bukkannak fel a víz alól, miután alábuktak.

A Lagoonarium egy kis motun található, ahova pici csónak viszi át az ügyfeleket. A belépő nem olcsó buli, de helyi viszonylatban csak egy normálisabb ebéd ára, szóval nem is drága (3200 CFP plusz komp 1500 CFP). Lehet ebédet is rendelni, ha valaki meleg ételt akar enni délben (2000 CFP). Büfé vagy egyéb nincs a motun.

Épp csak megérkeztünk a Laggonáriumba és átvettük a házikónkat (bungalló jár a belépőjegy mellé - így már nem is drága), mehettünk is a vízbe, mert kezdődött a ráják etetése.

Naponta kétszer etetik itt a rájákat és itt teljesen más, mint Bora Borán volt. Nem a nyílt tengeren adják elő, hanem közvetlenül a part mellett, így akár a szárazról is nézhető. Mondjuk hülye lenne az ember a partról nézelődni, mikor a vízben más élmények is várják.

A ráják hozzá vannak szokva az ember közelségéhez és úgy viselkednek, mint a macskák. Dörgölőznek, hogy kaját kunyeráljanak. Érdekes élmény. A rája az egész testét hozzásimítja az emberhez és ez a finom, selymes bőrbe burkolt kocsonya körbefolyik a derekadon. Az érzés valahol a határon mozog a viszolygás és a kellemes között.

Az még csak hagyján, mikor a hátukat dörgölik az emberhez. De mikor a hasukkal (szájukkal) tapogatnak le, hogy van-e nálad hal. . . na az már kicsit para is, mert nem tudom, fáj-e ha megkóstolnak, de ránézésre ijesztő a szájszervük.

Az etetés hírére megjelent pár cápa is. Meg ragadozóhalak ezrei. Ha nem a harmadik polinéz hónapom végén jártunk volna, biztos teljesen elájulok a látványtól. Így csak szimplán konstatáltam, hogy lenyűgöző.

A frissen érkezett turisták kedvéért egy erős kötél volt végigvezetve a víz alatt, hogy kapaszkodva nézelődhessenek a korallkertben. A hülyegyerekeknek meg arra volt jó, hogy kötéltáncost játszanak a víz alatt. Ez ugyan némi rosszallást vált ki a túlsúlyos amerikaiakból, akik 3 kézzel csimpaszkodva, a többi úszótársat alkalmanként pofánrúgva próbálnak életben maradni a cudar körülmények között, de hát ha egyszer olyan szórakoztató volt talpon egyensúlyozni a víz alatt himbálózó kötélen.

A kötélbe kapaszkodva a vicceskedő ráják is okoztak pár flasht. Mászik az ember hason: kéz a kötélen, arc a víz alatt, csak a hát és fenék lóg ki a vízből (ez az a rész, ami majd vörösre fog égni, de ekkor ez még nem érződik), teljes figyelem a kötél alatti vízi világon. Majd egyszercsak árnyék vetül az emberre. . .  .  Épp az úszkáló teste és a vízfelszín közötti 3 cm-en kell a rájának átsiklania! De úgy ám, hogy az arcon és a fejen is végighasal. Enyhe szívroham első alkalommal. Mert bárhonnan érkezhet meglepetés a víz alatt és készülsz is rá, de arra a 3 cm-re nem számítasz. Először biztos kíváncsiságból játszották ezt a ráják (végülis mi is felülről bámuljuk őket - igazuk van), de sokadszorra már tuti a poén és a hatás kedvéért ijesztgetik az embert.

A fürdőzés után az ember megebédel, majd leheveredik a házikóban egy kis sziesztára. Vagy lehet a motu és a szomszéd motu közötti kis tengerszorosban ejtőzni. A víz 38 fokos és 50 cm mély. Pont mint egy nagyobb fürdőkád. Már csak a habfürdő hiányzik.  

Az élet még mindig nehéz : D

Hogyan izgassunk fel 3 férfit 2 perc alatt?

Az a téma következik, amire már régóta vártatok. A szaftos részletek.

Nem voltam soha elájulva a franciáktól, nem olvadtam el Alain Delontól, meg Depardieu-től sem, a francia nyelv is hidegen hagyott, de 2 hónap együttélés francia pasikkal megváltoztatta a hozzáállásomat.

Van egy dolog, amihez a franciák kétségkívül nagyon értenek.

Valami, amit igazán szenvedéllyel és fantáziával művelnek. . .

A fantázia pedig fontos, hiszen a változatosság gyönyörködtet.

Gondolom, már rájöttetek : a francia konyháról lesz szó  ; - )

Szeretnek főzni és jól is főznek. Üres hűtőből pazar vacsora - nem gond. Hiába ugyanazok a hozzávalók, kétszer pont ugyanazt nem esszük. Bátran használnak abszurd íz-kombinációkat, és mindig valami jó sül ki belőle.

Mesterszakácsunk Lionel. Imád főzni és mi is imádjuk, ha ő főz.

Pár érdekes dolgot már tanultam tőle. 

A panír például összehasonlíthatatlanul finomabb, ha nem száraz kenyérből készül a prézli, hanem serpenyőben (olaj nélkül!) frissiben megpirított bagettből. Ilyenkor reszelő sem kell, mert a kenyér kézzel elmorzsolható.

Szintén panír: ha nincs otthon tojás, majonézből és tejből készült lével helyettesíthető, de ilyenkor a lisztet a prézlivel keverve a végén kell rátenni, nem első lépésként. (Ez utóbbi lehet, hogy bő olajban nem működik. Ők kiskanálnyi vajon sütögetnek, de így szerintem csak vékony húsok vagy halak sülnek át.)

Citromot és gyömbért minden ételbe tehetünk. Nem baj, ha szalonnás-tejszínes szószról van szó : )

Az utóbbi idők nagy favoritja a flambírozott banán. Ananásszal kezdődött. Vajon megpárolták az ananászt, szórtak rá kristálycukrot, majd mikor már puha volt, felöntötték rummal. A serpenyő elfordításával a tűzhely lángja meggyújtotta az alkoholt és karamellizálta a cukrot. Isteni finom édesség lett belőle.

Akartunk volna azonnal egy második adagot enni, de nem volt több ananász. Csak banán. Hát akkor legyen banán. A szertartás ugyanez, csak a végén került rá egy csokifondant is (sok sok keserű kakaó kevés cukorral és tejszínnel felfőzve a banánsütéshez használt vajon, plusz fűszerek)

Legközelebb már unalmas lett volna pont ugyanezt enni, ezért csokiszósz helyett fahéjas-gyömbéres-szerecsendiós-szegfűszeges öntet került a banánra.

Kicsit rászoktunk a flambírozott banánra, de a változatosságról nem mondtunk le: következett a tejszínes karamell-szósz.

Azért nem rossz ínyencekkel együtt lakni, főleg, ha főzni is tudnak : )

Ha meg épp nem a főzésről van szó, jöhetnek a sajtok és borok. A francia sajtokat nem nagyon kell reklámoznom. Nem véletlenül híresek. A borok szintén. Szoktunk néha francia sajtokat enni. Meg kell mutatni a "vendégnek" a legjobbakat. 

Lakótársaim - mint a franciák általában - nagy patrióták. Büszkék a szülőföldjük jellegzetes ételeire. Mindegyik más régióból jött és egymás között megy a finom vetélkedés, kinek vannak jobb sajtjai és borai, de azért abban egyetértenek, hogy Franciaország a sajtok és borok királya. Büszkén kóstoltatják meg velem a pireneusi és baszk-földi sajtokat paprikás meggylekvárral és jó kis bordói borral

Amit én persze megdicsérek (joggal, mert mennyeiek), majd vállvonogatva megjegyzem: 

"Azért az olasz sajtok jobbak. . ."

A hatás leírhatatlan! : - D