Tower és környéke

2014 április 23.


Megerőltettem magam és állásinterjúk előtt-után kibővítve a hazafelé vezető utat, elkezdtem várost nézni.

Az egyik ilyen alkalommal a Tower-től sétáltam el a Temple Church-ig. Sehova nem mentem be, csak kívülről néztem meg az épületeket. Azért nem volt ez csúnya város mielőtt túlnőtte magát.

A Tower
Királyi palota és erőd, ahol a koronaékszereket őrzik

Tower Bridge
A közepe felnyitható

Szt Pál Székesegyház

Temple Church
A templomos lovagok  12. századi temploma

Igazságügyi Palota

Griffmadár a palota előtt
Ez jelezte London városhatárát

London pro és kontra

2014 április 20.

Egy hónapja vagyok Londonban. És még mindig nem mentem igazi városnézésre. 

KONTRA

Nem tudom, mi bajom a várossal. Legalább turistaként értékelhetném, de nem megy. Akárhányszor nekifutok a városnéző túrának, szitkozódás lesz belőle. Olyan apróságokon akadok fenn, hogy az utcanevek nem mindenhol vannak kitáblázva, a házszámozás ismeretlen fogalom (kivéve ha a lakók filctollal felírják az ajtó fém keretére) vagy ha van is, az nehezen követhető (utca egyik oldalán 1-88-ig növekvő, szembe oldalon 430-100-ig csökkenő), a buszmegállók lehetetlen helyeken (felüljáró alatt, mellékutcában, stb.)  rejtőznek, ráadásul minden második "átmenetileg nem üzemel", a következőhöz meg egy kilométert kell gyalogolni. A metró drága, a busznak meg minden bokornál megállója van. Arról nem is beszélve, hogy hömpölyög a tömeg, szmogos a levegő ésatöbbi. Szóval nem tetszik.

Talán nem a város hibája. Egyszerűen csak nincs meg az a bizonyos szikra. Ami megvolt Aucklanddal és New York-kal első pillantásra. Meg Papeetevel. Meg Lindauval. Sőt, még Kuala Lumpurral is, szóval nem csak arról van szó, hogy nem bírom a zajt és tömeget.

Viszont egyik kedvenc regényem, a Da Vinci kód egy része itt játszódik, úgyhogy a templomosok emlékhelyeit meg fogom nézni valamikor. Majd. Egyszer. Valamikor.

Különben meg voltam már Londonban sok évvel ezelőtt, szóval a kötelező köröket letudtam, láttam a koronaékszekeret, meg voltam bent a katedrálisokban. Legalább ezekre most nem kell pénzt költenem majd :D


PRO

De hogy valami jót is mondjak Londonról, megemlítem az öltözködési szabadságot. Ezt általában az angolok cikizése kapcsán szokás felhánytorgatni, de én pozitívumnak értékelem. Az angolok valami genetikailag kódolt abnormális ízléssel rendelkeznek, ha ruhákról van szó. Nem mondom, hogy ízléstelen, mert ki vagyok én, hogy meghatározzam, mi az ízléses, de hogy a más országokban megszokottól eltérő, az tagadhatatlan.


Sem színben, sem mintavilágban, sem stílusban, sem pedig alkalomhoz illőségben nem sikerül eltalálniuk a szemnek kellemes összeállítást. Lila melegítő nadrágot simán felvesznek csíkos, zöld selyemblúzzal és ehhez a magas sarkú piros cipő épp úgy passzol szerintük, mint a pöttyös sárga gumicsizma. Elég vicces variációkat lehet látni az utcán. Persze vannak, akik disztingválnak és a jól bevált öltöny/kosztüm mellet voksolnak, ők elegánsan és ízlésesen néznek ki. Mondjuk a cipőjüket jobb nem megnézni, ha meg akarjuk őrizni a pozitív benyomást.

Filóztam a témán. Lehet, hogy ez az egész abból ered, hogy gyerekként egyenruhát hordanak az iskolában, így nem gyakorolják a ruhák önálló összepárosítását azokban az években, amikor még rendelkezésre állna őszinte kritika? Mert felnőttként ugye a kifogástalan angol udvariasság az ilyet már nem engedi meg.

Mindenesetre számomra ez az öltözködési szabadság kifejezetten előnyös. Bármit felvehetek, nem én leszek a legfeltűnőbb. Budapesten az ember igyekszik szürkén beolvadni az átlagba, esetleg szuperkiváló minőségű, extrémtrendi ruháival szándékosan kitűnni a tömegből, de a nagy többség nem meri megkockáztatni, hogy túl sok színnel vagy szokatlan ruhadarabokkal feltűnést keltsen és megszólják. Mert hogy megszólják, az biztos. Mindig akad valaki, aki úgy gondolja, hogy joga és kötelessége meghatározni és hirdetni az élet minden területére vonatkozó normákat, és lelkiismereti ügynek tekinti a normáktól eltávolodó báránykák jó útra terelését. Ha kell, porig alázással.

Itt viszont magabiztos nyugalommal ölthet magára az ember furcsa ruhapárosításokat, és még akkor sem ő lesz a legfurább az utcán.

Az origo címlapján

2014 április 26.

Egyre többen mondogattátok, hogy írnom kéne. Úgy publikusan.

Úgyhogy pár héttel ezelőtt írtam az origo.hu utazási rovatának és felajánlottam szolgálataimat az Indulási oldal szerzőjeként. Azonnal válaszoltak is, hogy szívesen vesznek új jelentkezőket, küldjek egy próba-cikket és megnézik.

Az orangutános sztorimat választottam. Újra kellett fogalmazni - többek között - a szerzői jog (vagy ilyesmi) átruházása miatt. 

Két hétig ültem a cikken. Megírtam az elejét. Megírtam a végét. Már csak a lényeg hiányzott. Jól akartam csinálni. Ettől persze stresszes lettem. Akármit írtam, nem tetszett. Nekiültem, de nem jött az ihlet. Alkotói válság? És a közepe még meg sem volt, de már így is túlléptem a javasolt terjedelmet. Átírtam. Barátokkal véleményeztettem és rövidítettem. Kivágtam az elejéről másfél oldalt. Pár bekezdést innen-onnan. Túl hosszú. És a közepe még mindig nincs meg!

Aztán egyszer csak összekaptam magam és megírtam. Hosszú lett. Nem baj. Majd a szerkesztő eldönti, mi legyen. Ha akarja, megszabdalom még. Ha meg nem tetszik neki, akkor minek dolgozzak rajta.

Elküldtem. Tetszett. Meg fog jelenni.

Ja de jó!

Eljutott a főszerkesztőhöz is. Neki is tetszett. Címlapon lesz.

Azt a mindenit!

Aztán megjelent. Címlapra került....

De nem is az utazási rovat címlapjára ám, hanem a főoldalra!!!!

A napi politikai hírek közé!

Erre nem számítottam. Akkor tényleg tetszett a cikkem :-)

Nem férek a bőrömbe!  :-D

Rövid a teniszpálya

2014 április 17.

Londonban van jó is. Például az, hogy bárhol vagy, 10 perc sétával már fűre léphetsz. Tele a város kisebb-nagyobb parkokkal.

Amikor időnként kisüt a nap, kifejezetten kellemes a hely. Ilyenkor kitódulnak az emberek a parkokba. Lehet piknikezni, mászókázni, sétálgatni, a büfé teraszán ejtőzni vagy sportolni.

A londoniak egy része, ha sportról van szó, a parkban futkos körbe, de nagyon népszerű a kosárlabda és a tenisz is, és mivel a legtöbb parkban rendelkezésre áll ingyenes kosár- és teniszpálya, még a költségekre sem lehet hivatkozni a lustaságot fedezendő. Teniszütő már 12 fontért beszerezhető (kb 4500 Ft), a labda meg filléres tétel.

Öcsémnek is van teniszkészlete, úgyhogy egyik nap rászántuk magunkat a sportolásra. Hárman mentünk. Öcsém, Dani és Brigi, az egyik lakótárs. Öcsém már teniszezett korábban, mi Brigivel totál zöldfülűek voltunk.

Itt említem meg azt az érdekességet, hogy a tenisz francia eredetű játék és szó. A korabeli francia játékosok a szerva után játékpartnerüknek kiabálták, hogy "Fogja!" és ez franciául úgy hangzott, hogy "Tenez!". Ezt adoptálták az angolok a játék neveként.

Miután tisztáztuk az alapszabályokat (ami leegyszerűsítve gyakorlatilag a pingpong asztal nélküli verziója), neki is álltam életem első szervájának, amely egyben életem első 'teniszlabdát teniszütővel' ütését is jelentette. 

Álltam a pálya sarkában és a túloldal olyan távolinak tűnt. Kicsit aggódtam, hogy el sem fog menni odáig a labda. Meg ugye mikor az ember teniszmérkőzést néz, a játékosok akkorákat nyögnek minden ütésnél, hogy a nézőnek az a benyomása támad, hogy nagy erő kell a labda megküldéséhez. Ezen információim, és évekkel ezelőtti squash (fallabda) tapasztalataim alapján készültem neki a szervának. Feldobtam, megütöttem, a labda pedig szépen ívelt át a háló fölött. És a játékpartner fölött. És a kerítés felett. Ki a fák közé. 

Hmmm. Kicsit meglepődtem. Ezek szerint nem kell ennyire megütni :-]

A következő szervánál kisebb erőt adtam bele. De még így is túlment a felfestett vonalakon. Érthetetlen. Egy ekkora ütéssel fallabdánál sehol nem lennék. Most vagy az ütőm ennyire profi, vagy én vagyok ennyire erős, vagy ez a teniszpálya kicsi.

Pár túlméretezett szerva után kezdtem megérezni a pálya méretét és néhány labdám már vonalon belül végezte. Közben kiderült, hogy az ütőm átlagos ütő, a teniszpálya meg standard méretű. És mivel a hajdani íjászatból megmaradt izmaim nem szolgáltatnak megfelelő magyarázatot a kerítésen túli ütéseimre, nem marad más, mint megállapítani, hogy a teniszversenyzők a nyögéseikkel csak túldrámázzák a meccseket.

Az azért igaz, hogy fél óra rohangálás után már lefárad az ember. Főleg, ha valódi adogatás alakul ki. És nem a labdát keressük a kerítésen túl a fűben. Vagy nem épp a szomszéd teniszpálya játékosaira várunk, hogy visszadobják az átgurult labdánkat. 

Nagyon jól szórakoztunk, de azért jó, hogy hárman voltunk és 4 labdánk volt. Különben valódi játékra a labdaszedés miatt nem maradt volna idő...

A sheffieldi házimanó

2014 április 14.


Sokáig bírtam egy helyben. Majdnem két és fél hétig! :-)

A mehetnékem most csak országon belülre vitt, de így is közel 4 órát ültem a buszon, míg célba értem. Egy barátnőmet, aki már 7 éve él itt, látogattam meg Sheffield-ben.

Sheffield Londontól északra helyezkedik el, Manchester és Liverpool vonalában, csak tőlük keletebbre. Sheffield valaha az acélgyártása miatt volt vonzó lakóhely, de az üzem 90-es évekbeli bezárása óta csökkentek a lehetőségek. Mára átlagos kis város.

Se rét

Se mező

Se field :D

Barátnőméknek van egy fél éves whippet kutyájuk, Charlie. A whippet egy agárféle (nem tudom a magyar nevét). Kisebb, mint egy angol agár, de formára és sebességre hasonló. Vicces figura. A füle olyan, mintha állandóan szembe fújna a szél. Vagy mintha állandóan meghunyászkodna. Pedig ez utóbbit teszi a legritkábban.

Harry Potter rajongóknak ismerősnek tűnhet...

Dobby, a házimanó

Szerintem tuti, hogy erről a kutyafajtáról mintázták Dobby füleit :-)

Charlie kedvenc szórakozása, hogy kergetőzésre invitálja a két és négy lábú környezetét. Idegen kutyákkal incselkedik a parkban, hogy kergessék meg. Úgysem érik utol. A madarak meg nem egyszer kapnak szívrohamot, mikor békésen üldögélnek az üres mező közepén, Charlie meg verseny-sprinttel 100 méterről rágyorsul a célra és azelőtt ér oda a madárhoz, hogy az fel tudná fogni, honnan érkezett a meglepetés. Vicces kutya.

Másik kedvenc játéka a gyűjtögetés. Elsősorban cipőket gyűjt, de más - számára szimpatikus - tárgyak is rendszeresen a kutyakosárban kötnek ki. Elgondolkodtató egybeesés, hogy Dobby-nak egy szakadt ingen kívül csak egy pár cipő volt az öltözéke, és a történet szerint akkor szabadul fel a varázslók szolgálata alól, ha valaki saját ruhadarabot ad neki... Charlie még nem tudja, hogy a lopott cipők nem számítanak....

Charlienak különben van saját FB blogja is (katt ide).

"Dobby nem akarta megölni Harry Pottert. Dobby csak segíteni akart. Harry Potter ne legyen mérges Dobbyra."

Ártatlan, bűntudatos tekintete senkit ne tévesszen meg! Tehetséges kis manipulátor. Tudja, hogyan kell hatásosan nézni :)

Rossz emigráns

Nem vagyok jó emigráns.

Úton-útszélen arról hallok, kinek mennyire hiányzik az otthon, a magyar ételek, a család, Budapest utcái, a Balaton. Mennyire nehéz helyiekkel barátkozni, mély kapcsolatokat kialakítani, mennyire nem könnyű beilleszkedni. Milyen magányos az ember külföldön és mennyire hiányoznak a régi barátok. 

Bármilyen ország magyar emigránsairól legyen is szó, ezek mindig felmerülnek. A "kinti magyarok" mindenhol sóvárogva gondolnak a nagyi vasárnapi ebédjére, rendületlenül vásárolják a téliszalámit és kilométereket utaznak a magyar bolthoz (ha van) túrórudit venni. Összejárnak, nosztalgiáznak, magyarul beszélnek.

Ez utóbbi jó. A legendás magyar-magyarnak-ellensége-külföldön elv dől meg. Igenis van összetartás. Vannak magyar közösségek. Örülök, hogy én is része vagyok ennek a fejlődésnek. Jól esik annyi idő után magyarul beszélni, magyarul gondolkodni és magyar vicceken nevetni. Talán ez hiányzik a legjobban az embernek, ha sokáig nem megy haza és magyarokkal sem találkozik útja során. A magyar észjárás és humor pótolhatatlan.

De ezt leszámítva... én nem vagyok jó emigráns.

Nem hiányzik a magyar konyha, nem sírok az otthon maradt emlékek és élmények után. Én eddig minden országban, ahol éltem (volt vagy 6) az első pillanattól igyekeztem beilleszkedni és átélni minden pillanatot. Helyi ételeket ettem, helyiekkel barátkoztam, megismertem a környezetemet és a környéket. Örültem annak, ami új és jobb, mint korábban bárhol máshol. Jól esett magyarokkal találkozni, de nem kifejezettem kerestem a magyarok társaságát. Minél nemzetközibb volt a baráti köröm, annál érdekesebbnek találtam. Hiszen azért jöttem külföldre, hogy külföldön legyek! Hogy megismerjem az adott országot, az ételeket, a helyi szokásokat, a helyi embereket, múltat, történelmet, kultúrát, jövőt. 

Ez nem jelenti, hogy hűtlen lettem volna a gyökereimhez. Magyar vagyok és az is maradok. Annak születtem, annak érzem magam. Bárhol is éljek. Ez nem változik és nem is akarom, hogy változzon. Mindig is értékelni fogom a magyar poénokat, a a Mátyás király mesékből ismert furfangos észjárást, a szóvicceket. Mindig is csodálattal fogok tekinteni a magyar nyelv komplexitására és mély logikájára. Minél több új nyelvet tanulok meg, annál inkább. Elérhet az ember irodalmi magaslatokba egy idegen nyelv elsajátítása során, képes lehet kifejezni magát választékosan, használhat összetett kifejezéseket. De minél jobban elmélyül egy idegen nyelvben, annál szembetűnőbb lesz a magyar nyelv különlegessége. Magyar az anyanyelvem és büszke vagyok rá. Szeretem a magyar konyhát, a magyar sütiket, a magyar találmányokat, a magyar józan paraszti észjárást, szeretem Budapest mocskos szürke falait, a Duna látképét, az Árpád-kori templomainkat és a gyógyfürdőinket. 

De nem hiányoznak.

Szeretek külföldön lenni. Szeretem megismerni az új környezetemet, szeretek új barátokat szerezni, új ételeket megismerni, új kultúrába csöppenni, helyi ünnepeken és hétköznapokon részt venni. Szeretek beolvadni és helyivé válni egy picit. 

Szerettem Calabria tengerpartját és a lakótársakkal közös ebédeket a tetőteraszon, szerettem Lindau középkori épületeit és a munkába rohanást (természetesen késve) az ódon macskaköveken, szerettem New York felhőkarcolóit és még a szmogos levegőjét is, imádtam Tahiti photoshoppolt tengerpartjait, a naplementéket a teraszon, az érintetlen korallzátonyok élővilágát és a mindig boldog őslakosait, szerettem Új-Zéland barátságosságát, jóindulatú lakosait, a közbiztonságot, az elképesztő tájakat, szerettem az olasz ételeket, a német kolbászokat és sajtokat, a friss kókuszt és mangót Tahitin, és még a polinéz nyers hallal is megbarátkoztam, megszerettem a kiwi életmódot, a zabkásájukkal együtt, imádom az olasz nyelv költőiségét, a német nyelv logikáját, az arab nyelv matematikus felépítését, már megbékéltem az angol nyelv mindent leegyszerűsítő szóhasználatával is.

Naplemente Tahitin

Tetszik a világ. Megfér a szívemben a legtöbb ország, ahol jártam, és van még hely azoknak, ahová ezután megyek.

Mégsem tudok ragaszkodni egyik helyhez sem. Nem ájulok el a kolbászból készült kerítéstől, a jómódtól, kényelemtől, nem kapaszkodom a megismert városba, nem akarok mindenáron berendezkedni, nem akarok gyökeret verni. Mindenhol otthon vagyok, de sehol sem igazán.

Szóval nem vagyok jó emigráns. 

De rájöttem, miért. Mert én utazó vagyok. :-)

Mesés India Londonban

Szerencsésnek mondhatom magam, mert megérkezésem utáni első hétvégémen már dolgoztam. Ugyan nem állandó munka, de pénz. Ráadásul rendezvényeken, ami még szórakoztató is.

Emigráns indiai családok szerény kis háziünnepei fehér szolgákkal és pincérekkel megtámogatva. A jelenséggel már Sydney-ben is találkoztam, ott is magyarok dolgoznak az ilyen rendezvényeken.

Első alkalommal egy indiai lány 18-ik szülinapján voltam felszolgáló. A zártkörű rendezvényen 280 vendég volt jelen. Valamint egy zenekar, egy tánckar, egy bűvész és egy DJ. A vendégek 10 fős asztaloknál ültek, egy pincérre 2-2 asztal jutott. Feladatunk az volt, hogy a vacsora kezdetén a vendégek ölébe terítsük a damaszt szalvétát, kitöltsük nekik az asztalra odakészített kancsóból a vizet, majd felszolgáljuk az előételeket. Az egész vacsora alatt lesni kellett a vendégek minden kívánságát. Alapszabály: semmire nem lehet nemet mondani! Ha a vendég olyat kér, ami nincs, arra is igent kell mondani és majd a szervező megoldja a lehetetlent is.

Hmmm. Ezt a fajta "mindenre igent mondást" tapasztaltam Ázsiában. Egyszer ételt rendeltünk egy étteremben és nem szóltak, hogy amit kértünk, épp nem volt készleten, hanem hagyták, hogy várjunk másfél órát és 20 percenként érdeklődjünk, hogy mi van már a vacsorával. Mindig udvariasan megnyugtattak, hogy utánanéznek a késedelemnek, aztán nem történt semmi. Mert a vendégnek nem illik nemet mondani a kultúrájukban. Halál idegesítő az ilyen, de ha nekik ez kell, akkor leszek én ilyen pincér, nekem aztán mindegy.

A szülinap buli része arról szólt, hogy az aranyba-ezüstbe-flitterbe burkolt színpadon elhelyezett dizájn-kanapén pózolt az ünnepelt a rokonság tagjaival különböző kombinációkban és ezekről fényképeket készítettek. A vendégek tradicionális indiai ruhákba voltak öltözve. Színes sarongok, aranyszállal kivarrt blúzok, flitteres fátylak, muszlin, damaszt, selyem. Pazar látványt nyújtottak. 

A színpadon később a zenekar és a tánckar is fellépett, majd megették a desszertet és táncoltak egy kicsit, míg mi leszedtük az asztalokat.

A következő vasárnapi rendezvény egy tamal-hindi esküvő volt. A reptér mellett, egy 5 csillagos hotel rendezvényközpontjában tartották. Még poénkodtunk is vele, hogy biztos azért ide szervezték, mert annyira elfoglalt a rokonság, hogy épp csak leszáll a gépük a ceremónia előtt, utána meg már repülnek is tovább, aztán kiderült, hogy nem is jártunk messze az igazságtól. A násznép egy része Sri Lankáról érkezett, a menyasszony Ausztráliából, sokan Indiából vagy Amerikából.

Mázlimra épp olyan feladatot kaptam, ahol a szertartás alatt  is bent lehettem a teremben, így szépen végignéztem a ceremónia első felvonását. 600 vendég volt jelen. Onnan tudom, hogy a köszöntőben elmondták. A szertartás azzal kezdődött, hogy a magas rangú vőlegény (turbán jellegű fejfedője volt) bevonult egy kisebb zenekar felvezetésével. Helyet foglalt az indiai palotának berendezett színpadon az elmaradhatatlan dizájn-kanapén, és várt. Hamarosan bevonult az első pár koszorús lány. Aztán a következő néhány. Valahol a menet végén jött a menyasszony mesebeli aranyban-gyémántban, selyemben-bársonyban.

Ő is felvonult a színpadra és leült a vőlegény mellé. Lábuk előtt térdelt (hason csúszott) két sötét bőrű, félmeztelen indiai szolga, akik díszes tálakra rakott kencéket állítottak össze és nyújtották fel az ifjú párnak, ők meg a homlokukra kenték. Közben a 600 vendég, mint a színházban, nézte az eseményt.

A ceremónia hindi nyelven zajlott és vagy másfél órán át tartott. Utána jött az ebéd, ahol ezúttal svédasztal volt, de a teljes szolgálat jegyében mi szedtük a vendégek tányérjára az ételt a svédasztal mögött sorakozva.

A vendégsereg ruházata most is nagyon érdekes volt. A férfiak egy része arany szegélyű fehér szoknyát (mundu) viselt fehér inggel, mások normál öltönyt, néhányan viszont színes selyemnadrágot még színesebb selyemkaftánnal (sherwani) és selyempapuccsal. Kíváncsi lennék, hogy az öltözékük különbözősége minek köszönhető. Rangjuknak-e vagy lakóhelyüknek. A nők most is pazar színekben pompáztak, csupa selyem, muszlin, hímzés és aranyozás.

Ebéd után a vendégek áldást mondtak az ifjú párra. Mind a 600-an. Hát ha ettől nem lesz szerencsés egy házasság, akkor a rizsdobálástól mit várunk?!

A legjobb poén az ebéd előtti előkészületek közben esett meg. Tálaltunk a svédasztalra. A személyzet nagy része bolgár, voltunk hárman magyarok, meg volt 2 néger lány is nemtudomhonnan. Az egyenruhánk esti rendezvényeken fekete nadrág, fekete ing, nyakkendő. Nappali rendezvényeken ugyanez fehér inggel. Mivel a szervezettség magas fokú, a fél társasághoz nem jutott el ez az infó, így volt, akin fehér ing volt, volt, akin fekete. A rendezvényszervező pasi indiai és meleg. Az a klasszikus, kisujjeltartós viselkedésű. Nagyon jó fej, nagyon bírom, de muszáj mosolyognom, ha belelendül a magyarázásba. A másik szervezőnk egy jamaikai néger srác. Nem vagyok előítéletes, csak ezek az adatok lényegesek a sztori szempontjából.

Szóval meleg főnökük beosztotta a személyzetet a svédasztalok mögé. Közvetlenül ebéd előtt aztán odajön, végigmér minket. Húzza a száját. 

- Micsoda káosz ez, gyerekeeeek! - csukló lazán fittyed a levegőben, kisujj ferdén eláll, én már mosolygok. - Nem harmonikus a színelosztáááás.

Nézünk rá, várjuk, hogy mi baja velünk. Néz ide-oda a két svédasztal között, aztán megszólal.

- Ez a fekete menjen át a másik asztalhoz - mutat rá a mellettem álló néger lányra. A lány megdöbben, mindenki más is megdermed. 2014-ben Londonban ilyet nem lehet mondani. Mi baja van ennek?!

- Te, Aranyom, menj át a másik asztalhoz - ismétli meg a hihetetlen utasítást. A fekete lány bizonytalanul elindul, de arcára van írva, hogy nem hiszi, amit hall. Közben az indiai főnök rámutat a másik asztalnál egy szőke bolgár lányra, és átküldi az előző asztalhoz.

- Az a fehér pedig akkor menjen át a fekete helyére.

Nekem itt esett le, hogy ő nem a bőrszínről beszélt, hanem az ingekről. A néger lány fekete ingben volt, mi viszont hárman mellette fehérben. A másik asztalnál viszont többnyire fekete ingesek álltak, kivéve a szőke lányt a fehér ingével. Az egyenruhákat akarta színharmonizálni. Leesett a dolog a közben színre lépő néger főnökünknek is. De ki nem hagyna egy lehetőséget a kollégája szívatására. Odament hozzá és diszkréten, de jól hallhatóan odaszól neki:

-Te, ne legyél már ilyen rasszista!

Erre a pasi teljes döbbenettel a hangjában, őszintén meglepődve a feltételezésen, szinte női sivítással:

- Én nem is vagyok rasszistaaaaa!

Szegény annyira jó lelkű, hogy le sem esett neki, hogy a feketék és fehérek sakkfiguraként rakosgatása félreérthető volt. Ő csak az ingekre gondolt. A fekete főnök meg milyen genyán jó fej.

Még vagy 10 percig ezen a jeleneten röhögtem. Micsoda szórakoztató társaság!

Imádom ezeket a rendezvényeket és még pénzt is keresek velük!

Camdeni piac

London belvárosáról még mindig nem volt kedvem turistás beszámolót írni (majd, majd, majd), de az egyik ismertebb külvárosi részbe már elmentem. És tetszett!

Camden városrész Little Hungarytól nem túl messze helyezkedik el.

Piacairól híres. Eklektikus művészpiacok, ruhák, régiségek, ékszerek, éttermek. Tiszta zsibvásár. 

Főutcájának egyedi épületei külön misét is megérnének.

A Camden Market elnevezésű piacán utcai viseleteket lehet kapni. Majdnem minden 10 GBP-be kerül. Egységáron :-)

A Camden Lock Village nevű piacon a füves nyalókától a kézműves táskákig mindenfélét beszerezhet a vásárló. Az eredeti ötletek jegyében az itt található egyik büfé kiszuperált robogókat vágott félbe és ezeken lehet ülni, amíg ebédel az ember.

A Camden Lock nevű komplexum egy sikátoros útvesztő, ahol gothic, emós és rocker cuccokat lehet kapni. Csipkés reneszánsz ruha bőrberakással, finom kidolgozású dizájner táskák, kínai selyemből készült kosztümök, szakadt, láncos csöviruhák, kézzel festett tornacipők. Művészek és egyedi gondolkodású öltözködők ruha- és kelléktára.

Turistáknak szánt üzletekben sem volt hiány. Korlátlan mennyiségben állt rendelkezésre kávésbögre, hűtőmágnes, pólók, kütyük, kisebb és nagyobb haszontalanságok, amiket szuvenyír címén rásózhatunk otthon maradt ismerőseinkre.

A városrészben - számomra megdöbbentő tényként - egy vízibusz megállóhely is van. 

Már az a gondolat, hogy Londonban hajózható illetve bármilyen vízi közlekedésre alkalmas folyó is lehet a belvároson keresztül csordogáló Temzén kívül, nekem meglepetés volt. Az, hogy szomorúfüzek vetnek árnyékot a vízen átívelő kis hidak fölé, amelyek tövében barátságos éttermek teraszán kávézgat a nép... az túltett a befogadható képzeletemen. Pedig nem ettem a zöld nyalókából :-) 

Bankszámlanyitás Angliában

A bankszámlanyitás már az itt élő ismerősök elmondása alapján sem tűnt sétagaloppnak. Többeket visszautasítottak a bankok vagy szívóztak a számlanyitással. 

Ez azért meglepő, mert otthon ugye a minél több ügyfél megszerzése a cél. Furcsán hangzik, hogy itt a banknak nem érdeke új ügyfelekkel gazdagítania magát...

Pedig számla kell, mert kéri a leendő munkahely. Meg a magyar bankkártyával vásárlásnál állandóan változik az árfolyam, és pénzt veszít az ember.

Gondoltam, tanulok honfitársaim tapasztalataiból és rákerestem a neten a "londonimagyarok" illetve "magyaroklondonban" típusú oldalakon a témára. Volt olyan topik, hogy "Melyik a legjobb bank, ahol Angliában számlát érdemes nyitni?".

Értelmes válaszok helyett - jó magyarosan - ment a hápogás, hogy így szemetek meg úgy szemetek a bankok, meg mindenki oldalakon át elsírta bánatát, hogy neki milyen nehéz volt az elején, de egy sem bírt volna odarakni egy linket, ami végülis a megoldást segítette volna. Pedig azóta nyilván mindnek van már bankszámlája közülük. Mindegy...

Maradt a jól bevált módszer. Megkérdeztem bölcs barátomat, Google-t. Meg is mondta a megoldást.

Először is azért utasítják vissza a bankok a számlaigénylőket, mert az angol rendszerben alapértelmezetten hitelbírálaton futtatják át az ügyfeleket. A bankok a hitelkártyákból szerzik a bevételüket. És a bankszámlához kapcsolódó egyéb szolgáltatások bevételeiből. Egy újonnan letelepülő nyilván nem rendelkezik jó hitelképességgel, sem pedig fedezetként szolgáló munkahellyel, így a bank elutasítja a hitelkártya kérelmet. Na igen. Csakhogy a mezei delikvens boldog lenne egy sima bankkártyával (debit card, cash card) is, azt viszont nem ajánlja fel a bank, mivel azok a számlák az angol szisztémában kötelezően ingyenesek. Tehát a banknak nincs bevétele rajtuk, viszont ugyanannyi a számlanyitással járó munka. Nyilván nem éri meg. De kötelesek ilyen alapszámlákat is tartani a repertoárjukban, csak nem ajánlgatják. Inkább elutasítják a leendő ügyfelet. Ha viszont az ember határozottan, kifejezetten basic bank accountot vagy cash card accountot kér a banktól, muszáj felajánlaniuk.

De még ekkor is szívózhatnak a lakcím miatt.

Hitelt érdemlően kell ugyanis bizonyítani a lakcímet. Mi bizonyítja hitelt érdemlően?

• Közüzemi számla (mobil és vízszámla nem jó) (Mintha másom lenne... Most jöttem...)
• Papír alapú brit jogsi (Ebből kettő is van nyilván, melyiket vigyem?)
• Bankszámlakivonat (Viszek egy magyart, sokat érünk vele.)
• Brit lakáshitel kivonat
• Adószámla
• Lakásbérleti szerződés (magánszemélytől béreltet nem fogadják el)
• Lakásbérlet számla

Hát köszi, eddig elég sanszos, nem?

Szerencsére az egyik nagyobb brit banknál (Barclays) elfogadják az NI számról kapott visszaigazoló levelet is. Hurrá! Ez olyan, amivel egy újonnan érkező emigráns is rendelkezhet. Csak ki kell várni, míg megjön a levél. Érkezéstől számítva 6 hét...

A másik, magyar szokásoktól eltérő dolog, hogy itt, ha ismerős ajánl be a bankhoz, akkor kevesebb igazolást kérnek a számlanyitáshoz. Mint valami klub. Egy meglévő ügyfél, aki a kezemet fogja az igénylésnél, már garancia arra, hogy az adataim valósak...

Ha az embernek van munkahelye, akkor azért a számlanyitás sokkal egyszerűbb. Ilyenkor nem csak alapszámlát lehet nyitni. Az alapszámla különben annyiban tér el a "normál" számlától, hogy míg a normál számlán van hitelkeret, tehát többet költhet az ügyfél havonta, mint amennyi pénz van a számláján, addig az alapszámla csak az egyenleg erejéig használható. Ha nincs elég keret a számlán és vásárolni próbál az ember, akkor fedezetlenségi büntetést számol fel a bank (5-25 GBP, azaz 2000-10000 HUF).

Hogy milyen típusú számla passzol leginkább az új ügyfél életstílusához és igényeihez, azt egy hasznos internetes oldalon lehet a gép segítségével kiválasztani. Itt még arról is vannak információk, hogy milyen egyéb csatolt szolgáltatásokat kínál a bank. Például utasbiztosítást. 

Azt is megállapítottam, hogy alapszámla esetén szinte mindegy, hol nyit számlát az ember, később, ha hitelképesnek számít és bankot akar váltani, az új bank teljes körű ügyintézést vállal a számla migrálásával kapcsolatban. 

A brit rendszer ingyenes alapszámláival lehet pénzt spórolni. Viszont nem érdemes őket külföldön használni. Mert míg a magyar kártyákkal a vásárlás mindig, mindenhol ingyenes, addig a brit bankok a külföldi használat esetén 3 % költséget számolnak fel tranzakciónként. Mondjuk a magyar bankok meg olyan sápot húznak le a külföldi ATM-es pénzfelvételről, hogy kitelik belőle 5-6 brit tranzakció is... 

Legjobban akkor jár a sokat utazó spóroló, ha a brit kártyájával Nagy-Britanniában vásárol és vesz fel pénzt, és tart mellette egy másik, külföldön teljesen ingyenesen használható kártyát is (például a német DKB Bank kártyái - Hallelúja Európai Uniós jogok és netbankok!). 

A magyar bankszámlákat meg a havi számlavezetés, az éves bankkártya díj, a bakkártya gyártási díj és a tranzakciós adók miatt jobb elfelejteni...

Első lépések Angliában - NI szám

Mivel London, mint turisztikai látványosság nem lopta be magát a szívembe (de dolgozom rajta, hogy megkedveljem, vagy legalább érdekeljen), kirándulgatások helyett inkább hasznos információkat osztok meg a letelepedéssel és beilleszkedéssel kapcsolatban.

Ha az ember Angliában szeretne dolgozni, szüksége van egy társadalombiztosítási számra (NI number), ami adószámként is funkcionál. Ennek birtokában legálisan dolgozhat az ember és jogosult orvosi ellátásra is. Ez utóbbi független attól, hogy mikor érkezett és fizetett-e már valaha társadalombiztosítást.

A szám beszerzéséhez először fel kell hívni a munkaügyi központot (Jobcentre Plus) és időpontot foglalni NI szám interjúra. Általában 10-14 nappal későbbre adnak időpontot. Időpontot csak az Angliába érkezés után lehet igényelni. Próbáltam Ausztráliából időpontot szerezni, hogy ne kelljen majd Londonban dekkolnom 2 üres hetet emiatt, de nem adtak. Mivel repülővel érkeztem, nem nagyon akartam kamuzni a dátumról, de ha valaki Magyarországról megy szárazföldi közlekedéssel, akkor simán kérhet időpontot már korábban is - azt hazudva, hogy már Angliában tartózkodik. Meg aki nem tud angolul, annak ismerősei kérhetnek időpontot.

Már a telefonban kifaggatják az embert a körülményeiről. Rögtön megkérdezik, önmagának vagy ismerősének kéri-e a telefonáló az időpontot. Meg kell adni az érkezés dátumát, az angliai lakcímet, telefonszámot és a személyes adatokat.

Az interjú időpontjáról levelet is küldenek postai úton a telefonban megadott címre. Első címellenőrzés. Lesz még pár később.

A meglepő a lakcímmel kapcsolatban, hogy ideköltözéskor nem kell az önkormányzatnál lejelentkezni, hogy "Hellóka, itt fogok lakni, adjatok igazolást a lakcímemről", mint Magyarországon, Németországban vagy pl Ausztriában. Ez első hangzásra egyszerűbbé teszi az életünket, de valójában megnehezíti. Ugyanis mindenhol (pl bankszámlanyitás) bizonyítani kell a lakcímet, de nincs mivel. Németországban bemegy az ember az önkormányzathoz, bediktálja a címét, kap róla igazolást, aztán azzal már ügyintézhet, mint egy hivatalos igazolással. Itt nem. De erről majd később, a bankszámlanyitás kálváriájánál...

Szóval megkapja az ember a behívólevelet, elfárad a megadott címre a megadott időpontban, ott a levél alapján sorszámot kap. Negyed órán belül sorra kerül. Az interjún prezentálni kell az útlevelet, elvileg a lakcímet is igazolni kell, de nem szokták kérni, csak beírják a címet bemondásra. Feltesznek pár kérdést, ami alapján kiszűrik, hogy dolgozni vagy szociális hálón csimpaszkodni jött-e az ember, aztán lemásolják az útlevelet és lehet hazamenni. 

Pár héten belül kipostázzák az NI számot rejtő borítékot, de már addig is el lehet kezdeni dolgozni, ha akad munka. Elég laza...

Little Hungary Londonban

Mivel egy éve tartó hátizsákos kirándulásom alatt elég kevés városi illetve angol időjáráshoz igazodó ruhát hurcoltam magammal, felmerült a gondolat, hogy hazaugranék pár göncért. A repjegyek árainak felmérése után ezt az ötletet elvetettem, viszont megtudtam, hogy annak, hogy Londonban lakik a magyar 20-40 éves lakosság - hasra ütök - közel negyede, több előnye is van. 

Először is magyar kaját még a legkisebb sarki boltban is lehet kapni a magyarok által preferált külvárosokban. Ahol mi lakunk, ott gyakorlatilag kitehetnénk a Little Hungary táblát. Székely rovásírással.

Felszállok a buszra, mögöttem ketten magyarul beszélgetnek. Beugrom a Tesco-ba, fél órán belül 4 magyar család halad el mellettem bevásárlókocsit tolva. Bemegyek a lengyel boltba savanyú káposztáért, mellettem valaki magyarul telefonál. Kinyitom reggel az ablakot, hogy szellőztessek, épp 3 magyar sétál el az utcán vihorászva.

A magyar boltokról nem is beszélve...

Sportszelet, krémtúró, túrórudi? Nem gond. Gyulai füstölt, erdélyi szalonna, Pick szalámi, mangalicazsír? Nem gond. Pirosarany, gulyáskrém, kókusztekercs, tarhonya, bármi. Gyakorlatilag bármi beszerezhető itt. Még angolul sem kell tudni...

Van magyar nyelvű újság. Magyar nyelvű arany oldalak. Fogorvos kéne, de nem tudsz angolul? Menj a magyarhoz! Fodrász, szabó, autószerelő? Van magyar!

Elképesztő! 

Amikor a 20-ik század elején megindult a kivándorlás Amerikába, a nagyobb kolóniák saját negyedeket alakítottak ki maguknak és zárt közösségekben éltek. Angolul sem kellett megtanulni, mert anyanyelvi környezetben tudtak dolgozni és érvényesülni. Így alakultak a ki például a kínai negyedek vagy New York-ban az olaszok Little Italy-ja. A magyarok mindig is beolvadó nép voltak. Nem tüntettünk népviseletben, nem ragaszkodtunk a saját népünkhöz. Mindig szépen beolvadtunk az új környezetbe, akár nevet is változtattunk. Ezért is fordulhat elő, hogy ismert emberek seregéről derül ki, hogy magyar származásúak (pl. Tony Curtis = Kertész Antal), csak senki nem tudta.

Sydney-ben sok magyar él, de nincs kifejezetten magyar városrész. Jó, a Bondi Beach-en sokan laknak, van magyar étterem és bolt is, de nem úgy, mint Londonban. Itt olyan kiépített a magyar élet, hogy - kis túlzással - szinte meglepődöm, mikor angolul szólnak hozzám az utcán. 

Érdekelne egy statisztika arról, hogy hány magyar él napjainkban Londonban. Szerintem az utóbbi években annyian költöztek ki, olyanok is, akik nem tipikus emigrálók (szakképzettség és/vagy nyelvtudás nélküliek), hogy elkezdődött egy magyarokra nem jellemző kolónia-építő folyamat.

Minden, de tényleg minden megoldható itt magyarul magyarokkal...

Ennek keretében fogom én is a szükséges ruháimat elszállíttatni otthonról a csomagszállító cégek egyikével. Több is van persze. Egy 20 kilós csomag Bp-London szállítási költsége 20 angol font átlagban. Háztól házig viszik, egy-két hetente járnak, van forgalmuk, van rá igény. Postával sokkal drágább lenne. És lehet, sosem érkezne meg.

Az árlista vicces. Előre szabott áron szállíttatható mosógép, plazma TV, matrac, kanapé, bicikli, téligumi szett, macska, kutya és vadászgörény. A nagymama a karosszékkel nincs felsorolva, de szerintem simán bepakolják azt is a furgonba, ha van rá igény, aztán elkötöget macskával az ölében a 26 órás út alatt! :-D

Londoni tavasz?

2014 március 20.

Megérkeztem Londonba.

Már hetek óta figyeltem az időjárást és egész bizakodó voltam a többek által reklámozott "londoni tavaszt" illetően. Virágba borult fák és napsütéses piknikek képei tűntek fel időről időre a fészbúkon. Az időjárásjelentés 15-20 fokot jelzett. Minden előítéletem félretéve igyekeztem pozitív várakozással tekinteni az angliai kiruccanásomra.

Szándékaim szerint 1-2 hetet eltöltök Londonban, amíg beszerzem a munkavállaláshoz szükséges papírokat, addig az öcsém, Dani lát vendégül, aki július óta lakik az angol fővárosban. Aztán irány Skócia!

A reptérről metróval haladtam el az egyik észak-keleti városrészig, ahol Dani lakik egy magyar lakóközösségben. A metrójegyek árképzési szabályait nem teljesen értettem (valójában még most, 2 hét elteltével sem - a szerk. megj.), de a legdrágább napijegybe invesztálva, 5 Font 70-ért megkaptam az 1 órás utat. A metróállomásnál már az öcsém várt és nemrég szerzett robogójával elfuvarozott a lakásukig.

Egyforma sorházak a végtelenségig

A lakásban majdnem mindenki otthon volt. Sorra megismerkedtem a 3 állandó lakótárssal, Brigivel, Ritával és Lacival, majd a közben hazaérkező török lánnyal is, aki már a magyar kolónia előtt is a házban bérelt szobát. Mivel Dani szobatársa épp Magyarországon van, az ő helyére költöztem be, így nem a nappali kanapéján foglalom majd a helyet. Közben befutott Brigi barátja és Rita öccse is, ezzel a létszám a török lány itt alvó barátját is beleszámolva 9 fő lett. Nagy a forgalom :-) 

A társaság nagyon jó fej, mindenki jön-megy, főzőcskézik, trécsel. Egészen furcsa volt ennyi magyar szót hallani magam körül. A rakott krumpli illatáról és a parasztkolbászról nem is beszélve. Mintha otthon lennék...

Leszámítva az időjárást... Az nem olyan, mint otthon lenne. A kampányidőszakban mutogatott tavaszias napsütésnek vége. Amint London mellett voksoltam, jött a hideg zuhany. Eső, borult ég, nyálkás mínuszok. Nekem meg persze semmi meleg ruhám. Kimenni sincs kedvem.

Azért kénytelen voltam kimozdulni már párszor, mert találkoznom "kellett" ismerősökkel. Kicsi a világ címszóval Camille, a francia barátnőm, akivel Új-Zélandon utaztam együtt, szintén Londonban volt, és ősztől ide is költözik.

Nem volt nagy élmény a városi séta. Kölcsön kapott pulóverben, meg az Új-Zélandon vásárolt nyári dzsekiben csak dideregtem az utcán. Még jó, hogy Londonban az otthonról is ismert bolthálózatok is jelen vannak, így öcsémmel egyik nap elmotoroztunk a Decathlonba, ahol a téli leértékelések keretében vettem egy sídzsekit nagyon nagyon baráti áron. 

Jellemző, hogy másnaptól kisütött a nap és azóta 20 fok van, úgyhogy rámsül a kabát, de inkább ez, mint a megfagyás.

Ha ilyen kellemes marad az idő, egész kibírható lesz ez a hely...