Elefánt az úton

2014 november 13.

Szóval mentem a négy napos szigettúrára. A kirándulás a Yala Nemzeti Parkban kezdődött.

Illetve egészen pontosan a kisbuszba történő beszállással kezdődött hajnali háromnegyed háromkor. Igen, 2:45-kor indultunk. Az út a NP-ba kb 3 órás volt. Mikor megérkeztünk a park bejáratához, a sofőr összeszedte a nem kicsit húzós belépőjegyek árát (40 USD), megrendelte a dzsipet, mi totál kómásan, éppen ébredezve felkapaszkodtunk rá (a dzsipre, nem a sofőrre), és fél 7 táján elindultunk a nemzeti parkba. Legszívesebben aludt volna tovább mindenki, de ha már ennyi pénzre lehúztak minket, akkor minimum nyitva tartjuk a szemünket. Viszonylag sokat mentünk az autóval, mire elértünk a park valódi bejáratához, ahol egy vadőr is csatlakozott hozzánk. Most már volt velünk egy sofőr, aki a dzsipet vezette, a saját sofőrünk, aki az anyósülésen aludt, és a ranger, aki a platón ült velünk és mutogatta a látnivalókat.

Az első állat, amit láttunk, egy páva volt. Elég sok vadon élő páva van Sri Lankán. Előfordult a hotelben is, hogy napkeltekor a teraszon iszogatva a teámat majdnem szívrohamot kaptam, mikor egy óriási árnyék ereszkedett le szárnysuhogva az udvaron, pár méterrel előttem. Mert ugye a páva, ha nem háztáji és nincs levágva a szárnya, repül.

A második állat a már jól ismert varánusz volt. Szinte szót sem érdemel :-)

Aztán jöttek a sárban fetrengő bivalyok. Ők is régi ismerőseim korábbi ázsiai kirándulásaimról.

Aztán láttunk ragadozó madarakat, de ezekről Nikon barátom jóvoltából nincs értékelhető fénykép.

A sok látnivalónak köszönhetően kezdtünk lassan ébredezni a kocsiban. Épp jókor, mert váratlanul befékezett a vezető. Az út melletti bokorban egy óriási teremtmény motoszkált. Elefánt.

Jó pár percig volt alkalmunk élvezni a látványt és közelséget, míg Fáni egyszer csak úgy nem érezte, hogy közelebbi kapcsolatba kell kerülnie velünk. Érdeklődve dugta ki fejét a lombok közül. Erre a terepjáró vezetője lassan elindult az autóval. Fáni kicammogott az úttestre, kicsit csodálkozva a barátságtalan reakción (na jó, túlzok, nyilván megszokta ezt a biztonsági óvintézkedést). A mögöttünk haladó dzsip közben beért minket, de ők is megtartották a tiszteletteljes távolságot az elefánttól.

Az elefánt álldogált egy darabig az út szélén tanácstalanul. Bármerre mozdult, az autók távolodtak tőle. Aztán lassan komótosan elkezdett az autónk felé cammogni, mi pedig tartva a követési távolságot, lassan gurultunk előtte. Utólag megtudtuk, hogy valamelyikünk táskájában volt péksütemény és annak az illata csalogatta ki, a vadőrök pedig tudják, hogy az ételre pályázó elefánt nem játék. A medve sem az, de az itt nincs.

A következő látnivaló egy nagyon színes madárka volt, amely az út széli fák egyik lehajló ágán üldögélt. Annyira nem aggódott az emberek jelenléte miatt, hogy percekig hagyta magát fényképezni 10 cm távolságból. Mondanom sem kell, hogy miket gondoltam Nikonról közben.

Íme a színes madárka Nikon módra.

És egyik útitársam Canonjával.

(Ezennel megígérem magamnak, hogy karácsonyra meglepem magam egy rendes Canon fényképezőgéppel és annak kamerája előtt zúzom darabokra ezt a selejtet. És a videót majd közzéteszem. Lehet, hogy a Nikon oldalán.)

Nem sokkal távolabb egy újabb pávát láttunk, ezúttal nyitva. És jó fej volt, mert körbe is forgott előttünk. Kétszer. Tökéletes fényképeket lehetett (volna) készíteni. De nem is bosszankodom inkább.

Nikon

Canon

Hamarosan megint befékezett az autó, a vadőr meg majd kiesett, úgy fürkészte a földet. Leopárd lábnyomok!

Izgatottan hajtottunk tovább.

Összeakadtunk egy másik dzsippel, akik szintén a leopárdra vadásztak. Eddig is gagyinak tartottam a kis fényképezőgépemet, de a szomszéd autóban ülő nő szerszámától csillapíthatatlan röhögést kaptunk. Na, ez a nem kispálya!!!

Kis pihenőt tartottunk a 2004-es cunami emlékművénél. A műalkotás a pusztító hullámokat modellezte, amelyek sok turista halálát okozták itt, a parkban. A víz 6 méter magas hullámai a parttól másfél kilométerig árasztották el a területet. Elképzelem, ahogy ül az ember a dzsipben, közel s távol semmi tengerpart, csak száraz növényzet és legelésző krokodilok, aztán váratlanul feltűnik egy őrületes sebességgel közeledő vízoszlop. Idő sincs meglepődni. Sem felkészülni. Máris üt és sodor az ár. Autóstul.

A megrendülés után tovább folytattuk a fényképes vadászatot.

Láttunk gyíkot a fán, újabb bivalyokat, legelésző szarvasokat, krokodilt és vízi madarakat teljes idillben.

Sikerült lencsevégre kapnunk egy mongúzt is, ami a korábbi madárkához hasonlóan nem különösebben aggódott a jelenlétünk miatt. Kedvesen kivárta, míg lefényképeztük, még meg is fordult.

Eddigre már ráhangolódtam a vadászatra és sorra szúrtam ki az állatokat a fák között, néha a vadőrnél is hamarabb. A hanyatt fekve hempergő bivalyt megpillantva is azonnal jeleztem. Elég fura pózban feküdt a jószág. Patások a legritkább esetben alkalmazzák ezt a macskákra jellemző pozíciót pihenésre. Kivéve, ha - mint ennek - kilógnak a beleik.

Tájékoztatott a vadőr, hogy az áldozat friss, és több, mint valószínű, hogy ez a leopárd frissen terített ebédlőasztala, tehát a macska is itt van a közelben. Valószínűleg az autónk hangja zavarta meg és most arra vár, hogy a hívatlan vendégek távozzanak az étkezdéből. Távoztunk is.

Közben váratlanul eleredt az eső, meg forgalmi dugó alakult ki a dzsipekből, amelyek úgy kerülgették egymást a keskeny, süppedős úton, hogy szinte vízszintesbe került az autó oldala és attól tartottunk, hogy felborulunk.

Aztán végre eljött a nagy pillanat. Megvolt a leopárd! A vadőr lelkesen mutogatta az egyik távoli fát, amin valami homályos folt heverészett. Meg sem próbáltam lefényképezni. Szabad szemmel esély sem volt kivenni az alakzatot. Egyik útitársam fényképezőgépével rázoomoltunk és valóban leopárd hevert a fán. Irigykedve gondoltunk a vállra vethető ágyúra, amit a szomszédos dzsipben láttunk korábban. Ő tuti, hogy még a leopárd lábkörmét is nagy felbontással vizsgálgatja most.

Na, ki találja meg a leopárdot?
Vékony piros kerettel jelöltem a képen...

A leopárd veszélyeztetett faj, így nagyon ritkán látni őket. Szerencse és jó idő kell ahhoz, hogy felbukkanjanak a kamerák előtt. Főleg éjszaka vadásznak, de nappal is kóborolhatnak. Mivel ők a szigetország csúcsragadozói, csak az embertől kell tartaniuk. Mióta a prémvadászat tilos, már tőlünk sem igazán. 

Íme, kinagyítva

Szerencsés napunk volt. Sok állatot láttunk, el is indultunk a park kijárata felé. Egyik útitársam a majmokat hiányolta. Őket is megkaptuk a kapunál.