Meersburg

Szininek nyomát sem láttuk egész délután. Markoval úgy döntöttünk, kirándulgatunk a környéken.

Egy tóparti városka, Meersburg felé vettük az irányt. 

Tündéri kis hely!

Csipkés tornyú vár a dombtetőn, promenád a tóparton, régi malom, cirádás épülethomlokzatok. Gyönyörű panoráma a Bodeni-tóra. 

Az időjárás kicsit bizonytalan volt. Nem tudta eldönteni, melyik évszakot prezentálja, ezért nagyjából 20 percenként teljes fordulatot váltott. Esőből napsütés, hidegből meleg.

Még jó, hogy Meersburg is tele éttermekkel és kávézókkal, igy szinte azonnal tető alá lehet kerülni egy zivatar esetén.

Meersburg után átugrottunk Birnauba, ahol egy katedrális áll a dombtetőn.
A katedrális részemről felejthető élmény volt (túlcsicsázott barokk), de a kilátás megérte a kitérőt.

Hosszú volt még a délután, ezért Birnau után megszavaztunk egy nagyobb kerülőt is: Heiligenberget.

Heiligenberg egy magántulajdonban álló kastély, de bizonyos időszakokban látogatható. Hát ez a bizonyos időszak nem most volt, de azért kivülről megcsodálhattuk.

Azt hiszem, nem szomorkodnék nagyon, ha meghivnának ide egy hétre nyaralni...

Másnap már kora délután indulnom kellett vissza Lindauba, hogy az esti munka előtt még legyen időm összekészülni. Egy búcsúebéd a teraszon frissen grillezett langusztával és kézi sajtolású, házi olivaolajjal meglocsolt zöldségekkel (nyam-nyam), aztán irány haza.

Még egyszer

Überlingen a tó másik végén fekszik. Állitólag szebb, mint Lindau. Hmm. Erre kiváncsi leszek.

Kedd este indultam autóval. A Bodensee partja mellett vezet az út. Gyönyörű a táj! Balra a tó, mögötte osztrák, majd félúttól a svájci hegyek, aztán Überlingennél megint Németország van a túlparton. Az út a jó magyar szokás szerint a falvakon vezet keresztül, ami engem nem zavar, de az autópályához szokott németek azért morognak miatta. 50 km a táv, és kb 70 perc alatt teszem meg. Hulla fáradt vagyok, előre szóltam Szinisának és Markonak, hogy én vacsora után húzok aludni. Megérkezem. Arra számitok, hogy Dolores is ott lesz, de nem. Helyette viszont egy svájci házaspár üldögél a teraszon. Tegnap ismerkedtek meg velük valami pubban és most argentin steaket grilleznek a tetőteraszon. Miért nem lepődöm meg? :-)

Bodensee panoráma a tetőteraszról

Kellemes estét töltünk együtt, majd 11 körül kezdek leszédülni a székről. Aludnom kell. Szini kitalálja, hogy menjük hajókázni. Hova?! Azt nem tudja, de ilyenkor szép a tó. Ebben igazat kell adnom neki. Ha nem lennék ilyen dögfáradt... Pár percnyi hezitálás után belátom, hogy ha most lefekszem aludni, ők meg valami fergeteg partyba csöppennek, örökre bánni fogom, hogy nem mentem velük. Majd alszom eleget a koporsóban - biztat a svájci házaspár is. Hja, és ez az örök alvás egyre közelebb kerül, ha igy folytatom...

Irány a hajó. Tényleg, még meg sem néztem, mi a hajó neve. Once Again. Még Egyszer. Haha :-)
Aki ezzel hajókázik, az még egyszer fog :-) Eddig stimmel....

Felberreg a motor, kiúszunk a kikötőből. Üvölt a zene, hasitjuk a hullámokat, távolodnak a parti fények. Úgy érzem magam, mintha egy moziban ülnék és filmen látnám az egészet. A testem jelen van, de olyan álmos vagyok, hogy szinte kivülről figyelem magam. Lehet, hogy hamarosan felébredek és kiderül, hogy ez az egész, ez a Lindau sztori, a hajózás, a kaszinó, a bulik, a munka, ez mind csak álom volt? Hirtelen nem vagyok biztos benne, hogy nem álom-e az egész. Aztán kikötünk. Meersburg. Nem fáradunk azzal, hogy a kijelölt kikötőt használjuk. Megállunk közvetlenül egy bár teraszánál, átmászunk a part korlátján és rendelünk valami koktélt. A svájci házaspár közben elköszön. Hárman maradunk. Sima Caipirinját iszom, ami elvileg nem brutál erős, de amilyen kimerült vagyok, rövid idő alatt kiüt. Szini rendel nekem egy liter sima vizet, de már mindegy. Éber álommá válik az életem. Forog a világ. Valamikor valahogy beszállok a hajóba, mire a fiúk eloldják a kötelet, én már majdnem alszom, de azzal a fajta alvással, mikor hallja az ember, mi történik körülötte. Felberreg a motor, megyünk valamennyit, aztán hallom a vasmacska láncait. Kikötünk. A tó közepén. Szini megint túl részeg ahhoz, hogy egy zsúfolt kikötőben kikössön. Nem baj, szeretek hajón aludni. Érdekes, hogy a hajón nem is forog a világ körülöttem. De jó! Elringatnak a hullámok. 

Parkoló a vízen. Árbocok erdeje a végtelenségbe nyúlóan.
Már értem, miért nem mertünk ide részegen beparkolni...

Reggel 8-kor arra ébredek, hogy már a kikötőben állunk, és Szininek nyoma veszett. Marko meg ezerrel alszik. De jót aludtam! Éhes vagyok. Diszkrét zörgéssel próbálom Markot "véletlenül" felébreszteni. Elég reménytelen. Na, akkor próbálok még aludni. Kifekszem a hajó teraszos részére (nemtom mi a rendes neve). Ejtőzöm még 2 órát, de közben fülledt meleg ereszkedik a kikötőre. Nagggyon éhes vagyok. Felébresztem Markot, jelzem, hogy zuhan a vércukrom. Nagyon megértő. Jó, jó, mindjárt felkel. Úgy 15 perc után belátom, hogy nem fog. Akkor szerzek magamnak kaját. A gond csak az, hogy a kocsim a garázsukban áll, gyalog meg szerintem itt nincs semmi a környéken. Én meg már szédelgek. Hát akkor Marko igy jártál. Most pedig felkelsz :-D

És Marko felkel. A fülledt melegtől közben rámtapad a farmer, este nem mostam le a sminkemet, zuhanyozni és enni akarok. Kezdek kicsit nyűgössé válni. Felsétálunk a lakáshoz. Marko becsenget. Mi a fenének? Szini nem dolgozni ment? Hát elvileg igen, de azért ő inkább becsenget. Nem értek semmit, ő meg nem magyaráz. Jó, akkor csengetünk. Motoszkálás bentről. Tényleg nem dolgozni ment. Marko tud valamit, de nem mondja. Várunk. Megint csengetünk. Kulcs belülről a zárban. Várunk. Mindjárt összeesem. Ennem kell. Sorsomba beletörődve leülök a földre. Még közlöm Markoval, hogy ha hullafehéren eldőlök, sörgősen adjon a számba egy darab kenyeret. Látszik, hogy nem érzi a helyzet súlyát. Mosolygok, de tényleg szarul vagyok. Az ajtó csak nem nyilik. Aztán Marko kap egy sms-t. Látom a fején, hogy ő sem örül. 

- Menjünk, reggelizzünk valahol - mondja. - Szini nincs egyedül.

A kandúr mindenit! Gondolhattam volna....

Beülünk egy kávézóba, helyreáll a vércukrom. Dumálunk. Mindenféléről. Egyszer csak megkérdezi:

- Te, Magyarországon milyen dolgokat lehet látni még Budapesten kivül? Többször voltam már Bp-en, de máshol még nem. És utálom a beskatulyázást, de nálunk az él a köztudatban Magyarországról, hogy Budapesten kivül nincs semmi.

- Hm, hát.... Sok szép minden van, de tény, hogy az ország Budapest központú.

- De miért?

- Ennek történelmi magyarázata van. Tudod, a világháború előtt Magyarország nem ilyen kicsi volt...

- Igen, tudom. De mielőtt folytatod... nehogy azt kezdd el mondani nekem, hogy még tengeretek is volt!!! Mert az a miénk!

- Ööööö. LOL. Ott a pont. Szóval akkor úgy kezdem, hogy Magyarország útszerkezete az első világháborúig, mikor Horvátország is a Monarchiához tartozott és ezen keresztül szinte saját tengerünk volt... Jó igy? :-D

- Igy jó :-D Csak rosszul érint, mikor osztrákokkal beszélek, és előjönnek a saját tenger dumával. 

- OK, megértem. Ilyen az, ha két patrióta találkozik és ugyanazt a dolgot más szemszögből látja... Vicces.

És tényleg. Ugyanolyan hévvel beszél a hazájáról, mint sokan a barátaim közül. Csak az ő szemében Abbázia Opatija, Szabadka Subotica, Nagymagyarország tengerpartja Horvátország tengerpartja. Nem megyünk bele a részletekbe. Mindketten ismerjük a történelmet. Tapintatos kompromisszummal kezeljük a témát.

Dél körülre tiszta a levegő a kecóban.  Végre zuhanyozhatok!!!

Ezt csak suttogni merem

Valami olyat kell most mondanom, amit szerintem senki nem feltételezett volna rólam. A volt munkatársaimat most majd a padlóról kell a döbbenettől felmosni, de akikkel nem dolgoztam együtt, csak máshonnan ismernek, azok sem számitottak ilyen fejleményre. Olyan - nem várt - fordulat következett be az érzelemvilágomban, amit nehéz bevallani.  Azok az ex-kollágák, akikkel együtt szenvedtünk heti 40 órában, most inkább ne is olvassanak tovább.  Szörnyű és döbbenetes mondat fog elhangzani a számból:

SZERETEK DOLGOZNI JÁRNI

Én sem hittem volna, hogy ez megtörténhet. Hogy alig várom, hogy ott legyek a kávézóban, magamra öltsem a kötényt és a kötelező mosolyt (ami meglepő módon tényleg őszinte), és rohangálhassak a vendégek között. Hihetetlen a hangulat a pult mögött, ezerrel megy egymás húzása, mindenki jó fej, röpködnek a poénok, meg néha a söralátétek is. Azt is baromira élvezem, hogy a vendégek dobják fel néha a labdát és lehet szellemes válaszokkal szórakoztatni őket. Ami mellesleg nem kevés borravalót is hoz. Nem nagyon hittem volna, hogy a trécseléssel pénzt lehet keresni, de úgy tűnik, sikerül :-D

Igaz, hogy az elmúlt napokban eljutottam a végelgyengülés szintjére is. Minden rendszeresség elmúlt az életemből. Egyszer reggel dolgozom, egyszer délután, egyszer éjjel. Emiatt aludni már nem is birok 8 órát. Főleg, mert közben átköltöztem az új lakásba, ott meg nincs még sötétitő függöny, igy napfelkelte után nagyjából esélytelen az alvás. Ami azért gáz, mert van, hogy reggel 4-re érek haza, 10-re már mennem kéne, és az a köztes 6 óra jó lenne, ha alvással telne, nem pedig álmatlan forgolódással. Az elmúlt 5 napban összesen 20 órát aludtam. Közben rászoktam a napi 2 kávé és kóla kombóra, de már alig van hatása.

Az új lakás különben sokkal jobb, mint az előző. Itt csak 5-en lakunk, tilos a házibuli és végre egyágyas szobám van. A ház valaha hotel volt, így a szobám a folyosóról nyílik, nappali, konyha nincs, viszont a városka központjában található, és épp a sétálóutcák egyikére és egy szökőkútra néz az ablakom. Úgyhogy ha akarom, feng sui-s vizcsobogásra alhatok el... :-)

Vastag falak, boltívek a szobámban. Kilátás az ablakomból.
Reneszánsz faragott ív és öles gerendafal a lépcsőházban.

A hátrány, hogy most már nem csak a lépcsőn kell leszaladni, hogy a munkahelyemre érjek, hanem 4 perces sétát kell tenni. Vagy 2,5 perces sprint futást, ami nálam a gyakoribb, mivel állandóan késében vagyok. Hja, azért van, ami nem változik... :-D

Szerdára végre szabadnapot kaptam. Hurrá! Ezen kivül még 1 szabadnapom lesz júniusban. Hát nem viszem túlzásba a pihenést, de mivel a munkám most a szórakozásom is, nem bánom. Meg különben is, mivel nem állandóan nappal dolgozom, nem olyan nyomasztó ez, mint a hétfőtől péntekig irodában gunnyasztás. Arról nem is beszélve, hogy itt 10 nap alatt megkerestem annyi pénzt, amennyit 1 hónap alatt a bankban, szóval még motiválva is vagyok :-)

Épp úgy alakult a beosztásom, hogy kedden reggeles voltam, csütörtökön meg este 8-ra megyek, igy gyakorlatilag 2 teljes szabadnapom van. Ideális helyzet ahhoz, hogy meglátogassam kaszinós barátaimat Überlingenben.

Kiváncsi vagyok, milyen őrültség vár rám megint :)

Osztálykirándulás

Két nap telt el a hajós-kaszinós este óta, de mintha hetek lettek volna. Annyi minden történik itt!

Belejöttem a munkába, leszoktam az olyan földhözragadt dolgokról, mint alvás, rendszeres étkezés, pihenés. Teljesen normálisnak számit, hogy 12 óra munka után (amit vidáman kibirok talpon), mikor hajnali fél 2-kor végre bezár a bazár, nem aludni rohanok, hogy másnap fel tudjak kelni, hanem elmegyünk sörözni a kollégákkal. Aztán mikor 3 körül hazaérek, belecsöppenek a lakótársak házibulijába. Az ember akkor aludjon, amikor lehetősége adódik, ne pedig akkor, amikor fáradt :-D

Egy 22 éves szlovák lánnyal (Anetta) lakom egy szobában, és a lakásban vannak még rajtunk kivül páran (kb 6-8 szlovák és orosz pasi), de velük nem nagyon találkoztam eddig. Leszámítva pár bulit (mert ezek állandóan buliznak). Múltkor épp megint buli volt a szomszéd szobában, én meg készültem lefeküdni (igen, igen, buli az élet, de azért mégiscsak kinőttem én már ebből). Bekopog az egyik kissrác. 

- Nem akarsz ma a bátyámmal aludni?

- Tessék?! Hülye vagy? Mi van? (Azt se tudom, ki az.)

- Aludj ma a bátyámnál.

- De miért?

- Mert én akarok Anettával aludni.

- Ja. Nem akarok.

- De miért?

- Mert nekem ez a szobám, és én itt alszom.

- De miért?

- Mit miért? Én itt lakom, itt alszom.

- De nem lesz semmi bajod tőle. Csak 1 éjszaka.

- Értem, de nem akarok.

- Miért?

- Mert én itt alszom. (Azt már az amerikai pszichopaták kezelése alatt megtanultam, hogy ha valaki érvek nélkül hajtogatja a saját mondókáját, teljesen felesleges értelmes beszélgetésbe elegyedni vele. Legjobb, ha én is hajtogatom a magamét. Egyszer majd csak megunja... És persze hamarosan tényleg megunta.)

Tiszta osztálykirándulás feeling. Mindenki ott alszik, ahol sikerül neki, állandóan buliznak, rendetlenek és minden közös. Kicsit úgy érzem magam néha, mint valami tanárnéni. Leszámítva, hogy én nem fegyelmezem őket  :-))

A lakás különben borzasztóan lepukkant. Szép, régi épületben van, legalább 200 éves a ház. De belülről egy tragédia. Normál esetben látogatóként sem lépnék be ilyen helyre, de mivel mostanában elvesztettem a földhözragadtságomat, ez nem annyira számit. Van egy óriási nappali, amiben nincsenek bútorok, ezért vegyük úgy, hogy nem is létezik. A szobák külön lakattal záródnak, tehát gyakorlatilag külön lakásaink vannak közös fürdővel. És ez a legszörnyűbb. A fürdőszoba polca olyan, hogy a sáros cipőmet se tenném oda.

Nappali, fürdő és a ház homlokzata

DE.........

Szerencsére ez az állapot nem tart sokáig. Pár napra szól, amíg a végleges szállásra beköltözhetek. Hosszú távon nem bírnék itt élni, de arra pont jó volt, hogy hirtelen legyen hol laknom.
Pontosan 1 hete indultam Magyarországról, és már 5 napja van munkám, holnaptól rendes lakásom is lesz.
Ja, és már igényeltünk nekem német adószámot meg TB-t. Még hivatalos is vagyok itt...

Azt hiszem, most már egyértelmű, hogy megérte eljönni otthonról a semmibe... :-D

Hajótörés

Szóval ülök a teraszon. 

Az étteremből kisétál 2 pasi dohányozni. Egy 50 körüli és a 30-as. Elsőre észre sem veszem őket. Csak amikor hangoskodni kezdenek. Valami szláv nyelven beszélnek. Hozzám. Hozzám?! :-o

Kiderül, hogy horvátok és azon vitatkoztak, hogy horvát vagy ausztrál vagyok-e. Na ez aztán LOL. Mert hát Horváth vagyok :D És épp az ausztrál repjegyeket nézegetem. Ezen jót röhögünk, dumálni kezdünk. A fitalabbik srác nemrég jött haza 3 év után Ausztráliából. Szó szót követ, és meginvitálnak az asztalukhoz bentre, ahol az idősebbik pasi barátnője egyedül üldögél, mig a pasik kint cigiznek (és közben engem fűznek). Háritok, álmos vagyok, blogot irok, meg különben is a munkahelyemen hülyén jönne ki vendégként leülni. Mondjuk nagyon szimpik. Tiszta idiótának tűnnek. Jó értelemben. Hát, ha nem akarok velük iszogatni, akkor legalább menjek el velük hajókázni. Áááh, kösz, de álmos vagyok, aludni akarok, másnap dolgozom. De csak ide mennek az osztrák partoldalra a Kaszinóba. Akkor is baromi álmos vagyok. Bár tényleg jó arcok :-)

Na valahogy odakerülök az asztalukhoz. A pasi barátnője német, olyan 45 körüli és rögtön nagyon szimpatikus. Kortalanul vihorászik és azonnal barátnőként viszonyul hozzám. Kicsit magamra emlékeztet :-) Nem véletlenül, ugyanis később az is kiderül, hogy egy napon van a szülinapunk. Hajrá Karácsonyi gyerekek! :-)

Annyiban maradunk, hogy elkisérem őket a hajójukig, aztán hazakotrok aludni. A kikötő kb 200 méterre van.  Sétálunk, én meg arra gondolok, hogy szivem szerint velük mennék, de már megint ez az idióta felelőségérzet (hogy észnél akarok lenni a munkahelyen) teszi tönkre az életemet. Ahh, mit! Ki tudja, mi lesz holnap! Hát nem arról szól ez az időszak, hogy spontán legyek?! Ideköltözöm Lindauba, mert tetszik, aztán kihagyok egy éjszakai hajókázást, mert valaki azt mondta, hogy 8 óra alvásra van szüksége az emberi szervezetnek?! De hülye vagy, Orsi! Takarodj haza a meleg pulcsidért és irány a hajó! Majd max bealszol a buli közepén :-D

Hát a bealvás elmaradt és meg kell, hogy mondjam, az utóbbi idők egyik legjobb döntését hoztam, mikot a szivemre hallgattam. Ezt az estét nem felejtem el!!!!

Áthajókáztunk a tavon, közben pezsgőt ittunk és úgy beszélgettünk, mint régi ismerősök. Be a kaszinóba. Szenesa (az idősebbik pasi) vett egy halom zsetont. Nem kicsit lehet zsés az ember, mert 1000 Eurós cimleteket kért. Vagyis 1000 Eurót akar egy összegben feltenni a játékban... Nem néztem ki belőle, hogy őszinte legyek. Vajon ki lehet?

Szorongatom a kezemben a kötelező belépődij összegét zsetonban és aggódom, hogy most bizony 4 lábrohasztó munkaórát fogok elpazarolni. Aztán Szenesa kitalálja, hogy vacsorázzunk. Homárt mindenkinek. Ez kész van! :D Lepacsizik a pincérnőkkel (ez kicsit olyan, mint amerikai barátom, Gary, az sem birt ki 10 percet imerkedés nélkül). Pezsgőt küldet a Black Jack asztalhoz és lefoglaltatja a helyünket. Hát igy is lehet. :-)

Végre lejutunk a játékterembe. A Pókerbajnokság megnyerése óta nem kisértettem a szerencsémet. Nem volt rá büdzsé :-)

Az ajtóban Szenesa kezembe nyom egy 1000 eurós zsetont. Menjek, tegyem meg a feketére a ruletten. Szinte repülök az asztalig. Nem olyan ez mint a filmekben? Ahol a csóró csajszi hoz szerencsét valami gazdag palinak? Feltszem az ezrest a feketére. Elismerő és döbbent pillantások az asztalnál. Mert hát nem éppen úgy vagyok öltözve, mint egy milliomos :-D

De micsoda érzés!!! Kockázat nélkül, mert nem az én pénzem. De milyen laza dolog feldobni egy ezrest csak úgy. És ha veszitek, akkor sincs semmi. Igaz, nagyjából ennyit fogok keresni egy hónap alatt. És mégis milyen jól eső érzés laza mozdulattal rádobni a feketére. Nem tudom, akarok-e nyerni. Nem számit. Már azzal nyertem, hogy itt vagyok, és dobálózom az erzessel. Ilyet máskor úgysem teszek. Legalábbis nem a saját pénzemmel :D

Gurul a golyó. Hirtelen érzéstől vezérelve rábodok pár saját zsetont is a feketére. Meg a párosra. És a golyó megáll. Fekete 28. Baszki. Épp nyertem 1000 eurót :D

Szaladok vissza Szenesához, nyújtom neki a pénzt. Furcsán néz rám. Kérdem, mi vam. Azt mondja, nem vagyok átlagos. Miért? Mert a normál reakció az lett volna, hogy tiltakozom, hogy ne hülyéskedjen, miért akar 1000 eurót egyben feltenni, meg vonakodnom kellett volna, hogy részt vegyek ebben a pazarlásban. Meglepődve nézek rá. Ez meg sem fordult a fejemben. Sőt! Még örültem is, hogy én tehettem fel. Tényleg az lett volna a normál, hogy elrontom a bulit? Mert akkor nem baj, hogy nem vagyok normális. Őszintén örülök magamnak :-)

És ő is örül. Meg Márkó és Dolores is. Meg én is. Olyan sorszerű ez a találkozás. Meg hogy elhivtak. Meg hogy eljöttem. Mindannyian őrültek vagyunk és ettől szép az élet. 

Szenesa elosztja a nyeremény ezrest 4-ünk között. Potya pénz, hiába jönne most jól, úgy érzem, túl földhözragadt dolog lenne kuporgatni és pénzre váltani. Játszani kell. Játék az élet. Vesztünk, nyerünk, aztán pár száz euróval a zsebemben hagyom el a Kaszinót. Ez jó buli volt. Irány vissza Lindauba.

Beszállunk a yachtba (na nem valami luxushajóra kell gondolni! Csak egy szolid csónak méretű). Szenesa matt részeg. Ez eddig fel sem tűnt. Igy akar vezetni? Márkó sincs túl jól. Még én vagyok a legjózanabb, pedig pár pohár pezsgő nálam is befigyelt, És mint tudjuk, én nem birom jól az alkoholt :D

Na, akkor mi legyen. Hááát, ők most nem tudnak vezetni. Pihenniük kellene pár órát. Akkor hajózzunk be a tó közepére, ott nem lehet balesetet okozni, aztán pihenjünk ott pár órát, reggel meg kikötünk. Na szuper. A héten már aludtam autóban. Most megtoldom egy hajón éjszakázással. Kaland az élet!

Kiderül, hogy a tó mélyebb, mint a vasmacska lánca, ezért nem rögzitjük a hajót. Úgy tűnik, ez nem aggasztja a két matrózunkat. Még jó, hogy nem értek hozzá, igy én sem aggódom annyira.  Ringatózunk a vizen, beszélgetünk az élet nagy dolgairól (Carpe Diem, lesz-e holnap, Coelho, Richard Bach, Remarque, előkerül minden). Hajnali 4 van. 11-re megyek dolgozni. Nem kéne picit lepihenni? De. Hintáztatnak a hullámok, csend van és sötét, csak a parti fények látszanak. Jól érzem magam. De jó, hogy nem mentem haza 8-kor aludni! Valamikor beszunditok, majd arra ébredek, hogy esik az eső és a lágy ringatózás kicsit szögletesebbé vált... Marko is felébred, kinéz az ablakon, majd ijedten felpattan és ébreszti Szenesát. Én is körülnézek. Jé, de közel van ez a ház! Bakker, kisodródtunk a partra. Remélem, nem lett baja a hajónak. Dögfáradt vagyok, alig 1 órát aludtunk, semmi kedvem haajótöröttest játszani.  Bár poén lenne. Úgyis idén van a Titanic 100 éves évfordulója.  :-)

Szenesa még mindig nem aggódik. Felássa a properrellel a parti kavicsréteget, de végül vizre kerülünk. Zuhog az eső, sztrájkolnak az agysejtjeim, már nem beszélek németül, de kb magyarul se. Rohadtul fáj a fejem. És mégis jó kedvem van.

Micsoda este volt ez!!!! :-D

Már morzsál

Este 6-kor kezdek dolgozni. 

Izgulok. Utoljára 10 éve dolgoztam ilyen munkaterületen, ide meg elvileg  gyakorlatot kértek. Hát, remélem, a 10 évezzel ezelőtti tapasztalatom elég lesz, vagy legalábbis tudom majd kompenzálni IQ-ból.

10-kor már lerohad a lábam. Hja, az állóképességem maradékát is elvesztettem az irodai üldögélések alatt. Szivás lesz ez....

A kollégák jó fejek. Irakiak, törökök, szlovák, orosz, német. Party hangulat a pult a mögött. Rekordgyorsasággal befogadnak, mindenki segitőkész, barátságos, támogató. Ezerrel tanulok, memorizálom a dolgokat, rohangálok az asztalok között. 

11-kor már szeretnék inkább kézen járni és nem a lábomnak nevezett duzzanaton, és hálistennek jön a főnök szólni, hogy elhúzhatok aludni. Az óradijamat rögtön ki is fizeti. Megbeszéljük, hogy hétfőn elmegyünk a Finanzamtra és hivatalosan bejelnt. Wow. Még ez is.

Másnap szombat. Este a focimeccsek után (óriás kivetitő, óriás forgalom a meccsek alatt) bulit rendeznek, nekem is jönnöm kell dolgozni. Ez az igazi mélyviz. Rögtön benyomnak a konyhába, hogy tanuljak. Pár óra alatt lemaródik a bőr a kezemről, viszont megtanulom a fél étlapot. Aztán 10-kor kezdődik a party. Nyomás a pult mögé. Van 15 percem megtanulni a kölönböző kávéféleségek készitését, a sörök kotyvasztását (mert itt aztán van citromos sör kultúra... nem hiába innen ered ; még nem tudom mindet felsorolni, de van Sprite és sör, Cola és sör, Cola és búzasör, Szóda és sör és még pár másik, és ezeknek külön-külön nevük van), az egyszerűsitett koktéllistát, helyi szokásokat, gépek működését, stb. Basszus, ki mondta, hogy a vendéglátós munka tök egyszerű? Komolyan mondom, a bankban nem kellett ennyi mindent megtanulni az elején :-D

Hajnali 6-kor már véget is ér a buli. Nem állok a lábamon. Fáj a testem. Fogom én ezt igy birni? Elpuhányodtam az intellektuell életvitelem közepette. Kicsit elgondolkodom rajta, hogy talán mégiscsak tovább kéne állnom Ravensburgba és megvárni, hogy kapjak valami lightos házvezetőnői munkát, de nem az a tipus vagyok, aki 2 nap után felad bármit. Majd belejövök.

7-re már ágyba is kerülök. Gyorsan kell aludni, mert délben már megint munka van. Még jó, hogy a kecó az étterem melletti épületben van.

Valahogy elvegetálok a pult mögött déltől este 7-ig. Lehet, hogy az lesz a kulcs, hogy meg kell tanulnom alvás nélkül élni? :D

Kezd leállni az agyműködésem, megyek aludni. De azért előtte még feldobok egy sztorit a blogomba... Kiülök a Marmorsaal teraszára, eszem egy tejszines lazacos pennét (dolgozók jelképes áron kajálhatnak és tök jó a konyha), aztán bogarászom a laptopon a Cook-szigeteki repjegyeket.

Akkor még nem sejtem, hogy perceken belül belecsöppenek életem egyik leghihetetlenebb kalandjába és megint nem alszom semmit...

(folyt. köv.)

Szabadság, szerelem

A szállásadóm jó fej srác. A szülei magyarok, de ő spanyolországban született, és soha nem élt magyarországon. Ennek ellenére tökéletesen jól beszél magyarul. Megdumáljuk a CS ötlet furcsaságát, és hogy rá is csodabogárként szoktak nézni, mikor vadidegeneket vendégül lát. Megreggelizünk, aztán útnak indulok. Megyek vissza Lindauba. Ha már ennyire tetszett előző este...

Rutinosan rögtön a Marmorsaal felé veszem az irányt, hogy csekkoljam az emileket, válaszoljak a tegnapi szállásajánlatokra, melyekre a nagy kapkodásban este már nem reagáltam. Baromi hangulatos ez a hely! A terasza alig pár méterre van a tótól, a falakat belül márvány boritja (ez volt hajdanán a pályaudvari előkelő váróterem), Mona Lisa figyel az ajtó mellől. Eklektikus a berendezése, és valahogy olyan kellemes az aurája. Bakker! Megkérdezem, nem akarnak-e felvenni dolgozni :-D

És LOL. Akarnak. Este már kezdhetek is. Szállást is adnak. Pénzért persze, de tök olcsón. Szuper! :-)

Ez aztán a szabadság, amire vágytam! Megtetszik egy hely és egyszerűen itt maradok. Valamiért elbűvölt ez a Lindau. Még nem voltam más városban a Bodensee-nél, lehet, hogy bármelyik másik városka igy megtetszett volna, de ez most mindegy. Azt éreztem, amit anno New Yorkban: szeretnék itt lakni. És most tessék, itt a lehetőség.

Hihetetlen szabadság érzést ad! Enyém a világ! Bárhol lehetek, ahol akarok! 

Szerelmes vagyok az életbe! :-D

De hol alszom ma?

Ez a kérdés foglalkoztatott egész nap. Még reggel megálltam egy Mekiben netezni (meg enni, mert vazzeg ünnepnap van Ausztriában, amit nem tudtam, igy minden bolt zárva, csak az éttermek vannak nyitva, az én büdzsém meg megáll a Meki szintjénél, kaját meg nyilván nem hoztam, ha útközben is van bolt). Feldobtam egy segélykérő üzenetet a CS-re (ma estére szállást lécci SOS), aztán faltam a kilómétereket. Az volt a tervem, hogy mielőtt Ravensburgba megyek, megnézem magamnak a Bodensee-t. Már a múltkor is terveztem, de aztán mégsem fért bele az útba.

Találomra kiválasztottam Lindaut. Lehetett volna Friedrichshafen is, de nem az lett valamiért.

Este 7-re értem Lindauba. De édes városka! Gyönyörű a tópart, látszanak az Alpok, csupa sétálóutca, kiülős, teraszos kávézók. Tetszik. Itt szívesen laknék. Csak sehol nincs ingyen wifi. A telefonom meg nem internetképes. Akkor marad a fizetős internet. Az sincs. Nemááá! Meg kell tudnom, válaszolt-e valaki CS-n, mert még egy éjszakát nem akarok az autóban tölteni. Végigszáguldoztam a várost, sehol semmi :-( A Mekiben (mert az mindenhol van) a rohadt T-Com szolgáltatja a wifit, ami ugyan ingyen van, de csak ha van egy német mobilszámod, amire elkülhetik a kódját. Ha túrista vagy, dögölj meg. Nem kicsit kezdek ideges lenni. Se bedobós, se fizetős, se semmilyen internet. Este 9 van, még ha lett volna szállásom, már akkor is lekésem róla, mert lefekszik aludni az ember. Közben meg ömlik az eső, mintha muszáj lenne neki. Teljes kétségbeeséssel leszólitok egy embert, aki elég jó fejnek bizonyul ahhoz, hogy kölcsönadja a mobilját netezni. Ami viszont nem tölti be a mailboxomat....  Mi van már?! Az a sorsom, hogy megint a kocsiban aludjak?!
Kétségbeesett fejemet látva az ürge javasol egy kávézót, ahol van ingyen wifi. Marmorsaal a neve. Csak menjek itt egyenesen, aztán balra, aztán át a hídon, aztán jobbra a bank előtt, aztán erre meg arra, parkoljak le és sétáljak 100 métert. Mivaaaan?! Na, majd beütöm a GPS-be.
Beütöm. Nincs ilyen. Neeee máááá, de tényleg! :-S
Megpróbálom lekövetni, amit mondott. Persze nem találom. Megint érdeklődöm, megint ezt a helyet javasolják, de megint nem bírom lekövetni az útbaigazitást. Most vagy én vagyok matthülye, vagy ez a város áttekinthetetlen. Végül találok egy hotelt. 4 csillag. Itt tuti van wifi, majd előadom a drámát, hátha ideadják a kódot 5 percre. Nem adják. De javasolják, hogy menjek el a Marmorsaal-ba. De hol a rákban van az?! Itt a sarkon, gyalog 100 méter. Jajdejó!

Odarohanok. Van wifi. De kódot kér. Hát nekem most nincs időm itt leülni és fogyasztani. Megszólitok egy pasit, aki a laptopján matat. Megadja a kódot, letöltöm a maileket. 3-an hivtak meg ma estére, de csak 1 adott telszámot. Jelen esetben ő nyert, mert azonnal el tudom érni, hogy egyáltalán tud-e még fogadni. Tud. 20 km-re lakik. Máris megyek!

Közben megszólit a pasi, akitől az előbb a kódot kértem. Adjam kölcsön az ernyőmet, mert megázik a laptopja, mig visszaér a autójához. Meg hogy meghiv egy italra. Mondom neki, hogy épp rohanásban vagyok, de ha velem jön, befér az ernyőm alá, elkisérem a kocsijáig. Velem jön. Tök jó arc. Ez a kaland is jól indul... :-D

... és az akármi lett is

Mivel jó időben elkezdtem szervezni az utazást (szerda reggel még nem tudtam, mikor indulok aznap, kedden meg hajnali 3ig pakolásztam), nem sikerült CS (Couchsurfing - még mindig) szállást találnom útközbenre. De azért nekiindultam. Gondoltam, Győrig jutok, ott megnézem neten, jelzett-e vissza szállásadó. Ha nem, akkor még mindig felhívhatom az unokanővéreimet, akik ott laknak, és alhatok (talán) náluk.

Este 6-ra értem Győrbe. De még bennem volt a mehetnék (nem véletlenül, hiszen 3 után indultam). Na jó, akkor lesz ami lesz alapon továbbmegyek. Este 10-re eljutok Sankt Pöltenig, addig még történhet csoda. Ha meg nem, akkor alszom a kocsiban. Ilyet még úgysem csináltam, és tök poén lehet. Vagy nem. Majd kiderül.

Kiderült. Poén volt. Egyszer :-)

Egy kamionos pihenőt néztem ki a GPS-ben. Mikor anno egy kamionos haverommal utazgattam egy hétig, láttam, hogy ezek a helyek többnyire kulturáltak és biztonságosak, sok helyen még fizetős zuhanyzó is van, ami meglepő módon kulturált és tiszta. Na, amit én találtam az épp nem volt ilyen :-D De a következő meg olyan messze volt, hogy nem bírtam volna ébren odajutni. Akkor marad ez. Ha poén, akkor legyen poén :D

Kerestem egy nyugis helyet az autók és kamionok között, ahol nem világit az arcomba a biztonságról gondoskodó reflektorok hada. Rögtön feltűnt az időjáráshoz képest lengén öltözött hölgyek feltűnően magas aránya. Backi. Épp ilyen helyet fogtam ki? Még jó, hogy tornacipő, farmer, ápolatlan fej van rajtam. Legalább nem hiszik, hogy én is. Nem is hitték. Épp csak leparkoltam, megszólított 2 szociális munkás csaj (tényleg azok, a csajoknak hoznak kávét, meg lelkisegélyt), és felhívta a figyelmemet arra, hogy a helyi szabadtéri bordélyházban sikerült megállnom. Miután megbeszéltük, hogy a kellemetlen körülmény csak kellemetlen, de különben nem veszélyes a hely, úgy voltam vele, hogy sokkal veszélyesebb, ha félálomban autókázom, mintha itt alszom. Szépen magamra zártam az autót, kézközelbe  készítettem a riasztót (van rajta pánik gomb, amitől az autó veszettül dudál és vinnyog), megágyaztam a hátsó ülésen és tök jót aludtam hajnalig :-)

Vár a világ

Mennem kell. 

Elpazaroltam az életemből 3 hónapot a semmire. Munkakeresés cimszóval. 

Mert megint megszállt a földhözragadtság és nem birok elvonatkoztatni a gondolattól, hogy repjegyet csak pénzért adnak. Mert abban továbbra is hiszek, hogy az utazáshoz nem pénz kell, hanem kedv és lendület, aztán a többi majd jön magától, de a repjegy az más.

Legalábbis még nem jöttem rá, hogyan lehet tengerentúlra eljutni repjegy illetve pénz nélkül. És ez az én nagy bajom.

Mert épp egy csodás kis desztinációt néztem ki magamnak.

Ugye eredeti terveim között (amit tavaly szeptemberben kitaláltam, mikor úgy döntöttem, hogy a "lakás, kocsi, biztos munkahely" életstílus engem nem tesz boldoggá) még az szerepelt, hogy 3 hónap New York, 3 hónap Tahiti, 3 hónap Csángóföld, 3 hónap munka lezárásként, hogy pótoljam az elköltött pénzem.

Aztán ebből az lett, hogy Amerikát meghosszabbitottam (minek korlátozzam magam tervekkel, nem erről szól ez az év :D). Csángóföldön borult az önkéntesség (az állam megvonta a támogatást az oktatástól, az elnökség lemondott, minden bizonytalan épp). Én meg ugye az USA-ban többet utazgattam, mint dolgoztam, ezért a Tahitire szánt pénz egy része ugrott. Na meg ugye a HUF árfolyam is negativ irányba billenti a Dollárban mérhető pénzeszközeim mérlegét.

Szóval itt jött az ötlet : vegyük csak előre ezt a munka-dolgot, keressünk egy kis pénzt, aztán élvezzük az életet Tahitin. Elköldtem az önéletrajzomat szanaszét Európába, voltam interjún is, de csak nem lett semmi. Közben Tahitin is keresgéltem, mert ugye kijutni az egy dolog, de ott aztán lakni és enni is kell. Gondoltam, majd dolgozom. Kontaktáltam pár CS-est, de következetesen franciául beszélnek hozzám, hiába irok angolul. Franciául pont nem tudok. Igy viszont munkát sem nagyon fogok ott találni. 

Szóval a dolgok zajlottak, jöttek-mentek az ötletek, végül kialakult a terv: 

Június első hetében veszem a nyúlcipőt és elindulok. Mindegy hova (Olaszo. vagy Németo. vagy bármi), csak legyek a helyszinen, mert interneten keresztül nem lehet szezonális munkát találni, a nyár meg elkezdődött, vagy most találok, vagy cseszhetem.

Tahitit meg picit módositottam: Cook-szigetek. Ugyanott van, pont úgy néz ki, csak kevésbé felkapott, és legalább angol a hivatalos nyelv. És ha már ott leszek, majd azért átnézek Tahitire is :-D

Bocs, hogy ilyen giccsesek a képek...
Mást nem találtam :-)))

A Sors megint bebizonyitotta, hogy ha az ember elkezdi az álmait követni, a Mindenség összefog, hogy segitsen (Coelho). Elhatároztam, hogy nekiindulok akár a semminek is, erre hirtelen akadt munka. Németországban. Ravensburg környéke :-) Egy barátnőmön keresztül. Háztartási kisegitő, de többet keresnék, mint a bankban. Haha. Szuper!

Szerdán (pár nap múlva) indulok.  Akkor talán itt az ideje, hogy egy pár dolgot, amit különben az elmúlt hónapokban lett volna időm elintézni, most gyorsan összecsapva megoldjak. Hiába, prés alatt nő a pálma. Sokkal motiváltabb vagyok, ha kapkodni kell :-D

Hétfő este. Barátnőm hiv, hogy gond van. A csajszi, akinek a helyére kisegitőt kerestek, kitalálta, hogy mégsem utazik haza, igy mégsincs számomra munka. De az ember, ki beigérte az egészet, azt mondja, menjek csak, ha már mindent leszerveztem, majd segit nekem munkát találni, úgyis sok embert ismer.

Na. 

Vissza az eredeti tervehez. 

Indulás a semmibe. 

Merthogy én most már elindulok, akármi lesz is....

(folyt. köv.)

Szelek szárnyán

- Mit csinálsz hétvégén? - kérdezte a vitorlázórepülő-pilóta barátnőm.

- Még nem tudom. Miért?

- Nem jössz ki velem a reptérre?

- De! Mikor indulunk?

Így kezdődött, és szombat reggel indultunk.

Dóri barátnőm majd minden nyári hétvégét a reptéren tölt Dunakeszin. Mindig érdekelt volna, milyenek ezek a hétvégék, de valahogy soha nem került szóba, hogy meglátogassam kint.

Nagyon szép idő volt, ideális légáramlatok a vitorlázórepüléshez.  Dóri el is húzott (vagyis repült), hogy teljesítse a következő előirt feladatát: az 5 órás repülést. Ez azt jelenti, hogy 5 órán keresztül kell a levegőben maradni motor és varázslat nélkül. Legalábbis állítják, hogy ez nem varázslat, de nekem mugliként ez akkor is az. Mert a madár az OK, az feküdjön rá a levegőre, aztán ha elnézte a légáramlatot, csapdos kettőt a szárnyával és megint jól van. De ezek a gépek nem csapkodnak. És mégsem esnek le. Nagyon kíváncsi voltam erre közelről...

A dolog úgy zajlik, hogy a csörlő egy kötél segítségével felhúzza a gépet, a megfelelő magasságnál a pilóta leoldja a gépről a húzókötelet, aztán megpróbálja a felfelé szálló légáramlatokat (termikek) levadászni és segítségükkel minél tovább vitorlázni. A leszálló gépet aztán a társaság többi tagja (pilótajelöltek és én) visszatolja a startvonalra. Ez volt a napi munkám. És cserébe az egész napos géptologatásért az egyik oktatópilóta elvitt egy kis sétarepülésre.

Indulás előtt az oktató (Tóni) (nyelvújítóknak OktaTóni) megkérdezte, repültem-e már. Mondom, hogy nem. Na, akkor a kezdő csomagot kapod. Az milyen? Ismerkedünk a repüléssel, vitorlázgatunk. Miért, milyen más opció lenne? Hát zuhanórepülés és egyéb őrültségek. Jaaaaa, hát akkor én inkább a második lehetőséget választom. Kamikázeeee! :D

Beszállás, öv becsatolása, homokzsák a hátam mögé (nem vagyok elég nehéz - ez a másik, amit én nem értek... miért kéne MÉG nehezebbnek lennie annak, ami a semmin fog repülni?!), tető lecsuk, kötél ellenőriz, vontatás indul. Húz a kötél, a gép pedig szépen elemelkedik a földtől. Aztán mikor már elég magason vagyunk (vagy más indok miatt) leoldjuk a kötelet és szabadon szárnyalunk. Teljesen biztonságosnak érzem. Pedig épp a fizika törvényeit cáfoljuk meg. Jó jó, valójában nem. Csak szerintem. Mert nekem ez a  "kavarog a levegő és fenntart egy gépet benne 2 emberrel" ez nem fizika. Ennyi erővel kviddicset is játszhatnánk az iskolákban :)

De láthatóan működik, úgyhogy elfogadom tudatlanságom bizonyítékaként és hiszek benne, hogy okkal működik.

Tóni belekezd a kamikáze programba. Csinálunk valamit, ami szerintem a dugóhúzó (szakértők nyugodtan javítsanak ki, ha nem), aztán meredeken elkezdünk zuhanni. Olyan, mintha be akarnánk csapódni a földbe. A gyomrom felnyomul a torkomhoz. Adrenaliiin!!! :D Aztán a föld felett hihetetlenül kevéssel a pilóta felhúzza a gép orrát és újra elemelkedünk (most meg mitől?!?!? - állítólag valami légpárna keletkezik a gép alatt és attól. De szerintem valaki kimondta az Vingardium Leviosa varázsigét....)  Száguldozunk egy képzeletbeli hullámvasúton fel, le, aztán tökéletes leszállásal megérkezünk a leszállópályára. Az egész alig volt pár perc, de tombol bennem a vér. 

Imádok a levegőben lenni! 

Másnap megint kapok lehetőséget egy potyarepülésre, de akkor már a sétarepülést választom. Kíváncsi vagyok, milyen érzés csendben suhanni a levegőben, motorzúgás nélkül, csak a szelet hallgatva. Úgy képzelem, hogy valami könnyed nyugalmat fogok érezni. És nem is tévedek. Siklik a gép 78% nitrogén, 20% oxigén és egyéb gázok keverékén, és olyan biztonságosnak érzem, mintha a földön sétálnék. Egész más ez, mint nagy utasszállítón vagy motoros sétarepülőn repülni. Azokat is teljesen biztonságosnak érzem, de ott megvan az illúzió, hogy a motornak és a gépeknek köszönhetően marad a levegőben. Itt viszont olyan hihetetlen az egész. Tetszik ez a varázslat. Nem is akarom megtudni a fizikai magyarázatot, mert elmúlik az illúzió.

Közben lentről valaki filmez. Ez a meglepetés része a dolognak. Na, akkor hány éves a kapitány? :-)