Szerencsés Mr C

Egyik lakótársam, Charles haverja érkezett hozzánk Franciaországból.

A srác 3 hétre jött Polinéziába nyaralni. Búvárkodni szeretne.

Valami furcsa keresztneve van, nem is értettem rendesen. Gondoltam, majd Lioneltől megkérdezem. Kiderült, hogy halvány fogalma sincs neki sem. Egy hétig próbáltuk elcsípni a nevét, mikor mások szólították meg, de senki nem nevezte nevén a gyereket. Egy hét után meg már ciki lenne megkérdezni, úgyhogy magunk között elkereszteltük Mr C-nek. 

Mr C első itt töltött napján elhaladt Papeetebe és repjegyet vásárolt Bora Borára meg Rangiroára búvártanfolyam elvégzése céljából. Második itt töltött napján elugrott búvárkodni, hogy ráhangolódjon a merülésre. Aztán meg aznap délután bevonult a kórházba, mert merülés közben vér folyott a füléből. Este hazaengedték, de 4 hónapra eltiltották a búvárkodástól és 1 hónapig repülőre sem ülhet. Hogy hogy repül vissza Európába 3 hét múlva, az még rejtély. Mindenesetre erős a gyanú, hogy valamiért nem az a sorsa, hogy ő itt most búvárkodjon : )

Azért Mr C nem ijedt meg az árnyékától (sem a vérétől), és másnap bátran repülőre ült, hogy megnézze Bora Borát. Ha menni kell, hát menni kell. Azért annyit javasoltam neki, hogy a repülőn a szakadt dobhártyája felőli ablakhoz üljön, mert ha le- és felszállásnál véletlenül túl nagy lenne a nyomás, legalább ne a mellette ülőre spricceljen a véres agyvize.

Mr C - minden látszat ellenére - szerencsés ember. Épségben megúszta a repülést, és a - szigorú tiltás ellenére elkövetett - tengerben úszás közben sem szedett össze fülgyulladást. De azért a rangiroai repjegyét lemondta.

Mr C különben rettenetes békés nyugalommal rendelkezik, naphosszat üldögél a kanapén olvasgatva, semmin nem aggódik, mindig derűs mosoly ül az arcán, és még azt is különösebb izgatottság nélkül veszi tudomásul, ha váratlanul kiesik a kezéből a füves cigi.

Charles ezzel szemben sokkal lendületesebb. Igaz, lendülete nagy részét arra fordítja, hogy egy barátnőre tegyen szert. Ennek érdekében kirándulásokat, vasárnapi reggeliket, esti összejöveteleket szervez.

Pár nappal ezelőtt kajakozni invitálta két kolléganőjét. Lionel felfújható kajakjával négyen szálltak vízre (Mr C is).

Tahiti tengerpartjának jellegzetessége, hogy a part menti kb 300 méter széles sávban sekély a víz (korallzátony), aztán ahol a hullámok megtörnek, hirtelen mélyül a víz és kezdődik a nyílt óceán. Az óceán oldalára a halászok az átjárón szoktak átevezni, ahol a korallzátony megszakad, viszont a víz sodrása nagyon erős. A halak is itt közlekednek, a ragadozók meg ide járnak ragadozni. Hogy a delfinek pontosan mit csinálnak itt, azt nem tudom, de esténként ők is itt tobzódnak és szaltóbemutatót tartanak.

Szóval a hajó és legénysége nekiindult a lagúna (és a lányok) meghódításának.

Sütött a nap, igazi strandidő volt. Egy darabig. Aztán - ahogy máskor is lenni szokott - hirtelen felhők lepték el az eget és lóbálni kezdte a lábát az eső.

Ez az a pillanat, amikor a part felé kell venni az irányt. Mert lehet, hogy csak szemerkélni fog az eső, de lehet, hogy őrületes vihar támad. Trópusi éghajlat, esős évszak. Ember nem mondja meg, milyen idő várható.

Bátor tengerészeink csak nem tűnnek fel a láthatáron, Lionellel kezdünk aggódni.

Elő a távcsövet.


Igen, ott vannak a vízen, jó messze,  de nem eveznek. Mintha csak nézelődnének. Nem látják a felhőket?! Vagy elhagyták az evezőket és bajban vannak?! Mivel pánik jeleit nem mutatják, tudomásul vesszük, hogy szándékosan nem eveznek a partra.


Eltelik fél óra, besárgul a levegő, csepereg az eső. Már tényleg itt kéne lenniük. Távcső elő. Úgy látszik, már a part közelében vannak, de mintha többen lennének. Elő a fényképezőgépet. Zoom. Felnagyított kép elemzése közösen. Hmm. Itt mintha még egy csónak lenne. És ők abban ülnek, nem a kajakban. Lehet, hogy tényleg elhagyták az evezőt? Vagy korallra eveztek és léket kaptak? Mindenesetre a létszám megvan, segítségük is akadt, nagy baj már nem lesz.

Úgy egy óra elteltével megérkezik a hős csapat. Az utca felől. Cipelik a kajakot. Csurom vizesek.

Mégis mi történt?

Elmesélik, hogy áteveztek az átjárón. A nyílt óceánon aztán láttak egy csapat delfint (vagy 40-et) és őket bámulták. Ugráltak a delfinek, repült az idő, közben beborult az ég, de nem aggódtak, mert hiszen idefelé tök gyorsan eveztek, majd visszafelé is gyorsak lesznek. Az, hogy az átjáróban kifelé irányú a sodrás, valahogy nem jutott eszükbe. Elkezdtek visszafelé evezni, de az áramlat győzött 4:1-hez. Nagy volt a hullámzás (a nyílt óceán már csak ilyen. . . ) és felborult a kajak. Ekkor lettek csurom vizesek. És ekkor hívták a parton nézelődők a tűzoltókat. Visszamásztak a kajakra, semmi bajuk nem volt, de közben eleredt az eső. Kievezni reménytelennek tűnt, de azért még mindig viccesnek látták a sztorit (nem tudom, ebben mekkora szerepe volt a befőttesüvegben magukkal vitt dohányárunak). Aztán szerencsére megérkezett a mentőcsónak és bevontatta őket. Motorral. Mert anélkül a halászok sem mennek át az átjárón. . .

Tahiti legolvasottabb napilapja másnap
LOL

(Azonnal bekereteztük)