Az elmúlt 3 hétben egy rosszabb amerikai sorozat szerepelőinek életére hajazott az aktivitásunk.
Reggeli után kis pihi a kanapén. Délig. Gyors ebéd, majd különböző tervek szövögetése a délután eltöltésére vonatkozóan. Délután 3-kor sajnálkozás afelett, hogy megint hogy elszaladt az idő és jajdekár, hogy nem mentünk semerre, mert ilyenkor meg már ugye késő, mindjárt este van. Inkább nézzük meg a naplementét (kötelező napi program), vagy játsszunk le egy darts-partyt.
Mi ezt nézzük Barátok közt helyett |
A semmittevés varázslatos nyugalmát csak egy-egy házibuli zavarta meg, amiből viszont akadt bőven.
Vagy hozzánk toppantak be haverok egy esti italra, vagy minket hívtak meg valakihez. Ilyen baráti összejövetelek 3 naponta adódnak, úgyhogy az ember folyamatosan azt érzi, hogy történik valami esemény a mindennapokban. Máris igazolt a kanapén döglés napközben.
Egyik este - meglepő módon - épp a kanapén ültünk, és gitározgatással, dartsozással színesítettünk a soha véget nem érő nyaralás nehéz pillanatait, mikor valakinek eszébe jutott, hogy inni kéne egy koktélt.
Hja, kívánságok születnek, a hűtő meg szinte tök üres.
Két fiú felpattant, berohant a konyhába, majd nagy röhögés után, alig 2 perc elteltével egy tál punccsal jelentek meg a teraszon. Ezt meg hogy csinálták?
Pillanatok alatt a tál fenekére néztünk (merthogy tök finom volt), aztán a második adag puncs elkészítését már mindenkinek látnia kellett.
Kamera, stopper készenlétben. Hajrá!
Vaníliás banánlé (ez itt dobozos italként kapható), ananászlé, friss mangódarabok, friss banándarabok, lime, cukor, tahiti rum. |
Dolgozik a versenyszellem, villámtempóban darabolják a banánt, hámozzák a mangót, borítják a tálba a rumot, repkednek a hozzávalók, közben parodizált francia tájszólásban kommentálják a főzőshow-t. Tiszta profik, pedig először (na jó, másodszor) csinálják.
Szintidő: kevesebb, mint 1 perc. Wow! : - )
Vicces előadás volt, a puncs megint isteni lett, pedig semmi extra nincs benne (a sztoriban sem, de ilyen aktivitás mellett már ez is eseménynek számít : D )
Szintidő: kevesebb, mint 1 perc. Wow! : - )
Vicces előadás volt, a puncs megint isteni lett, pedig semmi extra nincs benne (a sztoriban sem, de ilyen aktivitás mellett már ez is eseménynek számít : D )
Egy perces villámkoktél - sűrű időbeosztással rendelkező, elfoglalt embereknek : D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése