Sziiiiiiiiiivaaaaas

2014 januar 28.

Emlekezetes nap...

Leejtettem a laptopomat. Ez meg onmagaban nem tul emlekezetes, mert sokszor megtortent mar. Csak ezuttal maradando kovetkezmennyel...

Beverzett a monitor. Annyira, hogy most hasznalhatatlan.

Ugyhogy megrendulten tudatom a kedves rokonokkal, baratokkal, hozzatartozokkal es erdeklodokkel, hogy most egy darabig nem lesz uj sztori a blogban...

Hacsak nem talalok egy ingyen hasznalhato monitort a megfelelo kabellel...

Kicsit arvanak es elszigeteltnek erzem magam. Se filmek, se ipod frissites, se blogiras. Meg jo, hogy az ipodomon van wifi, igy legalabb tul fogom elni a kovetkezo heteket.

A reszvetnyilvanitasokat disztaviratban kerem :-D

Hiba a tervben

Érdekes dolgok történtek itt velem január elseje óta.

Elkezdtem dolgozni a pékségben, visszatértem átmenetileg egy stabilabb életstílushoz, fejlesztettem macskanyelv-tudásomat. Ed az első perctől kellemes lakótársnak bizonyult, bár szinte alig találkoztunk itthon.

Layla, a lánya csak a hétvégéket tölti nála. Azt terveztem, hogy hétvégéken majd lelépek és kanapészörfölök, ismerkedem, társasági életet élek, nem pofátlankodom be Ed és Layla közös programjaiba. Meg ugye a hétvége pihenésre is van, és egy ugráló, kiabáló 7 éves gyerek jelenlétében sok mindent lehet csinálni, de például blogot írni vagy pihengetni nem nagyon.

A megérkezésemet követő első hétvégén nem sikerült időben programot szerveznem. Oamaruban ragadtam.

Ed jó fej volt, meginvitált közös időtöltésre.

Layla már az elején nagyon kedves kislánynak látszott, csak a szereplési vágya annyira erős, hogy állandóan a figyelem középpontjában akart lenni és ha épp nem figyeltek rá, folyamatosan az ember arcába üvöltött. Meg imád táncolni és énekelni és állandóan azt akarta, hogy nézzük és tapsoljunk. És ez még a jobbik eset volt. A fárasztóbb az, amikor tánc- és énekpartnerként akart bevonni a buliba.

Már az első szombaton láttam, hogy ha ez az állapot így marad, a január végéig rám váró 4 hétvége alatt a falra fogok mászni.

Legjobb lesz, ha már időben rendezem a helyzetet. A lelkem mélyén rejtőző hobbiidomár elő is tört és eléggé tetszett neki a kihívás.

Külső szemlélőként az volt a benyomásom, Layla azért üvölt, hogy észrevegyék. Tehát tudományos-fantasztikus elméletem alapján első körben el kell szeparálni a "figyelmet kapok" érzést a hangoskodástól. Második körben találni kell olyan (csendes) tevékenységet, amiben ő a középpont, és én sem hibbanok meg közben. Ha gyakorló szülő lennék saját gyerekkel felszerelve, biztos tudnám, hogy az ilyen elméletek nem működnek, de így, kívülről nézve egész logikusan hangzott az ötlet.

De persze, ha a tömött 7-es buszon egy randalírozó óvodást lát az ember, akkor is mindig baromi logikusnak tűnik, mit kéne (a szülőnek) csinálni a gyerekkel, hogy lehiggadjon, és nyilván mindig azok a legbiztosabbak a megoldás egyszerűségében, akiknek nincs saját gyerekük... :-) Az élet már csak ilyen.

Szóval mivel rajzolni meg kézműveskedni szeretek, és emlékszem is az óvodás/kisiskolás játékokra, errefelé tereltem Laylát. 

Rajzoltunk, origamiztunk, beszélgettünk. A figyelem-adás jegyében bármit csináltam az róla szólt. Ha rajzoltam, azt neki rajzoltam, ha hajtogattam, az neki volt meglepi. Azt próbáltam jelezni neki, hogy akkor is lehet a középpontban, ha nem bámulom őt. Állandóan hozzászóltam és baromi sok figyelmet kapott anélkül, hogy kérte volna. Nagyon jól elvoltunk. Mondjuk elég energia- és időigényes a dolog, de ha hosszú távú befektetésként tekintek rá, megéri :-)

Az üvöltéses periódusokat meg "Jesszus, Ed, beszorult a gyerek lába valahova. Ja, vagy nem azért kiabálsz?" típusú nagypapás humorral igyekeztem redukálni. Elröhögcséltünk ilyenkor, de meglepetésemre idővel egyre kevesebbszer szenvedtem halláskárosodást. Azt is lehet ám, hogy csak immunissá váltam, de meghagyom magam abban a hitben, hogy tényleg kevesebbet üvölt.

Pár hétvége alatt sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítanom a kislánnyal. Jókat játszunk együtt és tökre megszerettük egymást.

Csak egy kis bibi van...

Miközben arra koncentráltam, hogy átneveljem, nem vettem észre, hogy ő idomított be engem...

Simán dróton rángat. Én meg nem tudok nemet mondani. Hiba van a gépezetben. A mellékhatásokkal nem számoltam. :-)

Szóval következő lépésben azt hiszem, ki kell dolgoznom a tudományos-fantasztikus elméletemet arra vonatkozóan, hogy hogyan ÁLLJAK ELLEN az idomításnak :-D

Narancsos rumos diós mousse au chocolat torta

Úgy látszik, a letelepedett életmóddal jár, hogy recepteket osztok meg. Sorry mindenkinek, aki az úti kalandjaimra kíváncsi :-D Olyan most épp nincs egy ideig...

Utazás közben az ember a szükséges minimumnál több időt nem szokott a konyhában tölteni, de előfordul, hogy néha megszáll a konyhatündér.

Ilyenkor egy gyors, olcsó, egyszerű, de különlegesnek tűnő sütit szoktam csinálni. A vadidegen konyhák vadidegen sütőinél sosem lehet tudni, hogy egyáltalán működnek-e, és ha igen, hogyan, ezért sütés nélküli tortát vállalok csak be.

Nem kell hozzá más, csak fél óra szabadidő, egy tortaforma (ha nincs, egy kisebb lábos is jó), egy habverő meg egy (vagy két) tál a keveréshez. Ezeket még a legfelszereletlenebb konyhában is össze lehet kukázni.

Az ízesítés a rendelkezésre álló hozzávalóktól függően mindig más. Legutóbb egy diós-rumos-narancsos-étcsokis változat készült.

Hozzávalók a tortaalaphoz:

200-250 g édes keksz

porcukor

3 ek kakópor

darált dió

kb. 5 dk vaj és 1-2 ek olaj és 1 ek tej

A kekszet szét-össze-vissza és agyonverem, amíg morzsa nem lesz. Mivel itt a vaj előre sózott (és nem is kicsit), szoktam adni a kekszhez egy kis porcukrot (max. pár evőkanál). Beleszórok egy kis darált diót, meg 3 púpozott evőkanál kakaóport, hogy jó csokis legyen. Megolvasztom a vajat, adok hozzá egy kis olajat és tejet, hogy jobban vágható legyen majd a torta alja. Tej és olaj nélkül túl merev és törik. A vajas lötyiből annyit keverek a kekszhez, hogy a morzsa kisebb csomókba összeálljon, az ujjam között már tapadjon.. Túl nedvesen nem jó, mert nem lesz omlós. Túl szárazon meg túl omlós lesz és szétesik, mielőtt a tányérra érne. Alufóliával (vagy folpackkal vagy félbevágott nejlonszatyorral - utazásnál kreatívnak kell lenni) kibélelem a tortaformát.

Belenyomkodom a masszát, aztán bevágom a hűtőbe (hűtő a legtöbb helyen szokott lenni :-D).

A krém:

3 ek kakaópor

1-2 ek cukor

1-1,5 dl tej

kis tejszín vagy vaj vagy csokidarabok a sűrűség miatt

rumaroma, frissen reszelt narancshéj, egy marék darált dió

Mivel a krémet abban az edényben csinálom, amiben a vajat olvasztottam (azzal nem is kalkulálok, hogy egynél több edényt találok a konyhában), a krémbe is kerül vaj, ami jó. A hozzávalókat összefőzőm, adok hozzá tejszínt vagy vajat, hogy sűrűbb legyen, ha kihűl.

Ha a torta alját úgy formáztam, hogy legyen egy kis pereme, az sem baj, ha ez a krém kicsit folyékony marad. Ráöntöm az időközben megszilárdult tortaalapra és visszateszem a hűtőbe.

Ez eddig kb negyed órányi meló.

Csokihab:

3 dl tejszín

1-2 ek kakaó

1-2 ek porcukor

rumaroma

3 tk zselatin (vagy amennyit a doboz ír - itt másfél deci forró vízben kell 3 tk-t feloldani)

1,5 deci tej (a víz helyett)

Ha van gépi habverő, keménnyé verem a tejszínt. Ha csak kézi habverő van, akkor megkérem valamelyik csorgó nyállal várakozó útitársat, hogy végezze el a piszkos munkát. Én kérem a szellemi tevékenységért vagyok itt felelős, nem vállalok megerőltető fizikai terhelést. Utána kinyalhatja a lábost és mindenki jól járt.

A tejet felforrósítom, feloldom benne a kakaót és a cukrot, pár csepp rumaromával felturbózom (vagy írhatnám, hogy "megbolondítom" és akkor már teljesen olyan lennék, mint egy 60-as évekbeli szakácskönyv). Beleszórom a zselatint és kevergetem, amíg picit lehűl. Utána óvatosan összeforgatom a felvert tejszínnel és belesimogatom a tortaformába.

Visszacsűröm a hűtőbe 1-2 órára, amíg a hab megszilárdul.

Ez elvileg egy fél órás tevékenység volt eddig, és a süti gyakorlatilag kész.

Ha a hab megszilárdult, olvasztott csokit szoktam tenni rá (ha nincs, akkor kakaópor, cukor, vaj összefőz).

Ebben a konkrét esetben nem bírtam kivárni, hogy teljesen megdermedjen a mousse és ráöntöttem a csokimázat. A meleg csokitól a hab felső rétege megolvadt és elkeveredett a mázzal. Így a kemény mousse felett egy vékony réteg habos csoki úszott, olyan, mint a profitterol öntete, ami ráadásul szeleteléskor ráfolyt a torta oldalára. Nem így akartam, de még jobb is lett így.

Lusta verzióban a narancsos krém kiváltható nutellával, az édes keksz meg az otthon kapható, előre darált keksszel (csak akkor én adnék hozzá egy vaníliáscukrot) és akkor aztán tényleg seperc volt a torta elkészítése.

Az a jó benne, hogy mindig sikert arat...

Hamarosan (olvasói kérésre - elképesztő, hogy ilyenem is van, tök jó!) megosztom majd a fekete, árpamalátás kenyér receptjét. Aztán kábé befejeztem a szakácskönyv stílust :-D

Termékfejlesztés

2014 január 14.

Pontosan 2 hete üdülgetek Oamaruban. Lassan kivándoroltak a hátizsákomból a ruháim, polcra kerültek a piperecuccok, kiismerem magam a konyhában és sötétben is kitalálok a fürdőszobába. Apróságok. De óriási különbség a vándorélethez képest. Teljesen olyan, mintha normális életet élnék, ami kifejezetten üdítő ennyi utazás után.

De...

Elég nyilvánvaló volt, hogy ez az életstílus hamar ingerszegénnyé válik számomra, úgyhogy meg sem lepődtem magamon, amikor kitört belőlem a kreativitás. Mert jó-jó, hogy tetszik a nyugalom, de azért kell a mozgalmasság is. Ha nem is helyváltoztatás formájában...

Szóval beindultak az agytekervények és ha tiltakoztam volna ellene, akkor is elborították volna a fejemet az ötletek. De nem tiltakoztam. 

Felmerült bennem, hogy ha Oamaru a kis kék pingvinek miatt nagy vonzerő a turisták számára, hogyhogy semmi pingvines nincs az üzletben?! Mennyiből állna a holland spekulaas (mézeskalács illatú, sötét színű linzer) tésztájából és fehér linzertésztából pingvin alakú kekszeket csinálni és Oamaru szuvenyírként árulni?

Elő is terjesztettem ötletemet Ednek, aki teljesen rámozdult. Szabad kezet kaptam pingvingyártásban.

Persze először is ki kellett találni a megfelelő pingvinformát. Időm nem nagyon volt gondolkodni, mert Ed a tettek embere, és a "szükségem van ihletre" számára definiálhatatlan kifogás, úgyhogy mire észbekaptam (4 órányi intervallumról van szó!!!), már találkozót beszélt meg azzal az ürgével, aki majd elkészíti a pingvin-nyomtató üzemi gyártóhengert. 

Hogy milyen pingvinforma lesz, Ed számára másodlagos. Szerintem meg baromi fontos. Ugyanis közben rájöttem, hogy egész Oamaruban sehol semmi pinvines apróságot nem lehet kapni (ez milyen már?!), tehát miénk az egész piac. Ehhez egy dizájnos, jópofa pingvin kell, amire később más termékeket is lehet építeni.

De a lavinát megállítani már nem lehet...

Ha jó dizájnt akarok, megcsinálhatom. Van rá 2 napom...

El is kezdtem. De papíron sütit tervezni...?

Úgyhogy inkább kinyújtottam egy kis spekulaas (a holland süti) tésztát és nekiálltam szárnyalni. Mindig is imádtam hőre keményedő gyurmából alkotni...

 Ezek lettek az első körös pingvinek.

Oké, oké, van mit fejleszteni még... :-D

A második körben már tömeges gyártásba kezdtem... :D

Aztán a termék piacra lépett.

Kettő (azaz 2) darabot sikerült értékesíteni egy nap alatt. Hm.... Azt hiszem, a keresletben még nem tudatosult a szükséglet. De majd rájönnek. :-)

Másnap eladtunk még 7-et. Majdnem az összeset! Juhú!

Pár nappal később meg azzal jöttek be vásárlók, hogy a pingvines kekszet keresik. Vigyorogtam, mint aki a lottón nyert...

Ideje komolyan venni a bizniszt :-D

A bevásárlóközpont-lánc már képbe került, és már bővítem a piacot a helyi kávézókkal. Hát nem sokkal jobb a capucchino mellé szögletes helyett kis pingvin formájú kis kekszet kapni?!

Az biztos, hogy unatkozni nem fogok itt sem. Már alig várom, hogy a következő ötleteimet is megvalósítsam :-)

Vakarcsok

Kicsit elmaradtam a bloggal. Biztos a napi 3 óra munka veszi el az összes szabadidőmet... :D

Nem tudom, hova tűnnek a délutánjaim. Biztos elviszi a cica. Haha ez milyen frappáns felvezetés volt...

(Alakul a színvonal is. A receptek után most cukiságok következnek. Innen már csak egy lépés a ruházkodás. Lehet, hogy kiégtem? LOL)

Szóval Ed lányának, Laylának van egy macskája, Lily. 

Lily 7-8 hónapos cica. Mostanában kéne ivaréretté válnia. Ehhez képest még novemberben behálózta őt a szomszéd perzsamacska és balszerencséjére be is kapta a legyet.

Mikor én megérkeztem január elején, a kismacskák már 4 hetesek voltak.

Tökéletes fogadtatás! Melyik macskarajongó ne olvadna el 4 bukdácsoló kis gombóc látványától.

Órákig tudtam ülni mellettük és csak nézni, ahogy ismerkednek a világgal. A legjobb meditáció. Teljesen kikapcsol. (Ezért nem frissítettem a blogot gyakrabban. Hahaha!)

Annyit ültem ott, hogy mára megtanultam megkülönböztetni Lily "szavait". Felismerem a "gyertek enni, drágáim", az "azt mondtam, kaja van, idejössz rögtön" hangokat. Egészen másképp prüntyög nekik, ha aggódik "nem szeretném, ha kimásznál a fészekből", ha kér "légy szíves, maradj a fészekben" és ha már a hócipője tele van az engedetlenekkel "takarodj vissza, mert kapsz a fejedre".

Annyira megszokták a jelenlétemet és a simogatást, hogy szerintem ilyen második mamájuknak hisznek és egyetlen hívó szavamra rohannak elő bárhol is vannak. Tök édesek. 

Ha leülök hozzájuk a földre, azonnal másznak az ölembe, befészkelik magukat és vagy a nadrágommal játszanak, vagy megvetik ágyukat a lábamon. 

És egy tündérien alvó macskát nem lehet könnyű szívvel felébreszteni. Kismacskát meg főleg nem. Azokat a megbántott és megrovó pillantásokat nem vállalom be. Szóval ezért nem írom a blogot :-D

Különben nagyon jó dolguk van. Ed a macskakaján kívül nyers csirkeszívvel, marhamájjal és darált marhahússal eteti őket. Ahogy egyik este daraboltam a májat nekik, Juraj meg is jegyezte, hogy ezek a macskák jobb kaját esznek, mint a hátizsákos turisták nagy átlaga. LOL. És tényleg. A legtöbb backpacker hetekig tésztán él, mert az a legolcsóbb és hús csak elvétve kerül a napi menübe. A megjegyzés után fél szememet rajta tartottam Jurajon, nehogy kicsenje a macskák tányérjából a vacsorát... :D

Mostanra egészen megnőttek a kis vakarcsok. Január végén meg is kapják az útibatyut. Az állatorvos átveszi őket, ha addig nem találunk nekik új gazdit. Elnézést. Új személyzetet. Gazdája csak a kutyáknak van.

Kösz, koszt ne!

2014 január 15-17.

Juraj barátom ismét feltűnt a színen. Mikor legutóbb elbúcsúztunk, azzal váltunk el, hogy hamarosan beugrik hozzám Oamaruba. Be is jelentkezett. Szerdán érkezik. Felajánlottam, hogy vendégül látom, csak még meg kellett kérdeznem Edet. Meg a vendégágyon én alszom, szóval földön alvásos rulez lenne.

Persze Murphy törvénye, hogy Ed épp aznapra tervezett egy pihenőnapot magának. Mivel a hajnali 3 órás ébresztők miatt alig alszik, időnként kiválaszt egy-egy napot, amikor már este 7 körül takarodót rendel el magának. Ilyenkor általában én is lábujjhegyen közlekedem. 

Figyelembe véve minden körülményt, Juraj jobban járna, ha egy másik CSernél vendégeskedne. Még jó, hogy Oamaruban csomó CSer van! Ed egyik ismerőse, egy német pék is az. Rögtön fel is ajánlotta, hogy fogadja Jurajt. Szuper!

Megékezett Juraj, update-eltük egymást az eltelt pár hét eseményeiről, aztán találkoztunk Ian-nal, a német pékkel.

A srác 28 éves, egyedül él és boltoknak süt kenyeret megrendelésre. Állítása szerint 20 perc sétányira lakik a belvárostól. Ed felajánlotta, hogy eldob minket kocsival, de épp szép idő volt, inkább a sétát választottuk.

Úgy 20 perc gyaloglás után (fel a hegyre, le a hegyről, fel a másik dombra a város szélén) már nem bántuk volna, ha odaérünk. Az útközbeni beszélgetés alatt az is látszott, hogy Ian nem lesz a legszórakoztatóbb társaság. Egy nagyon jó lelkű, kedves srác, de tíz percen keresztül valami "fergetegesen vicces" történetet mesélt arról, hogy beceneveket szokott adni az ismerőseinek. Sophiát például Wisdom-nak (Bölcsesség) szólítja. Milyen eredeti. És milyen vicces. Hahaha. Csak ne felejtsünk el néha mosolyogni a történetei végén, nehogy megbántsuk.

Egy idő után én is le is maradtam mögöttük sms írást mímelve. Nem bírtam feldolgozni a sok humort :D Meg valami furcsa birkaszag terjengett Ian körül. Munkából jön, biztos majd lezuhanyzik, ha hazaér - gondoltam. (Nem tette.) 

Ahogy sétáltunk felfelé már 35 perce (melyik dimenzióban 20 perc ez?!), Ian bizarr történeteket mesélt szellemekről meg hullákról. Aztán megkérdezte Jurajt:

- Ugye nem félsz a temetőktől?

- Nem félek.

- Akkor jó, mert a temető mellett van a ház. De legalább csendesek a szomszédok...

- És remélem, babonás sem vagy...

- Nem nagyon. Miért?

- Mert a házszám 13-as...

- Meg ugye a pókoktól sem félsz? 

- Neeeem, de miért? Új-Zélandon nincsenek veszélyes pókok, nem? 

- Hát elvileg nincsenek, de van valami fehér pók, ami mérgező és megharapott - mutat a homlokára Ian.

Bakker láttam a sebet a fején, de azt hittem lefejelte a forró sütőt, úgy nézett ki.

Jaaaj, Juraj, hova hoztalak?! :-D

A környék, ahol Ian él, egy csendes, kertesházas övezet pasztell színekkel, fákkal, virágokkal. Kivéve egy házat. Ami rikító vérvörös. Emberismeretünket igazolja, hogy amikor az utca elejére értünk és Ian megkérdezte, mit gondolunk, melyik az ő háza, mindketten tétovázás nélkül azonnal a vörös házra mutattunk. És persze az volt...

Ahogy a bejárathoz közeledtünk, óvatosan körbekémleltem a kertet. Sehol semmi emberméretű friss ágyás... Hullaszag sincs. Jurajnak jó esélye van túlélni az éjszakát.

Beléptünk a lakásba és... Ó, te jó féllábú mária az égi hegedűn! Mi ez itt?!?!?!? Az a kosz! És az a szag! Mióta nem takarítottak itt?! Jurajjal lopva egymásra sandítottunk. Most mi legyen? Hogy lehet innen visszakozni és mégsem itt aludni? A srác csupa jóindulat, megbántani nem kéne, de ez itt elég gáz. Na, mondjuk a vendégszoba még lehet jobb állapotú. 

Ian megmutatja a konyhát. A szekrényfoggantyúkon függő, teli szemeteszacskók művészi összevisszasága szemkápráztató. Ki sem lehet nyitni az ajtókat. Biztos csupán ennek köszönhető a mosogatóban magasodó, méretében és képződésének idejét tekintve is lánchegységet idéző edény-himalája kialakulása. És úgy látszik, a padló és a seprű első randevújára sem került még sor. Uhh!

Lássuk a vendégszobát.

- Hova tehetem a hátizsákomat? - kérdezi Juraj.

- Ja, igen. A vendégszoba. Kicsit rendetlen, de majd együtt kipakoljuk. - mondja Ian és résnyire kinyit egy szobaajtót. Jobban nem lehet. Behajolunk a nyíláson. Dobozok tömkelege embermagasságú halomban. Még leülni, sőt belépni sincs hely, nemhogy lefeküdni. Ezt kipakolni?! Legalább 3 órányi meló lenne.

- Nem bánnád, ha inkább a konyhában aludnék? - kérdezi Juraj szintén realizálva a vendégszoba lehetetlen állapotát, én meg győzöm palástolni az elborzadást az arcomon. Abban a konyhában?! Én lehet, inkább sátrat vernék a kertben...

Amint lehetőségem lesz, mondom is Jurajnak, hogy nálunk alszik. Majd lábujjhegyen beszélgetünk, míg Ed alszik, de nem hagyom az egyik legkedvesebb útitársamat és barátomat ilyen helyen éjszakázni.

Juraj bátor gyerek. Egy éjszakát bevállal. Nem akar rossz érzést okozni a srácnak. Bár bennem ilyenkor mindig felmerül, hogy vajon nem segít-e az ember jobban azzal, ha elmondja az illetőnek, hogy testszaga és lakóterének körülményei nem érik el a civilizáltság alsó határát. Arra nem is gondolok, hogy milyen tisztaságú kenyereket árulhat a pékségében. Még jó, hogy én megbízható helyről vásárolok, hehe. 

Mindegy, beszélek Eddel és Juraj másnap átköltözik hozzánk. Addig meg bízom benne, hogy Juraj túléli az éjszakát....

A pite, ami nem piskóta

2014 január 11.

Rászántam magam egy pirkadat előtti felkelésre és egyik nap bementem én is a pékségbe hajnali 4 órára. 

A reggel 10 órai nyitásig el kellett készülni 9 különböző típusú kenyérrel (árpamalátás fekete kenyér, teljes kiőrlésű kovászos, rozsos kovászos, fehér kovászos, bécsi kenyér, bagett, ciabatta, sokmagvas és korpás élesztős kenyér), a péksüteményekkel (croissant, csokis csiga, sonkás csiga, pudingos dán süti, pudingos tortácska, fahájas-mazsolás csiga), pár mini pizzával és 7 különböző ízesítésű pitével. 

A pite (pie) itt kábé nemzeti étel. Tipikus kiwi ebéd. De nem az almás pite típusú sütit értik alatta, hanem egy első pillantásra pogácsára emlékeztető töltött cuccot, amiben hagyományosan darált hús van, de létezik mindenféle fantáziadús ízesítésű is.

Nálunk a hagyományos darált húsoson kívül van marhahúsos (steak), húsos-sajtos, húsos-gombás, bárányhúsos, tojásos-bacon-ös, krumplis-brokkolis és thai curry-s.

A tésztája egy rétes-szerű leveles tészta. Margarin, liszt, hideg víz, só. A hideg víz azért kell, hogy a margarin ne olvadjon meg. Amint a tészta összeállt valamennyire, lehet elkezdeni nyújtani. Ekkor még tele lesz nagyobb margarin darabokkal. Ami nem baj, mert ezek fogják biztosítani, hogy a tészta egyenetlenül legyen réteges.

Többszöri hajtogatás és nyújtás után (a rétegek közé csak liszt kerül, nem pedig vaj, mint a croissant-nál), a kinyújtott 3 méteres tésztacsíkot ráfektettük az előre kikészített és olajjal kikent (olajspay-vel befújt) piteformákra.

Hagytuk a tésztát pihenni, nyúlni a formákon. Addig megcsináltuk a kenyértésztákat. Mikor a tészta már nem feszült, egy nagyobb tésztagombóc segítségével bele kellett picit nyomogatni a tészta-méterárut az alatta rejtőző formákba. Újabb negyed óra pihenés után megint végig kellett nyomogatni a tésztát. A harmadik kör után már kirajzolódott a formák alakja a tészta alatt.

Ekkor jött bele a töltelék. Majd tojással meg kellett kenegetni a mélyedések peremét.

A megtöltött pitékre ezután ráterítettük a felső tésztaréteget. Itt már baromira kíváncsi voltam, hogy hogy lesz ebből a 70 tagú sziámi ikercsoportból szingli pite.

Itt jött a trükk. Ed egy sodrófával végighengergette a pitecsoport peremét, így a tészta levált. Aztán megdolgozta a sorok közötti peremeket is, végül eltávolítottuk a leváló maradék tésztát.

Ezután sem volt még kész a süti, bár már több idő ment el rá, mint az időközben megformázott kenyerekre és csigákra.

Még le kellett kenni a tetejüket egyenletesen (!) tojással. Aztán kis köröket, figurácskákat szaggatni és ráragasztgatni a tetejükre. Ez azért kell, hogy sütés után is tudjuk, melyikben milyen töltelék van (egy karika = tojásos, 3 karika = brokkolis, gombácskás = gombás, stb.). Újabb kenés tojással. Itt már nagyon untam. Rohadt sok macera ez a pite. Mondhatnám: Nem piskóta, mennyit kell dolgozni vele! :D

Ezután a formákat tepsire raktuk és végre mehetett a sütőbe.

Asszem 40 percig kellett sütni őket. 

Hát nem is tudom...  Szerintem nem lehet annyira unalmas egy hétvége, hogy az ember nekiálljon ilyen pitével bogarászni. Inkább megveszem 5,50-ért.

P.S.

Ígérem, nem megyek át főzőblogba, de azért pár érdekes receptet még majd megosztok a közeljövőben.

Gezemice lángos

2014 január 6.

Közben megérkeztem Oamaruba (a gazolós buli is itt volt már).

Ed barátomnál, a péknél lakom és napi 3 órában kenyeret árulok a pékségében.

Ahogy a frissen sült kenyerek illatában pácolódom, állandóan ez a Weöres Sándor vers jár az eszemben. (Irodalmi szakkör rovatunk következik.)

Reggel süt a pék, süt a pék
Gezemice-lángost.
Rakodó nagyanyó
Beveti a vánkost.

Reggel nagy a hó, nagy a jég,
Belepi a várost.
Taligán tol a pék
Gezemice-lángost.


A vers totál értelmetlen, meg azt sosem tudtam, mi a gezemice lángos (gondolom, kenyérlángos lehet, hú erről jut eszembe, holnap csinálok egyet magamnak), de elég jól hangzik ahhoz, hogy címként alkalmazzam.

A pékség épülete a viktoriánus városrészben

Az eladók gyöngye

Feltöltés alatt...
...és már így is sokkal több fajta kenyér van ott, mint amennyinek egyáltalán akad magyar megnevezése

Lelkes érdeklődőként reggelente egy órával korábban érkezem, hogy tanuljak is valami hasznosat a háttérmunkákról.

Én szoktam a végső simításokat végezni az epres, pudingos sütiken (rá kell tenni a friss epret és be kell kenni sárgabarack mázzal).

Meg croissant-t tekergetek, kenyeret formázok és hasonlók.

Így készül a vajas croissant
Ropogós, leveles tészta az eredmény

Bécsi kenyér
Még ez hasonlít leginkább a magyar fehér kenyérre
Leszámítva a mákot rajta

Baromira élvezem ám a munkát.

Csomó új emberrel találkozom, mindenki kedves, új dolgokat tanulok és napi 3 óra alatt még megunni sincs időm :)

Gazos buli

2014 január 5.

A garden party jó dolog. Összejön pár ember valaki kertjében (ideális esetben a kerttulajdonos tudtával) és eszik, iszik. Ilyenen már voltam párszor. Legutóbb is pont itt, Oamaru-ban.

Most viszont egy gardening party-ra kaptam meghívást. Kertész buli. Ha ez az, amire gondolok, akkor nem annyira tetszik.

(G)Az volt.

Sophia barátnőm hívta meg pár barátját egy közös, vasárnap délutáni gazolásra. Milyen szuper ötlet. Majdnem olyan, mint a 2011-es karácsonyi ajándék, amit amerikai barátom lányától kaptam: Lehetőséget, hogy a csöves konyhán ebédet osszak. Milyen figyelmes programjavaslat ez is. Nem csak hasznos időtöltés a barátok társaságában, de még tanulhatunk is a haszonnövényekről. 

Ennek hiányában biztos halálra untam volna magam a teraszon napozva egy könyvvel és egy itallal a kezemben. Jó, ha az ember barátai ilyen gondoskodóak :D

Délután 3-kor kezdődött a buli.

A munkából mindenki kivette a részét. Ki így, ki úgy. Robert napozással és gitározással járult hozzá a közösség építéséhez. Ed a kajákat hozta és készítette elő. Ed 7 éves lánya, Layla folyamatos kiabálással és az idegeink táncoltatásával töltötte az időt.

Én egy másfél órányi aktív krumpliszedés után elvesztettem a lelkesedésemet és ösztönösen a jól bevált munkamódszeremhez folyamodtam: elfoglalt arccal rohangáltam ide-oda mindig más-más eszközzel a kezemben. Teljesen úgy tűnt, mintha valamit csinálnék :D Aztán néhány perc után rájöttem, hogy tök hülyeség itt bohóckodni. Nem fognak "kirúgni", ha felvállalom, hogy ledolgoztam a munkaadagomat. Úgyhogy leültem egy gyömbérsörrel a kezemben és élveztem a délutánt. Fejlődik a jellemem. Már nem érdekel, megfelelek-e mások elvárásainak. Mondjuk ilyen hozzáállással Magyarországon nem lehet boldogulni, de szerencsére úgysem tervezem, hogy hosszabb időt töltök arrafelé.

A kert nagyon érdekes volt. Egyáltalán nem hasonlított a magyar kertekre. Nem is vesszük észre, de mi, magyarok ösztönösen egy alap logikával, úgy is mondhatnám, józan paraszti ésszel rendelkezünk. 

Véleményem szerint ez a magyar nyelv miatt van, aminek használata közben bonyolult agyi műveleteket végzünk tudat alatt (ragozás, egyeztetés, teljes hasonulás, stb.). Egy egyszerű mondat kifejezéséhez több szót kell másodpercek töredéke alatt úgy egymáshoz illeszteni, hogy közben figyelünk a magas és mély magánhangzókra (-val -vel), a teljes hasonulásra (ház-val, házzal), a ragok és jelek sorrendjére (házat, házunkat, házainkat), a más nyelvekben külön szóként szereplő módbeli és időbeli segédigék beolvasztási szabályaira (you could hear it / du konntest es hören / potevi sentirlo / halhattad) és a tárgyas ragozást vagy az igekötőket ki ne felejtsem...

Ezzel folyamatosan karban tartjuk az agytekervényeinket. Szerintem...

Szóval még ha nem is tervezzük, akkor is valamilyen szinten rendszerezetten tesszük dolgainkat. Mármint más népekhez viszonyítva.

Aztán lehet, hogy tévedek és csak nagyon szerencsés vagyok, hogy értelmes emberek között mozgok :D

Mindenesetre nekem nagyon furcsa volt, hogy a kert különböző részein nőtt szanaszét a krumpli és a bokrok mellett néhol eper, néhol hagyma, brokkoli, cékla növekedett. A spenót sem egy csoportba volt vetve, hogy legalább esély legyen megtalálni a leveleket, hanem úgy találomra, mintha a szél kertészkedett volna tavasszal, itt-ott lehetett pár levélcsoporttal találkozni. A virágoskert sem volt szigorúan elkülönítve. Békésen burjánzott egymás mellett a dísznövény és a borsó. A munka nagy része abból állt, hogy azonosítani kellett a növényeket, majd a számunkra gyomnövénynek tűnő töveket eltávolítani a haszonnövények közül, miközben a szedésre érett krumplit, répát, akármit is be kellett takarítani.  Érdekes volt.

Én eddig többnyire olyan szisztémákkal találkoztam, ahol az azonos növényeket többnyire egy helyre ültették, de legalább a föld alatt és felett termőket elszeparálták. Csak praktikussági okokból, hogy könnyebb legyen gondozni, megtalálni és szüretelni.

Mondjuk, ha egyébként is a barátaimmal akarnám elvégeztetni a karbantartást, lehet, hogy én sem fáradnék az ültetési renddel... :-D

Indulási oldal

2014 január 6.

Megnyitom reggel a blogomat.

Majd kiesik a szemem hirtelen. Több, mint 1000 megjelenítés egy nap alatt.

MI VAN?!

Normál esetben 50 és 200 között szokott lenni, de ha 100 felett van, akkor már valami nagyon érdekeset írtam.

Gyorsan lássuk a statisztikákat.

Csomó megnyitás az ORIGO-ról...

Áh!  ORIGO Indulási oldal.

Még pár héttel ezelőtt kaptam egy levelet az Origo egyik szerkesztőjétől, hogy egyedül utazó nőkről ír cikket és ha van időm, válaszoljak pár kérdésre interjú címén.

Válaszoltam.

A cikk pedig a napokban jelent meg.

Tetszik. :)



A cikk alatt persze vannak olvasói megjegyzések is...

Mindenféle. Egyetértés, hasonló élmények felsorolása, támogatás. Meg lekurvázás, irigykedés, értetlenség. Vicces beszólogatások: "kétlábon járó, vegetáló szobanövények" az otthonülőkre, burzsujozás az utazókra. :)

Szép kis vita alakult ki a hozzászólók között. Részemről nem szállok be. Lehúzza az energiaszintemet. :)


A vitát persze azok kezdték, akik barátok, hobbik és egyéb - munkától független - élettevékenységgel valamint értelmes életcéllal sem rendelkezvén életük nagy részét a monitor előtt töltik, és onnan nézve úgy tűnik, elég élettapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy tanácsokat osszanak.

Mert lehetne persze reagálni érdeklődő figyelemmel vagy vállrántással elintézett: "én nem így élek" véleménnyel, de bizonyos IQ szint alatt sokszor úgy tűnhet, csak egy és csakis egy igazság van a Földön, és az épp a mi agyunkból pattant ki. Valamilyen szinten irigylésre méltó ez a fajta önmagunkba vetett hit. :D

Remélem, most, hogy jó előre inzultáltam a cikk alapján idetévedő demagógokat, kapok majd pár személyes főbelövést tőlük :D

Nem is tudom...  akkor ez most vagány vagy vakmerő volt? :D

Jó reggelt 2014!

2014 január 1.

Hajnali 5-re állítottam az ébresztőmet. 

Ja, mellesleg egy autóban aludtam. A melegvizes palackomat ölelgetve. Hálózsák híján. Életmentő találmány ez a melegvizes palack. Nem is értem, miért nem hurcibáltam ilyet magammal a mínusz 20 fokos pesti teleken. Simán nyarat varázsol a kabát alá. Mondjuk van egy ismerősöm, aki szivargyújtóról működtethető ülésmelegítőt tekert a dereka köré a kabát alá, mikor a téli mínuszokban motorozott. Az már megközelíti ezt az ötletet.

Szóval 5-kor szólt az ébresztőm. Indultam napfelkeltét nézni.  

Nem ám akármilyen napfelkelte van itt...

Mivel NZ a legkeletibb időzónában fekszik (innen egy órával keletebbre már tegnap van ugye), ez a világon az első hely, ahol felkel a nap. Vicces, hogy tavaly meg Tahitin néztem meg az új év első napfelkeltéjét, ami meg a legutolsó a világon. 

Időzónák

Szóval amikor Magyarországon még meg sem kezdődött az esti készülődés a szilveszteri bulira, itt már túl voltunk rajta és kelt a nap 2014-ben.

   

Napfelkelte után visszafeküdtem és megvártam, míg mások is felébrednek 9 körül. Aztán Josh (akivel jöttem) visszavitt a főútvonalra és nekiálltam eljutni Oamaru-ba, ami nincs túl messze, mégis reménytelen vállalkozásnak tűnt, mert ugyebár január elsején hagyományosan nem nagyon járnak autók az utakon. 

7 órámba telt célba érni. A legjobb a 2 órás veszteglés volt egy Gore nevű porfészekben, míg végre egy 1939-es gyártású, amerikai kisteherautó fel nem vett. Addigra már mérsékeltem élveztem csak a stoppolást és úgy az egész napot.

Úgy érzem, így több, mint 2 év után kicsit belefáradtam ebbe az utazgatásba. Alig várom mindig, hogy egy helyben maradhassak. 

Lehet, hogy 2014 a letelepedés éve lesz...?

De hol...?

Pingvin, delfin, oroszlánfóka és egy béna buli

2013 december 31.

Kiálltam az út szélére egy Catlins, Curio Bay táblával. Délben. Nem tudom, mekkora esély lesz rá, hogy valaki épp most megy épp arra. Az egy napos kiránduláshoz már késő van, az esti bulihoz meg túl korán.

A második elhaladó autó megállt. És épp a Curio Bay-be tartott. LOL. Jól indul a nap. :D

A srácnak utazási irodája van, hamar egy hullámhosszra kerültünk. Épp a barátaihoz tartott, akik kibérelték az egyik hostelt az öbölben és ott töltik a szilvesztert. Ez elég jól hangzik! A srácnak nagyon bejött az ötletem a szilveszteri buliba való stoppolással és mint első ajánlat, meg is hívott a fent említettbe.

Van uralkodó szélirány...

Beugrottunk a haverokhoz. Öt srác már ott volt. Meg a szüleik is. Meg a gyerekek. Hmmm. Mindig elfelejtem, hogy Új-Zélandon 20 évesen szokás házasodni és az én koromban már öregnek illik érezni magunkat. Na de ha már most 6-an vannak, lesz itt nagy buli. Különben minek bérelték volna ki a diákszállót, nem igaz?

A tervek szerint este lesz tábortűz, meg italok. El is mentünk fát gyűjteni. Raktunk egy embermagasságú máglyát. Közben baromi jól szórakoztunk. A srácok jó fejnek tűnnek. Jó lesz ez. Nem is érdemes továbbmennem.

Délután kisétáltunk a tengerpartra. A Curio bay arról nevezetes, hogy a világ legkisebb delfinjeivel, a Hector delfinekkel lehet együtt úszkálni. A delfinek maguktól odajönnek az emberhez, annyira játékosak. Az kizárt, hogy belemenjek a vízbe, mivel hőmérséklete nem érte el a számomra elfogadható minimális 30 fokot, de még a kevésbé fagyosszentek által elvárt 20 fokot sem, szóval a delfinekkel úszást kihagyom, bármennyire egyedülálló lehetőség is, de azért pár képet csinálok.

Ott épp ugrik egy delfin

Arra nem is számítottam, hogy oroszlánfókával (sea lion) találkozunk. Az oroszlánfóka annyiban tér el a sima fókától (fur seal), hogy háromszor akkora a teste és van füle. Vagy nincs. Most hirtelen nem is tudom, melyik melyik. Láttszólag egyik fajtának sincs persze, de ha az ember közelebbről megvizsgálja (ki az a barom?), akkor az egyiknek látszik a fülkagylója. Lényeges különbség. Amatőr fókakutatók talán jobban járnak, ha nem a fülekből próbálják meg az állat fajtáját kikövetkeztetni. A legszembetűnőbb különbség az, hogy a mezei fókára pillantva csak kicsit majrézik az ember, míg az oroszlánfóka jelenlétében ösztönösen a menekülőútvonalon tartja a szemét. A kifejlett oroszlánfókák akár 3 méteresere is megnőhetnek. És hiába a hasonlóság, egy mekdonálcon felnőtt amerikai TV rajongóval ellentétben ők fürgén mozdulnak, ha kell.

Nem döglött, csak pihen

Sötétedéskor elmentünk sárga szemű pingvint nézni. A sárga szeműek napnyugta előtt pár órával jönnek vissza a vadászatból, hogy leváltsák a fészket őrző párjukat és megetessék a családot. Ez a világ legritkább pingvin fajtája. Ezen a partszakaszon 9-10 család fészkel. Nem sok. Ha csak egynek is baja esik vadászat közben, oda a család. A párja és a fióka is. Nem csoda, hogy esténként önkéntes vadőrök vigyáznak rájuk, nehogy a kíváncsi turisták túl közel menjenek és elijesszék őket. Persze ennek köszönhetően lehetetlen rendes képet csinálni róluk a félhomályban. Majdnem 2 órát vártunk ott. Ezalatt 3 pingvin jött a partra és ballagott (izé, billegett) a fészkéhez.

Kis fehér maszat a kép közepén. Az a pingvin.

Közben kezdtem rájönni, hogy itt bizony nem lesz ereszd el a hajam party...

A hostelt nem a srácok bérelték ki, hanem a szüleik. Maguknak és pár másik nyugdíjas barátjuknak. És több haver sem jön. Ennyi a létszám. Szolid iszogatás az "öregedő" haverokkal (mind 1980 után született). Akikről mostanra kiderült, hogy kissé unalmasak. Ezt beszívtam. Mert most már késő bármerre is indulni. Legalább 4 óra az út Dunedinbe. Már, ha egyáltalán megy arra valaki ezidőtájt. Ami szinte teljesen kizárt. Annak nem sok értelme van, hogy valahol az úttest mellett állva éjszakázzak. Akkor már inkább itt maradok. Bepasizni ugyan nem fogok szilveszter örömére, de legalább lesz tábortűz. Meg hát a Sors ide sodort. A játék része, hogy nincs reklamáció. 

Este 10 körül felkerekedtünk (már majdnem bealudtam a szuper érdekes társalgás közepette) és beugrottunk egy házibuliba. Bakker! Itt egy szuper buli pár saroknyira, mi meg a teraszon ülve unatkozunk.

A buli elég nagy volt. Volt vagy 30 résztvevő. És tábortűz is. Meg zene. Már kezdtem reménykedni, hogy minden jóra fordul, ám fél 12-kor közölték a srácok, hogy mennünk kell meggyújtani a saját máglyánkat. Minek?! Ez miért nem jó?! 

Elmentünk máglyát gyújtani. Éppen éjfélre lobbant be a tűz annyira, hogy az már tábortűznek minősült. Aztán lett éjfél. De se visszaszámlálás, se koccintás, se boldog új évet ölelgetés vagy ilyesmi. Olyan volt, mintha nem is lett volna semmi. Lehet ám, hogy ez csak magyar szokás, hogy másodpercpontosan köszöntjük az új évet?

Még egy órán át ültünk a tűz mellett és zenét hallgattunk. Ittak. Néha valaki beszélgetett. Tök gáz. Mintha ők maguk is unták volna egymást. Aranyos emberek voltak, de nem az én stílusom. Ennél lehet az is jobb lett volna, ha este 8-kor útra kelek a kis táblámmal és ér az éjfél, ahol ér. Eb gondolat. 

De legalább láttam pingvint, fókát meg delfint!!! Tökéletes lezárása az évnek. 

Csőváz 2013, úgysem voltál a kedvencem!

Mint a pitypang

2013 december 31.

Kalandos évem tökéletes lezárása, hogy a mai nap reggelén még halvány fogalmam sem volt róla, hol töltöm az estét és hol köszöntöm az új évet.

Még novemberben elkezdtem izzítani a népeket Dunedinben (CS), hogy szervezzünk valami közösségi programot. Többen csatlakoztak a kezdeményezéshez, de sem korosztályban, sem stílusban nem éreztem őket közel magamhoz, ráadásul mindnenki utazó volt és egy heavy metal bulit ajánlgató srácon kívül senki nem tudott helyszínben érdemlegeset javasolni. 

Körülnéztem Queenstown-ban is. Ott meg mindenki az Alpok Ritmusa fesztiválról beszélt, ami itt lesz a környéken és ahova a fél ország hivatalos. Napi 100 dolcsis jegyért. Olyan zenéért, amit nem is ismerek. Szóval ez sem pálya. Van viszont ingyenes koncert és buli az utcán. Ezt ismerem az Andrássy útról. Érdekes lehet az utcán szilveszterezni nagykabát és lefagyott ujjak nélkül. Ez még érdekes lehet... 

Ugyanitt valaki nyílt CSing bulit szervez. Na, ez szuperül hangzik! Olyan lesz, mint a karácsonyunk! Tetszik. Csak Queenstown nagyon nagyon nem esik útba már. Onnan jövök. És tök másfelé tartok. Persze csak néhány száz km, alig 4 óra utazás. Nah, majd meglátjuk, mit hoz a nap. 

Kiküldtem pár levelet CSereknek Invercargillben is, de egy "tábortüzet rakunk a garázs előtt és átjön pár haver" partyn kívül más nem volt.

Hallottam azt is, hogy a Monkey Island-on (ami pár órányira van innen) sokan kempingeznek ilyenkor és ott mindig van valami buli. Ez tetszett. Csak nincs sátram és hálózsákom. Aprócska hiányosság kempingezésnél.

És persze ott van Catlins. Az eredeti útiterv szerint Invercargillből átmegyek a Catlins erdőbe, ahol az öblökben sárga szemű pingvineket fogok találni. Mivel az erre szánt napomon viharos erő esett, ez kimaradt. Maradt a 31-e. Ha viszont most visszamegyek Queenstown-ba, akkor már nem nagyon fogok újra lejönni délre a pingvinek miatt. És pingvineket pedig látnom kell. Ők vezetnek 3:2-re.

Legjobb lenne valami bulit találni arrafelé, amerre egyébként is tartok.

Igen, ez jó lesz! Bízzuk a Sorsra. Az mindig bejön....

Amerre a szél sodor...

Elmegyek Catlins-be, onnan pedig továbbstoppolok egy újévi buliba. Bárhova :D

Útirány: Szilveszteri buli

Blöff

2013 december 29.

Nem blöfföltem, Invercargill valóban a világ EGYIK legdélebbi városa. De nem Új-Zéland legdélebbi városa. És nem is a világ feneke. A legdélebbi még tőle 30 km-re található és Bluff a neve. És ez nem blöff :D

Déli szélesség 46°36'. Ennél délebbre már csak Csilében és Argentínában vannak lakott települések. Világranglistán Bluff a 19-ik. A győztes, a világ legdélebbi lakott települése Puerto Williams Csilében (54°56'). Ennél délebbre már csak az Antarktisz van.

Bluff távolsága az Antarktisztól 21°. Fokonként 111 km-rel számolva 2331 km. Kicsit kevesebb, mint a távolság Budapest és Madrid között.

Ha már a távolságoknál tartunk, Blöffben egy útjelző tábla mutatja a távolságot a világ pár nagyvárosához.

Ezen kívül más érdekes nem is nagyon van a kisvárosban. Szép tengerpart, rálátás a Stewart-szigetre, ami még ennél is délebbre van (nem is értem, miért nem szerepel a listán a 400 lakosával, talán, mert ennél még az Antarktiszon is több kutató van, hehe).

Stewart Island hegyvonulata a háttérben

Egy pár órás kis séta elég is volt Bluff-ben. Úgyis jött a vihar. Aztán félúton megállt...

Az alumíniumipar emlékműve

Ahol én állok, ott még süt a nap, de pár méterrel odébb már haragos felhők és viharos ég