Az ihlet

Furcsa dolog ez az ihlet. Hetekig semmi kedvem nem volt írni. Se blogot, se Origo cikkeket. Aztán tönkrement a laptopom, és azonnal megszállt az alkotószellem. Tele volt a fejem gondolatokkal, jegyzeteket készítettem, hogy legalább címszvakban emlékezzem majd rájuk később. Komplett cikkek fogalmazódtak meg bennem egy szimpla kézmosás során. Le akartam írni a gondolataimat. De persze épp akkor nem lehetett, mert a gépem haldoklott.

Mindig is tudtam, hogy a lehetetlen motivál, de azért az már vicces, hogy ennyire.

Sajnos a laptopom állapota nem túl bíztató. Sikerült párszor aksi nélküli használat közben kirántani a konnektorból (tudom, tök lúzer) és egy idő után nem bírta a váratlan rendszerleállásokat. Egy ideig még működött csökkentett módban, de aztán már azt sem.

Ha szerencsém van, a merevlemez nem sérült nagyon és akkor másfél évnyi utazgatásom fényképei megvannak épségben. Csak le kell szedni őket valahogy. Viszont így is nagyon sanszos, hogy az alaplap kinyiffant és új gépet kell vennem. Majd otthon (mert most igazán, tényleg megyek haza 2 hét múlva) kezelésbe veszik a hozzáértő barátaim. Reméljük a legjobbakat.


Szegény kis netbook. Ez az egyetlen útitársam, ami az első állomásom óta, közel 3 éve mindig velem volt. Még az ipod sem ilyen régi. Azt ugyanis New Yorki napjaim végén vettem, a netbookot meg rögtön érkezés után, még 2011 októberében. Végigjárta velem az USÁt, Németországot, Francia Polinéziát, Ázsiát, Indonéziát, Új-Zélandot, Cook-szigeteket, jött velem Sydney-be és Angliába is. Többet utazott, mint egy átlag ember.

Nincs is más, ami az egész úton, mindig velem volt így. Talán csak egy fekete póló, ami - ha belegondolok, - az első napoktól nálam volt, de tiszta lyuk már, és fokozatosan ment át utcai viseletből pizsamába. De megvan és megtartom emlékbe. Majd bekeretezve a falra teszem vagy ha elég lyuk lesz rajta, csipketerítőnek használom :)

Milyen múlandóak a dolgok. A tárgyak elmúlnak. Ki kéne nyomtatni majd a képeimet (már ha sikerült leszedni őket), hogy ha majd a mai technika elavulttá válik, akkor tudjam nézegetni őket. Persze megvan minden a fejemben is, de az elme épsége is múlandó. Már most nem emlékszem a kalandjaim felére.



Szóval remélem, sikerül meggyógyítani a kis gépemet legalább annyira, hogy halálos ágyán még átadja nekem a tartalmát.


Addig viszont valahogy írnom kell. El vagyok maradva egy halom történettel. Jó lenne egy akármilyen billentyűzet, ami rögzíti, amit írok.


Pár nap nyűglődés után váratlanul beugrott, hogy az öcsém még hónapokkal ezelőtt talált egy lomtalanításnál egy nagy dobozt, tele elektronikai cikkekkel. Azóta van hajszárítóm is itt. Ebben a dobozban volt valami ősrégi, DVD lejátszós, laptop-szerű szerkezet. Fujitsu-Siemens, ami szerintem már nem is gyárt ilyesmiket, meg van vagy 6 kiló, de ha működik rajta egy alap szövegszerkesztő és van usb portja, akkor meg vagyok mentve.

Öcsém kezelésbe is vette a gépet. Tett rá egy oprendszert és hurrá hurrá, működik!

Épp akkora, mint a netbookom, csak kétszer olyan nehéz. De úgysem sétálgatni akarok vele, hanem otthon írni. Arra meg tökéletes.

Most már jöhet az ihlet!!!