Még jó, hogy a boros tanfolyam miatt megvettem a repjegyemet. Alig egy héttel később megerősítést adott a Sors, hogy haza kell mennem.
Úgy kezdődött, hogy rájöttem, hogy nem akarok a továbbiakban matricákat ragasztani és pincérként dolgozni a betevő falatért, de Magyarországra sem akarok visszatérni. Tehát valami olyan munka kell, amit külföldön is lehet űzni és értelmesebb, mint az eddigiek.
Átfutott az agyamon több ötlet (jógatanár többek között - ezen el is időztem pár hétig), de aztán rájöttem, hogy minden ötletem olyan, ami a könnyebb végét fogja meg a dolgoknak. Azért választani egy foglalkozást, mert egyszerű, már kezd unalmassá válni. Ideje lenne kitalálni, mi leszek, ha nagy leszek. Persze ilyenkor szokott előbújni racionális énem, és jól megmagyarázom magamnak, hogy munkatapasztalat, végzettség és összeköttetések nélkül esélytelen vagyok bármire is. De honnan tudom, hogy a Sors nem támogatna a célom elérésében, ha ki sem találom, mi a célom.
Ugyebár annak a vitorlásnak, amelyik nem tudja merre tart, egyik szél sem kedvező...
Na, ezen elgondolkodva úgy döntöttem, merek nagyot álmodni.
Leültem, és végiggondoltam, mi szeretnék lenni, ha a munkatapasztalat, végzettség, megélhetés nem számítana. Ha jönne egy jótündér és azt mondaná, hogy másnaptól olyan munkaköröm lesz, amilyet csak akarok és abból meg is fogok élni.
Arra jutottam, hogy hotel manager szeretnék lenni.
Arra jutottam, hogy hotel manager szeretnék lenni.
Na, akkor innentől egy dolgom van: megvalósítani. Mostantól minden nap tenni fogok valamit, ami közelebb visz a hotel menedzserséghez.
Szerencsére a Sors nagyon kegyes volt velem. Úgy tűnik, már alig várta, hogy kitaláljam, merre tartok, és azonnal küldte is a kedvező szelet.
Tizenikszéve nem látott keresztanyám váratlanul bejelölt fészbúkon. Épp most. És épp volt a faliújságján megosztva egy hirdetés, ahol valaki hotel manager asszisztenst keresett Sri Lankára.
Azonnal lecsaptam rá. Pillanatokon belül frissítettem az önéletrajzomat és elküldtem. Másnap reggelig izgultam. Minél többet gondoltam a dologra, annál jobban éreztem, hogy meg kell kapnom az állást. Ezt egyszerűen nekem szánták!
Azért, hogy tuti legyen a dolog és az energiák is tudják, hogy merre tartsanak, megkértem egy barátnőmet, hogy segítsen be Prána Nadi tudásával, küldjön pozitív áramlatokat.
Másnap a tulaj, aki magyar és épp Magyarországon tartózkodott, felvette velem a kapcsolatot. Azt mondta, az interjúk már lezárultak, meg is van a jelöltje, de azért megbeszélhetünk egy találkozót.
Még bármi lehet...
De jó, hogy már megvolt a repjegyem! Azonnal igent tudtam mondani az időpontra.
Nagyon belelkesedtem, de szinte senkinek nem árultam el, milyen lehetőséget találtam. Nem mertem elkiabálni.
Még bármi lehet...
De jó, hogy már megvolt a repjegyem! Azonnal igent tudtam mondani az időpontra.
Nagyon belelkesedtem, de szinte senkinek nem árultam el, milyen lehetőséget találtam. Nem mertem elkiabálni.
Folyamatosan azt mondogattam magamban: Legyen úgy, ahogy mindenkinek a legjobb. Bármi is az.
Otthon aztán eljött az interjú napja.
Az interjún a tulaj (Gabi) tájékoztatott, hogy végülis felvette a múltkor kiválasztott jelöltjét, de azért nekem is szánna valami pozíciót, mert lát bennem fantáziát. Elég rugalmasan álltam a kérdéshez, mondtam, hogy próbaidőre is szívesen kimegyek, munkakör sem kell, majd csinálok magamnak, a lehetséges fizetésre meg rá sem kérdeztem. Nem érdekelt. Akartam ezt a munkát. Részletek úgysem tántoríthattak el.
A végén abban maradtunk, hogy kapok majd értesítést, hogy mikor mehetnék próbaidőre.
Másnap jött egy sms: "Gondolkodtam, akár már velem együtt is jöhetsz egy hét múlva."
Húha! Egy hét! Azért az durva! Akkor se borász tanfolyam, se találkozó a barátokkal. Alig 6 napig leszek itthon?!
Visszaírtam, hogy ha nem gond, a tanfolyam végét még kivárnám. Nem volt gond. Jó lesz 2 héttel később is.
Hurrá! Megyek Sri Lankára!
Ez nagyon jó!!! Gratula! Látom, a pozitív gondolkodás nálad is bevonza a megfelelõ dolgokat.
VálaszTörlésAzta!!! :-)) Kívánom, hogy a Sors továbbra is így támogasson! Várom a további beszámolókat! :-)
VálaszTörlésKöszönöm! :-)
VálaszTörlés