Sztriptíz a szentélyben

2014 szeptember 22.

A Lusta Gyíktól nem messze áll egy buddhista templom, a Yatagala Temple.

Beával (Gabi barátnője) kitaláltuk egyik este, hogy elsétálunk oda. Mivel buddhista szentély, a vállat és a térdet fedő ruházatban illik megjelenni. A váll fedése nem is volt gond, viszont a térd igen. Valami rejtélyes okból kifolyólag (na jó, nem is rejtélyes, tudom, hogy a fehérbor miatt volt, amit csomagolás közben iszogattam) nem hoztam hosszúnadrágot. Csak a farmert, ami az utazás alatt rajtam volt, de az ugye itt meleg. A szoknyáim meg épp térd felettiek.

A mi utcánk :-D

Gondoltam, áthidalom a problémát egy trópusi megoldással, és magamra tekerek egy strandkendőt. Sokan mászkálnak itt az utcán is szarongban (férfiak szoknyája) és száriban (nők kendőruhája), nem fogok furcsán kinézni.

Magamra csavartam a kendőt, a végét betűrtem a bugyimba. Nem éreztem túl stabil alkotmánynak, de úgy voltam vele, hogy majd figyelek, ne essen le. Beával elmulatoztunk a gondolaton, hogy amilyen vicces az élet, tuti épp akkor fog leesni rólam, mikor valami szerzetessel futunk össze.

Burjánzik az orchidea

Felmásztunk a sziklán álló templomba. Valami esemény lehetett, mert jöttek-mentek a narancssárga kendőbe öltözött szerzetesek. Szorongattam a szoknyámat. A szikla tetején le kellett venni a papucsot, mert Buddha előtt nem illik cipőben megjelenni. Épp egy csapat kamasz szerzetes álldogált mellettünk, mikor lehajoltam a szandálom levételéhez. Ez a mozdulat nyilván elég volt ahhoz, hogy a kendő vége leoldjon, és nyilván épp nem gondoltam rá, hogy fogni kéne. Felemelkedtem, a szoknya meg szétnyílt és lecsúszott. A szerzeteseknek nem illik nőkre nézniük, de szegények nem tudták nem észrevenni. Vicces volt, ahogy elfordultak, mosolyogtak, de mosolyogni sem mertek. Én meg nem akartam tiszteletlen lenni velük szemben, de annyira vicces volt, hogy bejött, amin előre röhögtünk, hogy nem tudtam cikinek érezni, csak vigyorogtam. 

A szentély bejárata

Mert végülis nem volt rossz ötlet ez a kendő-szoknya, Tahitin is sokat jártam így. Egyet felejtettem csak el: visszahajtani a derekamon, amivel rögzítettem volna.