2014 október 6.
Sri Lanka érdekes időzónába esik.
Az időzónákról Greenwichnél írtam részletesebben.
Nagyon kevés ország van, amelyik nem egész órával tér el az alapidőtől. Akkor szokott ilyen előfordulni, ha az ország nagy, és területe épp két időzónába esik, vagy ha kisebb sziget a zónahatáron. Sri Lankán kívül még Új-Fundland, Pitcairn szigetek, Marqueses szigetek, Irán, India, Ausztrália középső része használ például fél órás időzónát.
Szóval Sri Lankán 5 és fél óra az időeltolódás GMT-hez képest. A nyári időszámítás miatt ez most 4 és fél óra. Budapesthez képest csak 3 és fél.
Ezt kicsit furcsa megszokni, ha az ember sokat kommunikál más időzónákkal. A másik félnek főleg. Eleinte, mikor időpontot egyeztettem Európával reggeli vagy esti csetelésre, és mondtam, hogy akkor nálam most negyed 6 van, mostantól 3 óra múlva érek rá, mindig kijavítottak, hogy nem negyed, háromnegyed. Aztán mindenki megszokta.
Sri Lanka nem csak e miatt érdekes.
Másik furcsaság, az, ahogy a külföldiekhez viszonyulnak. Ez még valószínűleg a gyarmatosítás idejéből ragadt rajtuk, amikor a gazdag angol nemesek telepedtek le Ceylon szigetén (igen, ez volt Ceylon - erről majd később írok), és kilóra megvették a helyi lakosságot. Az itteni életszínvonalhoz képest elképesztő különbséget tártak fel a szingaléz őslakosok előtt, akik ebből legtartósabban annyit jegyeztek meg, hogy a fehérek kifogyhatatlan pénztartalékokkal rendelkeznek. Az angolok mellett a holland teakereskedők szolgáltatták a másik példát, ami szintén azt a benyomást keltette a szingalézekben, hogy a fehérek baromi gazdagok (és arrogánsak). A fehér szót itt nem minősítésként és nem rasszista értelemben használom, csak nem írhatok európait sem, mert csomó amerikai és egyéb ember is él itt külföldiként. A gyarmatosító meg elavult szó. Akinek nincs jobb dolga, mint ezen fennakadni, az nyugodtan írhat jobb javaslatot és majd lehet, hogy megfogadom :)
Napjainkban sok szingaléz áll napi kapcsolatban ide települt külföldiekkel, akik még mindig a magasabb életszínvonalat képviselik, hiszen egy rakodómunkás ritkán engedheti meg magának - legyen bármely nemzetiségű, - hogy teljes háztartást tartson fenn a trópusokon, illetve az év felében itt nyaraljon.
A karcsúbb pénztárcájú turisták még csak most kezdik felfedezni Sri Lankát, mint úticélt.
Szumma szummárum, a szingalézek szemében a fehér bőr egyet jelent a gazdagsággal. Saját kultúrájuk szerint pedig a gazdagok segítik a szegényeket, tehát a gazdag fehér dolga az, hogy anyagilag támogassa a helyieket. Egyébként is mindenki mindent megoszt a másikkal, nem ragaszkodnak annyira elvetemülten a magántulajdonhoz, mint a nyugati civilizációban nevelkedett emberek. Akinek több van, az többet fizet, akinek nincs annyi, az majd kap valakitől. Egy jómódú szingaléz nem vásárol olcsó boltban, viszont közúti balesetben tőle várják a résztvevők kárának megtérítését, még akkor is, ha nem ő volt a baleset okozója.
A galád fehérek persze nem így gondolkodnak. Nálunk az az elv, hogy mindenki dolgozzon meg azért, amije van (vagy lopja össze, de ez egy másik témakör), és amink van, arra vigyázzunk. Csak azért, mert valaki szegény, nem osztogatjuk el neki az éves fizetésünk felét. Csúnya önző szokás :-)
Ehhez a hozzáálláshoz a szingalézek úgy alkalmazkodtak, hogy külön áron adnak mindent a külföldieknek. Külön étlap van az éttermekben, külön árak a piacokon. Más ázsiai országokban is próbálják lehúzni az embert, de ott nem ennyire hivatalos. Ott csak a balekokat húzzák le, itt viszont a legnagyobb szeretettel és tisztelettel számláznak ki ötször annyit. Az ember nem is igazán tud haragudni rájuk.
Ami nem annyira furcsa, de mindenképpen érdekes, az a meleg éghajlatokra jellemző maňana stílus. "Ej, ráér az holnap is!"
Nem sietnek, nem aggódnak, mindig mosolyognak. Türelmesen várnak egymásra akár egy órát is, megbeszélésre lazán érkeznek, úgy negyed óra késéssel kalkulálva. Megígérnek bármit, aztán a körülmények függvényében eldöntik, betartják-e. Ha segíteni kell valakinek, azonnal ugranak többen is, félreteszik egyéb dolgaikat. Rendkívül kedvesek, és még ellenségeikre is mosolyognak. Az az elvük, hogy lehet egymásra haragudni, fel lehet egymást jelenteni, vagy meg lehet egymást verni, de attól még illik mosolyogni, ha véletlenül összefutnak az utcán.
Az "ej ráérünk arra még" stílusra nagyon könnyű rászokni. Annyira, hogy vendégeinknek is napok alatt sikerül.
Legutóbb egy fiatal nászutas párnak annyira jól sikerült az átállás, hogy majdnem itt ragadtak a szigeten...
Úgy volt, hogy kedden este repülnek vissza Magyarországra. Hétfőn még elmentek az egyik környékbeli strandra, estére pedig búcsúvacsit terveztünk nekik. A strandról visszatérés után, este fél 7 körül kicsit trécselgettünk, aztán mondom nekik, hogy pontosítsuk már a gépük indulásának idejét, hogy ahhoz rendeljem a transzfert másnapra. A reptér 2-3 órányi útra van tőlünk, és tengerentúli járatok esetén 3 órával felszállás előtt ki kell érni a reptérre. Úgy számoltuk, hogy délután 5 körül kell majd indulniuk a hotelből másnap este. Nézi a lány a jegyet, kezd elsápadni.
- Mi a baj? Nem este 10 körül indul?
- De.... de hányadika van ma?
- 6.
- Úristen! Ma indul a gépünk!
- Ne hülyéskedj már!
- De. Hatodikán indul. Most mi lesz?
- Hát elég necces, hogy elérjétek... 9 előtt nem lesztek kint a reptéren akkor sem, ha száguld az autó, és mára nincs is transzfer rendelve, lehet, hogy nincs is szabad kocsi. És össze sem vagytok csomagolva.
- Az nem gond. Rendelj transzfert, mi pakolunk!
Teljesen szkeptikus voltam... A check-in be fog zárni 9 körül. Hiába érnek oda, nem fognak tudni becsekkolni. Már, ha egyáltalán odaérnek. 2 és fél órás az út általában. Most fél 7 múlt. Még a 9 óra is necces. Javasoltam nekik, hogy inkább módosítsák a jegyüket egy másnapi gépre. Azzal veszítenek valamennyi pénzt (na jó, nem keveset), de legalább megmarad a jegyük. Ha viszont elkésnek a reptérről, bukták a repjegyet. Megpróbáltunk online becsekkolni nekik, de valami ismeretlen oldalon keresztül vették a jegyüket, az meg nem engedte a közvetlen becsekkolást a légitársaság oldalán. Ez nem nyert. Próbáltam hívni nekik a repteret, hátha telefonon keresztül le lehet őket jelenteni (nem sok sansz, de Ázsiában vagyunk, bármi lehet). A reptér nem válaszolt. Közben gyorsan megrendeltem a transzfert. Szerencséjük volt, tudtak autót küldeni szinte azonnal. A kocsi megjött 7-re, ők addigra becsomagoltak, lezuhanyoztak, kiköltöztek a szobából (őszintén csodálkoztam, hogy bírták ezt ilyen gyorsan megoldani), elköszöntünk és már száguldottak is Colombo felé. Végig izgultam értük az utat. Én lehet, hogy nem mertem volna bevállalni ilyen késői indulással. Pedig mindig azt mondom, hogy a remény hal meg utoljára, és amíg nem látom, hogy elment a vonat, addig azt úgy tekintem, hogy vár rám. De ebben az esetben teljesen reménytelennek tűnt a dolog, és a légitársaságok nem is szoktak rugalmasak lenni.
De ha valakit a Sors a tenyerén hordoz.... annak még ez is sikerült. Negyed 10-kor kaptam a hírt a sofőrtől, hogy odaértek, becsekkoltak, és minden rendben.
Az biztos, hogy nem felejtik el egyhamar Sri Lankát és a nászútjuk záróakkordját... :-D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése