2015 április 21.
Hétfő délután indult neki a család az egy hetesre tervezett kirándulásnak.
Heten voltunk egy hét személyes bérelt kisbuszban. Hombre anyukája, apukája, két húga, és Cristian, fogadott öcsike. Hat órás utazással érkeztünk meg San Luis Potosí térségébe, ahol Hombre szállást foglalt nekünk.
Másnap reggel jól teleettem magam a svédasztalnál, majd elindultunk Xilitla felé, ahol egy érdekes kertet akartunk megnézni. A svédasztalt csak azért említem, mert tényleg durván sokat ettem és válogatás nélkül, mert meg voltam győződve róla, hogy ha egyszer már jártam Mexikóban és akkor nem volt emésztési problémám, akkor az azt jelenti, hogy a szervezetem képes leküzdeni az itteni baktériumflórát, és most majd jól fel fogja ismerni és én majd elkerülöm az európai turisták sorsát.
Ez nyilván nem így lett, de addig még volt egy teljes WC-mentes napom.
Na jó, valójában nem a reggeli okozta a problémát, hanem a fagyi, amit útközben vásároltunk egy világvégi bódéban, ahol béka-preparátumok és fafaragványok mellett női táskákat és fagyit is árultak. Az áramellátás folyamatosságával kapcsolatban akadtak némi kételyeim, így simán elképzelhető, hogy a fagyi az elmúlt hónapok (évek?) alatt párszor kiolvadt és újrafagyott, emellett az összetevők tisztasága és a szavatosság is nagy kérdőjelet villant fel a gondolataimban. Mindenesetre a fagyi érdekes volt. Olyan ízekben árulták, amikről még csak nem is hallottam korábban.
Tamarindból és valami csípős fűszerből, kukoricából és fura gyümölcsökből készült fagyik mellett volt tequila és csili fagyi is. Én kukoricafagyit ettem és nagyon ízlett.
Beszereztünk pár jellegzetes helyi nasit is, amelyek többsége csilit tartalmaz, de a gyerekek imádják.
Csilibe forgatott nyalóka |
Xilitla arról nevezetes, hogy egy enyhén kettyós egyén felvásárolt itt egy kisebb területet és teleépítette vasbeton csodákkal. Olyan az egész, mint valami szürrealista, futurisztikus maja romváros LSD hatása alatt megtekintve.
Jól elbolyong benne az ember pár órát. Úgy tűnik, mindenhol akad székesfehérvári Bory vár és soproni Bolondvár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése