Londonban decemberben megnyílt a Winter Wonderland, amiről eleinte nem tudtam, pontosan mi is.
Megnéztem az esemény honlapját és úgy tűnt, hogy a Hyde Parkban egy csodaországot nyitottak, ahol húzós belépőjegyekért lehet szórakozni. A honlap szerint ráadásul előre kell jegyet foglalni és beléptetési időzónák vannak. Nem tetszett.
Szilveszter után viszont az argentin sráccal és barátnőjével (akit a bulin ismertünk meg) együtt ellátogattunk a parkba. Ekkor derült ki számomra, hogy a honlapjuk egy rakás kaka. A Wonderland nem belépőjegyes mulatság. Ingyenes. Karácsonyi árusok, adventi vásár jellegű bódésorok, forralt bor, sült kolbász. Hangulatos és szép. És igen, mellesleg lehet belépőjegy ellenében jégbárba menni, ahol a berendezés is jégből van, vagy felülni a hullámvasútra és egyéb körhintákra. De alapvetően bármikor látogatható és ingyenes. Hogy ezt miért nem sikerült a honlapon feltüntetni, azt csak az angolok tudják. Mondjuk a logika megint lecsapta a biztosítékot, amikor az adventi vásár bódéutcái közt próbáltunk tájékozódni és a kirakott térképen minden rajta volt, csak a legszembetűnőbb dolgok nem. Ott álltunk egy rohant magas karácsonyfa mellett, ami bárhonnan látható lenne, de épp csak ez nem volt feltüntetve a térképen. Rajta volt viszont a bódésorok elnevezése, ami viszont a bódésorokon nem volt feltüntetve. Szóval szuper jó térképed van, csak semmi köze a 3 dimenziós valósághoz. Gratulálok. Ismét.
Azért valahogy elboldogultunk (a térképen bajornak nevezett bódésort felismertük az ott árult kolbászok és sörök alapján, így betájoltuk magunkat). És hamarosan egy hüttébe is betévedtünk.
Nem ismeritek a Jagermeistert? Na, erre inni kell! |
Találkoztunk egy beszélő fával. Épp faviccet mesélt. Tényleg. Jól el is gondolkodtam rajta, hogy magyarul miért éppen FAviccnek nevezzük a béna vicceket...
Volt egy állat jó hullámvasút, amire fel is ültünk. 6 font volt a jegy. Londoni viszonylatban elfogadható. Még talán olcsónak is számít. Alulról nézve nem tűnt ijesztőnek az útvonal, de mikor rajta ültünk, már az első kanyarnál működött az adrenalin. Úgy volt megépítve, hogy a kocsiból nem látszott a sín és az éles kanyarban úgy tűnt, mintha kisiklanánk. Végig visítottuk az utazást.
Volt egy állat jó hullámvasút, amire fel is ültünk. 6 font volt a jegy. Londoni viszonylatban elfogadható. Még talán olcsónak is számít. Alulról nézve nem tűnt ijesztőnek az útvonal, de mikor rajta ültünk, már az első kanyarnál működött az adrenalin. Úgy volt megépítve, hogy a kocsiból nem látszott a sín és az éles kanyarban úgy tűnt, mintha kisiklanánk. Végig visítottuk az utazást.
Akartunk volna menni még másik körhintán is, de későn kapcsoltunk és a helyek elkezdtek bezárni.
Na sebaj, másnap visszajövünk - gondoltuk, és akkor még nem tudtuk, hogy a Winter Wonderland zárónapját látogattuk meg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése