2015. március 27., péntek

A tücsök és a hangya boltba megy

Az ember nem is gondolná, hogy az olyan egyszerű hétköznapi dolgok, mint a bevásárlás, vitára adhatnak okot, amíg meg nem próbálja lebonyolítani ezt egy teljesen más kultúrából származó partnerrel.

Én egy olyan országból jövök, ahol teljesen normális 50 kilós kiszerelésben tárolni otthon a kristálycukrot és a lisztet, az olajat kartonnal, a krumplit meg 25 kilós zsákban venni. Csak, hogy legyen otthon. És ennek ellenére, ha a boltok véletlenül bezárnak egy napra karácsonykor (igen, most épp vasárnap is, de ez úgyis csak átmeneti, mert a magyarokat ismerve hamarosan megtalálja mindenki a neki való kiskaput és pont úgy lesz nyitva minden, mint eddig), akkor a megelőző munkanap estéjén kilométeres sorok kanyarognak a bevásárlóközpontokban és mindenkinek tele a kosara konzervekkel, kenyérrel és egyéb túlélőfelszerelésekkel. Az a biztos, ha van mit enni.

Azt már korábban is észrevettem, hogy a mediterrán és trópusi vidékek lakói nem nagyon aggódnak a kaja miatt. A mediterrán vidékek még csak hagyján, de a trópusiak kifejezetten a mának élnek ilyen szempontból. Ezt már Tahitin (pontosabban Manihin) is megtapasztaltam, mikor vendéglátóim üres rizsen és nyers halon éltek 2 hétig, mert a havi bevásárlást felették a hónap elején, újabb kajaszállítmány meg csak a következő hónapban érkezett a szigetre. Sri Lankán is adódtak kisebb nehézségek, mikor arra próbáltam ösztönözni a szakácsot, hogy a reggeliről megmaradt 3 kg rizst ne dobja ki nagy lendülettel, hanem adja nekem, mert én kiválóan jól fogok lakni a belőle készített ebéddel délben. 


Sokat gondolkodtam rajta, miből eredhet ez a nem előrelátó gondolkodásmód, és csak a klímával és a történelemmel tudom összefüggésbe hozni. 

Ott, ahol a kertben télen-nyáron nő gyümölcs, teljesen felesleges félretenni bármit, hiszen majd szedünk belőle frisset holnap. Meg hova is tennénk félre, hiszen a melegben megromlik. Jó, jó, ma már mindenhol van hűtőszekrény, de ha generációk nőnek fel úgy, hogy a félretett kaja másnapra megbuggyan, akkor egy generáció alatt nem fog az egész kultúra alkalmazkodni a hűtőszekrény nyújtotta kényelemhez.

Olyan helyeken viszont, ahol a zord téli időjárás következtében beálló éhezés veszélye fennáll, generációk élik az életüket takarékoskodva, és már gyerekként részt vesz az ember a lekvárfőzés, aszalás és borkészítés műveleteiben. Satöbbi. Jó, nyilván nem a 20. század második felében és utána élő családokról beszélek, hanem a kultúránk alapjairól, aminek következtében hangyává váltunk. Magyarországon meg szerintem a történelem is odatett egy lapáttal. A második világháború, Budapest ostroma, a jegyrendszer, a szocialista időszak "csak sárga gumicsizma van" és "ma épp nincs kenyér" áruházi készlete mind mind növelték az otthoni kamrák nagyságát. Akkor kellett venni, ha épp volt, nem amikor szükség volt rá. Ilyen kulturális háttérrel nem csoda, ha én is több hétre vásárolok be és örömmel veszek meg bármit, ami épp olcsóbb, még ha épp nem is terveztem bele a menübe, de majd úgyis elfogy valamikor.

Szóval adott a mesében a mexikói tücsök és a magyar hangya (magyar hangja Orsi - hahaha, de szar volt). 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hangya és egy tücsök, akik összeköltöztek. A tücsök egész nap muzsikált dolgozott, a hangya meg henyélt  intézte a bevásárlást és főzést. Minden jól működött, amíg a hangya egyedül járt a boltba, ám egy napon a tücsök is vele akart tartani. El is mentek a szupermarketbe. A hangya már rögtön a zöldséges pultnál felfedezett egy kiváló ár-érték arányú, egyetfizetkettőtkap alkalmi vételt 2 kg alma formájában és lelkesen be is dobta a kosárba. 

- Hú de jó almás pitét sütök belőle! - gondolta boldogan. Látta ezt a tücsök és saját értékrendje alapján soknak vélte a 2 kiló almát egy fajtából, ezért gyorsan kicserélte az egyik kilós zacskót egy háromszor annyiba kerülő, ám más fajtájú piros almára. A hangya csak nézett. 

- Jaj, ez így már nem akciós - gondolta, majd hangosan megkérdezte: - Miért cserélted ki az almát?
- Mert én a pirosat szeretem.
- Ebből én almás pitét akartam csinálni.
- De én nem kérek ma almás pitét.
- Nem ma. Majd valamikor.
- Egy kiló nem elég?

Nézett a hangya, nézett, gondolkodott, majd kirakta a kosárból az immár nem alkalmi vétel alma másik zacskóját is. Így már nem éri meg. Akkor nem lesz almás pite.

Mennek tovább a húsok felé.

- Vegyünk darált húst! - lelkesedett a hangya. - Csinálok megint olyan bélszínre hajazó vacsorát, amit úgy szerettél.
- Nem csirkét eszünk ma?
- De. Nem mára gondoltam. Valamikor a héten.
- Én nem kérek.

A hangya nem értette a szitut, hiszen a múltkor azt kérte a tücsök, hogy süssön majd megint olyan húst. Ezek szerint mégsem ízlett neki? De akkor miért mondta?

- Jó, akkor nem veszünk darált húst - mondta csalódottan. - Akkor mit akarsz venni?
- Én csak segíteni jöttem, te intézed a vásárlást, azt veszünk, amit te akarsz.

A hangya kissé gyanakodni kezdett, hogy a tücsök csak szívatja, de nem. A tücsök csupa ártatlan jóindulat volt. Továbbhaladtak a többi polc felé és egész hasonló jelenetek zajlottak le, míg aztán a hangya felhúzta magát és elindult a pénztár felé. Szinte üres kosárral. A tücsök utána. Ártatlanul és értetlenül.

Így esett, hogy az első nagybevásárlásból nem lett semmi, és ugyan eltartott egy darabig, mire sikerült kibogozni, hol lett csomó a masniból, de a boltból hazafelé menet már világos volt a képlet.

A tücsök akkor jár vásárolni, ha megéhezik. Naponta kétszer. De lehet többször is. És mindig csak azt veszi meg, amit épp enni akar. Ha megéhezik, leugrik a boltba. És szereti, ha üres és áttekinthető a hűtő. A hangya hetente jár bevásárolni, és mindig többet vesz, mint egy heti élelem. És ha megéhezik, az otthoni készletből találja fel magát. Ha nincs otthoni készlet, nincs ihlet sem a főzésre. Azt szereti, ha tele a hűtő. És ha valami hozzávaló hiányzik egy ételhez, inkább helyettesíti mással, minthogy leugráljon a boltba.

Szerencsére a tücsök és a hangya nagyon elszánt volt a zökkenőmentes együttélést illetően. Így tehát a hangya továbbra is egyedül jár bevásárolni, de csak pár napi készletet halmoz fel, a tücsök meg alkalmanként leugrik a boltba, ha hiányzik valami alapanyag főzéskor. A tücsök örül, hogy meleg étel várja az asztalnál, a hangya meg örül, hogy nem szólnak bele. mikor mit vesz és mit főz. Mindenki boldog. Fuss el véle.



2 megjegyzés:

  1. Tényleg nagyon jól látod, mennyire meghatározó, hogy ki hol nőtt fel! Tetszik a hozzáállásod, optimizmusod, hogy ez kezelhető. :) :)

    VálaszTörlés