Túl az Óperencián

Még mindig hőség van, mikor megérkezem Linzbe. Árnyékot akarooook!

Vagy egy órát keringek kocsival, mire végre találok egy parkolóhelyet. Olvadok le az ülésről. Elég késő van, ki kéne hagynom ezt a városnézést, de nem akarom. Igaz, hogy este 8-ra kéne Kapuváron lennem, de jeleztem, hogy késhetek, és azt mondták, nem gond. Most van 6 óra. Legalább lassan lemegy a nap és hűl az idő.

A város szép, de nem ájulok el tőle. Érdekes, hogy Innsbruck sem hatott meg annyira, pedig mindkettő híres látványosság. Nem tudom, hogy csinálom, de úgy elbámészkodom mégis az időt, hogy háromnegyed 8-kor kerülök vissza a kocsihoz. (Jó, jó, az mondjuk sokat segített volna, ha elsőre visszatalálok a parkolóhoz... :-D )

Nah, nincs több megállás, irány Csermajor (Kapuvár, Fertőd környéke). Beütöm a GPS-be. Várható érkezési idő 0 : 44. Miii?!?!??! Az nem lehet! A Google alapján kalkuláltam, és este 10-re saccoltam. Hogy lehet ez?! 10 órás lenne az út. Reggel csúsztam pár órát München miatt. Aztán Passau és most ez a 2 óra. Jajj, ezt jól elnéztem. 4 órát aludtam éjszaka, a kánikula teljesen kimerített, éhes vagyok és úgy terveztem, hogy útközben még megállok kajálni. Ezt most elfelejthetem... Hogy a fenébe tudtam így elbénázni?! Na most már ez van, akkor majd szerzek egy kávét és kibírom valahogy. Még jó, hogy másnap reggelre friss akartam lenni, meg nem akartam túlterhelni magam, ezért terveztem 2 naposra a hazautat. Gratulálok magamnak, jól sikerült :-)

Indul a versenyfutás az idővel. Ha mindenhol 10%-kal haladom meg a sebességhatárt, akkor akár már éjfélre odaérhetek. Sovány vigasz. Na, de nyafogás befejezve, gázt neki!

Linzet elhagyva hamarosan átlépem a mesebeli határt*, és Óperencián innen folytatom az utam. Szerpentinek, emelkedők, zéró közvilágítás. A 10%-os sebességtúllépést el is felejthetem, ha élve akarok megérkezni. Most egy picit nem bánnám, ha mégis autópályán mennék...

Útközben beszerzek egy kávét. Elvitelre. Álmos vagyok. Nyitott ablakkal vezetek, hogy a friss levegő ébren tartson. Teljes hangerőre állítom a zenét és teli torokból üvöltöm a számokat. Ez egész jó módszer. És még szórakoztató is :) Ha nagyon elfáradok, meg fogok állni felfrissülni. Aztán valahogy nem kell. Valahogy egyszer csak ott vagyok a magyar határnál. Oké, innen még kell azért menni, de már a végső visszaszámlálásnál tartok. 40 perc és ott vagyok. Még aludni is fogok tudni legalább 6 órát. Még fél óra. 20 perc. 8 perc. El sem hiszem. Most már csak annak drukkolok, hogy meg is találjam a majort ilyen sötétben. És 1 perc. És vége az útnak. A betonútnak. Nemá! Hol az úticél? :-o Körben sötétség, préri, a GPS meg állítja, hogy megérkeztem. Tanácstalanul állok pár másodpercig. Itt egy nyitott kapu, de látszólag semmi nincs mögötte. Még ezt meg kéne próbálni. Lassan gurulok előre. Egyszer csak egy elemlámpa fénye jelenik meg. Egy ember kezében, aki közelit felém. Jó esetben ő a biztonsági őr, akinél a szállásom kulcsa le lett adva.

Miben segíthet? Jó estét, nekem elvileg van itt szállásfoglalásom. Én vagyok az, akit este 8 és 9 közöttre vártak? Hát, én volnék az... Én is azt hittem, sosem érek ide :)

Odakísér a szállás épületéhez. Lepukkant kolesz. Ráadásul épp buli van, rohangálás, üvöltözés, üvegdobálás. Ezt megszívtam. 4 óra alvás után 15 óra utazás. Másnap koncentrálnom kell. Aludni akarok! :-(

Még fokozható a kiképzés. Épp a fürdővel szemközti szobát kaptam. A hangszigetelés meg olyan szinten áll, mintha paravánnal lennének a szobák leválasztva. Meghallgatom az ajtóm előtti tanácskozást arról, hogy milyen módszerrel kéne az akut alkoholmérgezéses nagykamaszt jobb állapotba hozni, majd türelemmel megvárom, míg elénekelnek még pár vigadós nótát, és reménykedem benne, hogy hamarosan eszméletlenre isszák magukat és csendben beájulnak. Nem nyert. Felváltva járnak hányni. Mindent hallok. Hurrá. Fénykoromban nem lettem volna ilyen békés. Valszeg már rég egyesével lerugdostam volna őket az emeletről. De hát ez a munkanélküliség - mint már említettem - csodákat tett az idegállapotommal. Békésen előkotrom a táskámból a füldugót, fejemre húzom a szemellenzőt, és alszom. 

* Enns folyó. Kora középkori közlekedésben és távolságokban gondolkodva az Enns folyón túli terület már elképzelhetetlenül messze volt. Túl az Enns-en = ober Enns németül. Adjuk hozzá az országképzőt (Burgundia, Itália, Germánia) és megvan az Oberenszia. Csak ma másképp írjuk. Az üveghegyet és a kurtafarkú malacot nem tudom. Bár.... A jéggel borított Alpok csúcsai.... Na hagyjuk az okoskodást.

Kék Duna

Én mindig azt hittem, a Kék Duna keringő szentimentális túlzás. 

Ekkora folyó már 150 éve sem lehetett annyira kék, hogy erről zenét kelljen írni.

Aztán elindultam Passauból Linz irányába. Végig a Duna mellet halad az út. Hihetetlen színek és tájak! Királyok útvonalának (Via regia, Königsstrasse) hivják az utat, amin jöttem. Hát a látvány tényleg királyi, de nem találtam leírást, miért kapta ezt a nevet. Főleg, mert ez a sószállításnak volt a fő útvonala a középkorban. 

A Duna egy mélyebb mederben folyik, az út sokszor 100 méterrel van magasabban, néha meg közvetlenül a folyó mellett halad. Mezők, fák, dombok a két partján. Városok sehol, kisebb települések szakítják csak meg a száguldást. Meg persze az elhagyhatatlan fotószüneteim. Legszívesebben megállnék és elkezdeném lefesteni a tájat. Nyilván, ahol van biztonságos megálló az út mellett, ott a bokroktól nem lehet fényképezni. Nagyjából 50 km-en keresztül vadászom a tökéletes képet a kék Dunáról, a végén már menet közben az ablakon fényképezek kifele, aztán feladom. Akit érdekel, menjen oda és nézze meg! : D

Összesítve az utamat, tulajdonképpen egy Duna-túrán voltam. Ha a Fekete-erdőben elmentem volna a Duna forrásához is, teljes lenne a dokumentáció.

Azért így sem rossz.

Ulm

Passau

Linz
(úgy tűnik, fotót nem csináltam)

Felső-Duna

A három folyó városa

Mivel München már Bajorország területe, Sissi-kultusszal találkozik az ember úton-útfélen. Sajnos úgy el vagyok csúszva idővel, hogy nincs időm egyik kastélyt sem meglátogatni, pedig nem lenne nagy kerülő.

Száguldok az autópályán. Dügunalom. Utálom. Inkább megyek lassabban szerpentineken és falvakon át, mint a  monoton betontengerek között 150-nel.

Közeledem Passauhoz. Az utolsó német város az utamon. Itt találkozik a 3 fontos folyó, a Duna, Inn és Ilz. És Csehország sincs messze. De oda most nem megyek :-D

Balra a Duna, jobbra az Inn

Magyar nevezetessége is van a városnak. Szent István feleségének, Gizella királynénak földi maradványai nyugszanak itt. Ezt valaha már láttam, úgyhogy ezt most kihagyhatom.

Közben kitört a nyár, kánikula van, nálam meg csak meleg ruhák vannak. Folyok le az ülésről, ezerrel megy a légkondi, de úgy érzem, reménytelen. Parkolót is csak a tűző napon találok. De jó lesz majd megfogni a kormányt. Kéne már egy olyan fényvisszaverős napellenzőt vennem.

A város nagyon bejön. Nem is emlékeztem, hogy ennyire szép. Mondjuk, amikor másfél hétig egy nyugdíjas csoport szórakoztatja az embert a reumás panaszaival, és hazaúton még meg kell állni itt is, hááát, nem az az ember első gondolata, hogy de szép a hely. Inkább valami "húzzunk már a rákba haza, holnap hajnalban indulok Párizsba a másik csoporttal". Meg a "vonszold már magad, vazzeg, lebegő csáppal húz el melletted a csiga, így soha nem végzünk a városnézéssel". 

Határozottan meg kell állapítanom, hogy a munkanélküliség jót tett nekem. Békés, boldog és kiegyensúlyozott vagyok. Mindent szebbnek látok :-D Kár, hogy nem maradhat örökre így...

Biciklis invázió

Reggeli Olivérrel - másfél óra. Masterpiece capuccino - 10 perc. Utolsó sztori nemtommiről - 10 perc. Az érzés, mikor beszállok az autómba és végre elindulok - megfizethetetlen.

Úristen! Mindjárt 10 óra! Pedig 7-kor szólt az ébresztőm. Az életben nem érek haza. És én pedig most még elmegyek megnézni a belvárost, mert tegnap semmit nem láttam rendesen.

Mázlimra legalább nagy dugó nincs épp. Hamar beérek, még parkolóhelyem is akad hamarosan. Sima parkolás, mint Pesten a lakásom előtti utcán. Fék, index, rükverc. 5 mp. Szembejövő megáll, köszi. Orrom kirakom, fordulok hátra. Újabb 5 mp. Erre a szembejövő DHL-es furgon rámhúzza a kormány és elindul mellettem. Mi az anyádat csinálsz? Le akarod vinni az elejét? Röviden rádudálok. Erre lefékez mellettem, letekeri az ablakot és nyomdafestéket nem tűrő módon elkezd magyarul anyázni rám. Indokolatlan az egész, nem is értem. Tök olyan, mintha csak jelezni akarta volna, hogy honfitársak vagyunk, de suttyóságában nem tudott egy szimpla sziát kinyögni, ezért inkább leribancozott. Kicsit szarul esik, mert még csak nem is bénáztam a beparkolással. Tök igazságtalan. És először meg is állt, aztán gondolom észrevette a magyar rendszámot és jelezni akarta, hogy ő különb, ő egy nagymenő emigráns, aki német rendszámú autót vezet, én meg a csóringer magyar rendszámommal takarodjak haza. Érdekes, hogy más népek összefognak külföldön, mi meg állandóan marjuk egymást. Itthon is. Kicsit elrontja a kedvemet, vagy másfél órán át rágódom az igazságtalan támadáson. Annyira nem volt értelme! Mondjuk ez Pesten fel sem tűnt volna, de 2 hét alatt hozzászoktam az udvarias és kulturált vezetési stílushoz a németeknél. Biztos csak ezért érintett ilyen érzékenyen.

Na persze azért pszichológushoz nem fogok járni a megrázkódtatás miatt :-)

München városnézés - 40 perc. Minden belefér, amit előző nap úgyis megnéztünk már.

Egyetlen akadály van. A eszméletlen sok biciklis. De ennyi a világon nincs. Nem hiszem el, hogy nem valami critical mass rendezvény ez. Ennyi biciklis nincs is! Hömpölyögnek az utcán, sokkal több, mint az autós vagy gyalogos. Mega biciklitárolók a tereken, mind tele biciklivel. Itt vagy ingyen osztják a járgányt, vagy adókedvezmény jár érte, mert nem tudom elképzelni, hogy meggyőzéssel rávehető egy város teljes lakossága a kerekezésre. Amsterdam elbújhat München mellett, esküszöm!

Jóval dél után keveredem ki a városból. Kicsit késében vagyok...

Kacatgyáros

Ideje indulni hazafelé. Várnak otthon a sajtok. (Ezt később megmagyarázom...)

Úgy szervezem, hogy hazaúton megálljak pár városban nézelődni, így 2 nap alatt érek Magyarországra.

Münchenben leszerveztem a CS-es szállásomat, de előtte még megnézem Ulmot.

Ulm

Monumentális dóm, hangulatos utcák, szép épületek. 

Kezd unalmas lenni, hogy minden német városnál ezt kell írnom. 

De ha egyszer tényleg ilyenek?! :-D

Ulmi városháza

Meglátogatom a Duna-partot. Kicsit mintha tisztább lenne itt a vize....

Legalábbis szerintem hattyúk nem úsznának a pesti olajos mocsokban... Vagy nem lennének fehérek. :-)

Estére érkezem Münchenbe. Couchsurfinges Oliverrel abban maradtunk, hogy rögtön a lakására megyek. 7 óra, világos van, ingyenes a parkolás, kicsi a forgalom, inkább be kéne mennem a városba körülnézni. Felhívom. Ragaszkodik hozzá, hogy előbb a lakására menjek. Majd együtt bemegyünk. Nekem így is jó.

Külvárosban lakik, 3 km-re a központtól. Az még gyalog sem lenne vészes. Kis kertes ház, a ház előtt vagy 8 autó. Forgalmas egy utca...

Elkezdünk dumálni. Nagyon jó fej. Kiderül, hogy az autók hozzá tartoznak. Az egyik a munkába járós kultúr-autója, amivel ügyfeleknek prezentálja magát. A buszt azért vette, mert olcsó volt. A kisteherautó faanyag szállításához kell (parkettás a srác). A kiégett nyerges vontatós kamion azért van, mert azzal akarja a hajóját felvontatni Velencéből. És valaki viccből felgyújtotta. Így most teljes javításra vár. Tök üres belül. A szafari autó azért van (kb 1950-es Land Rover vagy ilyesmi), mert azzal fog Afrikában utazgatni. Minden mechanikus rajta, meg tudja szerelni, ha lerobban, olcsó az alkatrész és a teteje sátor formájú, így este a raktérben lévő konyha fölött aludni is lehet. Végülis az indoklás elfogadható. Tényleg kell ennyi autó. :-D

A lakás sem egyszerű belül. Mindent saját kezűleg hozott létre, igazi ezermester. Tele ötletekkel. És persze régi kacatokkal. 1920 körüli behemót kávéfőző gép. Több darab több korszakból. Minimum 80 éves rágógumi automata. Régi TV-k, ahol még rádió-szerűen kellett hangolni az adást. Tiszta antikvitás. Vagy inkább ószeres. Fényképet sajnos nem készíthettem, mert megkért, hogy ne tegyem. Tele eredeti ötletekkel és prototípusokkal a lakás, nem lesz belőle pénze, ha más hamarabb levédi a találmányait. Megértem, tiszteletben tartom. Pedig ááááááhhhh milyen jó cuccai voltak! Ötletgyáros!!

Próbálom terelgetni afelé, hogy induljunk be a városba, amíg még világos van. De csak mesél, csak mesél, csak mesél. Már megnéztem az össze volt barátnője fotóalbumát (nem volt kevés, mert hobbifotós a srác), ismerem az élettörténetét, a kávéfőzők történetét, a kerti tó történetét, a nádas, a halak életrajzát, tudom, hogyan lehet igazán finom kévét készíteni (titka a vízhőmérséklet), melyik hajóját mikor, kitől és miért vette, de csak nem bírunk elindulni. Egyedül él, nyilván nincs társasága, örül, hogy beszélhet valakihez, de bakker, a városra is kíváncsi vagyok. Végre 9 után sikerül cipőt húznia. Az ő kocsijával megyünk (a kultúrmercivel). Nagyon jó fej tényleg. Szórakoztató a dumája, mindent tud a városról, de backi alig haladunk. Állandóan megállunk és újabb történet jut eszébe. És ugye pasi, két dolog nem megy egyszerre. Olyan nincs, hogy sétálunk és mesélünk. Meg kell állni és hallgatni. Azt a városnézést, amit én egyedül, este 7-kor fél óra alatt lezavartam volna, végülis éjfél körül fejezzük be. Fényképeket elfelejthetném. Még jó, hogy hozta a profi kameráját, mert az enyém sötétben semmit nem ér. 

Müncheni városháza

Ha esetleg abban reménykedtem, hogy egy óra körül ágyba kerülhetek, hamarosan belátom, hogy csalfa, vak remény volt. Oliver még nem fogyott ki a sztorikból... Vagy túl sok kávét ivott indulás előtt. Én már kókadozom, vagy háromszor jelentem be, hogy megyek aludni, de hát a couchsurfing a kulturális találkozásokról szól, nem az ingyen szállásról, nem akarok bunkó lenni. Ő meg csak mesél, csak mesél.

Hajnali 3 körül már nem bírom. Bunkóság vagy sem, nekem másnap 10 órát kell vezetnem, és este 8-ra várnak Fertőd környékén, muszáj időben elindulnom és kialudnom magam. Jóccakát!

RE-Ravensburg

Említettem, hogy útközben betévedtem Ravensburgba és nagyon megtetszett. El is döntöttem, hogy visszatérek még.

Azt persze nem gondoltam, hogy ilyen hamar...

Emese barátnőmmel a régi szép időkről beszélgettünk, és szóba került egy barátnőnk, akiről 1998 óta nem nagyon volt hírünk. Rákeresés Facebookon. Megvan. Írjunk neki, hogy itt vagyok és találkozzunk vele.

Eleonóra szinte azonnal válaszolt, nagyon lelkes volt, meg is hívott magához, de már nem itt lakik a környéken. 

Ravensburgba költözött. LOL

Én meg ott jártam és nem is tudtam...

Erre mekkora esély volt?!

Nem hittem, hogy ilyen hamar visszajutok legújabb kedvenc városomba :D

Baromi hideg volt és az eső lába is lógott. Leginkább a fogsorunk fázott. A sok röhögés közben ... :-D

A Klinika

Ha már Fekete Erdő, akkor Schwarzwaldklinik. Nem hagyhatom ki!

Interneten rákerestem a hajdani forgatási helyszínekre. Meglepő módon valóban a Fekete Erdőben forgatták hajdan (1985-89) a sorozatot. És pont útba esik!

Csak annyit találtam címnek, hogy Glotterbad. Az ottani rehabilitációs klinika épülete a jól ismert kép, amivel hetente találkozhattunk a sorozat főcímzenéjében. A GPS-ben persze nem volt ilyen hely, de volt Glottertal. Nekem meg az is jó lesz :-)

Reméltem, hogy meglátom majd a jellegzetes épületet valahol egy domboldalon, és így könnyen odatalálok. Áthaladtam már majdnem a teljes falun, de még semmi :(

Egyszer csak egy tábla balra egy gyógyászati központot jelez. Hátha ez az!

Emelkedőn haladok felfelé. Eddig jó. Parkolóhelyek, csak betegeknek fenntartva. Kórházépület, újabb fenntartott parkoló. Elérek az út végéig. Hajjaj. Pedig jó lenne, ha megtalálnám. És hopp!! Meglátom az épületet a fák között! Picit messze van innen, fényképezni is alig lehet a bokroktól, de MEGVAN! :D 

Gyerekkorom nagy kultusza. Brinkmann professzor, Christa nővér, Elke nővér, Hildegard, Mischa, és persze a nagy nőcsábász, a kidolgozott felsőtestű, szőke Udo. Gondolom, nem én voltam az egyetlen, akinek anno bejött a pasi... 

A link alatt látható, hogy néznek ki ma:
http://www.femina.hu/vilagsztar/klinika_sztarjai

Kicsit utána olvastam. Nem hittem a szememnek! Christa nővér, aki filmben egy fiatal nővérkét játszik, a forgatás idején már 41 éves volt!!! Hát az látszott rajta, hogy nem 20, de azért 41?! (1943-ban született...)

Udo bébi 31 volt az életben és a szerep szerint is. És mint megtudtam, erotikus filmek nagy sztárja volt akkoriban (nem hiába kapta ezt a nőcsábász szerepet) és férfi ideálnak is számított. Gondolom, Németországban. Vagy lehet, hogy nálunk is, csak még kicsi voltam és nem tűnt fel? Az mondjuk mély benyomást tett rám anno, hogy mindig beugrott a nyitott tetejű sportkocsijába és sosem használta az ajtót. Laza, nem? : D

Mennyit álmodoztam róla, hogy majd ha felnövök, eljövök ide. Még a Három Kívánságnak is akartam írni. Aztán persze végül nem. A lelkesedés meg múlik, az ember felejt, és nem is gondolná, mekkora katarzist tud okozni, ha végül egy rég elfeledett, gyerekkori vágya teljesül. Még ha nem is jelent már annyit, mint akkoriban. Valahogy a "jobb később, mint soha" teljesül ilyenkor. (Na persze a dolog elgondolkodtatott. Lehet, hogy valóra kéne váltanom óvodáskori nagy álmomat is? Évek óta motoszkál bennem a gondolat, de mindig meggyőzöm magam, hogy erről már lekéstem. De ha azóta sem tudom elfelejteni, lehet, hogy mégis el kéne mennem légtornásznak?! :-D Talán csak egy tanfolyam erejéig...)

Meg kéne nézni ezt az épületet közelebbről is. Gurulok lefelé. Egy lezárt utacska előtt behajtani tilos tábla, alatta nyil: TV-sorozatbeli Fekete Erdei Klinika, belépés csak külön engedéllyel. Hogy nem vettem ezt észre az előbb?!

Megállok filózni. Kell-e nekem ezt a feliratot értenem. Hmmm, ha a feliratot nem is, azért a behajtani tilost illene, a németek meg szeretik a szabályokat és nem szeretik a szabálytalankodókat. Békésebb lesz, ha inkább gyalog megyek be. 

Na jó, de hol parkoljak le?! Mindenhol táblák, hogy az illetéktelenül parkolókat azonnal elvontatják. Ez nem hiányzik. De hát sehol nincs látogató parkoló?! Mindenhol személyzeti és ügyfélparkoló, azonosítókártyák a szélvédő mögött. Végül megtalálom a látogatóknak szánt parkolót. 4 hely, mind foglalt. Látogatóbarát klinika ez...  Kicsit szabálytalanul, de azért kulturáltan leparkolok vészvillogóval, aztán elkezdem megmászni a dombot.

Tök izgalmas. Vajon megtalálom azt a padot is, ami valami dombon van és rá lehet látni a klinikára onnan? Sokszor szerepelt ez a kép a filmben. Nézegetem a környező dombokat. Egyik sincs olyan közel és olyan szögben, ahogy a filmbeli padról látszik.

Lóg a belem az emelkedőn (mert a kocsi miatt sietek), de az épület csak nem kerül közelebb. Végig kerítés és bozót az út mellett. Rövidíteni nem lehet. Végre kibukkan a klinika a dzsindzsásból. Ez még mindig baromi messze van! Mondjuk innen legalább látni, hogy tök halott a környék. Azt még a neten olvastam, hogy évek óta nem működik, de eladni vagy kiadni nem tudják, mert a TV sorozat miatt magas árat szabtak neki és így senkinek nem kell...

Osztok-szorzok, végülis úgy döntök, semmivel nem lesz érdekesebb a látvány közelről. A kert üres, bemenni az épületbe úgysem lehet, semmi nem indokolja, hogy tovább kutyagoljak. A cél úgyis csak annyi volt, hogy megnézzem élőben kívülről. Az meg megvolt. Meg 2 és fél órás út áll előttem még, és már este 8 van...

Szippantok még párat a jó fekete-erdei levegőből. Felnőtt énem, aki nem akar fél éjszaka a szerpentineken bóklászni, csitítja a bennem tomboló gyereket, aki még a padot azért meg akarja keresni. Győz a józan ész, indulok tovább. (De ha legközelebb erre járok, megkeresem a padot! :-D)

Fekete felhők és napsütés
Festői a környék

Freiburg

Franciaországból visszafele jövet a Fekete Erdő egyik városába, Freiburgba beszéltem meg találkozót Sarával, akinek hajdan a bébiszittere voltam. Abban állapodtunk meg, hogy az egyetemi parkolóháznál találkozunk, de előtte azért írok neki sms-t, hogy mikorra érek oda. Elképzelek egy 20-30 autónak szént, egyetemi méretű parkolóházat.

Fél órával az érkezés előtt veszem a telefont. Sms megír. Küldés. Nem megy. Újra. Nem megy. Mi a fene van? Nekem már küldtek sms-t és megkaptam. Még aznap is. Akkor most mi van? Van roaming vagy nincs? Pár próbálkozás után feladom. Úgy látszik, engem üldöz ez a telefon-nélküliség, ha külföldön vagyok... Megállok egy benzinkútnál és reménykedem benne, hogy legalább wifit tudok valahol találni, hogy értesítsem az érkezésemről. Különben elkerüljük egymást. Mázlimra épp van vmi ingyen regisztrációs megoldás (mert azzal nem lennék kisegítve, ha telefonnal kéne aktiválni). Gyorsan elküldöm neki az üzenetet, de addigra már szép késésben vagyok.

Odaérek, leparkolok. Indulok a kijárat felé. Bakker! Sejtettem, de reméltem, hogy nem így lesz: több kijárat van. Mint általában... Baaaakker, de jó találkozási pontot beszéltünk meg :S

Körülnézek. Sara sehol. Plusz lehet, hogy meg sem ismerem... Rohangálok körbe körbe, mint a mérgezett egér. Kitalálom, hogy autós bejárat viszont lehet, hogy csak 1 db van. Ott kéne megnéznem. Na igen, de ennyi körbefutkosás után, az én tájékozódási készségemmel nagyjából esélytelen még körülbelülre is meghatározni, merről jöttem autóval. Megkérdezek valakit. Fogalmuk sincs. Akkor minek is álldogálnak a parkolóházban?! Megkérdezek egy pincérnőt a szomszéd kávézónál. Közli, hogy 3 bejárat van. Mondom, erre rájöttem, de nekem az autós kell. Á, ne menjek oda, menjek le itt, a lépcsőn. Grrrr! De mondom, nekem ott van találkám, oda kell mennem. Ja, hát azt nem tudja, hol van. A negyedik nemtudomka után kezdek felrobbanni. Itt cseszem az időmet céltalan keringéssel Freiburgban, mikor ennyi idő alatt már simán megnéztem volna a várost, simán odataláltam volna valami értelmes találkozópontra a Dómhoz például. Nem hiszem el, hogy ezt a helyszínt beszéltük meg! Végül leszólítok egy pasit, és rázúdítom minden panaszomat. Jó fej az ember, elkísér az autós bejáratig. És ott áll Sara. Szegény várt rám 50 percet. Álldogál türelmesen.  De jó, hogy megvárt!!! :-) Mondja, ő is rájött, hogy nem volt jó ötlet ez a találkozási pont, de abban bízott, hogy ha az összes kijáratot végigjárom, majd ráakadok. Legalább egyikünk maradjon egy helyben. Okos megoldás :)

Örülök, hogy megtaláltuk egymást. Béna lett volna ilyen bagatell módon elcseszni a találkozót...
Dumálunk (erről már írtam az Au-Pair című bejegyzésben), aztán elindulunk várost nézni. Saját idegenvezetőm van :)

Freiburg (teljes nevén Freiburg im Breisgau) egyetemi város. Kicsinek látszik, de nem az. Még magyar hagyományőrző baráti köre is van. Meg villamosa. És patak. Templomok. Tornyos városkapuk. Színház. Sok sok sok kávézó és terasz. Kilenc fürdő/uszoda. Repülőtér. Biciklisták. Parkolóházak...

Kis Velence

Colmarban is jártam már (mint Strassburgban), és emlékszem, hogy nagyon tetszett. Kiváncsi vagyok, sok év után mit ismerek fel...

Valami patakpart rémlik. Nézem a GPS javaslatait. Little Venice. Ez lesz az! 

Az idő elég változékony. Fél óra alatt a borúsból napsütésre, majd bárányfelhősre váltunk, de panaszra semmi ok, kellemes meleg van. 

Leparkolok Little Venice közepén (nem a csatornában :-D ), aztán elindulok WC-t keresni. Elég prózai cél egy ilyen szép helyen, de mint a tapasztalataim alakulnak, rá fogok jönni, hogy egyszerűsége ellenére szinte lehetetlen vállalkozás. Beülni most nincs időm sehova, elviteles helyeken meg nincs mosdó. Végül találok egy helyet, ahol van szendvics elvitelre, beszélnek németül (nem csak franciául), és még mosdó is van. Nagyjából ez a legizgalmasabb kalandom eddig. Mármint ezen a napon :)

Strassbourg

Ha már a francia határ közelében vagyok és ennyire belejöttem az autókázásba, úgy gondoltam, érdemes elkirándulni Strassburgba. És ha már ennyit vezetek, megnézek pár látnivalót a környékén.

Így sikerült összehoznom egy kicsit szoros időbeosztású, de nagyon látványos kirándulást.

Nem túl korán indultam reggel (9 körül). Olyan köd volt az úton, hogy lépésben lehetett haladni. Még jó, hogy a GPS mutatta az utat, különben esélyem nem lett volna rajta maradni az aszfalton.

11 órakor léptem át Franciaországba. Addigra a nap is kisütött. Elhaladtam egy iskola mellett, ahol az udvaron tornaruhás diákok egymással szemben állva valamit dobáltak. Nem hittem a szememnek: frizbióra volt :-)

Fél 12, begördülök Stassburgba. A GPS-ben kiválasztottam a turisztikai látnivalók közül azt, ami leginkább városközpontnak/főtérnek tűnt (általában a dóm vagy városháza), aztán gyerünk. Parkolóhely persze nincs. Két belvárosi kör után legalább már nagyjából látom, mekkora területen helyezkednek el a látnivalók. Ezt gyorsan körbesétálom majd. Valami hivatal ügyfélparkolójában végre van hely. Nincs korlátozás, van parkolóautomata, éljen.

11:30. Bedobok kb. fél órányi összeget. 11:54. Rádobok még fél órányit. 14:15. Mi van?! Itt valamit elszámolt. Piros gomb. Újra. 11:54 plusz fél óra = 14.15. Ezt nem értem... Kiirva viszont semmi nincs. Na, ha értem, ha nem, ez itt ajándékba adott fél órát. Amit pedig adnak, azt ugye fogadd el, úgyhogy nyomtatás, és irány várost nézni. (Zárójeles megjegyzés: a következő városban aztán ki is volt irva, hogy 12 és 14 óra között ingyenes a parkolás. Tök jó, nem?)

Strassbourg hangulatos város. Gerendavázas házak a folyóparton, minden régi és szép. Nem hiába UNESCO Világörökség (1988).

Toronyiránt haladok (dóm tornya). Hatalmas épület. Nem egyedülállóan nagy, de azért megér egy misét. Ja, nem, az Párizs.  :-) Bele sem fér a kamerámba. A dóm térre érve rájövök, hogy ez a város kicsit nagyobb annál, mint amit csak úgy találomra be lehet járni (rövid idő alatt), úgyhogy beugrom a tourinformba térképért. Pénzért akarnak adni egy szép nagyot. Majd legközelebb, ha 3 napra jövök meg is veszem. Most viszont jó lesz nekem a repi verzió is. Hát elég gagyi, de az iroda falán lévő szép térkép alapján beazonositom a látnivalókat, aztán már ott sem vagyok.

Verőfényes napsütésre vált közben az időjárás, élmény a folyóparti séta, ahogy Petit France-ba tartok. Kis Francia egy városnegyede Strassburgnak. Korábban molnárok, halászok laktak ott. Nevének eredete nagyon romantikus! A 16-ik században a francia király egy kórházat alapított ebben a negyedben a katonáinak, akik az itáliai háborúk alatt szifiliszt szedtek össze. A város lakosai a vérbajt francia betegségnek hívták. És a negyedre lassan ráragadt a "becenév".

Ezek a gerendavázas házak nagyon jól néznek ki igy együtt. Főleg a folyó fölé hajló fűzfák, keskeny járda, hidak mellett.

Elkószálok a látványosságoktól, megnézek pár szimpla utcát, lefényképezek egy Combinót (ha már onnan vettük). Szalad az idő, beborul az ég, elkezd szitálni az eső, sietek vissza az autóhoz. Irány dél, Colmar.

Au-pair

Mint korábban említettem, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy au-pair Reutlingenben...

Reutlingen főtere

Fő munkaköre abból állt, hogy hozta-vitte a 6 éves Sara-t óvodába és kicsit rendben tartotta a lakást. Reggelente hosszas könyörgés után kivarázsolta a gyereket az ágyból, trükkökkel elérte, hogy fél óránál rövidebb idő alatt sikerüljön elfogyasztania a reggelijét, kisebb időjárás/divat/praktikum típusú vita után ráadott valami göncöt, majd viszonylag kis késéssel el is juttatta a gyereket a rendeltetési helyére. Ezután észt vesztve rohant a nyelvtanfolyamra, ahonnan már megint elkésett.

Nagyon jól kijöttek egymással. Szuper kis élet volt, sok játék, csupa szórakozás, minimális idegbaj. Kb. mint most :D

Aztán véget ért az egy év, útjaik elváltak, a kislány iskolába ment. Néhány kósza levél az évek alatt, au-pairek jöttek mentek Sara életében. Aztán ki tudja már hogyan, a Facebookon összeakadtak.

Sara 17 éves volt akkor. Úristen!!!! 17?! Hiszen az már felnőtt! Hogy nőhetett meg ennyire, mikor nálam nem is telt el ennyi idő?! Én ugyanaz maradtam, ő meg gyerekből kamasz lett...

Azóta újabb 4 év telt el. Sara már amerikai törvények szerint is nagykorú...  Sőt! Idősebb, mint én voltam akkor, mikor rá vigyáztam...

Borzasztóan szalad az idő!

Szívesen találkoztam volna vele, ha már itt járok, de picit aggódtam. Végülis annak idején csak játszottunk, nem beszélgettünk. Vajon lenne mit mondanunk egymásnak? Nem lenne az egész találkozás kínos feszengés és hallgatás? Úgy döntöttem, rábízom a döntést. Írok neki, aztán a reakciójából kiderül, jó ötlet-e.
Kiderült, hogy már nem itt él. Freiburgban jár egyetemre, ott lakik. Micsoda szerencse, hogy épp oda is megyek!!!

Kicsit izgultam, hogy megismerem-e majd. Próbáltam memorizálni a Facebookos fényképét. Aztán szerencsére könnyebben megismertük egymást, mint gondoltuk. Hasonlít gyerekkori önmagára. Én meg persze semmit sem öregedtem :D:D:D:D

Nagyon jót beszélgettünk. Furcsa érzés volt ennyi idő után, felnőve látni őt, de egyáltalán nem volt idegen. Ráismertem a mozdulataira, gesztusaira. Annyi változott csak, hogy egy szép kislányból csinos csajszi lett :-)

Szoborficam

Izlésficamos szobrok Baden-Württenbergben avagy dobjuk fel az álmos kisvárosokat meztelen bronzalakokkal és groteszk figurákkal.

Hihetetlen kretén szobrokat láttam az elmúlt napokban. Muszáj megosztanom őket :)

Női mell, lófarok, strucc test, angyalszárnyak.

Megnézném a művészről készült pszichológiai zárójelentést...

Mondjuk az is érdemel pár szót, aki ezt megrendelte és a város pénzéből kifizette...

És a tér túlsó végén a hosszú combú pipi párja, a tespedt disznó...

Alultáplált testépítő csontváz karikán.
Akinek az ablaka elé állították, biztos nem kell, hogy győzködje a gyerekeit, hogy egyenek...

Német politikus karikatúra Nr. 1. / Nr. 2. / Nr. 3.

Sajnos a negyediket, a patakban meztelenül pancsizó csecsemőtestű politikusasszonyt nem fotóztam le. Akkor még nem tudtam, hogy ebből blogbejegyzés lesz...

Na, ez legalább jópofa...

Azért az ízlesficam győztese kétségtelenül a strucc és a dagadék. Főleg, hogy a művész gondosan kidolgozta  részleteket. Mindet. Talán túlságosan is...

Frigyesek és Vilmosok

A porosz uralkodócsalád (Hohenzoller Frigyesek 1-től 12-ig, meg Vilmosok és Frigyes Vilmosok 1-től sokig sorszámozva) helyezték ide (Hechingenbe) a székhelyüket 1061-ben. A környéken több vár és kastély is áll, ami a család tulajdonában volt. Ők voltak mellesleg a német császárok is a XIX. sz végén és XX. sz. elején. 

Ja, és 1947-ig ültek a román trónon is... (Német császári nagybácsik befolyásával nem volt nehéz lenyúlni Erdélyt...)

Mindenesetre a vár szép és jó magason van. Főleg gyalog. Babakocsival :)