Megérkeztem közben a barátnőmhöz Hechingenbe.
Kitaláltuk, hogy elvisszük a 9 hónapos fiát egy nemrég nyílt játszóházba. Nyilván korai még ilyen helyre vinni, de esik az eső, jobb ötletünk nincs.
Kiderült, hogy ez egy olyan játszóház, ahol a szülők is játszhatnak.
Először fura volt a gondolat, de aztán megláttuk a csúszdát. És a puha labdákkal teli medencét, ahol a gyerekek derékig elmerülhetnek a labdák között. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki elgondolkodott már rajta, milyen lehet a labdák közé fejest ugrani. Tényleg nem fáj vajon? A mi gyerekkorunkban ilyen még nem volt. És akkor ezt most mi is kipróbálhatjuk?! Meg az ugrálóvárat, ahova már 10 éve sem engedtek be a testmagasságom miatt?
Megnéztem a csúszdát. Első pillantásra nem túl brutális. Függőleges szabadesés. Kipróbáljuk. Felmásztam. Lenéztem. Na neeeee!!!! Gyakorlatilag 8 méterről leugrasz egy kemény műanyag lapra.... Hogy engedhetik ezt meg itt? Tök veszélyes. Jaj, én meg öregszem?! :-S Gyerekként kérdés nélkül leugrottam volna. Pár éve még sziklát meg falat másztam. Most meg félek leugrani ott, ahol a 6 évesek nem?! De gááááz! Hogy nézzek így tükörbe? :-D Le kell ugranom. Gyűjtöm a bátorságot pár percig, kérdezgetem a gyerekeket. Biztatnak, hogy nem kell félni :-) Sorra ugranak le előttem. Innen már tök ciki lenne visszafordulni. Muszáj ugranom. Összeszedem magam, lelógatom a lábam. Basszus! Mitől félek?! Én nem szoktam!!
Na jó, súlypont áthelyezés, már csak 1 cm és nincs visszaút. ÁÁáááááááááááááááááááááááá!
Adrenalin dobog a nyakamban. Túléltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése