2011. november 9., szerda

Jégkrémgyár

Üdvözlet a kanadai határ közeléből!



Mercedesnek munka ügyben el kellett utaznia északra. A cége fizeti az utazást és a szállást is. Felajánlotta, hogy jöjjek vele. Jöttem :)

Úgyhogy most északon vagyunk, Vermont államban. Keresztül jöttünk Connecticut és Massachusetts államon. Igy már 10 államban jártam, mióta itt vagyok. Jól haladok :D


6 órányi út New Yorktól. Itt ez semmiség. Néhányan simán levezetnek ennyit naponta munkába járás cimszóval. Felváltva vezettünk az úton. Alap infó: itt az autók sokkal nagyobb motorral vannak felszerelve, mint európai társaik. Autómata váltó, tempomat alapfelszereltég. Próbáltam féken tartani a lóerőket, mikor először ültem a kormány mögé. Egész jól sikerült - gondoltam én. Amig egy rendőrautó el nem kezdett követni minket. Korábban előttünk gurultak, aztén leálltak az út szélén. Jah, hogy amint elhaladok mellettünk, jöhessenek utánam. Szuper. Mi a fenét akarnak?! Nem kéne, hogy megállitsanak, mert nincs nemzetközi jogsim. És szerintem az itt kellene... Próbáltam a lehető legegyenletesebben gurulni, fix sebesség, fix nyomvonal. De ezek csak jöttek mögöttem. Tetűlassan haladtam, kicsivel a megengedett sebesség alatt, hátha megunják és leelőznek. Végül 10 pernyi paráztatás után békén hagytak. Huhh! Megvolt az első plátói kalandom a rendőrséggel :)


Az időjárás meglepő itt. Megnéztem indulás előtt az előrejelzéseket: 15 fok, napsütés, kevés felhő. Igy is pakoltam a ruhákat. De nem ez fogadott: majdnem 20 fok, semmi felhő :) Nálam meg csak télikabát van. Na de ez legyen a legnagyobb bajom :D


Gyönyörű helyeken járunk, svájci hegyek, erdők, tavak, patakok, ir jellegű kisvárosok. Mesebeli.


Ma délután elmentünk Vermont leghiresebb látványosságába: a Ben & Jerry's Jégkrémgyárba. Gyárlátogatás, kóstoló. Szuper prémium kategória. Túltesz az olasz fagyin, és a Haagen-Dazs rajongókat is el kell keseritenem: még annál is szinvonalasabb ez a jégkrém.

Érdekes izekben gyártják (http://www.benjerry.com/flavors/):
  • kávé és maláta tejkaramella darabokkal és whiskey-s karamell "örvénnyel"
  • vanilia-bab sós karamell örvénnyel és csokival bevont burgonya chips darabokkal
  • egyyéb izek: Sárpite, Képzelj-egy-örvénylő-világot, Jamaikai-őrült-én, stb.
Furán hangzik, de tényleg finomak!!

1 megjegyzés: