Honduras - Pál-Kata-Péter

Hajnali 3 óra 30 perc. Körülbelül. Nincs erőm megnézni az órát. Nem akarom kinyitni a szemem. Nem akarom kinyitni a fülem. Jimmyre gondolok. Zámbóra. A revolverére. Meg arra a fűzfánfütyülő réznyomorult baromarcú kakasra, amelyik épp az ablakunk alatt állva próbálja szent meggyőződésből felkukorékolni a napot az égre. Könyörgöm, napkeltéig még legalább 2 óra, de inkább 3!!! 

Azt ne mondd, hogy elnézted az órát, te dög!  

Remélem, nem akarsz egész napfelkeltéig itt rikácsolni!  

De :-(

Pár óra szenvedés után végre felkel a nap, a kakas meg bekussol. Illetve bekussolNAK. Merthogy közben ketten lettek. Zúg a fejem. Ha jól számolom, a 15 mp-es átlaggal, kb. 500 db kukurikú hangzott itt el. Visszaaludni már nem tudok. Arról álmodozom, hogy felkelek és felrúgom valamelyik dögöt. Ha már lelőni nem tudtam.

Gyors merülés a tengerben (reggeli zuhany cimszóval), majd irány a reggeli. Babpüré, tojásrántotta, tortilla.

Az a jó a közép-amerikai konyhában, hogy változatos. Bármit rendelhetsz, amit akarsz, feltéve, hogy rántottát, babpürét, tortillát vagy banánchipset akarsz enni.

Pár óra ejtőzés a stégen, búcsú, visszagyaloglás a másik szigetre. Várjuk a hajót, ami visszavisz a nagy viz másik oldalára. Uff.

A szigeten közben összefutunk a kanadai házaspárral, akiknek szállodájuk van. Tényleg kicsi a világ! És tele van ismerőssel!! :D

Újra autóban. Indulunk vissza, a reptér irányába. Holnap repülünk.

Útközben találomra megállunk egy partszakaszon. Helyi buliba csöppenünk. Helyi zenészek szórakoztatják magukat és a környékbelieket. Barátságosan meginvitálnak.

 Egy helyi részeg öreg párzási táncra emlékeztető ágyékrázást ad elő. Felveszem videóra, de nem ugyanaz az élmény.

Honduras - Könnyű vizen járni, ha tudod, hol vannak a cölöpök

Ébredés hajnalban. 7.40-kor jön értünk a hajó, megyünk a repülőgépről kinézett szigetekre (Cayos Cochinos). Hurrá!
Még előző nap lefoglaltuk a kirándulást egy helyi utazási irodánál, mivel a zátonyokra és szigetekre csak kis méretű hajókkal (vagy csónakokkal) lehet átjutni.

Reggel 7.40, állunk a szállodánk előtti strandon, várjuk a hajót. Kicsit szkeptikus vagyok. Mediterrán és Manana-hitű (jó, majd holnap) országokkal (Kuba) kapcsolatos tapasztalataim alapján jó esélyünk van rá, hogy itt felejtenek minket. 7.50 - még mindig várunk. Hajó sehol. 7.55 - végre feltűnik egy motorcsónak és láthatóan felénk kanyarodik. Éljen! Nem vertek át! Kikötnek, mosolyognak, mosolygunk, beszállunk, repülünk a vizen. Nem lehetnek túl népszerűek a szigetek, ha az egész utazási iroda csak mi kettőnket tudott beszervezni a programra. 

Megérkezünk egy szigetre. Nézek rájuk kérdően: ez most mi? Ez az a sziget, ahol a korallokat nézzük (az igért és kifizetett program szerint) vagy ez az, ahol ebédelünk és alszunk? Valamit hadonászik a kapitány, hogy most fizetnünk kell vmi belépődijat. Nekünk ugyan nem, mi mindent előre fizettünk. Kisebb vita után kezd gyanússá válni a dolog: Biztos, hogy jó hajóba szálltunk mi be?! Na nem mintha annyi hajó lett volna reggel a környéken, hogy el lehessen téveszteni, de a jelek szerint itt valami nagy félreértés van. Miután a kapitány csak a helyi keveréknyelvet beszélni, spanyoltudásom nem sokat segit a Gordiuszi csomó kibogozásában. Szerencsére percek múlva kiköt egy másik csónak is pár helyi nyelvet beszélő, Hondurason élő amerikaival, igy gyorsan kiderül: tényleg nem jó hajó vett fel minket. No comment :-)) 

De akkor hol a mi hajónk? És mi van azokkal a szerencsétlenekkel, akik ezt a csónakot rendelték és azóta is ott várják? Mázlinkra az utazási iroda hajója is megérkezik hamarosan (2 teli csónak - 32 fő - ezek szerint mégiscsak népszerűek a szigetek), igy legalább a mi helyzetünk rendeződik: velük folytatjuk a napot. Néhány perc hajókázás után megállunk egy másik sziget mellett felszini búvárkodni. Viziszonyomat legyőzi a kiváncsiság, én is nézelődöm. Óriási halak, korallok, furcsa izék, viz alatti mesevilág. 

Hajózás tovább, érkezés a következő szigetre. 

Itt ebédelünk és itt fogunk aludni is. Se áram, se folyóviz. Ezt akartuk.

A szoba kicsit sötét és büdös. Alternativák után nézelődöm: szabad ég alatt, valami stégen lenne jó aludni. Megpillantom a szomszéd szigetet. Csalogató stég. Nézzük meg! Nincs túl messze (100m), át tudunk úszni. Ebéd után (sült hal, banánchips) nekiindulunk. A viz sekélynek látszik. És az is. Jééé, át lehet gyalogolni. Gyaloglunk a Karib-tengerben!!! LOL.

Az új sziget csendesebb, mint a másik. Egy család lakik rajta. Kiderül, hogy itt is vannak kiadó házikók napi 5 dollárért. Megnézzük, megalkuszunk, indulás vissza a csomagokért. Itt alszunk! 

Új lakszigetünkön megismerkedünk egy hondurasi-angol párral és összefutunk egy francia-olasz párossal, akikkel előző este összeakadtunk a tengerparton a nagy viz másik oldalán. Kicsi a világ.

A francia-olasz párosról kiderül, hogy nem turisták, a lány munkája miatt költöztek Hondurasra pár hónapja. 

Délután önkiszolgáljuk magunkat kókusszal. Szedd és idd!

     

A háziakkal vacsorázunk. A menü szokatlan: tojásrántotta és babpüré banánchipsszel és tortillával.. .

Mivel nincs áram és folyóviz, nem várunk sokat a higiéniától, de a kotlós és csibéinek megjelenése a vacsoraasztalon azért túllép a tervezett határokon... 

Ejmiakőtyúkanyó?!

Honduras - Mocsári szörnyek

Tipikus helyi reggelivel kezdjük a napot: tojásrántotta, babpüré, olajban sült banánchips.

A mai program:  Glenda Paradicsoma

A fenti névre hallgató hőforrások egy vulkánból erednek, és a hegyről lefelé csordogálva termál medencéket képeznek. Az egyik medencében 2 forrás vize egyesül: egy hideg és egy vulkáni hőmérsékletű, és mivel a meleg viz szeret felül úszkálni, a hideg meg alul, úszás közben hol lefagy az ember lába, hol leég a hónaljszőre. Elmondásuk szerint a legfelső forrásnál a viz hőmérséklete 250 F (ami kb 120 C, úgyhogy a viz forásspontjára való tekintettel kisebb fenntartással fogadtam az információt, de tény, hogy minden csupa gőz volt, szóval nem vitatkozom). Mindenesetre abban a medencében nem fürödtünk... :D

      

A belépődij része volt egy vulkáni iszapos kezelés is.

A forrásoknál összefutottunk egy amerikai párral, akiket még a reptéren ismertünk meg, miközben az autóbérléses ablaknál töltöttük nyaralásunk első délutánját. Ők voltak első ismerőseink Hondurason, és a vicces véletlennek köszönhetően hazainduláskor is velük találkoztunk utoljára, mivel pont ugyanakkor indult az ő gépük is haza. Na, de ne rohanjunk igy előre...



Vacsora (banánchips!), karibi rum tisztán.

Hát nem ekkora adagra gondoltam,
mikor kértem egy pohár rumot...

Este megismerkedtünk egy kanadai házaspárral is, akik pár éve egy szállodát üzemeltetnek Hondurason. Mint megtudtuk, a pincérek és takaritók napi fizetése 10 USD (kb 2000-2500 Ft), és ezért 7 órát dolgoznak.
A helyi pénz a Lempira (ezt nem most tudtuk meg :P ) és kb 10 Ft az árfolyama. Legalább könnyű átszámolni az árakat :-)

Mocsári szörnyek

   

Honduras - 1.nap

Végre a repülőn!
Pár óra út után a repülő ablakából már látni lehetett Honduras tengerpartját. Smaragdzöld tenger, apró szigetek. Ide el kell majd mennünk!

Érkezés, reptér, ingyenes térképek begyűjtése, (kapunk egy ingyenes útikönyvet is), autóbérlés, nyomás!

Úgy 2 és fél órányi tökölődés (avagy autóbérlés spanyolosan) módra, elhagyjuk a repteret. San Pedro Sula, ahol a repterünk van, az ország gazdasági központja. A városnézést az utolsó napra hagyjuk. Első úticél Tela, ahol állitólag a legszebb tengerpartok vannak. Útközben autóból fotózás: lepukkant házikók, út mellett kószáló tehenek, kecskék, kétkerekű ócska szekerek, szegénység, óriási pálmaligetek, gyönyörű táj. Guatemalára emlékeztet.

Megállunk egy útszéli árusnál mini banánt venni. Imádom. Semmi köze a kényszerérett Európába szállitott rokonaihoz.

Megérkezünk Telába. Koszos város, koszos tengerpart. Úgy döntünk, nem maradunk, inkább továbbutazunk La Ceibába.
La Ceiba környékén több a látnivaló, onnan lehet eljutni a szigetekre is.
Útközben mindenhol rendőrök állitják meg a forgalmat. Félelmetes. Olyanokat hallottam, hogy Dél-Amerikában ilyenkor simán kirabolják az embert. Minket egyszer sem állitanak meg. Utólag megtudtuk, hogy a turistákat nem piszkálják, mert az ország bevételének nagy része a turizmusból származik.
Este érkezünk La Ceiba körzetébe, ahol kedélyes 3 órát töltünk a forgalmi dugóban álldogállva: egy teherautó felborult és csak 1 darab út van a környéken. Az, amin állunk.
Amint kikerülünk a dugóból, megállunk az első útszéli hotelnél. Tiszta, szép, kulturált. Még medencéje is van.

Honduras - helyett Houston

December 25. este. Megérkeztünk Washingtonba. Hajnali 6-kor indul a gép Houstonba (Texas), onnan repülünk San Pedro Sula-ba. A két gép között csak 35 percnyi átszállási időnk van, de Houstonban nem vészesen nagy a reptér, még akár sikerülhet is...
(Előre elárulom: nem sikerült :D )
Szóval rohanás reggel a reptérre. Sikerült épp 2 perccel a Check-in lezárása után odaérnünk. Hurrá! Akkor most mi van? Mi még becsekkolhatunk, de a csomagot már nem tudjuk feladni. Azaz: svájci bicska, sampon, naptej - Byebye. (Nem gyakorlott utazóknak infó: A kézipoggyászra vonatkozó korlátozások miatt.)
De legalább a gépet elértük. Mint kiderölt, jó sokan voltunk, akik elértük a gépet, igy a túlsúly miatt nem szállhattunk fel. Szuper. 35 perc várakozás a kifutón, mig végre megérkezett a légitársaság képviselője és felszólitotta az egyik utast, hogy hagyja el a gépet. A dolog azért vicces, mert átlagsúllyal kalkulálnak. Úgy számolták, hogy ha leszednek 7 utast, akkor jó lesz a súly. Az ütlet biztos jó is volt, csakhogy végül egy 4 gyerekes családot szedtek le. A 4 gyerek együtt nem tette ki egy felnőtt súlyát...
Lényeg a lényeg: megérkeztünk Houstonba helyi idő szerint 9:07-kor. A Hondurasra tartó gépünk épp 2 perccel korábban emelkedett a levegőbe. Hurrá. Nyomás a légitársaság pultjához. Kiderült, hogy áttettek minket a késé miatt automatikusan egy másik hondurasi gépre, ami este indul, de Miamiból. Foglaltak helyet a Miami járaton is. Gary szerint ilyen késéeknél a légitársaságnak mindegy, hogy hova foglalja át a jegyet, úgyhogy próbáljunk meg inkább Peruba vagy Venezuelába menni. Hát nekem aztán tökmindegy. Legyen. a légitársaság emberével folytatott marathoni jegykeresés végül nem vezetett eredményre. Marad Honduras. Csakhogy a gépre a Check-int időközben lezárták. Hehe. Két szék között a pad alá estünk. Akkor nincs mese, maradunk Houstonban reggelig és a másnapi géppel repülünk. A légitársaság adott hotel utalványt és vacsora, meg reggeli utalványt, úgyhogy legalább pénzbe nem kerül. Bár igy Hondurason csak 4 napunk lesz.

Houston

Na, vajon ez mi?
(Segitség a Houston fotóalbumban.)

Hirösszefoglaló

December 23.

Miután Gary családjában többeknek volt/van születésnapja mostanában, Gary elvitte az egész brigádot vacsorázni. Egy japán étterembe mentünk, ahol az asztalok egyik oldala egy sütőlap, és a szakács az asztalunknál állva késziti az ételeinket. Érdekes mutatványokat láttunk. Vastag szelet hagyma, karikákra szedve. A karikákat piramis szerűen rakta egymásra, közepébe olajat öntött, majd meggyújtotta. Aztán szójaolajat locsolt bele, ettől fortyogni kezdett, mint egy kitörő vulkán.

Hagymavulkán

December 24.

Gary legidősebb lányától már Karácsony reggel megkaptuk az ajándékot: programot szervezett. Teljes titokban, helyszin és téma meglepetés. 

8:30-kor indultunk reggel. Az autóban ülve a húgai már találgattak, és testvérüket ismerve ki is találták a meglepetést, mire odaértünk. Én szerencsére már korábban fel lettem készitve a dologra, igy nem ért sokkhatásként: önkéntesek leszünk a hajléktalanokat ebédeltető jótékonysági szervezetnél.

Ez tipikusan olyan , amit magamtól az életben nem terveztem volna be, főleg nem Karácsonyra. Amellett, hogy érzékeny az orrom a szagokra, valahogy nem hiszek benne, hogy a hajléktalanok szegény áldozatok. Persze részben igen, mert bénán alakult az életük. De aki küzd, az fel tud állni. Nem tudom elképzelni, hogy annyira rosszul alakuljon körülöttem bármi is, hogy elhagyjam magam és földön alvó, magam alá csináló emberré süllyedjek. Nyilván könnyen beszélek, mert szerencsés életem van. Nem is szeretnék demagóg lenni, nem bántom a szerencsétleneket, de valahogy nem értem mi kell ahhoz, hogy feladják a küzdelmet, lemondjanak emberi méltóságukról, és beletörődjenek a rosszba.

Kristen, az ötletgazda

Szóval megérkeztünk a Napi kenyér nevű szervezethez. A helyszin egy kisebb étteremre emlékeztetett. 8 fős asztalok, összesen 32 fő ehet egyszerre. Megkaptuk a kis kötényünket, és érdeklődve vártuk, mi lesz a dolgunk. Az első feladat: a vendégek érkezéséig műanyag villákat és kanalakat kell szalvétába csomagolni, hogy a tálaláskor egy mozdulattal az asztalra tudjuk tenni. Nagy lendülettel nekiálltunk a munkának, majd a monotonitás elűzéseként teljesitményen alapuló versenyzésbe kezdtünk. Gary és én a 3 lány ellen. Kis különbséggel ugyan, de a lányok győztek. Folyamatosan tökéletesitettük a gyártási technológiát, végül összesen több, mint 1100 csomagot készitettünk. Közben egyre több önkéntes érkezett. Több, mint szükséges. Közeledett az idő a vendégek érkezéséhez. Tájékoztatást kaptunk a további feladatokról: minden asztalnál 3 pincér lesz (ezek vagyunk mi). A vendég helyet foglal, odavisszük neki a megrakott tányért (bolognai, párolt zöldség, zöldséges tészta, kenyér), megkérdezzük, mit kér inni (tea, kávé, tej, kakaó, viz), ha repetát kér, csak felemeli a kezét, mi meg hozzuk-visszük a tányérját. Távozás után asztaltörlés, új vendég érkezése. Hát nem ilyennek képzeltem a hajléktalanmenzát. Semmi sorban állás a tálcával, mint az iskolai menzán, vagy a tányérkával, mint a Blahán a levesosztásnál. Semmi ragacsos, büdös tálca, hetente egyszer letörölt asztal, mint sok magyar iskolai kajáldában. Igazságtalan a diákokkal szemben és túlzás a hajléktalanoknak. Kicsit olyan ez, mint a magyar börtönök és főiskolák párhuzama. Az állam napi pár száz forintot költ a felsőoktatásban tanulók támogatására, és több ezret az elitéltek gondozására. 

Szerencsére kellemes csalódás ért az első csövik érkezésekor: nem is büdösek és koszosak. Valahogy olyasmire számitottam, mint a kukacos lábú csöves 1996-ban a Sugár Üzletközpontban. Hónapokig sántitott, majd mikor levágták róla a gumicsizmáját, kiderült, hogy kukacok rágták a lábszárát. Volt egy adott szaga. (Elnézést mindenkitől, aki most öklendezve becsukja az oldalt és soha többet nem olvassa a blogomat.)

Szóval ezek szerencsére nem ilyenek voltak. Magamra öltöttem barátságos mosolyomat és arra gondoltam, milyen jó kis sztori lesz ebből a blogban, meg hogy nem esik le a karikagyűrű az ujjamról, ha hozzájuk érek, meg hogy most váltom meg a reinkarnációs jegyemet egy magasabb kasztba (vagy Mennyországba, vagy akárhova -  ki ki értelmezze vallása szerint).

A barátságos mosoly kicsit arcomra fagyott, amikor az egyik tizenéves vendég fintorogva utasitotta vissza az egyébként cukrászati remekműnek is beillő, mázzal és figurákkal diszitett süteményt, merthogy cukor van benne, és ő nem szereti. De jó dolgod van, vazzeg! Mit keresel az ingyenkonyhán?!

De azért többségük jó arc volt. Inkább szegények konyhájának nevezném az egészet, nem hajléktalankonyhának. És mindenképpen hasznos és egyedülálló tapasztalat volt. Nem bánom, hogy ezt kaptuk karácsonyra.

December 25.

Nagyszülők érkeznek 7:30-kor. Tojásrántotta illatára ébredünk. Közös reggeli, aztén bonthatjuk az ajándékokat. Előző este egy párat már kibontottunk, de a helyi hagyományok szerint 25-én reggel kell kibontani. Itt az a szokás, hogy egyszerre mindig csak egy ember bont ki egy darab ajándékot, és mindenki őt figyeli. És családi szokás, hogy csak kisebb, főleg saját kezűleg készitett ajándékokat adnak egymásnak. Ezt különösen értékeltem, mivel ezt az ötletet már otthon is bevezettük a családban pár éve. Miután nekem szülinapom is van, én kezdhettem az első ajándékkal. Egy óriási, pihe-puha takarót kaptam. Jobbat, mint amit a karácsonyi vacsorán cserélgettünk. Meglepődtem, mert ez nem is kézzel keszitett. Lehet, hogy félreértettem az infót? Én többnyire saját kezűleg gyártottam ajándékokat. 

Garynek egy pólót készitettem, amire egy fényképet és feliratot gyártottam, a lányoknak pedig fényképtartó dobozokat csináltam, rajta egy közös fotó, és egyéb dekorációk.

A lányok főleg saját készitésű dolgokkal készültek, Garytől kézzel gyártott ékszereket kaptak (A múltkori bejegyzésemben igértem, hogy majd beszámolok az ipari méretű gépekkel készitett valamikről. Azt hiszem, azt nem emlietettem, hogy ékszerekről van szó. Most egy időtakarékos "ilyen volt - ilyen lett" képsorral beváltom az igértemet.)

Meglepetésemre több ajándékot is kaptam. Igazából nem számitottam rá, hogy megünnepeljük a születésnapomat. Arra meg főleg nem, hogy újabb és újabb csomagokat nyomnak a kezembe. Kezdtem kinosan érezni magam, mert én csak kis ajándékokkal készültem, de megnyugtattak, hogy a szülinapom miatt van. Percek múlva már a vadonatúj köntösömben, pizsamámban és papucsomban üldögéltem a kanapén a vadiúj meleg plédembe burkolózva, új parfümillatban. Nagyjából egy óra múlva, mikor már végképp nem számitottam semmire, megjelentek a lányok egy tortával, a Happy Birthday-t énekelve. Kiderült, hogy a nagymama készitett nekem brownie-tortát. Brownie a kedvenc sütim!! Tiszta csoki, tömény édesség. Persze lefényképezni már csak akkor jutott eszembe, mikor leszedtem a gyertyákat és belevágtam a késsel :D

Teljesen le vagyok sokkolva! Annyira kedves család! Csupa meglepetés volt ez a reggel! Meg sem érdemeltem :) Baromi jó szülinapom van!!!!! :D
Thank you Sill Family!!! :D

Köszönöm Mindenkinek a Facebookos és e-mail üdvözleteket is! Meg sem érdemellek Benneteket :)

Ilyen volt

Igy készült

Ilyen lett

December 26.

Igen, ma még csak 25-e van, de holnaptól 1 hétig nem leszel internet közelében. Ma este utazunk Washingtonba. Onnan repülünk holnap reggel Hondurasra. December 31-én jövünk vissza. Remélhetőleg nem szénné égve. 85 faktoros naptej készenlétben! :)

Szilveszter pedig New Yorkban!

BUÉK!!!!! HAPPY NEW YEAR!

Boldog Karácsonyt!

Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

Kattints a képre!!!

Ezúton ragadom meg az alkalmat, hogy Boldog Új Évet is kivánjak. (Hátha aznap elfelejtem.)

És ha már itt tartunk, Kellemes Húsvéti Ünnepeket.

Valamint mindenkinek Boldog Születésnapot, Boldog Névnapot 2012-re.

És fogadjátok jövőbeli gratulációimat az újonnan született gyerekek, esküvők, sikeres vizsgák alkalmából.

Ki tudja, hol járok, mit csinálok, mikor aktuális lesz. 

De igy legalább biztos, hogy nem késem el a köszöntéssel :D

Let it snow

December 23-a, Virginia, Forest. A hőmérséklet 18 fok. Ebből nem lesz fehér karácsony... :-(

Egyáltalán nem úgy tűnik, mintha 1 nappal járnánk Karácsony előtt. Tegnap este megpróbáltuk ünnepi hangulatba kerülni. Gondosan kiválasztottunk egy fenyőfát az árusnál (gondosan = érkezéstől fizetésig kb. 5 perc telt el), majd este közösen (Gary, 3 lánya, egyik lány barátja, én) felaggattunk rá 5 égősort és vagy 60 üveggömböt. Közben karácsonyi zenéket hallgattunk, és forralt bort meg tojáslikőrt ittunk. (Na jó, forralt bort igazából csak én ittam.) Szép próbálkozás volt, de nem segitett. Továbbra sem érzem a karácsony szellemét. 

Ma reggel - érezve az utolsó pillanatok nyomasztó közeledtét, - az indiánok esőtáncának nyomdokaiban járva megpróbáltunk havat varázsolni. A Let it snow-t énekelve körtáncot (hótáncot) jártunk Garyvel a konyhában. 

Továbbra sem havazik. Viszont a hőmérséklet visszaesett 12 fokra. 

Lehet, hogy ma este vacsora előtt még egyszer körbeugráljuk a konyhaasztalt. :D

Addig viszont nézegethetjük a havazást a GOOGLE-on.

Diótörő

A hétfő esti nagy beszélgetések közepette kiderült, hogy SóBors barátom is szereti a balettet, és minden évben megnézi a Diótörőt. Azzal a lendülettel meg is hivott egy előadásra.

A jegy költségviselése körüli kisebb vita után megállapodtunk a kedd estében. Nem teljesen törődtem bele, hogy ő fizeti a jegyemet, de elhalasztottuk a további érdekegyeztetést. Kedd délutánra már ki is derült az előadás helyszine, időpontja, jegy is volt, úgyhogy már csak oda kellett menni. Persze majdnem elkéstem, mert az elmőlt 2 hónapban csak igérgettem Mercedesnek, hogy főzök neki vmi magyarosat, de vhogy mindig elmaradt. Utolsó nap, utolsó lehetőség. Délután 2-kor kaptam észbe. És a bőröndjeim még nem voltak becsomagolva. Mármint hogy nem a bőründöt kellett vmibe becsomagolni, hanem a ruhákat a bőröndbe :D

Csomagolás, persze nem fér bele minden, cipzár behúzása után kis résen zoknik betömködése, á, igy se elég, muszáj lesz egy plusz szatyrot vinni, csak nem tudom, hogy fogok elbűvészkedni az állomásig 2 bőrönddel, laptoppal, kistáskával és szatyorrral. Legutóbb is jót szivtam, mert itt a metró nem mozgólépcsős, lift meg nem mindenhol van. Mindegy, kb becsomagoltam, reggel folytatom. Futás a közértbe kolbászt, krumplit venni, rohanás haza, krumplipucolás, hagyma, bakker itt nincs is sima olaj, milyen lesz ez olivaolajon, na jó, akkor fele vaj, fele olivaolaj, jobb, mint a semmi, úristen, elfelejtettem, hogy kell paprikáskrumplit csinálni, nem főztem vagy .... hány éve is... ja, kb soha, mindig csak tábortűz mellett eszünk ilyet, de most ez a leggyorsabb magyar kaja. Fél 5, atyavilág, sehol nem tartok és még fel is kéne öltöznöm. Krumpli a tűzön, másik kezemmel már készitem a rizottót holnapra a vonatra. 8 órás út, múltkor is vittem kaját, de 4 óra után semmi nem maradt, és félidőtől éheztem. Hát most nem fogok. Krumpli rotyog, illata jó, rizs is a tűzün, futás öltözni, sminkelni. SMS érkezik: áttehetjük a találkozót 15 perccel korábbra? Viccelsz?! Csoda lesz, ha a csengetésre odaérek.  Kész vagyok. Kabát rajtam, futás konyha, gáz elzár, krumpli megkóstol, király lett, nem vagyok reménytelen, rizottó utolsó simitások, fedő, a többit elvégzi az idő, remélem, nem szivja el az össszes szaftot a rizs. Start, futás a metróhoz!

Helyszin: Brooklyn Operaház.

Előadó: Amerikai Balett Szinház (ABT).

Szinte el sem késtem. Gyönyörű diszletek és kosztümök, lelkes közönség, néha nem is értem, min nevetnek. Biztos a kosztümös kisegér rokonai, mert mindig ujjonganak, ha a kiskölyök megjelenik a szinpadon. Mondjuk tényleg édes az kis egérjelmezében. Az egyik jelenetben leesik a fejérről az egérmaszk. Nem hatódik meg különösebben: felkapja, vissza a fejére, és játszik tovább. 6 éves kis profi.

Nézem a táncosokat, és rá kell jönnöm, hogy hiányzik a mozgás. Mióta itt vagyok, semmit nem sportolok. Irigykedem a balettosokra. A tavalyi balettcsoportom többi tagja, aki nem New Yorkban tesped, most heti kétszer jár órára. Már biztos sok újat tanultak. Felismerem a mozdulatokat. Tényleg! Ezeknek az alapjait tanulgattuk. Jaj, de nem jut eszembe a neve ennek a kéztartásnak. Mi is az, amikor előrefelé lefelé forditott tenyérrel kinyújtjuk a karunkat?  Elfelejtettem :(

El kell kezdenem sportolni vmit. Remélem, találok itt valahol balettot felnőtteknek!

Bárhogy is lesz, azt hiszem, New York- tartózkodásom tökéletes lezárása volt egy balettelőadás!

Hétfő

Utolsó előtti napom New Yorkban.

Töltsük hasznosan. Hol nem jártam még?

Hát sok helyen (Nem is tudom, mire pazaroltam az elmúlt 2 hónapot. Alig láttam vmit NYból. A megunhatatlan és kiismerhetetlen város. Mire bejárod minden zugát, újraépül 5 új kerület.)...

Harlemet kár lenne kihagyni. De elég lesz egy kisebb séta kora délutánra. (Erről majd irok külön.)

Pont októberben nyilt meg a World Trade Center helyén az emlékmű. A tornyok egy része még épül, de már látogatható. Még elsők (első százezrek) között nézhetem meg. Ideális célpont az utolsó napomra. Interneten kell jegyet foglalni, és persze ingyenes. (Nem emlitettem, de a Modern Művészetek Múzeumába is ingyen mentem be. Ilyenekre nem költök.) Már csak estére volt belépő. Csoda, hogy volt egyáltalán aznapra.

Az épületegyüttes valaha 7 toronyból állt. Az ikertornyok és még 5 kisebb. Az egész terület újraépül. Az összeomlott ikertornyok helyén 2 óriási medence épült. A medencék belső fala vizesés, a peremükön az áldozatok nevei vannak felsorolva. Az összes. Mellettük egy Múzeum. Szigorú biztonsági ellenőrzés után lehet bejutni a területre. Reptéri szint. Táska, kabát röntgen, fémdetektor-kapun átsétál, fényképezni tilos. Szerencsére csak az ellenőrzés helyszinén. Már kezdtem csodálkozni, hogy egy külső helyszinen korlátozzák a fotószabadságot. Kitáblázva nem volt, úgyhogy számomra is úgy derült fény a tilalomra, hogy rámszóltak, mikor a magyar tőzoltóknak szánt köszönőplakátot fotóztam le. 

A 2 medencényi viz hatására megszomjaztam. Lelátogatok a Keybar-ba. Nincs túl messze innen. Hétfő este nem tipikus bulinap, de hátha...

Na persze senki nincs lent új ismerőseim közül. Még Attila sem. De legalább van Wifi. Irok egy rövid e-mailt ügyvéd barátomnak, aki a bárral szemben lakik (nem tudom, emlitettem-e őt. 2-3 hete ismertem meg a Keybarban. Humoros emberke. Salt'n'pepper a beceneve, mivel fekete, de a haja fehér). 10 perc múlva megjelenik. A szomszéd bárban zártkörű karácsonyi buli van, ugorjak át, ha van kedvem. Persze, hogy van, de azért az italomat még megiszom.

A zártkörűség abból áll, hogy a bár tulaja és alkalmazottjai, meg néhány törzsvendég vesznek részt. Jófej társaság. Úgy kezelnek, mintha nem is most találkoznánk először. Van itt minden: lengyel, orosz, jamaikai, francia. Mélyenszántó beszélgetést folytatok különböző emberekkel a párkapcsolatokról, a budapesti antikváriumok kinálatáról (a francia srác fújja az Osztrák-Magyar Monarchia történelmét, utcák szerint ismeri Budapestet. Wow!), komolyzenéről, a születésüktől vegetáriánus jamaikai rasztákról. A tulaj kipakolta az összes piát a bárpultra, mindenki magának tölt. Házibuli jelleg. A hangulat a tetőfokán. Mindennek örülünk, mindent megtapsolunk, 2 percenként üvöltve koccintunk. 

Úgy látszik, a bulik mindenhol egyformák :)

VBK

Szombat. Mozi. Twilight. Üres pénztárca, letiltott bankkártya.
Mázlimra a mozipartnerem jó arc volt és kifizette a jegyemet. Ezúton is köszi McBrother! :D

Mozi után átballagtunk a KEYBAR-ba (a magyar pub, amit nemrég említettem).

Bulihangulat, jó arcok. Frissen szerzett ismerőseimmel azt tanulmányoztuk, van-e összefüggés a néptánc és a népek tánca között. Úgy értem, hogy a görögök (ciprusiak, stb) gyakran felemelt kézzel táncolnak a disco-ban. Ez a görög néptáncra emlékeztet. Én, mint Magyarország pillanatnyi képviselője, épp övbe dugott kézzel táncoltam (pingvinmozgás:D), ami meg a csipőre tett kézzel táncolós néptáncra hasonlit. Ebből (és az elfogyasztott alkoholból) kiindulva antropológiai kutatásba kezdtünk a pultnál iddogálók körében. Publikálható eredményre nem jutottunk, de legalább jól szórakoztunk. 

A hangulatot fokozta, hogy Attila, a tulaj időnként küldött a társaságnak egy-egy italt. Az Unicumot sokan szeretik, fogy is rendesen, de a boros kólánál azért fennakadt a szemük. :)

Attilával összenevettünk. Bor és kóla mix. Kisvadász, nagyvadász, VBK. A magyar kocsmakultúra egyik kiemelt alakja. 90-es évek emlékei. Ócccsó, savanyú tablettásbor ihatóvá varázslása kóla által. Leleményes diákital. Mindenhol máshol szentségtörésnek számit a bort higitani. Valójában nálunk is, de ki törődik ezzel tizenévesen, üres zsebbel? És különben is: mi, magyarok megtehetjük. Hiszen miénk a borok királya és a királyok bora. :)

Barátaim szájhúzogatását látva feláldoztam magam a köz érdekében és megittam. Látták, hogy túléltem. Ez itt nem tablettás bor! A következő körben már maguktól rendelték. Lehet, hogy kis lépésben haladunk, de azért meghóditjuk mi még Amerikát :D

Aztán egyszer csak felcsendült egy ismerős dallam. "Ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vizen a fény..."

Ez komoly?! :D

New York belvárosa. És egy tele bárnyi ember táncol a Balatoni nyár c. számra.... 

Mekkora élmény!!!!

Ráadásul úgy tűnt, ismerték már. Nem először hallották :D 

Aztán nem sokkal később Bóbita igézett szárnyakat a malacra Halász Judit tolmácsolásában. LOL

Eddig is otthon éreztem magam New Yorkban, de most aztán teljes a kép :-)

Money money money

Vendéglátóm, Mercedes elfogadta egy orosz CS lány szállásigénylését.
Maria csütörtök este érkezett. Kedves, szimpatikus, jól beszél angolul.

Pénteken elmentem vele várost nézni. Megvolt az első idegenvezetésem New Yorkban. Nagyszerű érzés! Tudom, mi hol, mit javasoljak, merre menjünk, mi érdekes, mi nem. Ügyfelem is elégedett volt :D
Ráadásul újra végigjártam pár turistás helyet, ahol május óta nem fordultam meg.
Meg elmentünk a modern művészetek múzeumába. Ez no comment. Beszéljen a fotó.

Ez nem egy sonka.
Az, aminek első pillantásra látszott...

Este jó fáradtan beültünk egy Thai étterembe, ahol a thai konyha egyik specialitását rendeltük. Rizstészta zöldségekkel. Rothadó állati tetem szagával fűszerezve. Borzasztó volt. Ettem már abban az étteremben korábban, és akkor minden finom volt. Ráadásul az sem rémlik, hogy májusi alkalomkor automatikusan hozzáadtak volna 20% borravalót az árhoz. Hát nem örültem, mikor megláttam a számlát. Pedig akkor még nem is tudtam, hogy nincs pénzem :)

Jön vissza  a pincér a bankkártyával: Ez le van tiltva.
-MI? Az nem lehet. Van rajta pénz. Próbáljuk újra. - Megpróbáltuk. Nem ment. Még jó, hogy teljesen véletlenül volt nálam készpénz. Sosincs. Most is épp annyi volt, hogy még maradt 5 dollár a zsebemben. Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nincs nálam pénz, a kártyám nem működik. Ilyenkor mi van?

Kicsit idegesen mentem haza. Aggódtam, hogy lelopták a pénzemet a számlámról vmi internetes fizetés után. Szerencsére az egyenlegem rendben volt. Na de akkor miért nem tudtam fizetni? Megnyugtattam magam, hogy csak vmi hálózati hiba lehetett, majd másnap reggel én fizetem kártyával Maria telefonvásárlását, ő meg ideadja nekem a pénzt KPben, és minden rendben lesz. Újra lesz pénz a zsebemben. Azt hittem, ez a legnagyobb gondom :)

Mikor megint visszautasították a kártyámat, az eladó meg közölte, hogy ez normális, ha sokat vásárolok külföldön: biztos a bankom tiltotta le biztonsági okokból. De ne aggódjak, majd küldenek új kártyát. Ja. Ide. Ekkor kezdtem csak igazán aggódni... Ilyet csak nem tesz a bank, hogy letiltja a kártyát figyelmeztetés nélkül. Pénteken. Hogy itt maradjon az ember egész hétvégére egy fillér nélkül. És én még szerencsés vagyok. Van otthon nyersanyag és konyha. Na de mi van azzal, aki egy hotelben lakik, épp 5 dollár van a zsebében, és arra számít, hogy hétvégén az ebédet és vacsorát kártyával fizeti. Meg a közlekedést. Még mázli, hogy épp 2 napja vettem metróbérletet. De mondjuk szombatra mozit terveztem. Jó lenne, ha meg tudnám venni a jegyet. Főleg, hogy utolsó napjaimat töltöm New Yorkban...

Ne szórakozzunk egymás idegeivel! Miért tiltották le?! Persze információt csak telefonon adnak. Hurrá! Mert az innen úgyis olyan olcsó. A családomat és a barátaimat Skype-on hivom (vagy sehogy) takarékossági okokból, de azért töltsek el 15 percet a Raffi automatával beszélgetve. Nem tűrnek nyomdafestéket a gondolataim, de mondjuk úgy: nem voltam maradéktalanul elégedett a bankommal.
Vasárnap aztán kiderült, hogy országos szinten tiltottak le bankkártyákat. Nem nagyon vigasztalt. Nem tudják visszaaktiválni egyelőre. Hurrá. De ATM-ből vehetek fel pénzt. Jó drágán. Köszi... 

Iron(ia)

Tegnap vettem egy csomag vitamint. Általános multivitamin. Minden szükséges cuccból az ajánlott napi adag 100%-a vagy kevesebb van benne.

(Rövid informativ kitérő: itt nincs külön gyógyszertár és külön drogéria. Drogéria kinézetű üzlet van, amit gyógyszertárnak hivnak, és a DM/Rossman kinálatát egyesiti a patikáéval. A legtöbb gyógyszer szabadon vásárolható, és mindenben lórugás mennyiségek vannak. Egy nyomorult lázcsillapitóba is akkora adag hatóanyagot tesznek, ami a Rubophen vagy társai 2-4-szerese. Mikor októberben kicsit lebetegedtem, majdnem 1 órámba telt, mig találtam egy lázcsillapitót, amit nem elefántok számára gyártottak. Végül egy gyerekeknek szánt készitmény hatóanyag tartalma tűnt a legbizalomgerjesztőbbnek.)

Ami még érdekes, hogy minden vastartalmú vitaminkészitményre - igy erre is - rá van irva, hogy a vas túladagolása az első számú gyermek mérgezési ok, ezért biztonsági kupakkal van ellátva. Hmmm. Én gyerekkoromban orvosi utasitásra szedtem a vasat. És ha jól tudom, a vashiány az általános gyerekbetegség nálunk. És ahhoz elég sok vasat kell bevenni, hogy mérgezést kapjunk, mert a máj vidáman eltárolja egy ideig. Sőt. Amig a máj készletei nincsenek maximumon, csak a szükséges mennyiséget engedi át a szervezetnek napi felhasználásra. Mikor a legutóbbi vérképem olyan csodásra sikerült (pont 1 éve a Guatemalai kukoricalepény-kúrám után), a doki a napi vasmennyiség (18 mg) 20-szorosát irta fel (360 mg) napi adagnak. Három hónapra.

Vajon ezek alapján mennyi multivitamint adhatnak itt a szülők a gyerekeknek, hogy első számú mérgezési okkká lépett elő a vastúladagolás???  :-o

Erdő

Jól telt a hétvége Virginiában. 

A kisváros, ahol Gary lakik, a Forest (Erdő) nevet viseli. Nevéhez hűen tényleg erdős. A házak nem városias/falusias elrendezésben helyezkednek el (lásd utcák, városközpont), hanem szanaszét. Olyan, mintha mindenki csak kivágott volna pár fát, ahol lakni akart. És épitett egy házat. Aztán később a házakhoz utat épitettek, és nevet adtak nekik. Nyilván nem igy történt, de ilyen a hatása.

Van egy forgalmasabb része is a helynek. Nevezzük központnak. Ott - azt hiszem - vannak rendes utcák is. Na nem az a fajta, ahova turistaként elmegy az ember sétálgatni. Nem is emlékszem, jártam-e ott, vagy csak az autóból láttam, mikor áthaladtunk rajta.

Minden szempontból békés, nyugodt városka. Európai mércével kicsit túlzásnak érzem a "városka" elnevezést is, de mivel falu, tanya, farm és egyéb kategóriába sem illik, maradok a városka elnevezésnél. Szóval csendes. Nem zavar a szomszéd, mert nincs. Ha van, az is messze.

A Google szerint csak sorszáma van az utcáknak, de ez nem igaz. A1273-nak pl. Juharlevél a neve és a Szömörcéről nyilik :)

Mivel mindenkinek autója van, nem tűnik világvéginek a hely, de az felejtő, hogy lesétálsz az utcára kenyérért. Gary házától kb 5-10 percet kell autózni, hogy a bevásárlóközponthoz/étteremhez/stb. érjünk. A szórakozási lehetőségek száma is véges. Viszont legalább kreativ az ember.

Mi a hétvégén a következőkkel szórakoztattuk magunkat:

Éles lövészet a kertben: Puskával és revolverrel. 50 láb távolságra, hivatalos lőlapra.

Motorozás: Kismotor, közepes motor. Sebességváltás gyakorlásának céljából rally az udvaron.

Favágás: Miután nem titkolt hobbim a tűzifa-hasogatás, Gary kitalálta, hogy van a környéken egy idős bácsi, akinek rossz a lába és fával tüzel télen, menjünk el hozzá és apritsunk neki tűzifát szivességből. A bácsival Gary is csak egyszer találkozott életében (múlt héten), úgyhogy a bácsi kicsit meg volt lepődve az ajánlat hallatán. Nem is igazán értette szerintem, hogy mi ebben a szórakozás. De azért értékelte.

Nagy precizitású ipari gépekkel fém megmunkálás: Igen. Tök komoly. Gary apjának a műhelyében van pár gyárból leselejtezett gép, ami mikromilliméter pontossággal fúr, csiszol, farag, vág. Ezek működtetését tanulgattam. Korlátlan barkácslehetőséget látok bennük! :D

A csúnya fémrúdból készitett csillivilli nyakláncmedálról hamarosan külön bejegyzésben irok.

Nyúld le az ajándékot!

Emlékeztek az iskolai karácsonyi ajándékozásra?

Osztálynévsor cetlire, neveket a kalapba, cetlihúzás, majd ajándékvásárlás - ha szerencséd van, olyannak, akivel legalább beszélőviszonyban vagy. Ha nem, akkor tanakodhattál, hogy a meghatározott költségkeretbe beleférve hogyan tudsz vmi értelmes ajándékot beszerezni olyannak, akiről alig tudsz vmit. Aztán meg persze gyakorolhattad a csillogó szemű mosolyt, amit majd akkor kell alkalmaznod, mikor átveszed a neked szánt "találó" ajándékot - vkitől, akivel két szót sem váltottál az évek alatt.

Ennek a megoldásnak az amerikai verziójával ismerkedtem meg pénteken.

Hogyan működik?

A résztvevők a vacsorát megelőzően beszereznek 1-1 db maximum 15 dollár értékű ajándékot, melyet becsomagolva elhoznak a karácsonyi partyra. Az összes ajándék egy nagy közös asztalon kerül elhelyezésre.

A résztvevők egy kalapból sorszámokat húznak, aztán elkezdődik a játék.

Az 1-es sorszámmal rendelkező jelölt választ egy szimpatikus ajándékot az asztalról. Mindenki szeme láttára kibontja, megmutatja a többieknek, aztán vagy örül annak, amit kapott, vagy nem. Következik a 2-es sorszámmal rendelkező: eldöntheti, hogy kibont-e egy új ajándékot vagy elkobozza az 1-es versenyzőtől az övét. Amennyiben elkobozza, 1-es jelölt kibonthat egy új ajándékot. A játék igy folytatódik. Akitől lenyúlják az ajándékát, lenyúlhat mástól egyet, vagy választhat a fa alól egy bontatlant. A játék legvégén az 1-es számú játékos lehetőséget kap, hogy a teljes kiválat ismeretében ő is lenyúljon vkitől vmit - ha akar.

Gary cége pénteken karácsonyi vacsit rendezett. A fenti ajándékozási tradiciót alkalmazták.

Rendkivül kreativan egy sálat szereztem be a játékszabályok ismeretében.

Vacsora kipukkadásig, aztán elkezdődött a játék. Én a 6-os sorszámot húztam. 16-ból. Nem rossz. Már van választék, de még az asztal is tele bontatlan csomagokkal. Előttem csokit, bögrét, sálat, késkészletet nyertek a szerencsések. Egyik sem túl vonzó. Kiválasztottam az asztalról a legnagyobb dobozt (naná :D). Piros papir, óriás masni. Remélem, vmi nekem való lesz benne. Csőfogó készlet. Hurrá! Remélem, hamar lenyúlja vki. Vagy majd max elseftelem Garyvel :)

Újabb ajándékok bontódnak ki: borospohár készlet, karácsonyi diszek, sajtcsomag, pihe-puha takaró, ami házikabáttá cipzárazható (na, ezt kellett volna választanom), csavarhúzó készlet (legalább pasi kapta), fenyőfás tányérok, stb. Úgy tűnik, mindenki ragaszkodik az asztalhoz: eddig senki nem nyúlt le senkit. Mindenki a fa alól választott. A csőfogó készletem sem kellett senkinek. Bár úgy tűnik, Gary szimpatizál vele.

Elérkezik az ő fordulója. Nem a fa alól választ. A pihe-puha takarót nyúlja le a kollégájától. Juhhé! Kollégája választ vmi új dobozt a fa alól. Következő játékos a mellettem ülő csajszi: lenyúlja a takarót Garytől. Hát nem tartott sokáig a birtoklás öröme. Gary ajándék nélkül marad: elkobozza a csőfogómat. Én jövök: a geg (na és persze a pihe-puhaság kedvéért) már nyújtom is a kezem a szomszédom felé. Kérem a takarót. Szegény szinte meg sem nézhette közelről az ajándékát, már búcsúzhatott is tőle. Na persze én sem örülök sokáig: a következő jelölt elkobozza a plédemet. De népszerű ez a cucc! Újabb dobozt választok a fa alól. Ezúttal 4 körömlakk és 2 karkötő jut nekem. Szuper szinek. Tetszik. Nem csak nekem. Már érkezik is vki, hogy megfosszon tőle. Na de legalább most jogosulttá váltam egy újabb rablásra. Igen, pihe-puha takaró. Pihe-puha legutóbbi tulajdonosa ajándék nélkül maradt. És a körömlakkokat választja. Na, ezek sem maradnak sokáig egy embernél. A körömlakkok legutóbbi boldog tulajdonosa körülnéz, majd kiválasztja a pihe-puha takarómat. Már megint nem pihent nálam sokáig. Hol is tart a játék? Most jön a 16-ik versenyző. Tehát, ha visszalopom a körömlakkokat, van esély rá, hogy nálam maradnak. Tegyünk igy. Körömlakk ide. Utolsó játékos, utolsó ajándék az asztalon. De nem kell neki. A körömlakkokat akarja. Hát jó, akkor viszont remek alkalmat kaptam arra, hogy utoljára leraboljam a pihe-puha plédet. Jelenlegi tulajdonosa szinte már készül, hogy nyújtsa nekem a plédet. Ha elkobzom, ő lenyúlja a lakkokat, igy a lakkok jelenlegi gazdája elveszi a plédemet. Ekkor lenyúlhatom a lakkokat, ő lenyúlja a plédet, majd ezt játsszuk, amig be nem zár az étterem. 

Na jó, megszakitom a láncot MOST. Kibontom a fa alatt árválkodó utolsó ajándékot. Igényes fotóalbum rózsaszin szütyőben. Ööööö..... Tök jó. Kenhetem a körmömre. Vagy majd ebbe burkolózom a kanapén olvasgatva.

A pihe-puha takaró és boldog (végső) tulajdonosa

Megy a gőzös...

Utazom.
Vonaton.
Ezt a közlekedési eszközt is ki kellett már próbálni. Még ha nem is gőzös.

Nem adják olcsón a jegyet, de legalább van cserébe szinvonal. Ingyen WIFI, kényelmes, tágas üléstér, konnektor az ülés mellett, ha lemerülne a laptop...

Begördül a vonat Philadelphiába. Követem a képernyőn. Mert online nyomonkövethető a vonat útja (már ha van nálad laptop vagy hasonló - és kinél nincs) és az útközbeni érdekesebb helyekről rövid ismertetőt is olvashat a kedves utas. És tényleg kedves az utas :) A kaller mosolyog, a mozdonyvezető jó utat kiván az állomásokon a leszállóknak, nincs sörszag (tudja valaki, miért van konstans sörszag a MÁV járatain? Nekem meggyőződésem, hogy azzal mosnak fel...), nem ragad az ülés,  nem randaliroznak és üvöltetik a lakodalmast az utastársaid, miközben leköpnek szotyival, és meg sem késelnek, ha rosszkor nézel rossz irányba. Sőt! Elmegyek a mosdóba, és itthagyom a laptopomat kinyitva, a táskám mellett. Mennyire könnyen és gyorsan hozzászokik az ember a jóhoz. Két hónapja még aggódtam, ha nyitva hagytuk az autót, most meg kezdem természetesnek tekinteni, hogy tiszteljük egymás tulajdonát. És mennyivel jobb igy élni!


De hogy valami rosszat is irjak: elromlott az idő.
Tegnap óta felhős, borús, esős. Remélem, 8 órával délebbre süt majd a Nap. Három már eltelt. Már csak 5 órát üdülök a vonaton. Hurrá!

Voltam mosdóban. Na, az legalább valóságos :)
Abbahagyhatjátok az irigykedést. Szanaszét volt szórva a kéztörlő a földön. Pfff! Még ilyet! :D

Ilyen bezzeg nem fordul elő otthon....... Ott nincs kéztörlő... :D

Még ellátogatok a büfékocsiba is. Jönnek-mennek az utasok a büfés csomagokkal, rossz nem lehet. Nehogymá' ne nézzem meg! :) Vásárolni nem fogok. Takarékon vagyok, hoztam saját kaját. (Neeem, nem kolbász és töpörtyű hagymával, kockás konyharuhába csomagolva, bicskával szeletelve...)

Majd csinálok pár képet a vonatról és később frissitem a bejegyzést. (Ha vannak képek, mikor ezt olvasod, akkor te már a "később" után vagy...) :D

      

Nem volt ilyen üres egész úton. Washingtonig egész tele volt.
Csak sztem nincs rajtam kivül ember,
aki ezt a távolságot vonaton teszi meg...

Méretarány: a netbook képernyője kb 15 cm magas.
A másik meg egy télikabá