2011. december 25., vasárnap

Hirösszefoglaló

December 23.
Miután Gary családjában többeknek volt/van születésnapja mostanában, Gary elvitte az egész brigádot vacsorázni. Egy japán étterembe mentünk, ahol az asztalok egyik oldala egy sütőlap, és a szakács az asztalunknál állva késziti az ételeinket. Érdekes mutatványokat láttunk. Vastag szelet hagyma, karikákra szedve. A karikákat piramis szerűen rakta egymásra, közepébe olajat öntött, majd meggyújtotta. Aztán szójaolajat locsolt bele, ettől fortyogni kezdett, mint egy kitörő vulkán.

Hagymavulkán


December 24.
Gary legidősebb lányától már Karácsony reggel megkaptuk az ajándékot: programot szervezett. Teljes titokban, helyszin és téma meglepetés. 
8:30-kor indultunk reggel. Az autóban ülve a húgai már találgattak, és testvérüket ismerve ki is találták a meglepetést, mire odaértünk. Én szerencsére már korábban fel lettem készitve a dologra, igy nem ért sokkhatásként: önkéntesek leszünk a hajléktalanokat ebédeltető jótékonysági szervezetnél.
Ez tipikusan olyan , amit magamtól az életben nem terveztem volna be, főleg nem Karácsonyra. Amellett, hogy érzékeny az orrom a szagokra, valahogy nem hiszek benne, hogy a hajléktalanok szegény áldozatok. Persze részben igen, mert bénán alakult az életük. De aki küzd, az fel tud állni. Nem tudom elképzelni, hogy annyira rosszul alakuljon körülöttem bármi is, hogy elhagyjam magam és földön alvó, magam alá csináló emberré süllyedjek. Nyilván könnyen beszélek, mert szerencsés életem van. Nem is szeretnék demagóg lenni, nem bántom a szerencsétleneket, de valahogy nem értem mi kell ahhoz, hogy feladják a küzdelmet, lemondjanak emberi méltóságukról, és beletörődjenek a rosszba.

Kristen, az ötletgazda
Szóval megérkeztünk a Napi kenyér nevű szervezethez. A helyszin egy kisebb étteremre emlékeztetett. 8 fős asztalok, összesen 32 fő ehet egyszerre. Megkaptuk a kis kötényünket, és érdeklődve vártuk, mi lesz a dolgunk. Az első feladat: a vendégek érkezéséig műanyag villákat és kanalakat kell szalvétába csomagolni, hogy a tálaláskor egy mozdulattal az asztalra tudjuk tenni. Nagy lendülettel nekiálltunk a munkának, majd a monotonitás elűzéseként teljesitményen alapuló versenyzésbe kezdtünk. Gary és én a 3 lány ellen. Kis különbséggel ugyan, de a lányok győztek. Folyamatosan tökéletesitettük a gyártási technológiát, végül összesen több, mint 1100 csomagot készitettünk. Közben egyre több önkéntes érkezett. Több, mint szükséges. Közeledett az idő a vendégek érkezéséhez. Tájékoztatást kaptunk a további feladatokról: minden asztalnál 3 pincér lesz (ezek vagyunk mi). A vendég helyet foglal, odavisszük neki a megrakott tányért (bolognai, párolt zöldség, zöldséges tészta, kenyér), megkérdezzük, mit kér inni (tea, kávé, tej, kakaó, viz), ha repetát kér, csak felemeli a kezét, mi meg hozzuk-visszük a tányérját. Távozás után asztaltörlés, új vendég érkezése. Hát nem ilyennek képzeltem a hajléktalanmenzát. Semmi sorban állás a tálcával, mint az iskolai menzán, vagy a tányérkával, mint a Blahán a levesosztásnál. Semmi ragacsos, büdös tálca, hetente egyszer letörölt asztal, mint sok magyar iskolai kajáldában. Igazságtalan a diákokkal szemben és túlzás a hajléktalanoknak. Kicsit olyan ez, mint a magyar börtönök és főiskolák párhuzama. Az állam napi pár száz forintot költ a felsőoktatásban tanulók támogatására, és több ezret az elitéltek gondozására. 
Szerencsére kellemes csalódás ért az első csövik érkezésekor: nem is büdösek és koszosak. Valahogy olyasmire számitottam, mint a kukacos lábú csöves 1996-ban a Sugár Üzletközpontban. Hónapokig sántitott, majd mikor levágták róla a gumicsizmáját, kiderült, hogy kukacok rágták a lábszárát. Volt egy adott szaga. (Elnézést mindenkitől, aki most öklendezve becsukja az oldalt és soha többet nem olvassa a blogomat.)
Szóval ezek szerencsére nem ilyenek voltak. Magamra öltöttem barátságos mosolyomat és arra gondoltam, milyen jó kis sztori lesz ebből a blogban, meg hogy nem esik le a karikagyűrű az ujjamról, ha hozzájuk érek, meg hogy most váltom meg a reinkarnációs jegyemet egy magasabb kasztba (vagy Mennyországba, vagy akárhova -  ki ki értelmezze vallása szerint).
A barátságos mosoly kicsit arcomra fagyott, amikor az egyik tizenéves vendég fintorogva utasitotta vissza az egyébként cukrászati remekműnek is beillő, mázzal és figurákkal diszitett süteményt, merthogy cukor van benne, és ő nem szereti. De jó dolgod van, vazzeg! Mit keresel az ingyenkonyhán?!
De azért többségük jó arc volt. Inkább szegények konyhájának nevezném az egészet, nem hajléktalankonyhának. És mindenképpen hasznos és egyedülálló tapasztalat volt. Nem bánom, hogy ezt kaptuk karácsonyra.

December 25.
Nagyszülők érkeznek 7:30-kor. Tojásrántotta illatára ébredünk. Közös reggeli, aztén bonthatjuk az ajándékokat. Előző este egy párat már kibontottunk, de a helyi hagyományok szerint 25-én reggel kell kibontani. Itt az a szokás, hogy egyszerre mindig csak egy ember bont ki egy darab ajándékot, és mindenki őt figyeli. És családi szokás, hogy csak kisebb, főleg saját kezűleg készitett ajándékokat adnak egymásnak. Ezt különösen értékeltem, mivel ezt az ötletet már otthon is bevezettük a családban pár éve. Miután nekem szülinapom is van, én kezdhettem az első ajándékkal. Egy óriási, pihe-puha takarót kaptam. Jobbat, mint amit a karácsonyi vacsorán cserélgettünk. Meglepődtem, mert ez nem is kézzel keszitett. Lehet, hogy félreértettem az infót? Én többnyire saját kezűleg gyártottam ajándékokat. 



Garynek egy pólót készitettem, amire egy fényképet és feliratot gyártottam, a lányoknak pedig fényképtartó dobozokat csináltam, rajta egy közös fotó, és egyéb dekorációk.

A lányok főleg saját készitésű dolgokkal készültek, Garytől kézzel gyártott ékszereket kaptak (A múltkori bejegyzésemben igértem, hogy majd beszámolok az ipari méretű gépekkel készitett valamikről. Azt hiszem, azt nem emlietettem, hogy ékszerekről van szó. Most egy időtakarékos "ilyen volt - ilyen lett" képsorral beváltom az igértemet.)

Meglepetésemre több ajándékot is kaptam. Igazából nem számitottam rá, hogy megünnepeljük a születésnapomat. Arra meg főleg nem, hogy újabb és újabb csomagokat nyomnak a kezembe. Kezdtem kinosan érezni magam, mert én csak kis ajándékokkal készültem, de megnyugtattak, hogy a szülinapom miatt van. Percek múlva már a vadonatúj köntösömben, pizsamámban és papucsomban üldögéltem a kanapén a vadiúj meleg plédembe burkolózva, új parfümillatban. Nagyjából egy óra múlva, mikor már végképp nem számitottam semmire, megjelentek a lányok egy tortával, a Happy Birthday-t énekelve. Kiderült, hogy a nagymama készitett nekem brownie-tortát. Brownie a kedvenc sütim!! Tiszta csoki, tömény édesség. Persze lefényképezni már csak akkor jutott eszembe, mikor leszedtem a gyertyákat és belevágtam a késsel :D



Teljesen le vagyok sokkolva! Annyira kedves család! Csupa meglepetés volt ez a reggel! Meg sem érdemeltem :) Baromi jó szülinapom van!!!!! :D
Thank you Sill Family!!! :D

Köszönöm Mindenkinek a Facebookos és e-mail üdvözleteket is! Meg sem érdemellek Benneteket :)




Ilyen volt
Igy készült
Ilyen lett

December 26.
Igen, ma még csak 25-e van, de holnaptól 1 hétig nem leszel internet közelében. Ma este utazunk Washingtonba. Onnan repülünk holnap reggel Hondurasra. December 31-én jövünk vissza. Remélhetőleg nem szénné égve. 85 faktoros naptej készenlétben! :)

Szilveszter pedig New Yorkban!

BUÉK!!!!! HAPPY NEW YEAR!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése