Honduras - Könnyű vizen járni, ha tudod, hol vannak a cölöpök

Ébredés hajnalban. 7.40-kor jön értünk a hajó, megyünk a repülőgépről kinézett szigetekre (Cayos Cochinos). Hurrá!
Még előző nap lefoglaltuk a kirándulást egy helyi utazási irodánál, mivel a zátonyokra és szigetekre csak kis méretű hajókkal (vagy csónakokkal) lehet átjutni.

Reggel 7.40, állunk a szállodánk előtti strandon, várjuk a hajót. Kicsit szkeptikus vagyok. Mediterrán és Manana-hitű (jó, majd holnap) országokkal (Kuba) kapcsolatos tapasztalataim alapján jó esélyünk van rá, hogy itt felejtenek minket. 7.50 - még mindig várunk. Hajó sehol. 7.55 - végre feltűnik egy motorcsónak és láthatóan felénk kanyarodik. Éljen! Nem vertek át! Kikötnek, mosolyognak, mosolygunk, beszállunk, repülünk a vizen. Nem lehetnek túl népszerűek a szigetek, ha az egész utazási iroda csak mi kettőnket tudott beszervezni a programra. 

Megérkezünk egy szigetre. Nézek rájuk kérdően: ez most mi? Ez az a sziget, ahol a korallokat nézzük (az igért és kifizetett program szerint) vagy ez az, ahol ebédelünk és alszunk? Valamit hadonászik a kapitány, hogy most fizetnünk kell vmi belépődijat. Nekünk ugyan nem, mi mindent előre fizettünk. Kisebb vita után kezd gyanússá válni a dolog: Biztos, hogy jó hajóba szálltunk mi be?! Na nem mintha annyi hajó lett volna reggel a környéken, hogy el lehessen téveszteni, de a jelek szerint itt valami nagy félreértés van. Miután a kapitány csak a helyi keveréknyelvet beszélni, spanyoltudásom nem sokat segit a Gordiuszi csomó kibogozásában. Szerencsére percek múlva kiköt egy másik csónak is pár helyi nyelvet beszélő, Hondurason élő amerikaival, igy gyorsan kiderül: tényleg nem jó hajó vett fel minket. No comment :-)) 

De akkor hol a mi hajónk? És mi van azokkal a szerencsétlenekkel, akik ezt a csónakot rendelték és azóta is ott várják? Mázlinkra az utazási iroda hajója is megérkezik hamarosan (2 teli csónak - 32 fő - ezek szerint mégiscsak népszerűek a szigetek), igy legalább a mi helyzetünk rendeződik: velük folytatjuk a napot. Néhány perc hajókázás után megállunk egy másik sziget mellett felszini búvárkodni. Viziszonyomat legyőzi a kiváncsiság, én is nézelődöm. Óriási halak, korallok, furcsa izék, viz alatti mesevilág. 

Hajózás tovább, érkezés a következő szigetre. 

Itt ebédelünk és itt fogunk aludni is. Se áram, se folyóviz. Ezt akartuk.

A szoba kicsit sötét és büdös. Alternativák után nézelődöm: szabad ég alatt, valami stégen lenne jó aludni. Megpillantom a szomszéd szigetet. Csalogató stég. Nézzük meg! Nincs túl messze (100m), át tudunk úszni. Ebéd után (sült hal, banánchips) nekiindulunk. A viz sekélynek látszik. És az is. Jééé, át lehet gyalogolni. Gyaloglunk a Karib-tengerben!!! LOL.

Az új sziget csendesebb, mint a másik. Egy család lakik rajta. Kiderül, hogy itt is vannak kiadó házikók napi 5 dollárért. Megnézzük, megalkuszunk, indulás vissza a csomagokért. Itt alszunk! 

Új lakszigetünkön megismerkedünk egy hondurasi-angol párral és összefutunk egy francia-olasz párossal, akikkel előző este összeakadtunk a tengerparton a nagy viz másik oldalán. Kicsi a világ.

A francia-olasz párosról kiderül, hogy nem turisták, a lány munkája miatt költöztek Hondurasra pár hónapja. 

Délután önkiszolgáljuk magunkat kókusszal. Szedd és idd!

     

A háziakkal vacsorázunk. A menü szokatlan: tojásrántotta és babpüré banánchipsszel és tortillával.. .

Mivel nincs áram és folyóviz, nem várunk sokat a higiéniától, de a kotlós és csibéinek megjelenése a vacsoraasztalon azért túllép a tervezett határokon... 

Ejmiakőtyúkanyó?!