2011. december 20., kedd

VBK

Szombat. Mozi. Twilight. Üres pénztárca, letiltott bankkártya.
Mázlimra a mozipartnerem jó arc volt és kifizette a jegyemet. Ezúton is köszi McBrother! :D

Mozi után átballagtunk a KEYBAR-ba (a magyar pub, amit nemrég említettem).
Bulihangulat, jó arcok. Frissen szerzett ismerőseimmel azt tanulmányoztuk, van-e összefüggés a néptánc és a népek tánca között. Úgy értem, hogy a görögök (ciprusiak, stb) gyakran felemelt kézzel táncolnak a disco-ban. Ez a görög néptáncra emlékeztet. Én, mint Magyarország pillanatnyi képviselője, épp övbe dugott kézzel táncoltam (pingvinmozgás:D), ami meg a csipőre tett kézzel táncolós néptáncra hasonlit. Ebből (és az elfogyasztott alkoholból) kiindulva antropológiai kutatásba kezdtünk a pultnál iddogálók körében. Publikálható eredményre nem jutottunk, de legalább jól szórakoztunk. 


A hangulatot fokozta, hogy Attila, a tulaj időnként küldött a társaságnak egy-egy italt. Az Unicumot sokan szeretik, fogy is rendesen, de a boros kólánál azért fennakadt a szemük. :)
Attilával összenevettünk. Bor és kóla mix. Kisvadász, nagyvadász, VBK. A magyar kocsmakultúra egyik kiemelt alakja. 90-es évek emlékei. Ócccsó, savanyú tablettásbor ihatóvá varázslása kóla által. Leleményes diákital. Mindenhol máshol szentségtörésnek számit a bort higitani. Valójában nálunk is, de ki törődik ezzel tizenévesen, üres zsebbel? És különben is: mi, magyarok megtehetjük. Hiszen miénk a borok királya és a királyok bora. :)
Barátaim szájhúzogatását látva feláldoztam magam a köz érdekében és megittam. Látták, hogy túléltem. Ez itt nem tablettás bor! A következő körben már maguktól rendelték. Lehet, hogy kis lépésben haladunk, de azért meghóditjuk mi még Amerikát :D

Aztán egyszer csak felcsendült egy ismerős dallam. "Ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vizen a fény..."
Ez komoly?! :D
New York belvárosa. És egy tele bárnyi ember táncol a Balatoni nyár c. számra.... 
Mekkora élmény!!!!
Ráadásul úgy tűnt, ismerték már. Nem először hallották :D 
Aztán nem sokkal később Bóbita igézett szárnyakat a malacra Halász Judit tolmácsolásában. LOL

Eddig is otthon éreztem magam New Yorkban, de most aztán teljes a kép :-)

2 megjegyzés:

  1. Mindenki tagadja, mégis mindenki megteszi néha...
    Ez a nagy közös titok összeköt minket.
    Megváltozik az életed, miután megteszed. Te is tagadni fogod, és te is megteszed majd újra és újra. A titok hordozójává válsz.
    És a közös titok összekovácsol.
    Egy nagy család része leszünk.
    Ügye te is ettél már a McDonalds-ban? :)
    Akkor már te is McFamily tagja vagy, McTestvérem...
    :DDDD

    VálaszTörlés
  2. jelek szerint mégiscsak beütött az a vbk :P
    legközelebb a balatoni láz szóljon, és arra figyeld meg a reakciókat!

    VálaszTörlés