Lázmérő

2013. május 11.

A kórház valóban nem európai színvonalú.

Számomra a csodálkozás már ott kezdődött, hogy a faluban senkinek nem volt lázmérője. Egy olyan országban, ahol a malária és dengue-láz mindennapos, és más egyéb betegségek is lázzal kezdődnek, nekem alap lenne a lázmérő.

Mondtam, hogy lázat akarok mérni, és mondták, hogy menjek be a kórházba. Ott tudják megmérni. Biztos baromi drága itt a lázmérő, hogy inkább elmotoroznak a kórházba egy lázmérésre.

A kórház picit úgy néz ki, mint a múzeumokban a fényképeken a háborús kórházak. Vaságyak egymás mellett 20 cm-re. A fehér lepedő értelmetlen luxus. Maga a lepedő is. Ruhástul fekszenek az emberek az ágyakon, némelyiken ketten is, bár szerintem azok csak a lelki támaszt nyújtó hozzátartozók. Nyomor, legyek, kosz. Majdnem elsírom magam. (Innen nézve a magyar egészségügy is királyi luxus.) Pusztulat meleg, az ajtók nyitva, ventillátor sehol. Orvos és nővér sincs a színen. 

A kórház udvara
Bent természetesen nem fényképeztem

Átmegyünk egy másik épületbe. Puszta falak, beton padló, sötétbarna (rozsda?) vaságyak megint. Az emberek csodálkozva néznek ránk. Találunk végre egy dolgozót. Nem beszél angolul. Nem is vártuk, elég, ha az orvost ideküldi. De ezt sem érti.

Új épület. Komolyan hálát adok a sorsomnak, hogy fejből ismerem a betegségeket és a gyógyszerek hatásait, így ha olyan rosszul is lennék, hogy tényleg baj lenne, tudnám magam kezelni. Nincs az az isten, hogy én ide befeküdjek.

Végre találunk egy szobát, ahol valaki reagál az angol köszönésre. Egy ápoló srác, aki az iskolában tanult angolul. Heuréka. Segít nekünk megtalálni a dokit, aki szintén beszél angolul.

Elmondom neki a panaszaimat meg a gyógyszereket, amiket eddig beszedtem a tünetekre. Közli, hogy biztos valami bélfertőzés, itt minden külföldinek ez van. Arra viszont nincs infrastruktúrájuk, hogy kivizsgálják, mim van. Tudja, hogy fejlett országban előbb azonosítják a betegséget, aztán kezelik, de itt erre nincs mód. Felír nekem 2 brutál gyógyszert (az egyik antibiotikum) egy cetlire. Ezek a legtöbb fertőzést kiiktatják. Egyszerre. Váltsam ki a gyógyszertárban. Reméli, segítenek. Én is.

Hmmm. Én, aki gyógyszert csak végső esetben veszek be és akkor is a legszükségesebb minimumot. . .

Elballagunk a gyógyszertárba. Gyógyszertár itt minden sarkon van. Egymást mellett 3-4 üzlet is gyógyszertár helyenként. Megy a biznisz. Az első 2-ben nem tudnak angolul, a harmadikban sem, de legalább értik a pantomimet. Kiváltom az egyik gyógyszert, de a másik nincs nekik. Szomszéd üzlet. Na, ott még angolul is beszélnek. Tiszta jó napom van. Ha már értik is, mit akarok, csak a kíváncsiság kedvéért rákérdezek a lázmérőre. Lehet, hogy nem is lehet kapni. De lehet. És fél dollár. Pont egy másfél literes ásványvíz ára. Akkor meg miért nem használják?! Vagy ez ilyen magyar mánia, hogy a gyerek köhint egyet és mérik a lázát?

Gyógyszertár

A gyógyszertárakban nem csak gyógyszert lehet kapni. A legtöbb helyen ágyak is vannak és be lehet feküdni egy infúzióra. Az infúzió itt olyan, mint otthon a Kalmopyrin. Bármi bajod van, vegyél be egy Kalmopyrint - szólt a nóta a gyógyszergyárak térnyerése előtti időkben. Itt bármi bajod van, nyomass magadba 1-2 liter sóoldatot és minden jó lesz. Mondjuk, mivel a legtöbb betegség étvágytalansággal jár, és mivel iszonyat meleg van és kevés vizet isznak, ez valóban sok gondot megoldhat. Mindenesetre érdekes látvány a félig az utcán fekvő infúziós népség.

Van ám infúzió elvitelre is. Beszerelik a kezedbe, aztán hazamehetsz vele főzni. Sétálnak az emberek az utcán, jobb kezükben a palack fejmagasság felett. Otthon meg biztos van állványuk hozzá. 

Csak lázmérőjük nincs.