Temetés

2013 május 17.

Temetés volt a faluban. 

Apáca-kolléganőink lent töltötték az egész napot hajnaltól estig, hogy a szeertartásban segédkezzenek.

A temetés az esküvőhöz hasonlóan több napig tart és reggeltől estig ünneplik.

Igen, ünneplik.

Itt a halál nem a világ vége, hanem az aktuális életé. Ennek vége, de jöhet a következő. Szomorkodásra semmi ok. Tiszteletadás kötelező.

A ceremónia úgy zajlott, hogy hajnalban elkezdtek zenét játszani az esküvőn megismert brutál hangfalakból. Aztán a szerzetesek (a fiatalabbak) belefogtak az imádkozásba. Monoton hangon kántálták a szövegeket. Néha kórusban, néha kánonban. De mindig azonos hangszínen. És hangosan. Ez ment délig. Közben néha rövid szünetet tartottak.

Eközben a zárdában, a reggeli meditáció utáni ejtőzés alatt megjelent a fő szerzetes és közölte, hogy lemegyünk a faluba. Fel kellett vennünk a meditálós egyenruhát a lepellel.
Lementünk a temetésre.

A "násznép" (vagy legyen tornép?) hajlongva üdvözölt minket, azonnal asztalhoz ültettek és étellel kínáltak. Kapkodták ki a kezünkből az evőeszközt, hogy szalvétával megtöröljék, egymással versengve próbáltak szedni a tányérunkba, tették elénk a desszerteket, a vizet. Teljesen úgy bántak velünk, mint tiszteletreméltó apácákkal.

Ebéd után bementünk a szertartásra. A ceremónia egy szobában zajlott, csakúgy, mint az esküvő. Valójában a menyasszony és a vőlegény hiányától eltekintve jelentősebb különbséget nem fedeztem fel a két szertartás között. A többi apáca ott ült a földön, együtt mondták az imákat a szerzetesekkel. A monoton kántálás, ami a hangfalakból hallva borzasztóan idegesítő, innen bentről hallgatva kellemes, többszólamú duruzslás volt. Kár, hogy a hangfalakhoz csak egy mikrofon van kötve, nem a teljes szoba.

Úgy egy órán keresztül emeltük jelenlétünkkel a ceremónia fényét, aztán a falusiak visszafuvaroztak minket a zárdába. Teljesen úgy tűnt, hogy megtiszteltetés nekik, hogy felültünk a robogójukra. Pedig nem is igazi apácák vagyunk.

Fura érzés volt. Mégiscsak a ruha teszi az embert?

A temetés szertartása délután is folytatódott, de ezt már csak a hegyről hallottuk. Mert hallani lehetett. A brutál hangfalakat tisztán és - sajnos - hangosan lehetett hallani a zárdában is. Bláááblablablabalablablablablablaaaaaaaaaa. Csupa "fá" hang ritmikusan. Estére már bevetettem minden meditációs gyakorlatot, hogy kizárjam a fejemből a külvilág zajait. Szerencsére a kántálás este 6 körül abbamaradt. Jött a zene. Tánc és karaoke hajnalig. Brutál hangfallal. 

Éjfélig párszor felébredtem és reménykedve néztem az órát. Talán most már abbahagyják. Éjfélkor vált valóra reményem. Elhallgatott a zene.

Hajnali 5:30-kor ébredtem. Énekes ima. Honna jön ez? Hajnali meditációt tartunk? Nem 7-kor kezdünk? Jaaaj. A faluból jön. Képesek voltak hajnalban folytatni a kántálósdit az olimpiai stadion méretre optimalizált hangerősítéssel. Még egy nap tömény kántálás következik. Jujdejó!

Két nap alatt végül sikerült elbúcsúztatni a megboldogultat. Én is megboldogodtam. Végre csend volt.